Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-05 / 183. szám
V 1961. AUGUSZTUS 5. SZOMBAT ~^Cít4m> 3 Á Szovjetunió kormányának jegyzéke az Egyesült Államok kormányához a né met békeszerződésről Az országgyűlés elnöke fogadta a szovjet parlamenti küldöttséget (Folytatás az 1. oldalról) kozik erőszakot alkalmazni Németország határainak felülvizsgálására. De ki lehet bizalommal az ilyen ígéretek iránt? Mindenki tudja, hogy maga a bonni kormány milyen kevés jelentőséget tulajdonít az ilyen szólamoknak. Emlékeztetni kell például arra, hogy 1949 novemberében Adenauer kancellár nyilvánosan kijelentette: „elvileg ellenzem a Német Szövetségi Köztársaság újrafel- fegyverzését, tehát ellenzem az új német fegyveres erők létrehozását is”. Ez azonban egyáltalán nerrj, akadályozza meg az NSZK kormányát abban, hogy átfogóan megvalósítsa az ország remilita- rizálását és megalakítsa a Bundeswehrt. Amikor az atomfegyverkezés került szóba, Adenauer kancellár hasonló fogáshoz folyamodott. Kezdetben úgy tüntette fel magát, mint aki mm szánja atomhalálra a német népet. 1957-ben Adenauer kancellár kijelentette, hogy nem lehet üdvözölni új hatalmak atomfegyverrel való felszerelését és a Német Szövetségi Köztársaság nem tett lépéseket atomfegyver-szállítások ügyében. Most ugyanaz az Adenauer kertelés nélkül követeli, hogy a Német Szövetségi Köztársaságot az atomhatalmakkal azonos módon fegyverezzék fel. Mindezek után legalábbis naivitás lenne valamiféle jelentőséget tulajdonítani a bonni kormány azon kijelentéseinek, hogy nem szándékozik erőszakot alkalmazni politikai céljainak eléréséért. Az Egyesült Államok kormánya abban a törekvésében, hogy törvényesítse a jelenlegi rendellenes helyzetet és lejárassa a német békeszerződés gondolatát, kétségbe vonja a népeknek az életre és az államközi kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó jogát. Ezzel természetesen semmiképpen sem lehet egyetérteni. A békeszerződés megkötése természetes és általánosan elismert átmenet a hadiállapotból a békébe. Ilyen rendezés nélkül a háború maradványai elkerülhetetlenül árnyékot vetnek azoknak az államoknak viszonyára, amelyek harcolták egymással, súrlódásokat és kölcsönös bizalmatlanságot keltenek ezen államok között. Ha azonban szükség van a békeszerződésre, minden esetben. hogy pontot tegyünk egy lezajlott háború után, úgy. a békeszerződés jelentősége százszorosán megnövekszik akkor, ha a legyőzött állam egyik jogutódja nem hajlandó elismerni a háború eredményeként kialakult tényleges helyzetet és újból rosszindulatú terveket forral szomszédai ellen, az egyetemes béke ellen. Ilyen körülmények között a békeszerződés megkötésének elutasítása egyértelmű lenne a revansra való felhívással és a büntetlenségre* vonatkozó ígérettel. A washingtoni kormány jegyzéke a Német Szövetségi Köztársaság részvételét a NATO katonai tömbben annak további bizonyítékaként próbálja feltüntetni, hogy Nyu- gat-Németország állítólag békeszerződés nélkül sem fenyeget senkit. Ha hiszünk az Egyesült Államok kormányának, akkor az derül ki, hogy az agresszív NATO-tömb békés szervezet, a Német Szövetségi Köztársaság részvétele a tömbben szavatolja az európai államok biztonságát, a NATO keretei között hozott katonai határozatok pedig megfelelőképpen helyettesítik a német békeszerződés rendelkezéseit. Vajon hogyan gondolják, ki ad hitelt az ilyen állításoknak? Ha azt hiszik, hogy a szovjet nép. akkor . máris megállapíthatjuk, hogy ezek az állítások telies mértékben célt tévesztettek. De még ha figyelmen kívül hagyjuk is a NATO-tömb irányzatának kérdését, akkor is csak bekötött szemmel nem látható, hogy a Német Szövetségi Köztársaság részvétele ebben a tömbben egyenesen a német militarizmus melegágya. A NATO révén jutnak Nyu- gat-Németországba a Bundeswehr részére a legújabb fegyverfajták. A NATO-ban való részvéte^ tette lehetővé a Német Szövetségi Köztársaságnak, hogy katonai támaszpontokat létesítsen Nyugat-Euró- pa nagy kiterjedésű területein: ilyesmivel még a hitleri Németország sem rendelkezett, amikor a második világháború kirobbantására készült. Nem kevésbé fontos az a tény, hogy a Német Szövetségi Köztársaság katonai szakértői a NATO szerveiben hozzáférhetnek e tömb más tagállamainak katonai titkaihoz. A szovjet kormány azzal a felhívásával, hogy véget kell vetni a mai helyzetnek, vagyis annak, hogy a háború befejezése óta eltelt 1B év ellenére még mindig nincs megkötve a német békeszerződés, a német kérdéssel kapcsolatos nézeteltérések kiküszöbölésére törekszik, helyre akarja állítani az együttműködést az Amerikai Egyesült Államokkal, a béke javára. A szovjet kormánynak az a meggyőződése, hogy ha az érdekelt államok jóakaratot és együttműködési hajlandóságot mutatnak, akkor nem gördülnek legyőzhetetlen nehézségek a német béke- szerződés megkötésének útjába. Az Egyesült Államok kormánya jegyzékében hangsúlyozza, hogy a német békekötés kérdését mindaddig nem lehet megoldani, amíg nem állították helyre Németország egységét. Ez azonban a kérdés olyan felvetése, amely legalábbis ellenkezik a realitásokkal. Németország egyesítésének problémája a német nép belső kérdése és csak a két német állam, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság megállapodása alapján oldható meg. Ugyanakkor a békeszerződés kérdése természeténél fogva nemzetközi probléma és sok állam érdekeit érinti. Maguknak a németeknek a dolga megtalálni, milyen úton-módon egyesíthetik két, különböző irányban fejlődő államukat. A Német Szövetségi Köztársaság kormánya kategorikusan elutasítja, hogy tárgyaljon az egyesítés kérdéséről a Német Demokratikus Köztársaság kormányával. Ilyen körülmények között nincs kilátás arra, hogy a két német állam megegyezésre jut e kérdésben és nem is lehet, míg a Német Szövetségi Köztársaság kormánya ilyen politikát folytat. Ez megcáfolhatatlan tény, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha a négy hatalom valamivel tényleg tudja segíteni Németország újraegyesítése kérdésének megoldását, akkor ezt csak a békeszerződés megkötésével teheti. A két német állam a békeszerződés értelmében azonos nemzetközi kötelezettségeket vállalna, s ezzel megteremtődnék számukra a közös talaj, hogy közeledjenek egymáshoz a német nép nemzeti feladatainak megoldása érdekében. Aki pedig a német békeszerződés megkötését Németország egyesítése kérdésének megoldásától teszi függővé, az lemond az egyik és másik kérdés megoldásáról egyaránt. A szovjet kormány úgy véli, hogy a kialakult körülmények között a legjobb megoldás lenne a békeszerződés megkötése egyfelől mindazoknak az államoknak a részvételével, amelyek hadiállapotban voltak Németországgal, másfelől pedig a német államok részvételével. Mint a szovjet kormány rámutatott, lehetségesnek tartja a német békeszerződés kérdésének olyan megoldását is, hogy két békeszerződést kötnének meg — egyet a Német Demokratikus Köztársasággal, egyet pedig a Német Szövetségi Köztársasággal — úgy, hogy mindkét szerződés alapvető tételei azonosak lennének. Ha a nyugati hatalmak és az NSZK kormánya — mint állandóan hajtogatják — nem hajlandók aláírni a békeszerződést Németországgal —, akkor nélkülük kell majd aláírni azt. Ebben az esetben a béke^erződést a hitleri Németország ellen vívott háborúban részt vevő és az aláírásra kész államok kötnék meg a Német Demokratikus Köztársasággal, amely máris kijelentette, hogy egyetért ezzel. Magától értetődik, hogy a Szovjetuniónak éppúgy, mint a többi békeszerető államnak az álláspontjára, amelyek szilárdan elhatározták, hogy véget vetnek a német békeszerződés megkötése körüli tűrhetetlen huzavonának, nem lehet hatással az amerikai jegyzékben foglalt állítás, amely szerint a békeszerződés megkötésének a Német Demokratikus Köztársasággal „nem lenne semmilyen érvénye nemzetközi jogi szempontból” Ennek a nyilván tarthatatlan álláspontjának megerősítésére az Egyesült Államok kormánya nem tudott hivatkozni semmire, s csupán az államok közötti kapcsolatokban megengedhetetlen kirohanásokat intézett a Német Demokratikus Köztársaság — a német munkások és parasztok állama — politikai és társadalmi rendje ellen. Az amerikai kormány a békeszerződés megkötését a Német Demokratikus Köztársasággal „egyoldalú cselekedetnek” próbálja minősíteni, mintha a Szovjetunió valamiképpen eltérne a Németországra vonatkozó szövetséges j egyezményektől. De hiszen |éppen az Egyesült Államok és katonai tömbökbe tömörült szövetségesei építették egész németországi politikájukat egyoldalú, elkülönülő cselekedetekre és fosztották meg a Szovjetuniót attól a törvényes jogától, hogy részt vegyen Németország jelenlegi területe nagyobb részére vonatkozó kérdések rendezésében. Nagyon rövid az emlékezete annak, aki elfelejti a nyugati hatalmak egyoldalú cselekedeteinek egész láncolatát, amely Németország kettésza- kításához vezetett. Emlékezni kell csak „Bizonia” megalapítására, a szövetséges ellenőrző gépezet megbontására, a külön pénzreformra, magának a bonni államnak a megalakítására. Mindezekből az következne. mintha a három nyugati hatalomnak joga lett volna 1952—53-ban hatályon kívül helyezni a négy hatalom által kidolgozott törvényeket, ellenőrző tanácsi határozatokat. és kijelenti azt, hogy ezek a cselekedetek összeegyeztethetők a szövetségesi kötelességgel. Ezek szerint tehát a nyugati hatalmaknak 1954-ben módjukban volt aláírni Nyugat- Németországgal a párizsi egyezményeket, amelyek törvényesítik Nyugat-Németor- szág militarizálását, de a Szovjetuniónak, amely sok millió emberélet árán vívta ki a győzelmet Németország fölött, lp kell mondania a békeszerződéshez való jogáról. Ezenkívül ismeretes az is. hogy az Egyesült Államok nemcsak a német kérdésben lépett egyoldalú cselekedetek útjára. És a Szovjetunió részvétele nélkül a békeszerződés megkötése Japánnal? Az amerikai jegyzékből látható. az Egyesült Államok kormányának főként az nem tetszik, hogy a békeszerződés megkötése a Német Demokratikus Köztársasággal, megszüntetné a jogalapot a megszállási 1 rendszer további fenntartásához, és a nyugati hatalmak csapatainak nyugat-berlini tartózkodásához. Az életben azonban nincs német békeszerződéstől független, külön nyugat-berlini kérdés. Az Egyesült Államok kormánya azzal, hogy nem hajlandó részt venni a békekötésben, olyan helyzetbe hozná saját magát, hogy a nyugat-berlini kérdést nélküle oldanák meg, ebből kifolyólag mindazokkal a következményekkel egyetemben, amelyek a nyugati hatalmaknak Németország kapitulációjából származó jogait érintenék. Az a javaslat, hogy Nyugat- Berlint változtassák demili- tarizált, szabad várossá, azt jelenti, hogy a Szovjetunió kész az összes érdekelt felekkel együtt rendezni Nyugat- Berlin státusának kérdését, a német békeszerződés aláírása után. Az Egyesült Államok kormánya nem hajlandó részt venni megegyezéses alapon a német békeszerződés kérdésének megoldásában, de ugyanakkor ellenzi, hogy a Hitler-ellenes koalícióban részt vett államok egész sora megkösse a békeszerződést a Német Demokratikus Köztársasággal. Mit szándékozik elérni ily módon az Egyesült Államok kormánya? Hiszen nem tudja megakadályozni a békeszerződés megkötését a Német Demokratikus Köztársasággal. E szerződés megkötése meg fog történni, hacsak az Egyesült Államok és a többi nyugati hatalom nem hagy fel annak megakadályozásával, hogy megegyezés alapján oldjuk meg a békeszerződés kérdését. A szovjet kormány természetesen nem szívesen kötné meg a békeszerződést a nyugati hatalmak részvétele nélkül. Őszintén üdvözölné, ha a nyugati hatalmak megváltoztatnák álláspontjukat és a Szovjetunióval együtt konstruktív lépéseket tennének a német békeszerződés kérdésében. Mint ismeretes, a múlt évben tervbe* volt véve, hogy a párizsi négyhatalmi kormányfői tanácskozáson megvizsgáljuk a német békeszerződés kérdését. A szovjet kormányfő nem üres kézzel ment el erre a tanácskozásra. Mindenki emlékszik azonban arra, hogy a négyhatalmi kormányfői értekezlet nem jöhetett létre az előző amerikai kormánynak a Szovjetunióval szemben elkövetett provokációi miatt ' A szovjet kormány azonban, figyelembe véve, hogy az Egyesült Államokban kormányváltozás történt, sohasem tekintette eltemetettnek azt a gondolatot, hogy meg kell vitatni a német békekötés problémáját. Sajnos, az amerikai jegyzék komoly kételyeket kelt arra vonatkozólag, vajon törekszik-e az Egyesült Államok kormánya ilyen tárgyalásokra. A szovjet kormányban felmerül a kérdés: vajon mindennek mi a célja? Talán olyan helyzetet akarnak teremteni, amelynek eredményeként még jobban növekednék a? amerikai katonai monopóliumok nyeresége? Ismeretes, hogy az Egyesült Államok legmagasabb köreiben már most arról beszélnek, hogy küszöbönáll az adók emelése, az árak emelése és általában a lakosság életszínvonalának csökkentése. Az Egyesült Államok egész helyzetére egyre jobban rányomja bélyegét a háborús pszichózis, amely kiélezi a nemzetközi helyzetet. Ez természetesen örömet kelt a nyugat-németországi militarista és revan- sista körökben is. Hiszen Nyugat-Németországban néhány hónap múlva parlamenRónai Sándor, az ország- gyűlés elnöke, pénteken délután az Országházban fogadta a szovjet parlamenti küldöttséget. A látogatás után a szovjet parlamenti küldöttség tagjai megtekintették az Országház épületét. ti választások lesznek, Adenauer kancellár pedig mindig a hidegháború révén igyekezett megszerezni a választók szavazatait. Ha pedig az a cél, hogy ily módon nyomást gyakoroljanak a Szovjetunióra, akkor már ideje volna tudomásul venni, hegy a fenyegetések nyelve a legkevésbé alkalmas a Szovjetunióval szemben és éppen ellenkező eredménynyel járhat. A szovjet kormány kijelentette és most is kijelenti: javasolja a békeszerződés megkötését Németországgal. Ha valamely hatalom, vagy hatalmi csoport olyan cselekményekhez folyamodik, amelyek veszedelmes következményekkel járnak, ez nem a Szovjetunió lesz. Azokért a békére nézve esetleg veszélyes következményekért, amelyekre az amerikai kormány céloz. A felelősség teljes súlyát azok fogják viselni, akik a béke ellen irányuló lépéseket tesznek. A Szovjetunió és a többi békeszerető állam pedig I helyt tud majd állni a jogos ügyért, biztonságért, a bókéért. A szovjet kormánynak nem ! szárúiéiul a helyzet kiélezése. I Éppen ellenkezőleg, békére és I a nemzetközi feszültség eny- I hitesére törekszik a német I békeszerződés megkötésével | és az államok közötti békés j együttműködés útján. A béke ; biztosítása és az államok bé- ! kés együttélése a Szovjetunió ! külpolitikájának alapja. A ; szovjet kormány politikájá- ; ban ezt tartja szem előtt, amikor felveti a Németországgal való békekötés feladatát. Kifejezi azt a reményét, hogy az Egyesült Államok kormánya teljes komolysággal fogja fel e kérdést és a maga részéről elősegíti e problémának a békét szolgáló együttes megoldását — fejeződik be a szovjet jegyzék. Ugyanazon a napon Gro- miko emlékiratot nyújtott át Günther Scholnak, a Német Szövetségi Köztársaság moszkvai ideiglenes ügyvivőjének válaszként a bonni kormány 1961. július 12-én kelt emlékiratára. A Szovjetunió kormányának emlékirata a Német Szövetségi Köztársaság kormányához A szovjet kormány a német békeszerződés kérdésében a Német Szövetségi Köztársaság kormányához intézett memorandumában ismét kijelentette, hogy „javasolja, az összes érdekelt felek egyez- i zenek meg a német békeszer- | zödés megkötése kérdésé- \ ben”. A Szovjetunió kormánya kijelenti, hogy csak a Német Demokratikus Köztársasággal akkor írja alá a békeszerződést, ha ezt a megegyezést nem sikerül elérni. Az emlékirat hangsúlyozza, hogy a német békeszerződés megkötésének, és ennek alapján a nyugat-berlini helyzet rendezésének kérdését „még az idén valamiképpen meg kell oldani”. A szovjet kormány a szövetségi kormány válaszát úgy tekinti, az újabb példája annak, hogy „nem folytat reális politikát és eltökélten ellenez minden olyan rendezést, amely az európai béke megszilárdításához vezetne. Az emlékirat hangneméből és tartalmából kitűnik, hogy a szövetségi kormány nem szándékozik elősegíteni az ilyen rendezést”. A szovjet emlékirat hangsúlyozza, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormányának azok az állításai, amelyek szerint a békés rendezésre nem kerülhet sor, csak az egységes német állam és az egész Németországot képviselő egységes német kormány megalakítása után „nem állják ki a bírálatot sem politikai, sem gyakorlati, sem pedig jogi szempontból”. A jelenlegi bonyolult helyzetből az egyedüli ésszerű kivezető út a békeszerződés megkötése a két német állammal. „Aki nem így gondolkodik, az ábrándokban ringatja magát, és politikáját a népek, köztük a német nép félrevezetésére építi”. Az NSZK kormánya, azzal, hogy nem hajlandó részt venni a békeszerződés megkötésében. talán az utolsó lehetőséget mulasztja el. hogy döntő lépést tegyen Németor- száa egységének helyreállítása felé. A szovjet kormány megerősíti azt. hogy kész segíteni a németeknek hazájuk egyesítésében. ha a németek akarják. Sohasem egyezik azonban bele abba, hogy megsértsék a németeknek saját belső problémájú^ önálló megoldásához való elidegeníthetetlen jogát. A szovjet kormány szeretné tudni — olvasható az emlékiratban — vajon a szövetségi köztársaság világosan megérti- e, hogy néhány órával sem élné túl a harmadik világháborút, ha előidézné ennek kirobbanását és Nyugat-Németország lakosságának legfontosabb létérdekei megkívánják ennek a tragikus lehetőségnek a kizárását. Erre a legjobb és legmegbízhatóbb eszköz a békeszerződés megkötése, a békés rendezés a hitleri Németország elleni 'háborúban részt vett összes országokkal és a Nyu- gat-Berlinben fennálló megszállási rendszer megszüntetése. Ha az NSZK kormánya továbbra sem hajlandó tárgyalni az NDK kormányával és ennek minden együttműködési javaslatára ellenséges, gyűlölködő politikával válaszol, akkor magától adódik a következtetés, az önrendelkezés jelszava mögött az a szándék húzódik meg, hogy rákényszerítse az NDK-ra a Nvugat-Németországban fennálló rendszert. „Az NDK megingatására vagy bekebelezésére irányuló remény csupán ábránd. de igen veszélyes ábránd”. A szövetségi kormánynak egyszer s mindenkorra meg kellene értenie, hogy az NDK barátja és szövetségese annak a Szovjetuniónak, amely mindig kész teljes erejével segítségére sietni szuverén jogainak. társadalmi rendjének megvédésére mindennemű merénylettel és mesterkedéssel, mindennemű agresszióval szemben. A Szovjetunió ismételten kijelenti, hogy a Szovjetunió és a vele baráti viszonyban levő államok nem törnek Nyu- gat-Berlin szabadságára, sem belső rendjére. A Szovjetunió javasolja, hogy a két német állammal, vagy az egyikkel kötendő békeszerződés alapján Nyugat- Berlinnek meg kell adni a szabad, demilitarizált város státusát és meg kell teremteni a legszilárdabb nemzetközi biztosítékokat, amelyek kizárják minden lehetőségét annak, hogy kívülről beavatkozzanak Nvugat-Berlin belügyeibe. Ezzel kapcsolatban a szövetségi kormánynak ahhoz a nyilvánvaló tervhez kell tartania magát, hogy a Német Szövetség; Köztársaságnak nem volt és nincs semmilyen jósa Nvnsjat-Berűnbez.
