Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-18 / 272. szám
Rangadó Pilisvörösvárott, Vecsésen, Tökölön és Abonyban, valamint az ifi kosarasoknál Cegléden A labdarúgó NB II-ben a Ceglédi Vasutas ismét idegenbe utazik, most is nehéz feladat előtt áll. Már az egy pont megszerzése is sikert jelentene az újonc Debreceni EAC otthonában. Az NB 111 Északközép csoportjában megyei rangadó kerül sorra Pilisvörösvárott, a Pilisi Bányász—Szentendrei Honvéd mérkőzés. A bányászok csupán rosszabb gólarányuk miatt állnak a második helyen és eddig kitűnő teljesítményt nyújtottak. Nem mondható ez el a Szentendrei Honvéd őszi szerepléséről, s így a papírforma hazai sikert ígér. Igaz, a szentendreiek legutóbb értékes döntetlent vívtak ki a Hévízi úton. Kérdéses, hogy meg tudják-e ismételni a pontszerzést? Az éllovas Csepel Autó nehéz feladat előtt áll a Latorca utcában. Igaz, hogy a tavaly még NB Il-es Elektromos az ötödik helven tanyázik, de nem elképzelhetetlen az autógyáriak veresége és akkor, persze a bányászok eredményétől függően, ismét helyet cserél az élen a két Pest megyei csapat. Lehet, hogy csak időlegesen, hisz a Bányász eggyel többet játszott. A Kartali MEDOSZ az éllovas sashalmi együttest fogadja. Kartalon nehéz pontot szerezni, s kétséges, hogy a vendégek meg tudják-e dönteni ezt a „tételt”. A Váci Petőfi ismét otthonában játszik. Legutóbb, akárcsak más alkalommal, balszerencsés körülmények között vesztettek pontot, s ha most kijön a lépés, győztesen hagyhatják el a játékteret a nyolcadik helyen álló G. D. Hajógyár ellenében. A megyei bajnokságban két szomszédvár, Vecsés és Mo- nor csap össze. Nemcsak ez, de szinte valamennyi találkozó igen szorosnak ígérkezik, elsősorban az SZTK— Üllő, valamint a Váci Vasutas—Dunaharaszti mérkőzés. Rangadó lesz a területi bajnokságban is. Az Északi és a Déli csoportban az éllovas, a második helyezettet fogadja. Tököl a Dunakeszi Kinizsit, Abony pedig az egyre feljebb törő, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, budaörsieket. Mindkét első négy pont előnnyel vezet és esetleg a vendégek sikere révén csökkenne az első és a második helyezett közötti különbség. * Az ifjúsági gyeplabdázók vasárnap mérkőznek a kispályás bajnokságért. A BVSC, a HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Bp. Építők, a Bp. Postás és a Szabadsághegyi Pedagógus mellett egy Pest megyei csapat, a Ceglédi Vasutas is rajthoz áll. ★ Mint már beszámoltunk, a nagykátai, monori járás most első ízben írta ki a két járás közös kerékpáros hegyi bajnokságát. A viadal Pánd, Bénye, Káva térségében kér rül sorra, mintegy 45 kilométeres útvonalon. Háromtagú csapatok vetélkednek a vándorserlegért. ★ Pest megyében Dobogókőn rendezi a Pedagógus TE kísérleti hegyi futóversenyét. A Vörös Meteor TE Csővárra rendez autóbuszkirándulást. A természetjárás eseményeihez tartozik még a SzentÖsszevont járási labdarúgó bajnokságok Budai összevont járás. Diósd— I Pilisi Bányász II.— 2:0. Pilisvö- rösvár—Pomáz 4:1. Pilisszentiván—-Páty 3:1. Csepel Autó II.