Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-15 / 269. szám
Szentendre V. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 1961. NOVEMBER 15, SZERDA PEST MEGYEI HÍRLAP K Ö l Ö H K I A D Á S A ' > - - '-*1 ' Városfejlesztés, kérelmek, panaszok, takarékosság A Hazafias Népfront városi bizottságának ülése után Tizenegy évi eredményes szolgálat után november 29-cn a városi tanács nagytermében tartja a műemléki albizottságok vezetőinek konferenciáját, ahol a részvevők megismerkednek a városban folyó ez irányú munkával és rövid városnéző sétát tesznek. Foglalkozott a bizottság még a felújítás alatt levő kultúrotthon és a városi könyvtár fejlesztésével is, elhatározva, hogy mindkét témában széleskörű társadalmi akciót indít. Horváth Levente december 1-én nyugdíjba vo- ] nul Demeter János elvtárs, a Budakalászi Községi Tanács elnöke. A 62 éves tanácsve- zetö a tanácsok megalakulása óta egyhuzamban teljesít szolgálatot, a járásban elsőnek vonul megérdemelt nyugdíjba a tanácsvezetők közül. Az elmúlt napokban sokan köszöntötték szeretettel és búcsúztatták a Budakalász község fejlődését nagyban előmozdító lelkes munkatársukat. . Ezúton köszöntjük mi is és kívánunk hosszú életet Demeter bácsinak. Ez az év is utolsó felvonásához közeledik. Szeretnénk megnyugtatni lelkiismeretűnket, hogy a tanácsi szervek mellett mi, társadalmi aktívák is tettünk valamit a városfejlesztés érdekében. S ha az adott lehetőségek között nem is volt minden jogos igény kielégíthető, minden iájó panasz megszüntethető, talán az év végére némi eredményről mégis beszámolhatunk. E célból határozott úgy a Hazafias Népfront városi bizottsága legutóbbi _ ülésén, hogy december 10-én, vasárnap délelőtt, az utóbbi évek hagyománya szerint a tanács végrehajtó bizottságával egyetértésben. széleskörű városfejlesztési ankéton találkozunk a város lakosságával. Mindazokkal, akik a város boldogulását, fejlődését szívükön viselik. A terv szerint a városfejlesztési ankéton a végrehajtó bizottság elnöke ismerteti az év folyamán elért eredményeket és az elkövetkező év fejlesztési tervét. Ezt követően a részvevők észrevételeire, javaslatainak előterjesztésére kerül majd sor, remélhetően nagy szambán, ugyanis javasolni és bírálni ilyenkor kell és érdemes, nem pedig az utcasarkon vagy az italbolt füstjében. Határozatot hozott a bizottság arra is. hogy a tanácstagok most folyó beszámolóihoz messzemenő segítséget nyújt, személyre szóló meghívóit kiküldésével és egy-egy bizottsági tagnak a kiküldésével, aki a kérelmeket, panaszokat, indítványokat feljegyzi és orvoslás végett az 'illetékes szervhez továbbítja. A bizottsági ülésen részt vett és felszólalt Bódis elvtársnő, az OTf helyi fiókjának vezetője. Ismertette az egybegyűltek előtt a takarékossági hónap célkitűzéseit. Tőle tudtuk meg, hogy a takarékállomány 1956-hoz képest, csuk a fiókhoz tartozó területen több mint hússzorosára emelkedett. ismertette azt is, hogy a város területén a közismert KST-nek ma 30 fiókja van, több mint háromezer taggal. Könnyen megállapítható ezekből a számokból is, hogy a város társadalma ma már tudja, hogy a pénz megőrzésének és Szaporításának módja nem a konyhakredenc fűszeresdobozaiban való rejtegetés, hanem a kamatozó t akaré kbetétköny v, ahol a tulajdonos szdmélyé- nek titkosságát törvény védi és az mindenki legberisőbb magánügyének tekintendő. Nem lesz tehát nehéz a bizottság azon jelszavának megvalósítása, hogy ahány család, annyi betétkönyv!” E jelszó megvalósítása érdekében november 20-a után az OTP szemléltető kiállítást rendes a múzeum épületében. Ugyancsak a bizottság ülésén - jelentette be Soproni Sándor elvtárs, hogy a Hazafias Népfront országos elnöksége és az Országos Műemléki Felügyelőség Múlt hét péntekjén tartotta soron levő, idei 24. üléséi a városi tanács végrehajtó bizottsága. Megtárgyalták a város légoltalmi törzsparancsnokának jelentését és tájékoztatását a légoltalmi szervezet munkájáról. Lengyel Ambrus légoltalmi főhadnagyot és a légoltalmi munltában részt vevő elvtársakat elismerésben részesítették. Értékelte a Eredmények a Kilián testnevelési mozgalom szervezésében Ez év márciusában jelent meg az a kormányhatározat, amely a Kilián testnevelési mozgalom szervezését az állami és hivatalos szervek központi feladatai közé iktatta. E határozat alapján a városi tanács végrehajtó bizottsága munkatervet dolgozott ki a mozgalom kiszélesítése érdekében. A munkaprogram első félévének végrehajtásáról a napokban tettek jelentést, értékelve annak eredményességét. A város területén ez ideig több mint ötszáz fő kapcsolódott a mozgalomba. Zömmel általános iskolai és gimnáziumi tanulók. Az üzemek és intézmények dolgozói mintegy száz fővel képviseltetik magukat. De az értékelésből azt is le lehet szűrni. hogy egyik-másik vállalatunknál vajmi keveset tettek a program érdekében. Például a Szentendrei Cementárugyár- ban, a kéziszerszámgyárban és a kőbánya dolgozói között nem folyt megfelelő felvilágosító munka. Az említett üzemekből senki sem jelentkezett a mozgalomba. Sajnos, iskoláinknál is van még mit tenni, mert a tanulóifjúság jelentkezési aránya alig haladja meg a tíz százalékot. Feltűnően kevés a jelentkező a Római Katolikus Gimnázium részéről is, bár közismerten kiváló sportmunkával dicsekedhetnek. A pró- bázásokat nagymértékben elősegíti az, hogy a helyőrség- parancsnokság a mozgalom rendelkezésére bocsátotta a sporttelepét. SPORTHÍREK Járási és városi sakkcsapatbajnokságot indít a járási test- nevelési és sporttanács mellett működő sakkszövetség. A csapat létszáma négy fő. Nevezni két csapattal is lehel. Nevezési díj csapatonként 20 forint. A nevezéseket november 22-ig kell beküldeni a JTST .címére. A bajnokságok területenként folynak és az első csapatok a járási döntőn vesznek részt az 1962. március 4-től 11-ig terjedő időszakban. Körzeti felosztás: 1. körzet: Kisoroszi. Duna- bogdány, Visegrád. II. körzet: Budakalász, Pomáz, Pi- lisszentkereszt. ill. körzet: Pócsmegyer, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Leányfalu. A mérkőzéseket sorsolás szerint kell lebonyolítani-. Bővebb felvilágosítással a sakk- szövetség fogadónapjain szolgálnak minden szerdai napon este 17 órától 19 óráig. A mérkőzések téli és tavaszi fordulósok, míg a járási döntő egyfordulós verseny keretében zajlik le. végrehajtó bizottság az igazgatási osztály munkáját és megállapította, hogy annak munkáját a szigorú törvényesség jellemzi, és. az ügyek intézésében határozott fejlődés tapasztalható. Ezt erősítette meg a megyei tanács igazgatási osztályának vezetője is hozzászólásában. Elfogadták a pénzügyi osztály jelentését az adófizetési tervek teljesítéséről, majd a í múzeum 1961. évben kifejtett tevékenységéről előterjesztett jelentést vitatták meg. A tárgyalt napirendi pontok kapcsán több fontos határozat született. Az oh ásó írja NEM RAJTUNK MÚLT\ HOGY TÁVOLMARADTUNK Szabálysértési hírek a tavasz folyamán rendezett önálló műsorunkat, pedig biztosan találtak volna közöttünk alkalmas tagot a központi együttes számára. Többet szeretnénk hallani az együttes munkájáról és arról is, hogy hol és mikor tartják összejöveteleiket. Egy érdeklődő a sok közül. (A szerkesztőség megjegyzése: Közöljük, hogy az érdeklődők jelentkezhetnek a kultúrotthon igazgatójánál, Mohácsi György elvtársnál, vagy Székely Lajosnál, a városi tanács vb népművelési felügyelőjénél.) BÜSZKESÉG A FILMSZÍNHÁZ műsorán november 15-én Leon Garros keresi a barátját, november lG-tól 19-ig Egy katona meg egy fél című film szerepel. 1 495 000 FORINTOT forgalmazott ez ideig a szakosított cipőbolt. Ez az összeg több mint kilencezer pár cipőnek felel meg. A NOVEMBER 33-i járási tanácsülés előkészítéséről tárgyal holnap a járási tanács végrehajtó bizottsága. Napi- rehdre tűzik a járás művelődésügyi helyzetét és a Cso- bánkai Községi Tanács munkáját. % Mif hoz a posta? £ Leveleket, csomagról értesítést, pénzes küldeményt, £ táviratot; újságot és íolyóira- ^ tokát, hivatalos felszólításokkal — mind megannyi üzenetet a világból, amelyhez jezer szállal vagyunk hozzá- } kötve, akár távolélő rokona- ^ inkra, ügyeinket intéző hiva- 2 talokra gondolunk. A posta őhozzá el életünkbe a legsze- 2 mélyesebb híradásokat és £ üzeneteket, melyek sokszor | kellemesek, sokszor kellemetlenek, de mindig életünkhöz 2 tartozóak. A posta hozza fezeket az üzeneteket, jobban £ mondva a postás, alá nap ^ mint nap elindul kőrútjára a ^tömött táskával, hogy késő ^délután laposan hozza vissza I ^azt. cipőjén ezerszer bejárt ^ utcák porával vagy sarával, £ lassan lépegetve a fáradtságától. A postás hozzátartozik k családunkhoz, őt lessük, ha «késik a gyerek levele, őt £ várjuk a postaépület vissz- ^hangos kapualja alatt, midkor a nyugdíjak kézbesítésé- } nek ideje elérkezik, és vallójuk be, őt szidjuk, ha az 2 adóhivatal gyötrelmes hangulatú felszólítást küld hátralé- 2 kunk miatt, pedig a postás — Olyat, hogy még kendnek sem volna szégyen kvártély. 2 igazán nem tehet arról, hogy elhanyagoltuk állampolgári kötelezettségünket. A postásnak nem szabad késlekednie, ha várva-várt híradásról van szó. de azt sose vetnénk a szemére, ha elkallódna mély táskájában a rádiórészlet befizetésére figyelmeztető lapocska. A belváros területén immár tíz esztendeje kézbesít Lipták Istvánná, akit nemre és korra való tekintet nélkül Lip- ták néninek ismer és szólít a lakosság. Minden reggel feltűnik vékony alakja a tanácsház környékén, vállai No! Milyen disznóólát épített apád? A szentendrei színjátszók alakuló gyűléséről olvastam a minap a lap hasábjain. Ennek kapcsán szeretném megjegyezni a következőket: Én is, de több társam hasonlóképpen érdeklődik a színjátszók munkája után. Szerettünk volna megjelenni a gyűlésen, azonban annak időpontját- és helyét elfelejtették közölni. Vagy talán nem is volt szándékukban a régi tagokon kívül új erőket bevonni a színjátszás szép és szórakoztató munkájába? Pedig ízbégen is vannak, akik lelkesednek e célért. Kár, hogy a központi együttes rendezői nem tekintették meg EGY ÉV ALATT 37 500 kötet