Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-14 / 12. szám

/ Hz első félidő — a felsőbb osztályban Az újonc Ceglédbercel őszi szerepléséről Amikor befejeződött a me­gyei labdarúgó-bajnokság 1960/61. évi őszi idénye, a szurkolók és játékosok egy­aránt kis megkönnyebbülés­sel vettek egy időre búcsút egymástól. A szurkolóknak a sok átélt izgalom, a játékosok-' nak, a nagy hajrá fáradtsága után bizony jól jött a rövid szünet. A sportvezetők azon­ban nem tétlenkedtek. Meg­tárgyalták egyesületük őszi szereplését, megvitatták a hi­bákat és gondos tervekkel ké­szülnék a soron következő feladatokra. Az elmúlt napokban a Ceg­lédbercel i Vasutas labdarú­gó-szakosztályának vezetője, Páncélos Antal, Jenei Fe­renc intéző és Kuigler József társadalmi edző tartott rö­vid megbeszélést, amelyen az újonc berceli csapat felsőbb osztályban nyújtott teljesít­ményét értékelték. Egészen az osztályozókig tekintettek vissza. A berceliek az elmúlt évben másodszor vívták ki a járá­si bajnoki címet és most si­került az osztályozón kihar­colni a feljebbjutást. Az első megyei mérkőzést Monoron vívták és 2:0 arány­ban alulmaradtak. A túlságo­san borúlátók nagyon kedve­zőtlennek ítélték a rajtot, a vezetők és a labdarúgók azon­ban — nagyon helyesen — nem vontak le különösebb vészjelet a vereségből. A berceli vezetők' változat­lanul bíztak a játékosok lel­kesedésében. Nem alaptala­nul. A két tétnélküli mérkő­zés után megszületett az első győzelem — idegenben. A Vá­ci Vasutast szép játékkal fek­tették kétvállra. Ezután még két idegenbeli győzelem és két döntetlen következett. Mindenki, még a korábban borúlátók is úgy érezték, hogy a csapat megtalálta formáját. S ekkor váratlanul vissza­esett a berceli tizienegy. Mi volt az oka? Most utólag nagyon világo­san látják a magyarázatot. A rossz szereplést elsősorban a kezdeti sikerek okozta túl­zott eredményesség okozta. Másodsorban pedig — s ez az előbbi következményének te­kinthető — az edzések elha­nyagolása; Váltakozó sikerek után Ceglédbercel az őszi idényt a 13. helyen zárta. — Elégedettek-e az ered­ménnyel? — Természetesen nem, hangzott a válasz. A mérkőzések bebizonyították, hogy a csapat rendelkezik olyan képességekkel, amely jó közepes hely elérését biz­tosítja. És, hogy ez miért nem sikerült? Két okot már az előbbiekben feltüntettünk, A harmadik: a balszerencse, amely bizony nem nagyon tá­vozott az együttes mellől. Még a százszázalékos helyzetek ér­tékesítése sem sikerült. Példá­ul az állandó mezőnyfölény el­lenére sem tudott a csapat Cegléden az Építők ellen, vala­mint Foton győzelmet aratni. Tehát nemcsak a csatárok gól­PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai Lászlő Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vin., Blaha Lujza tét 3 Telefon: 343—100 142—2S0 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dt) 1 hónapra U forint lövő tudományával volt baj. Ősszel mintegy húsz kapufát rúgtak az ötösfogat tagjai. Ha a lö­vések egy kicsit beljebb men­nek ... Az őszi fordulóban vajon milyen tapasztalatokat gyűjtöt­tek á vezetők? Sokat tanultak. Az erőnléttel és a lelkesedéssel nem is volt baj. Sokszor ezek az erények hozták meg a szép eredményt. A gólhelyzetek megfelelő gyors kihasználása az, amiben a játékosoknak még fejlődni kell. A robbanékony, kemény, de sportszerű labda­rúgást kell elsajátítaniok. A berceliek a hibák kijaví­tása jegyében kezdik az új idényt. Legfőbb cél a bennmaradás. És remélik, hogy ez sikerül. Az edzéseket már e héten megkezdték, szabadtéren. Erős, komoly munkát igénylő erőn­léti gyakorlatokat végeznek. Egyébként tavasszal sor kerül az együttes felfrissítésére. Minden előzetes híresztelés el­lenére Senkei a csapat idős, de nagy tudású játékosa továbbra is vállalja a játékot Jó az utánpótlás, sok tehet­séges fiatal kergeti a labdát az ifjúsági együttesben. Remélik, az ő beállításuk nagyobb len­dületet ad a felnőtt gárdának. Ennyit mondtak el a vezetők a berceli együttes eredményei­ről, terveiről. De, hogy a tudó­sítás teljes legyen, meg kell még említenünk • lelkes szurkolótábor példás magatartását is. Nagy népszerűségnek örvend a falu­ban a labdarúgás. Bizonyítja ezt a hazai mérkőzések nagy látogatottsága. Általában 1500 szurkoló nézte végig a találko­zókat, s megértőén, erkölcsi és anyagi támogatást nyújtva se­gítik az egyesületet. Kitűnő felszereléssel rendel­keznek a berceliek. Még az el­múlt nyáron elkészült a pálya világítása, s így lehetőség nyí­lik esti edzések tartására. Az öltözőben melegvizes fürdő áll a sportolók rendelkezésére. Szépen rendbehozták a pálya talaját és a sporttelep környé­két is. A sikerekért, a jó munkáért az illetékes szakszervezettől kétezer forintos szerelésvásárlásra jogosító utalványt, hét szerelést kaptak az elmúlt évben. A ceglédi járási TST néhány héttel ezelőtt értékelte az egyesületek munkáját és Ceglédbercel a harmadik he­lyért járó oklevelet kapta meg, megelőzve Abonyt. Albertirsát és a Ceglédi Vasutast is. Kohlmayer Adam Járási egyéni asztalitenisz-bajnokságok kézilabdában Csömör-Telefongyár mérkőzés, az elsőség szempontjából jelentős találkozó a megyei teremtornán Hétvégi sportműsor Vasárnap bonyolítják le a járási egyéni férfi, női, felnőtt és ifjúsági asztalitenisz-baj­nokság küzdelmeit. Négy já­ALAPOZNAK AZ EVEZŐSÖK Papp Jenöné, háromszoros evezős Európa-bajnok, ke­mény alapozással készül az 1961. évi prágai Európa- bajnokságra (MTI foto — Petrovits felv.) Pest megye 1961. évi versenynaptára ATLÉTIKA: Mezei bajnokság. Járási: már­cius 19—25, kijelölt helyeken, a járási szövetségek rendezésében. Megyei: április 9. Dunakeszi, megyei szövetség. Országos: áp­rilis 23, Budapest, Magyar At­létikai Szövetség. Felnőtt pályabajnokság. Járási: szeptember a—9, kijelölt helye­ken, járási szövetségek. Megyei: szeptember 16—17, Dunakeszi, megyei szövetség. Vidéki: augusz­tus 25—26, kijelölt hely. Orszá­gos: szeptember 8—10, Budapest, MASZ. Ifjúsági pályabajnokság: Já­rási: szeptember 3—9, kijelölt helyeken, járási szövetségek. Me­gyei: szeptember 16—17, Duna­keszi, megyei szövetség. Orszá­gos: szeptember 30—október h Budapest, MASZ. Serdülő bajnokság. Járási: má­jus 28, kijelölt helyeken. járási szövetségek. Megyei: június 11, Cegléd, megyei szövetség. Or­szágos: július 2, Budapest, MASZ. Váltóbajnokság. Járási: októ­ber 15. kijelölt helyeken, járási szövetségek. Megyei: október 22, Gödöllő, megyei szövetség. Országos: október 7—8, Buda­pest, MASZ. Összetett bajnokság: Megyei: október 7—8, Cegléd, megyei szö­vetség. Országos: szeptember 30 _október 1, Budapest, MASZ. E gyesületi bajnokság. II.—ül. osztály, Budapesten. A fordulók sorrendje: május 14, május 21, június 4, június ii, július 1, augusztus 15. Megyék közötti Béke Kupa viadal, kijelölt helyeken, kije­lölt megye rendezésében. A for­dulók sorrendje: július 23, augusztus 13, szeptember 24. Dunakanyar Kupa országos meghívásos versenye: június 18, Dunakeszi, megyei szövetség. Általános iskolai négytusa. Há­zi versenyek: április 15—május- 3. Járási versenyek: május 10— 20, kijelölt helyeken. Megyei: május 21, Vác, megyei ÁIST. Or­szágos: június 30, Budapest, Út­törő Szövetség. Szakszervezeti versenyek. Alap­fokú üzemi viadalok: március- május, kijelölt helyeken. Spartakiád. Községi versenyek: április 9—június 4, községekben, a KlSZ-szervezetek és a sport­körök rendezésében. Körzeti ver­senyek: június 4—június 25, ki­jelölt helyeken, járási rendező bizottságok. Járási döntők: júni­us 25—július 2, kijelölt helyeken, járási RB-k. Megyei döntő: jú­lius 10—?, megyei RB. Orszá­gos döntő: augusztus 18—20, Deb­recen, OISB. Versenybírói tanfolyam: no­vember, járásokban, járási szö­vetségek. Megyei értekezlet: december, Budapest, megyei szövetség. (Folyt, kov.) A : --H ' - y­W■ ;■ YS v/ : r, , . ,, y . yy.yy.y yyyy:: - *> * -Y ■ A Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat megnyitotta az ország első, önkiszolgáló édességboltját Szentendrén. rás, a budai, gödöllői, váci és ráckevei viadaláról kaptunk pontos hírt. Különösen népes­nek ígérkezik a váci verseny. ★ Mint már hírt adtunk, egy újabb sportcsemegével bővül a téli „sportszegény szünidő”. Vasárnap, a legjobb csapatok részvételével megkezdődik a teremkézilabda Hazafias Nép­front Kupa Csepelen és a Honvéd SÉ Tüzér utcai torna- csarnokában. A Pest megyei csapatok közül Csömör a leg­erősebb csoportba került. A csoportok beosztása: NB I/B férfi: Bp. Vasas, Bp. Hon­véd, Bp. Építők, Elektromos, Telefongyár, Újpesti Dózsa, Ferencvárosi TC, Csömöri KSK. NB II férfi: Vörös Me­teor KÖZÉRT, MTK, Testvé­riség, Békéscsabai MÁV, Ta­tabányai Bányász, Bp. Kábel­gyár, Szolnoki MÁV, Váci Fonó. NB II női: Tipográfia, KISTEXT, Újpesti Gyapjú, Budapesti HSC, Magyar Pa­mut, Illatszer, Tatabányai Bá­nyász, Váci Forte. Férfi Ifjú­sági csoport: Bp. Vasas, Bp. Honvéd, Bp. Építők, Elektro­mos, Telefongyár, Újpesti Dó­zsa, FTC, Csömör. Az első fordulóban a Csö­csap Tele­mör a Telefongyárral össze. Szabad téren a fongyár mindkétszer biztosan győzött a csömöriek ellen. így tehát a Csömörnek bőven van törleszteni valója. Elképzel­hető, hogy a teremben sike­rül a visszavágás. A Váci Fonó szintén régi riválisával, a Testvériséggel mérkőzik. A két csapat mérkőzései mindig heves küzdelmet és jó játékot hoztak. Reméljük, most is így lesz. A Forte-lányok szintén régi ismerősükkel, a Bp. HSC-vel veszik fel a küzdel­met. A szabadtéri bajnokság­ban a Forte mindkétszer győ­zött. Ez a mérkőzés teljesen nyílt, bármelyik eredmény le­hetséges. A megyei teremkézilabda- tornán összevont forduló ke­rül sorra. A műsorból kiemel­kedik a Váci Spartacus—VII. kér. Bástya, Szigetszentmik- lós—Ráckeve, valamint a Tö­köl—Ráckeve férfimérkőzés. Ezek a találkozók könnyen eldönthetik a teremtorna vég­ső sorrendjét. ■k A megyei szakszervezeti sakk-csapatbajnokság döntője, valamint barátságos ökölvívó­mérkőzések színesítik a hét­végi sportműsort. RÉSZLETES MŰSOR Vasárnap: ASZTALITENISZ. Járási egyé­ni. felnőtt és ifjúsági bajnoksá­gok. Budai járás (Pilisvörösvár, általános iskola, 10), gödöllői já­rás (Gödöllő), ráckevei járás (Dunaharaszti, művelődési ház, 9.30), váci járás (Vác). KÉZILABDA. A Hazafias Nép­front Kupáért. Tüzér utcai Hon­véd-terem, 13.14: Vasas—Csömör (férfi ifjúsági), 15.56: Csömör- Telefongyár (NB I. férfi). 17.54: Testvériség _Váci Fonó (NB n. f érfi). Csepeli Sportcsarnok. 14.22: Váci Forte—Bp. HSC (NB II. női). A megyei szövetség teremtor­nája a szigetszentmiklósi álta­lános iskola tornatermében. 