Pest Megyei Hirlap, 1961. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-03 / 208. szám

1961. SZEPTEMBER 3. VASÄRNAP mrr.vr. '■érfCMtn» ÖTSZÁZTIZENÖT MÉTER A TENGERSZINT FELETT A DCM bányájában — a Naszály gerincén — Otven évig élő hegy Valaha kecskék legeltek itt, ha találtak kedvükre való fü­vet a parlagokon. Zergeként ugrándoztak a hegy lábánál, a magasból legördült sziklákon. Az ember üggyel-bajjal köz­lekedett a keskeny ösvénye­ken. Ha valamifélét kellett szállítania? Fonott hátikosará­ba tette, ügy cipelte. Lovas­kocsi ritkán zörgött a hegy alatt. Az isten háta mögött. Valaha így nevezték ezt a vidéket, a Naszály égbenyúló csúcsa alatt. Néhány kilomé­terre Váctól, igaz ugyan, hogy csak légvonalban. Mind a négy évszakban használható utat valaha itt hiába keres- j tünk volna, az agyag, ha bekö szöntött az eső. áthatolhatat lan sártengerével hosszú időre i elvágta a külvilágtól a 'hegy ' alatti kis településeket: Pince­völgyet, Gombást, Sejcét. Ma már, ahol valaha kecs­kék legelésztek, szerpentin ka­nyarog és az autó a gondozott makadámúton halad felfelé. Előttünk a magasodó hegyge­rinc, mögöttünk a Dunakanyar madártávlatból, kiterített, élő térképként. Tábla az út mentén: TILOS! BÁNYAMŰVELÉSI TERÜ­LET ... Apró bódéból őr lép ki és álljt int a gépkocsinak. — Vigyázat! — mondja. — Itt kezdődik a Dunai Cemení- és Mészmű bányavidéke. Itt készítik elő, hogy a cement- gyártáshoz megfelelő mennyi­ségű nyersanyag, kő legyen. Gyakran robbantanak a hegy oldalában, ezért veszélyes és tilos erre a közlekedés. Ezen az úton, a bódénktól és a tilos táblától felfelé csak a vállalat gékocsij&i közlekedhetnek. — És ha robbantanak? — Akkor minden forgalom leáll. A szikla- és kődarabok nemcsak idáig, még lejjebb is lerepülhetnek, vagy legurul­hatnak. Veszélyes.... — ma­gyarázza a szigorú őr, amikor önkéntelenül a felettünk ma­gasodó, mammut nagyságú, óriás mészkösziklákra pillan­tunk. így, szilárdan és egy darabban is félelmesek, hát­ha még lavinaként legurulnak. Mosolygós arcú, bányászsip- kás férfi bukkan elő a tölgyek közül. Látja ijedelmünket. — Mehetnek tovább nyugod­tan ... jmost nem robbantunk — nyugtat bennünket a há­nyás zsipkás. — Nem? — Nem. — Honnan tudja ilyen biz­tosan? — Én vagyok a lomester... — Hogyan választja valaki ezt a veszélyes foglalkozást? — Nem veszélyes. Régi bá­nyászcsaládból származom. Pilis-vidéki vagyok. Ma is ott lakom, onnan járok ide, a vá­ci hegyekbe — magyarázza Marosvári József. — Milyen messze tartózko­dik a robbanóanyagtól, a gyúj­tás pillanatában? ' — Ez attól függ, hogy mi­lyen hosszú a gyújtózsinór. Általában 100—150 méterre helyezkedem el a robbanás he­lyétől. — Oda nem repülnek a szik­lák repeszei? — Nem. Mert mi mindig el­lentétes irányban keresünk fe­dezéket. mint amerre a kőda­rabok hullanak. — Milyen robbanóanyagot használnak? — Paxitot. Éppen úgy, mint a bánvákban. — Hogyan készítik elő a robbantást? — Lyukakat fúrunk. Ez az előkészítő munka gyakran hosszú időt vesz igénybe. Most például minden eddiginél na­gyobb robbantásra készülünk. Nyolcvan-száz lyukat fúrunk a heavbe. Másfél hónap alatt végezzük e! ezt a munkát, majd oedig az előkészítés um’só szakasza következik ekkor következik a töltés vagyis elhelyezzük a paxitot. Ez két nap alatt történik. — Hány köbméter földet, sziklát mozgatott metg az ed­digi legnagyobb robbantás? — Tizenhétezer köbmétert. A körülbelül tíz nap múlva következő nagy robbantás ere­je csaknem kétszeres lesz. Harmincezer köbmétert mozgat majd meg. A soroza­tos robbantásokkal előkészít­jük a nyersanyagot a mész- műnek. 