— Bia 2:0, Budakalász—Tárnok 3:2 (félbeszakadt), Törökbálint—Torendrei Vörös Meteor túrája, a Szentendre—Okút—Paprét— Vöröskő — Szentendre — Tahi útvonalon. ★ Egyre csökken a szabadtéri események száma, ugyanakkor szaporodnak a teremrendezvények. Folytatódik a megyei ifjúsági kosárlabdabajnokság, amelynek műsorából a Ceglédi Gimnázium— Nagykátai Gimnázium fiúmérkőzés emelkedik ki elsősorban. A megyei röplabda ifjúsági bajnokságban a második forduló kerül sorra. A sakkozóknál a vasárnapi forduló csonka lesz, mert a Nógrádverőce—Aszód mérkőzést november 26-ra, a Pilisi Bányász—Szobi Vasutas-találkozót pedig december 17-re halasztották. RÉSZLETES MŰSOR Szombat ASZTALITENIS7. NB II. férfi. Gárdos-csoport: Bp. Művész—Gödöllői Vasas (B.. Népköztársaság útja 63—65., 15). BIRKÓZÁS. Országos ifjúsági Vörös György emlékverseny (Sző- nyi út 2., 17). Vasárnap ASZTALITENISZ. NB II. férfi. Gárdos-csoport: Ceglédi VSE— M. Posztó (Cegléd, 9.30). NB II. női: Sz. Cipőgyár—Ceglédi VSE (Szombathely). Megyei férfibajnokság: Dunakeszi Kinizsi—Sződliget (Duna- keszi, 10), Diósd—Manor (Diósd. 10). Erdőkertes—Nagykőrösi Kinizsi (Erdőkertes, 10), Váci Kötött—Gödöllői ASC (Vác. 10) Zsámbék—Ceglédi VSE II. (Zsám- bók, 10), Dunaharaszti—Pilisi Bányász (Dunaharaszti. 10), Erdőkertes—Nagykőrösi Postás (Erdőkertes, 14). BIRKÓZÁS. Országos Ifjúsági Vörös György emlékverseny (Sző- nyi út 2.. 10). GYEPLABDA. Az ifjúsági kispályás bajnokság mérkőzései (Népstadion, edzőpálya, 9). KERÉKPÁR. A nagykátai—monori járás hegyi versenye (Pánd— Bénye—Káva térsége). KOSÁRLABDA. Megyei ifjúsági bajnokság. Fiúk: Váci Gépipari Technikum—Ceglédi Mezőgazda- sági Technikum (Vác), Ceglédi Gimnázium—Nagykátai Gimnázium (Cegléd), Szentendrei Ferences Gimnázium—Nagykőrösi Gimnázium. Lányok: Váci Gépipari Technikum—Ceglédi Mezőgazda- sági Technkum (Vác). Váci Köz- gazdasági Technikum—Nagykőrösi Gimnázium (Vác). LABDABÜGÄS. NB II. Keleti csoport: DEAC-Ceglédi VSE (Debrecen, 13.30, Tausz). NB III. Északközép csoport: Pilisi Bányász—Szentendrei Honvéd (Pilisvörösvár, 13.30, Pásztor, Tóth J., Fazekas), Elektromos—Csepel Autó (Latorca ut- cz. 13.30, Ruzsinszki). Északi csoport: Kartaü MEDOSZ—Sashalom (Kartal, 13.30, Szekeres. Ábrahám, Szórádi). Váci Petőfi—GD Hajó,gyár (Vác. 10.30, Somlai, Császár, Üveges). Megyei bajnokság: Ceglédi VSE II.—Gödöllői Vasas (Cegléd, 13.30. Schuck, Berta.. Tóth J. B.). Nagykőrösi Kinizsi—Ceglédibe re el (Nagykőrös. 13.30, Horányi. Tóth ÁLLAMI VÁLLALATOK. SZÖVETKEZETEK, KISIPAROSOK, FIGYELEM! Vállalatunknál kiutalás nélkül beszerezhetik vasanyagszükségletüket Telepeinken kaphatók: Durva-, közép-, finomlemez fél négyzetméternél nagyobb táblákban Köracél, T-vas l-vas, U-vas, különböző szelvényméretben és hosszúságban, továbbá huzalok, betongümbvasak Budapesti telepek: VIII., Baross utca 123. Telelőn: 341—912 IX., Soroksári út 34- Telelőn: 138—632 X., Jászberényi út 18—22. Telefon: 149—005, 140—020 XI., Hamzsabégi út 20. Telefon: 269—281 Vidéki telepek: Békéscsaba Vasútállomás Tel.. 14—86 Debrecen Hatvan u. 62. „ 34—12 Esztergom Somogyi Béla út 20. „ 2-79 Győr Mártírok útja 4. „ 26—08 Hatvan Vasútállomás mellett „ 10—07 Miskolc Repülőtér mellett „ 15—007 Miskolc József Attila utca 7. „ 35—362 1 Nagykanizsa Vorosilov út „ 20—04 Nyíregyháza Eleto dűlő 39—72 Pécs ‘Légszeszgyár u, 30. „ 20—99 Salgótarján Külső pályaudvar „ 17—19 Szeged Petres utca 6. 41—62 Székesfehérvár Homoksor „ 13—13 Szolnok Mártírok útja „ 21—25 Szombathely MÁV teherpályaudvar „ 12 Tatabánya 3043—789. hrsz. Szénosztályozónál 23--7 Sztálinváros Uj «állomás mellett 69—97 Veszprém Ibolya utca 2. 16—11 KOHÁSZATI ALAPANYAGELLÁTÓ VÁLLALAT j Budapest VI., B enezur utca 11. Telefon: 425-799, 423-351 L., Balogh), Bag—Pilisi KSK (Bag, 13.30, Kőhalmi, Zsóka, Dán), Fóti SE—Szigetújfalu (Fót, 13.30. Badacsonyi, Józsa, Maszlag), SZTK—Üllő (Szigetszentmiklós, 13.30, Miklós. Pintér, Fiegler), Vecsés—Monor (Vecsés, 13.30, Foto csnyi dr.. Kormos, Urbán). Al- bertirsa—Ceglédi Építők (Albert- irsa, 13.30, Püspöki, Madarász, Boltos) Váci Vasutas—Dunaharaszti (Vác, 13.30, Pusztaszeri, Galda, Ignatkó). Megyei ifjúsági bajnokság. A mérkőzések a fenti párosításban. 12 órakor kezdődnek. a felnőtt- találkozó első partjelzőjének bíráskodása mellett. Területi bajnokság. Északi csoport: Dunabogdány—Kiskunlacháza (Dunabogdány, 13.30, Dom- bai. Tód A.), Túra—Szigethalom (Túra, 13.30, Tabányi. Budai), Szentendrei Építők—Kistarcsa (Szentendre. 13.30, Halász, Keresztes), Isaszeg—Veresegyház (Isa- szeg, 13.30 Nagy P., Tóth A.), Felsőgöd—Érdi Traktor (Felső- göd, 13.30. Pál, Mucsi). Váci Petőfi II.—Aszód (Vác, 13.30. Gábor), Tököl—Dunakeszi Kinizsi (Tököl. 13.30, Krichenbaum. Fercsik. Tóth J.). Déli csoport: Dunakeszi Vasutas—Uj hártyán (Dunakeszi, 13.30. Kozma, Endel), Nagykáta—Budakeszi (Nagykáta, 13.30, Ripp, Ga- ramszegi). Érdi Építők—Törökbálint (Érd, 13.30, Kelemen, Dorozsmai). - Maglód—Ecser (Maglód, 13.30, Bencsik, Varga Gyula), Gyömrő—Ócsa (Gyömrő. 13.30, Nábelek. Vezényi), Abony—Budaörs (Abony, 13.30, Horváth L., Hídvégi). Területi ifjúsági bajnokság. A találkozók a fenti párosításban, 12 órakor kezdődnek, a felnőttmérkőzés partjelzőjének bíráskodása mellett. Bp. I. osztály. Középcsoport: Tűzálló—Gödöllői ASC (Tűzállópálya, 10.30). Megyei középiskolás bajnokság. Nagykőrösi Gimnázium—Vád Mezőgazdasági Technikum (Nagykőrös), Váci Kollégium—Fóti Gyermekváros (Vác), Budatété- nyi Közgazdasági Technikum— Monori Gimnázium (Budatétény). RÖPLABDA. Megyei ifjúsági bajnokság. Fiúk: Szentendrei Állami Gimnázium (Szentendre), Váci Mezőgazdasági Technikum— Gödöllői Gimnázium (Vác). Lányok: Szentendrei Állami Gimnázium—Monor (Szentendre), Váci Mezőgazdasági Technikum—Ráckevei Gimnázium (Vác). A mérkőzések 10, illetve 11 órakor kezdődnék. SAKK. Megyei CSB. IV. forduló: Nagykőrösi Kinizsi—Pécel (Nagykőrös). Vecsés—Gödöllői ASC (Vecsés). Szentendrei Építők—Gyömrő (Szentendre), Váci Petőfi—Dunaharaszti (Vác). TERMÉSZETJÁRÁS. A Pedagógus TE kísérleti hegyi futóversenye (Dobogókő. 9). Óriási érdeklődés nyilvánul meg a mai Argentína—Szovjetunió mérkőzés iránt — annál is inkább, mivel az argentin labdarúgó-válogatott a nyáron Moszkvában 0:0-ás döntetlent ért el. Bár a helyárak elég magasak (a legolcsóbb jegy 1,45 dollár, a legdrágább pedig 6—7 dollárba kerül), 100 000 nézőt várnak a mérkőzésre. bágy (elmaradt). 1. Pilis vörösv. 7 7 — 19: 7 14 2. Cs. Autó II. 7 6 — 1 13: 3 12 3. Diósd 8 6 — 2 23: 6 12 4. Bia 8 5 1 2 19: 6 U 5. P.-szentiván 8 4 1 3 17:12 9 6. Páty 9 4 — 5 14:20 8 7. Pomáz 9 2 2 5 16:20 6 8. Budakalász 7 2 2 3 7:15 6 9. Torbágy 7 1 3 3 8:12 5 10. Pilisi B. n. 7 2 — 5 7:15 4 11. Tárnok 8 1 1 6 13:14 3 12. Törökb. H. 7 1 — 6 9:29 2 A félbeszakadt Budakalász—Tárnok mérkőzés eredményét nem számítottuk he. Aszódi—Gödöllői összevont járás 1. Domony 9 6 1 2 26 : 8 13 2. Zsámbok 8 6 1 1 21:10 13 3. Hévizgyörk 9 5 2 2 22:13 12 4. Gál ga hévíz 8 5 1 2 16:10 11 5. Aszódi HSE 9 4 1 4 20: 5 9 6. Nagytarcsa 8 4 1 3 11:14 9 7. Csömör 8 4 — 4 13:18 8 8. Mogyoród 9 2 2 5 13:15 6 9. Tur=a II. 9 3 — 6 6:25 6 10. G. ASC n. 6 1 3 2 9:10 5 11. Dány 8 2 1 5 6:13 5 12. Kerepes 8 1 1 6 8:25 3 MEGYEI IFJÚSÁGI BAJNOKSÁGOK KOSÁRLABDA Fiúk: Nagykőrösi GimnáziumCeglédi Gimnázium 59:48 (34:18), Ceglédi Mezőgazdasági Technikum—Váci Gimnázium 55:57, <21:28, 28:19, 8:10), Nagykátai Gimnázium-Váci Gépipari Technikum 47:41 (18:23). 1. Nagykőrösi G. 4 4 — 230:198 8 2. Ceglédi G. 3 2 1 124:114 5 3. Váci G. 3 2 1 160:152 5 4. Nagykátai G. 3 2 1 Hö2:140 5 5. Váci Gépip. T. 4 — 4 140:196 4 6. Szentendr. F. G. 2 1 1 67: 59 3 7. Cégi. Mezőg. T. 3 — 3 166:200 3 Lányok: Ceglédi Mezőgazdasági Technikum—Váci Gimnázium 43:23 ( 20:12), Nagykátai Gimnázium—Váci Gépipari Technikum 71:25 (36:15). 1. Nagykőrösi G. 3 3 — 198 : 76 6 2. Nagykátai G. 3 3 — ISO: 77 6 3. Váci Közg. T. 2 2 — 45 : 32 4 4. cégi. Mezőg. T. 3 1 2 106:144 4 5. Váci G. 4 — 4 93:168 4 6. Váci Gépip. T. 3 — 3 50:157 3 labdarügAs Megyei ifjúsági bajnokság: 1. Monor 12 11 1 — 45:10 23 2. Cégi. Ép. 12 9 1 2 45:14 19 3. Cégi. VSE 12 7 4 1 45:13 18 4. Vecsés 11 7 2 2 18:13 16 5. Nagykőrös 12 6 2 4 35:16 14 6. Ceglédberc. 11 6 2 3 25:21 14 7. Bag 11 5 2 4 27:18 12 8. Üllő 12 5 2 5 26:40 12 9. Gödöllő 11 5 1 5 28:20 11 10. SZTK U 5 I 5 20:29 11 11. Pécel 12 4 3 5 13:19 11 12. Pilisi KSK 11 2 5 4 11:25 9 13. Szigetújf. 12 3 1 8 19:39 7 14. Albertirsa 12 2 1 9 13:30 5 15. Váci VSE 12 2 1 9 13:40 5 16. Fóti SE 11 2 1 8 8:29 5 17. Dunahar. 11 1 2 8 11:17 4 A Vecsés—Albertirsa 0:0-ra vég111G1 AUtAaJ t-i vtittiL-ii.y semmisítették, a két pontot Vecsés javára irtáik. RÖPLABDA Fiúk. Szentendrei Gimnázium— Gödöllői Gimnázium 3:1, Aszódi Gimnázium—Monori Gimnázium 3:0. Lányok: Aszódi Gimnázum— Monori Gimnázium 3:1. Az aszódiak Monoron játszottak. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. vm„ Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 131—248 — Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Teríeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési d!1 t hónapra U forint GYORS 0LCS0, ÍZLETES! Heti ajánlatunk: Parajkrém 50 úkg 4,10 Ft Vagdalt hús 20 dkg 4.70 Ft Székelykáposzta 50 dkg 6.60 Ft Rántani való sertéshús 25 dkg 7.60 Ft ^>A>XVX\XNXXNN^>^xV*XX\X\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXX\X\>>XXXXXXXNVSX\X\\X^ ICsak tornászok és vívók vannak Cegléden? | í í''egléden már megkezdődött a sportakadémia. Szer- £ L dán délután öt órakor tartották az első előadást. $ $ A sportvezetőknek, sportolóknak, szurkolóknak egyaránt $ £ érdekesnek és hasznosnak Ígérkező előadássorozat nyitá- ^ ^ nyán csak a tornászok és vivők jelentek meg. Az edzők $ % közül pedig csupán Kürti Béla a tornászok edzője. A ^ ^ labdarúgók, kézilabdások. tekézök, atléták, úszók, gyep- $ í labdázók „testületileg” távol maradtak, y - v ^ Varga István, a PTST munkatársa, előadó, mindé- £ í nekelőtt jogos nemtetszésének adott kifejezést emiatt. % $ Azt remélte, hogy valamennyi sportág versenyzőivel és % $ edzőivel találkozik Cegléden. Beszámolt a magyar sport Z ^ 1962. évi feladatairól, a jövő esztendő sporteseményei- í j, ről, a világ- és Eurápa-bajnokságokra. valamint a nem- zetközi találkozókra való felkészülésről. Részletesen is- í % mertette a Kilián testnevelési mozgalom előtt álló to- % ^ vábbi feladatokat. £ 2 Az előadás végeztével a tornászok és a vívók meg- Z £ kapták a sportakadémiai látogatási könyvecskéjüket. í Ám sok-sok könyvecske maradt gazdátlanul a tanácsié- % ( rém asztalán. % ^ Sajnos... | ^ Kárteszi Mihály | Felfelé Sportköri taggyűlést tartott az Érdi Traktor. Bár olvashattuk a taggyűlésre hívó plakátokon a megszokott mondatot, hogy „a szurkolókat is meghívjuk”, de ez mennyire mást jelent most, mint nem is olyan rég. Akkor ugyanis a szurkolók többsége nem volt sportköri tag. Visszás állapotokat tükrözött e jelenség. Mi sem bizonyítja jobban, mint a taglétszám növekedése, hogy az egyesületi vezetőség kijavította a múltban elkövetett hibákat. A „szurkolókat is meghívjuk” mondat: ma már csak formalitás. Javultak az eredmények És lám, a pályán is jobb eredmények születnek. (Itt említjük meg, hogy az utolsó fordulóban nem 3:0-ra és 2:1-re győztek a Traktor labdarúgói, hanem Túra ellen 5:0-ra, s a Szentendrei Építők otthonában 2:0-ra.) A legutóbbi taggyűlés óta valóban megtalálta a vezetőség a kátyúból kivezető utat. Helyes bírálat és önbírálat eredményeként kialakult a vezetőségen belül az egységes, jó szellem, önmagukra és egymásra találtak. Szakítottak a régi szemlélettel, amely csak öncélú vitákban merült ki. A labdarúgók közt is megszűnt a nézeteltérés. Az a két játékos: Berki I és II, akik elsősorban kerékkötői voltak a jó szellem kibontakozásának, házi fegyelmi elé került, s egyéves eltiltást kapott. Velük ellentétben Nagy Bélát és Novákot a vezetőség példaképül állította a labdarúgók elé, hogy mindenki tanuljon tőlük nemcsak „labdát rúgni”, de becsületesen, sportszerűen élni is. Nem álom a visszajutás Érd büszkeségévé vált az úttörőgárda. Neményi Béla intéző Gál Ferenc elnökkel együtt minden elismerést megérdemel nagyszerű szerepléséért. A jó nevelés, a 3 lejtőn fegyelmezett viselkedés, küzdeni akarás, no és a tudás jellemzi fiataljainkat. Örömmel jelenthetjük: újból épül, szépül, fejlődik az érdi sportkör. Ma már nem álom a visszajutás a megyei bajnokságba — ha nem is ebben a szezonban. Megújhodva, új szellemmel áthatva, halad lépésről lépésre, előre, felfelé a lejtőn, az Érdi Traktor. Téri András „Tavaszi mérkőzések“ — novemberben Vasárnap véget ért az „első félidő”, s a hét végén megkezdődik az NB I. osztályú labdarúgóbajnokság második szakasza is. A chilei világbajnokság előkészületei miatt november két utolsó és december első szombatvasárnapján tavaszról előrehozott 21 mérkőzést láthatnak a szurkolók. A hétvégi, tizennegyedik fordulóban, ismét a vidék felé billen a mérleg, csak három mérkőzést játszanak a fővárosban, a többinek Salgótarján, Tatabánya. Komló és Győr lesz a színhelye. A legnagyobb érdeklődés a Tatabánya—Ferencváros mérkőzés felé irányul, de a további hat találkozó is küzdelmesnek Ígérkezik. Érdeklődésre tart számot ez a foi> dúló azért is, mert ősszel ezek az összecsapások nagy vidéki sikert hoztak, s aiz a kérdés, hogy sikerül a budapestieknek a visz- szavágás? A Vasas megszilárdíthatja vezető helyét, s mivel az élcsoportban levő Tatabányára és Dorogra nagy feladat vár. könnyen lehet, hogy a fővárosi együttesek még jobban felzárkóznak. A sereghajtó Győr otthonában próbálkozik, az előtte levő Szeged és Csepel pedig idegenben. A párosítás. Szombaton: Ü.1- pesti Dózsa—Szeged. Vasárnap: MTK—özd. Vasas—Pécs, Salgótarján—Csepel. Tatabánya—Ferencváros, Komló—Bp. Honvéd, Győr—Dorog. Az NDK-beli vendégszereplésre utazott magyar női röplabdaválogatott csütörtökön, a késő esti órákban játszotta harmadik mérkőzését az NDK csapata ellen. a nemzetközi találkozóra Blankenburgban került sor. s a magyar csapat megszerezte első győzelmét: ötjátszmás mérkőzésen, 3:2 arányban. lyPlÉgiSSSS’ÉSSK Rózsatöveket őszi szállításra rendeljen Ga- ramvölgyi rózsakertészetétől, Gádoros. — Kérjen árjegyzéket. Eladó jó állapotban levő áramvonalas babakocsi, járóka, hálózsák. Nagykőrös, Szamos u. 14. lány van. Beköltözhető. Ára 130 000 Ft. 2 szoba, konyha, speiz, előszoba, fürdőszoba, pince, fáskamra, 205 n.-öl telekkel. Kút. villany van. Beköltözhető. Ara 80 000 Ft. 2 szoba. 2 konyha; speiz, fáskamra és 205 n.-öl kerített telekkel. Kút. villany van. Beköltözhető. Ára 75 000 forint. 3 szoba, konyha, speiz* előszoba, nyárikonyha* ólak, 120 n.-öl telekkel. Kút, villany van. Beköltözhető. Ara 65 000 forint. 328 n.-öl üres, házhelynek alkalmas telek. Ara 15 000 Ft. 441 n.-öl kerítetlen telek. 5 termő fa. Ara sooo Ft. 509 n.-öl üres telek. — Ara 7500 Ft. Érdeklődni lehet: PIK, Gödöllő, Dózsa Gy« u. 12. Teatűzhely, fűrészporos, Zephir, koksz, kétaknás kályhák javítása, készítését vállalja Kellner, 318_70l. VI., Bajcsy-Zsilinszky út 41. _________________ R ekamiék, fotelok, székek készítése, jótállással, többszöri részletre. Bp. Damjanich 33. Keletitől 5 perc. 78-as troli. Stukaturnádját készítőnél szerezze bel — Utánvéttel szállítok. Kát méteren felüli, levélmentes egyéves vágású nádat vásárolok. Fehér. Monor. Telefon: 162. Eladó sürgősen, Nagykőrös, X., Abonyi 62 számú beköltözhető ház, kedvező feltételek melletti Alkalmi áron eladó egy holland komplett stíl ebédlőbútor. Egy fehér festett fél hálószobabútor és egy kissé hiányos konyhabútor. Cím: Szentendre. Vöröshadsereg út 56/a. Rózsa. Eladó ingatlanok a gödöllői járás területén: Szada: 2 szoba, 2 konyha, kamra, mellékhelyiségek. 374 n.-öl telekkel Villany van. 12 db vegyes fa. Beköltözhető Ara 80 000 Ft. Gödöllő: 2 szoba, konvha. előszoba. szuterén. 650 n.- | öl telekkel. Kút, vü- I