Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-18 / 115. szám

Megkezdődött a megyei teniszidény A járási bajnokságokkal megkezdődött a megyében a teniszidény. A szentendrei járási bajnokságot Visegrá- don rendezték, a íérfi egyes­ben a budakalászi Urbán György győzött, 2. Papp Ist­ván (Budakalász), 3. Hibo- lyi János (Visegrád). Az if­júsági férfi egyes járási baj­noka i ifj. Lugosi Károly. A váci járás viadalát Alsógödön tartották. Férfi egyesben Tóth Péter végzett az első he­lyen, 2. Becenyői László, 3. Tanács István és Szilva Já­nos (valamennyien alsógödi versenyzők). Az ifjúsági baj­nokságot az alsógödi Szilva János nyerte, aki a felnőttek­nél is helyezést ért el. A monori, ceglédi, gödöllői, ráckevei járásban is megren­dezték a járási bajnokságot, de ezek eredményei még nem érkeztek be. A megyei felnőtt és ifjúsági teniszcsapat-bajnokság e hét végén rajtol. Bánhidi Károly Az NB ll-ben mindkét férficsapatunk alulmaradt Ráckeve győzött Abonyban, Dunakeszi nyerte a megyei kézilabda-rangadót Cegléden A kézilabda-bajnokságban ismét felborult a papírforma. Csömör vereséget szenvedett Pécsett, a Váci Fonó egy gól­lal maradt alul Szegeden, míg a Forte-lányok értékes pontot szereztek a KISTEXT- től. A megyei kézilabda-bajnok­ság legnagyobb meglepetését a Ráckevei Gimnázium, valamint Dunakeszi szolgáltatta, előb­bi Abonyban nyert, utóbbi pe­dig Cegléden, a listavezető el­leni rangadón. A női bajnok­ságban a Váci Kötött ismét gólzáporral diadalmaskodott, a Váci Húsos meglepetésre ki\ kapott a Finompamutfonótól. NB n. férfi: Pécsi Dózsa—Csömöri KSK 22:14 (8:7) Pécs, 600 néző. V: Perényi. Csömör: Solymár I. — Kiss, Brieska, Tamás. Radocsányi, Litt, kei, Solymár II. Csere: Spreit- zer I., Kadók. Csömör körülményes utazás után. fáradtan V érkezett meg. Az első félidőben még fej-fej mellett haladt a két csapat, de szünet után az Ükén durván és sportsze­rűtlenül játszó hazaiak biztosan nyerték a mérkőzést, a teljesen kifulladt vendégek ellen. G: Brieska, Kiss, Tamás (3—3), Spreitzer, Littkei (2—2), Solymár Alagon rendezik a nemzetközi öttusaverseny első számát Az öttusasportban az év el­ső nagyobb szabású nemzet­közi versenyét május 21—25 között a Magyar öttusa Szö­vetség rendezi meg Budapes­ten. A meghívott országok már valamennyien jelezték részvé­telüket,-^ így a 21-én, szomba­ton délelőtt, 9 órától Alagon sorra kerülő első verseny szám­ban a lovaglásban szovjet, NDK-beli lengyel, csehszlo­vák, bolgár, román és magyar sportolók állnak rajthoz. A szövetség az érdeklődés kielégítésére közben járt, hogy a Nyugati pályaudvarról 7,15 órakor vonat indul Alagra, a versenypályára. Ezenkívül az Élmunkás térről autóbuszjá­rat is megkönnyíti a közönség kijutását. Május 22-én, vasárnap a Sportcsarnok lesz a színhelye a vívóküzdelemnek, amelyet négy páston bonyolítanak le. Május 23-án, hétfőn a Marczi- bányi téri lőtéren 10 órakor kezdődik a harmadik verseny­szám, a lövészet. Május 24-én délután 17 órai kezdettel a Sportuszodában folytatódik a verseny, majd 25-én, a Szabadsághegyen, a Normafa környékén, az ötö­dik számmal, a terepfutással fejeződik be. Két magyar öttusa váloga­tott szerepel, „A” és „B” meg­jelölésben, négy-négy verseny­zővel. Az eddigiektől eltérően a tartalékversenyzők ered­ménye is számít, s a csapat- verseny eredménye a legjob­ban szereplő három sportoló összesített eredményéből adó­dik. A magyar csapatok ösz- szeállítása: „A” válogatott: Nagy J., Németh, Szaniszló, Török O. „B” válogatott: Bal- czó, Török dr., Földi. Szabó. Bp. Honvéd—Salgótarján 3:1 (1:1) Kispest, 6000 néző, vezette: Sipos. Góllövők: Tichy (3, egyet Il-esből). illetve Bodon. Az NB I. osztályú labdarú­gó-bajnokságból szerdán újabb mérkőzést játszottak. A távoli túrára készülő Salgó­tarján szerepelt a Bp. Hon­véd ellen. A 14. percben, súlyos védel­mi hiba után, lőtt gólt a (ha­zai együttes. Tichy tört elő­re, de hosszan szöktette ma­gát, a menteni akaró Oláh II. zavarában Jancsikba rúg­ta a labdát, amely ismét Tichy elé perdült, s a középcsatár nyolc méterről a jobb alsó sa­rokba helyezte (1:0). A 16. percben egyenlített a vidéki együttes, Vasas baloldalról ad­ta be a labdát, s Bodon hat méterről élesen a kapu jobb oldalába fejelte (1:1). A 46. percben egy sajnála­tos sérülés történt. Egy előre­váltott labdára Tichy, Oláh II. és Cserháti futott, a há­rom játékos összecsapott, a tarjáni kapus elterült, nem tudott lábraállni, s helyette PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vin.. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. 142—220 Előállnia Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő-, fizethető a hely! postahivataloknál és kézbesítőknél Szojka állt be a kapuba. A tíz emberre olvadt vidéki együt­tes lelkesen védekezett. A Honvéd csaik a 69. percben tudott eredményes lenni — egy „ajándék” 11-esből. Bab- lena a 16-oson belül szerelte Giliczet, * a csatár elesett, a játékvezető nagy meglepetés­re 11-est ítélt. A büntetőt Tichy értékesítette. (2:1) A 87. percben Cserjés beadását Tidhy két méterről a léc alá bombázta (3:1). Nemzetközi mérkőzések Kettős nemzetközi mérkő­zéssel nyitotta meg kapuit az újra füvesített Népstadion. Az előmérkőzésen a Vojvodina— MTK találkozott amely a Voj vodina 1:0-ás győzelmével végződött. A második mérkő­zésen a Vasas a Canto do Rio csapatát 6:l-es félidő után 6:5-re győzte le.­A Váci Kötött—Vccsés kézilabda mérkőzésen a váci Kulcsári I., aki a mezőny legjobbjának bizonyult, épp kapura dob (Kürtös M. felv.) Kiss. Spreitzer, II. Jó: Brieska. Tamás. Szegedi EAC—Váci Fonó 15:14 (8:0 Szeged, V: Tóth L. NB jl. női: Váci Forte—KISTEXT 3:3 (3:2) KLSTEXT-pálya. V: Máthé. A Forte-lányok az első félidő­ben igen jól és korszerűen ját­szottak. Szünet után azonban ki­fulladtak a korábban diktált nagy iramtól, és így a hazai csapat az egyik pontot meg tudta menteni. G: Varga (2), Kovács. Megyei férfi I. osztály: Dunakeszi—Ceglédi Építők 14:12 (7:6) Cegléd. 600 néző. V: Leány vá­ri. Dunakeszi: Tóth — Jeszenszki, Borsos, Szép. Kiss. Turczi, Sipos. Csere: Bottlik, Pityi, Schwarte. Cegléd: * Csendes — Osváth, Mo­nori, Vincze, Tukacs, Száraz. Ja. kusits. Csere: Pánczél, Imregi, Ocsai K., irházi. A vendégcsapat kezdett jobban, a 13. percben 5:3-ra vezetett. Ez­után egyenlített az Építők, de az utolsó percben ismét Dunakeszi lőtt gólt. A második félidőben óriási küzdelem alakult ki. A 6. percben, először a mérkőzés fo­lyamán, az Építők vezetett 9:8-ra. Dunakeszi végülis idei legjobb teljesítményét nyújtva, a maga javára fordította az eredményt, helytelen felfogásban játszó, gyengén védekező helyiek ellen. G: Turczi (4), Kiss, Jeszenszki, Szép, Sipos (2—2) Schwarte. Bor- j sós. ill. Vincze (6). Osváth (3), Monori (2). Irházi. Jó: Tóth (a mezőny legjobbja). Kiss. Turczi, Jeszenszki ill. Vincze, Osváth, Ocsai K., Száraz. Ráckevei Gimnázium—Abony 7:6 (6:3). Abony. V: Fazekas. A forduló legnagyobb meglepeté­se. A lelkes gimnazisták már 5:0-ra vezettek. Végeredményben a két kapus közötti különbség döntött. G: Bodrogi (3), Bon- hardt (2). Vaslaki. Nagy. ill. Kecskeméti. Molnár I. (2—2), Czmorek, Guth. Jó: Kenessei. Karczagi, ill. Czmorek. Váci Kötött—Vecsés 18:9 (9:4). Vác. V: Barna. A gyenge iramú mérkőzésen a Kötött félgőzzel is biztosan nyert. G: Kulcsár I. (6), Kürtös (5). Góts (4), Adamcsek (2V Horváth, ill. Tölgyesi. Szop- per (3—3) Hrachovina (2). Sáro. si. Jó: Kulcsár I., Kulcsár II.. ill. Szopper. Tököl—Zebegény 27:5 (9:2). Zebe- gény. V: Eisen, a rutinosabb tököli csapat ilyen arányban is rászolgált a győzelemre. G: Ta­kács, Füredi (6—6), Beck. Deák (5—5), Monostori (3), Aranyosi (2). Jó: Czwick, Takács. Bánhe­gyi. ill. Kocsis. Nógrádverőce—Budakalász 10:7 (4:3). V: Kurucz. A kalásziak tá­volmaradása miatt, két és fél órás késéssel kezdődött a játék. A lemerevedett hazai csapat csak Igen nehezen nyert. G: Kován, Szintai (3—3), Erdővölgyi, Kirschner (2—2), ill. Biró (5). Fo­dor (2V Jó: Erdővölgyi. Mayer, ill. Biró. Váci Spartacus—Ceglédi Hon­véd 17:12 (8:6). Cegléd. V: Rusz- nyák. Csapkodó, unalmas játék­ban, a váciak jobb lövőik révén nyertek. G: Németh (6). Lo­vász (4), Kovács (3), Steidl (2), Gyulai. Sasvári, ill. Odegnál, Csintalan (3—3), Kovács II. (2), Gálvölsyi, Stich, Varga. Kovács I. Jó: Petrányi, Németh, ill. Odeg­nál. Csintalan. Megyei férfi n. osztály Pécel—Bag 20:6 (11:2). Bag. V: Bognár. A győztes csapatban Ma­tus. Tóth. és Juhász tűnt ki. Csö­mör II.—Gödöllői Vasas 21:19 (11:3). Gödöllő, V: Faragó. Megyei női bajnokság: Váci Kötött—Vecsés 10:0 (3:0). Vác. V: Dévényi. G: Zachárné (5). Kmett (3), Koós, Kerti. Jó: Oly, Zachárné, Kmett, ill. Gom- bik. Váci Finompamutfonó—Vá­ci Húsos 2:1 (0:0). Vác. V: Zsák. Balogh László C. Magyar László Vélemények, nyilatkozatok részletes eredmények a kerápáros Béke-versenyről Kedden délután Prágában véget ért a hagyományos Var­só—Berlin—Prága kerékpá­ros békeverseny, amely min­den évben a legnagyobb nem­zetközi amatőr viadal. A győ­zelmet ezúttal mind az egyé­ni, mind a csapatversenyben a Szovjetunió szerezte meg. Jurij Melihov egyéni győzel­mének értékét emeli, hogy a verseny legnagyobb részé­ben ő vezetett, s személyé­ben ezúttal első ízben nyer­te szovjet sportoló a verseny egyéni számát. A békeversenyen 15 ország­ból 90-en indultak, s a csaknem 2400 kilométeres táv megtétele után 61-en érkez­tek a célba. Csak a Szovjet­unió és Lengyelország csa­Eladó Ingatlanok Dunaharaszti területén: Dunaharaszti: 4 szoba, konyha, speiz, előszoba, fürdőszoba, üvegezett veranda, pince. Téglaépület, cseréptető, padlós szo­bák, cementlapos mellékhelyiségek. 600 n.-öl telekkel. Fás­kamra, sertés-, tyúkól. Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint Villany; házi motoros vízvezeték, cserép- kályha. Beköltözhető. Ara 240 000,_ Ft. 3 szoba, konyha, speiz, fürdőszoba, üvegezett veranda, 250 n.-öl te­lekkel. Kamra, sertés­ól. Kút, villany van. Téglaépület, cserépte­tővel. Beköltözhető. _ Ara 90 000 Ft. 1 szoba, konyha, speiz. előszoba, veranda. 314 n.-öl telekkel. Tégla­épület, cseréptetős. _ Beköltözhető. Ara 60 ezer forint. i Érdeklődni lehet: PIK. dunaharaszti, Dózsa György u. 1. Eladó ingatlan Aszódon: 1 szoba, 1 konyha, előszoba. veranda, -nelz, pince. 250 n.-öl ‘elekkel. Beköltözhető \ra 100 000 Ft. Érdeklődni lehet: PIK Kossuth Lajos u. 56. patának minden tagja tette meg az egész versenyt. Hol­landia együtteséből például négyen, Finnország, Dánia és Bulgária csapatából pedig hár- man-hárman adták fel a küz­delmet. A hat magyar kö­zül Török a kilencedik, Jusz- kó pedig a tizenegyedik sza­kasznál adta fel a versenyt. A keddi célba érkezés atán nagy volt az öröm a szovjet versenyzők körében, különö­sen Melihov volt boldog. A következőket mondotta: „Na­gyon örülök a sikernek, ame­lyet nehéz küzdelemben vív­tam ki. Legerősebb ellenfe­leim honfitársaim és a né­met kerékpárosok voltak. A kitűnő NDK-csapattal a csa­patversenyben is nagy harcot vívtunk. Az idei békeverseny eddigi legnehezebb nemzet­közi viadalom volt.” Megérkezett a részletes ered­mény az egyéni és csapat ösz- szetett versenyről. Eszerint a magyarok így végeztek: Egyéni összetett verseny: 1. Melihov (szovjet) 61:15:24 óra, ... 18. Megyerdi (magyar) 61:46:42 óra, ...24. Aranyi (magyar) 61:49:26 óra. ..,35. Horváth (magyar) 62:24:25 óra, ... 38. Mezei (magyar) 62:21:05 óra. összetett csapatverseny: 1. Szovjetunió 185:09:52 Ara. ... 7. Magyarország 186:9:20 óra. Járási labdarúgó-eredmények Gólzápor Szentendrén A szentendrei járási bajnokság rangadóján a Szentendrei Építők 300 néző előtt 9:0 (3:0) arányban győzött Dunaboedány ellen. — A játékosok tartottak a találkozótól, mert Dunaboedány mindig nehéz ellenfélnek bizonyult — emlékezett vissza Ku- bik Ferenc edző. — Sorsdöntő volt, hogy a 10. nercben, 0:0 állásnál, bár a bogdányi Tischler igen veszélyesen elfutott, Kusincki, a kapus, a lá'oa elé vetődve csípte el a labdát. Ez­zel megjött nemcsak a kapus, hanem a szentendrei csapat ön­bizalma is. A gólon Kiss (6), Tiba (2), és Gavrilovics osztozott. A gólokon kívül még három kapufát is lőttünk. Dunabogdány előtt is kínálkozott néhány helyzet, azonban ezeket nem tud­ták kihasználni. Az utolsó 20 perc esőben folyt le. Dicsére­tes, hogy a vendégek, nagyarányú vezetésünk ellenére végig lelkesen küzdöttek. Császár jól vezette a sportszerű mér­kőzést, ­Még azt is megtudtuk, hogy magukat a szentendreieket is meglepte a nagyarányú győzelem, amelynek révén a vesz­tett pontok alapján az Építők áll jobban a bajnokságban. Dicséret és bírálat A nagykátai járásban Farmos 4:l-re nyert Kókán. Szelep- csényi Károly játékvezető megdicsérte a farmosiak fegyelme­zettségét, sportszerű magatartását. Ez a farmosí edző és a ve­zetők jó nevelőmunkáját dicséri. — Pályafutásom során még nem találkoztam ilyen fegyel­mezett gárdával — mondotta. Horák Zsuzsanna, szerkesztőségünkbe küldött levelében megemlíti, hogy szép számú peregi szurkoló kísérte el csa­patát Szigethalomra. A vendégek nem számítottak győzelemre, s már az első percben, váratlan góllal előnyhöz jutott a hazai- csapat. Ezután egy sérülés miatt tíz főre olvadt a oeregi gárda. Levélírónk kifogásolja a helyiek fölényeskedését, pedig bizony meg kellett küzdeniük a 4:3-as győzelemért. Helytele­nítette, hogy a szigethalmi közönség sportszerűtlen jelzőkkel illette úgy a vendégcsapat játékosait, mint szurkolóit. Gödöllői járás Gödöllői ASC II.—Dány 4)1. Gö­döllői Vasas n.—Is aszeg 2:2, Mo­gyoród—Kistarcsa 1:1, Kerepes— Nagytarcsa 0:1, Zsámbok—Csömör 2:0. Ráckevei járás Dunaharaszti—Szigetszentmárton 13:0, Kiskunlacháza—Dunavarsány 2:1. Szigethalom—Pereg 4:3. Rác­keve—Taksony 7:2. Monori járás Gyömrő—Vecsés II. 2:0. Péte­ri—Mende 4:2, Ecser—Tápiósáp 7:2. A Tápiősüly—Maglód mér­kőzés elmaradt. Ceglédi járás Ceglédi Honvéd—Nagykőrösi Ki­nizsi n. 3:i. Nagykőrösi Építők— Ceglédbercel n. 1:0. Budai járás Budakeszi—Bia 4:0. Torbágy— Diósd 1:3. Tárnok—Páty 2:2, Ér­di Építők—Törökbálinti He-véd 8:0. Törökbálinti TC—Pilisszent-* iván 8:0. Budaörs—Pilisvörösvár 2:1. Huszonkét guineai, tunéziai, ma­rokkói, és mali köztársaságbeli sportvezető az NDK-ba érkezett, s Lipcsében különböző edzői tan­folyamokon vesznek részt. A Magyar Röplabda Szövetség, az MTST sajtó- és propaganda- csoportjával közösen, szerdán délelőtt sajtótájékoztatót tartott, abból az alkalomból, hogy idén ünnepli 15. évfordulóját a mar gyár röplabda-sport. ERÓ, FOGYASSZON, AJÁNDÉKOZZON CUKORKÁT A FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETBŐL > vXXXXXXXXXXX>XX>>XXX\XXXXXXXXXXXXXXX\NXXXXXXXXXXXXXXXXXXVV».XXXXXXXXXXXXXXXXXXXX>XXXXVX« NAGYKŐRÖSI apróhirdetések szögöl szőlővel. Érdek­lődni 1 i. Földvár d. 4. Háromszáz négyszögöl lucerna egész- évi ka- Eladó 1 1. Pöcök d. 19 szálasa eladó a Táz- alatti lakás, 500 négy- J erdei utcában. Érteke­Különbejáratú szobát keresek egy személy részére, lehetőleg a központban. Rostafiók zés Nagykőrös. VIII., At*i!a u !4. sz. alatt. Sátorozott szoba csak férfiaknak kiadó. Ná- I? Eladó d ó nálószoba- bútor. Jázmin utca 11. I

Next

/
Thumbnails
Contents