Pest Megyei Hirlap, 1961. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-16 / 140. szám
1961. JÚNIUS 16, PÉNTEK wrerei A HOLNAPRA NEM GONDOLNAK? Június második felében kezdődik Pápán a traktoros gépészképző tanfolyamon az idei második turnus. Minden járásnak lehetővé tették, hogy fiatalokat jelöljenek erre a négyhónapos tanfolyamra. A ráckevei járásból például 20 embert lehetne küldeni, ennyire lenne lehetőség. Azt gondolhatnánk, hogy a ráckevei járás termelőszövetkezetei két kézzel kapnak az alkalmon, hiszen az elkövetkező évek nagy gépesítési programjához sok géphez értő szövetkezeti tag szükséges. S mi a helyzet? A húsz ember helyett csak hét vállalkozó akadt, azokat is a Kiskunlacházi Gépállomás küldi. Hol vannak a szövetkezetek? Nem lesz szükség traktorosra? Tudomásunk szerint a járási tanács mezőgazdasági osztálya körlevelet kapott a megyei tanácstól, amiben felszólítják az intézkedésre. A járási mezőgazdasági osztály értesítette is a szövetkezeteket, de az a gyanúnk, hogy ez az értesítés még az első turnus embereinek kijelölése előtt történt, amikor harminc jelentkező volt. Most bizonyára elfelejtkeztek róla, hogy Pápán azóta sem állt meg a világ. Vagy tévednénk? (tm) Aratásra, behordásra, cséplésre készen A Szentendrei sziget négy községének tanácsa megtette a szükséges intézkedéseket A Szentendrei szigeten a gabonatáblák üde zöld színben ragyognak, az aratásig itt még hátra van tíz-tizenöt nap, de a sziget négy falujának tanácsa már megtette a szükséges aratási intézkedéseket. A tanácselnökök és a titkárok elmondták munkatársunknak, hogy a közigazgatási előkészületek javarésze megtörtént, s ha az idő is úgy akarja, jó közepes termést takarítanak be. A tűzvédelem nagyon fontos — Nálunk már megalakult a tűzvédelmi bizottság — mondja Mészáros Imre tanácselnök Szigetmonostoron. — A községet felosztottuk alsó és felső határrészre. A felső részen este nyolc órától reggel ötig a lakosság adja a figyelő szolgálatot. Az alsó részen a vízművek iparőrségének rendészeti csoportja segít nekünk a tűzfigyelésben. A figyelőket külön telefonvonal köti össze a községi tűzoltó szertárral. — Ami magát az aratást és cséplést illeti: háromszáz- nyolcvanhét holdon aratunk, s úgy tervezzük, hogy a csépEgy hét közlekedési baleseti krónikája Alkohol, műszaki felületesség és óvatlansúg Az elmúlt héten megyénkben viszonylag csak köny- nyebb közlekedési balesetek történtek. De az alkohol, a műszaki felületesség és az óvatlanság most is több ember testi épségébe került. Június 7-én. a kora reggeli órákban Kummer Gyula a tsz marháját hajtotta az abo- nyi országúton. Nem ügyelt a jószágra, amely az arrajövő autó berregésétől megijedt és a gépkocsi elé ugrott. Az autó a szarvasmarhát elgázolta. Könnyebb baleset érte Elmer László kisiparost Érden, aki a saját kocsiját vezette. A jó iramban haladó kocsinak kiesett a hátsó kereke. Az autó, vezetőiével együtt, az árokba fordult. A kár mintegy hatezer forint, sebesülés nem történt. Elütötte a kerék Hasonló baleset történt Solymáron, ahol egy teherautó pótkocsijának kereke esett ki. A sebesen guruló kerék elütötte Szabó Ferenc vasutast, akit kisebb sérülésekkel kórházba szállítottak. A vizsgálat megállapította, hogy a kerék csa- varanya-sasszege kopott volt. Brenner János hartai kubikos 250-es Pannóniájával az országúton figyelmetlenül és a megengedettnél gyorsabban hajtott. Váratlanul szembekerült egy tíztonnás teherautóval. Fenyvesi Sándor, a tehergépkocsi vezetője, pillanatok alatt felismerte a veszélyt. A motoros életének megvédése érdekében nem volt más választása, mint félrerántani a volánt, és hatalmas járművével az árokba rohanni. Sérülés szerencsére nem történt, a motor megrongálódott. Június 11-én, Bukovenszki János traktoros a hajnali órákban már erősen ittas állapotban volt. így vezette bele az árokba a Herceghalomi Állami Gazdaság vontatóját a pótkocsival. A felborult jármű az ittas embert maga alá temette. Bukov^nszkit súlyos sérülésekkel, eszméletlen állapotban vitték a mentők a kórházba. Magállás nélkül továbbhajtott Ugyanezen á napon Dunakeszin Sárvári Miklós műszerész személygépkocsijával az autóbuszmegállónál elütötte Szeder Ferencné 24 éves asz- szonyt, aki kisebb sérüléseket szenvedett. A balesetet Szedetné figyelmetlensége okozta, mert a megállónál várakozó autóbusz elől anélkül lépett az országútra. hogy előzőleg körülnézett volna. Hármas karambol történt Cegléd határában. Túri László a 14-es TEPU kocsijával nekiütközött az Élelmiszer- ipari Szállító Vállalat két teherautójának. Az összeütközés után megállás nélkül továbbhajtott. A rendőri vizsgálat megállapította felelősségét. Eljárás indul ellene. Június 13-án. egész éjszakai mulatozás után. Kiss Zsig- mond, a ceglédi Vörös Csillag Tsz vontatóvezetője, sertésekkel megrakott járművével nekihajtott a vasúti sorompónak. Mint a rendőrség megállapította, a másnapos hangulatú traktoros a baleset előtt még megivott egy nagv- fröccsöt és egy korsó sört. Sérülés nem történt. Elloptak egy autóbuszt A szentendrei MÁVAUT- állomásról június 11-én, éjfél előtt öt perccel ismeretlen tettes ellopta a GA 17—05 rendszámú autóbuszt. Az autóbusszal Budakalász határában nekiment az útmenti fáknak és beszaladt az árokba. A szemtanúk vallomásából arra lehet következtetni, hogy az illető a gépkocsivezetéshez nem nagyon értett. Miután az árokból az autóbusszal kijönni nem tudott, az összetört jármüvet otthagyta és eltűnt. A rendőrség az ismeretlen tettes kézrekerítésére nyomozást indított. léssel augusztus húszadikára végzünk. A munkacsapat leszerződött már. Közös lesz a szérű — Pócsmegyeren kétszáznyolcvan holdon vágjuk majd a gabonát *— válaszolja kérdésünkre Vámos István, a tanács titkára. — Termelőszövetkezetünk a Szentendrei Gépállomás gépeivel arat, ehhez már minden elő van készítve. A tszcs-tagok ez idén még maguk aratnak. E tekintetben jelentősnek tartjuk, hogy közös szérűt alakítunk ki. Ez ésszerű és gazdaságos. Amellett még tűzren- dészeti szempontból ig előnyös. Egy helyen lesz a szalma, ennek folytán csökken a szállítási költség, ugyanakkor könnyebb az óvintézkedéseket is megtenni. Lesz enni-, innivalójuk az aratóknak Tahitótfdlun Cseh Zoltánné tanácstitkár tájékoztat: — A végrehajtó bizottság megtárgyalta az aratás ügyét. A mezőgazdasági állandó bizottság számolt be az előkészületekről. Huszonötödikén a tanácsülés elé terjesztjük elgondolásainkat. A közös szérűn és a tűzvédelmi intézkedéseken kívül nagyon fontosnak tartjuk gondoskodni az aratók ellátásáról. Felszólítottuk a földművesszövetkezetet, hogy az aratáskor gosdoskod- jék a falu részére elegendő üdítő italról, az aratóknak ennivalóról. Ugyancsak felkértük őket, hogy szervezzék meg az élelmiszernek a határba gépkocsin való kiszállítását. Megalakult az operatív bizottság — Az aratásra, a cséplésre és a betakarításra mi operatív bizottságot alakítottunk — mondja Bognár Dezső tanácselnök Kisorosziban. — Benne van a tanács képviselője, a tűzoltóparancsnok, a párttitkár, a KISZ-titkár és a nőtanács elnöke. A bizottság kéthetenként ülésezik és folyamatosan megteszi a szükséges előkészületeket. Miután a jelek szerint Péter-Pálra már lesz kereszt a földeken, máris megszerveztük a cséplőbrigádot. A brigád nyolcvan százalékát a váci üzemek és a Dunakeszi Vagongyár munkásaiból verbuváltuk, akik erre az alkalomra kiveszik az évi szabadságukat. — A tűzvédelem érdekében beosztottuk a íogatosokat. Ez annyit jelent, hogy naponta készenlétben áll az aratás idejére két ló kocsival és ekével. A gabona helyenként már szépen szőkül, reméljük, két hét múlva már mind a háromszázötven holdon nekiláthatnak a kaszások és jó termést takarítunk be. Firon András Két harmad - egy harmad a Diósdi Csapágygyárban A termelékenység emelése a munkaverseny fő célja. A Diósdi Csapágygyárban sokféleképpen törekszenek erre, például úgy, hogy állandóan javítják a minőséget, csökkentik a selejtet. Jelenleg ugyanis más mód nem kínálkozik arra, hogy több csapágyat adhassanak a népgazdaságnak, mert nincs hozzá elegendő anyag. Nem is hinné az ember, hogy a selejt egy százalékos csökkentésével milyen sokat adtak a népgazdaságnak. Az idei első negyedévben ugyanis egy százalékkal csökkent a selejt, ami azt jelenti, hogy egymillió 200 ezer forint értékű csapággyal készítettek többet ugyanannyi anyagból, mint korábban. A pártvezetőség nemrég j megvizsgálta a termelékenység alakulását. Kiderült, hogy már az első negyedévben elérték a 66—33 százalékos arányt, tehát a kétharmadegyharmados szintet. Ezt a szintet persze az év végéig kell tartani, s minden jel arra mutat, hogy tartani is tudják. A nonmarendezés sikerét bizonyítja, hogy a dolgozók többsége 100 százalék körül teljesíti a normát. A termelés átlagosan 10 százalékkal növekedett. A bérek nem csökkentek. Az emberek nyugodtan dolgoznak. Az egész első negyedév és május hónap is hajrá nélkül, egyenletes munkával telt el. A műszaki fejlesztés, az üzem- szervezés meghozta gyümölcsét. Egyik legfontosabb problémájuk most a balesetek számának csökkentése. E tekintetben még nem sikerült megnyugtató eredményt elérni. Összehívták a brigádvezetőket, hogy megbeszéljék velük, mit lehet tenni a balesetek számának rapszódikus hullámzása ellen. Csupán egyetlen brigádvezető akadt, aki azt állította, hogy ezt nem lehet befolyásolni. A többiek meggyőzték az ellenkezőjéről, s elhatározták, hogy közösen lépnek fel a balesetek ellen. Az automatizálás előrehaladtával mind nehezebbé válik az újítási munka a gyárban. Éppen ezért a pártszervezet és a szak- szervezet javaslatára újítási feladattervet dolgoztak ki és tettek közszemlére. így lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy témát közösen, újító brigádok oldjanak meg. . Vür w í n; Te3 fjBt 1 Hl jűb • MA PÁRÁDON T71ÚL TuXP SORSOLJÁK A LOTTÓT 16, péntek, nyugszik nyugszik 1961. június Jusztina napja. A nap kél 3.46, 19.43 órakor. A hold kél 6.46, 21.53 órakor. Várható időjárás péntek estig: több órás napsütés, mérsékelt szél, a nappali felmelegedés kissé fokozódik. Nappali hőmérséklet: 20—22 fok. A lottó 24. játékheti nyerőszámait június 16-án, pénteken Párádon sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — JÖ ÜTEMBEN folyik a Vízügyi Gépjavító Vállalat vecsési üzemének építkezése. A több millió forint beruházásból épülő létesítmény zömmel földmunka- és építőipari gépek javítására lesz alkalmas. A háromhajós szerelőcsarnok már elkészült, nemsokára készen lesz az ötven személyes munkásszállás is. — MEGKEDVELTÉK az új kereskedelmi formát Gyomron. A napokban nyílt meg a község negyedik önkiszolgáló boltja, s a közeljövőben még két élelmiszer- üzletet alakítanak át önkiszolgáló rendszerűvé. — GAZDAG paradicsomtermést ígér a kocséri Űj Élet Termelőszövetkezet primőrkertészete. A hollandi ágyakban több ezer tő paradicsom roskadozik a dús termés alatt. Tíz-tizenkét nap múlva innét is piacra kerül a korai paradicsom. — A CEGLÉDI SZESZIPARI VÁLLALAT a korábbi esztendők szénfogyasztásának zsupán hetvenöt százalékát használja fel az idén. A jelentős megtakarítást egy újítás bevezetésével sikerült elérni, amelynek lényege, hogy a főzőüstökhöz csak a szükséges mennyiségű gőzt adagolják. Az újítás bevezetése havi tízezer forint megtol karítását teszi lehetővé. — A MEDOSZ Pest—Nóg- rád megyei Területi Bizottsága megállapította, hogy a mezőgazdasági balesetek zöme az állattenyésztésben és a növénytermesztésben fordul elő. A balesetek gyakori oka, hogy nem tartják be az állat- tenyésztésben és a növénytermesztésben alkalmazott gépeknél előírt balesetvédelmi rendszabályokat. — KÜLFÖLDI FIATALOK látogatják meg a nyári hónapok során a nógrádverőcei ifjúsági táborból a váci üzemeket. A találkozókat az Express* Ifjúsági Utazó Iroda szervezi. — HATTAGÚ TOLVAJBANDÁT vett őrizetbe a váci rendőrkapitányság. Kozák Rozália és öt társa hosszú ideig koldulással foglalkozott és besurranó tolvajként fosztogatta a Vác-csatamezei lakásokat. — NAGYARÁNYÚ fejlesztés előtt áll a Cyömrői Szabó Ktsz. Több új üzemrésszel bővült a kisebb fajta gyártelepnek is beillő központ. Nemrégiben tértek át a szalagrendszerű termelésre, s a terv szerint középüzemmé fejlesztik a szö- vetkezetet. — OKLEVELET adott át a napokban több megyei üzem KISZ-bizottságának a Pest megyei KISZ-bizottság. Jó munkájukért többek között a DÁV nagykőrösi telepe, a Pilisi Szénbánya Vállalat, a Dunai Hajógyár, a Pomázi Posztógyár, a Váci Fonó, a Dunakeszi Konzervgyár és a Csepel Autógyár KISZ-fiataljait tüntették ki a megtisztelő oklevéllel. ANGLIÁBAN ELSZAPORODTAK A KÍGYÓK Az angol rendőrség figyelmeztette az Angliába érkező turistákat, hogy óvakodjanak a kígyóktól. A legutóbbi napokban négy embert haraptak meg a kígyók, egy kislány kígyómarás következtében meghalt. A helyi idegenforgalmi irodák figyelmeztetést kaptak, hogy a turistákat és a helyi lakosságot is figyelmeztessék a sátortáborok környékén uralkodó ki- gyóveszélyre. Feltehető, hogy a kígyók elszaporodása az elmúlt nyári nagy esőzések következménye. Monori diák a tanulmányi verseny győztesei között Az illetékes bizottságok meghallgatása után a művelődés- ügyi miniszter döntött az 1961. évi országos középiskolai tanulmányi verseny díjainak odaítéléséről. A nyertesek között egy Pest megyei diák is van. A kémiaverseny második diját (1000 forint) Szilháti Ilona, a monori József Attila Gimnázium harmadik osztályos diákja kapta. A jó munka jutalma dégkönyvi bejegyzése. Az első üdülők, Krupincza József és ifjú felesége Abonyból, nász- utasok voltak. Amikor eltávoztak, többek között ezt írták a vendégkönyvbe: „Jó lenne most verset írni, szépet ötleteset, de mivel nem tudunk, prózában köszönjük meg a sok szépet és jót. Köszönünk mindent, a toronyszoba varázslatos csendjét, a söaz elmúlt években egyenletest sen ívelt felfelé a Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat dolgozóinak teljesítménygrafikonja. Sok szép és jó közszükségleti cikket adtaik a kereskedelemnek, nagy érdemük van abban, hogy a műanyagok egyre szélesebb körben elterjednek a háztartásokban. Eközben az államháztartást is évről évre növekvő mértékben gyarapították. A jó munka jutalma nem maradt el. Az idén is egyhónapi keresetnek megfelelő nyereségrészesedést kaptak a dolgozók, s nem sokkal ennek kifizetése után újabb kellemes meglepetésben volt részük: a vállalat vezetősége üdülőt vásárolt Visegrádon. Az itt közölt kép önmagáért beszél. Ez a kacsalábon forgó kis kastély a hajóállomás 1közelében található. Előtte hömpölyög a vén Duna, mögötte a hegy. hús árnyat, csendet adó erdeiével. De beszéljen inkább az új tulajdonosok első ven— REPÜLŐGÉPPEL szállítják a szentendrei járás községeiből Bécsbe, Németországba a frissen szüretelt piszkét és a szamócát. A külföldi szállítmányokon kívül a hazai piacokra is bőven jut korai gyümölcs. — HATVANHAT ifjúsági exportbrigád dolgozik megyénk üzemeiben. Most arra törekszenek a KlSZ-szerve- zetek, hogy a hagyományokhoz híven tovább szélesítsék ezt a mozgalmat, s a közvetett exportmunkákon dolgozó fiatalokból is minél több exportbrigádot szervezzenek. — OSZTOTT ARATÁST szerveznek Majosházán. A Kiskunlacházi Gépállomás rendrearatógépe már meg is kezdte az aratást a község határában. A rendre- aratott őszi árpa tarlón néhány nap múlva két SZK— 3-as szovjet gyártmányú arató-cséplőgép áll munkába. A kombájnokat rendfelszedővel szerelték fel. — RÁDIÓAMATŐR- KLUB alakult Vácott, a Magyar Honvédelmi Sport- szövetség Pest megyei szervezetének irányításával. — NÉGYSZER PERMETEZTÉK a gyümölcsfákat a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezetben, Az egyébként is gondosan áuolt gyümölcsös gazdag terméssel hálálja meg a tsz-tagok fáradozását. — JÚLIUS KILENCEDIKÉN tartják meg az idei vasutasriapot. Vasútállomásaink dolgozói méltóképpen készülnek az ünnepre, amelyet szocialista munkaversennyel köszöntenek a szocialista munka brigádja cím elnyeréséért indított mozgalom keretében. tét fel járatot, a táj ragyogói szépségét, a szép kirándulásokat, s nem utolsósorban a jó ; ellátást és a f igyelmes kiszol-■ gálást.” Ez már Véber gondnokék jó l mimikáját, figyelmességét di- i cseri és a többiekét is, akik', azon fáradoznak, hogy ne csakl a nászutasok, de a vállalati minden pihennivágyó dolgozó- \ ja jól érezze magát. Május l óta az övék az üdü-i lő, s máris sokat gyarapodott.! A rádió mellé televízió is ke- í rült. Tervezik, hogy rövidesen í ponyva- vagy más tetőt húz-j nak az udvar fölé, s ott leszl ma id az ebédlő. A jelenlegi ét-} kezőhelyiséget pedig társalgó-í nak alakítják át. % S azt is nagyon okos elkép- % zelésnek tartjuk, hogy téli üdü- } lésre is alkalmassá teszik ezt % a kis kastélyt, Bizonyára akkor $ is nagyon népszerű lesz a dől- $ gozók körében. Jó üdülést, \ kézműipari dolgozók! í — i — ',f