könyvet adtak el a Szentendrei Állami Könyvesboltban. Ez 750 000 forintos forgalomnak felel meg. A könyvesboltban kapható: Breza: A bronzkapu, Karikás: 39-es dandár, Taponyin: Úszó jégtáblán, Dobozy Imre: Hegyoldal. MEGALAKULT november 13-án a járási Hazafias Népfront-bizottság községfejlesztési és műszaki szakbizottsága. melynek feladata a községfejlesztési tervek teljesítésének elősegítése. Schneider Ferenc mérnök vezetésével megtartott első ülésükön felosztották egymás között a járás községeit és meghatározták a segítés mód- : ját is. ______ A tanácstagok fogadóórái Szabó Béla, a 2. számú vá- : lasztókerület tanácstagja, no- í vembar hó 15-én délután 1—5 i óráig, a járási pártbizottság ; helyiségében, dr. Kotsis Béla. a 11. szá; mű választókerület tanácstag- í ja, november 15-én este 7 I órakor Gőzhajó u. 2. szám ; alatti lakásán, Seller András, az 55. számú ; választókerület tanácstagja, j november hó 16-án délután 6 í órakor Katona József utca 22. i szám alatti lakásán. Antal Szilveszter, a 49. számú választókerület tanácstagja. november 17-án délután 4 órakor a városi tanács helyiségében. Vincze Károly, az 1. számú választókerület tanácstagja, november hó 13-án délután 4 órakor Dumtsa Jenő u. 20. szám alatti lakásán. Kiss Ferenc, a 70. számú választókörzet tanácstagja, november hó 18-án este 7 órakor Egresi u. 2. szám alatti lakásán. Hirsch Józsefné. a 41. számú választókerület tanácstagja. november hó 19-én. délután 4 órakor Kossuth Lajos u. 30. szám alatti lakásán tart fogadóórát. meghúzódnak a táska súlya alatt és elindul útjára. Mindig ugyanarra az útra, a meredek lépcsők és szűk utcák ismerőseként üdvözlik, a kutyák csak tisztességből, de nem mérgesen ugatják meg az ismerős lépéseket, a kapuk kilincsei egyforma koccanással mozdulnak meg a keze érintésére. Mennyi öröm és mennyi bánat zsúfolódik bele abba a postás-táskába, amely tíz esztendeje nehezedik a Lipták néni vállaira. hány szerelmeslevél lapult meg ott gondosan címzett borítékban és hány gyászjelentés feketéllett a fehér papírosok között Nehéz, pontos és lelkiismeretes munkát kíván meg a posta intézménye Lipták nénitől. és ő mindig nyugodtan, mindig derülten látja eJ feladatát. Ismeri összes ..klienseit”. együtt örül a boldogokkal és együtt bánkódik a bánatosokkal. tűri a kánikulaI forró ostromát és a téli sze-l lek erőszakos rohamait. Tíz: éves szolgálata alkalmából i ezen az évfordulón, amelyről í szinte önmaga is elfeledke-i zett, szeretettel köszöntjük; Lipták nénit, mindennapi; élétünk kedves ismerősét. Csendes évforduló HÍREK A JÁRÁS ÉS A VÁROS ÉLETÉBŐL László-telepi lakosok a határban az útmenti diófáikról ösz- szesen 15 kilogrammnyi diót böngésztek össze. A lopásért a munkaképes Németh Mátyást 50 forintos, a családos Lakatos Miklósnét és Raffael József- nét 30—30 forintos pénzbírsággal, az ugyancsak családos és beteges Berki Györgynét 20 forintos pénzbírsággal sújtották. Természetesen az összelopkodott diót is elkobozták. Schindler Jozscfne (Szentendre, Lenin út 110.) szabálytalanul. gumitömlőn keresztül vett vizet az utcai közkűtból. 50 forint pénzbírsággal sújtották, s arra kötelezték, hogy 15 forintot kártérítésként fizessen a Községgazdálkodási Vállalatnak. ★ Németh Mátyás, Lakatos Mihlósné, Raffael Józsefné és Berki Györgyné Szentendre, Ülést tarlóit a tanács végrehajtó bizottsága