Pest Megyei Hirlap, 1961. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-10 / 214. szám

Megfiatalított ifjúsági válogatottal rajtolunk Pilisvörösvárott Ma kezdődik a megyei if­júsági labdarúgó-válogatottak hagyományos tornája, ame­lyen Pest megye, akárcsak az elmúlt évben. Fejér, Tolna és a Bp. Közép csapatával ke­rült egy csoportba. Legjobb­jaink a Tolna megyeiek ellen kezdenek Pilisvörösvárott, a közelmúltban avatott, átala­kított, szép pályán. Csak öten a régiek közül — Csak két előkészületi mérkőzést játszottunk, egyiket a Beloiannisz, a másikat pe­dig csütörtökön a Lőrinci Fo­nó ellenében — mondotta Go- da Imre, a válogatott edzője. — Az első találkozón két gól­lal, a másodikon egy góllal maradt alul együttesünk. Az eredmény azonban nem ked­vezőtlen. hiszen mindkét ed­zőtárs előkelő helyet foglal el a Budapest-bajnokság első osztályában. A válogatott tel­jesítményén erősen megmu­tatkozott az összeszokottság hiánya. Míg legutóbb „ki­öregedett”, 1943-as születésű­ek is részt vehettek a tornán, most viszont csak 1944 és 45- ben születettek szerepelhet­nek. Az elmúlt évi csapat te­hát, szinte teljesen kicseré­lődött. Csupán Sztankovits, Győri, Vasas, Kreidl és Jó- zsa játszik a régiek közül. Egyébként a legtöbb játékost a Ceglédi Vasutas adja. ők alkotják a balszárnyat, és CVSE-sportoló szerepel a jobb­fedezet posztján is. Az összeállítás A Pest megyeiek ma reg­gel 9 órakor a Nyugati-pé­A mai szünnapon két me­gyebajnoki labdarúgó-mérkő­zést is lebonyolítanak. Duna- harasztin és Nagykőrösön a hazai csapat az esélyesebb, Fécel, illetve Bag ellenében. A most kezdődő Szövetségi Kupa küzdelmein viszont több bolyén a vendégek esé­lyesebbek, hiszen megyebaj- noksáigban szereplő csapatok alsóbb osztályú ellenfelek otthonába látogatnak. Igaz, tavaly a Jubileumi Kupában többször előfordult, hogy meglepetésre az alsóbb osz­tályú csapatok diadalmas­lyaudvar érkezési oldalától autóbusszal indulnak a Déli­pályaudvarra. Itt veszik fel ugyanis az ellenfél játékosa­it. s aztán közösen utaznak a találkozó színhelyére. A já­tékosokat ez úttal is felhívja az edző, hogy alsószerelést és minősítési könyvet hozza­nak magukkal. A Pest megyei válogatott zöld mezben, a következő ösz- szeállításban lép pályára: Sztankovits — Füle, Győri, Vbrankovits — Vass, Kreidl — Szabó II., Stadler. Kiss, Józsa. Molnár. Mivel csere- lehetőség van, három tarta­lék is utazik: Solymosi (ka­pus), Libényi (hátvéd), Mojs (csatár). Mi történt az elmúlt években? Az elmúlt évben csapatunk Vácott 6:3 arányban diadal­maskodott a tolnaiak felett, s a visszavágón Szekszárdon is nyert, 8:l-re. Sajnos, tavaly sem tudtuk kivívni a csoport- elsőséget. a Bp. Közép mögött egy ponttal lemaradva, a má­sodik helyen végeztünk. — Mióta a megyei ifjúsági labdarúgó-válvoatottak torná­ja folyik, egyszer sem sike­rült csoportunkban az élen végezni — emlékezett vissza Saiga Lajos, a PTST munka­társa. — Általában mindig az utolsó mérkőzésen estünk el ettől, balszerencsés körülmé­nyek között. Szinte mindig ott álltunk az elsőség kapujá­ban, de egy hajszálon múlott, hogy a káPut nem sikerült átlépni. Ma lesz a rajt, s remélhe­tőleg. az 1961—62-es tornán kodtak az esélyesebbnek vélt megyebajnoki együttesek fe­lett. A labdarúgás eseményei­hez tartozik még, hogy ma kezdődik a budai járás újoncbajnoksága kilenc csá­pját részvételével. Monoron a járási ifjúsági találkozó műsorából termé­szetesen nem hiányzik a sport sem. Atlétikai versenyek, ej­tőernyős bemutató, s a Vasas tartalékcsapatának szereplése a helyi labdarúgók ellenében színesíti a műsort. nemcsak a kezdés, hanem a folytatás, s a befejezés is si­keres lesz. Csapatunk jó ké­pességű, s az óhaj nem látszik elérhetetlennek. Monor, 600 néző. V: Gombás. A hazai együttes végig kézben tartotta a játék irányítását, ren­geteg helyzetet dolgozott ki, s csak a váci Takács ragyogó vé­désének tulajdonítható, hogy na­gyobb arányban nem győzött. Lapunk szerkesztősége a röplabda-isport fejlesztése ér­dekében kiírta a Pest megyei Hírlap Kupát. A megyei röp­labdaszövetség elkészítette a torna versenykiírását, amely­ben hangoztatja, hogy a járó­vá ajcn első ízben kié lesz az újvonalú serleg (Gábor Viktor felv.) Ma: az összetett honvédelmi verseny megyei döntője Ma reggel kilenc órakor Alsógödön, az MHS-tábor kör­nyékén bonyolítják le az MHS összetett honvédelmi verseny megyei döntőjét. Az előjelek szerint népes me­zőny vetélkedik majd, hi­szen a járások általában há­rem csapatot indítanak, két férfi és egy női együttest. A fiatal váci csapat a mezőny­ben elfogadhatóan játszott, a ka­pu előtt azonban tehetetlen volt. G: Stettner (2, egyet ll-esből) és Szabó Sándor. Jó: Fónyad (a mezőny legjobb­ja), Stettner, Bokros, ill. Takács. sóik igyekezzenek minél több együttest mozgósítani. Vonják be a spjortkörökön kívül az üzemi és az iskolai cisapatokat is. A döntő, amelyen a járási bajnokok vesznek részt, októ­ber 1-én kerül sorra, később kijelölendő helyen. A döntő lebonyolítási módját a részt­vevő csapjatok létszámától te­szi függővé a szövetség. A Pest megyei Hírlap Kupa- mérkőzéseken nevezési díj nincs. A járások a nevezése­ket 1961. szeptember 23-ig küldjék el a Pest megyei Röp- labda Szövetség címére. Reméljük, hogy a torna mi­nél több csapatot mozgósít, és a megye röplabda-sportjának nagy seregszemléje lesz. MEGYEI FÉRFI RÖPLABDA-BAJNOKSÁG Az első forduló csonka volt, mert a Gödöllői ASC—Nagykőrös mérkőzést elhalasztották. Érdi Traktor—Maglód 3:0, Tá- piógyörgye—Ceglédi Honvéd 2:3, Gödöllői Vasas—Budaörs 3:1. AZ OTTHONJÁTSZÓK VAGY A VENDÉGEK GYŐZNEK? — reitter — Magyarország utánpótlás—NDK utánpótlás 2:0 (0:0) Diósgyőr. 8000 néző. Vezette: Rajcsányi (csehszlovák.) Góllövő: Nógrádi (ll-esből), Rossi. NDK ifjúsági válogatott—Magyarország ifjúsági válogatott 1:1 (1:0) Karl Marx-Stadt. 8000 néző. Vezette Spotak. Góllövő: Rentsch, Katona. Monor—Váci SE 3:0 (2:0) A röplabda-sport népszerűsítését szolgálja a Pest megyei Hírlap Kupa IFJÚSÁGI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG A Pest megyei Kézilabda Szövetség kiírta az 1961—62. évi női és férficsapatok részé­re tartandó megyei kézilabda ifjúsági bajnokságot. A kétfor­dulós bajnokságra üzemi, tár­sadalmi és ifjúsági sportkörök csapatai nevezhetnek. Részt vehetnek azok a játékosok, akik 1943-ban vagy ennél ké­sőbb születtek. A bajnokság kezdési időpontja: 1961. októ­ber 1. Befejezése: 1962. május 31. Nevezési határidő: 1961. szeptember 20. Nevezéseket a Pest megyei Kézilabda Szövet­ség, Bp. XI., Karinthy Frigyes PEST HEGYEI HÍRLAP A Maeyar Szocialista Munkásoárt Pest megyei bizottsága é9 a megyei tanács laola Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hirlaokladö Vállalat Felelős kiadó csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budanest. vm.i Blaha Luiza tér S Egész naD hívható központi telefon: 543—100. 143—220 A felelős szerkesztő telefonla: 131—248 — Géolrószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budanest Terjeszti a Magvar Posta. Elő­fizethető a nelvl oostahlvatalokná) és kézbesítőknél előfizetést dtj t hónapra H. forint u. 3. sz. alá kell a fenti idő­pontig beküldeni. Szeptember 12-én, 13-án és 14-én felügyeleti vizsgálatot tartanak a nagykátai járásban A Pest megyei TST el­nökségének munkaterve ér­telmében 1961. szeptember havában a nagykátai járás­ban tartanak felügyeleti vizs­gálatot. Ennek során ellenőrzik, ho­gyan hajtották végre az MSZMP sporttéziseit, s a megyei sportprogramot. Egy­ben támogatást nyújtanak a járás testnevelési és sport­munkájához. E fő célkitűzé­sen belül a vizsgálat kiter­jed a Kilián testnevelési mozgalom ellenőrzésére és se­gítésére. A vizsgálatot szeptember 12—13—14-én tartják, s meg­tárgyalják a Nagykátai JTST, a járási sportszövetségek, a Nagykátai Szövetkezetek SK, a Tápiószelei Traktor, a Kó- kai KSK, Tápióbicskei KSK. Tápiószentmártoni KSK. Nagykátai Gimnázium SK és a Kókai Úttörőcsapat tevé­kenységét, Vízügyi Építő V. Köz­ponti Gépjavító Üze­me, Vecsés, kotrósze­relőket és esztergályos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés az üzem telephelyén, Vecsés, Dózsa György út, munkásszállás nincs. __________________ C semői Földműves- szövetkezet Igazgató­sága könyvelésben jártas beosztott köny­velőt keres, illetménye kollektív szerint.______ A Ceglédi Kertimag- termelő Gazdaság szakképzett Diesel mo­torszerelőt keres. Fi­zetés megegyezés sze­rint. Lakás biztosítva. Jelentkezni lehet a gazdaság közoontlá- ban: Cegléd, Kecskés- csárdán. Televíziók képernyője elé 6 színből álló szí­nes üve^laoot készít Nagv László címfestő. Cegléd, Huszár u. 1. Kombinált szekrény, sötét dió, gyönyörű kivitelben. kedvező áron eladó. Újpest, Istvántelki út 47. Beköltözhető ingatla­nok az érdi járás területén: Érd: 2 szoba, összkomfort, parkettás szobák plusz külön szoba, konyha, kamra, 150 n.-öl telek­kel. Kút, villany, víz­vezetékkel. Ára 160 000 forint. Szoba, konyha, speiz, veranda, kamra, 246 n.-öl telékkel. _ Kút, villany van. Ára" 90 000 forint. 1 szoba, konyha, élés­kamra, csukott veran­da, villany, kút van, 264 n.-öl telekkel. Ára 70 000 Ft. 2 szoba, konyha, elő­szoba. 330 n.-öl évii­ből esős telekkel. Kút, rHiiany van. Ára 90 000 Ft. 2 szoba, konyha, speiz, fürdőszoba, előszoba, pince, tégla mellék- épületek, 400 n.-öl te­lekkel. Ára 160 000 Ft. 155 n.-öl üres telek. Ára n.-öl énként 100 Ft. 330 n.-öl kerített telek, 25 __30 db gyümölcsfá­v al. Ara 20 000 Ft. Tárnok: 200 n.-öl üres telek. Ára 8000 Ft. Sóskút: 225 n.-öl telek, 3 nagy diófa. Ara 6000 Ft. Érdparkváros: 367 plusz 105 n.-öl üres kerítetlen telek. Ára n.-ölenként 10 Ft. Érdeklődni lehet: PIK. V., Érd. Diósdi u. 34. A Nagykőrösi Kon­zervgyár felvesz napi 4 órai munkára 14 és 16 év közötti fiatalo­kat. Jelentkezés na- Donta a délelőtti órák­ban a személyzeti ve­zetőnél. APRÓHIRDETÉSEK CEGLÉDI 3 db használt ablak 200x226-as méretben eladó. Érdeklődni: Ceglédi Ruhaipari Vállalatnál, Szabadság tér 3. Alszegi út 43. számú ház eladó, teljesen beköltözhető. Kettő db szép spalet- tás ablak, kisajtó, aj­tó, ablak eladó. Ka­zinczy u. 3. Egy kétszámyas hasz­nált tükörablak és egy női kerékpár eladó. — Tükör utca 18/a. ala*tt. Beköltözhető új ház, nagy portával, fele részben is eladó. Ber­csényi út 21. sz. Ér­deklődni lehet Ber­csényi úti fodrásznál. Szalma és törek el­adó. Érdeklődni lehet: I. kér. Hollós utca 6. alatti * Az „Ifjúság a szocializmusért“ mozgalom hozzájárul a sportélet fejlesztéséhez Az „Ifjúság a szocializmu­sért” mozgalom részvevői­nek négy követelményt kell teljesíteniük. Közülük ket­tő szoros kapcsolatban van a sporttal, a feladatok tel­jesítése nagyban hozzájárul­hat sportmozgalmunk fej­lődéséhez. Az első pont szerint: „ve­gyen részt valamilyen ter­melési mozgalomban, vagy társadalmi munkaakcióban.'’ A járásokban, községekben, mindenütt sok lehetőség kí­nálkozik a társadalmi mun­ka végzésére. A testedzés­ben részvevők száma egy­re növekszik, ehhez szük­séges, hogy a KlSZ-szerveze- tek, a sportkörökkel kar­öltve egyre több új léte­sítmény építését szorgal­mazzák és igyekezzenek er­re minél több társadalmi ak­tívát toborozni. Az új pályán — de ter­mészetesen nemcsak ezen — alkalom nyílik a negye­dik, a sportkövetelmény tel­jesítésére. Milyen formában lehet ennek eleget tenni? A legelőnyösebb, de nem egyetlen forma, ha a jelent­kező részt vesz a Kilián testnevelési mozgalomban. Mód nyílik a követelmény teljesítésére a többi között az egyéni sportágakban há­rom versenyen való indu­lással, illetve három csapat­mérkőzésen való részvétel­lel. Hasonlóan eleget tesznek a negyedik feladatnak azok is, akik a KISZ, vagy a szakszervezet által rende­zett alapfokú, illetve üzemi bajnokságban küzdenek. Választhatják a gyalogos, vagy kerékpáros túrát is, ezeken legalább három al­kalommal kell megjelenni. A túrázás különösen jó meg­oldás, mert kevés felszere­lés szükséges hozzá és léte­sítményt sem igényel. Azok a fiatalok, akik el­végzik az alapfokú sport­vezetői, vagy társadalmi ed­zői tanfolyamot, szintén tel­jesítik a negyedik követel­ményt. Sportmozgalmunk­nak nagy szüksége van új káderekre, s bekapcsolódá­suk a községi KlSZ-szerve- zetek, valamint az egyesüle­tek sportmunkáját erősíti, a vezetés színvonalát emeli. Még sok egyéb lehetőség van a sportfeladat teljesí­tésére. Tessék, lehet válasz­tani! Nemzetközi kupamérkőzések előtt az Ú. Dózsa és az MTK A labdarúgó bajnokcsapa­tok hetedik Európa Kupájá­nak első, s valószínűleg utol­só, budapesti találkozója után —, még ebben a hónapban, két nemzetközi kupamérkő­zést láthat a Népstadion kö­zönsége. Az elkövetkezendő napokban ugyanis sor kerül a kupagyőztesek tornájára ne­vezett Ü. Dózsa, valamint a Vásári Városok Kupáján in­duló MTK bemutatkozására is. Mindkét együttes első mér­kőzését külföldön játssza. Az MTK szerdán este 20.30 órai kezdettel, a franciaor­szági Strassbourgban lép pá­lyára. A kék-fehérek válo­gatott játékosai hétfőn érkez­nek vissza az NDK-ból, Alig csomagolnak ki, s kedden már ismét repülőre ülnek. Az MTK tizennégy játékost visz Fran­ciaországba. A vasárnap sze­repelt tizenegyen kívül egy kapus, egy védő és egy csa­tár utazik, még nem dőlt el, kikre esik a választás. Az Ű. Dózsa szeptember 15- én repül Máltába a Tirana— Róma útvonalon, a 17-én sor- rakerülő Floriana Valetta el­leni KK-találkozóra. Tizenöt játékost visznek, a végleges névsor még nem alakult ki. A lila-fehérek a máltai mér­kőzés miatt, a Csepel ellen kisorsolt bajnoki találkozóju­kat szeptember 13-án, szerdán játsszák le, Csepelen. Megyei sakkértekezlet A Pest megyei Sakk Szö­vetség 1961. szeptember 10- én, vasárnap délelőtt 9 óra­kor tartja a megyei értekez­letet a Budai Járási Tanács földszinti kultúrtermében (Bp., XI. Karinthy Frigyes u. 3.) Első napirendi pontként Hoschek László, a szövetség elnöke tart beszámolót. Ez­után többek között foglalkoz­nak a megyei, területi, já­rási csapatbajnokságok ren­dezésével, a szövetség meg­erősítésével. A díjkiosztás után hozzászólások követ­keznek. a FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETBEN! Most vásároljon! Női, férfi átmeneti kabátok 600—700 Ft-tól Sportöltöny 450 Ft-tól Sportzakó 350 Ft-tól Kosztüm 800 Ft-tól Nő' szövetruha 250 Ft-tól

Next

/
Thumbnails
Contents