Pest Megyei Hirlap, 1961. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-06 / 131. szám
”£Tfflírhm 1961. JÚNIUS 6, KEDD Az embert szeretni kell... Janiból, a vasúti málházó fiából azóta Jani bácsi lett, akit munkatársai, beosztottjai, de feljebbvalói is egyaránt szeretettel emlegetnek. Nemcsak évei számával érdemelte ki a megbecsülést, hanem a belőle áradó szeretettel is. Ezt pedig megérzik az emberek és gyakorta hálásak is érte. Honnan jött, milyen volt a gyermekkora és az azóta eltelt esztendők milyen próbák elé állították? Önkéntelenül születik meg a kérdés. Hiszen már-már feltűnő, hogy Gergely János soha nem beszél magáról, mindig a mások gondja után érdeklődik és soha nem siet, ha emberi sorsokat kell eligazítania. — Talán nincsenek személyes, a saját életét idéző emlékei? — Vannak. Sok emlék. Soha nem felejtem el a megjárt utat, de minek beszélni róla? A kérésre, serkentésre mégis elszánja magát. Először ugyan megpróbálja elhárítani. Munkatársairól az „élet sűrűjében” (ő mondja így) dolgozó pártmunkásókról beszél, akik gazdasági feladataik jó ellátása mellett végzik titkári teendőiket. Aztán egész tenyerével végigsimít homlokán, sóhajt és lassan szűrve a szavakat, megszólal: — Nehéz, nagyon nehéz így, de talán sikerül. Mondtam már, az apám vastúi málházó volt, mikor megszülettem, már nyugdíjban. Nagy volt a család, összesen heten voltunk otthon. Kis faluban, Bagón születtem és nőttem fel. Beszélgetés közben élesen berreg a telefon. Nyugodt mozdulattal emeli' a hallgatót és minden sietség nélkül tárgyal, jegyez, tanácsol. Mikor befejezi, ott folytatja, ahol korábban abbahagyta. Taníttatni akart az apám. Szegény ember volt, vigye nála többre a fia. Napszámos- kodott ő is, anyám is. Aztán az ötödik elemi után beírattak az aszódi gimnáziumba. Gyerekkorom legkedvesebb emlékei közé tartozik, amikor gimnáziumi tanáraim ellátogattak hozzánk, és beszélgettek szüleimmel. Apámnak kimondhatatlan örömet okozott, hogy szeretik a fiát és elégedettek vele. Aztán meghalt az apa. Minden gond az édesanya vállai- ra nehezedett, de megpróbálta a lehetetlent és a következő tanévben beíratta Jani fiát a negyedik gimnáziumba. Az évvégi bizonyítványosztás ma is megható emléke ennek a minden dicséret és népszerűsítés elől szinte menekülő embernek. Fátyolos hangon idézi az emléket: — Az osztályfőnök kiosztotta a bizonyítványokat, aztán kihívott és szembeállított az osztállyal, ahol én voltam a legszegényebb, a legrosszabb körülmények között élő gyerek. Tanárom megrendültén beszélt erről és elmondta azt is, tudja, hogy én ezzel a bizonyítvánnyal igyekszem hálás lenni özvegy édesanyámnak. — Nagy dolog — folytatja néhány pillanatnyi hallgatás után — ha példának állítják az embert, de nem volt köny- nyű feladat. Egy évig még bírtuk, aztán az ötödik osztály elvégzése után kimaradtam a gimnáziumból. Hosszú utat kellett megjárni a pár fillérnyi órabérért, vagy napszámért a Horthy-Magyar- országon. Ö megjárta. Dolgozott erdőirtáson, rakodó- munkásként, tanított bukásra álló gyerekeket és gyomlálta a füvet a MÁV területén. (Innen hamar elbocsátották, mert lázított a nyolcfilléres órabér ellen.) Később szakmát akart tanulni. El is kezdte — vas- bútorlakatos inas lett belőle. De közben édesanyja egyre betegebb lett. Gondok, kötelezettségek jöttek, s így a segédlevél elmaradt. Ismét pályamunkás, majd 1938-ban a BESZKÁRT-hoz került kalauzként, később ko- csivezetö, végül a felszabadulásig mintegy két esztendeig bérelszámoló. Bizony könnyű ezt így, néhány mondatban papírra vet- j ni. Mennyi keserű élmény, csalódás és megaláztatás, s milyen kevés öröm húzódik meg a szavak mögött. A BESZKÁRT-nál került először kapcsolatba olyanokkal, akik egy új világért harcoltak. Az illegális párt tagjai voltak. Nem tudta róluk. Erről soha nem beszéltek, de azt látta, hogy ezek az emberek szeretettel,, megértéssel, türelemmel foglalkoznak vele, a tájékozatlan fiatalemberrel. — Csodálkoznak, hogy soha nem sietek — mondja mosolyogva — hát' én ezektől az elvtársaktól tanultam meg, hogy soha nem szabad sajnálni az időt a másik embertől. — Most miről is kellene még mesélni? Hát jöttek a munka napjai. Párttag let lem, majd bizalmi. Negyvenhatban pártiskolán voltam, később propagandistaként dolgoztam. Mindig azzal gyötörtem az elvtársakat, hogy elhanyagoljuk a falut. Az sem lehet mindegy a pártnak — mondogattam —, hogy falun mennyi a kommunista. Aztán szervezte a falujárást. Először a megyében, később hatodmagával a Budapesti Pártbizottságon. — 1947-ben a választások után nem kis büszkeséggel gondoltam arra, hogy a siker egyik jelentős megelőzője a falujárás volt. Ezután évekig lakásperekkel foglalkozott, majd a fővárosi tanács lakásgazdálkodási osztályát szervezte és vezette. — A Gödöllői Gépgyárba 1952-ben kerültem és még ma is úgy megyek oda, mintha hazamennék. Fiatalok és öregek számára Jani bácsi vagyok. Bár tegnap járt ott, ha most menno, azzal fogadnák: „milyen régen nem járt nálunk?” A gépgyárban beruházási osztályvezető és a pártszervezet titkára volt. — Olyan kollektíva volt ott, most már nyugodtan állíthatom, hogy jóban-rosszban együtt jártunk, kitartottunk egymás mellett. Gondolkodik. Gépies mozdulattal simítja a homlokát. — Csak egyetlen példát. 1957 januárjában azzal a kis csoporttal, mintegy huszonkét elvtárssa], elhatároztuk, hogy most már meg kell indítani a szervezeti életet. Január 4- én tartottuk a vezetőségválasztó taggyűlést harminchét tag jelenlétében. Kiálltunk a munkástanács által megtámadott igazgató mellett — és nyertünk. Az ilyen emlékek pedig nagyon megerősítik a kollektívát. Aztán 1958. június 24-én eljött Kurucz elvtárs, a járási pártbizottság titkára és elvitte a gépgyár Jani bácsiját ipari osztályvezetőnek a pártbizottságra. — Azóta nemcsak a gépgyár az enyém, hanem a járás többi üzeme és gazdasági létesítménye is. és én igyekszem úgy szeretni őket is, mint a gépgyáriakat. — Mert — fejezi be elbeszélését — az embert nemcsak megismerni, hanem szeretni is kell. Ezt pedig én úgy szoktam, hogy nem azt nézem, hogy az elém kerülő emberekben mi a rossz, hanem a bennük levő jó után kutatok és ez bátorrá, öntudatossá teszi az egyébként zárkózottabbakat j is. Mert az embert szeretni kell... teszi hozzá halkabban, de nagyobb nyomatékkai, még egyszer (t) Tízezer ipari tanulót üdüitetnek a nyári vakációban A Munkaügyi Minisztériumban összeállították. az ipari tanulók idei üdültetésének programját. Mintegy tízezer jó előmenetelű fiatalt üdüitetnek az idén jutalomképpen az ország legszebb vidékein. Kisebb részük a Munkaügyi Minisztérium ba- latonlellei üdülőjében . tölti kéthetes nyári pihenőjét, nagyobb részüket pedig sátortáborokban helyezik el. Balatoni fürdőhelyen, hegyvidéken a vidéki tanulók egy részének pedig Budapesten, a Rózsadombon állítanak fel sátortábort. Nagyon megkedvelték a fiatalok a vándortábort, azért ezt az üdülési formát fejlesztik: az idén több vándortábort rendeznek, mint tavaly, körülbelül 3500 részvevővel, pedagógusok vezetésével. VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK A falu lakossága igényli a szép és, jó könyveket A külsőségeiben is szép ünnepi könyvhéten a ceglédi járás területén több községben állítottak fel könyvsátrakat, szerveztek és tartottak könyvbálokat és ‘olvasóankétokat. S ennek is tulajdonítható, hogy a tavalyi évhez viszonyítva megnőtt az eladott könyvek száma. Eddig több mint ötvenezer forint értékű könyvet adtak el a földművesszövetkezetek. S e járási számadatot méltán egészíti ki a székhely, Cegléd könyvforgalma. Falun ritkán fordult elő, hogy valamelyik könyv hiánycikk lett volna. Ma már idáig is eljutottunk. Sokan előfizetnének a Milliók Könyve című sorozatra, de — sajnos — korlátozott számban tudnak csak előfizetéseket felvenni. S a legkeresettebb alkotásokból: Solo- hov: Feltört ugar című művéből és a Jókai-regényekből sem jut mindenkinek. A tapasztalat szerint nem ártana emelni a könyvek példányszámát, hogy kielégíthessük a falu megnövekedett igényeit is. Eredményes munkájukért dicséretet érdemeinek a jász- karajenői, az albertirsai, a kocséri és az abonyi földművesszövetkezet dolgozói, akik szabad idejüket feláldozva viszik a könyveket házról házra, s így nemcsak az ünnepi könyvhét sikeréhez járulnak hozzá, hanem sok emberrel egész életre szólóan megszerettetik a jó könyveket. Ékes bizonyítéka ennek az a kocséri tsz-gazda, aki a könyvhéten öt új szerzeménynyel egészítette ki háromszázkötetes könyvtárát. Mezőgazdasági építéstudományi kutatócsoport alakult az Agrártudományi Egyetemen Az Agrártudományi Egyetemen hattagú kutatócsoportot szerveztek a mezőgazdasági építéstudomány időszerű feladatainak megoldására. A közös gazdaságoknak nagy segítséget jelenthet munkájukhoz a tudományos igénnyel kidolgozott építési tervek átadása és a legfontosbbb alap- elvek tisztázása. A mezőgazda- sági építéstudományi kutató- csoportban építészmérnökök, állattenyésztők és gyakorlati szakemberek együttesen oldják meg e feladatokat. A kutatócsoport legközvetlenebb terveiben szerepel új típusú hizlaldák tervezése és építése a tangazdaságokban. Ezenkívül az igényeknek megfelelően ötszáz férőhelyes tehenészet és egy nagy baromfikombinát létrehozása. A kutatócsoport foglalkozik az istálló- és kifutóburkoló- anyagokkal is és az egyszerű épületszerkezetek kialakításával. Az építési feladatokat a gépesítés lehetőségeinek messzemenő figyelembevételével oldják meg, hogy azok a szövetkezetek, amelyek jelenleg még nem tudják beszerezni a különböző gépeket, később korszerűsített formában használhassák a most épülő istállóikat. — A LÖRINCKÁTAI Uj Világ Termelőszövetkezet az árutermelési verseny keretében 18 sertés hizlalására kötött szerződést. »agif.',rT!ir«f«<nrK7.rmr-,Trn— Az állattenyésztés becsülete A dánszentmiklósi Micsurin Tsz-ben igencsak megbecsülik és nagyra tartják az állattenyésztést. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy az idén a bevételt tizenegymillió forintra tervezik. Ebben a hatalmas összegben 2,6 millió forinttal részesedik a tsz országosan ismert almatelepe és 2,5 millióval az állattenyésztés. Eddig az eredmények nem voltak túlságosan biztatóak. Az idén azonban már gyarapodott az állatállomány: 320 szarvasmarha, 90 ló, 700 fehér- hússertés, 100 szerződéses hizlalásra beállított hízómarha és több mint 200 sertés a tsz állatállománya. A napokban 400 szarvasmarhát szállított a tsz Svájcba. A továbbiakban pedig hasonló nagymértékű exportszállításokra számíthatunk a Micsurin Tsz-ből, nem is szólva arról a jelentős mennyiségű hízott marháról és sertésről, amely a belföldi piacra kerül. Büféből a börtönbe Bakos Dénes és Fehér Imre igen jó barátok voltak. Ismerték őket Törtei-szerte: estéről estére együtt mulattak valamelyik italboltban, vagy étteremben. A legutóbb a tör- teli KlOSZ-büfében töltötték estéjüket, az egyik féldecit a másik után fogyasztva. Amikor már a tetőpontra hágott a hangulat, valami nőügy került szóba. A két barát, úgy látszik, különböző véleményt nyilvánított az üggyel kapcsolatban, mert a beszélgetést szóváltás, majd verekedés váltotta föl. Bakos Dénes úgy elagyabugyálta barátját, hogy az húsz napon belüli sérüléseket szenvedett. A „fenegyereket’’ a Ceglédi Járásbíróság vonta felelősségre és botrány- okozásért, valamint könnyű testi séi-tésért négyhónapi börtönbüntetésre ítélte. ARATAS ELŐTT A Ceglédi Városi Tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén az aratási előkészületeket vitatta meg. Jóváhagyták a cséplőcsapatok szervezésére és díjazására vonatkozó javaslatokat, majd felhívták az illetékesek figyelmét a következőkre: a szükséges gépek időben álljanak a közös gazdaságok rendelkezésére, elkészüljenek a kombájn-szérűk, tisztán, fertőtlenítve várják az új gabonát a raktárak. Krizsánék példája Krizsán Antal, a Petőfi Tsz tagja ugyancsak példát mutat Nagykőrösön. Hogy miben? Légióként a szerződéskötésekben. Nem kevesebb mint tizennyolc disznót nevelnek szerződésre: hat hízót és tizenkét süldőt. Ezenkívül legalább háromszáz csirke szaladgál az udvaron és a szerződéskötések arról is tanúskodnak, hogy Kri- zsáné-k ötven pulykát adnak le majd. Mint mondják, megéri a sok veeződség. szép hasznot hoznak a szerződések. A múlt évben például a keresetükből a többi között tehenet vásároltak, konyhabútorral is szépült a Krizsán-porta, most pedig rövidesen egy szép szobabútort vásárolnak. Uj módszer A Szabadság Tsz kálmán- hegyi kertészetében érdekes, új módszerre figyelnek fel a látogatók. A paprikapalántákat gyeptéglába tűzdelve előnevelik, sőt az uborkatermesztésnél is foglalkoznak ezzel a módszerrel. Az idén három holdon termelnek gyeptéglás uborkát, ami már tavaly is igen jól bevált. A tsz holdanként 60—70 ezer forint jövedelmet köszönhetett ennek az új módszernek, vagyis szinte többet, mint a paprika holdankénti jövedelmét. MONORoViOÉge Jó szomszédság Hangos szóváltásra lettek figyelmesek a minap Pilisen a járókelők. Szuda Pálné különbözött össze szomszédjával: Hudoba Jánosáéval. A szavakat tettiegesség követte és ennek során Szudáné vasgereb- lyével hatalmas ütést mért a szomszédasszony kezére. Mono- ron a Cinka Panna utcában is összeszólalkoztak a szomszédok. Kolompár József borotvával súlyos sebet ejtett Raffael Péter arcán. Heten a „szocialista“ címért A Vízügyi Építő Vállalat ve- csési gépjavító üzemében öt brigád verseng a „szocialista” címért. Elsősorban az ő megfeszített munkájuk teszi lehetővé, hogy a földmunkagépek időben kerülnek ki a műhelyből, megfelelően kijavítva, üzemkészen. Petrányi Lajos lakatosbrigádja szolgál rá elsősorban a dicséretre, de a fiatalokat is elismerés illeti, különösen amióta megalakult a KISZ-szervezet. Rövidesen központi gépjavító részleggé bővül az üzem. Az ezzel kapcsolatos építkezéseken két brigád küzd a „szocialista” cím elnyeréséért. Az Április 4 brigád tíz tagja elhatározta, hogy szakmukásvizsgát tesz. A Béke- brigád nyolc kőművese és kilenc segédmunkás tagja elkötelezte magát, hogy a június 30-i határidő előtt tizenöt-húsz nappal befejezik a munkát. J4t óva „repu it a JCL emjjaSz ma í' ? dar. A párás, napsütéses idő kedvez a cukorrépa ellenségének, a bolhának. A szentmártonkátai Kossuth Termelőszövetkezet tagsága lóvontatású porozógépet vásárolt, hogy idejében felvehessék a küzdelmet a kártevők ellen. Bugyi Mihály tsz-tag szorgalmasan rója a köröket a cukarrépa- táblán (Mihók felv.) £ Nem olvastam még ^ könyvet a vendég- £ látóipar történetéről, ^ bár igazán érdekes ^ olvasmánynak tarta- £ nék egy olyan kró- £ nikát, amelyből a f rég elmúlt korok, $ porló nemzedékei- % nek ételes-italos sát- % rairól, vastag falú, $ torlaszos vendégfo- } gadóiról, vagy kár- % mentős, nádfedeles ^ betyárcsé.rdáiról re- % gélne. Most például, £ ha kezembe kerülne £ ilyen könyv, azt nézném meg benne, } hogy miképpen szo- szarullak egyre táji volabb a fővárostól % a végcél előtti utol- f só utaspihenők. De- hát, ilyen krónika í még nem akadt a f kezembe. í Jó, hogy Mik- j száthot majdnem £ mindenki olvassa és ' így bátran hivatkozhatom a hírneves Kelempász madárra, amely a XV. század közepe táján a Szelistyei asszonyok című elbeszélésből ismert okokból oly nagy látogatottságnak örvendett. Később a főváros terjeszkedése és a közlekedés gyorsulása mind szélesebbre tárta a vendégfogadó karokat az ország szívébe igyekvő utasok elé. Előbb csak a perifériára, míg jobbára gyalog járt az utas, majd a legközelebbi falvakba és most pedig a monori-erdei autó- csárdánál ez olvasr ható: Budapest 42 kilométer. Nem Ígérhetem, hagy valaki is megtalálná itt a szelistyei mustrát (ámbátor az is csak szerencse dolga), de azt már bátran állíthatom, hogy a szerencsés budai Kerják Vencel sem fogadta kedvesebben Rostó Pál prefektus uramékat, mint ma a fiatal autócsárdás házaspár, Nagy Sándor és neje fogadják a fővárosba tartó, vagy onnan kiruccanó vendégeket. Itt is a ..király” szalcá- csa főz, mint hajdan a Kelempász- ma.dárban, ha tartJ juh azt' a közhitet, hogy aki hírneves fővárosi étteremben volt konyhafőnök, a? ugyancsak érti a dolgát és ha megkóstoljuk a kedvünkre választott ételeket. Nemrég még fmsz- vendéglátó üzem volt a csárda, s mi tagadás, akkor is jó híre terjedt. A Ceglédi Vendéglátóipari Vállalat azonban korszerűsíti, álfesteti és autóparkkal, hangulatos kerthelyiséggel, presszógéppel, krém-különlegességekkel — strandfürdővel — várja a delelgelő, délutánozó, vagy éppen estélyező vendégeket, az állandó halételeket nem is említve. Igazán nem mondhatják, hogy az újságírók igénytelen vendégek. Jó néhány csipkelődő hangú írásunk bizonyítja, hogy szívügyünk a vendéglátás állapota. S ha pedig jóról írhatunk, örömmel ragadunk tollat. N. I.
