Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-10 / 59. szám
19<S1. MÁRCIUS 10, PÉNTEK nsr ífEGVÉl Tavasz eleji körutazás a gödöllői járásban (Folytatás az 1. oldalról.) egészében, 380 holdon elvégezték a fej trágyázást. A tavaszi idényterv adatai szerint tavaszi talajelőkészí- tést, illetőleg trágyázást kell végezni 6 ezer holdon, műtrágyázást 3500 holdon, míg tavaszi szántást csaknem nyolcezer holdon. Különösen a szerves- trágyázással és a tavaszi szántással késtek meg a szövetkezetek. Például a tervezett 8000 holdnyi tavaszi szántásból eddig mindössze 2200 holdon forgatták meg a földet. Ha számolunk, kitűnik, hogy igen sokat és gyorsan kell dolgoz- niok, ha időben be akarják fejezni a szántást, illetőleg a vetést. A szántás késedelmessége miatt elsősorban a Gödöllői gépállomás okolható, ahol megkéstek a gépjavítással. Elmaradtak a járásban a trágyakihordással is, ami annak tulajdonítható, hogy nem mozgósították időben a szövetkezeti gazdákat a háztájiban levő istállótrágya kihordására. A szántást legkésőbb március végéig el kell végezniök a járás termelőszövetkezeteinek. Csak ekkor tudják ugyanis időben földbe tenni a tavaszi vetőmagvakat Meggyőződtünk róla, hogy a termelőszövetkezetek fogataiknak jó részét trágyahordásra használják. Eddig mintegy 850 holdnyi paradicsom és 200 holdnyi burgonya vetése alá hordták csak ki a trágyát. A tsz-ek zöme a gépállomástól várja a föld forgatását, s fogataikat alig hatvan százalékban használják ki, ugyanakkor a gépállomás nem győzi a munkát a tsz-ek jelentősen megnövekedett földterületein; A vetéshez szükséges magvak összeadásával az új termelőszövetkezeti községekben elmaradtak és ezért felelősség terheli a járási tanács mező- gazdasági osztályát. Hibás a járási tanács azért is, hogy nem gondoskodtak a télen alakult szövetkezetek lovainak március végéig közös istállókba helyezéséről. A tervek szerint a járási tanács emberei csak a jövő héten mennek ki az új tsz- községekbe, akkor kezdik keresni a helybeliekkel, hogyan lehetne megoldani a lovak közös elhelyezését. / Végezetül szólni kell arról, hogy nemcsak a termelőszövetkezetek gazdái tevékenykednek a földeken, nemcsak ők használják ki a ragyogó tavaszi napsütést, hanem — ahogy mondani szokás — megelevenedett a határ. Dolgoznak a háztáji gazdaságokban, a falukban, amerre jöttünk, láttuk, hogy a kiskerteket is ássák már, több helyen duggatták a hagymát, palántázták a korai salátát és egy-két helyen a zöldségféléket is vetették. Megbíráltuk ebben a tudósításban — a szerzett tapasztalatok alapján — a járás vezető szerveit, valamint a gépállomást, mert ha többet segítettek volna a fiatal termelőszövetkezetek vezetőségeinek, még előbbre lennének a munkával. Csekő Ágoston EGESZSEGUGYI BÉLYEGSOROZATOT AD KI A POSTA A posta rövidesen kiadja az első negyedév utolsó bélyegeit. A hat értékből a 30, a 40, a 60 filléres, valamint az X, az 1,70 és a 4 forintos bélyegekből álló egészségügyi — vöröskereszt — bélyegsorozat árusítását március 17-én kezdik meg. Az új bélyegek 1962. január 31-ig használhatók fel postai küldemények bérmentesítésére. (MTI) ■ „AZ EURÓPAI ÁLLAMOK KÖZÜL NÁLUNK FOLYIK A LEGNAGYOBB MÉRETŰ FÁSÍTÁS" (Folytatás az 1. oldalról.) döllő—Isaszeg négyszögben. De nagy lehetőségei vannak a további faültetésnek a majorok, árkok, vízlevezető csatornák, kopárosok partjain. Az erdőgazdaságok a tsz-ek- nek ingyen facsemetét és su- hángot biztosítanak, ha idejében bejelentik igényeiket a gyorsan növő hazai és nemesnyárfára. A megyei tanács fásítási hitelt biztosít arra az esetre, ha tíz holdnál nagyobb területet kívánnak Beültetni. A hozzászólásokban a csévharaszti, a dunavarsányi, a kókai, a pilisi erdészeti szakembereken kívül még sokan mások is felszólaltak, ismertették munkamódszereiket és felajánlásokat tettek, hogy területükön milyen módon teremtik meg a sikeres faültetés előfeltételeit. Szünet után dr. Sáli Emil, az Országos Erdészeti Főigazgatóság osztályvezetője adta át az 1959/60. fásítási idényben kiváló eredményt elért Pest megyei lakosodnak a kitüntetéseket; Befejezésül a KISZ Központi Művészegyüttese adott műsort. Korszerű üzemben fejlesztik tovább a nagykőrösi kézműipart Nagykőrös régi kézműiparának nevezetessége a pipakészítés. A nagy külföldi ipari kiállítások számos dicsérő oklevele őrzi Szatmári Imre kisiparos nemzetközi hírnevét; Az egykori kis magánműhely az elmúlt tíz évben üzemmé terebélyesedett, s a mester azóta a pipakészítők új nem zedékét nevelte fel a nagykőrösi Faáru- és Dohányzó- cikkgyártó Vállalatnál. Legkedveltebbek a kupak nélküli, ^ rövid szárú körtefa pipák, de ^ az albángyökérből készült ku- ^ pakos pipákból is nagy meny- < nyiséget vásárolnak az aján dékboltok és dohányüzletek, f Több mint harmincféle kivi- ^ telben gyártják az ötletes, ^ szép formájú szipkákat is, ^ ezek nagy részét már mű- % anyagból készítik. Az első í; nagyobb exportszállítmányt — ^ 3600 gyökérpipát — Görögor- ^ szágba küldték. Az idén elő- ^ reláthatólag több nyugati országba is szállítanak dohányzócikkeket és mintegy 50 000 pipát gyártanak. (MTI) \i elmúlt év fásítási munkájában kiváló eredményt elért Pest megyei kitüntetettek névsora A Budapesti Állami Erdőgazdaság területéhez tartozó alábbi községeket, illetve személyeket tüntették ki a fásítási fió- nap megnyitása alkalmával rendezett díszünnepélyen: Pilisi Községi Tanács, Tóth János vb-elnökhelyettes, Csév- haraszti Községi Tanács, Kincses Sándor vb-elnök, Tatárszentgyör- gyi Közs-égi Tanács, Mentzel 3Miiiiókat éró gondotat A hasznos mellett haszontalant is „termel” a Ceglédi Szeszipari Vállalat: szennyvizet, amely évek óta az országút melletti árokban gyűlik össze, s nem valami jó illattal árasztja el a környéket. Az utóbbi években gyorsan nőtt az üzem termelése, s ezzel együtt persze a szennyvize is. Megnyugtató megoldást mind ez ideig nem tudtak találni. Sok pénzbe került volna a csatornázás, ennek a pénznek pedig ezer más, fontosabb helye volt az országban. Konkoly Béla vegyész- mérnök, a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság laboratórium vezetője megtalálta a megoldást. Nemcsak a Szeszipari Vállalat, hanem a Nagykőrösi Konzervgyár szennyvize is foglalkoztatta. Számításba kellett venni, hogy ha tisztítóberendezést létesítenek, itt Cegléden, egy tavaly készült tanulmányterv szerint körülbelül egymillió 400 ezer forintot kell beruházni. Nagykőrösön ugyanez a munka több millió forintot igényelne. Az új megoldás szerint a keletkezett szennyvízzel, amely sok szerves anyagot tartalmaz, öntözni fogják a földeket. Megéri, mert Nagykőrösön például percenként három köbméter szennyvíz keletkezik. Ez a berendezés is pénzbe kerül, de korántsem annyiba, mint a másik. Cegléden körülbelül az előbb említett összegnek az egytizedébe, azaz, mintegy százezer forintba. Nagykőrösön arányosan számolva, még ennél is olcsóbb. Már tárgyaltak a ceglédi Alkotmány Tsz-szel, s az érintett nagykőrösi tsz-ek- kei is. Most a helykijelölést várják, s aztán kezdődhet a munka. F. I. Hol vásárolhat lópokrócot a tsz? Ha lovam lenne, akár ezer lópokrócot is vehetnék az üzletekben. Hangsúlyozom, egyszerű, olcsó lópokrócról van szó, amit a lovakra terítenek, ha megáll a kocsi, nehogy megfázzanak. De nemcsak én vehetnék lápokrócot, hanem mindenki, akinek lova van. Azaz hogy mégsem mindenki. Erről a minap Cegléden győződtem meg. A ceglédberceli termelő- szövetkezet megbízottai lovaik részére lópokrócot akartak vásárolni. Cegléden a földművesszövetkezet áruházát keresték fel, mert ott közületek is vásárolhatnak, csekkre, s nem készpénzre. Megörültek a tsz emberei, amikor hallották, annyi lópokrócot vásárolhatnak, amennyit csak akarnak. Ennek ellenére dühösen, felháborodva, lópokróc nélkül kellett hazatérniök. Lópokrócot ugyanis közületek nem vásárolhatnak — ezt írja elő egy, az áruházra is érvényes rendelkezés. A tsz azt sem teheti meg, hogy tsz-voltát letagadva vásárolja meg a pokrócokat, mert ez szabálytalan, s nem is lenne helyes. A tsz vezetői, tagjai nem értik — akárcsak mi — mi szükség van erre a rendelkezésre? Pest megyében is, akárcsak az egész országban, termelőszövetkezetekbe tömörült a parasztság, bevitték a közösbe a lovakat is. így pedig nem juthatnak az oly annyira fontos lópokróchoz a szövetkezet gazdái. Hogy akkor hol tudnak lópokrócot vásárolni ? Erre nemcsak mi, hanem a ceglédberceli szövetkezeti tagok is szeretnének választ kapni. (csá) Jól halad a munka a szobi Új Barázda Tsz-ben Az elmúlt évben először próbálkoztak Szobán a nagyüzemi termeléssel. A rossz időjárás ellenére is sikerült, jó közepes termést arattak. Ezért az idén újra 11 hold mákot vetettek, ahogy erről Svéger József elnöktől hírt kaptunk. Hét elején befejezték 25 holdnyi árpavetésüket is. Most folyik 150 holdon a fejtrágyázás. A héten be is fejezik. Ezzel együtt folyik a hengerezés. A munkában nagy hasznát veszik a tavaly vásárolt Zetorjuknak. Jó ütemben halad és befejezéshez közeledik 32 holdon a trágyázás. Ezt a munkát kilenc fogat végzi állandóan. A gépállomástól egy körmös- traktort is kaptak segítségül. , amely nyújtott műszakban \ dol gozik. \ A gyümölcsösben folyik a > fák tisztogatása és jövő héten \ kezdik a permetezést a gyü- : mölcsápolási versenyben nyert : RAPIDTOX II. permetező- ! porozóval, amely az idén nagy ; segítséget ad majd a 16 hold- ; ny, gyümölcskertben. A kertészetben 14 asszony és lány dolgozik, folyik a zöldségmagvak vetése. 120 ablakkeret alatt szépen fejlődik palántaállományuk is. Az idén ismét öt holdon kertészkednek majd. s remélhetőleg az idén is szép jövedelmet biztosít a zöldségfélék termelése. Ma Konyhádon sorsolják a lottót A hónap hátralevő lobtóhú- zásait már vidéken rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A legközelebbit, a 10. játékhét nyerőszámainak a húzását ma délelőtt 10 órakor Bonyihádon, a Vörösmarty Járási Művelődési Házban tartják. (MTI) — A MAHART értesíti az utazóközönséget, hogy a hajójárat a Balatonon Siófok, Balatonfüred, Tihany, Balatonboglár, Révfülöp és Fonyód—Badacsony között március 9-én, a Dunán Ráckeve—Dömsöd—Tass között március 11-én indul meg. — KÉPZŐMŰVÉSZETI szakkör kezdte meg működését a szentendrei kultúr- otthonban. A szakkör vezetését Ónodi Béla festőművész vállalta. PINTÉR ISTVÁN - SZABÓ LXsZLŐ (37) lesz a tárgyalás — hiszen éppen ezért jöttünk. A magyar sajtó tudósítója belesodródik a tülekedésbe. Két kabátgomb árán sikerül bejutnunk az esküdtszéki terembe, ahol már újságírók , és kiváncsiak hada lesi óráját, és a bírói emelvény mögötti ajtót. Kilencet üt a szomszédos templom toronyórája. nyílik a szárnyas- ajtó... Az ablakokon betörő fény földig érő bírói talárokat, vállra omló, hamu színű parókákat világít meg. Belép a bíró és két szavazóbírája ... Hol is láttuk már ezt az arcot,. ejnye, ejnye...? „Mondja csak. kolléga úr, ki ez a bíró, olyan ismerős” — szólunk jól megtermett dán szomszédunkhoz. „Nem tudja? Alsing Andersen úr. Bizonyára az ENSZ-ből ismeri a nevél Valamikor Dánia ENSZ-küldötte volt. Magyar- országon éppen akkor valami csetepaté zajlott le, s Andersen úr volt a kiküldött vizsgálóbizottság elnöke. Tevékenységéért nagy dicséreteket kapott. Később visszajött hazájába, s először azt gondolta. hogy nyugdíjba vonul, de aztán ifjúkori vágyait teljesítendő, kineveztette magát bírónak.” Igen, igen, most már emlékszünk mi is ... A bíróság elfoglalja helyét a pulpituson, csendre intik a hallgatóságot, majd bevezettetik a vádlottakat Adatfelvétel, azután a vádirat fel- ’ olvasása következik. Az első J vádlottat az állam biztonsága 1 ellen elkövetett bűncselek- ! menyekkel vádolják. — Vádlott. 1970 október 1 23-án este a koppenhágai rá„A Szabad Európa hatalmas, évi több mint 10 millió dollárra rúgó költségvetését főként amerikai nagytőkések biztosítják. Viszont természetes, hogy ily módon a Szabad Európa politikai célkitűzéseire is egyre jobban ... tőkés érdekek nyomják rá a bélyegüket.” Mindezekből világosan kitűnik, hogy a „Szabad Magyarország' hangja” is inkább viselhetné a másik hírhedt rádió nevét, amely legalább bevallja, hogy „Amerika hangja’’. (Ha nem is az amerikai népé.) Ilyen általános jellemzés után kerül sor a Szabad Európa rádió októberi szerepére. „A Szabad Európa rádión valóságos hisztériás öröm vett erőt — írja Bolgár László —, és nem rajta múlott, hogy újabb tízezrek élete árán nem folytatódnak a magyarországi harcok.” A tanúnak. Bolgár Lászlónak, van még egy-két megjegyzése azokról a magva rokról is. akik e kiváló intézmény szolgálatában állnak. „Mögéje csatlakoznak fel mindazok, akik ugyan semmiféle demokráciát nem akarnak. de a kommunizmus megdöntése révén saiát elképzeléseiket szeretnék megvalósítani ... Mert hogy a Szabad Európa hatalomátvételre készül, a tekintetben ne legyenek kétségeik... Hfl min den úgy menne, mint ahogy azt a Nyugaton sokan remélik, akkor Magyarországon is elsősorban amerikai befolyás érvényesülne.. És végül néhány szó arrój, hogyan értelmezik a demokráciát a Szabad Európánál azok, akik annyit szónokolnak róla, és milyen uralmat valósítottak volna meg, ha októberben történetesen győz az ellenforradalom. Hadd szóljon erről is a tanú: „Hogyan is lehetne rendőrterror leküzdését várni olyanoktól, akik már most a rendőri följelentés eszközéhez nyúlnak politikai ellenfeleikkel szemben? Hogyan lehetne azokra számítani a sokat hangoztatott demokratikus választásoknál, akik a széles emigrációs rétegek semmibevételével önmagukat nevezik ki elnökökké, főtitkárokká. bizottságokká stb? Hogyan várhatnók el demokratikus politika folytatását azoktól, akik már a szabad nyugaton mindennap megcsúfolják a demokrácia leg elemibb játékszabályait?-’ S miközben ezeket az ellenbizonyítékokat gyűjtögettem, és az ENSZ ötösbizottságának jelentését olvasgattam, egyre az motoszkált a fejemben, mit csinálna a Nyugat egyik-másik országa, például Andersen úr szülőhazája, Dánia, ha történetesen ott törne ki lázadás? Ugyanis az ötösbizottság Andersen úr által aláírt jegyzőkönyve a bűnös tettet szinte erénynek, a legnagyobb vandalizmust jótettnek. a legpiszkosabb bűn- cselekményt hősiességnek, tüntette fel. S ugyanez volt tapasztalható az ENSZ közgyűlésén is, amikor tárgyalták az ötösbizottság jelentését. Talán azok a cselekmények, amelyeket az ellenforradalom ideién a társadalom szemete hazánkban elkövetett — odakinn. Nyugaton nem bűncselekmények? Ha történetesen Dániában lázadás törne ki a lázadók vezetőit kitüntetné a kormány? Körülbelül el tudtam képzelni, ilyen esetben mit tenne a dán állam. Lássuk csak .. . Hipp-hopp. rakétahajtású időgépünkön máris ott vagyunk 1971-ben, Dánia fővárosában. Koppenhágában. Ni csak. mennyien igyekeznek bejutni azon a nagy kapun! Mj lehet ott? Megtudjuk az épületbe igyekvőktől, hogy ez a koppenhágai bíróság háza, s azért e sokadalom, mert ma állítják bíróság elé az 1970-es októberi dán események részvevőinek és tevékeny részeseinek egy csoportját .. s Ahá, szóval itt l János vb-elnök. Molnár István, a Pest rhegyei Tanács erdészeti és vadászati felügyelője, Hídvégi Ferenc fásítási felelős Nyáregyháza, Kulcsár János fásítási felelős, Gyenes Raffael fásítási felelős Kóka, Gomola Ferenc fásítási felelős, Prunczk István postamester Tatárszent- györgy. Lukácsi Benő Csemő, Kővári Antal kertész, Budapest, Merczel Gyula tsz-elnök Duna- varsány. Gyarmati László Ápor- ka. Szabiér András, Till Nándor, Takács Perenc, Schmldth József, Moroczka Károly erdészek, Buzora Péter Sóskút, Herczenik József Taksony—Du- naharasztl. Szobor János Dömsöd. Kovács Ferenc Tápióbies- ke. Tóth Róza agronőmus, Kőcser. Tóth Kálmán Kiskunlac- háza. Nagy Károly, Surman Jakab, Kartal. Üt törő Tsz, Galga- máesa. Kovalszki Istvánná, Dunakeszi. Pitelka József, Mogyoród, Puskás Józsefné. Veres- egyháza, Piliscsabai Községi Tanács, Dévényi Antal, Lugosl Ferenc, Deák Kálmán, Perbál, Könczei Árpád, Bődör Béla tsz- elnök, Tésa. dió épülete előtt tartózkodott egy tömegben ... Igaz? — Igaz. — Vádlott több száz társával be akart hatolni a rádió épületébe, hogy felolvassa a dán alkotmány megváltoztatására irányuló követeléseit. Amikor kaput nem sikerült kinyitniok, vállukkal döngetni kezdték a nehéz tölgy- faajtókat. Sikertelenségük láttán vádlott és társai kabátjuk alól fegyvereket rántottak elő, lőni kezdték az ablakokat.:. — De kérem, először beidről lőttek... — A parancs elhangzott az oszoljra. s a dán törvények szerint a fegyveres erőknek joguk van tüzelni a parancs nem teljesítése esetén, sőt, a csoportosulás tagjait büntetőjogi felelősségre is lehet vonni, az érvényes dán büntető- törvénykönyv 133. § 2. bekezdés alapján — süvít közbe az ügyész hangja. — Különben is tanúk vannak arra, hogy vádlott és társai kezdték a lövöldözést. — Apropó ... tegyük fel, bentről lőttek először — folytatja az ügyész mondókáját Andersen úr. — De honnan tudtak akkor maguk olyan gyorsan visszatüzelni? A fegyverek talán az égből poty- ; tyantak a kezükbe? Megái-j lapíthatom tehát a bizonyí- ] tott tények alapján, hogy a j vádlott elkövette a dán bűn- i tetőtörvénykönyv 11. §-ába! ütköző bűncselekményt, amely; kimondja: „Aki az állam al- ! kotmányának meaváltoztatá- í ia céljából lázadást szít. vagy ; vezet, életfogytig terjedhető j 'egyházzal büntettetik.” (Folytatjuk)