Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-12 / 10. szám

Sok a tennivaló a megyei röplabda-sport fejlesztésében A megyei röplabdaszövetség kedd délután fél hatra meg­beszélést hirdetett. Az össze­jövetelen azonban csupán né­gyen jelentek meg. Közülük csak egy kapta meg a hivata­los értesítést — kedden exp­ressz levélben — a többiek a Pest megyei Hírlapból érte­sültek az értekezletről. Lehet­séges, hogy a PTST irodája elfeledkezett a meghívók kézbesítéséről, s késve küld­ték el azokat. Ez annál is fur­csább, mert a meghívón de­cember 16-i dátum szerepel, s bizony azóta volt idő a fel­adásra. Pedig fontos lett volna, hogy minél többen foglalkoz­zanak a sportág ügyes-bajos problémáival, hiszen a röp­labda jelenleg elég gyenge lá­bon áll megyénkben. Példa erre az is, hogy az 1960—61. évi megyei bajnokságra csupán hat csapat nevezett, s a kis- létszámú mezőnyben jó né­hány mérkőzés elmaradt. A Gödöllői ASC például ősszel egy alkalommal sem játszott. A régi együttes tag­jai elvégezték az egyetemet, az újak pedig, mivel egyhóna­pos gyakorlatra mentek, nem kapcsolódhattak be a küzdel­mekbe. Horváth Kálmán, a Gödöl­lői ASC képviseletében el­mondta; az együttes tagjai sportolni akarnak, készek őszi elmaradt mérkőzéseiket le­játszani. A Nagykőrösi Kini­zsi csapata is részt akar ven­ni a megyebajnokságban, be­osztásukra még a múlt évben ígéretet kaptak. A keddi összejövetel részt­vevői nem tudták eldönteni, ta­vasszal mikor és ' hogyan játssza le a két csapat elmaradt mérkőzéseit. Vagy úgy, hogy például a két gödöllői együttes együtt uta­zik idegenbe, s a pályaválasz­tó egymásután két mérkőzést vív, először a Pedagógus majd az ASC ellen — tehát egy-egy vasárnap néhány csa­pat kétszer játszik — vagy pe­dig a bajnoki szünnapokon kerülnek sorra az elmaradt találkozók. A tervek szerint áprilisban indul a szabadtéri bajnokság tavaszi idénye, s addig még van idő a kérdés tisztázására. Juhász Sándor, a megyei szövetség elnöke, akit nem­PBST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatalt Budapest. Vili.. Blaha Lulza tét « Telefon: 343—100 142—220 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés! díj 1 hónapra U forint rég bíztak meg a sportág irá­nyításával, felvetette, hogy nemcsak a bajnoki me­zőny volt gyér, hanem a színvonal is gyenge. A Dunakeszi Spartacus, a Gödöllői Pedagógus és az Érdi Traktor nyújtott elfogad­ható teljesítményt. Szó esett a megyei téli teremtornáról is, amelyre nemcsak a megyei baj­nokság résztvevőit, de járási csapatokat is szíve­sen látnak, sőt szeretné­nek női együtteseket is mozgósítani. Az elképzelés szerint a torna február első vasárnapján in­dul, a résztvevők számától függ, hány vasárnap folyik Akik indulni akarnak, azok­nak a következő szövetség- napon, január 18-án kell leadni nevezésüket, illetve addig kell ezt eljuttat­ni a szövetség címére. Január 18-án beszélik meg a terem­torna részleteit. A Ceglédi Honvéd megbízottja be’elen- tette: a csapat részt vesz a viadalon, s valószínűleg a me­gyei fériéi bajnokság több: tagja is benevez. Kivétel r. Dunakeszi Spartacus, amelyik a budapesti szövetség terem­tornáján küzd. Az 1961. évi műsor tárgya­lásakor beszéltek a Dunakanyar Kupáról is. A viadal já­rási szinten kezdődne el, majd a járások legjobbjai a megyebajnokság rész­vevőivel mérkőznének. A tervek szerint két csopor­tot állítanak fel. Az egyikben szerepelnek többek között a Gödöllői Pedagógus, a másik­ban a Dunakeszi Spartacus. A Visegrádon sorra kerülő né­gyes döntőbe a két csoport első két helyezettje jut, s kör­mérkőzésen döntik el a végső sorrendet. Tervbe vették megyei vá­logatott keret felállítását, a sportkörök javaslatai alap- [ ján állítanák össze a keretet. I s az elképzelések szerint a I válogatott két megye ellen mérkőzik majd. Juhász Sándor felvetette, az j eredményes munka megköve- j teli az elnökség, kollektív I vezető testület létrehozását. | j A szakosztályok nyújtsa­nak segítséget, delegálja­nak embereket a vezető­ségbe, a szövetségi elnökség havonta egyszer ülésezik majd. A szö­vetségi napok szerdánként kerülnek sorra, ekkor mond­ják el az egyesületek képvi­selői ügyes-bajos gondjaikat, kéréseiket. Nem úgy, mint a múlt­ban, am'kor többször elő­fordult, hogy maga a szö­vetség elnöke sem jelent meg a hivatalos napon. Persze, jó lett volna, ha az illetékesek már előbb felfi­gyelnek a sportág helyzetére, a vezetésben mutatkozó hiá­nyosságra. Juhász Sándor, az új elnök nagy lendülettel, lelkesedéssel látott munkához, megmutatva, hogy szívügyének érzi a sportág sorsát. A megyei röplabdaélet fellendítése az erők összefogását kívánja meg, s remélhetőleg a röp­labda-sport hívei nem feled­keznek meg a segítésről, tá­mogatják a tervek valóravál- tását. R. L. Megyei férfi röplabda-bajnokság 1. Dunák. Spart. 2. Gödöllői Ped. 3. Ceglédi H. 4. Érdi Traktor 5. Szentend. Ép. 6—7. G. ASC 6—7. Nagyk. Kin. 3 3 — 9: 2 4 3 1 10: 5 2 1 1 3: 3 3 1 2 6: 6 4—4 0:12 — INNEN - ONNAN A megyei sakk-csapatbaj­nokság Vili. fordulójának ed­dig beérkezett eredményei: Nagykőrösi Kinizsi—Szent­endrei Építők 4,5:5,5, Pilisi Bányász—Péceli MÁV 7:3, Du- naharaszti MTK—Váci Vörös Meteor 4:6. * A Ceglédberceli Vasutas SE labdarúgó-szakosztálya ja­nuár 15-én tartja évzáró közgyűlését. Ez alkalommal kerül sor az új vezetőség megválasztására. A sportoló­kat, szurkolókat, érdeklődő­ket szeretettel várja a veze­tőség. * A PTST ágit. prop. bizott­sága pénteken 17 órakor sportköri estét rendez Pátyon. amelyen többek között köz­reműködik Friedmanszky Zol­tán labdarúgó, Keserű II. Alajos vízilabdázó, az egy­kori magyar vízilabda „arany­csapat” tagja. Pest megye 1961. évi versenynaptára A PTST agit.-prop. bizottságának hírei Ki volt 1960 legjobb Pest megyei sportolója? Valamennyi megyében összeállítják az 1960. év legjobb sportolóinak névsorát. Megyénkben a járási TST-k ágit. prop. bizottságai, valamint a megyei szakszövetségek tesznek javas­latot: kit tartanak az elmúlt év legjobb Pest megyei sportoló­jának. A javaslatokat január 20-ig küldik be a PTST ágit. prop. bizottságának, amelyik az anyag feldolgozása után dönt. Felkérjük olvasóinkat, tegyenek észrevételt, küldjenek levelet szerkesztőségünkbe a kérdéssel kapcsolatban, mi a vé­leményük? Sportakadómia itt-ott A PTST ágit. prop. bizottsága Budapesten, Vácott, vala­mint Cegléden sportakadémiát rendez. A február 1-én kezdődő, hat előadásból álló sorozaton különböző tárgykörökkel ismer­kedhetnek a hallgatók. így például „a termelőmunka és a test­nevelés”, „magyarok az olimpián”, alkotja egy-egy előadás anyagát. A sportakadémián sportolók, . szurkolók, s más ér­deklődők egyaránt résztvehetnek. Tíz járásban a JTST ágit. prop. bizottságának rendezésé­ben kezdődik a sportakadémia. Járási ágit. prop. vezetők értekezlete Január 17-én 17 órakor a járási ágit. prop. bizottsági el­nökök részére megyei értekezletet rendeznek a PTST helyi­ségében.. ökölvívás Felnőtt egyéni bajnokság. Já­rási: január 8—15. kijelölt he­lyeken, a járási szövetségek ren­dezésében. Megyei: január 21— 22, Nagykőrös, megyei szövet­ség. Dél-területi: (Csongrád, Bé­kés, Bács, Pest): február 11—12, Hódmezővásárhely, Csongrád me­gyei szövetség. Vidéki: március 10—12, Debrecen. Magyar ököl­vívó Szövetség. Országos: ápri­lis 6—9, Budapest, MÖSZ. Ifjúsági egyéni bajnokság. Járási: január 8—15, kijelölt helyeken, járási szövetségek. Megyei: január 28—29, Dunaha- raszti, megyei szövetség. Dél- területi: február 18—19, Kiskun­halas. Bács megyei szövetség.' Vidéki: március 3—5, Szeged, MÖSZ. Országos: március 24— 26, Budapest, MÖSZ. Felnőtt csapatbajnokság. Déli terület. I. forduló: március 12— június 30, kijelölt helyen, Csong­rád megyei szövetség. II. fordu­ló: szeptember 3—november 12. kijelölt hely. Csongrád megyei szövetség. Döntők: szeptember 19—december 31, kijelölt hely. Csongrád megyei szövetség. Ifjúsági csapatbajnokság. Dé­li terület. I. forduló: március 12—június 30, kijelölt hely, csong­rád megyei szövetség. II. fordu­ló: szeptember 3—október 29, ki­jelölt hely, Csongrád megyei szö­vetség. Országos ifjúsági csa­patbajnoki döntő: november 5— december 31, kijelölt hely. MÖSZ. Szakszervezeti mérkőzések. If­júsági és felnőtt egyéni-csapat­bajnokság. I. forduló: március 25—26. Nagykőrös, SZMT. II. for­duló: augusztus 5—6, Gödöllő. SZMT. ipari tanulók országos verse­lve: április 21—23, Eger, ITSK. Dunakanyar Kupa egyéni ver­seny: augusztus 20, visegrád,-•.-.rryci SZOVetSÓg. Hírverő mérkőzések: április 4. Isasze?. megyei szövetség, má­jus i, Gödöllő, megyei szövetség. Válogatott mérkőzések: Pest— Heves, augusztus 13, Nagykőrös, Heves—Pest, augusztus 27, Eger. Szolnok—Pest, szeptember 10. Szolnok, Pest.__Szolnok, szep­tember 24. Gödöllő. Gyakorló versenybírói és ed­zőtanfolyam: máj us—augusztus. Budapest, megyei szövetség. Megyei értekezlet: június és de­cember, megyei szövetség. SAKK Ifjúsági egyéni bajnokság. Me­gyei: június—július, Budapest, megyei szövetség. Országos dön­tő: december 20_30, Budapest. Magyar Sakkszövetség. Felnőtt egyéni bajnokság, sport­köri: január 2—31. kijelölt he­lyeken. Járási: február kijelölt helyeken, járási szövetség. Me­gyei: február 16—március 25, Budapest, megyei szövetség. Or­szágos elődöntő: április 15— május 15, kijelölt hely, MSSZ. Országos középdöntő: augusztus 1— 15, Budapest, MSSZ. Orszá­gos döntő: december 1—24, Bu­dapest. MSSZ. Felnőtt női egyéni bajnokság. Megyei: február—március Buda­pest, megyei szövetség. Orszá­gos középdöntő: augusztus l—13, Budapest, MSSZ. Országos dön­tő: november 25—28, Budapest, MSSZ. Felnőtt férfi csapatbajnokság. Járási: 1960. október 16—1961. március 31, 1961. szeptember 10—1962. február 15, sorsolás sze­rint, a járási szövetségek ren­dezésében. Megyei: 1960. október 2— 1961. február 19, 1961. szep­tember 30—1962. február. sorso­lás szerint. megyei szövetség. Megyei bajnokcsapatok körmér­kőzése: március—április, kije­lölt hely. MSSZ. Megyei bajnok- csapatok győzteseinek körmér­kőzése: 1961. június 1—4, Buda­pest, MSSZ. Országos CSB: 1951. november, kijelölt hely, MSSZ. Béke Kupa csapatbajnokság: április 1—június 4, sorsolás sze­rint, megyei szövetség. II. osztályú egyéni bajnokság. Elődöntő: március 1—május 1, kijelölt hely, járási szövetség. Megyei döntő: május 15—június 30. Budapest, megyei szövetség. I. osztályra minősítő verseny: július—augusztus, Budapest, me­gyei szövetség. Csillagszerző ver­seny: július—augusztus, Buda­pest, megyei szövetség. Megyei villám egyéni bajnok­ság: július 16, Budapest, me­gyei szövetség. Megyei villám csapatbajnok­ság: július 30, Budapest, me­gyei szövetség. Szakszervezeti versenyek. Üze­mi viadalok: január 30—június 30, kijelölt helyeken. Döntők: október 15 _november 12. Duna­k eszi. SZMT. Általános iskolai versenyek. Házi versenyek: i960, december 1—1961. március 31, kijelölt he­lyeken. Soartakiád. Községi versenyek: i960, október 1—1961. január 8. községekben. Körzeti versenyek: január 8—február 18. kiielölt he­lyeken. járási rendező bizottsá­gok. Megyei döntő: március 19. Gödöllő, mérvéi rendező btzo+t- ság. Országos döntő: április 14—16. Bud^nost. OtSB. Megye» értekezlet: június 29. Budapest megyei szövetség. (Folyt, köv.) Az MTST határozata az egységes sportminősítési, nyilvántartási és átigazolási szabályzat módosításáról Rugó nélküli sérvkö­tők, éjjel-nappal vi­selhető, nagy sérvhez rugóval kombinálva, lúdtalpbetétek, gyógy- haskötők. díjtalan ké­pes ismertető. Horváth Imre orvosi kötsze­rész. Budapest, V.. Néphadsereg u. 3. Or­szágháznál * 1 2 Eladó ingatlanok Gödöllő területén: 1 szoba, konyha, kam­ra, vegyesfalú, cserép­tetővel, 205 n-öl te­lekkel. Beköltözhető. Ara 40 000 Ft. 2 szoba, konyha, élés­kamra, vegyesfalú. cseréptetővel, 200 n.-öl telekkel. Beköltözhe­tő. Ara 100 000 Ft. 2 szoba, konyha, ve­gyesfalú, cseréptető­vel. 200 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 60 ezer forint. 2 szoba, 2 konyhaiam­ra, téglafalú, cserép­tetővel, 205 n.-öl telek­kel. Beköltözhető. Ara 75 000 Ft. 2 konyha, éléskamra. 2 szoba, mellékhelyi­ségek. 506 n.-öl gyü­mölcsös telekkel. Be­költözhető. Ara 90 000 Ft. 714 n.-öl házhelynek alkalmas telek. Ara 30 Ft n.-ölenként. 300 n.-öl bekerített gyümölcsös telek. Ára 15 000 Ft. 1600 n.-öl gyümölcsös telek. Ara n.-ölenként 45 Ft. Érdeklődni lehet PIK. Gödöllő, Dózsa Gy. u. 12. Fodrásznő elhelyez­kedne vidéken. „Sür­gős 211 793” jeligére Felszabadulás téri hir­detőbe. Nemesített igazoltan I. fokú szaporulatból származó „Szentesi fe­hér” paprikamag 300 Ft/kg árban kapható, primőr-telep, Cserke- szőlő. Szakmában jártas, jo­gosítvánnyal rendel­kező, váci lakos ga­rázsmestert keres a 11-es AKÖV váci fő­nöksége. Jelentkezés: Vác, Törökhegyi u. 5. alatt. 173 magas, 24 éves vi­déki pedagógusnö ke­resi hozzáillő férfi is­meretségét házasság céljából. _ Leveleket „Bizalom 70 534” jel­igére Felszabadulás té­ri hirdetőbe. úcköitözhetö családi ház, kettőszobás, öt­százas telekkel eladó Bp., XVII., Nyere- "-dnv 5. ____________ E lódli, tragacs, ntnta- ló: Szedlacseknél kap­ható! Vác, Burgundia utca 14. A Magyar Testnevelési és Sport Tanács elnöksége a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség előterjesztése alapján a 17— 1/1959. (7. 16) MTST sz. hatá­rozattal kiadott egységes sportminősítési, nyilvántartási és átigazolási szabályzat (to­vábbiakban : szabályzat) 29. pontjában foglalt rendelkezé­seket a következőkben módo­sítja: 1. A szabályzat 29. pontjá­nak a) alpontiában foglalt az a külön rendelkezése, amely szerint labdarúgásban a vára­kozási idő minden esetben a legutolsó bajnoki szereplés­től számított egy év, hatá­lyát veszti. 2. A szabályzat 29. pont a) alpontjaként a következő rendelkezéseket kell fel­venni: a) A labdarúgásban az az Ifjúsági játékos, aki egy adott bajnoki év folyamán betölti a 19. életévét és így az ifjú­sági korhatárt meghaladva el­veszti az ifjúsági csapatban va­ló szereplés jogát, az adott bajnoki év befejezése után — de még a következő bajnoki év kezdete előtt — bármely sportegyesületbe azonnal át­igazolható, amennyiben a ki­adó sportegyesület átigazolá­sához az előírásoknak meg­felelően hozzájárul. A labdarúgásban a 29. pont alkalmazása szempontjából bajnoki szereplésnek tekint­hető a Népköztársaság Kupa- mérkőzéseken való részvéte] is. 3. A határozat 1. pontjá­ban foglalt rendelkezés 1961. évi január 15-én azzal a kor­látozó rendelkezéssel lép ha­tályba, hogy az 1961. január 15-e előtti legutolsó bajnoki szereplés esetében, a hat hó­napos várakozási idő 1961. ja­nuár 15-én veszi kezdetét. A határozat 2. pontjában fog­lalt rendelkezés 1961. január 30-án lép hatályba. A magyar asztaliteniszezők vi­lágbajnoki felkészülésében rend­kívül jelentős, hogy szerdán 10 nanos közös előkészület kezdő­dött. A válogatottak naponként több órás asztalitenisz-edzéseket •ártanak, s más kiegészítő sport­ágakkal is foglalkoznak. A 10 napos közős edzés után, a jövő hét végén Budapesten lesz a magvar—román egyéni és csapat­viadal. Annak ellenére, hogy a lab­darúgó-sportban hetek óta elég nagy a csend, az MLSZ „gépezete" egy pillanatra sem állt le, tevékenyen működik — az alábbiak szerint: Az MLSZ elnöksége hét­főnként tart rendszeresen ülést. A ‘legutóbbi ülésen kö­zölte az elnökség, hogy Tunisz lemondta a ma­gyar B-válogatott terve­zett vendégszereplését. A nemzetközi bizottság már az 1963. évi nemzetközi nap­tárt készíti. Éppen a szerdai napon érkezett egy levél Iz­raelből, amelyben az izraek labdarúgó-szövetség közöltb. hogy 19G3-ra szeretné létre­hozni az első hivatalos Izrael—Magyarország vá­logatott találkozót. A sporttechnikai bizottság felülvizsgálja a 19 megyei szövetség munkáját, s arról elkészíti évi jelentését. Kiadta a bizottság a ren­delkezést a bajnoki idény kö­zeledtével a pályák előkészí­tésére. A szervezési bizottság leg­főbb munkapontja pillanat­nyilag a február 11-ére ter­vezett országos labdarúgó­értekezlet előkészítése. Ebben változás van aV. előző évekkel szemben, nem átfogóan tár­gyalja a magyar labdarúgó­sport elmúlt évét, hanem az alábbi kiemelt pontok sze­rint: 1. a labdarúgás tömegjel­lege — a Kilián testneve­lési mozgalom bekapcso­lása a sportba: 2. az edzői munka problémái; 3. a tudományos munka be­kapcsolása a sportágba. Kedden befejeződött Tatán a JTST-elnökök országos ér­tekezlete. A Pest megyeiek kedd kora délután érkeztek Budapestre, majd folytatták útjukat munkahelyükre. MOZIMŰSOR CEGLÉD Szabadság: I. 12—15. Diplomácia óh/ (Angol film.) I. 16—IC. Különleges megbízatás. (Szovjet film.) DUNAKESZI Vörös Csillag: I. 12—15. Napkelte előtt. (Szovjet-bolgár film.) I. 16—17. Tűz a Duná-n. (Román film.) I. 18. Gábor diák. (Magyar film.) Rákóczi: I. 14—15. Rózsák az ál­lamügyésznek. (Ny.-német film.* 1 2 I. 18—19. A törvény. az törvény. (Francia—olasz film.) PETŐFI Gödöllő: I. 12—15. Különös kirán­dulás. (Angol film.) I. 16—18. Napkelte előtt. (Szov­jet-bolgár film.) ARANY JANOS Nagykőrös: I. 13—15. Bölcsődal. (Szovjet film.) I. 16—17. Elvarázsolt herceg. (Szovjet film.) I. 18—19. Aranyszimfónia. (Oszt­rák film.) FELSZABADULÁS Szentendre; I. 12—13. Nyomorul­tak, I—II. rész. (Német—francia­olasz film.) I. 14—15. Tűz a Dunán. (Román film.) I. 16—18. Egy kislány keresi az édesapját. (Szovjet film.) Látványos! Derűs! Elragadó! A TARKA SZÍNPAD f d lasaBaB«'' CÍMŰ REVÜJE iSSSSSScf ■■■«SM» FŐSZEREPBEN: LAKATOS lilik GABRIELLA A holtidénybsn is tevékeny az MLSZ „gépezete“

Next

/
Thumbnails
Contents