Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-22 / 69. szám
MEGYEI í/fíHrm 1961. MÁRCIUS 22, SZERDA A SZITAKÖTŐK MATUZSÁLEME öreg ember Sólya János, a váci szitásmester, de bizony a kora nem látszik meg rajta, pedig néhány hét múlva, április 22-én, születése 87. évfordulóját üli. Rövid két esztendő múltán pontosan háromnegyedszázada lesz annak hogy a mesterségébe belefogott és még ma is jó erőben gyakorolja. Iparát űző kisiparos nincs is a megyében, talán az országban sem nála idősebb. Szitakészítő pedig bizonyosan nincsen. — Munka közben már néha elfáradok — panaszkodik. — Bezzeg még két éve is reggel ötkor bementem a műhelybe és délután négyig- ötig dolgoztam, egyfolytában. A hangja korántsem resz- keteg, derűs kék szeme csillog, szikár termete, ha talán valaha magasabb is volt, még most sem töpörödött. S milyen fürgén mozog. Gyors lendülettel forgatja beszéd közben a kézzel hajtott drótfonógépet, drótkerítést fon. — Ilyenkor tavasszal ennek van a szezonja — magyarázza, s hogy a gép újabb sort csavart végig, gyors mozdulattal, ollóval elvágja a drótot. Nem pepecsel, akármelyik fiatalember megirigyelhetné sebes mozgását. Még csak pápaszemre sincsen szüksége. Annyit mégis megenged magának, hogyha elánja a kerítésfonást, csak úgy pihenésképpen megcsinál néhány ökörnek való szájkosarat, lábtörlőt, szén vagy kavics áthányót, kisebb-nagyobb lyukú rostát és szitát is természetesen. Tegnap délután például szitát csinált mellékesen. — Valaha naponta 30—35 szitát is megcsináltam, ma legfeljebb egy tucatot. De minek is csinálnék többet, nem kell már a mai világ[ ban sok. Kevés háznál szitálnak lisztet, majd mindenki kész kenyeret vesz. Nem mondja panaszosan ezt se. mert nemcsak a karja, szelleme is friss, s mivel sokat élt és sokat tapasztalt. tudja, változó a világ. — Régen több volt a szitás, mint ahány . lyuk a szitán — így szól nevetve. — Most meg az egész megyében tudtommal csak négyen vagyunk, kettő Cegléden, egy Monoron, de azok még fiatalok. Persze, csak Sólya János bácsihoz viszonyítva. máskülönben egyik sem mai gyerek már. Ki hogyan lett azzá, ami, miért választotta ezt vagy azt a mesterséget, ezt a számomra mindig izgalmas kérdést az öreg szitásnak is felteszem. — Mindenáron könyvkötő akartam lenni. Akkor Komáromban laktunk, apám, anyám szülővárosában. Valamennyi könyvkötőt, nyomdát végigjártam, nem kellett az inas sehol. Más iparhoz meg nem volt kedvem. így hát otthon lebzseltem, pedig már tizennegyedik évemben jártam. Anyám szitás családból eredt, apja is szitakötő volt, abban az időben már anyám bátyja, Tuba László folytatta az ipart. Velem egykorú fia egyik nap megkérdezte tőlem, miért nem megyek hozzájuk, náluk kitanulhatom a szitakészítést. Elmentem hát és a nagybátyám mindjárt megfogadott inasnak. 1888. április elsején álltam be és négy és fél esztendeig inaskodtam. — Hej, a mai inasok, még a nevük is szebb ma: ipari tanulók, nagyságos urak ahhoz képest, ahogy akkoriban mi inaskodtunk. Egy fillért, még zsebpénzt sem kaptam, csak kosztot és napi 10—12 órát kellett dolgozni érte. A szabaduló levelemre a 15 krajcázetű, aki erőnek erejével nép- J biztos akart lenni, de én meg- £ hiúsítottam, felszólaltam el- ^ lene, mert mindig a nép ellen í volt. A kommunizmus után J aztán ez az ember feljelen- £ tett... Kommunistának minő- sítettek, az is vád volt eile- £ nem, hogy egy politikai meg- > bízottnak szállást adtam. Gödöllőre ment hát Sólya ^ János, ott nyitott műhelyt. ^ üzletet és abban nemcsak szi- ^ tát, de minden egyéb háztar- ^ tási cikket, bazárárut, porcé- ^ lánt árusított. Gödöllőn is te- ^ mette el a feleségét 1936-ban. ^ — Negyven évet és egy hó- ? napot éltünk együtt — mond- ^ ja és ez az első bánatosan ki- J ejtett mondata. ■ — Aztán ^ Ácsán a vásáron, mert mán- ^ dig vásároztam a portékám- £ mai, két éve voltam utoljára ^ Veresegyházon ... Szóval '/. az acsai vásáron i a szomszédságomban vert sát- % rat egy váci szitás özvegye. 0 Megkértem a kezét, egybekel- ^ tünk. így kerültem ide Vácra. £ 1937-ben. Itt, ebben a házban ^ dolgozott az elődöm, ez a ház ^ meg a féleségemé volt. Tőle £ örököltem. í A Görög utca 20 öreg ház, ^ azt mondja róla, száz évesnél f is régibb és mindig szitáké- ^ szító műhely volt benne. Má- ^ sodik feleségét négy éve te- £ mette el. Gyermeke nincs. Hát £ rokona? Igen, az van, egy ^ unokaöccse, aki Gödöllőn fr, nála nevelkedett, mert annak az apja, a nála kilenc évvel ? fiatalabb testvéröccse, aki: í / — Szélütött, szegény gye- ^ rek ... — így mondja. á y Fekete hajú asszony lép be. (í Bemutatja: ; — A feleségem. A harms- ^ dik. Négy éve vettem el, ^ hogy legyen, aki gondomat^ viseli. í Nők életkorát, ugyebár, so- ^ hasem firtatja az ember, pon- ^ tos adattal most sem szolgál- ^ hatok, de ez az asszony vagy ^ 30—35 évvel az uránál fiata- í labb lehet. £ — Aztán sokat kell-e ápol- 'í nia a férjét? — kérdem tőle. ^ — Dehogy. Három éve két ^ hétig tüdőgyulladással feküdt, ^ de se azelőtt, se azóta soha- ^ sem volt beteg. — No, no— szerénykedik ^ az öreg szitás —, még Bécs- £ ben egyszer ugyancsak két í hétig nyomtam az ágyat. — Dohányzik? ^ — Már Bécsben abbahagy-^ tam. Féltem, nem tetszik a ^ lányoknak a bagós lehelet —£ huncutkodik mosolyogva. — Már megbocsásson a kér- ^ dósért, í mennyit iszik a szitakötő? \ á — Az egyik sokat, a másik $ keveset. Én délben-este egy ^ fél pohár bort, szódával Egy- ^ szer azonbn, talán 19 éves le- ^ hettem, részeg voltam. Űjbor-í ral leitattak. ^ — No, ha megérem, két év £ múlva eljövök, szitássága 75 £ éves jubileumára — búcsúz-^ ködöm. j — Azt a kis időt, maga is, ^ én is márcsak megérjük, így ^ hát elvárom szívesen — vála-j szol jókedvűen. í yt Szokoly Endre A hajszálnál pontosabban Több mint húszmillió forintot fordítanak az idén mezőgazdasági alapkutatásokra Biológiai laboratóriumok, speciális üvegházak épülnek a kutatóintézetekben Az agrárkutatás előtt álló feladatok — a korszerű nagyüzemi gazdálkodás követelményeinek megfelelő növény- és állatfajták termesztéstechnikai és egyéb eljárások kialakítása — szükségessé teszik az ezeket megalapozó élettani, fizikai, biokémiai, izotóp és egyéb vizsgálatok fejlesztését. Erre a célra a Tudományos és Felsőoktatási Tanács az idén 21 millió forintot bocsátott az ipari tárcák műszaki fejlesztési alapjából a Földművelésügyi Minisztérium rendelkezésére. A minisztérium most osztot- J ta el az összeget az irányi- tása alá tartozó kutatóinté- J zetek és felsőoktatási in- ^ tézmények között. A nagy termőképességű, ^ intenzív hazai búzafajta ki- J nemesítését szolgálja a kom- ^ polti kísérleti intézetben épí- ^ tendő speciális üvegház, ^ amelyben í y úgynevezett nemzedék- £ csere-gyorsítással évente ^ két három búzagenerá- £ ciót is fel lehet nevelni. í y Jelentős összegeket fordíta- ^ nak a takarmánytermesztés- ^ sei kapcsolatos alapkutató- J sokra: az iregszemcsei ki- ^ sérleti intézet izotóp-labora- ^ tóriumot kap, a debreceni ^ akadémián az öntözéses ku- ^ koricatermesztés, a magyar- ^ óvári akadémián a korszerű J rét- és legelőgazdálkodás bio- ; lógiai vizsgálatát bővítik. A ; következő évek során terű- $ letileg is, színvonalban is ' jelentősen nő a zöldség-, \ gyümölcs- és szőlőtermesz- ; tés: az ezt megalapozó élet- í tani vizsgálatokra a Kerté- ; szeti Kutató Intézetben és ; Fertődön laboratórium, a ) Szőlészeti Kutató Intézetben ' és a Kertészeti Főiskolán üvegház épül. A nagyüzemi növény- termesztésben mind nagyobb szerephez jutó növényvédelem fejlesztésére az Agrártudományi Egyetem és a Keszthelyi Akadémia üvegházat, a Növényvédelmi Kutató Intézet pedig rovarkeltető-ál- lomást és a vírusos fertőzések alapos vizsgálatát szolgáló felszerelést kap. A hús-, tej- és tojástermelés fejlesztését szolgáló alapkutatásokhoz négy intézménynek biztosítanak korszerű berendezéseket, így például az Állattenyésztési Kutató Intézetnek a takarmány-hasznosítást egzakt módon kimutató készüléket, a Kisállattenyésztő Kutató Intézetnek pedig kísérleti akváriumot, A Tudományos és Felső- oktatási Tanács által rendelkezésre bocsátott 21 millió forint ezeken kívül még több, genetikai, öntözési, talajtani és egyéb kutatás bővítését teszi lehetővé; az összegből összesen 18 intézmény kutatómunkájához teremtenek kedvezőbb feltételeket. (MTI) 9« ' A hajszál hatvanad részét Is méri ez a műszer, amelyet sok, hasonlóan pontos társával együtt a négymilliós költséggel készült új mérőszobában helyeztek el. A diósdi csapágyak pontossága a mérésen nem múlik. + + De az átvevők sem engedik tovább a hibás árut. Az új, pneumatikus vizsgáló készülékek segítik a pontosabb revíziót. A fémből készült, s a kopással lassan változó értéket mutató „tapogatók” helyett nagynyomású levegő és higanyoszlop ellenőrzi a méreteket. (Tóth György felv.) a napokban, hogy a feleségem fizetésemelést kapott, persze újságolta azonnal, felhívta a mamát is telefonon, aki persze őrült-őrült, de a feleségem arca egyszerre csak elborult, s amikor letette a kagylót, a meghökkenéstől alig jutott szóhoz: — Tudod mit mondott a mama? Hogy nem tudnám-e őt hozzánk vinni?! Ahol ilyen jól fizetnek, ott ő is megpróbálná! ... a kézfogás Régi szokás, kiirthatatlan, vita is volt már miatta: helyes—nem helyes?! Barátok, ismerősök, ismeretlenek gyakorolják, gondot csak akkor ad, ha nehéz eldönteni, ki az idősebb, ki nyújthatja elsőnek a kezét. Ilyen történet az alábbi. A nyugdíjasklubban a „törzsasztal” társasága két fővel növekszik, a két újoncot a korelnök mutatja be egymásnak: — Még nem ismeritek egymást. Azok egymásra néznek, fehér a hajuk, fáradt az arcuk, az évek kitörölhetetlen rajzot hagytak rajta. Az egyik nyújtja a kezét: — Szervusz. A másik — megsértve: — Hohó. Talán én mondhatnám! Mire az előbbi vissza: — Ugyan. Hiszen én... — Te? Hányas vagy, öcs- kös?! A többiek már alig gyűrik le a nevetést, de azok komoly képpel folytatják: — Hányas? Kilencvenötös! — Én is. — Hónap? — Június. — Én is. Most már mindenki izgul, ki javára dől el a párharc. — Nap?! — Harmadika. — Lehetetlen. Én is. Elő a dokumentet. Úgy van. így igaz. Az órát... az órát egyikük sem tudja. Régen volt... A POFON Apró ember adta, jól megtermett kapta. És mégis: nem volt mersze visszaadni! A villamoson minden ülőhely foglalt volt, s véletlenül idős nők ültek valamennyin, egyet kivéve. Ott húsz körüli, lakli terpeszkedett, tüntetőén kifelé bámulva. Várandós mama szállt fel, a kalauz helyet kért. Mindenki a fiatalemberre nézett, aki meg sem mozdult, mire a mellette álló, apró termetű ember rászólt: — Lenne olyan kedves felállni?! A fickó pimaszul vállat rántott, ült. Az apró ember újból kért: — Kismamának kellene a hely.. v Mire a fickó: — Unom a locsogását. Ugasson otthon... És abban a pillanatban csattant a pofon. A fickó felugrott, de amikor meglátta, hogy hirtelen három férfi is az apró ember mellé lép, félrelökve mindenkit, kiviharzott a kocsiból, s leszállt az éppen megálló kocsiról. Nem vagyok az önbíráskodás híve. Azt sem hiszem, hogy ez a pofon jó útra téríti a pimasz fiatalembert. De hogy nem ártott neki — ebben biztos vagyok! LEVÉL Tekintélyes posta jött ma, bontom sorra, az ember ilyenkor nem nézi a borítékot, a tartalmára kíváncsi. Ahogy a harmadik levelet nyitom, meghökkenek, mert így kezdi: „Kedves. Megígérted, hogy írsz, de egy sor sem...” Én? Kinek? Úristen, ha most betoppan a feleségem...! Gyorsan a borítékot. Sóhajtok: hát persze, nem nekem szól, a szomszédék egyetemista fiának... a postás, úgy látszik, közé keverte az én postámnak ... Röstellkedve adtam át a levelet a szomszédba, bocsánatért esedezve a felbontásért ... Azóta megnézek minden borítékot. És a szomszéd fiú azóta szemlesütve köszön. Tudom a bűnét; nem írt — Neki... pedig ő úgy várta ... Nem szabad ilyet tenni — tavasszal. Mészáros Ottó ros okmánybélyeget is az apámnak kellett megfizetni, pedig szegény akkor már nagyon keveset keresett. A komáromi hídon szedte a vámot. Máskülönben fiatalabb korában kereskedősegéd volt fatelepen. Iskolás karomban, Kisbéren meg éppen üzletvezető. Egyidős volt Jókaival, együtt gyerekeskedtek és az ő révén jutott be azután vérnsé- gére a honvéd menházba. Mert a szabadságharcban Klapka táborában volt őrmester. Aztán a menhelyen is halt meg, 77 éves korában. A maga sorsáról meg elmondja, hogy amikor felszabadult, a nagybácsi mindjárt el is búcsúzott tőle. Már akkoriban sem nagyon tartottak segédet a szitás mesterek. Elment hát Győrbe, másfelé is szerencsét próbálni, csak Csornán talált munkát, ott is csupán néhány hónapra, mindössze 1 forint 10 kiajcáros hetibérrel. Akkor aztán ahány szitásmesternek csak tudta a címét, mindegyiknek írt állást kérő levelet., — Akadt olyan, aki válaszolt és meghívott — meséli. Én azonban a floridsdorfi meghívásnak örültem. Odamentem Obermayer Ignáehoz, magyar gyerek volt, székesfehérvári születésű. Négy évig jó dolgom volt nála, kaptam lakást, kosztot és heti 9 koronát. Még ennél is többet kerestem a bécsi Hutter és Schrantznál. Schrantz is magyar volt, Pápára való. Volt ott Becsben annyi magyar, hogy közülük még feleség is jutott nekem. Vele - jöttem haza tíz év múltán. Duna- adonyban előbb segéd voltam, aztán önállósítottam magamat. Összesen 16 esztendőt töltöttem ott. De a kommün után el kellett jönnöm, ötször is letartóztatták. Mert volt ott a főszolgabíróságon egy írnok, Schober Alajos neveAZ ANYÓS Ismerősöm mesélte a következő történetet. Anyósom nem szeret engem különösebben. Nemcsak azért, mert elvettem tőle a lányát — ezért minden anyós haragszik — ha. nem azért is, mert nem tartom otthon, a gyerek mellett, pedig „ezt megengedhetnétek magatoknak.” De én hajthatatlan voltam. És vagyok is. Történt pedig
