Pest Megyei Hirlap, 1961. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-08 / 82. szám
nn HEGYEI é/CírlaD i96i. Április 8. szombat Már csaknem ötven ország küldötte szólalt fel a kongói vitában Siskin, a TASZSZ tudósítója, összefoglaló jelentésében megállapítja, hogy az ENSZ- közgyűlés 16. ülésszakán rövidesen befejezik a kongói kérdés vitáját. A Szovjetunió kezdeményezésére napirendre tűzött kérdés megvitatása nagy érdeklődést keltett mind a küldöttségek körében, mind a nemzetközi közvéleményben. A kongói vitában eddig csaknem ötven ország képviselői fejtették ki nézeteiket, de az eredeti szónoki listán még tíz küldött szerepel.* A kongói kérdés közgyűlési vitájában csütörtökön felszólalt Péter János, a külügymi- n'szter első helyettese. — A jelenlegi vita folytatásával egyidejűleg arról értesültünk a Kongóból érkező hírekből — mondotta Péter János —, hogy az ottani helyzet tragikus jellege egyre válságosabbá válik. A látszólag békés és könnyű megoldások könnyen feléleszthetik a hidegháború magvait nemcsak Kongóban, hanem egész Afrikában is, míg a határozott akciókat követelő igazi meg- | oldás kiírtja a hidegháború Péter János felszólalása magvait nemcsak Kongóban, hanem szélesebb körben is. — Magától értetődik — folytatta beszéde további részében Péter János — ha, nincs meg a hajlandóság arra, hogy rámutassunk mindazok személyes felelősségére, akik részesei az ENSZ-akció kudarcának, akkor nem flehet felmérni az egész folyamat valódi jellegét és előre látni következményeit. Ha ez a hajlandóság nincs meg, akkor nem lehet megtalálni a reális kivezető utat ebből a zűrzavaros helyzetből. Az eddig történtekből következik, hogy a közgyűlésnek fel kell készülnie arra, hogy mindent elölről kezdjen és ez ne visszavonulás, hanem előrelépés legyen azon az úton, hogy az ENSZ betöltse igazi feladatát a kongói nép iránt. Az egyetlen előre vezető út: segítsen az ENSZ a kongói népnek, hogy az függetlenségének az ügyét saját kezébe vehesse. Ennek az újrakezdésnek során végre lehet hajtani a Biztonsági Tanács legutóbbi határozatát és össze lehet hívni a kongói parlamentet. így a kon- 1 gói nép törvényes képviselete új légkörben valóban maga intézheti a Kongói Köztársaság ügyeit. Mihelyt a parlament összeül, — mondjuk két héttel az ENSZ-határozat után -r- és amikor gyakorolni kezdi a szükséges hatalmat az ország törvényes rendje és közbiztonsága érdekében, akkor az ENSZ ákcióját be kell fejezni — állapította meg Péter János. Egymillió sztrájkoló Japánban A japán dolgozók tavaszi mozgalma keretében április 7-én az ipari magánvállalatok munkásai és alkalmazottai sztrájkot hirdettek. A Japán Szakszervezeti Főtanácshoz tartozó tíz szakszervezet és egy sor semleges szakszervezet 24, illetve 48 órás sztrájkjában 13 iparág mintegy egymillió dolgozója vesz részt. Portugál rémuralom Angolában Zorin felszólalása a Biztonsági Tanács ülésén A Biztonsági Tanács csütörtökön ülést tartott a jordá- niai panasz megvitatására. V. A. Zorin, a Szovjetunió képviselője felszólalásában kijelentette, hogy a Jordánia által felvetett kérdést a közelés a közép-keleti feszültség enyhítése és a béke megőrzése szempontjából kell tanulmányozni. Azokat a tényeket, amelyeket Jordánia képviselője említett, a vegyes békítő Angola északi területeiről, ahol a portugál katonák garázdálkodnak, megkezdődött az afrikaiak tömeges távozása a szomszédos Kongó területére. Mind a portugál, mind a kongói határőrség igyekszik feltartóztatni a menekültek özönlését. Azok azonban alig észrevehető ösvényeken és a sűrű bokros területeken jutnak át a határon. Az AP jelentése szerint a Mobutu-féle biztonsági szolgálat vezetője beismerte, hogy a szigorú intézkedések ellenére legkevesebb háromezer angolai menekült lépte át a határt az utolsó két hétben. Ennek ellenére nem minden menekültnek sikerül átlépnie a határt. Az AP tudósítója rámutat, hogy két héttel ezelőtt több száz férfit, nőt és gyermeket — akik megkísérelték a határ átlépését — a portugál gyarmatosítók gép- fegyvertűzzel fogadták. Galvao kapitány újra útra kél Galvao kapitány, a Santa Maria hőse és Delgado tábornok, a portugál polgári ellenzék száműzetésben élő vezetője április közepén világkörüli útra indul. Céljuk: a portugál felszabadító mozgalom megszervezése. bizottság levele is megerősíti. Izrael kormánya a bizonyítékok súlya alatt képtelen megcáfolni az ellene emelt vádakat. Izrael kormánya vétkes a fegyverszüneti egyezmény megszegésében és a Biztonsági | Tanácsnak rá kell bírnia az 1 izraeli hatóságokat, hogy a jövőben ne szegjék meg a fegyverszüneti egyezményt. A kérdés vitáját április 10-én folytatják. A Szakszervezeti Világszövetség nyilatkozata az angolai helyzetről A Szakszervezeti Világszövetség csütörtökön nyilatkozatban ítélte el a portugál gyarmatosítók véres angolai terrorját. A Szakszervezeti Világszövetség 107 millió tagja nevében szolidaritásáról biztosítja Angola népét. Elítéli a portugál gyarmatosítók erőszakosságait és felhívja a világ munkásait és szakszervezeteit, még határozottabban támogassák az angolai nép harcát a teljes és azonnali függetlenségért. Háromrovatos szelvények: 200 805 kerékpár. 210 369 porszívógép. 213 865 porszívógép. 214 917 mosógép. 217 879 magnetofon. 218 912 5000 forintos vásárlási utalvány. 229 520 rádió. 232 262 csemege ajándékkosár. 235 119 televízió. 235 460 fénykép3ZŐgép. 236 946 2 személyes. 6 napos moszkvai társas- utazás. 239 506 fényképezőgép. 244 312 fényképezőgép. 245 875 mosógép, 250 896 mosógép. 254 567 Panni robogó, 256 680 5000 forintos vásárlási utalvány. 257 851 bőrkabát. 260 218 fényképezőgép. 263 454 televízió. 277 117 televízió. 277 643 5000 forintos vásárlási utalvány. 278 982 hűtőszekrény. 279 224 NDK háztartási robotgép. 279 701 5000 forintos vásárlási utalvány. 281 472 perzsaszőnyeg, 284 137 kerékpár, 285 330 kerékpár, 285 923 kerékpár, 286 003 lemezjátszó. Előfizetéses szelvények: 410 633 mosógép. 418 771 lemezjátszó. 434 099 lemezjátszó. 445 544 8000 forintos vásárlási utalvány, 462 467 5000 forintos vásárlási utalvány. 467 290 mosógép, 470 387 fényképezőgép. 482 834 utalvány könyvekre. 487 021 Pannónia motor- kerékpár. 492 688 5000 forintos vásárlási utalvány. 493 720 10 000 forintos vásárlási utalvány. 499 404 5000 forintos ’ vásárlási utalvány. 610 543 Danuvia motorkerékpár. 613 622 NDK háztartási robotgép. 617 171 rádió. 622 489 fényképezőgép. 626 173 csemege ajándék- kosár. 628 902 bőrkabát. 630 491 10 000 forintos vásárlási utalvány, 640 159 5000 forintos vásárlási utalvány, 637 066 5000 forintos vásárlási utalvány, 649 566 rádió. 656 687 herendi lámpa. 672 311 sátor felszereléssel. 676 137 10 000 forintos vásárlási utalvány. 694 000 magnetofon. 695 389 rádió. 713 822 kerékpár. 715155 fényképezőgép. 718 322 magnetofon; 737 052 mosógép. 753 492 5000 forintos vásárlási utalvány, 765 749 6000 forintos vásárlási utalvány. 767 186 rádió. 770 596 rádió. 770 869 5000 forintos vásárlási utalvány. 803 525 mosógép, 822 150 karóra, 825 083 fényképezőgép. 828 076 8000 forintos vásárlási utalvány, 830 891 csemege ajándékkosár. 851 426 rádió. 852 579 NDK háztartási robotgép. 856 108 5000 forintos vásárlási utalvány. 856 853 8000 forintos vásárlási utalvány. 863 865 padlókefélőgép. 867 557 8000 forintos vásárlási utalvány. 872 091 mosógép, 873 817 hűtőszekrény. Számtáblás szelvények: 1 516 929 Danuvia motorkerékpár, 1 518 063 utalvány könyvekre, 1 531 932 kerékpár, 1 543 797 teljes konyhafelszerelés, 1 567 116 csillár, 1 567 277 Pannónia motorkerékpár, 1 570 561 Danuvia motor- kerékpár, 1 590 674 kerékpár, 1 609 718 televízió, 1 610 084 televízió, 1 620 698 Csemege ajándékkosár, 1 621 533 porszívógép, 1 639 036 karóra, 1 648 942 10 000 forintos vásárlási utalvány, 1 657 949 kerékpár, 1 660 108 rádió, 1 660 819 2 személyes, 9 napos varsó— leningrád—moszkvai társasutazás, 1 702 707 televíziq, 1 721 506 Danuvia motorkerékpár, 1 727 352 rádió, 1 767 762 televízió, 1 797 319 6000 forintos vásárlási utalvány, 1 862 980 kerékpár, 1 661 638 2 szoba összkomfortos öröklakás a XIII. kér., Kárpát u. 2. sz. alatti lottóházban, 1 669 119 hűtőszekrény, 1 675 211 lemezjátszó, 1 676 664 rádió, 1 684 021 6000 forintos vásárlási utalvány, 1 685 053 kerékpár, 1 696 501 kerékpár, 1 700 955 fényképezőgép, 1 710 024 perzsaszőnyeg, 1 725 042 lemezjátszó, 1 742 348 televízió, 1 748 752 csillár, 1 781 137 5000 forintos vásárlási utalvány, 1 794 172 lemezjátszó, 1 798 263 villanytűzhely. 1 811 531 rádió. 1 821 776 Pannónia motorkerékpár. 1 833 507 Panni robogó. 1 841 547 karóra. 1 843 098 5000 forintos vásárlási utalvány, 1 852 761 rádió, 1 855 724 magnetofon, 1 877 848 porszívógép, 1 890 274 padlókefélőgép, 1 890 966 kerékpár, 1 903 011 Varrógép, 1 903 104 karóra, 1 926 226 hűtőszekrény, 1 929 591 evőeszközkészlet, 1 941 263 televízió, 1 946 690 kerékpár, 1 948 792 televízió, 1 950 402 karóra, tos vásárlási utalvány, 2 589 892 likő- röskészlet, 2 602 394 televízió, 2 604 4G2 csillár, 2 606 436 perzsaszőnyeg, 2 612 638 kerékpár, 2 620 077 mosógép, 2 638 919 Evőeszközkészlet, 2 647 959 8000 forintos vásárlási utalvány, 2 656 740 padlókefélőgép, 2 682 149 mosógép, 2 703 081 NDK háztartási robotgép, 2 708 891 karóra, 2 709 045 csemege ajándékkosár, 2 710 407 süteményeskészlet, 2 712 J42 rádió, 2 714 477 televízió, 2 742 719 televízió, 2 748 974 rádió, 2 758 809 perzsa- szőnyeg, 2 765 025 5000 forintos vásárlási utalvány, 2 767 169 lemezjátszó, 2 787 726 karóra, 2 794 094 herendi lámpa, 2 830 284 utalvány könyvekre, 2 832 586 5000 forintos vásárlási utalvány, 2 842 323 10 000 forintos vásárlási utalvány, 2 906 802 rádió, 2 917 685 10 000 forintos vásárlási utalvány, 2 925 260 rádió, 2 932 456 hűtőszekrény, 2 936 022 bőrkabát, 2 944 388 5000 forintos vásárlási utalvány, 2 947 828 5000 forintos vásárlási utalvány, 2 949 762 csemege ajándékkosár, 2 956 559 fényképezőgép, 2 973 342 kerékpár, 2 973 848 5000 forintos ’qásárlási utalvány, 2 984 687 varrógép, * 2 985 439 kerékpár, 2 993 407 kerékpár. 3 009 329 padlókefélőgép, 3 010 183 rádió, 3 011 357 NDK háztartási robotgép, 3 014 427 10 000 forintos vásárlási utalv., 3 014 586 Csemege ajándékkosár, 3 016 927 Berva moped, 3 017 778 Pannónia motorkerékpár, 3 023 100 mosógép, 3 034 578 rádió, 3 039 611 kerékpár, 3 041 356 Danuvia motorkerékpár, 3 044 771 rádió, 3 067 232 kerékpár, 3 084 232 televízió. 3 091 438 csillár, 3 105 530 kerékpár, 3 121 220 Danuvia motorkerékpár, 3 125 093 5000 forintos vásárlási utalvány, 3 134 693 szobabútor, 3 143 176 evőeszköz készlet, 3 145 513 rádió. 3 154 527 kerékpár, 3 155 514 televízió, 3 164 056 5000 forintos vásárlási utalvány, 3 171 653 magnetofon, 3 177 508 csillár, 3 178 512 rádió, 3 181 136 5000 forintos vásárlási utalv., 3 192 162 rádió, 3 201 824 karóra, 3 210 840 6000 forintos vásárlási utalvány. 3 216 189 Danuvia motorkerékpár, 3 217 861 5000 forintos vásárlási utalvány, 3 240 198 'kerékpár, 3 267 551 Panni robogó, 3 275 274 varrógép, 3 279 960 Berva moped, 3 288 805 rádió, 3 289 333 villanytűzhely, 3 301 443 perzsaszőnyeg, 3 316 104 Pannónia motorkerékpár, 3 371 696 8000 forintos vásárlási utalvány, 3 371 921 Danuvia motorkerékpár, 3 377 386 televízió, 3 381 366 5000 forintos vásárlási utalv., 3 385 005 lemezjátszó, 3 394 833 NDK háztartási robotgép, 3 403 643 Panni robogó, 3 405 643 sátor felszereléssel, 3 406 143 mosógép, 3 407 476 bőrkabát, 3 408 403 kerékpár, 3 421 324 magnetofon, 3 422 104 televízió, 3 425 735 lemezjátszó, 3 442 330 televízió. 3 445 023 rádió, 3 447 796 2 szoba összkomfortos öröklakás a XIII., Kárpát u. 2. sz. lottóházban, 3 452 481 5000 forintos vásárlási utalv., 3 458 617 Utalvány könyvekre, 3 462 294 magnetofon, 3 463 596 5000 forintos vásárlási utalv., 3 473 248 bim-bam óra, 3 483 210 5000 forintos vásárlási utalv., 3 486 890 varrógép, 3 530 249 2 szoba összkomfortos öröklakás a XIII., Kárpát u. 2. sz. lottóházban, 3 536 703 teáskészlet, 3 539 501 bőrkabát, 3 539 502 porszívógép, 3 539 503 2 személyes, 10 napos tátrai üdülés. 3 563 315 kerékpár, 3 564 175 rádió. 3 569 871 televízió, 3 574 001 televízió, 3 577 079 Danuvia motorkerékpár, 3 582 699 Csemege ajándékkosár, 3 590 955 6000 forintos vásárlási utalv., 3 594 331 5000 forintos vásárlási utalv., 4 000 636 5000 forintos vásárlási utalv., 4 000 867 rádió, 4 008 492 5000 forintos vásárlási utalvány. 4 015 917 fényképezőgép, 4 021 385 karóra, 4 022 415 padlókefélőgép, 4 025 420 rádió, 4 033 292 varrógép, 4 034 923 rádió, 4 034 997 magnetofon, 4 050 797 pianínó, 4 064 696 2 személyes 7 napos bulgáriai üdülés, 4 082 656 pianínó. 4 086 215 8000 forintos vásárlási utalvány, 4 092 706 rádió. 4 108 528 5000 forintos vásárlási utalv., 4 111 148 5000 forintos vásárlási utalv., 4 118 951 6000 forintos vásárlási utalv., 4 119 265 zongora, 4 136 539 kerékpár, 4 354 704 porszívógép, 4 365 269 televízió, 4 384 207 televízió, 4 415 265 mosógép, 4 422 617 Berva moped, 4 425 635 mosógép, 4 436 732 szoba bútor, 4 441 413 rádió, 4 461 253 karóra, 4 462 885 2 szobás bárhol felépíthető családi ház, 4 467 878 hűtőszekrény, 4 468 418 rádió, 4 474 483 televízió, 4 474 682 5000 forintos vásárlási utalvány, 4 480 400 rádió, 4 484 652 televízió. 6 014 248 magnetofon, 6 014 429 villanytűzhely. 6 016 054 mosógép 6 017 097 Simson motorkerékpár, 6 028 498 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 029 561 magnetofon, 6 031 272 televízió 6 031 749 padlókefélőgép. 6 035 012 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 036 452 2 személyes. 7 napos bulgáriai üdülés, 6 043 505 televízió, 6 046 596 10 000 forintos vásárlási utalvány. 6 047 343 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 050 659 hűtőszekrény, 6 051 608 rádió. 6 055 393 televízió, 6 069 235 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 076 890 sátor felszereléssel, 6 077 104 karóra, 6 084 473 kerékpár, 6 085 827 2 szobás összkomfortos öröklakás a XIII.. Kárpát u. 2. sz. lottóházban, 6 095 900 rádió. 6 103 709 rádió, 6 115 676 rádió. 6 116 476 fényképezőgép. 6 120 440 televízió. 6 125 197 fényképezőgép, 6 130 006 padlókefélőgép, 6 130 581 televízió. 6 131 118 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 132 851 rádió, 6 138 032 tangóharmonika. 6 148 198 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 149 646 2 személyes. 6 napos moszkvai társas- utazás. 6 158 673 televízió. 6 161 246 televízió, 6 162 084 10 000 forintos vásárlási utalvány, 6 165 335 10 000 forintos vásárlási utalvány. 6 166 201 lemezjátszó, 6 169 923 rádió. 6 169 924 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 183 847 tangóharmonika, 6 187 257 hűtőszekrény, 6 192 851 8000 forintos vásárlási utalvány, 6 197 339 televízió. 6 198 922 magnetofon, 6 200 422 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 208 502 hűtőszekrény, 6 217 675 rádió. 6 217 968 sátor felszereléssel, , 6 230 791 Panni robogó, 6 232 450 csemege ajándékkosár, 6 236 009 rádió. 6 237 531 10 000 forintos vásárlási utalvány. 6 239 968 5000 forintos vásárlási utalvány, 6 244 337 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 252 848 10 000 forintos vásárlási utalvány, 6 256 877 NDK háztartási robotgép, 6 270 326 rádió. 6 273 263 televízió, 6 280 206 csemege ajándékkosár, 6 282 357 Danuvia motorkerékpár, 6 282 841 Panni robogó, 6 295 495 teljes konyhafelszerelés, 6 296 929 rádió, 6 303 650 Danuvia motorkerékpár, 6 303 871 2 személyes, 7 napos bulgáriai üdülés. 6 323 128 kerékpár, 6 332 023 2000 forintos vásárlási utalvány, 6 347 280 8000 forintos vásárlási utalvány, 6 350 567 televízió. 6 356 016 porszívógép, 6 372 199 fényképezőgép, * 6 376 335 kerékpár. 6 383 967 televízió, 6 389 490 fényképezőgép. 6 389 497 rádió, 6 391 773 varrógép. 6 411 989 kerékpár, 6 418 877 fényképezőgép, 6 420 523 porszívógép. 6 435 930 csillár. 6 436 975 10 000 forintos vásárlási utalvány, 6 439 030 villanytűzhely. 6 440 380 kerékpár, 6 443 996 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 444 209 rádió. 6 447 874 rádió, 6 450 681 rádió. 6 450 684 karóra. 6 463 541 utalvány könyvekre, 6 467 165 kerékpár. 6 489 146 rádió. 6 497 451 rádió. 6 499 590 hűtőszekrény. 6 501 723 karóra. 6 503 966 fényképezőgép. 6 510 27Q rádió. 6 516 888 kerékpár. 6 529 459 karóra. 6 534 042 rádió. 6 535 082 rádió. 6 535 527 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 539 133 rádió. 6 539 225 varrógép. 6 547 632 fényképezőgép, 6 549 248 televízió. 6 551 943 televízió. 6 556 126 kerékpár, 6 567 802 fényképezőgép. 6 583 664 fényképezőgép. 6 585 688 Danuvia motorkerékpár. 6 605 481 10 000 forintos vásárlási utalvány. 6 605 832 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 606 182 mosógép 6 613 368 lemezjátszó. 6 616 585 rádió. » 616 866 rádió. 6 633 040 5000 forintos vásárlási utalvány, 6 647 263 5000 forintos vásárlási i vásárlási utalvány. 6 777 460 5000 forintos vásárlási utalvány, 6 788 123 Tünde robogó. 6 789 277 5000 forintos vásárlási utalvány. 6 798 300 kerékpár, 6 811 079 mokkáskészlet, 6 825 548 NDK háztartási robotgép. 6 837 243 Pannónia motorkerékpár. 6 852 446 villany- tűzhely. 6 853 644 kerékpár. 6 854 730 kerépár, 6 864 311 8000 forintos vásárlási utalvány. 6 865 461 5000 forintos vásárlási utalvány, 6 914 050 mosógép, 6 915 421 televízió, 6 917 412 fényképezőgép, 6 917 466 kerékpár, 6 927 923 Berva moped, 6 932 947 rádió, 6 933 371 hűtőszekrény. 6 946 038 bőrkabát. 6 952 317 mosógép, 6 955 439 televízió. 6 96? 702 10 000 forintos vásárlási Utalvány. 6 967 150 bim-bam óra, 6 971 424 10 000 forintos vásárlási utalvány. 6 979 524 Pannónia motorkerékpár, 7 007 030 rádió. 7 007 300 5000 forintos vásárlási utalvány. 7 007 491 kerékpár, 7 022 916 rádió. 7 032 923 rádió, 7 046 218 karóra, 7 052 225 8000 forintos vásárlási utalv., 7 054 181 magnetofon, 7 059 060 5000 forintos vásárlási utalvány, 7 074 424 lemezjátszó, 7 096 958 villanytűzhely, 7 105 524 rádió, 7 109 958 kerékpár, 7 120 441 karóra, 7 124 648 rádió, 7 128 04j 5000 forintos vásárlási utalv., 7 137 0r magnetofon, 7 139 980 rádió, 7 142 00Í rádió. 7 145 200 Berva moped, 7 159 194 fényképezőgép, 7 170 902 rádió, 7 171 012 lemezjátszó, 7 178 098 televízió, 7 191 067 hűtőszekrény, 7 191182 hűtőszekrényj 7 195 874 5000 forintos vásárlási utalv., 7 219 559 mosógép, 7 229 412 varrógép, 7 245 257 5000 forintos vásárlási utalv*, 7 258 895 Danuvia motorkerékpár, 7 260 151 rádió, 7 276 192 rádió, 7 281 975 bőrkabát, 7 288 014 NDK háztartási robotgép. 7 320 199 rádió, 7 325 957 hűtő- szekrény, 7 326 784 5000 forintos vásárlási utalvány. 7 333 098 rádió, 7 333 861 5000 forintos vásárlási utalv., 7 336 649 Berva moped, 7 337 364 5000 forintos vásárlási utalvány, 7 340 708 magnetofon, 7 349 658 televízió, 7 351 630 5000 forintos vásárlási utalv.. 7 364 101 10 000 forintos vásárlási utalvány, 7 371 279 kerékpár, 7 375 335 rádió, 7 376 215 hűtő- szekrény, 7 391 695 10 000 forintos vásárlási utalvány, 7 421 153 Berva moped, 7 421 603 rádió, 7 442 677 5000 forintos vásárlási utalv., 7 452 466 8000 forintos vásárlási utalvány, 7 466 392 magnetofon, 7 477 902 villanytűzhely. 7 478 894 karóra, 7 478 931 kerékpár, 7 482 009 hűtőszekrény, 7 488 887 lemezjátszó, 7 492 321 fényképezőgép, 7 494 297 8000 forintos vásárlási utalvány, 7 495 720 lemezjátszó, 7 504 625 karóra, 7 513 784 10 000 forintos vásárlási utalv., 7 515 822 NDK háztartási robotgép, 7 534 565 fényképezőgép, 7 550 211 kerékpár, 7 550 852 teljes szobaberend., 7 562 550 rádió, 7 573 253 rádió, 7 575 298 szobabútor. 7 578 618 2 személyes 6 napos moszkvai társasutazás, 7 584 910 karóra, 7 589 390 mosógép. 7 601 621 rádió, 7 613 238 rádió, 7 624 867 rádió, 7 630 992 írógép. 7 637 243 rádió, 7 641 898 lemezjátszó, 7 647 799 lemezjátszó. 7 656 257 rádió, 7 664 250 8000 forintos vásárlási utalvány, 7 704 123 televízió, 7 712 841 rádió, 7 725 081 rádió, 7 726 696 mosógép, 7 728 629 szobabútor, 7 729 828 rádió, 7 730 893 televízió, 7 736 724 kerékpár, 7 738 706 televízió, 7 746 090 5000 forintos vásárlási utalvány, 7 748 964 rádió, 7 765 721 karóra. 7 777 321 10 000 forintos vásárlási utalvány, 7 778 586 kerékpár, 7 781 191 padlókefélőgép, 7 816 126 porszívógép. 7 816 938 hűtőszekrény, 7 823 226 2 szobás összkomfortos öröklakás a XIII., Kárpát u. 2. sz. házban, 7 825 180 csemege ajándékkosár, 7 825 541 Tünde robogó, 7 825 544 5000 forintos vásárlási utalvány, 7 830 985 8000 forintos vásárlási utalvány. 7 840 720 televízió, 7 845 709 mosógép, 7 848 130 karóra, 7 853 924 karóra, 7 854 762 rádió. 7 855 533 kerékpár, 7 864 942 Panni robogó, 7 867 342 fényképezőgép, 7 873 537 porszívógép, 7 877 118 televízió, 7 892 465 televízió, 7 894 099 8000 forintos vásárlási utalvány, 7 912 623 kerékpár, rádió, 8 150 410 kerékpár, 8 161 799 magnetofon, 8 170 195 Pannónia motorkerékpár, 8 172 482 5000 forintos vásárlási utalvány, 8 172 530 kerékpár. 8 180 273 rádió. 8 184 276 csemege ajándékkosár. 8 187 l£3 Panni robogó, 8 188 559 5000 forintos vásárlási utalvány, 8 196 005 5000 forintos vásárlási utalvány, 8 216 682 lemezjátszó, 8 216 850 csillár. 8 222 614 rádió. 8 230 487 6000 forintos vásárlási utalvány, 8 240 136 Berva moped. 8 262 367 rádió. 8 268 644 hűtőszekrény, 8 278 410 rádió, 8 280 566 2 személyes. 10 napos keleti-tengeri üdülés. 8 284 179 6000 forintos vásárlási utalvány. 8 289 441 rádió. 8 293 957 televízió. 8 294 222 kerékpár. 8 307 553 5000 forintos vásárlási utalvány. 8 307 680 8000 forintos vásárlási utalvány. 8 323 628 lemezjátszó. 8 336 151 villany- tűzhely, 8 337 249 kerékpár. 8 348 737 csemege ajándékkosár, 8 351 570 Danuvia motorkerékpár. 8 362 668 fényképezőgép. 8 366 853 5000 forintos vásárlási utalvány. 8 374 569 5000 forintos vásárlási utalvány. 8 377 641 villany- tűzhely. 8 405 571 rádió. 8 406 342 karóra, 8 412 606 perzsaszőnyeg. 8 412 614 kerékpár, 8 420 659 mosógép. 8 425 505 5000 forintos vásárlási utalvány, 8 431 247 mosógép. 8 458 156 hűtőszekrény, 8 474 820 rádió, 8 492 156 hűtőszekrény. 8 494 578 televízió. 8 500 099 rádió, 8 507 688 rádió. 8 524 288 hűtőszekrény, 8 524 384 5000 forintos vásárlási utalvány, 8 530 983 lemezjátszó. 8 531 782 5000 forintos vásárlási utalvány, 8 535 515 televízió. 8 537 777 hűtőszekrény, 8 550 291 eszpresszókészlet. 8 559 815 fényképezőgép. 8 569 681 padlókefélőgép. 8 581 290 rádió. 8 582 530 televízió, 8 605 274 bőrkabát. 8 605 534 csillár. 8 608 409 porszívógép. 8 608 883 Panni robogó, 8 615 075 mosógép, 8 617 142 karóra. 8 634 243 rádió. 8 634 365 rádió. 8 647 213 szobabútor, 8 653 113 süteményeskészlet. 8 664 790 televízió, 8 677 981 porszívógép. 8 682 687 kerékpár. 8 696 665 bim-bam óra. 8 721 032 kerékpár. 8 729 889 televízió. 8 740 948 rádió. 8 760 388 rádió. 8 772 441 televízió. 8 772 705 rádió. 8 778 964 televízió. 8 779 016 varrógép. 8 803 583 televízió, 8 817 075 porszívógép. 8 822 798 mosógép. 8 824 341 6000 forintos vásárlási utalvány. 8 853 683 rádió. 8 860 428 Pannónia motorkerékpár. 8 867 478 rádió, 8 875 734 hűtőszekrény. 8 884 291 karóra. 8 914 759 rádió 8 916 848 utalvány könyvekre. 8 943 424 televízió. 8 950 080 kerékpár. 8 959 639 8000 forintos vásárlási utalvány. 8 970 215 rádió. 8 982 342 mosógép. 8 988 345 5000 forintos vásárlási utalvány. 8 988 765 lemezjátszó. 9 009 058 hűtőszekrény, 9 022 132 5000 forintos vásárlási utalvány. 9 027 531 rádió. 9 030 911 rádió 9 035 578 5000 forintos vásárlási utalvány. 9 052 377 5000 forintos vásárlási utalv., 9 057 060 rádió. 9 057 766 8000 forintos vásárlási utalvány, 9 063 723 lemezjátszó, 9 068 268 Panni robogó, 9 071 553 lemezjátszó, 9 075 956 villanytűzhely. 9 080 841 magnetofon, 9 088 462 fényképezőgép, 9 092 373 5000 forintos vásár- lási utalvány, 9 110 263 magnetofon, 9 114 852 5000 forintos vásárlási utalv., 9 116 410 tangóharmonika, 9 123 408 Pannónia motorkerékpár, 9 125 239 5000 forintos vásárlási utalvány, 9 129 078 5000 forintos vásárlási utalv., 9 130 840 5000 forintos vásárlási utalv.. 9 132 834 rádió, 9 142 827 Panni robogó, 9 146 074 süteményes készlet, 9 169 777 Herendi étkészlet. 9 176 134 8000 forintos vásárlási utalv., 9 180 630 10 000 forintos vásárlási utalv., 9 191 198 rádió, 9 196 973 mosógép, 9 197 709 hűtőszekrény, 9 207 464 mosógép, 9 212 519 karóra. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A nyertes szelvényeket legkésőbb április 20-ig kell benyújtani a Sportfogadási és Lottóigazgatóságnál (V., Nádor utca 15.), vagy bármelyik OTP-fióknál, illetve totó-lottó kirendeltségnél. ! W\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^ \