Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-28 / 74. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK» Két hónappal fiatalabb az „inas“ a mesternél Ritka mesterség manapság a kádárság. Szentendrén dol- gozik két fiatal kádár. A mester, a 19 esztendős Bárczy János, í az „inas” a nála két hónappal fiatalabb Dutka Imre. Ketten í együtt sem teszik ki egy tapasztalt kádármester életkorát, de £ munkájuk szinte művészinek mondható. A két fiatalember ké- ^ szíti Magyarországon, az ajándékboltok kirakataiban látható í, apró, faragott hordócskákat. A fiatal Bárczy János még a i nagyapjától, az aranykoszorús kádármestertől tanulta a mes­terséget, aki nemrég tette le szerszámait örökre. AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA V. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM ARA 50 FILLER 1961. MÁRCIUS 28, KEDD A Szovjetun biztos léptekkel halad a világűr meghódítása felé Az 5. szovjet szputnyik-űrhajó világvisszhangja Jakov Kravcov professzor, neves szovjet biológus, vasár­nap este előadást tartott a moszkvai televízióban. — A szovjet űrhajók si­keres felbocsátása és Főké­re való visszatérítése, kü­lönösen az utóbbi két kísér­let eredménye — mondotta — lényegesen közelebb vitt ben­nünket vágyunk és célunk el­éréséhez — az ember űrrepü­lésének megvalósításához. A leendő űrutas sikeres repüléséhez szükséges felté­telekkel foglalkozva Krav­cov professzor hangsúlyozta, hogy az űrhajó kabinját fel­tétlenül el kell látni olyan berendelésekkel, amelyek lehetőséget adnak a ka­bin utasának bármely hosszúságú fényhullámok észlelésére. Ei kell látni a kabint hő- és légkondicionáló. valamint nyomásszabályozó berendezé­sekkel is — állapította meg a professzor. E. Jegorov. a TASZSZ tu­dósítója jelenti: Az újabb szovjet szput- nyik-ürhajó sikeres felbocsá­tása és visszatérítése ismét felborzolta az angolok fan­táziáját. A vasárnapi lapok központi helyen közölték a szovjet tudomány új sikeré­ről érkezett jelentéseket. A tudományos szemleírók, kom­mentálva az eseményt, a leg­különbözőbb találgatásokba bocsátkoznak az ember űr­repülését illetően. „Az oroszok újabb lenest tettek az embert szállí­tó szputnyik-firhaió fel­bocsátása felé” — írja a Sunday Times szem­leírója. Az Observer munka­társa. összehasonlítva a Szov­jet és az amerikai űrkutatá­si programot, úgy találja, hogy a Szovjetunió „messze megelőzte” az Egyesült Álla­mokat az ember űrutazásá­nak előkészítésében. A vasárnapi lapok a Német Demokratikus Köztársaságban is részletesen közlik az 5. szovjet szputnyik-űrhajó fel­bocsátásáról szóló TASZSZ- jelentést. A Berliner Zeitung „az ember űrrepüléséhez ve­zető egyenes útnak” nevezi a Szovjetunióban folyó kísérlet­sorozatot. Az 5. szputnyik-űrhajó si­keres útja. az ember űr­utazását előkészítő kísér­letek egyik jelentős állo­mása. A lap rámutat, hogy a Szov­jetunió csak akkor küld em­bert az űrbe, ha tökéletesen biztosítva lesz utazásának ve­szélytelensége. Az orosz „Zvezdocska” szó gyakran felbukkan a vasár­napi indiai központi lapok ha­sábjain. A földkörüli űrrepü­lésről visszatért Zvezdocska kutya neve elfoglalta helyét a helyi tudományos megfigye­lők ismereftárában. Az indiai lapok közlik a Moszkvából érkező jelentése­ket, amelyek részletesen is­mertetik a szputnyik-űrhajó tudományos felszerelését és elismerően írnak a szovjet tu­dósokról. akik sikeresen old­ják meg az űrhajózás bonyo­lult műszaki problémáit. „Az oroszok újabb óriási si­kere” — így értékeli a To Vima című görög lap a Zvez- docskát szállító 5. szovjet szputnyik-űrhajó sikeres repü­lését és pontos visszatérítését. A lapok szemleírói nagy el­ismeréssel kommentálják, hogy a Szovjetunió eddigi jelentős sikerei ellenére újabb és újabb kísérletekkel tökéletesíti az űrhajók Földre való visszaté­rítésének rendszerét. Több szemleíró rámutat: is­mét bebizonyosodott, hogy a Szovjetunió mindenki­nél kevésbé törekszik a szenzációhajhászásra, nem úgy, mint az Egyesült Ál­lamok, amely minden esetben óriási hírveréssel kíséri földkörüli szput- nyikjainak felbocsátását. A vasárnapi dán lapok első oldalait is a szputnyik-űr­hajó sikeres útjáról szóló jelentések töltik meg. A Land og Folk szemleíró­ja szerint „az egész világot fellel­kesítette a tegnapi szov­jet siker híre”. A. Lundbak dán asztronó- mus, a TASZSZ tudósítójá­val folytatott beszélgetésben különösen kiemelte, annak jelentőségét, hogy a szovjet tudósok legyőzve egy sor technikai nehézséget, lehető­vé tették, hogy az 5. szput- nyik-űrhajónak mindössze 88 percre legyen szüksége a Föld megkerüléséhez. Zvezdocska kutyát, amely (Folytatás a 2. oldalon.) KIVÁLÓ FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETEK A SZÖVOSZ igazgatósága és a KPVDSZ elnöksége legutób­bi ülésén értékelte a földmű­vesszövetkezetek 1960 második félévi munkaversenyének eredményét. Pest megyében három földművesszövetkezet nyerte el a kiváló földmű­vesszövetkezet címet: a kis- kunlacházai, a szokolyai és a kemencei. A tápiószecsői és a szigetszentmártoni földműves­szövetkezet pedig dicséretben részesült a múlt év második felében végzett tevékenységé­ért. A megyei párt-végrehajtóbizottság ülése Az MSZMP Pest megyei Végrehajtó Bizottsága 1961. már­cius 27-én, hétfőn ülést tartott. A végrehajtó bizottság megtár­gyalta a Pest megyei KISZ-bizottság jelentését a termelőszö­vetkezeti ifjúság helyzetéről, tevékenységéről, valamint a ter­melőszövetkezeti KISZ-szervezetek munkájáról. A megyei párt-végrehajtóbizottság megvitatta a Pest me­gyei MHS-szervek munkájáról szóló beszámolót. A végrehajtó bizottság mindkét napirendi pontban meg­felelő határozatot hozott. A két hónappal Idősebb Bárczy János a szakma titkaira oktatja Dutka Imrét, az ipari tanulót. (MTI Foto, Rácz felv.) Megérkezett Moszkvába a magyar kormányküldöttség Száznyolcvan magyar mérőműszert mutatnak be a májusban megrendezendő prágai nemzetközi mezőgazdasági műszerkiállitáson A sági Kitüntették Pest megye három legjobb üzemét Vasárnap hozták nyilvá­nosságra a Minisztertanács és a SZOT döntését a Vörös Vándorzászló odaítéléséről. A Mechanikai Művek már a nagy eseményt megelőző két alkalommal élüzem rang­listára került. Az elmúlt esz­tendőben házi erőből olyan berendezéseket és gyártás­módosításokat állítottak szol­gálatba, melyek gyorsították és könnyítették a munkát. Ez sok esetben drága anya­gok megtakarítását is jelen­tette, mindenekelőtt az elekt­romos kondenzátoroknál. Megkezdték az ezüst-cink ak­kumulátor gyártását, amely a klasszikus elődök teljesít­ményének tízszeresét nyújt­ja. Ugyancsak tavaly fogtak hozzá a Mekalor fürdőszoba­kályhák készítéséhez. Álta­lában sikerült elérni a cik­kek nagyobb munkabírását és a méretek jelentős csök­kentését. A Szentendrei Kocsigyár évközben kapott olyan rend­kívüli munkákat, melyek a mezőgazdaság átszervezésé­vel kapcsolatosak. Cséplő- motorkocsikat, gazdasági épü­letek, istállók, állatszállások vasalásait kellett elkészíteni. További erőfeszítéseket kö­vetel az a kívánság, hogy a kapott túlmunkákat is az elmúlt év első felében kel­lett leszállítaniok. A felada­tokat teljesítették. Emellett szorgalmasan konstruálták az egész ország igényeinek meg­felelően a melegágyi ablak­kereteket. Ezekből több, mint hatvanezret gyártottak, elő­íráson túl. És mindig szo­rítottak időt és lehetőséget arra, hogy tizennégy fűrész­gépet is elkészítsenek, az Országos Erdészeti Főigaz­gatóság rendel ésére. Ezzel több tízezer köbméter fe­nyődeszka behozatala vált fe­leslegessé, nemzetközi mezőgazda- i amelyet eddig Moszkvában, műszer-vándorkiállítást, | Lipcsében, Varsóban, Buda- ! pesten és Kijevben mutattak be, legközelebb — újabb konstrukciójú műszerekkel ki­egészítve — Prágában rende- j zik meg, 1961. május 13 és jú­nius 4 között. A magyar mű­szergyártás a prágai kiállítá­son 180, a mezőgazdasági ku­tatásban és a gyakorlati mun­kában jól használható mű­szerrel szerepel. A vándorki­állítás prágai bemutatója alatt is tartanak tudományos ta­pasztalatcserét és előadásokat, amelyeken több magyar mű­szertervező mérnök és tudo­mányos kutató vesz részt. (MTI) Ezenkívül a Pest megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalatot is kitüntették a Minisz­tertanács és a SZOT Vörös Vándorzászla j ával. A három vállalatot köszön­tik a megyei üzemek és ez úton küldi legjobb kí­vánságait a Pest megyei Hír­lap is. Vasárnap délben külön- repülőgépen megérkezett Moszkvába a varsói szerző­dés politikai tanácskozó tes­tületének ülésén részt vevő magyar küldöttség. A kül­döttséget Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára és dr. Münnich Ferenc, a forradal­mi munkás-paraszt kormány elnöke vezeti. A küldöttség tagjai: dr. Sik Endre kül­ügyminiszter, Czinege Lajos altábornagy, honvédelmi mi­niszter, Tóth Lajos, vezérőr­nagy és Jávor Ervin alez­redes. A delegációval együtt utazott V. I. Usztyinov. a Szovjetunió budapesti nagy­követe. A magyar küldöttség foga­dására a magyar és szovjet zászlókkal feldíszített vnu- kovói repülőtéren megjelent A. I. Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsának első el­nökhelyettese. Megkezdődtek a mezőgazdasági szakmunkásvizsgák a tsz-ekben Az országban elsőnek a nagykőrösi Rákóczi Tsz 12 tagja vizsgázott (Tudósítónk telefonjelentése) Messze van még június, ami­kor általában vizsgáznak a diákok. Itt Nagykőrösön a Rá­kóczi Termelőszövetkezet köz­pontjában három hónappal korábban vizsgára készült 12 szövetkezeti tag. Amíg a vizs­ga tartott, dr. Ács Mihály, a Pest megyei Tanács szakokta­tási felügyelője elmondotta, hogy tegnap az országban első­nek Pest megyében kezdődtek meg a termelőszövetkezeti ta­gok szakmunkásvizsgái. A tsz-tagok közül azok, akik is­kolába nem tudnak járni, pél­dául mezőgazdasági techni­kumra, lehetőséget adnak, hogy tanuljanak és szakmun­kásvizsgát tegyenek. Elsősorban azok végezhe­tik el a szakmunkástan fo­lyamot, akik legalább két­éves gyakorlattal rendel­keznek. A nagykőrösi Rákóczi Ter­melőszövetkezetben szépen fel­díszítették az egyik nagyobb termet, ahol helyet foglalt a vizsgabizottság, Szabó Dénes, a ceglédi Mezőgazdasági Tech­nikum igazgatója és két taná­ra Dell Gyula és Kovács Jó­zsef, Andor Ferenc, az FM szakoktatási felügyelője, a vizsgabizottság elnöke, dr. Ács Mihály megyei szakoktatási felügyelő és Nekovetics Géza tsz-elnök. A 12 termelőszövet­kezeti tag 1958-ban kezdett a tanuláshoz. A tsz-ben a tanfo­lyamokat Debiczki Béla, a tsz főagronómusa tartotta, a négy­négy hónapos tanfolyamon si­kerrel megfeleltek a hallgatók, akárcsak most a vizsgán. A vizsga három részből állt. Először írásban kellett bizony­ságot tenniök tudásukról. * Két téma közül választhattak a hallgatók, az egyik; milyen módszerekkel fokozhatjuk a tejtermelést, a másik: hogyan történik a szarvasmarha hiz­lalása. A hallgatók fele-fele arányban választották a kérdé­seket. A dolgozatok jól sikerül­tek. Ezután gyakorlati vizsgán bizonyították be, hogy nem fecsérelték el az el­múlt három év alatt az időt. Utoljára került sor. a szóbeli vizsgára. Minden tanuló három kérdést húzott és arra kellett válaszolnia. A vizsga kitűnően sikerült. Legjobban Pálfi Sándor vég­zett, aki kitűnő eredménnyel kapta meg a szakmunkásbi­zonyítványt, a többiek jeles, illetve jó eredménnyel vizs­gáztak. Tegnap tizenként új szarvasmarha-tenyésztő szak­munkással gazdagodott a Rá­kóczi Termelőszövetkezet, Cse­ri János, Hajdú Ambrus, Beke János, Kása Dénes, Pethő Imre, Nagy József, Pálfi Sán­dor, Petrák Balázs és Varga Pál mellett három fiatal leány is vizsgázott, mégpedig Nagy Eszter, Pálfi Mária és Nagy Mária. A termelőszövetkezet elnöke javaslatára a tsz vezetősége a közgyűlés elé terjeszti, hogy akik letették a szakmun­kásvizsgát és megkap­ták a szakmunkásbizonyít­ványt, azok ötszázaiékor munkaegység-jóváírást kapnak. Vagyis aki 100 munkaegysé­get szerzett, annak 105-öt ír­nak a javára. Ezzel akarják ugyanis biztatni a szövetke­zeti tagokat, hogy minél töb­ben vegyenek részt valami­lyen iskolán vagy tanfolya­mon. Csekő Ágoston Félezer takarékszövetkezeti tag — félmilliós betétállomány — Szöllősy József főellenőr beszél a Földművesszövetkeze­tek Dabasi Járási Központjá­ból. — Jó híreket hallottunk az Örkényi Takarékszövetkezet működéséről. Önök is megerő­sítik? — Meg bizony! Sőt. néhány érdekes adattal is szolgálha­tunk: a takarékszövetkezet 1957-ben alakult 130 alapító­taggal és 13 000 forintos alap­tőkével. Három év alatt a megye legjobb szövetkezetei­nél;- sorába fejlődött! Taglét­száma 545 főre emelkedett, s a befizetett részjegy-alap meg­közelíti a 60 000 forintot. Mű­ködése kiszélesült: Örkényen kívül ma már Hernád. Tábor­falva és Tatárszentgyörgy la­kosai közül is sokan csatlakoz­tak a szövetkezethez. Jelen­len a takarékszövetkezet be­tétállománya meghaladja a félmillió forintot! — Mit mutat a mérleg? — Nyereséget! Az 1960. évi tiszta nyereség 16 000 forint. Általában jól gazdálkodott az alapító tagokból választott ve­zetőség a szövetkezet pénzével. Az elmúlt évben a takarék- szövetkezet összesen másfél- millió forintot helyezett ki kölcsön formájában a felsorolt négy községben. — Kit illet elsősorban az el­ismerés? — Az 1961-ben megtartott közgyűlés egyhangú döntése szerint dr. Egri Miklóst, az igazgatóság egyik tagját. Min­den külön térítés nélkül, fá­radhatatlanul járta a környező falvakat, szervezte az új ta­gokat. az új betéteseket. Mun­kájának megkönnyítésére a közgyűlés elhatározta, hogy egy darab Berva mopedot vá­sárol. amely természetesen a szövetkezet tulajdonát képezi, de használatra — további eredményes szervező munká­ra — Egri Miklós rendelkezé­sére bocsátja. — örülünk, hogy a hír igaz­nak bizonyult. s újabb sikere­ket, jó eredményeket kívá­njunk a szövetkezet minden tagjának! ny. é.

Next

/
Thumbnails
Contents