Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-12 / 110. szám
K.st Mem, HÍRLAP I külön jf KIÁSÁSA / CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÄROS RÉSZÉRE V. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM 1961. MÁJUS 13, PÉNTEK Még egyszer egy „ötletes" ballagás ürügyén Első á Jászkarajpnoi Általános Iskola A Ceglédi Hírlap május 10-i száma teszi fel a kérdést az egyik cikk címében: „Baj ez?”. A cikkből nem derül ki, hogy a kérdés arra vonatkozik-e, hogy az iskola IV/a osztályának tagjai május 8-án, az utolsó tanítási napon szamárfogattal vonultak az iskolába, vagy arra, hogy ezért büntetésben részesültek. Annyi azonban bizonyos, hogy a cikkíró a diákok cselekedeteit egyáltalán nem ítéli el, a nevelő testület határozatát ellenben helytelennek tartja. Válaszképpen szeretnénk elmondani, mi hát a baj. Baj legelőször is, hogy a cikkíró Kovács Sándor nem mint szemtanú szerzett tudomást a történtekről. Ha hallotta volna az állomásról jövő felnőttek nyilatkozatait, nyilván másképpen ítélne. Bizonyára más lett volna a véleménye akkor is, ha az „ ötletes bevonulás” ismeretén túlmenően iskolán kívül és iskolán belül kiváltott „nevelő hatásáról” tájékozódást szerzett volna a gimnázium másik négy negyedik osztályának a cselekményben részt nem vevő és azt elutasító 130 tanulója közül valakitől, avagy esetleg a nevelői közösség tagjaitól is. Hogy ezt véleményének publikálása előtt elmulasztotta, ez bizony baj. Az utolsó tanítási napot megelőzően az igazgató és a IV. osztály főnökei nyomatékosan felhívták figyelmüket, hogy tartózkodjanak minden olyan megnyilvánulástól, amely az utcán akár a járókelőkből, akár az iskola tanulóiból megbotránkozást vált ki. Tanácsokat kaptak az igazgatótól és az osztályfőnöktől, hogyan tehetik finoman, jókedvűen, ízlésesen emlékezetessé az utolsó tanítási napot. A többi négy osztály tanulói megfogadták ezeket a tanácsokat, de hogy a IV/a osztályban, ahol a tanulók többsége látszólag egyetértett a kapott figyelmeztetéssel és tanáccsal, mégis néhány rendbontó tanuló „ötletessége” érvényesült, elismerjük, hogy baj. De hogy cselekedetükért a közösség erkölcsi szorítójába kerültek, nem baj. És ebben a vonatkozásban tér el a véleményünk a cikk írójáétól. Az is baj, hogy a szamárfo- gatos felvonuláson kívül többen pojácáskodva jöttek az iskolába és viselkedésükkel az utcán közlekedő idegenek megbotránkozását is kiváltották. Még nagyobb baj, hogy cselekedetükkel az iskola tanítási rendjét megzavarták. A többi osztályban már folyt a tanítás, mikor ők még nem érezték kötelességüknek, hogy — ha nem is ötletesen — de bevonuljanak az iskolába. Az érdekelt tanulókat nem egyéni, hanem közösségi vélemény alapján marasztaltuk el. Megjegyezzük, hogy intézetünkben az efféle „ötletesség” egyáltalán nem hagyomány, és ez nem baj. Az MSZMP és a tanács v. b; segítségét mindenkor kértük és kérni fogjuk, minden jelentős probléma megoldásában. Meg is kaptuk mindig. Egyébként az említett szervek egyetlen évben sem feledkezKiesünk —- nem esünk ? Micsoda?! Hát ilyesmiről is szó lehet?! Sajnos — igen. Annak idején, amikor az NB III sokat ígérő, büszke bajnoki címét városunk reprezentánsa — a CVSE — nyerte el s a verejtékes, nehéz küzdelmek nyomasztó hatása még ott élt a szívekben, sok volt a baljós ember. Ámde a mi fiaink nem olyan fából vannak faragva, akik túl sokat adtak ezekre a jóslatokra, hanem kemény munkával hozzáláttak a felkészüléshez, hogy az NB II-ben bebizonyítsák azt •— amit az NB Ill- ban nem hittek el sokan ... Akarásuk, hozzáállásuk olyan volt, amely előtt kénytelenek voltak térdet hajtani — még a legkiválóbbak is! Egyre inkább hallani lehetett mindenfelé; jó kis csapat az á Cegléd! Mi, akik szemléltük fiaink játékát, boldog megelégedéssel nyugtáztuk ezeket az elismeréseket, mert láttuk, hogy az alapos felkészülés s a jó szellem gyümölcseit gyűjtögetjük azokban a bajnoki pontokban, amelyekkel az előkelő 5. helyen is tanyáztunk. Evés közben jön meg az étvágy — ahogyan ezt mondani szokták és már szép számmal akadtak olyanok is, akik nem rejtették véka alá a bajnokság kérdésébe való beleszólás lehetőségét sem! Természetesen ezt a túlzást a hozzáértőbbek nem méltatták többre egy mosolynál, amint igaz is ... Ámde romlott a hozzáállás — felütötte fejét a baj! Az utóbbi mérkőzéseken tapasztaltak vészesen felhívták a figyelmet arra, hogy ha maradandó lesz ez a döbbenetes állapot — különös figyelemmel az elkövetkező ellenfelekre —, még ki is eshetünk az NB 11-ből1 Az utóbbi mérkőzések gyengébb teljesítményei mind máig tartósították ezt a félelmet, s végül is alapos számítások megszülték azt a megnyugtatást, hogy „nem tudunk kiesni”! Ide állítjuk most a „szülőket”: Halászi Mihályt és Haffner Vladimírt, labdarúgásunk kitűnő ismerőit s szakértőit, akik a még hátra levő hat mérkőzésből így osztották szét a „kieső-jelölteknek” a maximálisan megszerezhető pontokat (zárójelben a végső összpontszám): Előre 6 (27), Di. Bányász 3 (24), Bp. Spartacus 5 (24), Nyíregyháza 4 (23), Borsodi B. 8 (27), Szeged 8 (27), Jászberény 4 (21). Mi a hat mérkőzésből csak három pontot „kaptunk” s ezzel 25 pontot gyűjtve össze — nem eshetünk ki! Gál Józseffel együtt legyen nekik igazuk! A kiváló sportvezető ugyanis ezt a jóslást attól tette függővé, hogy a mi csapatunk mikor kezdi a pontszerzést? Szerinte már abban az esetben nagy veszély lép fel, ha vasárnap nem szerzünk pontot idehaza Ózd csapatától! Ezzel a kihagyással nyakig beleesnénk a kieső-jelöltek idegtépő erőlködéseibe — mindkét pont megszerzésével pedig egyszeriben olyan helyzeti előnyhöz jutnánk, ami jó középhelyezést is eredményezhet, így vélekedett Gál József a bajnokságban most fennálló tág lehetőségekről. Hogy mit szól mindezekhez a közvélemény? Átadja a szót a csapatnak! Majd meglátjuk vasárnap ... V. tek meg arról, hogy végzős diákjainknak az iskolától való búcsúját kedvessé, emlékezetessé tegyék. Bizony baj, hogy a megbüntetett tanulók egyáltalán nem példamutatóan viselkedtek. Baj az is, hogy olyan „szo- kás”-t próbáltak az iskolában bevezetni, amelyet az ifjúság többségének jó ízlése és erkölcsi felfogása nem fogad el. Igen nagy baj, hogy a cikkíró mindezeket nem tudta, bár megtudhatta volna. A gimnázium nevelő testületé a jövőben is kéri, várja és elfogadja a társadalom bírálatát, mert az ifjúság nevelése csak így lesz társadalmi üggyé, de nem kéri és nem várja a hibák elkendőzését és mentegetését. Mi a jövőben is a közösség érdekeit és a pedagógiai szempontokat fogjuk szem előtt tartani. A gimnázium nevelő testületé Közel másfél hete szerte az országban folynak a Kilián jelvényszerző sportmozgalom versenyei. Járásunkban eddig közel 3500-an kapcsolódtak bele a versenybe s ez igen megnyugtató, hiszen a JTST elnöke, Szabó Ferenc még 1000 igazolványt igényelt a _ Pest megyei TST-től. Sajnálatos viszont az, hogy csak kevés üzem, KISZ-alapszerv, sportegyesület fiataljai vesznek részt a mozgalomban. A részvevők számának arányában a járás általános iskolái között a következő a sorrend: 1. Jászkarajenői Általános Iskola 305 fő. 2—3. Földvári Általános Iskola (Cegléd) 300 fő. 2—3. Táncsics Általános Iskola (Cegléd) 300 fő. 4. Albertirsai Petőfi Általános iskola 275 fő. 5. Albertirsai Táncsics Általános Iskola 216 fő. A középiskolák között első a Ceglédi Mezőgazdasági Technikum 139 fő. Második a Ceglédi Kossuth Gimnázium 100 fő. Andrási Gyula Jól dolgozik a Vörös Csillag Tsz Tudósííás a városi Szelepcsényi Imre elvtárs elnökletével tartotta meg a városi tanács végrehajtó bizottsága szokásos kéthetenkénti ülését. Hegedűs József vb-titkár- nak a korábbi határozatok végrehajtásáról szóló jelentése után első napirendi pontként Szabó Ferenc tsz-elnök beszámolóját hallgatták meg a Vörös Csillag Tsz munkájáról. A 7410 holdas szövetkezetnek 771 rendes, 131 pártoló és 122 nyugdíjas tagja van. A tagság rendszeresen részt vesz a közös munkában. Az egész területet négy üzemegységre osztották fel. Az idén a mezőgazdasági munkák jó minőségben és időben történő elvégzése mellett igen nagy gondot fordítanak a munkaegységek pontos vezetésére, az anyagok gondos kezelésére, nyilvántartására, a közös vagyon lelkiismeretes megőrzésére. A beszámoló szerint a korai kitavaszodást a tsz tagsága jól kihasználta, s az őszi vetések kezelését gondosan elvégezték, a tavasziak vetését időben befejezték. A kapásoknál és a szőlő művelésénél ' bevezették az eredményességi munkaegység rendet. Igen nagy gondot jelentett a a Vörös Csillaghoz csatolt Május 1. és Aranymező termelőszövetkezetek eggyé fejlesztése. Különösen az állat- tenyésztés és szőlőművelés területén még sokat kell tenni ahhoz, hogy az országos hírű szövetltezet korábbi eredményeit ne csak elérje, hanem túl is szárnyalja. A termelőszövetkezet gondjait, bajait őszintén feltáró beVerő István Verő István, a kiváló fiatal Zongoraművész rövidesen a Szovjetunióba készül. Megelőzően Cegléden és Nagykőrösön koncertet ad. A kitűnő zongoraművész munkásságáról és legutóbbi hangversenyéről szólva, az országos sajtó is megemlékezett. A kritika szerint Verő István Beethoven- és Chopin-műve- ket játszott, soha nem hallott nívón. Az országos kritika szerint igazi, modern pianista, Rendkívüli pontossággal keresi az eredeti kottaképet. A kritika szerint bízni kell abban, hogy a Filhartanács V. b. üléséről t számoló igen alkalmas volt arra, hogy a végrehajtó bizottság meghatározza azokat a módszereket, intézkedéseket, amelyek alkalmasak lesznek a tsz gazdálkodásának színvonalát emelni. A mezőgazdasági osztály jelentése szerint a beszámoló igen reális és előremutató volt. A helyszíni ellenőrzések szerint növnéyiermelési vonatkozásban különösebb probléma nincs, a tagoknak a munkához való viszonya jó, a soron következő munkák jó ütemben haladnak. Az állattenyésztési terv reális. A szövetkezet pénzügyi helyzete szilárd, pénz- és hitelgazdálkodása jó. A v. b. tagjai megelégedésüket fejezték ki a termelőszövetkezet munkájával kapcsolatosan és köszönetét mondtak a termelőszövetkezet elnökének, aki a megnövekedett feladatok ellenére eredményes munkát végzett. A továbbiakban elismerését fejezte ki a végrehajtó bizottság a Cifralkerti Állami Gazdaságnak, a Mélyépítő-Gépjavító Vállalatnak, mint patronáló vállalatoknak, akiknek nagy részük van abban, hogy a termelőszövetkezet a megnövekedett feladatokkal meg tudott küzdeni. Második napirendi pontként Szabó Ferenc TST-elnök számolt be a város tömeg és minőségi sportjának helyzetéről. Majd a v. b. tagjai kollektív munkával elkészítették a május 12-i nyilvános tanácsülés beszámolóját. — Dózsa — koncertje elé mániának ez a hasznos kezdeményezése, a fiatal művészek szerepeltetése, tovább folytatódik. A cél az, hogy ne csak az ajtót nyissák rés- nyire. hanem a kapukat is szélesre tárják a fiatal művészek. előtt. A Literaturnaja Gazeta április 5-i számában külön felhívta a zenekedvelő világ figyelmét erre a fiatal, kitűnő művészre. A kritilca megemlékezése felhívás arra. hogy érdemes a fiatalokkal foglalkozni, és számukra minél nagyobb teret kell biztosítani. Két kép — egy üzem Lapunk hasábjain már többször beszámoltunk a Talajjavító Vállalat ceglédi gépjavító üzemének jó munkájáról. Most két képpel jelentkezünk ismét. Az üzem két dolgozóját fényképeztük le munka közben. Bíró György hegesztő lángvágás közben Országh Pál esztergályos egyike a legjobb dolgozóknak EGY PILLANATRA Nagyon sok szép tárgynyereményt Nem vett még át a gazdája És a sok szép nyereménytárgy Egyelőre sorsát várja. Nagyon gond ez az OTP-ben S gond nekem is, mert szelvényem Száma sajnos, nem egyezik, Engem nem vár nyereményem. — O — — A CEGLÉDI szőlőoltvány- és Facsemeteforgalmi Vállalat 12 millió gyökeret állít be ebben az évben. Ezt a hatalmas mennyiséget három megye tizenhét termelőszövetkezetében termelteti meg. A termelt vesszők között nagyobb mennyiségben olasz riz- ling, ezerjó, szelektált kadarka és cs-aszla szerepel. — A BORSÖVETÉSBÉN elsőnek jelentkezett a járásban az abonyi József Attila Tsz. A borsó igen szépen kelt, a múlt heti eső igen hasznos volt a vetés számára, a táblák nagy része virágzik és ilyenformán két hét múlva az abonyi piacon megjelenik az idei első zöldborsó. — A MŰVELŐDÉSI HÁZ igazgatósága közli, hogy az irodalmi színpad pantomimestje május 12-én este 7 órakor lesz a művelődési ház emeleti nagytermében. — AZ ÜJ jövedelemadórendeleteket a KIOSZ vezetősége szakosztály-értekezleteken ismerteti a város kisiparosaival. — TÖRTELEN a központi általános iskola emeletes épületének teljesen új vakolása, festése, mázolása 150 000 forint költséggel még ez év folyamán elkészül. — A KIOSZ ÉNEKKAR a múlt vasárnapi seregszemlén történt sikeres szereplése után a megyei bemutatóra készül. — A MÉSZÁROS LŐRINC iskola VI. és VÍI/b. osztályai Jeszenszky Erzsébet és Miklósi Tiborné tanárnők vezetésével május 19-en autóbusz- kiiánduiásra mennek. — ANYÁK NAPJÁRA a városi kertészet 11400 forint értékű különböző cserepes virágot értékesített: igen sok hortenziát, begóniát vásároltak a ceglédiek és az igényesebbek néhány pálmát is. — A MÁJUS 1 RUHAGYÁR ceglédi telepének négydo’go- zoja lett a könnyűipar kiváló dolgozója: Bicskei Pál főművezető, Kiss Jánosáé, Árva I.a;osr.é és Dobos Jánosné szalagdolgozók. Mind a négyen évek óta a vállalat kötelékében végeznek figyelemre és megbecsülésre méltó munkát. Mohácsi Gizella és Rostás Tibor május 13-án, délután 5 érakor tartják esküvőjüket a nagykőrösi rom. kát. templomban. Dobos Mária és Tóth László május 13-án, délután 6 órakor tartják esküvőjüket a reí. nagytemplomban. Kovács Teréz és Krupincza József május 13-án, délután 4 órakor tartják esküvőjüket Abonyban. Ez úton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen jő férjem, édesapánk, nagyapánk és testvérem: Veres Pál elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, a temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. özv. Veres Pálné és a gyászoló család Ez úton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem és nagyapánk, testvérünk: id. József Lajos temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyezték. Id. Bzv. József Lajosné és a gyászoló család Ez úton mondunk hálás köszönetét a Húsipari vállalat vezetőségének és dolgozóinak, és mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen jó férjem, édesapánk, fiam és testvérünk: Gra- nvák József elhunyta alkalmából együttérző részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, a temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. özv. Granyák Józsefné és gyermekei valamint a gyászoló család Ez úton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen emlékű férjem és édesapám Kökény László temetésén megjelentek. részvétükkel bánatunkban osztoztak. sírjára koszorút, virágot helyeztek. özv. Kökény Lászlóné és fia