Pest Megyei Hirlap, 1961. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-03 / 208. szám
1961. SZEPTEMBER 3. VASÄRNAP mrr.vr. '■érfCMtn» ÖTSZÁZTIZENÖT MÉTER A TENGERSZINT FELETT A DCM bányájában — a Naszály gerincén — Otven évig élő hegy Valaha kecskék legeltek itt, ha találtak kedvükre való füvet a parlagokon. Zergeként ugrándoztak a hegy lábánál, a magasból legördült sziklákon. Az ember üggyel-bajjal közlekedett a keskeny ösvényeken. Ha valamifélét kellett szállítania? Fonott hátikosarába tette, ügy cipelte. Lovaskocsi ritkán zörgött a hegy alatt. Az isten háta mögött. Valaha így nevezték ezt a vidéket, a Naszály égbenyúló csúcsa alatt. Néhány kilométerre Váctól, igaz ugyan, hogy csak légvonalban. Mind a négy évszakban használható utat valaha itt hiába keres- j tünk volna, az agyag, ha bekö szöntött az eső. áthatolhatat lan sártengerével hosszú időre i elvágta a külvilágtól a 'hegy ' alatti kis településeket: Pincevölgyet, Gombást, Sejcét. Ma már, ahol valaha kecskék legelésztek, szerpentin kanyarog és az autó a gondozott makadámúton halad felfelé. Előttünk a magasodó hegygerinc, mögöttünk a Dunakanyar madártávlatból, kiterített, élő térképként. Tábla az út mentén: TILOS! BÁNYAMŰVELÉSI TERÜLET ... Apró bódéból őr lép ki és álljt int a gépkocsinak. — Vigyázat! — mondja. — Itt kezdődik a Dunai Cemení- és Mészmű bányavidéke. Itt készítik elő, hogy a cement- gyártáshoz megfelelő mennyiségű nyersanyag, kő legyen. Gyakran robbantanak a hegy oldalában, ezért veszélyes és tilos erre a közlekedés. Ezen az úton, a bódénktól és a tilos táblától felfelé csak a vállalat gékocsij&i közlekedhetnek. — És ha robbantanak? — Akkor minden forgalom leáll. A szikla- és kődarabok nemcsak idáig, még lejjebb is lerepülhetnek, vagy legurulhatnak. Veszélyes.... — magyarázza a szigorú őr, amikor önkéntelenül a felettünk magasodó, mammut nagyságú, óriás mészkösziklákra pillantunk. így, szilárdan és egy darabban is félelmesek, hátha még lavinaként legurulnak. Mosolygós arcú, bányászsip- kás férfi bukkan elő a tölgyek közül. Látja ijedelmünket. — Mehetnek tovább nyugodtan ... jmost nem robbantunk — nyugtat bennünket a hányás zsipkás. — Nem? — Nem. — Honnan tudja ilyen biztosan? — Én vagyok a lomester... — Hogyan választja valaki ezt a veszélyes foglalkozást? — Nem veszélyes. Régi bányászcsaládból származom. Pilis-vidéki vagyok. Ma is ott lakom, onnan járok ide, a váci hegyekbe — magyarázza Marosvári József. — Milyen messze tartózkodik a robbanóanyagtól, a gyújtás pillanatában? ' — Ez attól függ, hogy milyen hosszú a gyújtózsinór. Általában 100—150 méterre helyezkedem el a robbanás helyétől. — Oda nem repülnek a sziklák repeszei? — Nem. Mert mi mindig ellentétes irányban keresünk fedezéket. mint amerre a kődarabok hullanak. — Milyen robbanóanyagot használnak? — Paxitot. Éppen úgy, mint a bánvákban. — Hogyan készítik elő a robbantást? — Lyukakat fúrunk. Ez az előkészítő munka gyakran hosszú időt vesz igénybe. Most például minden eddiginél nagyobb robbantásra készülünk. Nyolcvan-száz lyukat fúrunk a heavbe. Másfél hónap alatt végezzük e! ezt a munkát, majd oedig az előkészítés um’só szakasza következik ekkor következik a töltés vagyis elhelyezzük a paxitot. Ez két nap alatt történik. — Hány köbméter földet, sziklát mozgatott metg az eddigi legnagyobb robbantás? — Tizenhétezer köbmétert. A körülbelül tíz nap múlva következő nagy robbantás ereje csaknem kétszeres lesz. Harmincezer köbmétert mozgat majd meg. A sorozatos robbantásokkal előkészítjük a nyersanyagot a mész- műnek. 1962-ben, próbaként már működik az üzem, de 1963-ban már rendszeresen termel a DCM. Két akna és bányaudvar kell a hegyben ahhoz, hogy megfelelő meny- nyiségű mészkövet termelhessünk a mészműnek. — És a váci hegyek hány esztendeig biztosítják a nyersanyagot a DCM számára? — ötven évig lesz anyag, de az is lehet, hogy másfél- századig... — Most tehát mehetünk tovább, mert ugye, nem lesz robbantás? — Nem. Mehet nyugodtan a kocsi fel a hegyre — válaszolja Marosvári József lőmes- ter, s ezzel el is búcsúzunk. Szabad tehát az út. Kanyarodik tovább a szerpentin. Egyre magasabban járunk, szebb lesz a kilátás, de közeledünk a sziklákhoz. Háromszáznyolcvan méter a tengerszint felett. Itt is dübörögnek a fúrók, a munka zajától hangos a hegyoldal. Tovább kanyarodik az út. A szerpentin egyik éles kanyarjában lefelé tekintünk. Szédítő a mélység, a hegyoldal tele sziklatörmelékkel. Négyszáznyolcvan méter a tengerszint felett. A gépkocsivezető hirtelen megáll, mert a kocsi kerekei alól egyszerre csak - kifogy a makadámút. Tovább nem haladhatunk autóval. Ki kell'szárni. Munka azonban még feljebb is folyik, ideszűrődik a fúrógépek zaja. Gyalog megyünk tovább. Ahol egykor a Láz út vezetett. Miért nevezték el éppen így? Talán azért, mert ez volt a legmeredekebb út és a kocsisoknak minden alkalommal különös izgalmat okozott, hogy amikor a hegytetőről a fát szállítják a szekerekkel, akkor épségben kerüljön le a Naszály lábához a ló. a kocsi és az ember is. Ötszáztizenöt szint felett. Ez méter tengera legmagasabb pont, ahol munka folyik, ahol előkészítik a nyersanyagot a DCM telhetetlen gyomrának. Két kísérőnk is akad. a pincevölgyi Németh István és a sejcei Bazsó István. Mindketten jól ismerik, milyen volt az élet a hegy lábánál. néhánv esztendővel ez- e’őlt. mielőtt meg nem jelentek a DCM éoítőcsaoatai. — ElhagyoH helven éltünk — mondía Németh Irtván — ijgv éltünk, ahogv tnd'unk Sokat kellett csavarogni, am iff azelőtt munkát talált az ember. Én oéldái’T az ország másik sarkában. Masvaróvá- '■on dn’soztam. Voltak azonban olyan emberek, ak’k itt. belvben. a hegv lábánál úey éltek, ahogy éppen t"dtak. Pzederbokor mellett haladunk el. az ízletes beeyi evümölcs éppen feketénk. Érik. — Valaha abból is éltek a hepvi emberek, hogy ilyenkor szoderindát szedtek és elvitj ték a piacra — emlékezik I vissza Németh István. — Tdén azonban, úgv látom, itt aszalódik meg a gvümölcs, mert nem ér rá senki leszedni. Gombát, hóvirágot gyöngyvirágot. csipkebogyót gyűjtögettek az emberek az erdőn. Gyűjtögettek ... Ma azonban más a világ a hegy alatt. Molnár Károly 5 zombaton hiába kopogtatót; érdeklődő vendég, csöngetett a teleion. Az udvarias, de gyors válasz minden esetben csak ennyit közölt: ,.bányásznap van — ünnepelünk!’’ Hadd vessünk néhány pillantást arra, hogyan sokasodtak az ünnepelés feltételei. Ma ezt jelenthetjük: A pilisi szénbányászok mindenekelőtt a túlmunkák csökkentésére törekedtek. Tíz százalékkal sikerült visszafogni az egészségre is ártalmas és az üzem számára is megterhelést jelentő túlórákat, de az is kétségtelen, hogy az érintett bányák már szénben szegények és igen keményen meg kell küzdeni a fekete gyémánt minden mázsájáért. Igen nagy mennyiségű követ, meddőt kell kifejteni ahhoz, hogy szénhez jussanak. A Pest megyei kőbányák élüzem címet kaptak. Programjukat túlteljesítették és 6,50 forinttal csökkentették az önköltséget száz forintonként. A kőbányászok külön külön is példásan megálltak helyüket. A statisztika szerint az egy főre eső tiapi térJÓSZERENCSÉT! vet 103,5 tették. százalékra teljesíti Pest megyei Tőzegki- /l termelő Vállalat féléves záráskor 100,4 százalékos teljesítést jelenthetett. Jelentősen csökkent az önköltség. s minimumra redukálták a koráiban felszaporodott túlórákat. Mindezt a napi munkák hasznosabb, jobb szervezésével érték el. Az ünneplők így köszöntötték a XI. magyar bányásznapot. S mi azt kívánjuk az év többi napjaira: jószerencsét! KEVESEBB BALESET Eredményes munkát végeznek a KPVDSZ bizottságai A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete Pest megyei Bizottsága nemrég értékelte az elmúlt időszakban végzett balesetvédelmi munkát. Ez az 515 méteres magasság, a DCM bányaépítkezés legmagasabb pontja —. mutatja a hegygerincen Németh István és Bazsó István (Mészáros Géza felv.) Korbán Antal, a szakszervezet munkavédelmi felügye- elője elmondta: a baleseti statisztika javult az elmúlt évekhez viszonyítva, ismerve azonban a lehetőségeket, a balesetek száma csökkenthető. Áprilisban a Szakszervezetek Országos Tanácsa erről szóló megbeszélést tartott s eredményeként Pest megyében a KPVDSZ is munkavédelmi őrséget hozott létre. A munkavédelmi őrségben elsősorban a földművesszövetkezeti vezetőket oktatták ki tudnivalóikra. A vizsgáztató bizottságban részt vettek a MÉSZÖV és a KÖJÁL képviselői. Sikeres munkavédelmi ankétokat rendeztek, Vácott 350, Cegléden pedig több mint 400 dolgozó részvételével. — Előadásainkban — mondotta Korbán Antal — szem- beszálltunk azzal a hibás nézettel, hogy „mindenkit érhet baleset’1. Ez nem igaz. Baleset főleg azt éri, aki elővigyázatlan. A balesetek megelőzésének fontos követelménye az egészséges munkahelyek megteremtése. Fontos, hogy az új és felújításra szánt építkezések tervei már úgy készüljenek, hogy azok mindenben megfeleljenek az egészségügyi és munkavédelmi előírásoknak. Itt még nagyon sok a pótolnivaló. A vállalatok, üzemek nem tartják be azt az utasítást, hogy építkezési terveiket bemutassák a szakszervezet megyei bizottságának. Ez a mulasztás rengeteg bosszúságot, újabb költséget jelent, mi ugyanis kénytelenek vagyunk ragaszkodni az előírásokhoz, megteremteni a dolgozók. jó munkakörülményeit. Sok esetben a helyszíni szemlén derül ki, hogy a luxussal megépített vendéglátóipari üzemben tökéletesen megfeledkeztek arról, hogy dolgozóik részére a legelemibb szociális feltételeket biztosítsák. A szakszervezet és a területen dolgozó munkavédelmi bizottságok a jól sikerült értekezlet után még sikeresebben dolgozhatnak a balesetek számának csökkentése érdekében — fejezte be tájékoztatóját Korbán Antal. (A\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\N\\\\\V^\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ VASÁRNAPI POSTA AZ ÖNTUDATRÓL nyelte. De néhány nap múlva, amikor a csoportvezető — fültanúk szerint! — a legbarátibb hangon figyelmeztette, nem jó, amit csinál, ő nyomdafestéket nem tűrő szavakkal támadt a vezetőjére, s többek között olyasmit hangoztatott, hogy: „neki még most is messzire elér a keze”, s néhány ember megütheti a bokáját, mert így bánik vele! Mint párttaggal, beszélt vele az alapszervezeti titkár, de beszélt vele a műhelyfőnök is. Mindkettőjük előtt, ahelyett, hogy hibáit belátta volna, tovább szította a tüzet, kijelentette. hogy: „éppen eléggé kitoltak vele, nem hagyja, hogy az üzemben is ezt tegyék”. Amikor azt kérdezték, mi a kitolás, nem tudott válaszolni. Néhány hét után újabb baj. Hangulatot csinált a műhely néhány örökké elégedetlenkedő tagja segítségével, mondván „az is bolond, aki ezt a normát megállapította”. Újabb beszélgetés, újabb fal- rahányt borsó .,. így megy ez hosszú hónapok óta. Kitegyék? De hiszen nem olyan könnyű a dolog. Lökjék ki az utcára, amikor már éppen elég baja volt? Ne törődjenek vele? Emberről van szó, akinek sorsa nem lehet közömbös. De ami a legmeghökkentőbb a dologban, hogy egy volt vezető, olyan ember, aki tisztában van azzal, hogy mit követel meg az üzemi munka fegyelme, engedj meg magának mindezt, több esetben is súlyos párt- szerűtlenséget követve el. Mint előző munkahelyein mondották, az a típusú ember volt, aki szinte mindig, mindent — túlteljesített! Azaz, olyan ember, aki amikor funkcióban volt, a kelleténél is sokkal többet követelt, de aki mihelyt lekerült a vezetői karosszékből, azonnal elfeledett mindent, rögtön nem akar tudni kötelességről, fegyelemről, s mondjuk ki nyugodtan: öntudatról. A szóban forgó ember példája nem egyedülálló. Sorol- hatnónk szép számmal az olyan eseteket, amikor a leváltott, kisebb beosztásba tett emberek magatartása egycsa- pásra más lesz. amikor ahelyett, hogy jó, igyekvő, s becsületes munkával igyekeznének elkövetett hibáikat jóvátenni, ágálnak, fegyelmezet- lenkednek, kerékkötői lesznek a munkának. H Eszerint már meg is fogalmazhatjuk a szabályt, amely így hangzik: nagyobb beosztás. nagyobb „öntudat”, kisebb beosztás, kisebb ..öntudat”. De várjunk csak a szabályfogalmazással. Mert nem így mérik az öntudatot, nem az ilyen emberek jelentik az értékmérőjét az öntudatos embernek. Az öntudatos embert — függetlenül funkciójától — hite, felfogásáért való harcolni tudása, bátorsága és egyenessége különbözteti meg azoktól, akik még nem érték el az öntudat ilyen fokát. És vannak — ha kis számmal is — olyan emberek, akik csak akkor öntudatosak, csak akkor harcolnak, ha azt — megfizetik. Mert lényegében erről van itt szó. Az ilyen ember, aki egycsapásra más lesz, aki egyesapásra elfeledkezik mindenről — nem öntudatos, hanem lehet karrierista, képmutató, minden lehet, csak öntudatos ember nem. Mert említett emberünk igazgató korában elvárta, hogy mindenki előre köszönjön neki, még a nála húsz évvel idősebb munkások is. De ő most minősíthetetlenül beszél felettesével! Ahogy mondják, nemigen tűrte a bírálatot, most pedig ő az, aki demagóg módon, minden igazságot félrelökve, szidja a normákat! Az ilyen ember látszat-öntudatát otthagyta a vezetői székkel együtt. Azonnal visz- szavedlett olyanná, mint amilyen valójában, amikor „kisebb” ember lett, amikor már nem 6 dirigált, hanem neki dirigáltak. Ehhez a nézőponthoz sokat hozzátenni nem lehet, önmagáért beszél. Maga a nézőpont, a magatartás árulkodik ilyen esetekben az emberről, arról az emberről, akiről sokkal jobbat s többet gondoltak, mint amennyi valójában benne lakozik, akit többre tartottak, mint ameny- nyire érdemes. Mindezt akkor ott, az üzem párttitkárával is megbeszéltük, de amikor a végső döntésre került volna a sor, amikor „ítéletet” kellett volna mondani, be kell vallanom, elbátortalanodtam. Mert hiszen, ha tévedett, ha hibázott is, s ha hibáit még ma sem akarja vagy tudja belátni, sőt, újabbakat követ el. mégiscsak tíz évet dolgozott különböző funkciókban, s valótlant állítanánk, ha azt mondanánk, eredménytelenül. Tíz év egy ember életében nagy idő. Tehát a tíz évet vegyük semmisnek. s lökjük félre ezt az embert? Hibáivá] lényegében semmivé teszi munkássága eredményeit? Kínzó, nehéz, nyugtalanító kérdések. A hibákat, amiért leváltották, el lehet kerülni. Magatartásbeli, erkölcsi dolgok voltak, nem jóvátehetetlenek. Tehát a türelem? Igen, a türelem is kell, elengedhetetlen ilyen esetben. És még egy: a kemény, kérlelhetetlen, de jóindulatú szó. Hogy igenis n e hagyják szó nélkül a helytelen magatartást. Nem valamiféle finomkodó köntörfalazásra gondolunk, hanem az egyenes, kertelés nélküli igazság kimondására. Mert csakis ez veze+h?t eredményre. Mészáros Ottó Az értekezlet végeztével az üzem párttitkárával együtt ballagtunk a HÉV-megálló- hoz. Akkor mondta el az alábbi történetet. Mintegy fél éve hozzájuk került egy esztergályos. Munkakönyvéből kiderült, a szakmában több mint tíz éve nem dolgozott, hanem különböző funkciókat töltött be, legutoljára egy kisüzem igazgatója volt. Ott súlyos hibákat követett el, s hiába figyelmeztették erre, nem részesítette méltánylásban a figyelmeztető szavakat. Tovább csinálta mindazt, ami beosztásával, párttagságával összeegyeztethetetlen volt. A többszöri figyelmeztetés haszonta- lanságát látva, végül ig leváltották, pártbüntetést kapott, s kötelezték, hogy eredeti foglalkozását végezze, azaz álljon újból az esztergapad mellé. így került hozzájuk, ök — éppen a fentebb említettek miatt — kínosan vigyáztak arra, nehogy rossz szó, gú- \ nyolódás érje. De már az \ első héten baj volt. Nem a j többiekkel, hanem vele. ; Egész egyszerűen kijelentette \ a csoportvezetőjének, hogy: l „ne nézzék őt hülyének, nem J fogja a belét kidolgozni”. A í nem éppen finom kifakadásra J a csoportvezető — helytele- ( nül! — nem szólt semmit, le-