9: VII. kér. Bástya—^zigetszentmik- lós (férfi), 9.45: Fóti Gyermek- város—Tököli KSK n. (férfi), 10.30: VII. kér. Bástya—Váci Spar­tacus (férfi), 11.15: Fóti Gyer­mekváros-Ferencvárosi Vasutas (férfi), 12: Budakalász—Váci Hú­sos (női), 12.35: Váci Spartacus— Budakalász (férfi), 13.40: Ferenc­városi vasutas—Tököli KSK (fér­fi), 14.25: Ráckevei Gimnázium— Budakalász (női). 15: péceli MÁV—Budakalász (férfi). 15.45: SZTK— Ráckevei Gimnázi­um_____(férfi), 16.30: Ferencvá­rosi TC_Ráckevei Gimnázium ( női). 17.05: Péceli MÁV— Tököli KSK U. (férfi). 17.50: Tököli KSK—Ráckevei Gimnázi­um (férfi). ÖKÖLVÍVÁS. Barátságos mér­kőzések. Gödöllői Gépgyár Va­sas—BVSC (Isaszeg, 17.30, Dob- ronay), Fóti Vasutas—Vasas Iz­zó (Fót. Kisalagi Művelődési Ház, 16.30. Koncz). SAKK. A megyei szakszerveze­ti CSB döntője. (Bp.. XI.. Ka- rinhy Frigyes u. 3.). Ismét a Váci Vörös Meteor vezet a megyei sakk-csapatbajnokságban A VII. forduló után szerep­csere történt az élen, az addig vezető váci csapatot Nógrád- verőce váltotta fel. A VIII. forduló után a váciak vissza­foglalták az első helyet. Igaz, a Vörös Meteor egy mérkő­zéssel többet játszott, mint az utána következők. A VIII. forduló eddig még le nem közölt eredménye: Gyömrő—Gödöllői ASC 4:6. A Nógrádverőce—Aszód mér­kőzés elmaradt. A bajnokság állása: 1. Váci Vörös Meteor 8 mérkőzés, 48,5 pont, 2. Pilisi Bányász 7, 47, 3. Nógrádverőce 7, 42,5, 4. Szentendrei Építők 7, 41, 5. Nagykőrösi Kinizsi 7, 36, 6. D unaharaszti MTK 6, 34, 5. Gödöllői ASC 7. 31,5, 8. Gyömröi SE 7, 25,5. 9. Péceli MÁV 7, 24, 10. Aszódi Vasas 5, 20. 11. Vecsési KIOSZ 6, 20. A VII. fordulóból elmaradt Gödöllő—Dunaharaszti. vala­mint az Aszód—Vecsés talál­kozót január 15-én, a VIII. fordulóból elmaradt Nógrád­verőce—Aszód találkozót pe­dig január 29-én bonyolítják le. ________ IVkgkeidődött a szovjet tornászok amerikai vendégszereplése A pennsylvaniai West Chester- ben megkezdődött a szovjet tor­nászok 15 napos amerikai ven­dégszereplése. Az első napon a szovjet és amerikai női tornász­válogatott összecsapását bonyo­lították le, s az olimpiai bajnok szovjet együttes 153,199:149,967 arányú győzelmet aratott. Az egyéni összetett verseny­ben Muratova szerezte meg az*1 elsőséget, 38.499 ponttal, a római olimpia egyéni összetett bajnoka, Latinyina előtt. Latinyina 38.467 pontot szerzett, az amerikaiak közül Doris Fuchs szerepelt a leg­jobban, aki megnyerte a felemás korlátot. Hétfői napokon, 36 fővel fo­lyik a Pest megyei labdarúgó ET gyakorló-oktató tanfo­lyama. Személygépkocsi: Tátraplán, újonnan Eíenerálozva, kitűnő állapotban eladó. Vác, ’sányi körút 6. Rugó nélküli sérvkö- tők, éjjel-nappal vi­selhető, nagy sérvhez rugóval kombinálva, lúdtalpbetétek, gyógy- haskötők, díjtalan ké­pes ismertető. Horváth Imre orvosi kötsze­rész, Budapest, V.. Néphadsereg u. 3. Or­szágháznál. Nemesített igazoltan L fokú szaporulatból származó „Szentesi fe­hér" paprikamag 300 Ft/kg árban kapható. Primőr-telep, Cserke- szőlő. Gépkocsivezetőt sze­mélygépkocsira felve­szünk. Műszerész, v. villanyszerelő szak- képzettséggel rendel­kezők előnyben. Je­lentkezés: Váci Szabó KTSZ, Vác, Széchenyi utca 21. Telefon: 215. Építési engedélyhez szükséges tervek ké­szítését és építési ügyek intézését vállal­ja: Pápa Sándor épí­tész, Vác, Botond utca 10. _ Budapesti tele­fon:___183—011 (8—16 ór áig)._______________ S zakmában jártas, jen gosítvánnyal rendelke­ző, váci lakos garázs­mestert keres a 11-es AKÖV váci főnöksége. Jelentkezés: Vác, Tö­rökhegyi u. 5. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents