Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-13 / 163. szám

DUNAKESZI NAPOK Szombaton pályaavató labdarúgó osztályozó- mérkőzés, megyei spartakiáddöntó Lázas ütemben folyik a hétvégén sorra kerülő me­gyei spartakiád-döntők elő­készítése. Már a múlt héten elkészült a viadal forgató­könyve Elküldték a döntő el­nökségi tagjainak a meghívó­kat. Beszerezték az oklevele­ket, jegyzőkönyveket. A tekézők már pénteken eldöntik: ki ebben számban a leg­jobb. A viadal a Szabad­kikötő nagygolyós iker te­kepályáján kerül sorra. A Sza­badkikötő sportkörének veze­tősége készségesen a Pest me­gyeiek rendelkezésére bocsá­totta a létesítményt. Az elő­készületekhez tartozik az is, hogy a tekeverseny részve­vőit kikérték munkahelyük- rőL Beérkeztek a járások neve­zései, eszerint közel 600 rész­vevője lesz a megyei döntő­nek. Az atlétika, kézilabda és torna küzdelmeit a Dunakeszi Vasutas sporttelepen bonyo­lítják le vasárnap. A röplab- dázók az Alsógödi HVDSZ öt pályáját veszik birtokukba ugyanezen a napon, míg a kerékpárosok a dunakeszi víz­művek bejáratától rajtolnak, innen vágnak neki a váci or­szágúinak. A fordító Vácott, a Március 15-e téren lesz. A hét végén avatják fel a Dunakeszi Vasutas újjáépített labdarúgópályáját. A sparta- kiád-döntő miatt már szom­baton sorra kerül az osztá­lyozó két második helyezett­jének találkozója. Mint isme­retes, a Dunakeszi Vasutas és az Albertirsai Vasutas KK- rendszerű mérkőzésen dönti el, ki lesz a megyei labda­rúgó-bajnokság harmadik fel­jutója. Szombaton a dunake­szi és az irsai labdarúgók vívnak nagy küzdelmet az új­jávarázsolt gyepszőnyegen, va­sárnap pedig a spartakiád- tornászok veszik birtokukba a játékteret. Csinosítják a sporttelepet. A teniszpályák köré új dróthálót szerelnek. A gránátvetés és a súlylökés az edzőpályán kerül majd sorra. Újítások A spartakiád megyei és he­lyi rendező bizottsága ma délután két órakor Dunake­szin megbeszélést tart. A döntőn egyébként több újí­tást vezetnek be, így például azt, hogy már most a verse­nyen értékelik a tömegességi eredményt, s közvetlenül a küzdelmek befejezése után adják át a díjakat a legtöbb indulót mozgósító járásoknak. Meghívták Dunakeszire a tavalyi nagykőrösi döntő két főszervezőjét, Csendes Feren­cet és Karai Ambrust Nem tudjuk, ők hogyan utaznak, mindenesetre a járások külö­nítményei vonaton, illetve te­herautón érkeznek az ese­mény színhelyére. A járások egyre-másra kérik a teher­autók személyszállítási enge­délyének kiadását. R. L. Nógrádverőce és a Pilisi Bányász csoportelső lett a megyei Béke Kupa sakk CSB-n A Pest megyei Béke Kupa sakk csb. mindkét csoportjá­ban befejeződtek a küzdel­mek, véget ért az elődöntő. A-csoport: 1. Nógrádverőce 28.5, 2. Váci SE 23,5, 3. Szent­endrei Építők 23,5, 4. Aszódi Vasas 23, 5. Gödöllői Vasas 17.5, 6. Hévizgyörk 4 ponttal. B-csoport: 1. Pilisi Bányász 16.5, 2. Péceli MÁV 15, 3. Kő­cser 12, 4. Nagykáta 4,5 pont­tal. A döntőt, körmérkőzéses rendszerben, ősszel bonyolít­ják le Budapesten. Nógrád­verőce, Vác, Szentendre, Aszód, a Pilisi Bányász és Pécel együttese játszik szep­tember 17-én és 24-én. Győztes a pályán — s a mérkőzés után Járási spartakiáddönfők 168 induló a budai járás viadalán A küzdelmeket néoes mezőny részvételével bonyolították le a margitszigeti Üttöröstadionban. a járás csaknem valamennyi köz­sége képviseltette magát. Furcsa, hogy az Érdi Traktor csak lérfi- röplabdázólt küldte el. illetve azo­kat sem küldte, mert a vezetőség nem ismerte pontosan a verseny időpontját, amelyet végül is a játékosok „derítettek ki”. A tekézők Pilisvörösvárott ve­télkedtek. s a kevés induló mi­att csak 100 dobást végeztek. Ér­dekesség. hogy az egyéni első és harmadik helyezett: fiú és apja. ATLÉTIKA Férfiak. 100 m: 1. Tóth István (Törökbálint) 11.4. 2. Szopós (Bu­daörs) 11.8. 3. Baschwald (Buda­örs) 12 mp. 400 m: 1. Tótlh I. 52.2. 2. Grozdics (Érd) 53.8. 3. Probszt (Filisvörösvár) 59.2. 800 m: 1. Né­meth Imre (Budaörs) 2:26.2. 2. Cinszki (Törökbálint) 2:28.6. 3. Ku- zi (Budaörs) 2:32.5. 1500 m: 1. Ben- cze Mihály (Torbágy) 4:58.1. 2. Ke­lemen (Bia) 5:02, 3. Kisházi (Bu­daörs) 5:02.1. Váltó: 1. Bia 4:18.1, 2. Törökbálint 4:21.9. 3. Budaörs 4:22.3. Távol: 1. Moravek Tibor (Tár­nok) 560, 2. Dancsházi (Törökbá­lint) 538. 3. Kónya (Budaörs) 515. Magas: L Pusztafi László (Tár­D MOZI H MŰSOR Cegléd: SZABADSÁG: júl. 13—16. Rátarti fickó (csehszlovák film); júl. 17— 19. Halálhajó (szélesvásznú, nyu­gatnémet film). Dunakeszi; VÖRÖS CSILLAG: júl. 14—16. Ember a holdon (angol film víg já- ték); júl- 17—19. Felismerés (szovjet film). Dunakeszi; RÁKÓCZI: júl. 15—16. Zápor (ma­gyar film); júL 19—20. Seiler utca 8. (NDK film). Gödöllő: PETŐFI: júl. 13—16. Halálhajó (szélesvásznú, nyugatnémet film); júl. 17—19. Veszélyes út (szovejt nők) 166. 2. Bálint F. (Törökbá­lint) I6ö, 3. Németh I. 160. Súly: l. Pusztafi 10,15. 2. Nagy A. íBu­daörs) 9,15. Gránátdobás: l. Szo­pós István 74,60, 2. Grozdics 66 m, 3. Gede (Torbágy) 65 m. Nők. 100 m: 1. Fehér Éva (Bu­daörs) 14.4. 2. Dimberger (Bia) 15.4, 3. Dancsházi (Törökbálint) 15.7. 400 m: 1. Fejes Erzsébet 1:19.1, 2. Mészáros E. 1:21.5. 3. Kö­nig 1:22.1 (mindhárom Bia). Vál­tó: 1. Bia I. 3:10. 2. Bia n. 3:1«. Távol: 1. Fehér Éva 420. 2. Kö- te (Bia) 378, 3. Bojtár (Bia) 360. Magas: 1. Köte Ilona 125. 2. Sker­lecz (Törökbálint) 125, 3. Dancs­házi 120. Súly: 1. Sántha Mag­dolna (Solymár) 10,22. 2. Frei (Bia) 8.35. 3. Skerlecz 7,27. Grá­nátdobás: 1. Sántha 46 m. 2. Frei 37. 3. Bádonyi (Törökbálint) 31,60. KERÉKPÁR Férfiak: i. Üröm íBlessz, Barczi, Nagy). RÖPLABDA Férfiak: i. Érdi Traktor. 2. Bu- dajenő, 3. Budaörs. 4. Budakeszi, 5. Solymár, 6. Zsámbék. Nők: l. Érd, 2. Torbágy. 3. Budai enő. 4. Budakeszi. TEKE Férfiak (19 induló): 1. Fazekas H. Lajos 368. 2. Toldi 340. 3. Fa­zekas I. Lajos 308 (mindhárom Pi­lis vörösvár). 166 induló a nagykátai járás döntőjén A községi nyári versenyeken több mint 1200-an vetélkedtek, majd ezután került sor a járási döntőre. Atlétikában a farmo- siak tűntek ki. Szép teljesítmény Orgonás Sándor 170 cm-es ma­gasugrása. Kézilabdában Tápiószele férfi- és női csapata diadalmaskodott. Tápiógyörgye férfi- és Tápióbics- ke női csapata nyerte a röplab­da-tornát, s a megyei döntőbe ju­tott a taóiógyörgyei tekecsapat is. — TEKE- ÉS RÖPLABDA- PÁLYÁT épít a dabasi kul- túrház udvarán — társadal­mi munkában — a KISZ- szervezet. A fiatalok elhatá­rozták, hogy a röplabda- pályát később kibővítik, hogy teniszmérkőzéseket és kosárlabdameccseket is játsz­hassanak. Nagykőrös: ARANY JANOS: júl. 13. Dandin György (magyar film-vígjáték); júl. 14. Betörő az albérlőm (angol film- vígjáték); júl. 15. Don Juan leg­utolsó kalandja (magyar filmvig- játék); júl. 16. Csendes otthon (magyar fllmvigjáték); júl. 17. Bum a katona (svéd fllmvigjáték); júl. 18- Csodacsatár (magyar film­vígjáték); júl. 19. Huszárok (fran­cia fllmvigjáték). PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai Lászlé Kladia a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budaoest. VUL. Blaha Lulza tér 3 Telefon: 843-100. 142—230 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terlesztl a Magyar Posta. Elő­fizethető b helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Szentendre: FELSZABADULÄS: júl. 13—16. Kettétört amulett (NDK film); júl. 17—W. Balti égbolt L (szovjet film).Eiafizetésl ^ , hónapra 11 forint A nagykátai járási spartakiád röplabda-döntőjét a tápió- györgyei férfi és a tápióbicskei női csapat nyerte. A fehér mezes férfiak még csak most küzdenek az elsőségért Tá- pióbicske ellen, a bicskei lányok viszont már győztesként sorakoznak fel SflÉSiSBgi’á Beköltözhető házingat» lanok a gyáli járás területén: Gyál: 1 szoba, konyha, speiz, 213 n.-öl szőlővel és gyümölcsfákkal. 52 000,— Ft. 1 szoba, konyha, kam­ra, nyárikonyha, ólak, pince, kút, villany van. 468 n-öl telekkel. 100 000,— Ft. 1 szoba, konyha, suf­ni, 242 n.-öl telekkel. 20 db gyümölcsfával. Cseréptetővel, új ház. 42 000,— Ft. 400 n.-öl üres kerítet- len telek. 12 000,— Ft. 158 n.-öl üres kerítet- len telek* 6000,— Ft. Táborfalva: 1 szoba, konyha, kam­ra, nyárikonyha, kút, villany van. 670 n.-öl telekkel. 70 000,— Ft. 620 n.-öl telek szőlő, gyümölcsfákkal. 14 000,— Ft. Dabas: 1 szoba, konyha, 300 n.-öl telekkel. Villany van, 25 000,— Ft­290 n.-öl üres kerít ét­ién telek. Kút van. 5000,— Ft. Érdeklődni lehet: PIK., Gyál, Körösi u. 41. sz. Férfi és női segéd­munkásokat azonnali belépéssel, szerződéssel felve­szünk. Vidékiek tanácsi igazolást hozzanak. Jelentkezési: Duna Konzervgyár Bp., x.. Gém u. 4. 303 öles telek két szo­ba, összkomfort alap­pal eladó. Érdeklődni lehet: Monor, Türr István u. 10. APRÓ­HIRDETÉS FELVEVŐ­HELYEK A PEST MEGYEI HÍRLAP RÉSZÉRE Vác: Jókai utca 9. (Szövőgyárral szemben.) Cegléd; Ceglédi Nyomdában. Nagykőrös: Hunyadi u. 24 és a postahivatalban. Szentendre: posta hivatalban. Monor: szerkesztőségében (Kossuth E». u. 3) és a benzinkútnál. Monor és Vidéke NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK Eladó 350-es Izs mo­torkerékpár, Nagykő­rös, VII., Háromszék u. 20. Ipari tanulót felvesz Villám László faesz­tergályos, Búvár 3. Nagykőrös. Keresek jó állapotban levő 26-os női kerék­párt, megvételre. Nagykőrös, Széchenyi tér 20/b, Eladó 8 darab 6 méte­res gerenda. Nagykő­rös, Szolnoki u. 24. Eladó VI-, Kustcr u. 12/b. sz. ház (beköltöz­hető). Érdeklődni Bú­torüzletben, Nagykő­rös. Eladó Royal táekaíró- gép és egy kétkerekű golyőscsapágyae kézi kocsi. Nagykőrös, V.. Kórház u. 2. A nagykőrösi erdőköz­birtokosság vezetősége értesíti a kvótatulajdo­nosokat, hogy az er­dőközbirtokosság ud­varán iparifa különbö­ző méretekben kapha­tó. Értesítjük továbbá a tulajdonosokat, hógy akik a rendes fájukat már kiváltották, ked­vezményesen kemény tűzifát vásárolhatnak. Bővebb felvilágosítás az erdőközbirtokosság hivatalában kapható. Az NB III két Pest megyei újoncáról A soron következő évad­ban nem három, hanem öt Pest megyei csapat szerepel a labdarúgó NB Ill-ban. A ré­gieken kívül az „alsóbb osz­tályba” lépett Váci SE, va­lamint a felsőbb osztályba lé­pett Kartal. Az MLSZ-től nyert értesü­lés szerint a három régi — Szentendrei Honvéd, Pilisi Bányász, Csepel Autó — az Északközép csoportban ját­szik. Teljesül tehát az autó­gyáriak régi kívánsága, elke­rültek a sok, hosszú utazás­sal járó Délnyugatról. A két újoncot az Északi csoportba osztották. Nézzük csak, mi újság az „Északiak’’ háza táján. „Megfiatalodni“ a Váci Sf Az NB II-ből kiesett Váci SE labdarúgói tulajdonkép­pen csak egy hét pihenőt tartottak, mert már július 9-én elkezdték szereplésüket a Nyári Kupában — idegen­ben kivívott győzelemmel. — A kupaküzdelmek az őszi együttes kialakítását szolgál­ják. — Játékosállományunk rész­ben megváltozik — mondotta Hochstätter Mihály szakosz­tályvezető. — Néhány kiöre­gedett játékos szegre akasz­totta cipőjét. Nellt a Vasas igazolta le, s szó volt arról is, hogy Jeszenszky az MTK- ba távozik. A váci járás csa­pataiból hét játékossal erősí­tünk. Ezenkívül a Váci Vas­utas már kiadta Vasvárit és Mojsot. A VSE öt ifjúsági lab­darúgója is bekerül a fel­nőtt keretbe — köztük Kreidl, Polák és Kávai — így tehát az első csapatban 25 éves lesz a legöregebb sportoló. Megtudtuk még, hogy Ba­logh is az eltávozás gondola­tával foglalkozott. A Dél- Budai Spartacus hívta, s emiatt elítélendő módom — otthagyta munkahelyét. A házi fegyelmin belátta hibá­ját, hogy engedett az alapta­lan ígéretekre , bocsánatot kért, s bejelentette, hogy to­vábbra is váci színekben sze­repel. — A tervek sorába tartozik, hogy az egyesület a helyi va­sas üzemekre épül, a vállala­tok vezetői már meg is Ígérték támogatásukat. Jgy könnyebben meg lehet ol­dani a tagtoborzást, több ez­res tagsággal rendelkezne a szakmaközi bizottság égisze alatt működő Váci SE — kapcsolódott a beszélgetésbe Madár Kálmán üzemi szerve­ző. A múltról is szó esett. — Az elmúlt félévben az idősebb játékosok nem meg­felelő hozzáállása is gátolta a munkát. Nem vették komo­lyan az edzéseket, nem tar­tották be a vezetőség utasí­tásait. Dúlt az öregek és fia­talok csatája. Amikor például egy fiatalt be akartak állítani a csapatba, négy „öreff’ leál­lással fenyegetőzött. Bábi edző nem tudott megfelelő tekin­télyt szerezni, nem tartott megfelelő fegyelmet. A csapat új edzője: Selmeczy József, aki a Traktorgyár együttesét az NB Ul-csoportelsöségen át az NB Il-be vezette. Vajon ha ezeket a hibákat korábban orvosolják, akkor is el kellett volna búcsúznia az • NB II-től a Váci SE-nek? Új edző Kartalon is Hírek szerint a Kartali Ki­nizsi neve a közeljövőben megváltozik. Eddig ugyanis a Hatvani Cukorgyár helyi cél­gazdasága patronálta a sport­kört. A gazdaság viszont a Gödöllői Agráregyetem fenn­hatósága alá került, tehát most már nem az ÉDOSZ szakszervezet égisze alatt mű­ködik az egyesület, s így való­színűleg mással cseréli fel a Kinizsi nevet Változás történt az edző személyében is. Seres Gyula szerződése a bajnokság befe­jeztével lejárt, a jövőben a Hatvani Kinizsi együttesét ké­szíti fel, ahol korábban is tevékenykedett. Az új edző, Goda István, e hét közben mutatkozott be Kartalon, ö már edzősködött Pest megyé­ben, most az UFC-től jött el. Az újlakiak egyébként hato­dik helyen végeztek az NB III északközép csoportjában. Egyelőre két játékossal erő­sít a csapat, az aszódi Mudri- val — aki kiöregedett ifi —, valamint Barna Ferenccel, a Budafoki MTE Kinizsi volt sportolójávaL — r eitter — — A CSATORNA-PATAK partján, Mátrafüred közelé­ben táboroznak a gödöllői járás úttörői. A hetven kis­pajtás nagyon jól érzi ma­gát a gyönyörű környezet­ben.

Next

/
Thumbnails
Contents