Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-19 / 67. szám

A Kilián testnevelési mozgalomról, a gazdasági munka megjavításáról tárgyaltak a megyei szakszervezeti sportkörök elnökeinek összejövetelén A megyei szakszervezeti sportkörök elnökei, vezetői ré­szére szombat délelőtt meg­beszélést tartottak az SZMT épületében. Bár 58 szakszer­vezeti egyesületet tartanak nyilván a megyében, ezeknek csak mintegy kétharmada kép­viseltette magát. Többek kö­zött a Váci Petőfi megbízott­ját sem láttuk a részvevők so­rában. Első napirendi pontként Saiga Lajos, a PTST munka­társa, a Kilián testnevelési mozgalom szabályzatát, a moz­galommal kapcsolatos tenni­valókat ismertette. Hangsú­lyozta: a sportköri elnökségek va­lamennyi tagja vegye ki részét a munkából — nem úgy, mint az MHK- nál, amikor felelőst jelöltek ki — valamennyien tevékeny­kedjenek a siker érdekében. Az egyesületek legfontosabb feladata a mozgalommal való foglalkozás. A sportkörök készítsenek akciótervet, biztosítsák a személyi, tár­gyi feltételeket, s a meg­felelő versenyeket a pon­tok szerzésére. Néhány járásban már elkez­dődött a sportvezetők oktatá­sa. Pénteken a budai járásét tartották, jövő héten lesz a szobi járás összejövetele. Per­sze, hely«, ha járásonként nem egy, hanem több tanfo­lyamot tartanak. A verseny­bírók, játékvezetők mellett minden sportköri elnökség egyik tagja is szerezze meg a képesítést a pontok igazolá­sára, az egyesületeknél is . le­gyen ..bélyegző* ember". Mi­nél több alapfokú és háziver­senyt rendezzenek. Igen fontos most az agit.- prop.-munka. A sportköröknek április 30-ig rendkívüli közgyű­lésen kell ismertetniük a tagsággal a május 1-én rajtoló mozgalom sza­bályzatát, a tennivalókat. Helyes, ha a szakosztályok külön is tartanak összejövete­leket. A hozzászólások, válaszadás után második napirendi pont­ként Wagner Mihályné, az SZMT gazdasági előadója a sportkörök gazdasági munká­járól, arról beszélt, hogy mi­lyen hiányosságok mutatkoz­PEST megyei hírlap A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Bíaha Lujza tér S Telefon: 34S—Í0B. 142—220 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest \ Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál es kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra II forint egyesületek 70 Százalékánál tartottak gazdasági ellenőrzést, s ennek során felvetődött, hogy több helyütt az utasítás el­lenére nem vezettek köny­velést. 1961-től valamennyi sportkör köteles az erre vonatkozó elő­írást betartani. Ahol nem könyvelnek rendszeresen, s ez kiderül, ott visszamenőleg is el kell végezni a munkát. Wágner Mihályné végeze­tül kérte a jelenlevőket, hogy időben küldjék el költségveté­süket jóváhagyásra az SZMT- hez, mert a késlekedők aka­dályozzák a felsőbb szerv te­vékenységét — beszámoló je­lentések az elmúlt évről még most is érkeznek, holott en- nk beküldési határideje már rég lejárt. — A tervezésnél indokolják meg, hogy miért irányoznak elő egyik-másik tételnél a ko­rábbinál kisebb, illetve nagyobb összeget. Azért említették az ellen­őrzések, beszámoló jelentések során felmerült hiányosságo­kat, hogy a jelenlevők ezek­ből okulva, jobb munkára tö- [ rekedjenek. Három sport­kört ugyanakkor megdicsértek jó gazdasági tevékenységéért: Gödöllői MEDOSZ, Gödöllői Pedagógus, Dánszentmiklósi MEDOSZ. R. L. Kézilabda-játékvezető tanfolyam indul Szentendrén. Az előadások március 22-én kezdődnek. Je­lentkezni március 21-ig lehet a Szentendrei JTST-nél. nak az egyesületek tevékeny­ségében. így hiba volt, hogy a sport­körök nem kérték írásban költségvetésük módosítását, nem indokolták meg, hogy miért fordították más célra az összeget. Egyik szakosz­tály kiadásait a másikéból fedezték. Minden egyesület írásban kérje az ilyen mó­dosítások jóváhagyását. A létszám- és béralap­gazdálkodás sem volt megfelelő. Az 1960. és 1961. évi költség- vetéseket az 1959. esztendei­vel összehasonlítva megálla­pítható: nagymértékben emel­kedett a létszám- és bér­alap, jóllehet, ezt csak az SZMT engedélyével lehet nö­velni. Ennek ellenére az el­múlt évi munkáról szóló be­számoló jelentések oly lét­szám- és béralap-emelkedés­ről szóltak, amelyről az SZMT nem is tudott. Wág­ner Mihályné arra hívta fel a figyelmet, törekedjenek olyan aktí­vák bevonására, akik a könyvelést, pénzkezelést társadalmi munkában végzik. Jelentősen túllépték az uta­zási és étkezési előirányza­tokat. Igaz, előfordul, hogy néhány csapat a második félévben már magasabb osz­tályban játszik, s ekkor meg­növekednek az utazási ki­adások. Az egyesületek túl sokszor veszik igény­be az autóbuszt, persze nagyobb távolságnál ez megfelelőbb utazási esz­köz. A takarékosság figye­lembevételével, «azonban ne tegyék rendszeressé az autó­buszon való utazást! Az úti elszámolások hiá­nyossága, hogy 'nem tünte­tik fel az indulás-érkezés idő­pontját. Az étkezés-számlák­nál igazolni kell, hogy hány személy, s kik részesültek az ellátásban. Előfordul olyan, hogy „sajtpapír” jelenti a számlát. A beszerzéseknél hiányzik az igazolás. A ren­dezvények elszámolása, nyil­vántartása sem kielégítő. Bár, a felsőbb rendelkezés értelmében a sportköröknek költség- vetésük fiz százalékát a tömegsportra kell fordíta- niok, nem mindenütt tör­ténik meg ez. Néhány helyütt arra hivatkoz­nak, hogy volt tömegsport, de Ma történik... — Járási rangadó lesz Ecseren _ újságolta Kockás László, az ecseriek intézője. — A bajnokság szempontjából sorsdöntő mérkő­zésünket vívjuk Mendével. ösz- szel a mendeiek győztek, ter­mészetesen most fűt bennünket a visszavágás vágya. Ügy hír­lik, hogy közel ötszáz szurkoló kíséri el a vendégcsapatot. Né­zőcsúcsra számítunk, mert a környező falvakból is sokan át­jönnek a rangadóra. A Ceglédi Vasutas ifjúsági bir­kózói Orosházán szerepelnek, a városbajnokság küzdelmeiben ! vesznek részt. I A vác—szobi összevont járási labdarúgó-bajnokság műsorából a Sződi KSK—Dunakeszi Magyar^ ság, Felsőgöd—Veresegyház, Du­nakeszi Kinizsi—Fóti Vasutas ta­lálkozó emelkedik ki. Gödöllőn, a Ganz Árammérő­gyárban, a megyei spartakiád- döntő első fordulójának résztve­vői hideg uzsonnacsomagot kap­nak. Ezenkívül a büfé nagy vá­lasztékkal áll a versenyzők, s sportvezetők, érdeklődők rendel­kezésére. A Ceglédi Vasutas NB Il-es lab­darúgó-csapatát különautóbuszo- kon sok szurkoló kíséri el Jász­berénybe. A Nagykőrösi Kinizsi újjá­szervezett atlétikai szakosztá­lyának tagjai Szeged város me­zei futóbajnokságán rajtolnak. A Pilisi Bányász NB ni-as labdarúgó-csapata hétközben a dorogiakkal vívott edzőmérkő­zést. Ma sok vörösvári szurko­ló kíséri el az együttest Szent­endrére, a megyei rangadóra. A ráckevei járási labdarúgó­bajnokság elsőosztályában is el­kezdődik a tavaszi idény. A kosárlabda NB n-ben meg­kezdődnek a tavaszi küzdelmek. A Nagykőrösi Kinizsi női csapa­ta Budapesten vissza akar vág­ni a FUSZÉRT-nek, őszi, ottho­ni vereségéért. M0N0RI JÁRÁSI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG 1. Mende 10 7 2 1 29: 7 16 2. Maglód 10 7 1 2 28:12 15 3.-4. Gyömrő ío 7 1 2 14:10 15 3.—4. Ecser 10 7 1 2 28:20 16 Monor II. 10 4 1 5 35:41 9 6. Péteri 9 3 2 4 24:16 8 7. Tápiósáp 10 3 1 6 17:22 7 8. Vecsés H. 10 3 — 7 12:28 6 9. Úri 10 2 — 8 17:2« 4 10. Tápiósüly 9 1 1 7 13:33 3 A Péteri—Tápiósüly mérkőzést elhalasztották. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Beloiannisz utca 2. számú ház eladó, azonnal beköltözhető, érdeklődni ugyanott. Azonnal beköltözhető ház dupla portával el­adó. IX., Szajkó u. 2/a. Értekezni lehet ugyanott. ______________ E ladó új két fotel, egy rekamié. Bajcsy- ZsiLinszky tér l. 250-es NSÜ, tokozott, tartalékalkatrészek­kel eladó. Külső Ká- tai út 10._____________ S ötét festett teliháló príma állapotban el­adó. IX. kér. Remete utca 3. alatt.__________ e hhez nem kellettek költségek. A tömegsportra előirányzott összegek felhasználása idén már kedvezőbb képet mutat. Azok az egyesületek, ame­lyek állami támogatást kap­nak, nem törekednek eléggé a tagdíjbevétel biztosítására. Né­hány sportkör viszont, ahol központilag szedik be a tagdí­jat, szép eredményt ért el a bevételi terv teljesítésében. 1960-ban a szakszervezeti Szentendrei Kocsigyár azonnali oelepésre fel­vesz hosszú gyakorlat­tá] rendelkező önálló szerszámkészítőt. I fő faipari. vagy gépész­technikust. Jókarban levő 180x140 hármas ablak spalet-. tavai, üveggel, komp­lett, 1100 Ft, 100x80 te- leajtó tokkal, 350 Ft, 20 db meleágyi keret üveggel 110 Ft, 5—7 m akácfa, 5 db, eladó. László Gyula, Tatár- szentgyörgy fpestvm.). Gödöllőn egyedülálló fiatalember életjára­dékkal, készpénzzel, családi házat venne idős háza - * '’rtól vagy magánostól. ..Megér­tő” jeligére a gödöllői hirdetőbe. Budakeszin, központi fekvésű 4 szoba hallos családi ház, esetleg megosztva is, igényes­nek sürgősen eladó. Beköltözhető: Buda­keszi, Kossuth 14. _ Bártfay. Termelőszövetkezetek teljes ügyintézését, építkezéseinek vezeté­sét, anyagbeszerzését, vidéken is vállalom. Farkas, Szent István körút 4. második egy. Rózsát most ültessen! Gyönyörű színárnya­latokban, 24 fajtában. Ajánlja bokorrózsáit, futórózsáit. Szálkái János rózsake ' -ete, Bp.. VI., D ’vzírház u. 10. Szállítás •'«•'-ián, utánvétel mellett. __ Kérjen ajánlatot. Gladiólusz nagy mennyiségben eladó. (Anker, jéghercegnő.) 10._12-es. 12 _14-es, 100 d ib-ként 50 Ft. Vincze József. . Szigetszent- miklós. Thököly út 48. Váci lakos, jogosít­vánnyal rendelkező garázsmestert és autó­villamossági szerelőt keres a ll-es Autóköz­lekedési Vállalat váci főnöksége. Jelentke­zés: Vác, Törökhegyí út 5. Megvételre keresek 1 db MIB hétlóerős mo­tort. Lopajti János. Kocsér. Kossuth Lajos u. 15. Nn^vkőrös. El ó.'\ pád u. 2; ház fele deklődés nan. kőrös. Ar- . számú fél kerttel. Ér- a hely szí­Zöldhalomban 1 kh szőlő kiadó. Értekezni lehet: Kisfaludy 32. Két szoba, konyhás, mellékhelyiségekkel, beköltözhető ház el­adó. Bizonyos része részletre is fizethető. IX. kér. Tömörkényi utca 65. szám (volt Csikós utca). ___ K özponton levő egy szoba, összkomfortos lakásomat, hasonlóra, vagy nagyobbra elcse­rélném. Érdeklődés délután fél 6-tól 607 telefonon .___________ E ladó egy jó állapot­ban levő mély gyer­mekkocsi. _ II. kér. Hold utca 10. sz. alatt. XIV. kér. Jászberényi út l. számú tanya el­adó. _ Érdeklődés u gyanott. Egy új kandalló el­adó. Cegléd, X. kér. Kender u. 29. alatt. Férfiszabó varrógép eladó. II., Retek utca 9, szám alatt.________ V ilágos teli hálószoba bútor eladó. Kossuth Ferenc utca 26. alatt. Öröklakással kis csa­ládi ház eladó. XIV., Kenderföld 5. szám. önálló vasipari tech­nikust keres a Ceglé­di Mezőgazdasági Fel­szereléseket gyártó KTSZ. Épületszerke­zeti munkában jártast. Sötét festet^ teliháló. Príma állapotban el­adó. IX. kér. Remete utca 3. alatt. Nád és zsúp eladó. — Déli út 15. alatt. Trágya eladó, Szűcs­telep, Bokréta utca 4. alatt. Kecskeméti Jó­zsef. Sürgősen eladó 125-ös Csepel motorkerékpár, olcsón. Érdeklődni le­het; Mizsei út, alsóer­dői megállónál, Nagy Lászlónál, XII. kér. 166. szám. Magánosnak bútoro­zott szoba kiadó. Köz­pontban. Cím a Ceg­lédi Nyomdában. 350-es kiskerekű Jáwa igényesnek eladó. _ Megtekinthető vasár­nap. Hunyadi u. 13. Vörösréz fürdőkályha zongora. kukorica- morzsoló és répavágó eladó. Déli út 57. alatt. Nagymennyiségű töl­tésnek való anyag in­gyen elszállítható. _ Cegléd. Sz^Had-ság tér 7. szám alóL Egy IZS oldalkocsis motorkerékpár eladó. III. kér. Vitéz utca 1. Tóthnál. Húsz méhcsalád teljes felszereléssel és egy jó állapotban levő varrógép eladó. in. kér. Bem köz 6. Eladó 400—800 n.-öl szőlő a Cseng eriben és egy feles női gyer­mekkerékpár. Cegléd, Alszegi út 45. Eladó lebontásra 9 méteres épület, Cse- mő, I. kér. 10. szám. Értekezni lehet: Ceg­léd, Kertész utca 31. alatt. Eladó egy portán két ikerház, alkalmi áron. Érdeklődni Öcsai új- ságosnáL Részben beköltözhető ház eladó. Cegléd, V. kér .Kovács utca szám alatt. Érdeklőd­ni lehet: Kecskemét, III. ker.‘ Szilád! Ká­roly utca 4. Zilahy Ferencnél. önálló vasipari tech­nikust keres a Ceglédi Mezőgazdasági Felsze­reléseket Gyártó KTSZ. Épületszerke­zeti munkában jár­tast. Eladó 200 n.-öl ház­hely. ebből 100 n.-Öl termő szőlő. Szűcs­telep. Téglagyár utca 3. alatt. Méhcsaládok, 100-as Csepel motorkerék­pár. ablakok, gvermek mély kocsi, kulíkocsi. háromkerekű kerék­pár. eladók. Elcserélném utcai nagy szoba, konyhás. kamrás lakásomat, ki­sebbre. Felszegi út 9. ^TUHkék. _________ B etegség miatt eladó Fő útná] . .kettő«zobác családi ház 950 n.-öl kerftel. Meete.1r<ntbető: n°®lédbércéi. Pesti út 205. Cegléden, a gyógyfür­dő mellett, 3 szobás modern ház eladó. Megtekinthető vasár­nap, hétfőn, kedden. Bálinfcné, Széchenyi út 47. Eladó egy új Benczúr televízió. Cegléd, VI. kér. Báthori u. 18. sz. alatt. Jászberényi út mentén 15 kocsi trágya eladó xm. kér. 330. szám, Bálint Józsefné. Azonnal beköltözhető ház dupla portával el­adó. IX., Szajkó u 2/a. Értekezni lehet ugyanott. Terméskő és kismére­tű tetőcserép eladó X. kér.. Nagykátai u, 14. alatt. így tippel ceglédberceli tudósítónk 1. Váci Petőfi II—Érdi Traktor. A találkozó ered­ménye nem számít a bajnoki táblázatba. A fiatalokkal fel­frissített váciak győzelme biztosra vehető. Tipp: 1. 2. Pécel—Ceglédbercel. Fel­tűnő, hogy Ceglédbercel ide­genben sokkal jobb teljesít­ményt nyújt, mint otthoná­ban. A kiesés elkerüléséhez feltétlenül szükséges számuk­ra legalább az egyik pont megszerzése. A hazai pálya előnye viszont Pécel javára szól. Tipp: x, 1. . 3. Kartali Kinizsi—Ceglédi Vasutas II. A másik tétnél­küli találkozón az éllovas hazai csapat biztos győzel­me várható. Tipp: 1. 4. Gödöllői Vasas—Váci Vasutas. Gödöllő az elmúlt fordulóban meglepetésre mindkét pontot elvitte Nagy­kőrösről. Nem valószínű, hogy a kiesés ellen küzdő Vasutas meglepetést okoz. Tipp: 1, x. 5. Üllő—Nagykőrösi Kini­zsi. A formába lendült Üllő. tavasszal előbb Pilist, majd Monort fektette kétvállra. Az érdekesnek ígérkező mér­kőzésen az elmúlt évben még NB III-as Nagykőrös mínden»bizonnyal feledtetni akarja múlt vasárnapi hazai vereségét. Vagy talán Üllő ismét meglepetést okoz? Tipp: 2, 1. 6. Szigetújfalu—Monor. Mindkét együttes kikapott a harmadik fordulóban. Bár Monor jobb helyen áll a táb­lázaton, az otthonukban ját­szó újfaluiak meglepetésre is képesek. Tipp: x, 1. 7. Ceglédi Építők—Vecsés. A forduló legérdekesebb mér­kőzése, vérbeli rangadó, hisz a két fél a bajnokságért küzd. Ha a hazaiak győznek, nagy lépést tehetnek az elsőség felé, közvetlenül Kartál nyo­mába szegődhetnek. A talál­kozó teljesen nyílt, bár ha­zai környezetben az Építők kedvezőbb helyzetben van. Tipp: 1, x, 2. 9. Pilisi KSK—Aszód. Pilis az utóbbi időben, gyengén szerepelt, s ha az élvonal­ban akar maradni, otthon kell tartania a két pontot. Az újonc Aszód tavasszal ja­vuló formát mutatott, de legfeljebb egy pont erejéig okozhat meglepetést. Tipp: 1, x. 9. Fóti SE—Szigetszent- miklós. Főt a 9., az SZTK Pedig a 4. helyen áll a táb­lázaton. Kérdés, hogy a jó képességű vendégcsapat győ­zelemre tudja-e váltani na­gyobb tudását az otthonában szereplő Főt ellen. Tipp: 2, x. Kohlmayer Adám Az ü. Dózsa újabb lépése a bajnokság felé Az NB I. osztályú labdarú­gó-bajnokság hétvégi forduló­jával egy mérkőzést játszottak le tegnap, az Újpesti Dózsa— Debrecen találkozót. A mér­kőzést 1:0-ás félidő után az Újpesti Dózsa nyerte 3:0-ás eredménnyel. A gólokat Ha­lápi, Kuharszky és Göröcs szerezte. A Dózsa ezzel újabb je­lentős lépést tett a bajnokság felé. TÁL EGYENLÍTETT A sakk világbajnoki páros­versenyen szombaton a Bot- vinnik—Tál közötti mérkő­zés második, függőben ma­radt játszmáját folytatták. Mindössze négy lépésre ke­rült még sor, s a 45. lépés­ben Botvinnik Tál kedvezőbb állása miatt ä játszmát felad­ta. A sakkvilágbajnokd páros- verseny állása tehát 1:1. CIPÓ VÁSÁR 1961. március hó 17-től 31-ig cipők FÉRFI NŐI GYERMEK NApY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK a Ceglédi Szövetkezeti Áruházban Körömcipő tűsarokkal több színben 200—260 Ft Női szandálok 135—220 Ft Férfi félcipő nyújtott fazonban 260—350 Ft Férfi félcipő 165—179 Ft Gyermek cipők minden színben és méretben t Beköltözhető ház el­adó. n .kér Árok u. 20. alatt. Sürgősen eladó 125-ös Csepel motorkerékpár. Cegléd, VII. kér. Tö­rök r2n&r* utca 20. Zetka I5ö-es motorke­rékpár eladó. Dobó utca 21. KBHMmMWK» UltVtótóOUlM A SIOVUM® siMúm.«1®01

Next

/
Thumbnails
Contents