Pest Megyei Hirlap, 1960. december (4. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-14 / 294. szám
1960. DECEMBER 14. SZERDA r»»> ME CVCI hírlap A jövő évtől tervszerűbben gazdálkodnak a községfejlesztési alappal Az Elnö-ki Tanács törvényerejű rendelettel módosította a tanácsok községfejlesztési munkájára vonatkozó rendelkezések egy részét. A Magyar Távirati Iroda munkatársa felkereste a kormány titkárságának tanácsi szervek osztályát és megkérdezte, mi tette szükségessé a változtatásokat? „ . — A községfejlesztési alap megteremtésétől napjainkig eltelt néhány év bebizonyította — hangzott a tájékoztatás —, hogy helyénvaló és szükséges volt a tervszerű gazdálkodás rendszerébe foglalni a sokájg kiaknázatlan helyi erőforrásokat, azokat a százmillió forintokat, amelyeket végeredményben az ország népe. a közösség ad össze, s amelyekről a lakosság dönti el, hogy mire költik. A községfcjlesztési alap nagyszerű eszköznek bizonyult az állam gondoskodásának kiegészítésére. Jóvoltából az elmúlt öt évben a községek százai soron kívül gyarapodhattak olyan beruházásokkal, amelyekre bár szükség volt, mégis várniok kellett volna, mert népgazdasági beruházásból csak később, nem egyszer évek múltán valósultak volna meg. — így tehát a községfejlesztési alapban is jól összetalálkozott az ország és a lakosság érdeke. Felismerte ezt a városok és falvak népe, s ennek a felismerésnek jelentős része volt abban. hogy évről évre gyarapodott az alap ösz- szege,. s az idén már elérte a kétmilliárd forintot. A növekedés azonban aránytalannak bizonyult, feszültség keletkezett a községfejlesztési alap pénz- és anyagfedezete között. A tanácsok kezében ott volt a pénz. de egy részét nem tudták elkölteni. A költségvetési évek végén mind nagyobb összegek maradtak felhasználatlanul, ugyanakkor a tanácsok nem tudták hiánytalanul valóra váltani a lakosságnak tett Ígéreteiket. — Az új törvényerejű rendelet ezen a tarthatatlan helyzeten kíván változtatni, amikor a községfejlesztési alapforrásainak rendezésével egyensúlyt teremt a rendelkezésre álló építőanyag meny- nyisége, valamint a városok és falvak községfejlesztési alapja között. Ezzel lehetővé teszi, hogy a tanácsok az eddiginél tervszerűbben használják fel a községfejlesztési alapot, s elejét veszi annak, hogy a városok, falvak vezetői adósak maradjanak a lakosságnak egy-egy ígéret valóra váltásával. Eddig a községfejlesztési alapból fedezett építkezések anyagszükségletének csuoán körülbelül 50 százalékát biztosította a nép- gazdasági terv. A többit helyi erőforrásokból kellett a tanácsoknak előteremteniük, most ennél lényegesen magasabb a fedezet, a népgazdaság a szükséglet mintegy 80 százalékáról gondoskodik. Ennek eredményeként a tanácsok a hiányzó építőanyagot könnyebben pótolhatják a helyi anyagforrások megfelelő kihasználásával. A rendelet egy másik pontja azt határozza meg, hogy a községfejlesztés) alap ho- j gyan egészítse ki az állam I gondoskodását. Amióta az alap létezik, a községek jelentős részében gyakorlattá vált, hogy a helyi erőforrásokból hozzájárultak a központi jellegű beruházásokhoz, az iskolák, a filmszínházak, a művelődési otthonok építésének, vagy például a falvak villamosításának költségeihez. Az Elnöki Tanács tehát a törvényerejű rendeletben egy már kialakult gyakorlatot szentesített, amikor kimondotta, hogy a tanácsok a községfejlesztési alapból az építkezési költségek 15 százalékával járuljanak hozzá a helyi jellegű szociális, kulturális, kommunális beruházásokhoz. Kedden délután amolyan „házi ünnepségre” jöttek össze a KISZ megyei végrehajtó bizottságának tanácstermében megyénk legjobb hulladékgyűjtő kiszesei. Somodi Gyula a KISZ Pest megyei Végrehajtó Bizottságának titkára üdvözölte az egybegyűlteket, valamint a Pest, Bács, Nógrád megyei MÉH-vállalat képviselőit. Révész Andor igazgatót, dr. Vadnai Ödönt, a szervezési csoport vezetőjét és Túri István nét, a szervezési csoport előadóját. Ezután Révész Andor a hulladékgyűjtés nép- gazdasági jelentőségéről beszélt és azokról a fontos közhasználati cikkekről, amelyeket ezekből az értéktelennek Látszó maradékanyagokból állítanak elő. — Hogy a kereskedelem kielégíthesse a közszükségleti és közhasználati cikkek iránt megmutatkozó, egyre növekvő igényeket, nekünk is egyre több hulladékot kell az olvasztókba, zúzdákba küldenünk. Jövőre megnő a tervünk. S ezt a tervet csak úgy tudjuk teljesíteni, ha a KISZ-konigresszus lezajlása után- egyre több fiatal — főleg a területi alapszervezetek kiszesei — kapcsolódik be (az alapszervezetek pénzügyi helyzetét is javító) hulladékgyűjtésbe. Ezután Holló András, a KISZ Pest megyei Bizottságának agit-prop. titkára kiosztotta a jutalmakat. A járások között a budai járás érte el a legjobb eredményt. 204 mázsa vasat, 25 mázsa papírt., négy és fél mázsa rongyot, 60 kilogramm színesfémet és egyéb anyagokat szállítottak a MÉH-nek. Szávai Ferenc járási KXSZ- titkár oklevelet és értékes hangulati ámpát kapott. Ivá- csa Lajos a torbágyi. Nagy József a solymári és Sipeki — A községfejlesztési alap nem olyan összeg, amelyet már az év elején a tanácsok rendelkezésére bocsátanak, bevételei eloszlanak az év minden hónapjára. Ezért úgy rendelkeztek, hogy a jövő évtől az alap 20 százalékát tartalékolni kell, ebből fedezik majd az áthúzódó munkák, s a következő év elején megkezdett építkezések költségeit. Ezzel az intézkedéssel megteremtették a megalapozott i gazdálkodás feltételeit, s ele- | jét vették annak, hogy egy- ' egy munkát hónapokra abba kelljen hagyni, mert elfogyott a pénz. — A tanácsok községfejlesztési munkájánál továbbra is számítanak a lakosság segítségére. Az ország népe tavaly j *öbb mint 120 millió forint értékű munkát végzett, az idén pedig már eléri a 140 millió forintot a lakosság részéről felajánlott társadalmi munka értéke. (MTI) László a budaörsi területi alapszervezet KISZ-titkára pedig oklevelet és egy-egy értékes könyvet. A járás-ok közötti versenyben a váci járás került a második helyre. Jutalomban részesült Takács Lajos járási titkár, valamint a Ceglédi Városi Tanács építőipari vállalata, a Gödöllői Ganz Árammérőgyár, a 28 000 forintot összegyűjtő Nagykőrösi Konzervgyár, a Szentendrei Papírgyár és a Cement- áruigyár, továbbá az őrszent- miklósi terület KlSZ-alapszer- vezeteinek titkárai és aktivistái.Somodi Gyula ismertette, hogy jövőre — az eddigi tapasztalatok alapján — a KISZ megyei bizottsága szervezi az üzemeken belüli hulladékgyűjtést. A lakótelepeken pedig — itt található ugyanis a legtöbb rejtett tartalék —, a MÉH és a KISZ közösen látja el ezt a feladatot. Az ezt követő baráti beszélgetés, poharazgatás és véleménycsere közben újra felszólalt a MÉH igazgatója. Révész Andor. Hivatalosan bejelentette: az idei kezdő lépések után — természetesen a vállalat segítségének igény- bevételével — jövőre már nagyobb eredményeket mutathatnak fel a fiatalok. Több hulladékot kér a MÉH — s ennek fejében az ideinél .jóval értékesebb jutalomban részesíti a legjobbakat. Hogy mi ez az értékes jutalom? Vagy hatnapos repülőút a Tátrába — vagy egy „sima”, repülőnélküli külföldi utazás. M. J. Mesedélután a könyvtárban A nagykőrösi könyvtár mese-hanglemezeket vásárolt. A diafi Írnek vetítése közben ezek a lemezek lesznek majd a „mesemondók”, így hangulatosabbá válnak a könyvtár mesedélutánjai. I Zsámbék és környéke j I fuvarozási gondját megoldotta a 18. számú Autóközlekedési Vállalat Állami vállalatok, magánosok részére minden időben j 0,75, 2. 3.5. 7, 8 10 tonnás gépkocsik állnak rendelkezésre. Fuvarvállaló irodánk a zsámbéki tanacsházzal szemben, Magyar u 14. S2 alatt van. Gépkocsit igényeim lehet: Zsámbék 811 sz. telefonon. ALBERTIRSAI VEGYES KTSZ KOLOZSVÁRI UTCA 2. ORASRÉSZLEG (Kolozsvári u. 1.) Mindenféle óra javítását szakszerűen elvállaljuk. CIPÖRÉSZLEGÉ NK (Köztársaság útja 26.) Vállal férfi- és női cipőket méretre, cipő ja vitásokat a legrövidebb időn leiül. ÉRFI- ÉS NŐI FODRÁSZATUNK , legújabb divatfazonokkal áU a közönség endelkezeere RÉGI KÉRÉSÜNKET teljesítette a MÁV akkor, amikor Monor—Cegléd között a déli órákra beállított egy motorosvonatot. Ezzel mindkét irányban nagymértékben javult közlekedésünk. Bognár Istvánná Al'bertirsa. Somogyi B. u. 25. Udvariasságból elégtelen A közelmúltban Gombáról utaztam autóbusszal Monorra Itt voltam tanúja az alábbi esetnek, amelyet a 16-os AKÜV tudomására szeretnék hozni. Egy idős parasztbácsi szállt fel Gombán a buszra és jegyet váltott Bényéig. Bé- nyén odaáll t az ajtóhoz és közölte a kalauznövel, hogy le szeretne szállni. Legnagyobb meglepetésünkre a kalauznő nem állította meg a kocsit, azzal az indoklással, hogy akkor az utasok lekésik Monoron a vonatot. Nem is állt meg. annak ellenére, hogy a bácsi jegye is csak Bényéig szólt, hanem bevitte Monorra. Egy felháborodott szemtanú Vecsés Eredmény nélkül Szeptemberben már foglalkozott lapjuk községünk panaszaival. Azzal, hogy nem kapunk építési anyagot ahhoz, hogy házainkat kisebb- nagyobb mértékben renoválhassuk. A budakeszi WZÉPNÉL továbbra sincs zsin- iely, mész, szegély, stb., ami pedig az ilyen munkához feltétlenül szükséges. A községi tanács viszont elrendelte tavaszra a lakóházak tatarozását. Arról viszont nem gondoskodnak, hogy miből? Annál is inkább nem értjü'k a mi TÜ- ZÉP-telepünk rossz ellátottságát, mert például a szomszédos Budaörsön minden anyag kapható, vagy Budapesten megvehetjük, amire szükségünk van. De mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem kellene cipeked- nünk, hanem itt helyben mindezt megvásárolhatnánk! Végű» Géza Budakeszi, Vöröshadsereg u 25. CSEMEGE PAPRIKA 59 99 A Pest megyei Hírlap október 26-i számában az „Olvasók fóruma” rovatban fenti címmel cikk jelent meg, amelyben Biró Gábor ráckevei lakos kifogásolta, szövetkezeti boltjukban kukacos csemegepaprikát vásárolt. Vizsgálatot tartottunk és meigállapítotKöszönetet mondunk a szigetszentmiklósi bölcsőde dolgozóinak azért a szépen megrendezett Télapó-ünnepélyért, melynek szemtanúi voltunk. A nagyobb gyerekek a kis székeken, a kicsinyek pedig az óvónők, dadusok ölében ülve, csillogó szemmel hallgatták Télapó meséjét, egy-egy gyermekhez szóló figyelmeztető szavát. Aztán a kis emberkék maguk vették ki a zsákból a szépen csomagolt ajándékokat. Boltos Ferencné, Szigetszentmiklós MOSTOHAGYEREK? Aki nem sajnálja a fáradságot, jöjjön el egyszer a tököli földművesszövetkezeti vendéglőbe. és épületes látványban lesz része. A nagy forgalmú és sok hasznot hajtó üzem. enyhén szólva „elhanyagolt”. Az asztalok összecsuk- lanak a vendégek keze alatt, a székek bicegnek, de még ebből is alig pár darab lézeng a teremben. A vendégeket deszkalócára ültetik. A padló külön tanulmányt érdemelne. Fele korhadt, gidres-gödrös deszka, míg a másik fele; koc- Icakő. Azért csak a fele. mert mint a vezetőség mondja. elfogyott a keret, nincs miből befejezni. Kevés a pohár, ha nagyobb megmozdulás van a faluban. sorbaallnak az emberek, úgy várják mea. míg valaki megissza sörét. Bort alig kapni. legjobb esetben almabort szolgálnak fel. Kérjük, hogy a Szigetszentmiklósi Fmsz fordítson több gondot erre az üzemegységre. Bundies Péter Tököl TÚL VAGYOK RAJTA tűk, hogy a boltban jelenleg szavatossági időn túli paprika nincs. A felbontott csomagoknál minőségi eltérést, kukacosodást nem találtunk. Hasonló reklamáció a boltba nem érkezett. A vizsgálat eredményétől függetlenül utasítottuk a boltvezetőt, hogy e kényes áruféleséget fokozottabb gondossággal kezelje, hogy a jövőben hasonló kifogások ne merüljenek fel. Pest megyei Tanács v. b. Niedermann Márton csop. vez. ELINTÉZTÉK Hálás köszönetem fejezem ki a szerkesztőségnek, mert folyó év augusztus 31-én megjelent panaszos levelemre az — ez év január hó folyamán végzett munkámért — végre megkaptam a munkabért. Törő Kálmán Tápiószecső KENYÉR — GOMBÓC? December 9-én történt, hogy délutáni műszakomból hazatérve, alig váltam a vacsorát. Feleségem délben vett friss kenyeret. Jó nagy karajt szeltem belőle és jóízűen kezdtem az evéshez. De az első falat után letettem a kanalat. Nem kenyérbe haraptam, hanem valami súlyos, rossz ízű masszába. Ez év elején építették át falunkban a sütőkemencét. Akkor rendes kenyeret kaptunk. De alig telt el pár hónap, újra gyalázatosán rossz, keletien, sületlen a kenyerünk. Orosz Imre, Halásztelek, Ságvári u. 19 Elhagyott gépek a határban Többször utaztam Rácke- vére az utóbbi hetekben. Feltűnt már az első alkalommal, hogy Szigetszentmárton után a vasúti töltés két oldalán különböző mezőgazdasági gépek hevernek elhagyottan. Van ott egy traktor, mellette az üzemanyagos hordók, ugyancsak ott rozsdásodik az őszi esőben egy vetőgép és egy tárcsa is. Nem hiszem, hogy gazdátlan, árva jószágok lennének. Talán levelem olvasása után a gépállomás! felelősnek eszébe jut bevontatni őket. P. B., Szigetszentmárton Ne haragudjanak, ha nem írom ki a teljes nevem. A levelet is azért küldöm el, mert azt akarom, mások is úgy megnyugodjanak, mint én. Sokat töprengtem, mikor híre jött, tsz-községgé szervezik át Pilist. Gondolkoztam, mi lenne a jobb? Valahogy kivonni magam, vagy belépni? Egyik órában így gondoltam, a másikban úgy. Parasztember vagyok, mindenem a földem. Soha nem kacsintottam Panaszunk van Komoly panaszunk van a MÄV-ra sokunknak, akik rendszeresen utazunk a ceglédi vonalon. Az utóbbi időben szabályszerűen megkurtítják a szerelvényeket. A szokásos kocsiszámból 2—3-at lecsípnek. ami még jobban növeli az amúgy is meglevő zsúfoltságot. A másik panaszunk pedig az, hogy az elsőosztályú kocsik száma kevés, és ami van. azt főleg vasutasok foglallak el. Nem azért vásárolunk elsőosztályú jegyet, mert előkclősködni akarunk, de sok idős vagy kisgyermekkel utazó ülve akarja eltölteni a hosszú utazási időt. Azt sem kifogásoljuk, hogy a vasutasok ezer* a kocsiosztályon utaznak. De ugyanakkor biztosítsanak helyet azoknak is, akik jóval magasabb viteldíjat fizetnek a párnás szakaszért. F. J. Ceglédbercel Két héttel ezelőtt bementem Kispesten az Üveges Kisipari Szövetkezethez. Kértem, méret után vágjanak ki számomra ablaküveget. Azt mondták, erre nincs lehetőség, mert csak az odavitt keretekbe vághatnak üveget. Ellenben menjek be Budapestre, a Bajcsy-Zsilinszky útra, ott kaphatok Üzlethez szállítva ? (((, üveget. Most. választhatok. Gy álról vigyem be a hátamon az ajtómat, mert üvegéből egy kocka, hiányzik, vagy Budapestről cipeljem haza az üveget, amellyel járműre fel sem engednek. Miért nem foglalkozhat üvegvágással a Gyáli Vegyesipari Ktsz asztalosrészlege Csiszér Ákos Gyál a gyár felé, akkor sem, amikor 56 előtt nálunk is a falu többsége arra kereste az utat. Végül a többiekkel együtt aláírtam, mert nem akartam különcködni. És amit nem vártam — elkeseredés helyett valami megnyugvást érzek. Változik a világ és aki fenn akar maradni, változni kell vele együtt. Beléptem és most már dolgozni akarok mielőbb, hadd lássam, mire megyünk a közösben. B. S., Pilis Vashulladékból és rongyból - repülőút Megjutalmazták megyénk legjobb hulladékgyűjtő kiszeseit