Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-12 / 61. szám

1961. MÁRCIUS 12, VASÁRNAP

PEST

HEGYEI

í^irfalD

MEGYEI TÜKÖR^

Érlelődő kultúrtermek a nyolcszáz éves Kemencén

a kemencei erdészet hivatali Iában szerény munkört tölt be Domszky Pál, aki alig nyolc évvel ezelőtt került a szobi járásnak ebbe a kis falujába. Bérelszámolója az erdészetnek, de úgy látszik, ez a különben igen komoly munkakör nem meríti ki teljesen munkaerejét. Marad belőle egészen más célok szolgálatára is. „Igazgatója” az 1500 kötetes községi könyvtárnak és vezetője a kemencei múzeumnak, apiely neki köszönheti létezését. Ezenkívül lelkes, szorgalmas, fáradhatatlan kutatóig. a község és a vadregényes környék múltjának. Pedig nem mai gyerek. Illetlenség lett volna, ha megkérdezem a korát, de nem sokat tévedhetek,

• ha hatvanegynéhány esztendősnek vélem. Eredményei azt bizonyítják, hogy milyen sokat tehet egyetlen ember is egy ilyen kis faluban, ha őszinte lelkesedés fűti. Fő érdeme van például abban, hogy Kemence és testvérfaluja, a szomszédos Bemecebaráti tavaly megünnepelhette fennállásának nyolcszázadik évfordulóját.

— Azért csak a nyolcszázadikat — mondja most tréfálkozva —, mert okmányszerűen egyelőre többet nem tudtunk igazolni. Pedig ezek a községek jóval öregebbek, megvoltak már a honfoglalás időpontjában is.

A községi könyvtár és a múzeum az erdészet épületének három kis szobácskájábán zsúfolódik össze. Elég nagy a forgalma. A könyvtárnak, pontosabban a József Attila olvasókörnek például 165 beiratkozott olvasója van, ami pedig nagy szó ebben a kis faluban. A múzeum anyaga külön érdekesség. Domszky Pál kutatásainak, gyűjtésének az eredménye csaknem az egész. Leginkább néprajzi vonatkozású darabokból áll, de akad benne a történelemelőtti korszakok emléke is.

rprröl a múzeumról beszélte getünk, meg arról, hogy mivé lehetne fejleszteni.

— A fejlődés legfőbb akadálya a helyhiány — mondja —; de talán sikerül megoldást találnunk. A legnagyobb baj az, hogy a két évvel ezelőtt megnyílt új kultúrotthon nem a legszerencsésebben sikerült

XWWV^WWWWWWWWVWWWvWWWWW

y - v Rúkilökte a zsinórt s figyelte, hogy süllyed alá a csali a vízben.

Visszajött a csónakkal, és ugyanúgy kivitte a második zsinórt. Nick mindkétszer egy-egy nehéz hordaléktuskót rakott a bot végére, hogy megrögzítse, és szögben felpeckelte egy kis kőlappal. Beorsózta a laza zsinórt, hogy a zsinór feszesen fusson ki oda, ahol a csali g meder homokos fenekén ffeküdt, és bekapcsolta a kereplőt. A fenéken rabló pisztráng elkapja a csalit, fut vele, rohanva viszi le a zsinórt az orsóról, s az orsón berreg a kereplő.

Marjorie egy kicsit felevezett a fok mellett, hogy ne háborgassa a zsinórt, keményen meghúzta az. evezőket, s a csónak jól felszaladt a partra, kicsi hullámok kísérték; Marjorie kilépett a csónakból, s Nick kihúzta a csónakot messze a partra.

— Mi a baj, Nick? — kérdezte Marjorie.

— Nem tudom — felelte Nick. Tűzre való fát szedett.

Tüzet raktak hordalékfából. Marjorie a csónakhoz ment, s pokrócot hozott. Az esti szellő a fok felé fújta a füstöt, ezért Marjorie a tűz és a tó között terítette le a pokrócot.

Leült rá és háttal a tűznek várta Nicket. Nick odajött , és leült szorosan melléje a pokrócra. Mögöttük a fok sűrű erdeje volt, előttük az öböl s a Horton patak torkolata. Még nem állt be egészen a sötétség. A tűzfény elnyúlt a vízig. Mindketten látták a kitámasztott acélbotokat a sötét víz fölött. A tűzfény megcsillant az orsókon.

Marjorie előszedte a kosárból a vacsorát.

— Nincs kedvem enni — mondta Nick;

— Egyél csak, Nick.

— Rendben van.

Szó nélkül ettek, s figyelték a két botot és a tűzfényt a vízen.

— Éjszaka holdvilág lesz — mondta Nick. Átpillantott az öblön a hegyekre, amelyek kezdtek élesen kirajzolódni az égboltra. Tudta, hogy a hegyek mögött jön föl a hold.

— Tudom — mondta Marjorie boldogan.

— Te mindent tudsz — mondta Nick.

— Ö, Nick, kérlek, hagyd abba! Nagyon szépen kérlek, ne légy. ilyen.

— Nem én tehetek róla, hanem te — mondta Nick. — Te mindent tudsz. Ez itt a baj. Magad is tudod, hogy így van.

Marjorie nem szólt egy szót sem.

— Mindenre megtanítottalak. Tudod, hogy mindent tudsz. Mondd, (mi az, amit nem tudsz?

— Ö, hallgass már — mondta Marjorie. Ott jön föl a hold.

A pokrócon Ültek, nem is érintették egymást, és figyelték a felszálló holdat.

— Nem kell szamárságokat beszélned — mondta Marjorie.

— Őszintén, mi a baj?

— Nem tudom.

— Dehogyis nem tudod.

— Pedig nem tudom.

— Ki vele.

Nick a holdat nézte, amint jött fel a hegyek fölé.

— Unom a dolgot,

DUTKA ÁKOS, a leghűségesebb váradi Hóin apóssal gyakran találkoztam. Legutóbb a gödöllői Juhász Gyula irodalmi színpadon. Ott kaptam ceruzavégre.

MÓRICZ ZSIGMOND a

szegedi tanyavilágot járta akkortájt. A Rózsa Sándorhoz gyűjtögette az anyagot. Bizonyosan Rózsa Sándor falujának most megismert lakójára emlékeztethette a rajzon, vagy tán a legendáshírű betyárvezér bandájának tagjára. Ezért írta rá a hitelesítő szót: „Röszkei”. Össze is barátkoztunk, s 1931 nyarán levelet kaptam tőle. „A kislányom, Virág nagyon szeretné látni a szegedi Passiójátékot” — írta, és arra kért, ha tehetem, szállást is adjak a kislányának.

TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐT is lekaptam egykoron, még Kakuk Marci korában. Hiába töröm a fejemet, se- hogysem tudok visszaemlékezni, mikor és hol készült ez a kakukmarcis rajz. Mint hitelesítő kézírásából látszik. ha kicsit keserűen is, de vállalta.

.^'2 á sph**ÄPRILY LAJOST visegrádi tuszkulánumában „terítettem le”. Cinkéit etette éppen és az ablakon keresztül figyelte kis vendégei lakmá- rozását. Mint a dátum is mutatja, egészen új zsákmány.

MÓRICZ VIRÁGGAL ezután legközelebb jó harminc esztendővel később találkoztam. Talán azért raj- "")zoltam le, hogy a ceruza varázsolja a szemem elé emlékezetemben őrzött régi vonásait. Udvariatlanság volt, elismerem. Meg is kaptam tőle a finom leckét, amikor azt írta művem alá, hogy további „30 év múlva” lesz majd ilyen.

fii ti -.

£

<r Aj

FALU TAMÁS még a régi gárdához tartozik, de hozzám csak most, a közelmúltban adódott — szerencsétlensége.

V.

Nem mert Marjorie-re néz- ? ni. Aztán mégis ránézett. A Ji lány ott ült, háttal feléje. A ^ hátát nézte.

— Unom a dolgot. Az égé- !j szét.

A lány nem szólt. Nick foly- í tatta. ^

— Úgy érzem, mintha min- ^ dent megevett volna bennem ^ a fene. Nem tudom. Marge, j Nem tudom, mit mondjak; í

Egyre a hátát nézte.

— Unod a szerelmet? — kérdezte Marjorie.

— Igen — mondta Nick. ^ Marjorie felállt. Nick ülve ^ maradt, fejét a tenyerébe £ süllyesztette.

— Elviszem a csónakot — J; szólt vissza Marjorie.. — Te ^ majd megkerülöd a fokot, í és gyalog mégy haza.

— Rendben van — mondta? Nick. — Ellököm a csónakot. ^

— Fölösleges — mondta a ^

lány. S csónakja már úszott ^ is a vízen a holdfényben. Nick ‘tj visszament, s arcát a takaróba ^ nyomva elfeküdt a tűz mellett. ^ Hallotta, hogy Marjorie evez ^ a vízen. ^

Sokáig feküdt. Hallotta, hogy | Bili jön az erdőn keresztül, ? a tisztásra ér, még akkor is ^ feküdt. Érezte, hogy Bili oda- ^ jön a tűzhöz. Bili nem érin- tette meg.

— Elment csendesen? —í

kérdezte Bili. ^

— Igen — felelte Nick, ar- ^ cát a takaróra nyomva.

— Nagy jelenet volt? í

— Nem volt jelenet.

— Hogy érzed magad?

— Ö, menj el, Bili. Menj el ^

egy kis időre. á

y

Bili kiválasztott egy szend- ^ vicset az elemózsiás kosárból, : és arrább ment, hogy meg- j nézze a botokat, í

TAMÁSI ÁRON egyik könyvét szinte kaligrafikus írással dedikálta, de ez a karikatúra úgy látszik

nem túlságosan tetszhetett neki. Legalább is ezt gyanítom groteszk autogramjából. Mintha azt mondaná vele, hogy „nem vagyok azonos önmagámmal”*

CSUKA ZOLTÁNNAK úgyszintén. Úgy kell neki. A halhatatlanságot sohasem mérték ingyen.

I

Áe v*/hd£

cdfiÁ*- vdJ.

'íiétJUi • %>

JUHÁSZ GYULA nagyon szerette, a karikatúrákat, azokat is, amelyek másokról készültek. de azokat még jobban, amelyek az ő arcvonásaival tréfálkoztak. Számtalanszor lerajzoltam. A legtöbb alá azon melegében írt is néhány szellemes, találó vagy árulkodó szót. néha még strófát is. Az egyiken „szőregi pópá”-nak titulálta magát, a másikon „mára-ma- rosd rabbi ”-nak.

Magyar László:

Panoptikum

Ahogy múlik az életi úgy j / szaporodnak az ember emlé- % % kei. Egy csöndes, emlékező ! ^ órán kerültek elő ezek a régi ^ % rajzolatok. Majd' mindegyik_ !

hez tapad valamilyen törté- ; ^ net. Mivel pedig amatőrös- \ ködésem eme modelljei ne- í ^ vezetes emberek voltak, ta- i % Ián nem is egészen magán- \

í ügy egy-egy ilyen történet. í í !

.v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\

í MÖRA FERENC, a másik í nagy szegedi, szintén ked- jvelte ß ceruza tréfádkozá- ; sait,. sőt hitelesítő megjegy- : zéseivel még fokozta is a tré- ! fát. EJ lehet kicsit gondol- ! kozni azon, miért látott írozsnyói ,,püspök”-öt ebben ! a torzképóben, mint ahogy ! Juhász Gyula is hol pópá- : nak, hol rabbinak tisztelte ! saját karikatúráját. Tán csak í nem a klérusról, a kiéri ka- ! lizmusról kialakult vélemé- ! nyűk tükröződik a meglepő

; egyezésben?

*

*

JÓZSEF ATTILA ’a rajongó diák, Juhász Gyulát választotta mesterének, Juhász pedig boldogan vállalta, hiszen ő meglátta benne a legnagyobbak legméltóbb utódát. Ebben az időben készült e rajz.

HRLTAI JENŐ már a felszabadulás után került terítékre. A háborús izgalmakat pihente ki Szegeden;

lózközségünk, Kemence, Bér- : necebaráti és Tésa még föllel- l hető és összegyűjthető régi í néprajzi anyagát. Olyan érdé- ! kesség lenne ez a múzeum, l hogy bizonyosan csodájára jár- \ nának. És föl kellene tárnunk; a környéket, az egész Ipolyvöl- \ gyet is. Tele van látványos ér- j dekességgel. Itt a Drégely vár,; a Godó vár. A nagyközönség ! alig tud róluk. Különösen a! Godó vár romjai ígérnek ér-! dekes leleteket. Szakszerű ása- ! tásokat kellene végezni. Az ! erőd az árpádkori őrvárak! egyike volt, környékén avar- f kori sírokat is találtak.

D

omszky Pál lakása is az er- ;

dészet épületében van, de ! ez is inkább könyvtár, mint ! lakás. Körülbelül tízezer kötet ! zsúfolódik benne össze, az „er- ! dészeti bérelszámoló” magán- \ könyvtára. A roskadozó köny- \ vespolcok között rejtőzik a ma- ! gányosan éldegélő könyvbarát \ szerény fekvőhelye. Különös; ember a különleges környezet- \ ben. Apostola a betűnek, a ’kul- < túrának. A k& faluban min- \ denütt szeretettel, tisztelettel \ beszélnek róla. Megértik és i támogatják törekvéseit. Az is-! kolás gyerekek szorgalmasan i hordozzák hozzá az úton-útfé- \ len talált régiségeket, egy-egy! szúette öreg rőkkát, szépen: megfaragott lőporszarut, fali \ tékát, és áhítattal hallgatják,; amikor mesél falujuk évezre-: des múltjáról. Munkáját a köz- ! ség vezetősége is méltányolja.', A tanács a könyvtár fejleszté-l sére évi 2000 forintot szavazott \ még. :

— Termelőszövetkezeti falu j lettünk — mondja mosolyogva j —, azt hiszem, most még in-: kább jut majd könyvre, műve- i lődésre, mint eddig.

C

sak azt fájlalta, hogy a tu- \ risták figyelmét nem hív- ] ják fel eléggé arra a sok érdé-: kességre, ami ezen a vidéken várja őket. Az öreg várromok- \ ra, a kemencei ősi vármegye-j házára, bemecebaráti templo-: mára, amely állt már a tatár- : járás idején is, meg az Ipoly- \ völgy annyi sok . természeti \ szépségére.

— Én mondom — szól búcsú- i zóul —, az idegen, hogy mér-’ hetetlen sok a szeretni való \ gyönyörűség ezen a csodálatos \ vidéken.

— m —

épület. Egyetlen nagy, négyszáz férőhelyes teremből áll, és csak két kis szobácska van hozzá. Az egyik a ruhatáré, a másik a pénztáré. A község lakossága, amely ’körülbelül félmillió forint értékű társadalmi munkával segítette elő felépítését, igen komolyan foglalkozik most azzal a gondolattal, hogy megfelelő új helyiségekkel bővíti. Szeretnének a kemencei klub számára is helyet teremteni benne, mert a nagyterem a téli hónapok alatt átfűthetetlen. Télen az iskola ad helyet a klubnak, amelynek legfőbb attrakciója a televízió.

Igen fontos a szerepe a kemencei kűltúrotthonnak. Itt talál színpadra és mindig igen nagy közönségre a Déryné és a Petőfi Színpad, amelyek — amikor az időjárás engedi — felváltva havonta két-három előadást tartanak Kemencén és mindig „táblás" ház mellett. Az elmúlt évben harminc színielőadás volt Kemencén. Különböző szakkörök is működnek a faluban, van egy nyolcvan tagú énekkar, sőt most zeneiskola is indul, Marosi János helybeli zenetanár vezetésével. Helyiségekre lenne szükségük a kultúrotthonban. Domszky Pál a községi könyvtár számára is itt szeretne megfelelő helyet kapni, hogy az erdészet épületének három szobácskája fölszabaduljon kizárólag a múzeum számára.

Ezen a téren megkapóan szép tervek érlelődnek itt, a Börzsöny vadregényes világában.

— Aki nem ismeri alaposabban ezt a vidéket, el sem tudja képzelni, hogy mennyi itt a feldolgozásra és megőrzésre méltó múzeumi anyag. Tele vagyunk szép, ritka és értékes emlékekkel. Ha egy „skan- zen”-t rendezhetnénk be, egy szabadtéri múzeumot... A faluban már csak egy-két régi, jellegzetes szalmatetős palócház van. A múzeum céljaira meg kellene egyet szereznünk, mielőtt ezek is végképp eltűnnek a föld színéről. Vagy pedig fel kellene építenünk egyet és az annyira jellegzetes eredeti palóc bútorzattal, konyha- felszereléssel berendeznünk. Ebben gyűjthetnéhk azután össze három nyolcszázéves pa-