Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-29 / 281. szám

Döntött a tanács az 1962. évi községfejlesztésről HÍREK A JÁRÁS ÉS A VÁROS ÉLETÉBŐL November 24-én este ült ösz- sze a városi tanács, hogy az 1962. évi községfejlesztés prog­ramjáról határozzon. A napi­rendi pont előterjesztését be­ható tanulmáinyoik és viták előzték meg. Kialakította ál­láspontját a végrehajtó bi­zottságon kívül a községfej­lesztési és pénzügyi állandó bizottság is. S hogy az ál­láspontok nem voltak egyön­tetűek, azt a tanácsülés vi­tája mutatta meg. Dr.1 Kotsis Béla, a tanács községfejleszté­si állandó bizottságának el­nöke, az előterjesztés vitá­jának első felszólalója kifo­gásolta, hogy a terv, ellen­tétbein ez állandó bizottság álláspontjával, 90 090 forintot irányoz elő a városi vízmű bővítésé­re, holott ezt az összeget a víz­hálózat fejlesztésére javasol­ták fordítani. Tekintettel ar­ra, hogy az idei szárazság sem jelentett fennakadást a vízmű munkájában, nem lát­ja szükségesnek a vízmű fej­lesztését. A vitában felszólalt Szirá- ki Ferenc, a v. b. elnöke is, aki az á. b. véleményével el­lentétben, a végrehajtó bi­zottság érveit sorakoztatta fel és a vízmű fejlesztésének fon­tossága mellett szállt síkra. Hozzászólásában elmondotta, hogy a vízmüvet 1959. január 1-én a város, három kúttal, egy gépegységgel és egy tá­roló medencével vette át a Fővárosi Vízművektől. Ekkor a vízhálózat hosz- sza mindössze 9000 folyó­méter volt. Azóta a vízhálózat hosszát 12 ezer folyóméterrel növelték, de a víznyerési berendezés, amely pedig a város vízvételé­nek alapját szolgálja, mind­össze két tároló medencével bővült állami hitel segítsé­gével. A vízhálózat további fejlesztése anélkül, hogy e bázist megteremtsék, lehetet­len. Szükséges két kútnak és két szivattyú egységnek a beállítása, valamint egy trafóház felállítása és az elektromos hálózat fel­újítása. Mindez több mint 400 000 fo­rintos bővítést jelentene, amelyhez a város hozzájáru­lását 90 000 forinttal javasolja a végrehajtó bizottság. Megemlítette a v. b. elnöke azt is, hogy Pomáz községi ta­nácsa már határozott egy kút felépítésének költségéről és azt a város vízműfejlesztésé­nek érdekében tette. Elmon­dotta azt is, hogy az idei szárazságban ugyan nem volt fennakadás a vízellátásban, de ha a. korábbi évek háló­zatbővítési ütemét követik, anélkül, hogy a biztonságos víznyerés alapját teremtenék meg előbb, könnyen baj kö­vetkezhetne be. Hiába lesz minden utcában vízvezeték, ha víz nem lesz benne. A néze­tek egyeztetése után a tanács­ülés egyöntetű határozattál a végrehajtó bizottság javasla­tát fogadta el. A vízmű fejlesztésén kívül 79 000 forint összeget és 15 ezer forint értékű társada'mi munkát irányozott elő az úi köztemető ravatalozójának építésére. 25 000 forintot a Pap-szigeti medencés strand­fürdő tanulmánytervének el­készítésére. Házhelyek és parcellázások lebonyolításának költségeire 60 000 forint ösz- szegot kívánnak fordítani. Az új sporttelep kialakí­tásához C0 009 forintot és 55 000 forint értékű tár­sadalmi munkát irányzott elő a tanácsülés. Társada’mi ösztöndíjakra 1962. évben 25 000 forintot fordíta­nak és könyvbeszerzésre 5000 forintot biztosítottak. 44 000 forintot az előre nem látható feladatok teljesítése érdeké­ben tartalékoltak. Lényegében tehát alapos és élénk vita alapján a tanács­ülés a végrehajtó bizottság előterjesztését magáévá téve, az 1962. évi községfejlesz'é- si költségvetést 640 000 fo­rint bevétellel és ugyanannyi kiadással elfogadta. A községfejlesztési napirend után Antal Szilveszter tanács­tag, az igazgatási osztály ve­zetője, kérte a tanácstagok segítségét, hogy tanácstagi körzetükben kísérjék figyelemmel az eltartási szerződések be­tartását, ugyanis gyakori eset, hogy idős, elesett emberek fordulnak az igazgatási osztályhoz és kérik segítségüket az őket eltartásra vállalt szemé­lyekkel szemben. Horváth Levente a Haza­fias Népfront 'városi elnök­sége nevében a kenyérellátás zavartalansága érdekében in­terpellált a tanács vezetőinél és tiltakozott az ismert álla­potok ellen, felelősségrevo- mást kérve a mulasztókkal szemben. A felvetett problé­mára Kovács Istvánná, ke­reskedelmi felügyelő adott tájékoztatást. Elmondotta, hogy a sütőipari vállalat 38 dolgozójából jelenleg 14 fő betegállományban vau, így az egyébként is emel­kedő igényeket kielégí­teni nem tudják időben. Végső soron a tanácsülés ha- tározatilag kérte fel a megyei tanács v. b. ipari osztályát! hogy a jogos panasz tárgyéban vizsgálatot és sürgős intéz­kedést tegyen folyamatba. Ez­után a tanácsülés személyi ügyekben döntött. Nem mindig helyes és nem mindig használ sek, színfoltot adnak, a város egyre fejlődő idegenforgalmát előmozdítják. A törekvések és majdan azok •megvalósítá­sa igen, de a rossz propagan­da nem, sőt túl azon, hogy bosszúságot okoz, az egészsé­ges törekvések is hitelüket vesztik, azokat megmosolyog­ják és kézlegyintéssel fogad­ják. Kell a propaganda, a fej­lődés nyilvánosságú, de szeré­nyen és mértéktartó módon. CSAK ORATA SZAKÜZLETBEN? Csendesen szunyókálok a HÉV-en. A szomszéd ülésen két idősebb nő beszélget. Tán nem illik hallgatózni. de óhatatlanul figyelni kell, olyan hangosan beszélnek. — Hagyja el, lelkem, nem ér az semmit. A szomszédék Lacikája is ugyanígy volt. Ezt a vacakot kapta ö is, nem is használt semmit. — De az orvos azt mondta — ellenkezik a másik. — Mondta, mondta. Ide fi­gyeljen! Bő a vére a gyerek­nek, azért piros. Ezt adja be. Na, fogja csak. — Rau-se-dyl — betűzgeti a másik — aztán ez jó? — Mi az, hogy, ha én mon­dom ! — Borzalom! Gyilkos! — kiáltanék, de csak magam­ban morfondírozok. Most mit tegyek? Megvárom a nénit és fi­gyelmeztetem: — Tudja-e, néni, hogy a halált viszi a táskájában? Megdöbbenés tükröződik az arcán. — Nénike — folytatom — ez a gyógyszer erős vérnyo­máscsökkentő, orvosi ellen­őrzés nélkül még felnőtt sem szedheti veszélytelenül, hát még egy gyermek! Hall­gasson csak az orvosra, ezt pedig dobja el. •— Köszönöm — s ezzel el­megy. Folytatom én az utamat ha­zafelé. Útközben megakad a szelnem egy plakáton: „Órát csak száküzletben!” ... És gyógyszert, gyógyu­lást. azt talán a — HÉV-en? — TEGNAP tartotta évi be­számoló közgyűlését a Szent­endre Járási Szolgáltató Ktsz tagsága a KISZ-szervezet klubhelyiségében. Az eredmé­nyességi beszámoló után meg­emlékeztek a szövetkezet 10 éves fennálásáról is. — A FILMSZÍNHÁZ műso­rán november 29-én a Szem­besítés, november 39-tól de­cember 3-ig az Adun és társnői című film szerepel. — DECEMBER 3-ÄN, va ár­nap nyitják meg a VIII. Pest megyei képzőművészeti kiállí­tást az Egressy Klubban, ame­lyen több szentntírei festő­művész vesz részt festményei­vel. A kiállítás megtekinthető lesz december 3 és 18-a között naponta 11 órától 19 óráig. (Bp. VII., Dohány u. 22—24.) — AZ SZKP XXII. kong­resszusával kapcsolatban ho­zott MSZMP központi bizott­sági határozat megtárgyalása céljából november 29-én reg­gel 9 órai kezdettel kibővített pártbizottsági ü’ést hívott egy­be az MSZMP járási párt­végrehajtóbizottsága. A napi­rendi pont előadója Baráth Károly elvtárs, a járási MSZMP vb titkára lesz. — TURCSÁNYI IMRE, Cso- bánka Községi Tanács vb-el- nöke számolt be a november 25-én megtartott járási tanács­ülésen a község életéről és a tanácsi szervek munkájáról, melyet nehezít az a körül­mény, hogy a lakosság 80 szá­zaléka bejáró dolgozó, így köz­sége életében aktívan részt venni nem tud. A helyzet megjavítása és a helyi munka- lehetőségek fokozása érdeké­ben több fontos határozat szü­letett. Tanácstagi fogadóórák és beszámolók Jurcsik Béla, a 27. számú választókerület tanácstagja f. évi november hó 29 én este 7 órakor Paprikabiró u. 7. sz. alatti lakásán, Valentin József, a 12. számú választókörzet tanácstagja f. évi november hó 30-án du. két órakor Vöröshadsereg u. 24. sz. alatti lakásán, Sziráki Ferenc, a 24. számú választókerület tanácstagja f. évi november hó 30-án du. hat órakor a városi tanács épületében I. em. 4. sz. szoba, Kertész II. István, a 32. szá­mú választókerület tanácstagja f. évi december hó 2-án du. négy órakor a Vasúti villasori III. sz. óvodában. Hirsch József né, a 41. számú választó kerület tanácstagja f. évi december hó 3-án du. négy ói*ákor Kossuth Lajos u. 30. sz. alatti lakásán, Kovács István, a 23. számú választókerület tanácstagja f. évi december hó 4-én du. öt órakor a járási testnevelési és sport bizottság Dumtsa Jenő utcai helyiségében választóke­rülete részére tanácstagi foga­dóórával egybekötött tanács­tagi beszámolót tart, melyre az érdekelt választókerüle'ek választóit ez úton is meghívja a városi tanács végrehajtó bizottsága PANASZ A KIS VADOCOKRA Boldogan, a mai ifjúságba vetett növekvő bizalommal olvasom az újságokban nap­ról napra megjelenő híre­ket: kis társadalmi munká­sok működnek életünk min­den területén. Segítik a ma­gatehetetlen öregeket, vi­gyáznak az utca, a lakóhá­zak, az iskola rendjére, pél­dát mutatnak sokszor a jel■ nőiteknek is. Sajnos Szentendrén, a Hő­sök terén levő parkban úgy látszik egy más planétáról idecsöppent gyermeksereg vert tábort és nevezte ki a gyepet és virágokat játszó­Nyaranta Szentendrén jest. A lelkes, fiatal festő a girbe falú házak, kacskaringós utcák ihletett piktora. Remsey lí­rai hangvételű képekben vall élményeiről — izgatott, magát kereső — most forró, alakuló művész. Nem kifutott, sima es £ • t.i landolásé, szokásos „főiskola- képezíe-művész lettem” sora volt. Nem kapta, és nem is adták kezébe az ecsetet óva­tos-skolasztikus mesterek. Ma­ga gyiirkőzött neki a nagy kalandnak és törhetetlen lendülettel, vággyal és sze­retettel lett festő. Izgalmas, szenvedélyes pikturájában az idei nyáron valami rendszeres nyugalom á.llt be. Remsey nyár óta megjelent rajzaiban fegyelmezett, nyu­godt, formatiszta műveket találunk. Festésmódja is a konstruktív tudom-látom, szerkesztem felfogást tükrö­zi. Már több éve, hogy sike­res rézkarcanyai, jó grafikai készséggel jelentkezett egy- egy kiállításon. A megyei és szentendrei tárlatok állandó kiállítója, kinek már ese­dékes egy önálló kiállításon való bemutatkozása a Fe- renczy Károly Múzeumban. Reméljük, hogy erre mielőbb sor kerül. Remsey Iván nagyszámú és sok művészt adó család tagja. Édesapja is kitűnő festő, egyik testvé­re zongoraművész, de ő maga is foglalkozott zenével, sőt, az irodalom is olyannyira megihlető je, hogy nemrégen — A FELVÁSÁRLÁS hely­zetéről, valamint a városi ta­nács v. b. műszaki osztályá­nak munkájáról tárgyal de­cember 1-én a városi tanács végrehajtó bizottsága. — RAJOS SÁNDOR föld- rajz-rajzszakos tanár a szent­endrei általános fiúiskola taná­ra diplomamunkaként Tahitót- falu község monográfiáját ké­szítette el. Tervei szerint az egész járás fejlődését összefog­laló tanulmányt kíván készíte­ni. Örömmel üdvözöljük ez irá­nyú tudományos munkáját. — HOLNAP TARTJA so­ron következő ülését a járási tanács végrehajtó bizottsága is, melynek keretében a mun­kaügyi csoport jelentését és Budakalász Községi Tanács v. b. kádermunkáját tárgyal­ják meg. . — DECEMBER KÖZEPÉN kerül megnyitásra és átadásra Dunabogdány község új műve­lődési otthona, közel 400 000 forint értékben. A költségek terén jelentős segítséget nyúj­tott a községben üzemelő kő­bánya vállalat 150 000 forint­tal, melyhez csatlakozott a me­gyei tanács hasonló összegű tá­mogatása. A hiányzó összeget a községfejlesztési költségve­tésből, valamint 30 000 forint értékű társadalmi munkából pótolták. Január 1-gyel függet­lenített kultúrházvezetőt is kapnak az agilis ku!túrmun­kások. a szentendrei költők estjén egyik versét hallhattuk. Ön­képzésen alapuló autódidak- tizmusa ma már túlhaladta az öntevékenykedő műkedve­lés voltát. Hosszú, fáradsá­gos úttal, a kiállítások kri­tikáin edződve és tanulva a képzőművészeti nyilvánosság előtt érett művésszé. Állandó részvevője a Pest megyei Képzőművészek Stúdiójának SPORTHÍREK — TEKEPÁLYÁT avatnak december 3-án Visegrádon az erdészet területén. Az avatás- | sál egyidejűleg kerül megren­dezésre a járási tekedöntő ver­senyre Visegrádi—Kisoroszi— és ott rendszeresen készít tó-1 Pomáz és Pílisszentkereszt nulmányrajzokat; melyek f csapatai között. mind egy-egy lépés a tuda-í — ÁSZT AI ITENIS7-B \ I- <”»/«*< W'«W-|nüKSAG Imréim,L maba■ | december 10-én a HÉV kul­A december harmadikán £ túrtermében a körzeti első he- Budapesten nyíló VIII. Pest % ij ezettek között. A részvevő megyei képzőművészek kiállí-^ csapatok: Budakalászi Gyapjú, tásán láthatók legújabb mű-£Pomáz< Kisoroszi. A mérkőzé­sei az Egressy-klubban. £ sek reggel 9 órakor kezdőd­Szánthó Imre £ nek. térnek. A városi parkőr már több iahen figyelmeztette a kis romgálókat, de erélyes szavai sajnos nem hullottál!!: termékeny talajba. 10—12 évesek lehetnek, s korukhoz nem illő öntudattal utasítot­ták vissza az idős parkőr ne­velési szándékát. Kinyilvání­tották abbeli leleményüket, hogy igazán jól játszani csak a .zöldellő, virágos parkban tu-dnak. Többszöri figyel­meztetés után most már a szülőkhöz és tanítóikhoz for­dulunk segítségért: védjük meg a kis vadócóktói park­jainkat jó szóval, de szükség esetén szigorral is! VXXXXXXXXXVvXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXVXXXNNNXXXXXXXXNXXXXXVXV> Remsey Iván festőművész Az utóbbi időben egyre töb­bet olvasunk az újságokban, hallunk a rádióban városunk­ról. a megszületett és a még csak születendő eredmények­ről. Az eredmények nyilvá­nosságára szükség is van és a hírverésre való törekvés helyes is, mert felkelti az em­berek figyelmét, az illetékes szervek és hatóságok érdek­lődését e kedves kis város, a mi városunk iránt. De amilyen fontos és szük­séges a nyilvánosság, ugyan­úgy káros is lehet, ha a hír­verés mértékével és szerény­ségével van hiba. Ez történt a közelmúltban is. A közelmúlt napokban, nem tudni kinek a tájékoz­tatása alapján, az országos lapok hírt adtalr arról, hogy megnyílt Szentendrén az úgy­nevezett görög étterem és bár, és napokon belül átadás­ra kerül a török eredetű cuk­rászda is, ahol a kávét török módra főzik. A bír megjele­nését követő napokon számos budapesti érdeklődő jelent meg és a bejelentett vendég­látó egységeket kereste. Mon­danunk sem kell. hogy — hiába, mert a beharangozott egységek még nem készültek el. A fővárosiak becsapottan távoztak. A helybeliek pedig csendesen mosolyogtak. Kétségtelen tény, hogy van­nak olyan törekvések, hogy a vendéglátó egységek korsze­rűsítése megtörténjen és a város jellegének . megfelelően tegyék vonzóvá és érdekessé azokat. S e törekvések helye­Dicséret társadalmi munkáért í A Pannónia telepen már ! állna a Népbolt, ha az érde- i kelt lakók jobban bizonyíta- ! nák az összefogás gondolatá- j nak jelentőségét és nagyobb ; aktivitással vennének részt a társadalmi munkában. Ered­ményei! vannak az kétségte­len. azonban a felluízott fa­lak sürgősen követelik a tető­zetet is, mert ennek hiányá­ban könnyen veszendőbe me­het az addig végzett munka iá A telep segítségére sietett minap a KIOSZ helyi cso- j portja Is és három egymást- követő napon kőműves mun­kában adott támogatást. Ez úton mondunk érte köszöne­téi.

Next

/
Thumbnails
Contents