Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-11 / 9. szám

1961. JANUAR 11, SZERDA rT^írfiro 5 Akik Hirosimában élnek IRTA: ROBERT JUNGK 2. 1959 nyarán Norman Cou­sins, az amerikai Saturday Review of Literature című fo­lyóirat szerkesztője megláto­gatta a hirosimai kórházakat Hamai polgármester vezetésé­vel. Azt írta a látottakról: „Agyak helyett csak üres boxók voltak, ágynemű és párnák nélkül. A földön min­denütt elszórt, piszkos köté­sek. A betegek négyesével­ötösével összezsúfolva, egy-egy szekrény nagyságú helyiség­ben. Az ember ellenállhatat­lanul a németországi gyűjtő­táborokra gondolt. . . Láttam egy műtőt, amely lomtárra emlékeztetett. Az ember nem hitt a szemének. Most értettem meg. mit akart mondani a polgármester az­zal, hogy a hirosimai betegek gondozásához amerikai segít­ségre volna szükség ...” Ultramodern kórház, ahol nem gondozzák a betegeket Norman Cousins látogatása után másfél évvel. 1951 ja­nuárjában az amerikaiak fel­avatták Hirosimában Kelet- Ázsia legkorszerűbb és leg­tökéletesebben berendezett klinikáját. A Hizsijama-dom- bon a pillantás átfogja a po­raiból újjáéledt várost. A parkon át a napfényben csil­logó alumíniumépítményhez vezető aszfaltozott sugárút egymaga több millió jenbe bérűit. Itt suhantak fel a krómsárga luxuskocsik vagy katonai jeepek, ha vizsgá­latra vittek valakit. Aki vizsgálatra jött (ez egész napot vett igénybe), egyetlen jent sem fizetett a mintaszerű egészségügyi kö­rülmények között, kiváló szakemberek által lefolytatott konzultációért. Sőt, gépko­csin szállították lakásának ka­puiáig. Mindez tündérmesébe illő, fényűző és kellemes volt. De az érem másik olda­la: szó sem volt arról, hogy kezeljék is a gondosan meg­állapított bajokban szenvedő betegeket. Ha a beteg azt kérdezte: „És mit tanácsol, doktor úr? Mit tehetnék, hogy meggyógyuljak?”, feltétlenül mindig azt a választ kapta: -„Ez nem gyógyintézet, hanem a japán egészségügyi hatósá­gokkal együtt létesített kuta­tóintézet, amelynek kizáróla­gos célja a tudományos vizs­gálat. A kezelés a saját orvo­saikra tartozik.” A „bombabetegséget” vizs­gáló bizottságot, az ABCC-t 1947- ben alapították, két ka- tonaorvos-küldöttség jelentése alapján. James Forrestal had­ügyminiszter a Hirosimába és Nagaszakiba küldött szak­emberek érveinek hatása alatt 1946. november 18-án levelet írt az Egyesült Ál­lamok elnökéhez, amelyben kijelentette: „Egyedülálló al­kalom kínálkozik arra. hogy a rádióaktivitás orvostudomá­nyi és biológiai következmé­nyeit megvizsgálják. Ez a ta­nulmány rendkívül fontos lenne az Egyesült Államokra nézve.” Egyedülálló alkalom A Forrestal által «ni (tett kivételes alkalmat ki is hasz­nálták abban a mértékben, amelyben a pénzügyi adott­ságok és a rendelkezésre ál­ló személyzet lehetőségei meg­engedték. Az első és a má­sodik évben még nem folyt rendszeresen a munka, de 1948- tól kezdve már átfogó tanulmányi program szerint vizsgálták a sugárzás gene­tikai és pediatriai hatását. Az ezután következő öt év alatt 75 ezer fiatalt vizsgál­tak meg Hirosimában és Na- gaszaikiban. A terhes nőket a különleges jegyellátás alap­ján választották ki és vet­ték megfigyelés alá, terhessé­gük ötödik hónapjától kezd­ve. A szülésznők természet­beni jutalmat kaptak min­den születés bejelentéséért. Velük együtt megállapíthat­ták az abortuszok számát a születésekhez viszonyítva és elég pontosan figyelem­mel kísérhették a csecsemők fejlődését. A PE 18, számú terv szerint körülbelül 2500 — a sugár­zásnak öt és 19 év között kitett — gyermeket össze­hasonlítottak hasonló korú gyermekekkel, akiknek szü­lei utóbb telepedtek le Hiro­simában, vagy Nagaszakiban, s így semmi esetre sem voltak kitéve rádióaktív hatásnak. 1950 júliusától kezdve meg­vizsgálták ..az első harmad gyermekeit” (TE 52. számú terv), aikiknek édesanyja a terhesség első három holnap­jában élte át a hirosimai vagy nagaszaki bombázást. Végül különleges vizsgálato­kat végeztek az „ezer mé­teres gyermekeken” (PE 49. számú terv), akik a becsapó­dási helytől számított egy ki­lométer sugarú körön belül tartózkodtak 1945. augusztus 6-án. Az ABCC 1951 januárjában átmeneti szállásáról beköltö­zött fényűzően berendezett új állomáshelyére. Az 1950. szep­temberében kezdeményezett „Aduit Medical Program”-ot csak ezután kezdték nagyobb arányokban végrehajtani. Az „ME 55” számú terv előirá­nyozta, hogy a lehetőség sze­rint legalább évente egyszer megvizsgálják mindazokat, akik az ezer méteres körzetben életben maradtak, valamint a legérdekesebb eseteket az 1000 —1500-as körzetből. Az egész csoport létszáma nem halad­hatta meg a 2500 főt a megfi­gyeléseket összehasonlították azokkal, amelyeket a sugárzás­nak ki nem tett személyeken végeztek. Jó néhány különféle kórtani csoportot alakítottak. A száraz kezdőbetűk és szám­adatok mögött — HE 39: fe­hérvérűség, OG 31: terméket­lenség. OG 35: megelőző mag­zatelhajtás, ME 47: a rádióak­tivitás szemészeti hatása, SU 59: égési sebek és hegek — Hi­rosima és Nagaszaki atombe­tegeinek rengeteg szenvedése rejlik. Megközelítőleg sem vázoljuk az ABCC egész tevékenységét; tisztán tudományos eredmé­nyeit több száz tanulmányban tették közzé. Ennek láttán az ember hajlandó pozitívan meg­ítélni az egész vállalkozást. Hirosimában és Nagaszakiban értékes adatokat gyűjtöttek össze az évek során; új mód­szereket dolgozta^ ki nagyobb embercsoportok egészségügyi helyzetének vizsgálatára. Mélyreható és lelkiismeretes munkájuk gyümölcseit nem­csak a rádióaktivitás biológiá­jának és orvosi ismereteinek viszonylag fiatal tudománya használhatja 'fel, hanem ,.az élet tudományának” más ágai is. Az orvostudomány történe­tében még nem fordult elő, hogy meghatározott időn belül ilyen alaposan vizsgáltak vol­na meg ennyi beteg és egész­séges embert. De egész más színiben látjuk ezt a vállalkozást, ha társada­lompolitikai és sajátos lélek­tani összefüggéseiben vizsgál­juk. A ragyogó kép elsötétül. Kiderül, hogy a fennkölt em­beri kezdeményezésnek látszó vállalkozás a humanitás leg­csekélyebb nyomát is nélkülö­ző kísérlet volt. Már az magában Is botrány, hogy az ABCC klinikái ameri­kai vezetés alatt működtek, kizárólag az US Atomic Energy Comission pénzén, te­hát oiyan szerv anyagi alap­jából, amelynek fő feladata az atomfegyvere^ tökéletesítése. A japán közvélemény nagy ré­sze a tapintat teljes hiányának tekintette, hogy a bombázás biológiai következményeit ép­pen annak az államnak polgá­rai tanulmányozzák a legkime- rítőbb tudományos pontosság­gal. amely ezt a bombát le­dobta Ettől csak eev léoés ve­zet ahhoz a meggondoláshoz — bármennyire sértő és nvilván pontatlan —. hogv a két tény: a bomba ledobása és a követ- kezménvek tanulmányozása közt oksági összefüggés van. Ezt a lépést meg is tették. Nem lehet tudni, hogy Hirosima polgárai katonai műveletnek vagv a7 amerikai tudomány gi­gantikus Vícá-ipf^riek estek ál­dozatul A faltevést még való­színűbbé tette, hogy az ameri­kai sajtó az ABCC-ről szóló beszámolóiban, rendkívül ügyetlenül, mint „kísérleti vá­rosról” beszélt Hirosimáról és Nagaszakiról, s kijelentette, hogy ezek Kuré városával együtt ,,a bizottság laboratóriu­mai voltak”. Az ABCC kutatásai kétségkí­vül rendkívül fontosak vol­tak a békeidőben i« egyre fokozódó rádióaktivitásnak ki­tett emberiség jövőjére vo­natkozólag. De amint elemi hiba volt az, hogy ameri­kaiakkal és az Atomenergia Bizottság költségére végez tették a kutatást., az. hoav nem voltak hajlandók a könv- nyebb esetekben kezelni és gyógyítani a bombázás áldo­zatait, erőteljesen hozzájá­rult a japánok ellenséges ér­zületéhez. Az a tény, hogy az ABCC megalapítói rendjén valónak tartották, liogy a „szenvedé­sek színhelyén” végezzék ku­tatásaikat, s feljogosítva érez­ték magukat arra, hogy a leg­csekélyebb orvosi segítség nélkül hazaküldjék a be­tegek ezreit, a legcsekélyebb reményt sem nyújtva nekik, hogy valaha is segítségben ré­szesülnek, s mindezt azok után, hogy pontosan megálla- pították betegségük diagnó­zisát, olyan városban, ahol a legkomolyabb betegeknek sem volt meg a lehetőségük arra, hogy magukat kezeltes­sék — rémítő szűklátókörű­ségre vall. Egy centet sem gyógykezelésre! Az amerikai Norman Cou­sins felismerte Hirosimában, hogy ez a helyzet tarthatat­lan emberi szempontból és előre látta a válságot már akkor, amikor a bizottság szerényebb, városszéli kere­tei között kevésbé feltűnő munkát végzett, szőkébb ve­zérkarával. Az újságíró a nyomorúságos hirosimai kór­házaikban tett körút utón kénytelen volt az alábbi vád­iratot közölni a Saturday Re­view of Literature hasábjain: .......Arra a sok millió dol­lárra gondoltam, amelyet az Egyesült Államok az Törnie Bomb Casualty Comission mű­ködésére pazarolt... Ez egyéb­ként kitűnő és fontos intéz­mény, mert tájékoztat ben­nünket az emberek sorsáról egy esetleges atomháborúban. De a mesébe illő összegekből semmi nem jut a bomba ál­dozatainak kezelésére. A bi­zottság megvizsgálja a betege­ket, de nem gyógyítja őket. Paradox jelenség: ez a szerv a dollárok ezreit költi a su­gárbetegségben szenvedő em­berek vizsgálatára, de egyet­len centet sem áldoz a meg- gyógyításukra.“ E z a nemesszívű, nagy új­ságíró New Yorkba visszatér­ve mindent megkísérelt, hogy Hirosima áldozatainak segít­ségére siessen. Igyekezett ma­gántőkéből felépíttetni azt a kórházat, amely később a vi- lágbéke eszméjét hirdetiő Hi­roshima Peace Center köz­pontja lett. Elgondolása Kijosi Tanimoto lelkésztől szárma­zik, akit Hersey „Hiroshima” című nagy riportja tett hí­ressé. Cousina még Hirosimában volt, 1949 augusztusban, ami­kor a pikadon által lerombolt ősi palota helyén letették a „Békeközpont” alapkövét. De felépítése túl nagy feladat volt ahhoz, hogy közadakozás­ból meg lehessen oldani. Az építkezés félbeszakadt. Cou- sinsnak nagyobb sikere volt az „atomárvák” szellemi örök- befogadására indított hadjára­tával. A törvényes örökbefo­gadást sajnos, lehetetlenné tette az amerikai bevándorlási törvény kizáró rendelkezése, az Oriental Exclusion Act. amely áthághatatlan korláto­kat szab a keleti népek be­vándorlása elé. De így is mintegy 100 hirosimai gyer­mek anyagi támogatást kapott amerikai családoktól, amelyek vállalták, hogy e gyermekek gondját viselik. Egyesek az utóbbiak közül felvették örök- befogadóik nevét, bár soha­sem találkoztak velük. (Vége) VÁCI UTCÁN... Most nem az ismert dalszö­vegben szereplő Váci utcá­ról szeretnék írni. hanem egy Vác városában levő, igen elhanyagolt utcáról, az Ág utcáról. Ennek Lemez utcai vége olyan elhanyagolt álla­potban van. hogy a kocsisok nagy ívben kikerülik, mert járhatatlan. Ugyanígy tesz­nek a gyalogosok is. csak az megv arra. aiki sajnos — ott 'akik Kérjük, egy pár ko­csi salakkal, legalább ideig­lenesen. de