Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-15 / 13. szám
JTECrSI 1961. JANUAR 15, VASÁRNAP BECSÜLETBŐL - KITŰNŐ ! A kalauzok helye két hete üresen marad a váci autóbuszokon. Nélkülük indulnak a kocsik. Csupán apró perselyek helyettesítik őket. Becsületpénztárak. Azokba gyűlnek a forintok. Kevesebb, mint azelőtt? Ellenkezőleg! Több! Egy- egy kocsi napi bevétele azóta 200—300 forinttal emelkedett. Változott hát rendje. De a jegyváltás vajon csak ennyi az egész? Űj, okos módszer, semmi más? Nem hinnők. Az új módszeren kívül az utasok, az emberek is mások lettek. Közügy lett a becsület. Ma már megbélyegzik azt, aki a bizalommal visz- szaélve, bliccelni próbál. Azt mondják, a perselyek beváltak, az újítás jelesre vizsgázott. És mit érdemelnek az utasok? Kitűnőt — becsületből. <gy) Gyorsabbon a reméltnél A ceglédi gimnázium mögött elterülő térségen ölnél magasabb, frissen sárgálló téglafalak tövében, szorgalmas munkáscsapat tevékenykedik. Az ÉM. Bács megyei Építőipari Vállalatának dolgozói valameny- njfien. Jelentős feladat végrehajtásán munkálkodnak: ötmillió forintos költséggel korszerű, nyolctantermes, emeletes iskolát építenek. A költségeket a megye és a város közösen fedezi. Ehhez az épülethez csatlakozik jövőre a hang- versenyteremmel is büszkélkedő zeneiskola. — A modem tanintézetbe központi fűtést építünk —, így Szabó Ferenc kitűző, a művezető helyettese. — A kazánház alapjait ötméteres mélységben rakjuk le. Ezért kellett ötvenhat kutat fúrnunk: rajtuk keresztül szivattyúzzuk el a talajvizet. Derekasan halad a munka. Az építők már harminc százalékkal túlszárnyalták ütemtervüket. Szerényen szólnak arról, hogy igyekezetüket a kedvező időjárás is segítette. Természetesen. az emberi tetterő annál is fontosabb. Ahol olyan munkások dolgoznak, mint Zsámberger László, a szocialista brigád címért küzdő csapata — nincs legyőzhetetlen akadály. Az építők szeretnék elérni. hogy az októberre tervezett átadásra már az iskolaév elején sor kerülhessen. Ha továbbra is ilyen szorgalommal dolgoznak, s vezetőik ugyanilyen jól ellátják őket minden szükségessel. remélhetőleg teljesül óhajuk. B. Z. Megkezdték a szántást az új tsz-ek földjén a Tápiószelei Gépállomás traktorai Macháty Bélától a Tápiószelei Gépállomás főagronó- musától nyert értesüléseink szerint a gépállomás traktorai megkezdték a héten az új szövetkezeti községek határában a mélyszántást. Ugyanis az a tapasztalat, hogy a rendkívül esős ősz akadályozta a szántás időben való elvégzését, ezenkívül sok egyénileg gazdálkodó paraszt nem is látta be az őszi mélyszántás szükségességét és így jelentős területek kerültek be szán- tatlanul az elmúlt hetekben az új termelőszövetkezetekbe. Mivel az őszi mélyszántás még akkor is, ha azt megkésve a tél folyamán végzik el feltétlenül hasznos a téli csapadéktárolás szempontjából, az új szövetkezetek vezetői első tevékenykedésükként megkezdték a fogatokkal a szántást, ahol pedig erre lehetőség van, ott a gépek is azonnal munkába álltak. Hét közepén indult meg például két gép, a tápiógyör- gyei Zöld Mező Termelőszövetkezet földjein, ahol mintegy kétezer katasztrális hold föld vár szántásra. Az elkövetkezendő napokban itt még további nyolc gép munkába áll. A tápiószentmártoni Úttörő és a tápiószentmártoni Kossuth Termelőszövetkezetben is dolgozik négy-négy gép. Az Úttörő Tsz-ben becslés szerint 1200, a Kossuth Tsz-ben pedig — szintén csak hozzávetőleges számítások szerint — 2000 katasztrális hold vár szántásra. Újszilváson csak a fogatok dolgoznak, egyelőre gépet nem igényeltek. Még a héten befejeződik a korábban megkezdett mélyszántás a tápiószelei Keleti Fény Termelőszövetkezetben, a 600 holdból már mindössze csak 160 hold várt mélyszántásra a hét közepén. A Béke Termelőszövetkezetben pedig a tervezett 780 holddal szemben már csak mindössze 60 hold munkája volt vissza az elmúlt napokban. A gépállomás