1962-ben, próbaként már működik az üzem, de 1963-ban már rendszeresen termel a DCM. Két akna és bányaudvar kell a hegyben ahhoz, hogy megfelelő meny- nyiségű mészkövet termelhes­sünk a mészműnek. — És a váci hegyek hány esztendeig biztosítják a nyers­anyagot a DCM számára? — ötven évig lesz anyag, de az is lehet, hogy másfél- századig... — Most tehát mehetünk to­vább, mert ugye, nem lesz robbantás? — Nem. Mehet nyugodtan a kocsi fel a hegyre — válaszol­ja Marosvári József lőmes- ter, s ezzel el is búcsúzunk. Szabad tehát az út. Ka­nyarodik tovább a szerpen­tin. Egyre magasabban já­runk, szebb lesz a kilátás, de közeledünk a sziklákhoz. Háromszáznyolcvan méter a tengerszint felett. Itt is dü­börögnek a fúrók, a munka zajától hangos a hegyoldal. Tovább kanyarodik az út. A szerpentin egyik éles kanyar­jában lefelé tekintünk. Szé­dítő a mélység, a hegyoldal tele sziklatörmelékkel. Négyszáznyolcvan méter a tengerszint felett. A gépko­csivezető hirtelen megáll, mert a kocsi kerekei alól egy­szerre csak - kifogy a maka­dámút. Tovább nem halad­hatunk autóval. Ki kell'szárni. Munka azonban még feljebb is folyik, ideszűrődik a fúrógé­pek zaja. Gyalog megyünk tovább. Ahol egykor a Láz út vezetett. Miért nevezték el éppen így? Talán azért, mert ez volt a legmeredekebb út és a kocsisoknak minden al­kalommal különös izgalmat okozott, hogy amikor a hegy­tetőről a fát szállítják a sze­kerekkel, akkor épségben ke­rüljön le a Naszály lábához a ló. a kocsi és az ember is. Ötszáztizenöt szint felett. Ez méter tenger­a legmagasabb pont, ahol munka folyik, ahol elő­készítik a nyersanyagot a DCM telhetetlen gyomrának. Két kísérőnk is akad. a pin­cevölgyi Németh István és a sejcei Bazsó István. Mind­ketten jól ismerik, milyen volt az élet a hegy lábá­nál. néhánv esztendővel ez- e’őlt. mielőtt meg nem je­lentek a DCM éoítőcsaoatai. — ElhagyoH helven éltünk — mondía Németh Irtván — ijgv éltünk, ahogv tnd'unk Sokat kellett csavarogni, am iff azelőtt munkát talált az ember. Én oéldái’T az ország másik sarkában. Masvaróvá- '■on dn’soztam. Voltak azon­ban olyan emberek, ak’k itt. belvben. a hegv lábánál úey éltek, ahogy éppen t"dtak. Pzederbokor mellett hala­dunk el. az ízletes beeyi evümölcs éppen feketénk. Érik. — Valaha abból is éltek a hepvi emberek, hogy ilyenkor szoderindát szedtek és elvit­j ték a piacra — emlékezik I vissza Németh István. — Tdén azonban, úgv látom, itt aszalódik meg a gvümölcs, mert nem ér rá senki leszed­ni. Gombát, hóvirágot gyöngy­virágot. csipkebogyót gyűjtö­gettek az emberek az er­dőn. Gyűjtögettek ... Ma azonban más a világ a hegy alatt. Molnár Károly 5 zombaton hiába kopog­tatót; érdeklődő ven­dég, csöngetett a teleion. Az udvarias, de gyors válasz minden esetben csak ennyit közölt: ,.bányásznap van — ünnepelünk!’’ Hadd vessünk néhány pil­lantást arra, hogyan soka­sodtak az ünnepelés felté­telei. Ma ezt jelenthetjük: A pilisi szénbányászok mindenekelőtt a túlmunkák csökkentésére törekedtek. Tíz százalékkal sikerült visszafogni az egészségre is ártalmas és az üzem számá­ra is megterhelést jelentő túlórákat, de az is kétségte­len, hogy az érintett bányák már szénben szegények és igen keményen meg kell küzdeni a fekete gyémánt minden mázsájáért. Igen nagy mennyiségű követ, med­dőt kell kifejteni ahhoz, hogy szénhez jussanak. A Pest megyei kőbányák élüzem címet kaptak. Prog­ramjukat túlteljesítették és 6,50 forinttal csökkentették az önköltséget száz forinton­ként. A kőbányászok külön külön is példásan megálltak helyüket. A statisztika sze­rint az egy főre eső tiapi tér­JÓSZERENCSÉT! vet 103,5 tették. százalékra teljesí­ti Pest megyei Tőzegki- /l termelő Vállalat fél­éves záráskor 100,4 százalé­kos teljesítést jelenthetett. Jelentősen csökkent az ön­költség. s minimumra redu­kálták a koráiban felszapo­rodott túlórákat. Mindezt a napi munkák hasznosabb, jobb szervezésével érték el. Az ünneplők így köszön­tötték a XI. magyar bá­nyásznapot. S mi azt kíván­juk az év többi napjaira: jószerencsét! KEVESEBB BALESET Eredményes munkát végeznek a KPVDSZ bizottságai A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete Pest megyei Bizottsága nemrég értékelte az elmúlt időszakban végzett balesetvédelmi munkát. Ez az 515 méteres magasság, a DCM bányaépítkezés leg­magasabb pontja —. mutatja a hegygerincen Németh István és Bazsó István (Mészáros Géza felv.) Korbán Antal, a szakszer­vezet munkavédelmi felügye- elője elmondta: a baleseti sta­tisztika javult az elmúlt évek­hez viszonyítva, ismerve azon­ban a lehetőségeket, a balese­tek száma csökkenthető. Áprilisban a Szakszerveze­tek Országos Tanácsa erről szóló megbeszélést tartott s eredményeként Pest megyé­ben a KPVDSZ is munkavé­delmi őrséget hozott létre. A munkavédelmi őrségben első­sorban a földművesszövetke­zeti vezetőket oktatták ki tudnivalóikra. A vizsgáztató bizottságban részt vettek a MÉSZÖV és a KÖJÁL képvi­selői. Sikeres munkavédelmi ankétokat rendeztek, Vácott 350, Cegléden pedig több mint 400 dolgozó részvételé­vel. — Előadásainkban — mon­dotta Korbán Antal — szem- beszálltunk azzal a hibás né­zettel, hogy „mindenkit érhet baleset’1. Ez nem igaz. Baleset főleg azt éri, aki elővigyázat­lan. A balesetek megelőzésé­nek fontos követelménye az egészséges munkahelyek meg­teremtése. Fontos, hogy az új és felújításra szánt építkezé­sek tervei már úgy készülje­nek, hogy azok mindenben megfeleljenek az egészségügyi és munkavédelmi előírások­nak. Itt még nagyon sok a pótolnivaló. A vállalatok, üze­mek nem tartják be azt az utasítást, hogy építkezési ter­veiket bemutassák a szakszer­vezet megyei bizottságának. Ez a mulasztás rengeteg bosszú­ságot, újabb költséget jelent, mi ugyanis kénytelenek va­gyunk ragaszkodni az előírá­sokhoz, megteremteni a dol­gozók. jó munkakörülményeit. Sok esetben a helyszíni szem­lén derül ki, hogy a luxussal megépített vendéglátóipari üzemben tökéletesen megfe­ledkeztek arról, hogy dolgo­zóik részére a legelemibb szo­ciális feltételeket biztosítsák. A szakszervezet és a terü­leten dolgozó munkavédelmi bizottságok a jól sikerült ér­tekezlet után még sikereseb­ben dolgozhatnak a balesetek számának csökkentése érde­kében — fejezte be tájékoz­tatóját Korbán Antal. (A\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\N\\\\\V^\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ VASÁRNAPI POSTA AZ ÖNTUDATRÓL nyelte. De néhány nap múlva, amikor a csoportvezető — fültanúk szerint! — a legbará­tibb hangon figyelmeztette, nem jó, amit csinál, ő nyom­dafestéket nem tűrő szavak­kal támadt a vezetőjére, s többek között olyasmit han­goztatott, hogy: „neki még most is messzire elér a keze”, s néhány ember megütheti a bokáját, mert így bánik vele! Mint párttaggal, beszélt vele az alapszervezeti titkár, de beszélt vele a műhelyfőnök is. Mindkettőjük előtt, ahe­lyett, hogy hibáit belátta vol­na, tovább szította a tüzet, kijelentette. hogy: „éppen eléggé kitoltak vele, nem hagyja, hogy az üzemben is ezt tegyék”. Amikor azt kér­dezték, mi a kitolás, nem tu­dott válaszolni. Néhány hét után újabb baj. Hangulatot csinált a mű­hely néhány örökké elégedet­lenkedő tagja segítségével, mondván „az is bolond, aki ezt a normát megállapította”. Újabb beszélgetés, újabb fal- rahányt borsó .,. így megy ez hosszú hóna­pok óta. Kitegyék? De hiszen nem olyan könnyű a dolog. Lökjék ki az utcára, amikor már éppen elég baja volt? Ne törődjenek vele? Emberről van szó, akinek sorsa nem le­het közömbös. De ami a leg­meghökkentőbb a dologban, hogy egy volt vezető, olyan ember, aki tisztában van az­zal, hogy mit követel meg az üzemi munka fegyelme, en­gedj meg magának mindezt, több esetben is súlyos párt- szerűtlenséget követve el. Mint előző munkahelyein mondották, az a típusú ember volt, aki szinte mindig, min­dent — túlteljesített! Azaz, olyan ember, aki amikor funkcióban volt, a kelleténél is sokkal többet követelt, de aki mihelyt lekerült a vezetői karosszékből, azonnal elfele­dett mindent, rögtön nem akar tudni kötelességről, fe­gyelemről, s mondjuk ki nyu­godtan: öntudatról. A szóban forgó ember pél­dája nem egyedülálló. Sorol- hatnónk szép számmal az olyan eseteket, amikor a le­váltott, kisebb beosztásba tett emberek magatartása egycsa- pásra más lesz. amikor ahe­lyett, hogy jó, igyekvő, s be­csületes munkával igyekezné­nek elkövetett hibáikat jóvá­tenni, ágálnak, fegyelmezet- lenkednek, kerékkötői lesznek a munkának. H Eszerint már meg is fogal­mazhatjuk a szabályt, amely így hangzik: nagyobb beosz­tás. nagyobb „öntudat”, ki­sebb beosztás, kisebb ..öntu­dat”. De várjunk csak a sza­bályfogalmazással. Mert nem így mérik az öntudatot, nem az ilyen emberek jelentik az értékmérőjét az öntudatos embernek. Az öntudatos embert — függetlenül funkciójától — hite, felfogásáért való harcol­ni tudása, bátorsága és egye­nessége különbözteti meg azoktól, akik még nem érték el az öntudat ilyen fokát. És vannak — ha kis számmal is — olyan emberek, akik csak akkor öntudatosak, csak ak­kor harcolnak, ha azt — meg­fizetik. Mert lényegében erről van itt szó. Az ilyen ember, aki egycsapásra más lesz, aki egyesapásra elfeledkezik min­denről — nem öntudatos, ha­nem lehet karrierista, képmu­tató, minden lehet, csak ön­tudatos ember nem. Mert említett emberünk igazgató korában elvárta, hogy mindenki előre köszönjön neki, még a nála húsz évvel idősebb munkások is. De ő most minősíthetetlenül beszél felettesével! Ahogy mondják, nemigen tűrte a bírálatot, most pedig ő az, aki demagóg módon, minden igazságot fél­relökve, szidja a normákat! Az ilyen ember látszat-ön­tudatát otthagyta a vezetői székkel együtt. Azonnal visz- szavedlett olyanná, mint ami­lyen valójában, amikor „ki­sebb” ember lett, amikor már nem 6 dirigált, hanem neki dirigáltak. Ehhez a nézőponthoz sokat hozzátenni nem lehet, önma­gáért beszél. Maga a néző­pont, a magatartás árulkodik ilyen esetekben az ember­ről, arról az emberről, aki­ről sokkal jobbat s többet gondoltak, mint amennyi va­lójában benne lakozik, akit többre tartottak, mint ameny- nyire érdemes. Mindezt akkor ott, az üzem párttitkárával is megbeszél­tük, de amikor a végső dön­tésre került volna a sor, ami­kor „ítéletet” kellett volna mondani, be kell vallanom, elbátortalanodtam. Mert hi­szen, ha tévedett, ha hibázott is, s ha hibáit még ma sem akarja vagy tudja belátni, sőt, újabbakat követ el. mégiscsak tíz évet dolgozott különböző funkciókban, s valótlant állí­tanánk, ha azt mondanánk, eredménytelenül. Tíz év egy ember életében nagy idő. Te­hát a tíz évet vegyük sem­misnek. s lökjük félre ezt az embert? Hibáivá] lényegében semmivé teszi munkássága eredményeit? Kínzó, nehéz, nyugtalaní­tó kérdések. A hibákat, amiért leváltották, el lehet kerülni. Magatartásbeli, erkölcsi dol­gok voltak, nem jóvátehetet­lenek. Tehát a türelem? Igen, a türelem is kell, elengedhe­tetlen ilyen esetben. És még egy: a kemény, kérlelhetetlen, de jóindulatú szó. Hogy igenis n e hagyják szó nélkül a helytelen magatartást. Nem valamiféle finomkodó köntör­falazásra gondolunk, hanem az egyenes, kertelés nélküli igazság kimondására. Mert csakis ez veze+h?t eredményre. Mészáros Ottó Az értekezlet végeztével az üzem párttitkárával együtt ballagtunk a HÉV-megálló- hoz. Akkor mondta el az alábbi történetet. Mintegy fél éve hozzájuk ke­rült egy esztergályos. Munka­könyvéből kiderült, a szakmá­ban több mint tíz éve nem dolgozott, hanem különböző funkciókat töltött be, leg­utoljára egy kisüzem igazga­tója volt. Ott súlyos hibákat követett el, s hiába figyel­meztették erre, nem részesí­tette méltánylásban a figyel­meztető szavakat. Tovább csi­nálta mindazt, ami beosztásá­val, párttagságával össze­egyeztethetetlen volt. A több­szöri figyelmeztetés haszonta- lanságát látva, végül ig levál­tották, pártbüntetést kapott, s kötelezték, hogy eredeti fog­lalkozását végezze, azaz álljon újból az esztergapad mellé. így került hozzájuk, ök — éppen a fentebb említettek miatt — kínosan vigyáztak arra, nehogy rossz szó, gú- \ nyolódás érje. De már az \ első héten baj volt. Nem a j többiekkel, hanem vele. ; Egész egyszerűen kijelentette \ a csoportvezetőjének, hogy: l „ne nézzék őt hülyének, nem J fogja a belét kidolgozni”. A í nem éppen finom kifakadásra J a csoportvezető — helytele- ( nül! — nem szólt semmit, le-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents