Pest Megyei Hirlap, 1961. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-27 / 98. szám

EREKLYE A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA V. ÉVFOLYAM, 98. SZÁM i9fii. Április a*, csütörtök 7 izén n egye n ta rínak 4800 forint cél juta lom A Községgazdálkodási Válla­lat dolgozói az 1960. évi *jó munka eredményéért a me­gyei tanácstól 34 000 forint igazgatói alapot kaptak, az évi törvényesen járó 10 000 forin­ton túlmenően. A vállalat vezetősége úgy döntött, hogy ebből az összeg­ből 21 400 forint jutalmat oszt lei az arra érdemes dolgozók­nál-;, IS'600 forintból pedig a vállalati kultúrtermet rendezi be, amelyet most alakítanak ki. A ' kultúrterembe televí­ziót, 60 darab széket, 10 da­rab asztalt szereznek be. A KISZ-brigádnak pedig ping­pong-asztalt teljes felszerelés­sel. Jutalmazásban 44 dolgozó részesül, ami az összes, lét­számnak 75 százaiéiba. A ki­adott jutalmak legnagyobb összege 800 forint, ami két­heti fizetésnek felel meg, és a legalacsonyabb is eléri az 1 heti fizetést. Az összes kiosz­tott jutalomból 4800 forint céljutalom. Kossuth Lajos dedikált fény­képe és egy levele. Nem lehet meghatódás nél­kül olvasni a tömör, kicsit ódon, de ma is érdekes, élve­zetes levelet, Kossuth Lajos kezeírását. 1873 januárjában kelt a levél s a kép is. Nagy­szalontára ,,Vitézlő Szathmáry István volt Honvéd főhad­nagynak, a hős 3—ilc zászló­aljnál, jelenleg csizmadia mes­ternek’’ — íródott. Kossuth apánk köszöni meg egykori katonájának a megemléke­zést, s a néhány rózsatövet, amellyel öt megörvendeztette. „Nagyrabecsülés ’s barátság jeléül’’ — mivel hogy mást nem küldhetett — fényképét küldte kedves emberének, Szathmáry Istvánnak. Dédelgetett féltéssel, a nagy elődöknek kijáró tisztelettel őr7.i az ereklyét az unoka: Szathmáry István, a faáru- gyár megbecsült dolgozója. A Pest megyei II. számú csecsemőotthon 14 főnyi, 3—4 éves kisgyermekét nézegettem- a Széchenyi téren, Egyforma ruhákban, kabátokban igen jól festettek. Ragyogott róluk avtisztaság. Látszik, hogy igen nagy sze­retettel . foglalkoznak velük gondozóik. Éppen Lakatos Fe­rencné és Rózenfeld • Félné vezetgette őket a park bizr tonsógos útjain. Egy-két felvételt készítet­tem róluk — s akkor az egyik kis eleven, bátor lányka el­engedte. a vezető zsinórt, ami­be belekapaszkodva sétáltál;, odaszaladt hozzám: — Micsoda ez a fényes a nyakadban? És már nyújtotta ujját a lencse felé.-— Harapós kiskutya. Vi­gyázz! Nem szabad hozzá­nyúlni! . ■ \- ■ .— Jaj! — és visszaszaladt a helyére. Fehér Szilárd Társadalmi munkával teszik csinossá a strandot a május 1-i megnyitóra Az állampolgári fegyelem betartásáért / A rendőrség szabálysértési híreiből SPOR T Kosárlabda NŐI NB II. N a-g ykö rösi K inizsi—Bpest i Kinizsi Keksz 66:58 (27:19). Nagykőrös, 300 néző. Vezet­te: Kenéz, Szécsi. N. Kinizsi: Varga (2) Mol­náráé (10) — Tóth (9) — Si­mon (21), Komáromi (18). Csere: Temesi (2), Parragh (4), Dobozi Vilcsák, Először Komaromi talál ko­sárba (2:0). aztán egyenlítés után Tóth eredményes, majd 4:4. A vendégek személyi értékesítése után pillanatnyi egypontos vezetéshez jutnak. Molnárné szép akcióból 6:5-re javít. 6:7 után ismét Molnár­né szépíti 8:7. Molnárné ré­vén 10:7, utána Komáromi távoli dobásával 12:7-re ala­kult a mérkőzés állása. 14di­néi Molnárné helyett Temesi jön be. A 6. percben a Keksz egyenlít (15:15). Heves küzde­lem alakúi ki. A Kinizsi a mérkőzésnek e sorsdöntő per­ceiben erősíteni tud és Simon, Komáromi, Varga Parragh eredményes iótékával 27:19-re állítja a mérkőzés első félide­je eredményét. Simon egyma­ga 8 pontot szerez gyors, for­más akciókból. Fordulás után a vendégcsa­pat erősíteni tud. Több csere után 35:32-re szépít, de a Ki­nizsi labdatartással, jó betöré­sekkel és eredményes kosárra- dobással tartani, sót növelni tudja pozícióját. A játékveze­tő-kettős elfogultan ítél meg helyzeteket a budapesti csapat javára, ami miatt a közönség — joggal — tüntet. Tóth. Ko­máromi, Molnárné és Temesi líipontozása után a Keksz 50:37. 54:43. 56:47. 62:50. 66:53- ról 66:58-ra szépíteni tud. de v ‘ , ..... új;., ­az érédmAut megfordítása írt«)- nincT'eféjé és ideje. Jó iramú, színvonalas mér- ' mérkőzésen a Kinizsi megér­demelten győzött. Az/ előkelő harmadik helyen álló Keksz nagyobb rutinja kevés volt a Kinizsi lelkes, lendületes játé­kának és győzelmének meg­akadályozásara. A Kinizsi csa­pata első félidőbeli játékát a tervszerű támadás és a máso­dik ,félidőben helyesen alkat- j mázott taktilM jellemezte. | Egyénileg a csapat legjobbja | ezúttal is Simon volt. Lendü- | letes. eredményes játéka ma­gával tudta ragadni a csapat többi tagját is. Varga kitűnő védőjátékával. Molnárné jó előretöréseivel, formás, ötle­tes megoldásaival tűnt ki. Tóth középen ló megoldás volt. ez­úttal kosárbiztcsabb.volt. mint az előző mérkőzéseken. Ko­márominak voltak jó mozza­natai. de még mindig nem a régi. Tőle többet várunk. Temesi erőtlenül játszott. Kel­lemes meglepetés volt Parragh Ágota jól sikerült ..bemulat- zása”. Ennyire aktívnak még nem láttuk. Sorsdöntő pilla­natban. mert ljosárra dobni — eredményesen. Dobozi és Vil­csák kevés ideig volt játék­ban. Az idén korán beköszöntött a tavasz. Gyorsán húsz fok fölé ugrott a hőmérő higany­szála. Ha továbbra is hasonló marad az időjárás, rövide­sen Iphet fürdeni és napozni a strandon. Erre .készülődnek a község­gazdálkodási vállalatnál is. Makai Sándor főkönyvelő adott 'felvilágosítást a készii- ’ődésről. A strandot nagyrészt tár­sadalmi murikéval fogják rendbehozni az -idén a szezon előtt. Ebben részt vállaltak a KISZ-brigád fiataljai, a párt- szerve.zet és a szakszervezet, is. Felosztották a tennivalókat egymás közt. A munkák egy ■ részét már el is végezték. Az őszi. lombtól szemetes1 öleden'- , eékéj .kUisatítötták. ■ A füygs résss •: A iársádálmi munkásokra vár a kabinok kitakarítása. meszelése is. A festőbrigád a büfé a terasz és a fodrász- részleg átfestését vállalta. Már ez is megkezdődött. A beton­járdák megjavítása, a medence fertőtlenítése és bemeszelése a kőművesek feladata lett. Ar­ra is gondoltak, hogy barát­ságossá tegyék a strand kör­nyékét is. A kertészeti részleg kiszesei vállalták a parkosítás munkáját. A munkák olyan jó ütem­ben folynak, hogy május else­jére minden bizonnyal meg fog nyílni a városnak ez a kedvelt nyári szórakozóhelye. Nem fog gondot okozni a vendégek kényelmes elhelye­zése sem. Évenként átlag öt­száz bérlőjük szokott lenni. Egy év alatt a napi fürd<|zők száma is eléri a 12—15 ezret. A közös öltözők 160 szekré­nyén kívül 120 kabinjuk van, ezek 12—15 személy befogadá­sára elegendők. Á tapaszta­lat szerint egy igazi „meleg" napon ötezer embert is el tudnak helyezni. . Nagymértékben növeli a fürdő .látogatottságát, hogy a nék megvan a maga hivatása, így külön medencéjük van az idősebbeknek, külön a gye­rekeknek és az úszni tudó felnőtteknek is. Gondolom, sokan sóhajta­nak fel ezt a cikket olvasva, bárcsak jó idővel kezdődnék az idei strandidény! Tit. Gorócz Ambrus Nyársapát, Csemő dűlő 1. szám-alatti la- ■ kos kerékpárjával úgy vett részt a közúti forgalomban, hony a söíáíedés beálltával ; sem világította ki. A szabály- j sértési hatóság 120 forintra bírságolta. Szecsei Antal Kárpát u 42. szám alatti lakos az italbolt­Í an botrányosan verekedett, szabálysértési hatóság 200 forintra bírságolta. Kovács István Petőfi u. 13. szám alatti lakos kerékpárját hosszú ideig lezáratlanul, őri­zetlenül hagyta. A szabálysér­tési hatóság 80 forintra bírsá­golta. — AZ ..ELEGANCIA” ru­házati boltba megérkeztek , az ízléses, legújabb divatú nyá­ri ruhák 120—140 forintos ár­ban. — SZŐKE ‘ Ambrusné X., Losonezi u. 60. szám alatti la­kos kerékpárjával úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy azt nem világította ki. A szabálysértési hatóság 80, forintra bírságolta. A kék szalag becsületéért Beszélgetés egy önkéntes rendőrrel Hetven kilométer körül tán­colt a mutató. Vasárnap volt, késő délután. A Dunakanyar­ból. tartottunk hazafelé. Duna­keszi után barátom, a pilóta elkezd káromkodni, aztán gyors fékezés utón megállítja a motort. ■ — .4 -vezetői igazolványt, és a forgalmi engedélyt kérem! Fiatal legényke áll az úton, karján kék szalag, „önkéntes rendőr” felírással Megköszöni, oldalt lép, mehetünk. Bará­tom morog, indít, aztán oda­szól nekem az oldalkocsiba: — Nem szeretem az ilyen hőbörgö legényeket, járna in­Köszönetnyilvánítás. Mindazok-- nak a rokonoknak, jó ismerősök­nek, akik drága jó térjem, illetve szeretett édesapánk temetésén részt vettek és fájdalmunkon enyhíteni óhajtottak, $z úton mon­dunk hálás köszönetét, özv. Cirják Ferencné és családja Köszönetnyilvánítás. <2z úton mondunk köszönetét minden ro­kon, jó ismerősnek, akik drága­jó édesanya, nagyanya, dédnagy- anyánk. özv, Tóth Ferencné, szül. Kása Mária temetésén megjelen­tek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek és mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló Tótli-család Kényszerleszállá as... (Igler- Ferenc karika túrája) kább a lányok után. Eh, ön­kéntes rendőr. Ez jutott eszembe, míg a kapitányság ügyeletes szobá­jában Rimóczi Balázs önkén­tes rendőrt vártam. Nyílt tekintetű, inkább ala­csony, mint magas fiatalem­ber. A ládagyár gépmunkása. , — Hogyan lesz valaki ön­kéntes rendőr? — Nekem az egyik rendőr 'elvtárs — így mondja, hisz szolgálatban van — a bará­tom. Ö szólt, nem lenne-e kedvem. Most már harmadik éve csinálom. — Mit jelent az, hogy ön­kéntes rendőr? — Társadalmi munkában veszünk részt a rendfenntar­tásban és a közlekedésrendé­szetben. Heti négyórás szol­gálat, havonta pedig egy-egy alkalommal oktatás van. — Volt-e valamilyen emlé­kezetes esete eddigi szolgá­lata alatt? — Igen. Egyik este járőr­ben voltam, amikor észrevet­tem, hogy egy motoros uta­sával keresztbe-kasul az úton száguldozik az állomás felé. Megállítottuk őket és felszó­lítottuk, hogy kövessenek Erre a részeg motoros nem volt hajlandó, A velem leve rendőr elvtárs őrizte őket, én meg elszaladtam erősítésért, így sikerült bekísérni őket. Azt már Juhász alhadnagy elvtársiéi tudom, hogy ezért a tettért Rimóczi Balázs önkén tes rendőr dicséretet kapott A részeg pedig bíróság elé ke­rül, a közlekedés veszélyezte tése bűnvádjával. — erpál —" Virágzanak a korai borsók Jászkarajenő és Tiszajenő kor­nyékén. A konzervgyár 500 hold területre adott ki korai érésű express borsó-vetőma­got, amelynek feldolgozása május 20-án kezdődik. Négy új borsó cséplőfejtő­géppel segíti a konzervgyár a termelőszövetkezetek zöldbor- só term ekését, a gépek összesze­relése a legtöbb helyen meg­történt és május 20-ra össze­sen hat borsó cséplőíejtőgép segíti a borsótermesztést és feldolgozást. CSAK ROM DEN: 10 goo fORINT ÖSZTÖNDÍJAT biztosított a városi tanács 2 tanulónak társadalmi ösztön­díj formájában. .. TÖBB CJ KÖNYV , A. városi tanács 10 000 fo- T?nrT3T biztosit: íí 'V'ártAs; könyv­tár fejlesztésére. BEFEJEZŐDÖTT A ZÖLDSÉG ÁTVEVŐ TANFOLYAM A Nagykőrösi Konzervgyár termeltetési osztályán befeje­ződött a zöldség átvevői tan­folyam. A vizsgát 32 hallgató közül 29 tette le sikerrel, az Élelmezésügyi Minisztérium Konzervipari Igazgatóságának kiküldöttje jelenlétében. — AZ ARANY János gim­názium részére egy darab kétajtós könyvszekrény be­szerzésére 5000 forintot irány­zott elő a városi tanács pénz­ügyi osztálya 1961. évi költ­ségvetésében. — BADAI István Kőcser, XII. dűlő 45. szám alatti la­kos lovaskocsijával úgy köz­lekedett, hogy nem világította ki. A szabálysértési hatóság 80 forintra bírságolta. — OLCSÖBB lett sok tanc- és mővészlemez. A földmu- vesszövetkezeti könyvesbolt­ban 50 százalékos árleszállí­tást hajtottak végre a nor­mál lemezek egyes fajtáinál, 7..“>0 forintért Kaphatók példá­ul Psota Irén-lemezek. tíz forintért a Solvejg dala, a Ba- jazzók stb. művészlernezek. Gépek beszerzésére 578 000 forintot fordított a Petőfi Termelőszövetkezet. Épületekre 643 000 forintot, egyéb beruházásokra 830 000 forintot irányzott elő. ÜTTÖK ŐAVATÁS Április 30-án este 9 órai kezdettel a cifrákért! szabad­téri színpadon ünnepélyes zászlóátadás és avatás lesz a Petőfi Általános Iskola úttö­rőcsapatai részére. MOZIMŰSOR \ Szép Lurette. Német színes film. Kísérőműsor: Tórté- I nelmi lecke fiúknak. Magyar híradó. Május 1-től az Arany .János i Filmszínház előadásai hétköz- j nap délután 6 és V49 órakor j kezdődnek, vasárnap pedig dél. | után 4, 6 és Ve9 órakor. Filmhíradó Vanda Jakubowska meg­kezdte a Nevetés az éjszaká­ban című út iilmtének forga­tását A film íróm Andrze) Szczypiorski s a téma: a go­nosztevő nem változik meg másfél évtized múlva sem. A film főalakja egy volt Gestapo tiszt akit kegyetlenségeiért a lengyel bírásán életfogytiglani fegyházra ítélt. Sikerül meg­szöknie és a lő óra alatt, amíg szabadon van. hallatlan go­noszságokat és kegyetlensége-. két követ el. Mindezzel elvesz­ti az utolsó lehetőségét és tó­gát. hogy beilleszkedjék az emberi társadalomba. V — Megpróbálom — vála­szoltam. így került kezembe Egy ismerősöm kért meg: régi iratokat kellene lefényké­pezni, vállalná-e?

Next

/
Thumbnails
Contents