csinálják meg. Egy kocsival arra járó KORAI ÖRÖM Naigyon örültünk, mi gyá- liak. amikor a 132-es számú húsboltunk modem hűtő- szekrényt vett a Cegléd és Környéke Kiskereskedelmi Vállalattól. Egymásnak mon­dogattuk. milyen jó lesz, ha ezentúl szép. friss árut vásá­rolhatunk. De amikor a szek­rényt a boltba beállították, egyszeriben elszállt a nagy öröm. Kiderült, hogy telje­sen betölti az amúgv is szűk helyet, a pulthoz alig lehet odaférni. Nem tudom, mi­képp segíthetnének ezen. mert a falakat nem lehet eltolni, de megoldást mégis kell ta­lálni, mert a mi részünkre már nincs hely az üzletben. Gyűli vásárló Ex is ajándék Amióta a lottó megindult, rend­szeresen játszom, kisebb-nagyobb szerencsével. Ma­gánosán élő öreg nyugdíjas vagyok, nem vet fel a pénz. Viszont a rokonságom elég kiterjedt, számos unokám van. Csa­ládi ünnepek al- kal pár da­rab kitöltött lottó- szelvénnyel szok­tam kedveskedni nekik. Örömmel fogadják. Megtör­tént már, hogy az általam ajándéko­szott szelvénnyel kettes-hármas ta­lálatot értek el. Szomszédomban lakik egy kedves fiatal házaspár. Az asszonykának nagyon megtet­szett az én mód­szerem és kará­csonyra az egyéb ajándékok mellé lottószelvényt is mellékelt. Férje emiatt csúnyán összeveszett vele. Azt mondta, ne nevettesse, ki ma­gát, ez nem aján­dék. Nagyon bánt, hogy veszekedé­süknek én lettem az oka, de úgy ér­zem, a férjnek nincs igaza. Lot­tószelvény is le­het ajándék. N. J.. Felsőgöd 99 Némi izgalommal 99 A Pest megyei Hírlap de­cember 7-i számában utazás „Némi izgalommal” cím alattiakra a következőket vá­laszoljuk: Személyszállító vonalainknál az elsőosztályú kocsik besorolási helye ál­talában a vonatok középső részében van. Csiszér Ákos panasza tehát jogos mind­azon esetben, amikor az el­sőosztályú kocsikat vagy a vonat elején, vagy a végén találja. Intézkedtünk, hogy az elsőosztályű személykocsik az előírt helyen kerüljenek besorozásra. Közlekedési cs Postaügyi Minisztérium Vasúti Főosztá­lya, Kovács István főfelügyelő Mégis lesz jó ivóvíz Vecsésen! Községünkben néhány szűk- látókörű ember az Ivóvíz Tár­A tárgyalóteremből Lapjukban ja­nuár 7-én fenti cím alatt riport jelent meg egy bírósági tárgya­lásról. Két trak­toros ügyét tár­gyalták. akik a társaikra bízott gépeket szántszán­dékkal rongálták. Őszintén meg­vallva. felhábo­rodtam azon, hogy a rosszindu­latú. részeges, hanyag, és több­ilyen enyhe bün­tetést kaptak. Cselekedetükkel szorosén tett bünte­egyének sok ezer forintos kárt okoztak a népgazdaságnak. Mi postások, akik a köz pénzét, ne­héz milliókat ke­zelünk. nem mehetünk el szó nélkül az enyhe büntetés mellett. Ráadásul az még csak nem is jog­erős. Sújtson le az igazságszol­gáltatás teljes erővel rájuk, ezt követeljük mi, akik becsületesen dolgozunk és a köz vagyonára vigyázunk. Czifra István Sóskút, postavezető TALÁN TITOK? Csütörtök délután az utasok tanácstalanul álldogáltak az Élmunkás téri MÁVAUT-meg- állónál. Azt találgatták, a sok kocsi közül vajon melyik in­dul Vácra? Már eljött az in­dulás ideje is 14.40 órakor, amikor az egyik kocsi motorja felbúgott és közölték, erre szálljon az, aki Vácra akar menni. Először többen két­kedve fogadták a hírt, mert a kocsi oldaláról hiányzott a szokásos menetirányt jelző tábla. Útközben is, a megál­lóknál várakozóknak kérde­zősködniük kellett, hogy az autóbusz merre tart, amit vé­gül a kalauz közölt velük. Ez apróság, de nem hisszük, hogy a MÁVAUT-nak nincs elég táblája, inkább hanyagságról lehet szó. Kovács István, Budapest, Lenin körút sulat megalakulása idején igyekezett a közhangulatot a maga javára biztosítani. De melléfogtak, mert a társulat létrejött. Az utóbbi napokban újra szőnyegre került az ivó­vízügy és a társulat ellen ismét igyekeznek hangulatot terem­teni. A Vecsési Ivóvíz Társu­lat decemberben tartotta nyil­vános közgyűlését. Megtudtuk, hogy a kútsor I-es számú kútja elkészült és 70 méter mélyről iható vizet ad a vízműnek. Százharminchatezer forintba került. A Il-es számú kutat most építik, összesen nyolc ilyen kutat kell létesíteni. Et­től függetlenül folyamatban van a közkutak javítása, kar­bantartása. A tagok által ed­dig befizetett összeg nem fe­dezte a kiadásokat, ezért a he- Ivj tanács 460 700. az állam 300 000 forinttal járult hozzá. A végleges víztorony, mely a község megnövekedőit vízszük­ségletét biztosítja 600 köbmé­teres lesz. Tehát a társulat működik és még lobban tudna működni akkor, ha a tagság a magára vállalt fizetési kötele- 7ettségekne)t eleget tenne A jó ivóvíz iránti érdeklődéit mutatja, hogy a társulat 750 új belépővel gyarapodott. Perger Ágoston Vecsés Elismerést érdemelnek Rendszeres vásárlója vagyok a Csepel autógyári népbolt­nak. Most karácsonykor és Szilveszter előtt is napokon át tele volt az üzlet vásárlókkal. Néha annyian voltunk, hogy újabb vevő már be sem jöhe­tett. Ilyenkor, míg rám került a sor, az elárusítókat figyel­tem. Hősiesen állták a roha­mot. Fáradhatatlanul dolgoz­tak, ügyesen, villámgyorsan. Emellett még udvariasak is voltak, a mosoly sem hiányzott arcukról. Ez úton is szeretném megdicsérni őket és példának állítani munkájukat más üzle­tek személyzete elé. B. P. autógyári dolgozó Meg nem történt intézkedés írja Puppán Erzsébet izbégi la­kos esti autóbuszjáratuk visz- szaállítása ügyében. Hetekkel ezelőtt a lapon keresztül sok aláírással ellátott levélben for­dultak a MÁVAUT-hoz. Azt kérték, hogy 23.05 perc helyeit újra 22.27-kor indftsák a szent­endrei HÉV végállomástól az utolsó buszjáratot. * Az Autóbusz Menetrend szerkesztőség munkatársa, Háncsok Dezső felvilágosítása szerint a Szentendrei Kocsi­gyár, a szerszámgyár és Pilis- szentlászló község együttes kérésének tettek eleget, ami­kor az indítási időt eltolták. Január 2-án felszólítást küld­tek az érdekelt üzemekhez, hogy az új buszjárat nincs kellőképpen kihasználva. A válasz beérkezte után a meg­levő helyzetet felülvizsgálják, s ha szükséges, a régi indítási időt visszaállítják. VROM AZ ÖRÖMBEN Községünkben még nincs kultúrotthon. Egyetlen szórako­zási lehetőség a mozi. Szere­tünk is odajárni. A moziba- járás örömét azonban megke­seríti az a mód, ahogy oda bejutunk. A jegyváltásnál valóságos közelharcot kell vívnunk. Karácsonykor vere­kedés tört ki amiatt, hogy a pénztárt csak a vetítés előtt fél órával nyitották meg. Ja­vaslatunk, hogy legalább már egy órával előbb lehessen je­gyet venni. így elkerülhet­nénk az állandóan megismét­lődő parázs vitákat, torlódást. Bundies Péter, Tököl Anyagpazarlás Itt nálunk, Ceg­léden a Népbolt Vállalat nagyon sok új formájú elárusitási módot vezetett be. Egy­más után nyílnak az önkiszolgáló boltok. Ilyenkor sok faanyag, pult, polc, fiók stb. sza­badul fel. Ezeket a sokszor igen jó minőségű faanya­gokat összeszedik és eltüzelik. De nemcsak ezt, ha­nem kifogástalan állapotban hordókat amelyről ( levő is, ab­roncsot leverik, eladják a MÉH- nek, a dongát pe­dig feltüzelik. Miért, nem adják el a faanyagot, vagy miért nem használják fel eze­ket másutt? Fá­ban szegény or­szág vagyunk, be­csüljünk meg minden darabkát. Gulicska Imre, Cegléd, Holló u. t/b.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents