Pest Megyei Hirlap, 1961. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-16 / 219. szám
Megyei atlétikai pályabajnokság, az asztalitenisz CSB rajtja, férfi és női rangadó a kézilabdázóknál, Kartal-Váci Vasas labdarúgó-mérkőzés Népes mezőnnyel rajtol a budai járás asztalitenisz-, kézilabda- és röplabdabajnoksága A budai járásban komoly gondot fordítanak a labdarúgás mellett a többi sportág bajnokságaira is. Ezt bizonyítja, hogy szeptember 17-én népes mezőny részvételével kezdődnek az asztalitenisz-, kézilabda- és röplabda-küzdelmek. Tíz férfi és tíz női csapat áll asztalhoz, a férfiaknál négytagú, a nőknél DC-csa- patok vetélkednek. A röplab- dázóknál ugyancsak 10 férfi és 10 női együttes rajtol, míg a kézilabda-bajnokság mezőnyét nyolc férfi- és nyolc női csapat alkotja. A Gödöllői Pedagógus nyerte a megyei röplabda-rangadót Egyheti szünet után folytatódnak labdarúgásban a bajnoki küzdelmek. Az NB II- ben a Ceglédi Vasutas, akárcsak a legutóbbi fordulóban, most is NB I-ből kiesett csapattal játszik, de most idegenben. Bár Diósgyőr ellen döntetlent harcolt ki a Pest megyei együttes, Debrecenben igen kevés esélyük van a pontszerzésre. A labdarúgó NB ül műsorából a Kartal—Váci Vasas megyei rangadó emelkedik ki. Mindkét együttes újonc ebben az osztályban, Kartal most jutott fel, a váci együttes pedig az NB II-bőI kiesve juHÉTVÉGI SPORTMŰSOR Kötött-mérkőzés. A ceglédiek eddigi egyetlen vereségüket a Kötöttől szenvedték el, s most vissza akarnak vágni ezért. * Tegnapi lapunkban már hírt adtunk a megyei atlétikai élet egyik legjelentősebb eseményéről, a szombat-vasárnap Dunakeszin sorra kerülő pályabajnokságról. A kétnapos viadalon érdekes küzdelmek várhatók. ★ A megyei Béke Kupa sakkcsapat-bajnokság a döntőhöz érkezett. Az első három fordulót a csoportgyőztesek részvételével most bonyolítják le a következő párosításban. I. forduló: Aszód—Pécel, Pilisi Bányász—Szentendrei Építők. Váci Vasas—Nógrádverőce. II. forduló: Pécel—Nógrádverőce, Szentendre—Vác, Aszód—Pilisi Bányász. III. forduló: Pilisi Bányász—Pécel, Vác— Aszód, Nógrádverőce—Szentendre. Egy-egy forduló játékideje két óra. A IV—V. forduló szeptember 24-én kerül sorra. RÉSZLETES MŰSOR A megyei férfi röplabdabajnokság első fordulójából elhalasztott rangadót a Gödöllői Pedagógus 3:i arányban nyerte a Dunakeszi Spartacus ellen. A második forduló eddig beérkezett eredményei: Dunakeszi Spartacus—Gödöllői Vasas 3:0, Ceglédi Honvéd—Gödöllői Pedagógus 0:3. Tápiószentmártonban tott ide. Mindketten három pontot szereztek eddig, a hazai pálya előnye a kartaliak sikerét Ígéri. Az Eszakközép csoportban csupán a Csepel Autó játszik otthon. Az éllovas a negyedik helyezettet fogadja. A Pilisi Bányász, amely eddig négy pontot szerzett, az ugyancsak négypontos Csillaghegy pályáján mérkőzik, s nehéz feladat előtt áll az eddig gyöngén szerepelt Szombat ATLÉTIKA. Pest megye 1061. évi íérfi és női, felnőtt és ifjúsági pályabajnokságának első napja Dunakeszi Vasutas-sporttelep, 16). Időrendi beosztás. 16: 110 m gát időfutam, magas női, diszkosz női, súly férfi. 16.10: 100 m férfi időelőfutam, 16.25: 100 m női idöelőfutam, 16.35: 1500 m időfutam. 16.45: 400 m férfi időelőfutam. 17: 400 m női időfutam. 17.10: íoo m férfidöntő, 17.20: 100 m női döntő, gerely férfi. 17.30: 3000 m akadály, távolugrás férfi. 17.45 : 200 m gát időfutam, 17.50 : 400 m férfi. Közvetlenül a felnőttszámok után kerülnek sóira az ifjúsági számok. GYEPLABDA. NB I. Gödöllői Vasas—BVSC II. (Gödöllő, 16). ÖKÖLVÍVÁS. NB n. Szegedi Dózsa—Nagykőrösi Kinizsi (Szeged, 18, Berkecz, Erőss). SAKK. az I. osztályra minősítő verseny függőjátszmái: Ho- schek—Horváth, Bayer—Gábor- házi (XI., Karinthy Frigyes út 3., 14.30). Vasárnap ASZTALITENISZ. Megyei férfibajnokság. Abony—Diósd (Abony 10), Sződllget—Erdőkertes (Sződliget, 10), Monor—Gödöllői AjSC (Monor, 10), Nagykőrösi postás—Zsámbék (Nagykőrös, 10). Váci Kötött—Dunaha- raszti (Vác, 16), Ceglédi VSE H.— Pilisi Bányász (Cegléd, 10), Nagykőrösi Kinizsi—Zsámbék (Nagykőrös, J4). ATLÉTIKA. Pest megye 1961. évi pályabajnokságának második nayja (Dunakeszi Vasutas-sporttelep, 9.36). Időrendi beosztás. 9.30: 400 m gát időfutam, magas férfi, diszkosz férfi, távol női. 9.45: 800 m férfi időfutam. 10 : 200 m férfi időelőfutam. 10.15: 200 m női időelőfutam. súly női. 10.30 : 800 m női. 10.40 : 200 m férfidöntő. 10.50: 200 m női döntő. 11: 5000 m, hármas férfi, 11.25: 80 m gát. gerely női, kalapácsvetés. BIRKÓZÁS. Területi kötöttfogású ifjúsági egyéni csapatbajnok- Ságok. KÉZILABDA. NB U. férfi. Csömör—Testvériség (Csömör, 16. Ne- ményi). Híradástechnika—Váci Fonó (Bocskai út, 10. Bartha), NB H. női. Csepeli KASÉ—Váci Forte (Csepel. 9.30, Udvaros). Megyei férfibajnokság: Dunakeszi Vasutas—Váci Spartacus (Dunakeszi, 14, Leányvári), Tököl—Budakalász (Tököl, 10, Balogh). Ceglédi Építők—Váci Kötött (Cegléd, 10.30, Katona). Zebe- gény—Ceglédi Honvéd (íebegény. 9.30, ?), Abony—Nógrádverőce (Abony, 10.30, Rusznyák), Ráckevei Gimnázium—Veesés (Ráckeve, 10.30, Dévényi). Megyei férfi n. osztály. Héviz- györk—Pécel (Hévizgyörk, 14.30, Eisen), Bag—Csömör H. (Bag, 16, Zsák). Megyei női bajnokság. Ceglédi Építők—Váci Kötött (Cegléd, 9.30, Rátkai). Váci Forte n.—Budakalász (Vác, Rádi u., 10.30, Tóth), Váci Finomfonó—Veesés (Vác, Vám u.j 10, Barna). LABDARÚGÁS. NB II. Keleti csoport. DVSC—Ceglédi Vasutas (Debrecen, 15. petri). NB Hl. Északközép csoport: Csepel Autó—Sárisáp (Dunaha- raszti, 15.30, Igaz, Józsa, Müller), Csillaghegy—Pilisi Bányász (Csillaghegy. 15.30, Madarassl), Törekvés-Szentendrei Honvéd (Bihari út, 15.30. Soós J.). Északi csoport: Kartali MEDOSZ—Váci Vasas (Kartal, 15.30, Sebestyén, Szó- rádi, Kirschner). Megyei bajnokság. Pécel— Nagykörös (Pécel, 16, Soós G., Gábor, Dorozsmai), Ceglédi VSE H.—Dunaharaszti (Cegléd, 16, Ná- belek, Simák, Tóth J. B.), Monor—Gödöllői Vasas (Monor, 16, Bencslk. Balogh, Nyerges), üllő— Ceglédberce! (Üllő, 16. Gombás, Kozma, Kormos), Szigetújfalu— Pilisi KSK (Szigetújfalu, 16, Püspöki, Kabatek, Kőhalmi), Veesés— Fóti SÉ (Veesés, 16, Zsóka. Fazekas, Üveges). Albertirsai Vasutas—Bag (Albertirsa. 16, Virágh, Miklós. Hídvégi), Váci Vasas— Szigetszentmiklós (Vác, 16, Tihanyi, Dombai, Tabányi). Megyei ifjúsági bajnokság. A találkozók a fenti párosításban, 15.3fl-kor kezdődnek. Bp. I. osztály. Közép csoport: G. Agráregyetem—BRESC (Gödöllő, 10.30). Területi bajnokság. Északi csoport: Szigethalom—Tököl (Szigethalom, 16, Ripp, Fercsik), Duna- bogdány—Váci Vasas n. (Duna- bogdány, 1«, Galda, Vezényi), Túra—Felsőgöd (Túra, 16, Urbán, Breznai), Szentendrei Építők— Isaszeg (Szentendre. 16, Madarász. Pál), Veresegyház—Aszód (Veresegyház, 16. ?, Budai), Kis- tarcsa—Dunakeszi Kinizsi (Kis- tarcsa, 16, Tóth L., Vasas), Kis- kunlacháza—Érdi Traktor (Kis- kunlacháza. 16, Pintér, Mucsi). Déli csoport: Budakeszi—Farmos (Budakeszi, 16, Herczeg. Födi), Dunakeszi Vasutas—Abony (Dunakeszi, 16 Halász, Nagy P.), Nagykáta—Gyömrő (Nagykáta. 16, Badacsonyi, Ignatkó), Érdi Épi- tők—Maglód (Érd, 16, Berta, Vadász), Ecser—Budaörs (Ecser, 16, Tóth J.. B. Tóth), Üjhartyán— Öcsa (Üjhartyán, 10, Potocsnyi dr„ Szelepesényi). RÖPLABDA. Megyei férfibajnokság. Érdi Traktor—Nagykőrösi Kinizsi (Érd, 10). Tápiógyör- gye—Gödöllői ASC (Tápiógyörgye, 10), Gödöllői Pedagógus—Maglód (Gödöllő, 10). Gödöllői Vasas- Ceglédi Honvéd (Gödöllő. H), Budaörs—Dunakeszi Spartacus (Budaörs, 10). SAKK. A megyei Béke Kupa CSB döntőjének I., n., in. fordulója (Bp., XV., Horváth Mihály utca 5, Rákospalotai Növényolaj- Ipari Vállalat kultúrterem. 9). PEST MEGYEI HÍRLAP A Maevtr Szocialista Munkáspárt Pest megvei bizottsága és a megyei tanács laola Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm.. Blaha Lulza tér 8 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22( A felelős szerkesztő telefonta: 131—248 — Géotrószoba (hívható »0 óráig): 140—447 — Belpolitika! és sportrovat: 140—449 — Művelődést rovat: 140—448 Előállítja Sztkra Lapnyomda Budapest Terleszt) a Magvar Posta. Előfizethető a helvt oostahivatalokná! ős kézbesítőknél Előfizetési ül 1 hónapra 11 forint tsz-sportkör alakul Tápiószentmártonban eddig községi sportkör működött. Ma délután tartják a TSZSK alakuló ülését, ekkor választják meg az új vezetőség tagjait. A három termelőszövetkezet már eddig is jelentősen segítette a sportéletet, köztük Fodor Ferenc, a Kossuth Tsz elnöke. Az első ötből három idegenben J U'ifir.n Az NB I. osztályú labdarugó- bajnokság hetedik fordulója már szerdán elkezdődött a Csepel— Ü. Dózsa mérkőzéssel. A forduló további összecsapásaira szombaton Kispesten és Dorogon, vasárnap pedig az Üllői úton, Komlón, Szegeden és özdon kerül sor. Üjabb küzdelmes találkozókra van kilátás; a hat mérkőzésből egyiken sem lehet biztos esélyesről beszélni. Az első öt helyezett közül csak a Honvéd és a Ferencváros játszik otthonában, a Vasas és az MTK idegenben áll nagy feladat előtt. Könnyen lehetséges, hogy az amúgy is szoros tabellán — 2 pont van a második és a kilencedik helyezett között — további tömörülés történik. Szentendrei Honvéd is a Bihari úton. A megyebajnokság műsorán is sok érdekes, nyílt találkozó szerepel. Aibertirsán mérkőzik a megyebajnokság két újonca, a Vasutas és a Bagi KSK. •k A kézilabdázóknál az őszi hatodik forduló következik. Csömör otthonában esélyesként fogadja a, Testvériséget. A Váci Fonó idegenben lép pályára, s a legutóbb mutatott forma alapján pontot szerezhet a Híradástechnikától. A megyei férfibajnokságban újabb rangadó lesz: a Dunakeszi Vasutas—Váci Spartacus összecsapás. Ha a Dunakeszi győz, aktkor már bajnoknak tekinthető. Ha viszont a váciak elviszik a két pontot, akkor ismét nyílt lesz az elsőségért folyó harc. A forduló érdekesebb mérkőzései még a Ceglédi Építők—Váci Kötött, s az Abony—Nógrádverőce-ta- lálkozó. A nőknél is rangadó lesz a Ceglédi Építők—Váci A kapu előtt — a kapuban Mint beszámoltunk, a kézilabda férfi NB II. megyei rangadóját Vácott a Fonó nyerte a Csömöri KSK ellenében. A váciak a két ponttal az elmúlt heti 10. helyről kettővel előbbreléptek, Csömör pedig ötödikből hatodik lett. Két kép a találkozóról. A csíkosmezes váci Sulyánszky kapura dob Török kivédi a csömöriek első hétméteresét (Gyimesi Sándor íelv.) Kétszobás családi ház tavaszi beköltözéssel eladó. Szén tend re-Iz- bég, Anna u. 5. Báthi- né. Komplett teleháló, gyermekkocsi eladó. Díszpárnák készen és rendelésre,, kézimunka, függöny, térítők készítése, javítása. — Előnyomda, Balassa, Rákóczi út 40. Corvin Áruházzal szemben . Beköltözhető 2 szobás családi ház eladó. Gödöllő, Nap u. 4. Beköltözhető családi ház eladó. Vác, Tabán u. 10. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK Gyermekszerető középkorú háztartási' alkalmazottat keresek. V., Kalocsa B. u. 10. Nagykőrös. Eladó 125-ös Csepel motorkerékpár, Kecskeméti u. 44. Nagykőrös. Elvállalnék idős házaspárt vagy magános egyént eltartásra házáért. IX., Vadas u. 3. Nagykőrös. Most vizitúrázás következik A részvevők bevonása nem elégséges, sok versenyt, pontszerzési alkalmakat is kell biztosítani a mozgalomba bekapcsolódottak számára. Igen helyesen szem előtt tartja ezt a fontos feladatot a Ráckevei JTST. Míg múlt vasárnap szárazföldi kirándulást rendeztek a budai hegyekbe, szeptember 17-én vízitúrázás következik. Jól választottak a ráckeveiek, hiszen, bár kitűnő adottságokkal rendelkezünk, mégis igen gyönge a vízisportélet megyénkben, s a vasárnapi rendezvény nemcsak pontszerzési lehetőséget jelent, hanem bizonyára hozzájárul a sportág népszerűsítéséhez, fejlesztéséhez, A soroksári Duna-ágbam sorra kerülő túrán bármely hajótípusban lehet indulni — kajak, kenu, evezőscsónak stb. — s legalább 15 kilométert kell megtenni. Minden kilométerért egy pont j jár. Minden hajó „lakóhelyéről“’ rajtolhat és oda tér vissza. A „hajósoknak” reggel 10 óráig a Ráckevei Gimnáziumnál kell jelentkezniük a túravezetőnél. Innen választásuk szerint, vagy továbbhaladnak 10,15-kor Tassig, vagy visszaindulnak rajthelyükre. A ráckeveiek 10,15- kor vágnak neki a Tass felé vezető útnak. A pontokat Ráckevén • és Dömsödön, visszafelé pedig Dömsödön és Ráckevén igazolják. Feltétel még, hogy minden hajóban legalább egy személynek vízijártassági vizsgával kell rendelkeznie. Egyébként a JTST szeptember 19-én kedden reggel fél 9 órai kezdettel egésznapos tanfolyamot rendez azoknak a versenybíróknak, edzőknek, testnevelőknek, sportköri vezetőknek számára, akik még nem szerezték meg a jogosultságot a Kilián testnevelési mozgalom pontjainak igazolására. Megismerik a KTM szabályzatát, a feladatokat, s velük nagymértékben növekszik majd a hitelesítők száma. A tanfolyam után a sportvezetők a jövő évi versenynaptárt egyeztetne Vízisport-eseményt is műsorra tűznek. Lakó vezet a megyei csillagszerző sakkversenyen A viadal során lebonyolították az első fordulóban függőben maradt Lakó—M. Kovács játszmát, amelyet Lakó nyert. A hatodik fordulóban csak egy mérkőzés fejeződött be: dr. Dózsa—Csenteritz 0:1. Négy játszma függőben maradt, kettő pedig elmaradt. VII. forduló: Lakó—Takács V,:.7a, Szilárdffy—Wollák 1:0, Csenteritz—Pottornyai y2:V2, Tóth—Dobos, Ványai—Szíván függő. Az M. Kovács—Vörös és a Fleck—dr. Dózsa találkozó elmaradt. A verseny állása a VII. forduló után: 1. Lakó 4,5 (1 függő), 2. Szilárdffy 4,5 (1 függő), 3. M. Kovács 3,5 (1 elmaradt), 4. Takács 3,5 (2 függő), 5. Tóth 3,5 (2 függő), 6. Csenteritz 3,5, 7. Szíván 3 (3 függő), 8. Ványai 3 (1 elmaradt, 1 függő), 9. Wollák 3 (2 elmaradt), 12. Vörös 1 (1 elmaradt), 13. dr. Dózsa 1(1 elmaradt), 14. Dobos 0,5 pont (1 elmaradt, 1 függő). Az 1. osztályra minősítő versenyen a függő napon két játszmát fejeztek be: Wetzel —Fodor 0:1, Horváth—Berze 1:0. III. forduló: Berze—Szoltsányi 1:0, Schubert—Papp y2: V2, Wetzel—Szmetana 1:0, Bayer —Lugossi 1:0. Gáborházi— Fodor 1:0, Hoschek—Horváth elmaradt. IV. forduló: Szoltsányi—Fodor Va-Va, Lugossi—Gáborházi 0:1, Szmetana—Bayer függő, Papp—Wetzel 0:1, Horváth— Schubert 1:0, Berze—Hoschek 1:0. A viadal állása a IV. forduló után: 1. Gáborházi 2,5 (1 elmaradt, 2. Bayer 2 (1 elmaradt, T függő), 3. Horváth E. 2 (1 elmaradt), 4. Wetzel 2 (1 függő), 5. Berze 2, 6. Szoltsányi 2, 7. Hoschek 1,5 (1 elmaradt), 8. Szmetana 1,5 (1 függő), 9. Papp S. 1,5, 10. Fodor J. 1,5, 11. Schubert 1, 12. Lugossi 0,5 pont (1 függő). A Mail Köztársaság labdarúgóválogatottja szerdán megkezdi magyarországi vendégszereplését. s első ízben a Kőbányai úti pályán a Ganz-MAVAG NB U-es csapata ellen lép pályára. A kupagyőztesek tornája keretében vasárnap délután La Valériában sorrakerülő Floriana Valetta—Ü. Dózsa labdarúgó-mérkőzésre a magyar együttes pénteken repülőgépen elutazott Budapestről. á PEST MEGYEI § RUHÁZATI 3 VÁLLALAT P BOLTJAIBAN Sportszövetek Felöltő és télikabát szövetek nagy választékban Női ruha szövet Női divat bükié szövet Kockás gyapjúszövet 50 Ft-tól