főagronómu- sának véleménye szerint az elkövetkezendő napokban még jelentős területek felszántására van lehetőség, mert az időjárás még engedi a munkát. Szerencsés Pest megyei lottózók Háromezer gyakorlati szakemberrel vitatják meg az állami gazdaságok fejlesztésének irányelveit Az elmúlt tíz évben elért eredmények lehetővé teszik, hogy a gazdálkodás számos területén jelentős lépést tegyenek előre. Mezőgazdasági kutatók részvételével, az elmúlt év végén Bábolnán termelési ankéton vitatták meg az időszerű tennivalókat./A téli időszakot kihasználva, most a gazdaságok igazgatóinak, főmérnökeinek. üzemegységvezetőinek, specialistáinak részvételével az ország minden részében ankétokat tartanak, melyeken a gyakorlati szakembereket megismertetik a kitűzött célokkal és megvizsgálják, hogy az adott tájakon hogyan lehet a lehető legeredményesebben és legkisebb beruházással megkezdeni az új termelési . irányelvek megvalósítását. A széleskörű vitákban mintegy 3000 szakember vesz részt. Három év alatt kétszeresére nőtt a termálvizek felhasználása A felmérések szerint hazánkban naponta 220 000 köbméter, 55 foknál melegebb vizet adnak a természetes hőforrások és kutak. Ennek tényleges fűtőértéke — 20 százalékos felhasználási veszteséget leszámítva — évente kereken 250 000 tonna szén fűtőenergiájának felel meg, s jóval több, mint az ország összes központi fűtésű épületének egész évi tüzelőanyagszükséglete. A mezőgazdasági területeken levő melegvízforrások ingyen energiáját elsősorban a téli és a kora tavaszi zöldséghajtásoknál érdemes felhasználni, köztudomású ugyanis, hogy az üveg alatti termesztés költségeinek harminc—hatvan százalékát a fűtési költségek teszik ki. Az elmúlt három év alatt a termálvízzel fűtött primőrzöld- ségtermő területeket a kétszeresére növelték. Jelenleg országosan 45 000 négyzetmétert fű- tenek természetes meleg vízzel, ami 30—35 százaléka a hajtásos zöldségtermesztésre használt területeknek. Mint a Földművelésügyi Minisztérium Kertészeti Igazgatóságán elmondották, az idén újabb hathétezer négyzetméteren létesítenek termálvizes hajtatókertészetet, elsősorban Borsod megye termelőszövetkezeteiben. A kertészeti szakemberek foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a termálvizes források, kutak energiáját a szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló földgáz felhasználásával egészítik ki. A legcélszerűbb földgázfűtési módszerek kidolgozásához a szakemberek a román kertészek tapasztalatait tanulmányozzák. A termelőszövetkezetekben mind nagyobb érdeklődés tapasztalható a hajtásos zöldségtermesztés iránt, Jellemző például, hogy míg a múlt évben 140 000 új meleg- ágyi ablakkeretet használtak fel a hajtatásoknál, az idén további 190 000 ablakkeretet igényeltek. A lottó tárgynyereményeinek legutóbbi sorsolásán a Pest megyei lottózóknak kedvezett a szerencse, összesen huszonöt tárgynyeremény került a megyébe, többek között két televíziós készülék, négy kerékpár, két mosógép, egy Panni robogó, pianinó, Saratov hűtőszekrény, írógép, svájci karóra és több értékes vásárlási utalvány. Különösen kedvezett a szerencse a váci és a ceglédi lottózóknak. Mindkét városban többen jutottak értékes nyereményhez. A televíziós készülékeket, a hűtőszekrényt, illetve a pianinót kartali, dunakeszi, sólymára és lottózók nyerték. vecsesi Csak kilenc négyes a lottón A második játékhétre beér. kezett 4 333 025 lottószelvény között öttalálatos nem volt. Négy találatot kilenc szelvényen értek el és ezekre egyenként 361 085 forintot fizetnek. A háromtalálatos szelvények száma 1748, nyerményü'k 929 forint. Kéttalálatos szelvény 66 669 volt, ezeknek nyereménye 24,30 forint. mai nap Hétfőn búcsúztatják Hatvány Lajost 1961. január 15, vasárnap, Lóránt napja. 5.37, nyugszik A nap kél 16.20 órakor. A hold kél 15.04 órakor. 1961. január 16, hétfő, Gusztáv napja. A nap kél 7.28, nyugszik 16.21 órakor. A hold kél 6.38, nyugszik 16.11 órakor. A Meteorológiai Intézet előrejelzése vasárnap estig: Változó felhőzet, néhány helyen kisebb havazással. Mérsékelt szél. Több helyen köd. A hideg idő tovább tart. A Magyar írók Szövetsége és a Magyar Tudományos Akadémia közli, hogy az el- 7.28, nyugszik hunyt Hatvány Lajos Kossuth- díjas írót január 16-án, hétfőn délután 14 órakor búcsúztatják a Kérepesj temetőben. Százötvenmillió forintot takaríthatunk meg évente a korszerű baromfitakarmányozással Az országban általában ötvenmillió csibét • nevelnek évente. Kiszámították, hogy egy év alatt ötezer vagon, azaz százötven millió forint értékű hagyományos takarmányt takaríthatunk meg, há a tenyésztők áttérnek a korszerű takarmányozásra. A budapesti erő- takarmánygyárban arról tanácskoztak a szakemberek, hol tartunk a céltakarmány gyártásban. Termelt szövetkezetek, egyéni termelők! FIGYELEM! Az idén is lehet NA PR A ■ RGÓRA értékesítési szerződést kötni A napraforgó mázsánként! és fajtánkénti ára a következő: Krasznodári 400,— Ft Iregi és lovászpatonai 340,— Ft Egyéb hazai fajták 320,— Ft Ezenkívül a termelők az alábbi kedvezményekben részesülnek: a lekötött napraforgó minden mázsája után 10 Ft szerződéses felárat kapnak; kedvezményes áron, nemesített kölcsön vetőm.-gjuttatásban részesülnek; a termelőszövetkezetet legalább 100 q átadása esetén 20 Ft nagyüzemi felár illeti meg; a termelőszövetkezetek a leszállított napraforgó után mázsánként 20 kg napraforgódat igényelhetnek: a termelőszövetkezetek rövidlejáratú bankhitelt vehetnek Igénybe; az egyéni termelők minden, szerződéssel lekötött mázsa napraforgó után 80 Ft kamatmentes előleget kapnak. Az értékesítési szerződés már most megköthető. Tájékoztatást adnak a Megyei Termenyforgalm! Vállalat és kirendeltségei A tanácskozáson elmondták, hogy 1960-ban négyféle minőségben annyi baromfi táp és koncentrátum készült, ameny- nyivel 2900 vagon céltakarmányt készíthettek. Az idén tízféle minőségben 10 000 vagon céltakarmány előállításához elegendő koncentrátumot és baromfitápszert kell készíteni a budapesti erőtakarmány- gyárban, valamint az üzembe helyezendő szentesi új erőtakarmány- gyárban. A szakemberek szükségesnek tartják egy újabb erőtakarmánygyár építését is. A budapesti erőtakarmánygyár biológiai telepén kísérleteket végeznek a céltakarmány felhasználásával. Jelenleg 75— 75 csibét nevelnek négy csoportban december 1 óta ilyen takarmányokkal. Az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy sikerrel járt új, jobb hatékonyságú tápanyagok előállítása. A kísérleti telepen 6 hét alatt az új takarmánnyal 1,33 százalékos elhullás mellett 52 deka átlagsúiyt értek el a csibék. Hagyományos takarmányozással az elhullás 12—15 százalék és ilyen súly eléréséhez majdnem 3 hónap szükséges. Az eddigi fejlődésből arra következtetnek, hogy a csirkék 10 hetes korukra elérik az egy -kilót, s ehhez mindössze körülbelül átlag 3 kiló céltakarmányt használna^ fel. Hagyományos takarmányozás mellett ilyen súly eléréséhez 5—7 kiló táplálék szükséges. Az erőtakarmánygyárakban készült koncentrátumokat és tápszereket az ország különböző részeiben felállítandó üzemekben keverik össze a hagyományos takarmánnyal. Az idén 11 millió forintot költenek 34 keverőüzem létesítésére, de a jó eredményekre való tekintettel lehetségesnek látszik a tervezettnél több keverőüzem felállítása. így nemcsak a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban, hanem a szövetkezetek segítségévei a háztáji gazdaságok egy részében is bevezethetik a céltakarmányozást. Tápiógyörgyéről jelentik Keszi József, a tápiógyörgyei Zöld Mező Termelőszövetkezet elnöke közölte, hogy a napokban jól sikerült küldöttközgyűlést tartottak. Ezen megbeszélték eddigi munkájuk tapasztalatait és meghatározták az elkövetkezendő hetek legsürgősebb tennivalóit, A küldött- közgyűlésen Kovács Pál dolgozó parasztot bízták meg az elnökhelyettesi teendők ellátásával. — 148 VILÁGNÉZETI ELŐADÁST tartott tavaly a TIT Pest megyei szervezete 4430 hallgató előtt. — MÁSODIK ORVOSLAKÁS épül 1961-ben Bián, hogy még egy orvost kaphasson a 4500 lakosú község. — ELSŐ KÖZGYŰLÉSÉT megtartotta és megalakult szombaton a szobi járás három szövetkezeti községében, Bernecebarátin, Perö- csényben és Tésán a szövetkezet. — ÖTTERMES ÜJ NAPKÖZISÓVODA épül Kis- kunlacházán, ahol a mostani óvodában csak 90 kisgyermek számára volt hely. A nyárra elkészülő új óvodában most már 150 gyermek részére biztosíthatnak napközi otthont és ellátást, de további 70 olyan gyermek is járhat óvodába, aki étkeztetésre nem tart igényt. — LEÁLLT A GŐZMALOM Cegléden a Kátai utcában. A régi malmot most átépítik és helyén rövidesen baromfitápszergyár létesül. — A TSZ-TAGOK JÖVEDELMÉRŐL tart e héten előadást a zsámbéki ÜJ Élet elnöke, hogy a fővárosba dolgozni járó fiatalabbaknak bebizonyítsa, otthon is szépen kereshetnek, a tsz-ben elérhetnek havi 1500—2000 forint jövedelmet is. — FÉMSZÁLBÓL KÉSZÜLT IDEGET helyezett egy kutya lábába Borisz Og- nyev szovjet sebészprofesz- szor és a fémideg kifogástalanul működik az állat testében. — CENTRIFUGA-FACSA- RÖ kerül ismét forgalomba: A mosógépre szerelhető készülék új gyártási eljárással, jobb minőségben készül, mint régen. — A SZENTENDREI VÁROSI FILMSZÍNHÁZ tatarozása rövidesen befejeződik. Már elkészült a nézőtér lej- tősítése. Március 15-re befejezik a festést és a mázolást is. — A TANÁCSHÁZA FELÉPÜLÉSE után a régit óvodának alakítják át Galgahé- vízen. Ezzel megoldódik a termelőszövetkezeti község óvodaproblémája. — SZÁZNEGYVENÖT EZÜSTKALÁSZOS GAZDATANFOLYAM indult meg az 1960/61-es téli oktatási évadra Pest megyében a íer~ vezett 130 helyett. A tanfolyamok 90 százaléka termelőszövetkezetekben működik, mintegy 3600 hallgatóval. — 100 EZER TELEVÍZIÓKÉSZÜLÉK és 150 ezer rádió kerül belföldi forgalomba 1961-ben. — ÖNKISZOLGÁLÓ élelmiszerbolt és mellette vegyesipari bolt nyílik meg februárban Kiskunlacházán a II. kerületben. Az új üzletház állami támogatással, a községfejlesztési alapból épül. — EGYHAVI nyereség- részesedést kapnak előreláthatólag a nagykőrösi Faáru- és Dohánycikkgyár dolgozói. — BORKIÁLLÍTÁST és borversenyt rendeznek az idén is Pest megyében éspedig a tervek szerint május folyamán. — KÉTSZÁZ katasztrális holdat zöldtrágyáztak tavaly jó eredménnyel a ceglédi Kossuth Tsz-ben. — UJ MÉRŐKÉSZÜLÉK sorozatgyártásába kezdett a gödöllői Ganz Árammérőkészülékek Gyára. Az új készülék az eddiginél 60— 70 alkatrésszel kevesebből készül. — TÁVLATI községfejlesztési terve szerint Zsám- bék az elkövetkezendő három évben megépíti kultúr- házát és évenként 500 méter járdát. — A FOLYÉKONY GYÜMÖLCS élettani hatásáról vetítettképes előadást rendeznek e hó 18-án a ceglédi kullúrházban. — 14 EZER LAKODALOMBAN volt vőfély negyven év alatt a Csongrád megyei Apátfalván Kardos István, a község legidősebb és legnépszerűbb vőfélye. — EGY-EGY BAROMFIVAL járul hozzá a tagság nemrég hozott határozata alapján a közös baromfitenyészet megalapításához a kakucsi Lenin Tsz minden tagja. — TÁNCTANFOLYAM indul január 1-én a nagykátai Bartók Béla járási művelődési otthonban. A tanfolyamot Fejérdy Béláné vezeti és fővárosi zenekar szolgáltatja a tánczenét. — 115 EZER KÁLYHÁT és 130 ezer vegyestüzelésű tűzhelyet gyárt a magyar ipar 1961-ben. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 10.05: Ifjúsági filmmatiné: 1. 2. számú Magyar Híradó, 2. A bátor ólomkatona. Csehszlovák bábfilm. 3. Kati és a vadmacska, magyar film. 16.15: Itthon történt 1960- ban. Filmösszeállítás. 17.00: Magyar műkorcsolya-bajnokság. Közvetítés a Millenáris Sporttelepről. 18.30: „Nem rólam beszélnek? ...” Bízó Gyula műsora. 19.00: Élő újság. 19.55: Vasárnapi vers. Tóth Árpád: Körúti hajnal. Előadja: Surányi Ibolya, Utána: Az öt barát. Francia film. (18 éven aluliaknak nem ajánljuk.) l