Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-12 / 61. szám

1961. MÁRCIUS 12, VASÁRNAP ”‘T/fúlna A DÖNTŐ FORDULAT UTÁN (Folytatás az 1. oldalról.) zetet, s ezáltal tetteik szert az említett magas jövede­lemre. Mindebből' logikusan következük, ám mégis emlí­tést érdemel, hogy mindkét szövetkezet az állammal kö­tött árutermelési és értékesí­tési tervét túlteljesítette. Sajnos, nem valamennyi tsz- ben munkálkodtak kielégítően. A megye 203 termelőszövetke­zetének mintegy 20—23 száza­léka gyengén gazdálkodott és ezekben a részesedés alacsony volt. Ezért is volt helyes és- üdvözlendő az a kezdeménye­zés, hogy a jól gazdálkodó ter­melőszövetkezetek meghívtak magukhoz a gyengébben mű­ködő tsz-ekböl jó néhány ve­zetőt. Itt ezek a vezetők a sa­ját szemükkel . látták, hogy semmiféle csodára nin­csen szükség a termelőszövet­kezet tagjainak boldogulásá­hoz. Jellemző, hogy valameny- nyien úgy nyilatkoztak az eredményes tapasztalatcsere nyomán: a látottak hozzásegí­tik őket a munka jobb, ala­posabb megszervezéséhez, a gyakorlatlanságból eredő hi­bák ^kiküszöböléséhez. Az elmúlt esztendőben igen gazdag tapasztalatokat sze­reztünk mind a pártmunká­ban, mind az állami vezetés­ben. Ismerve munkaterületün­ket, felkészültünk a kétségkí­vül jelentkező nehézségek- le­küzdésére. Egynéhány ilyen nehézség a termelőszövetke­zeti vezetőség összetételében, megválasztásában, valamint megszilárdításában és döntően a szükséges munkaerő biztosí­tásában jelentkezik. Megyénk­re ugyanis az is jellemző, hogy -viszonylag kis szántóterület jut egy-egy családra, s ugyan­akkor nagy munkaigényű, nagy jövedelmű kultúrákat termelnek. Ilyen kultúrák a különböző zöldségfélék, a pap­rika, a paradicsom, a gyümöl­csök, a földieper, a málna, stb. Sokszor a család minden tagjának részt kellett vennie a munkában, s ilyenkor legtöbb­ször még a Budapestre bejá­ró családtagok is segítettek. Megoldás: az eredményességi munkaegység Magától értetődő, hogy a mi megyénkben talán a többi me­gyénél is nagyobb jelentőségű a munkaerőprobléma megol­dása. A vetésszerkezetet a le­hetőségekhez képest meg kell hagyni, mert a nagy hozamú, belterjes, nagy munkaigényű kultúrák termesztésének csök­kentése népgazdaságilag ki­esést okozna és ez főleg Bu­dapest ellátása szempontjából lenne hátrányos, amellett, hogy a szóbanforgó községek dolgozóinak jövedelmét is csökkentené. Sem egyik, sem másik nem lehet célunk, ép­pen ellenkezőleg, még nagyobb ütemben kell fejleszteni Buda­pest áruellátását és tovább nö­velni a tsz-parasztők jövedel­mét. Érthető tehát, hogy főleg ezeknek a problémáknak a megoldására kerestünk lehe­tőségeket. Ennek egyik módja a helyes jövedelemelosztási formák megtalálása, hogy ezeknek segítségével lehetővé váljék a családtagok minél nagyobb számú bevonása a munkába; hogy a termelőszö­vetkezeti tag és családja érde­kelt legyen a legjobb minősé­gű, s minél magasabb hozam elérésében. Mi úgy láttuk, hogy ez a probléma csákis egyféleképpen oldható meg, mégpedig úgy, ha a termelő- szövetkezet tagja és családja közvetlenül részesedik az álta­la előállított értékből, ponto­sabban szólva: nem :sdk mun­kája, hanem az általa előállí­tott érték szerint részesedik a jövedelemből. A megyei pártbizottság, a megyei tanáccsal karöltve, a fenti szempontok figyelembe­vételével, 1959 tavaszán olyan részesedési rendszert dolgozott ki és javasolt a termelő- szövetkezeteknek, amely hoz­zájárul e probléma megoldá­sához. Javasoltuk tehát az általunk eredményességi mun­kaegységnek elnevezett rend­szert alkalmazni, ami abból áll, hogy például a kukori­cánál a munkaegység-jóváírás nem a terület megművelésé­től, hanem a termelt má­zsák mennyiségétől függ, ugyanakkor természetesen fi­gyelembe vettük a föld mi­nőségét is. Ez a módszer a zöldség- és gyümölcskultúrák­nál, e termékek értékesítésé­nél a bevétel összegével van szoros kapcsolatban. Például a paradicsomnál száz forint bevétel után 35 forint ter­melt értéknek megfelelő mun­kaegység jóváírás történik. Az ilyen jövedelemelosztás szükségessé tette, hogy min­denki pontosan ismerje az általa termelt értéket, ezért is javasoltuk azt, hogy a nagy munkaigényű kapáskul­túrák területét családonként, kisebb munkacsapatonként osszák ki. Ezzel két dolgot kívántunk elérni. Egyrészt azt, hogy a tagok jövedelme, részesedése az általuk vég­zett munkától és a termelt értéktől függjön, másrészt, hogy ebbe a munkába köny- nyen bevonható legyen a csa­lád minden tagja, apraja- ' nagyja, sőt, még a más fog­lalkozást űző családtag, ro­kon is. fl pártirányítás helyzete A termelőszövetkezetek tag­ságának túlnyomó része egyet­értett az eredményességi munkaegység bevezetésére tett javaslatainkkal, ugyanezt vi­szont sajnos, nem mondhatjuk el a tsz-vezetők egy részéről. Termelőszövetkezeteink ki­sebb része 1959-ben, na­gyobb része pedig 1960-ban valósította meg ezt a fajta jövedelemelosztást. Fontos rá­mutatni arra e két esztendő tanulságai alapján: a gya­korlat már eldöntötte azt, hogy ott, ahol érvényesítették a közvetlen anyagi érdekeltsé­get, ahol kiosztották a csalá­doknak (természetesen a csa­ládokkal előzetesen meg­egyezve) a művelendő terüle­tet, ott nem volt munkaerő­probléma, sem a terület idő­beni megművelésével, sem a betakarítással. Ezekben a ter­melőszövetkezetekben kivé­tel nélkül kitűnően gazdál­kodtak és igen eredménye­sen zártak. Ezzel szemben, ahol a vezetők húzódoztak, vagy éppen cSak formálisan fogadták meg a párt jó taná­csát, ott év közben fellépett a munkaerőhiány s ennek ve­lejárója, a terméskiesés, ami népgazdasági kárt is jelentéit azonkívül, hogy a termelő­szövetkezeti tagok jövedelmé­nek csökkenésével járt. Magunk is okultunk a jó és rossz tapasztalatokból, és az idied szervezés során, már közvetlenül a belépés után elbeszélgettünk a parasztok­kal a területvállalásról. En­nek eredménye szinte mind­járt megmutatkozott, hiszen a legtöbb újonnan belépett tag aláírása mellett ott van területvállalása is. ami nagy­szerű ajánlólevél a tavaszi munkákhoz. Az ismertetett tennivalók felvetik a termelőszövetke­zetek pártirányításának prob­lémáját A lehetőségeket meg­szabja az a tény. hogy jelen­leg alacsony a párttagok szá­ma a dolgozó parasztok kö­zött. Most úgy oldjuk meg a szövetkezetek pártirányítását, hogy a járási pártbizottsá­gokban, a járási tanácsok­ban, a községi tanácsokban dolgozó kommunisták aktí­van segítik a tsz-ek kommu­nistáit. hogy azok megtanul­ják a termelőszövetkezetek pártirányítását, de közvetlen segítséget adnak a tsz-ek ve­zetőségének is, amíg az ot­tani pártszervezetek meg nem erősödnek. s ezt a feladatot ellátni nem tudják. Amikor a pártszervezet már megerő­södik. erre képes, akkor a pártszervezeten keresztül vég­zik ezt a feladatot. A párt irányító szerepe még jó ideig ezen a módon fog érvényesülni, bár az újon­nan alakult termelőszövetke­zetekben — és ez különösen örvendetes — egyre inkább rendezik soraikat a kommu­nisták, megismerik a nagy­üzemi gazdálkodás során rá­juk háruló feladatokat. Űj, becsületes dolgozó parasztok­kal erősödik a párt. s ezzel kialakulnak a mezőgazdasági üzemi pártszervezetek. Vilá­gos azonban, hogy ezek a pártszervezetek még hosszú ideig közvetlen és hathatós segítségre, támogatásra szo­rulnak. hiszen különösen az első években, nehézségekkel küzdenek a termelőszövet­kezetek. s ezeknek páirtirá- nyítását csak úgy tudják meg­oldani. ha a járási pártszer- vekben és a más szervek­ben dolgozó kommunisták a legmesszebbmenő támogatás­ban részesítik őket. Nyugodtan mondhatjuk, hogy megyénk dolgozó pa­rasztjai között ' manapság jó a hangulat. Termelőszövetke­zeteink túlnyomó többségé­ben npost már gyakorlatban is meggyőződtek arról, hogy helyesen cselekedtek, amikor hallgattak a pártra, a párt szavára, és bátran léptek a szövetkezeti gazdálkodás út­jára. Az újonnan belépett fcsz-parasztok ugyancsak bi­zakodással nézhetnek a jö­vőbe. hiszen ott van mögöt­tük erejével egész szocializ­must építő társadalmunk, né­pi államunk. -S ott van min­denekelőtt a már meglevő termelőszövetkezetek legfon­tosabb tanulsága, hogy sike­reik. boldogulásuk záloga sa­ját dolgos kezükbe van le­téve. Ahol jó a vezetés, ki­fogástalan a munkaszellem, ott a gazdagodás, a gyarapo­dás se marad el. Lelepleztek Mikszáth Kálmán szobrát A Mikszáth Kálmán téren ünnepélyesen átadták Buda­pest népének Mikszáth Kál­mán szobrát, amelyet a fő­városi tanács állíttatott az író halálának 50. évfordulója al­kalmával. A szobor — Kocsis András Kossuth-díjas szob­rászművész alkotása. Az ün­nepségen megjelent Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Benke Valéria művelődésügyi miniszter, Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, számos író és ne­ves közéleti személyiség. A Mikszáth Kálmán-emlék- bizottság nevében Illés Béla Kossuth-díjas író, az emlék- bizottság elnöke mondott be­szédet. Az ünnepi beszéd után a szobor talapzatára elhelyezték a párt, a kormány és a tár­sadalmi szervek koszorúit, majd az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. (MTI) Befejeződött a bírósági vezetők országos értekezlete Szombaton befejeződött a bírósági vezetők kétnapos or­szágos értekezlete. A tanács­kozás dr. Nezvál Ferenc igazságügymindsztemek a fel­szólalásokra adott válaszával ért véget. (MTI) Országszerte mintegy 800 bábjátékos csoport működik A Művelődésügyi Minisz­térium köznevelési főosztá­lya és a Népművelési Intézet megvizsgálta a bábjátékos­mozgalom helyzetét. Megál­lapították: az országban mint­egy 800 bábjátékos csoport működük, többségük az isko­lákban, úttörőegyüttesként. A felnőtt csoportok száma meg­haladja a 160-at. A bábjáték elterjedését elő­segítette. hogy a tanító- és óvónőképzőkben ma már na­gyobb gondot fordítanak e tantárgy oktatására. Az Üt- törőszövetsée pedig Csille­bércen rendezett az úttörő­vezetők részére tanfolyamot, ahol a bábjátékkal foglalkoz­tak. A vizsgálat felhívta a fi­gyelmet a mozgalom fogya­tékosságaira is. Megállapítot­ták, hogy a csoportokkal fog­lalkozók szakmai képzettsége nem mindig kielégítő. A mű­sorpolitikában és a színvo­nalban is hibák mutatkoznak. A bábjátékos szakkörök nem kapnak megfelelő útmutatást. A Művelődésügyi Minisz­térium köznevelési főosztá­lya. és a Népművelési Inté­zet megfelelő javaslatokat dolgozott ki a bábjátékos szakkörök vezetőinek tovább­képzésére. Az idei oktatási évben a tanítóképzők, a pe­dagógiai főiskolák és óvónő­képzők számára ú j tan ter­vet, jegyzeteket, illetve tan- ányagot adtak ki. A megyék­ben és vidéki városokban a bábcsoportok vezetőinek tanfolyamokat szerveznek, s részükre a legjobb szakem­berek tartanak előadásokat. (MTI) Az ötvösszakma első ifjúsági exportbrigádja A világ minden táján ismerik az Állami Pénzverő ötvös­műhelyében 'készült műremekeket. Az üzem KlSZ-szervezeté- nek tagjai ifjúsági exportbrigádot alakítottak, célul tűzték kit hogy szakmailag és minőségileg olyan készítményeket állíta­nak elő, ami felülmúlja az eddigi exportkövetelmény eket. Az ifjúsági exportbrigád egyik tagja, Molnár Sándor ezüst zenélő órát készít. fäwaHM! Az ifjúsági exportbrigád munkája nyomán készülnek a szebbnél-szebb ötvös remekművek. (MTI Foto, Marosi felv.) hogy az ifjúságot mindenek­előtt a mai problémák érdek­lik. A Dorottya, mint ahogy ön írja, nem vet fel új prob­lémákat, hiszen maga a mű százötvenhét éves. Ez azon­ban nem baj. Nem baj, mégpedig azért, mert a mai ifjúság a mai korban él, te­hát benne él a problémákban, s így nem föltétien szükséges a szórakozást is a hétköznapi problémáknak alávetni.. A gondolat első fele kétség­kívül igaz. A mai ifjúság va­lóban a mai korban él. Így az is bizonyos, hogy benne él a problémákban. Egy dolgot nem értek csupán. Miért kí­vánja a levél írója kirekesz- teni az ifjúságot a ma prob­lémáiból? Kérdem ezt azért, mert legjobb tudomásom sze­rint a haladó színház minden korban a kor égető és meg­oldásra váró problémáira ke­reste a feleletet vagy állást foglalt az 'emberiség, az ál­talános társadalmi haladás nagy ügye mellett. Ebből következik nyom­ban a másik tétel: a szín­ház, a színjátszás nemcsak szórakozás. Az öntevékeny színjátszó-csoportok célja sem lehet az. Mi hát a cél? Két­ségkívül a szórakozás is, a játék öröme. De nem ez az egyetlen, s nem is a lényege. «Az öntevékeny színjátszás fel­adata: a játék örömén ke­resztül megkedvelni és meg- kedveltetni a színházat, a színpad művészetét. Azután: szórakozva tanulni és taníta­ni. E célok elérésében pedig alapkérdés, hogy mit mutat­nak be öntevékeny — vagy hivatásos — együtteseink. A színház nevelő hatását «listáink falusi munkahelyek­re? Vagy talán korunk erkölcsi normái teljes egészében kiala­kultak már? Nincs semmi kí­vánnivaló ezen a területen? Félreértés ne essék, nem alapvető hibákról van szó, s nem is általánosságokról. Mégis, jobb, ha csínján bá­nunk a kinyilatkoztatásokkal. Mellékvágányra vezethetnek! Szükség van tehát a mai életünk problematikáját tár­gyaló színművek előadására. Éppen ifjúságunk érdekében. Mielőtt pontot tennék va­sárnapi postám végére, még egy megjegyzésre szeretnék reflektálni. A levélíró azt írta ugyanis, hogy „egy magyar embernek nem szabad a ma­gyar irodalom elé helyezni sem Shakespeare-t, Aristopha- nes-t, sem pedig Shaw-t, mint ahogy azt ön tette’’. Félreér­tett, mert én nem ezt állítot­tam. De ha már szó került róla, engedtessék meg nekem, hogy bár nagyra tartom gaz­dag nemzeti irodalmi hagya­tékunkat, mégis nagyobb mű­vésznek tartsam Shakespeare-t, Aristophanes-t, Shaw-t, mint a mi Csokonainkat. Azt hiszem, ezzel nem esett csorba ma­gyarságomon, annál is inkább, mert nem én vagyok az egyet­len, aki így vélekedik. A bi­zonyság kedvéért csak Szerb Antalt idézem: „Csokonai... komikus eposza, a Dorottya, bár a legelőkelőbb minta után, Pope gazdag Fürtrablása után indul, csak azokban a részeik­ben sikerült, ahol a debreceni diák megereszti csúfondáros nyelvét.. Nos, kedves nagykőrösi le­vélíró, még mindig felelőtlen­ségnek tartja a ceglédi gimna­zista színjátszókat ért bírála­tot? Amint írja: „a kritizálás- nál mi sem könnyebb”. Azt hiszem, ebben mara­dunk. Prukner Pál IVasarnapi posta ^fflíeymciyy arázom a bizonyítványom úgy hiszem, levélírónk sem tagadhatja. Akkor pedig? Miért emel szót az ellen, ha mi ezt a nevelő célzatot kér­jük számon a ceglédi gim- názista színjátszóktól csak­úgy, mint más művészeti együttesünktől? Csokonai a nemesek számára írta a Do­rottyát, így tanulsága, neve­lő célzata kétségkívül túlha­ladott, ■ s tanulsága ma már nem lehet tanulság ifjúságunk számára. De nézzük tovább a leve­let: „A diákok mindig kellő fel­világosítást kaptak és kapnak az iskolában a mai problémá­kat illetően. Nem szabad min­dent túlzásba vinni!” Túlzás? Bár tökéletesen igazat adhatnék a levél író­jának! „A diákok mindig kel­lő felvilágosítást kaptak... az iskolában...” Még túlságosan közel van 1956 ahhoz, hogy ezt ilyen bizonyossággal ál­líthassuk. De elmondhatok nem /egy példát „szakmai” kereteken belül is. Az idén történt. Egyik gimnáziumunkban azzal a kéréssel fordultam a diá­kokhoz, nevezzenek meg tíz, ma élő írót és költőt. A leg­több öt név volt... Nos, olyan rendben van már mini den? Vagy: Hány középiskolás diákot vontak már felelősségre az el­múlt hónapok során huligán­kodásért! Pedig a levélíró sze­rint: „A diákok mindig kellő felvilágosítást... kapnak az iskolában.” Azután: OJyail nagyon * tolakodnak például diákjaink mezőgazda- sági iskolákba, végzett egyete­Félreertés ne essék, nem Karinthyt kívánom plagizál­ni. De a remekbe sikerült humoreszk címe őriként kí­nálja magát, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Elmúlt va­sárnapi postám ugyanis, amely Egy percre megfogni azt, ami örök címmel jelent meg lapunkban, s a ceglédi gimnazisták Dorottya előadá­sával összefüggésben íródott, nagy vihart kavart nemcsak Cegléden, de másutt is. Szó­ban és írásban egyaránt, nem egy olyan észrevétel érkezett lapunkhoz, amire reagálni kell. Kiss András, a Hazafias Népfront ceglédi városi bi­zottságának titkára, levélben fordult szerkesztőségünkhöz, amelyben jelzi, hogy az elő­adás nézőközönsége közül igen sokan nem értenek egyet a bírálat erősségi fokával. Mint írja: „Hivatalomban megje­lent a darab rendezője, dra- matizálója, s a kulturális te­vékenység több aktívája és arra kértek, hogy továbbítsam önökhöz véleményüket.. Nos, ez a vélemény megér­kezett hozzánk, csupán érde­kes módon, a darab rendezője, dramatizálója és a kulturális tevékenység több aktívája nem tulajdon nevét írta alá a szó- banforgó írásra, hanem „a ceglédi közönség véleménye” jeligével kívánták fémjelezni írásuk hitelességét. Miért, miért sem, nehéz lenne eldön­teni. Vagy talán ők úgy ér­telmezik, hogy a ceglédi kö­zönség véleménye azonos a mű rendezőjének és dramati­záló jának véleményével? Egy másik levél Végh alá­írással Nagykőrösről érkezett. Idézem néhány mondatát: „önnek igaza van abban,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents