Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-01 / 51. szám

MONOR© VIDÉKE rluázutazuA • A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA • III. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 1961. MÁRCIUS 1. SZERDA Falu Tamás: ÚJRAKEZDENI Jó volna újrakezdeni, Tág szemeket mereszteni. Állni bezárt kapuk előtt, S hinni az el nem hihetőt. Jó volna újrakezdeni, Magamat megtéveszteni, Jeleket látni itt, meg ott, S remélni mára holnapot. Mert ki már nem tud kezdeni, Az nem tud már csak veszteni, Az élet zord törvénye ez: Ki már nem kezd, az befejez. „A Vccsés és Környéke Há­ziipari Szövetkezet értesíti a község lakosságát, hogy köz­ségünk területén megnyílik az első javítás, szolgáltatás, mé­retes tevékenységet végző boltja. Szeretettel várunk minden kedves vevőnket bol­tunkban.” Eddig szól a röpcédula szö­vege, a röpcéduláé, amelyet a múlt hét első felében bőven osztogattak mindenfelé Vecsé- sen. Hogy egy újfajta, a lakos­ság szükségleteit kielégítő boltot nyitnak valahol, az igen helyes. De hogy egy új bol­tot. javítóműhelyt, üzemrészt vagy bármit is, ennyire meg­hirdessenek — és ennyire mes­terkélt megfogalmazásban! — ez valahogy érthetetlen. A há­ziipar fogalma sok mindent ölel fel — így a röpcédulák­ból voltaképp mi sem derül ki. Ha már valamit hirdetünk, konkrétan tegyük, ne elna­gyoltan. körvonalazottan, az­zal a ki nem mondott fel­fogással: úgy értik, ahogy akarják. Vagy olyan nagy­szabású vállalkozás lesz ez az új üzlet, hogy külön előzetes reklámozásra is szükség van? A konkrét dolgok csak ezután jönnek még? Mint a moziban: Jön! Jön!! Jön!!! Minden reklám csak úgy ér valamit, ha ki is fizetődik. Nehéz elképzelni, hogy ez a sejtelmesen szövegezett rek­lám sok vevőt szerezne. (Pápay) Monoron, Vecsésen, Maglódon és Üllőn felemelték az építkezési kölcsön felső határát Jelentősen megnövekedett az OTP monori fiókjának takarékbetét alapja A közelmúltban megjelent új rendelkezés értelmében a mo­nori járásban Monoron, Vecsé­sen, Maglódon és Üllőn az Or­szágos Takarékpénztár fel­emelte az egyes területen en­gedélyezhető építkezési kölcsön felső határát. Az új rendelet értelmében az eddigi 60 ezer forint helyett az építési köl­csön felső határa az összkölt­ség 75 százaléka, legfeljebb 70 ezer forint. Az építkezési hitelek utáni érdeklődés, valamint a lakos­ság takarékbetétigénye kívánta meg, hogy az OTP a lakosság közelébe jöjjön. A lakosság ta- karékoskodási kedvét kielégít­ve, a járásban Monoron kívül Vecsésen, Gyomron és Pilisen működik OTP-fiók. El kell mondanunk azt is, hogy az el­múlt évekhez viszonyítva je­lentősen megnövekedett a ta­karékbetétek száma. — Minél több takarékbetét — saját hozzájárulás! —, an­nál több építkezési kölcsönt tudunk folyósítani — magya­rázta Simon Henrik, a monori OTP-fiók vezetője, amikor az új építkezési rendelet előnyei­ről beszélgettünk. Az építkezési keret és köl­csön összege nagy részben függ a lakosság takarékosko­dásának aktivitásától — foly­tatta —. mert ez az akkumu­lációs összeg képezi a kölcsön­folyósítás egyik alapját. — Kik kaphatnak kölcsönt? — kérdeztük. — Elsősorban a nagyüzemi munkások, bányászok, továbbá a szellemi foglalkozásúak is. Uj családiház építésére és megkezdettnek a befejezésére kölcsönt kaphatnak a mező- gazdasági termelőszövetkeze­tek tagjai is. — Uj családiház építésére: félbemaradt, nem lakott csalá­diház építésének befejezésére; indokolt esetben meglevő csa­ládiház kiegészítésére (tolda­léképítkezés); személyi tulaj­donban levő lakóházak helyre- állítására és tatarozására stb. lehet kölcsönt folyósítani. — Kölcsönben részesülhet. aki — családiház építkezéshez — telekkel rendelkezik (a te­lek lehet a dolgozónak vagy házas-társának telekkönyvi tu­lajdona; lehet olyan telek is, amelyet rokona házépítés cél­jára — telekkönyvi átírás nél­kül — a kölcsönigénylő ren­delkezésére bocsát;) akit a munkáltató a kölcsönnel való támogatásra javasol; akinek részére az Illetékes építési ha­tóság az építési engedélyt meg­adta és az építési költségnek az engedélyezett kölcsönösszeg és az építési összköltség kö­zötti részével rendelkezik. — Építési kölcsönt az OTP — tanácsi igazolásra! — ki­mondottan az elkészült mun­kák után fizet, amelyek a jó­váhagyott költségvetésben sze­repelnek. Ha például — tégla­épületnél — az alap, lábazat, felmenőfal elkészült, a köl­csönösszeg első részeként 35 százalékát fizeti ki az OTP! — A kölcsön kamata évi 2 százalék, késedelmes fizetés esetén évi 6 százalék! A tör­lesztés időtartamát a Taka­rékpénztár az építtető kerese­tének és szociális helyzetének figyelembevételével állapítja meg. Visszafizetési idő legfel­jebb 25 év. Hörömpő Jenő Égy kedves, derűs, csupa­szív szovjet vígjátékot muta­tott be a gyömrői KlSZ-szer- vezet színjátszó gárdája szom­baton és vasárnap. Dihocsív- nij művét: a Nászutazást. A közönség, amely — a szoká­sától eltérően — színültig megtöltötte a művelődési ott­hon nagytermét, kedvezően fogadta a fiatal együttes első bemutatkozását háromfelvo- násos színműben. A szereplők nagy érdeme, hogy hiteles légkört tudtak teremteni, a színpadról a szovjet élet derűje, a szovjet ifjúság egészséges életszemlé­lete sugárzott szét, a darab rokonszenvesen megirt és ala­kított szereplőit. Az előadás tempós volt és gördülékeny; a színjátszók már az első alkalommal együttessé forrtak össze, va­lamennyien jó teljesítményt nyújtottak. E két nagy érdem a rendezőt: Bagóczki Sándort dicséri. Ugyanőt a darab egyik jó hősének, Márknak a nagy játékkedvvel, mértéktartó hu­morral megformálásáért is meg kell dicsértlünk. Nehéz lenne „rangsorol­nunk” a szereplőket, hiszen Mark és Nasztyanka szerelmi kellőse (Bagóczki Sándor és Mezes Jánosné) is főszereppé nőtt: sok nyílt- színi tapsot aratott. Mózes Janosné fürge, temperamentu­mos Naszty etikája, Gotsman Éva bájos-üde Zójácskája, Widder Jánosné délceg kor­mányosnője egyaránt tetszett a közönségnek, csakúgy, mint 33 millió forint forgalom egy negyedév alatt Reggel hét óra van. A szűk udvaron három pótkocsis te­herautóra rakodnak. Kevés a hely, a pótkocsikat emberi erővel kell a raktárak elé tol­ni. Az autók a keskeny ud­varon nem tudnak megfordul­ni. Sietnek a rakodással, az irodai dolgozók is segítenek. Nagy a körzet, Kakucstól Pé- celig a monori FŰSZERT látja el élelmiszerrel, cukorkával, csokoládéval, konzervvel, dé­ligyümölccsel a falvak lakos­ságát. Egy óra alatt kiürül az ud­var, hogy délben újra rakod­janak az újabb körútra induló teherautók. A fűszeráruk rak­tárában Vári Károly raktá­rossal beszélgetünk. — A telep 1949-ben létesült. A forgalom évről évre növeke­dett. a raktárak azonban nem. Tíz év után tavaly kaptunk először engedélyt a bővítésre. A vállalat a szomszédos tel­kekből vásárolt. Önköltség­ben saját építőbrigádunk 300 négyzetméter alapterületű rak­tárt épített. így most két- három évig nem szűkölkö­dünk. Ugyancsak az építő­brigádunk építi meg a kör­A GYÜMÖLCSFÁK ápolása, gondozása címmel tart előadást a gyömrői mű­velődési otthonban március 2-án este hétkor Gerdei Ká­roly tanár, Milliomosok között Maglódon A gyermeknevelésről Indított előadássorozatot a TIT JÁRÁSI osztálya Pi­lis, Gomba, Gyömrő és Ve- csés községben. Gyomrán az elmúlt héten is zsúfolásig meg­telt a művelődési otthon kis­terme, ahol a szülők nagy ér­deklődéssel hallgatták meg Magócsi Károly igazgató elő­adását sokszor bosszúsan morgoló­dunk is: jobb helyre is tehet­ték volna szegény szobrot. De ha már itt van. miért nem ügyelünk jobban a környeze­tére? Két elvadult, száraz bo­kor ... Ez illeti meg Kossuth Lajos szobrát? A maglódi Micsurin Tsz zárszámadó közgyűlésén a ré­gi tagok teljes számban meg­jelentek, de ott voltak az új tagok is, akik kíváncsiak vol­taik arra. mit is kapnak a munkaév végén, ha jól, be­csületesen, lelkiismeretesen dolgoznak. A beszámolót Pálos László elvtárs. a tsz elnöke tartotta. Felemlítette azokat a nehézsé­geket, amellyel a tsz-nek meg kellett küzdeni a múlt gazda­sági évben. Az aszályos esztendő, a sertéspestis, a juhelhullás. a baromfivész, s nem utolsósorban a száj- és ’ körömfájás nagy próbá­ra tette a termelőszövet­kezetet, Ilyen nehézsé­gek mellett is biztosítani tudtak a tagoknak mun­kaegységenként 44,90 fo­rintot. Jelentősen növekedett a tsz vagyona, amely I960, decem­berében hatmillió 749 ezer fo­rintot tett ki. A fel nem oszt­ható vagyon teljes összege 1 millió 339 ezer forint. így te­hát a maglódi Micsurin is felsorakozott a milliomos tsz- ek sorába! A termésátlagot a kukorica és a zab kivételével minden más terménynél emelni tud­ták. Száz hízó helyett 113-at. 120 darab hízott marhát, 17,4 mázsa baromfihúst adtak köz­fogyasztásra. A tsz tagjai nagyszámban szóltak hozzá a beszámolóhoz. Elmondták,' hogy még jobb lett volna az I eredmény, ha egyes ta­gok nagyobb lelkiismere­tességgel állnak a mun­kához. Hiányolták az egyes szervezési hibák nyomán a felelősségrevo- nást. Javasolták, hogy a tervké­szítésbe a tagokat ezentúl job­ban vonják be. Felvetettek olyan egyszerű, de mégis fon­tos problémákat. mint pél­dául azt, hogy nincs mentő- lada, pedig ott, ahol sok em­ber dolgozik együtt, erre fel­tétlenül szükség van. Nézzünk néhány példát, mit jelent a 44 forint 90 fillé­res munkaegység egy-egy tsz- tagnál? Pongor Imre trakto­ros 38 ezer forintot és négy hektó bort kapott; Mészáros István 36 369 forint érték­ben készpénzt és terményt. Szoldán Lajos kilenc hónapja tagja a tsz-nek. Ez idő alatt 23 ezer forintot keresett. Bo- bák István tsz-tag is 23 ezer forint felett kapott. Fehér István, a tsz KISZ- titkára. húszéves fiatalem­ber. Kérdésemre, hogy hány munkaegységet teljesített, bol­dogan mondta: 523-at! Nosza, elő a ceruzát, egy-két pilla­nat. s máris tudta, hogy 23 482 forint és 70 fillér volt az évi jövedelme, amely havi 1929 forintot jelent. Melyik húszéves fiú keresi meg ezt a Pestre járók közül? Nem sokan. De ha itthon is megkereshetik, minek menjenek Pestre? Este a tsz-tagok közös va­csorán ünnepelték meg a jól zárt esztendőt, együtt az új tagokkal. — esjó — pályát az autók részére. A raktárak háta mögött hatmé­teres utat vágunk és egy ki­sebb raktárépületet lebontunk, ezáltal a gépkocsik körforga­lomban fognak közlekedni a telepen. Az édességraktárban Solti Sándor raktáros büszkén mu­tat körbe, a zsúfolásig telt polcokon. Van itt minden: Kispajtás. Aranydesszert, Sport-szelet. Tibi csokoládé, táblás csokoládé és vagy száz­féle cukorka. — Az édességraktár mindig tele van áruval, december­ben mégis két napra teljesen kiürült, de most ismét van mindenből. Az irodában Koncsik Géza fiókvezető az árukiszállítási grafikont tanulmányozza. — Nagy forgalmat bonyolí­tunk le. A mi munkánkon keresztül könnyen lemérhető*, hogyan emelkedik a nép jólét. Az elmúlt negyedévet is jól zártuk — mondotta. — 33 mil­lió forint volt a forgalom. Négymillióval teljesítettük túl a tervet. Raktárosaink, köz­tük Burján István kiváló dol­gozó és a kocsikísérők, meg a rakodómunkások mindent megtesznek. hogy a körze­tünkbe tartozó üzleteik áru­ellátása zavartalan legyen. Ezért fontos, hogy a meg­rendelések időben beérkezze­nek és a boltvezetők az elő­írás szerint várják be az áru­szállító teherautókat. Sz. D. A finálé — mint említettük — vala- Mózes János örökké fiatal mennyien elismerésre mél- professzora, Widder János fér- tóan játszottak. Madarász Jó- fias Andreje és Földvárszki zsefné megszemélyesítésében József kisfiúsán kedves Kosz- Alexandra néni („az anya- lyája. hajó") pár mondatos szerepe (— ib —) Javaslatok cikkünk nyomán Örömmel olvastam lapjuk legutóbbi számában, hogy a vasút állomás előtti tér rende­zése nemsokára befejeződik. Siettem megnézni, mert sze­retek minden újat és szépet látni, különösen, ha községün­ket szépíti. Még nem sokat láthattam, de ami ott van, az ígéretnek elég jó. A kocsiút, a gyalog­járók, a fel- és leszállóhe­lyek, az autóbuszok parkoló­helye mind okosan és célsze­rűen van megoldva. A lám­pák is egészen fővárosi stí­lusúak. Remélhetőleg a kerté­szeti kiképzés és az útburko­lás is méltó lesz a lámpák­hoz. Két dologra szeretném azon­ban felhívni az illetékesek figyelmét: 1. Határozatba kellene hoz­ni, hogy a ligetből több fát nem vághatnak ki és a lige­tet is rendbehozzák! (A liget­ről sikerült azt megállapíta­nom. hogy a neve: „Marx liget” — a táblát hiába ke­restem!) 2. Kapjon a szépülő új tér is nevet, reméljük, megér­demli. A „Marx liget” mellett legyen például „Engels tér”. —H. K — Monor. Mennyit fejlődött Vecsés egy év alatt? VÁLASZ NEVTELEN LEVELRE Névtelen levelet kaptam, írója arra kér, hogy a megyei Hírlapban válaszoljak levelére. Azt írja, hogy a községi ta­nács nem törődik a Halmi-te­leppel, mert ott még most sincs villany. Bizonyára akik­nek van villányiik, azok autó­busz várótermet kérnek, mint ahogy ennek már hangot is adott Szalontai Attila „Úgy koppan az eső” című írásában. Neki három iskolás gyerme­ke van, dolgozni jár. Március­ban 600 forint hozzájárulást fi­zetett a hálózatbővítésre. Pet­róleumot az ottani üzletben csak délután mérnek. Ha a gyerekek délután vannak isko­lában. nin;s, aki petróleumot vásároljon. Olyankor gyertyá­val világítanak. Levelében megjegyzi, ha ott lakna vagy három „benfen- tes”, kiharcolnák maguknak a villanyhálózat, bővítését, de mivel gyári munkások laknak, azért nem törődnek velük. Levelét azért írja névtele­nül, mert „aki igazat mond. betörik a fejét”. A válaszadást a végéről kez­dem. Valamikor talán volt úgy, hogy az igazat nem lehe­tett megmondani, de ma már ez nem áll. Minden hibát nyu­godtan fel lehet vélni. Senkit nem ér birlatáért retorzió. Eb­ben az ügyben azonban a le­vél írójának nincs sok igazsá­ga. Hogy miért? Elmondom, illetve leírom. A községi tanács zömében munkás, kisebb részben dol­gozó paraszt és értelmiségi foglalkozású emberekből tevő­dik össze. Van közöttük jó né­hány kommunista is. Vala­mennyiünknek egyöntetű fel­adata. hogy a lehetőségekhez képest gyors ütemben fejlesz- szük községünket. Mindany- nyian az egész község szépíté­sén, kulturáltabbá tételén dol­gozunk. Igaz, hogy a Halmi­telep másfél km-re Budapest­től még részben villany nélkül van, de a községben vannak más. igen fontos, megoldásra váró feladatok is. A múlt hó­napban a Halmi-telep nagy ré­szét villamosítottuk, illetve be­kapcsoltattuk az áramot. Há­roméves tervünk van a község teljes villamosítására. Ebből az első évit teljesítettük. Az idén is a község újonnan ki­épült utcarészein bővítjük a hálózatot. A múlt évben még a követ­kező községfejlesztési felada­tokat hajtottuk végre: a Hal­mi-telep a 350 000 forintos vil­lanyhálózat bővítésén kívül új óvodát is kapott 160 000 forint értékben. A község többi ré­szén: járda épült több km hosszúságban, a Felső-telepen orvosi lakást és rendelőt vásá­roltunk. 50 közvilágítási lám­pát szereltettünk fel a község­ben. Jól tudja a községi tanács, hogy a Halmi-telep 'közel sincs kielégítve létesítményekkel, de mivel csak néhány éves tele­pülés és most is rohamosan épül, nem tudunk lépést tarta­ni fejlődésével. A hálózatbő­vítést is csak a jövő évben tudjuk befejezni, mint ahogy azt a hároméves tervünkben elhatároztuk. Az 500 forintos befizetéssel kapcsolatban tévedés lehet. Bizonyára valami másra köl­tötte a pénzt, mert a tanács csak azoktól kérte a hozzájá­rulást. akiknél az 1960-as évre tervezték a hálózatbővítést. Petróleumot az ottani üzle­tekben egész napon át kell árusítani, s ha ez nem így tör­ténne. a panaszkönyvben for­duljanak a bolt felügyeleti szervéhez, ott majd orvosolják panaszukat. Vereczkei Valéria a Vecsés Községi Taná:s községfejlesztési á. b. elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents