Pest Megyei Hirlap, 1960. december (4. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-11 / 292. szám

19fi0. DECEMBER 1J. VASARNAP

#-*. .'i

HEGY

REFLEKTORFÉNYBEN:

RÓZSAHEG YI KÁLMÁN

MAGYAR LÁSZLÓ:

ERESZ ALATT

van vele éppen, mint jómag úrik: az ő begye sem veszi be. ,

Kóborlásaim közben látom ám, hogy egy parti lakóház kőbalkonja körül valósággal rajzanak a fecskék és közben éktelen lármát csapnak. Megszámolni nem lehetett volna őket, olyan sokan voltak. Közelebb érve megtudom, hogy valami ret- terietes népítélet végrehajtásának vagyok a tanúja. Az erkély alatt több fecskefészek volt. A fecskék nemrég tértek haza messzi útjükről, boldogan foglalták el az őszön elhagyott családi fészküket, de az egyik fecskepár társbérlőket talált a hajlékában: egy szürke verébcsalád költözött bele önkényesen, sőt a verébmama már tojásait is belerakta és amikor megjelentek a fészeknél a visszatért fecskék, éppen kiköltésükkel foglalatoskodott. Egészen biztos, hogy a fecskepár, mint a fészek jogos tulajdonosa, először békés eszközökkel kísérletezett. Felhívta a bitorló verebek figyelmét. hogy cselekedetük kimeríti a magánlaksértés tényálladékát, okosan teszik hát, ha szépszerével, de nagyon sürgősen önként kiköltöznek az önkényesen elfoglalt fecskelakásból. .

— Albérlőt nem lehet kitenni — csiripelhette cinikusan verébné, férje pedig, aki éppen a reggeli magporciót hozta apró csőrében párjának, a higgadtabb és tájékozottabb férfi komolyságával hozzátette, hogy jól ismerve a vonatkozó paragrafusokat, készségesen kiköltöznek. de csakis akkor, ha a birtokon kívül rekedt fészektulajdonos más, megfelelő fészeklakást biztosít számukra.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXVxXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXORKAN

Rövidesen bemutatják filmszínházaink az Orkán cimö magyarul beszélő román filmet.

fj ogy valaki megirhas- 99“ sa élete történetét, mindenek előtt élnie kellett; lem is a magamét írom hát meg.

Még fiatalon támadott meg így szörnyű lelkibetegség; el mondom, mi történt velem iárom esztendő alatt. Ha :sak magam volnék beteg, lem beszélnék a dologról; de mert rajtam kívül sokan szenvednek ugyanabban a hajban, az ő kedvükért írok, hár nem tudom, figyelni fognak-e szavamra; mert ha igyet sem vetne rá senki, ikkor is meglenne az a haszna, hogy saját magamat jobban kigyógyítottam, s mint i csapdába esett róka, elrágtam becsípett lábamat.” vallja egyetlen regényében Alfréd de Musset, a francia romantika 150 évvel ezelőtt született nagy alkotója. A regény: A század gyermekének vallomása a költő és a kor híres, sőt kissé hírhedt írónője — George Sand — szerelmének állít emléket és címével állandó jelzőjéhez juttatta az írót. fi lett a ..század — a XIX. sz. első felének — gyermeke”.

MUSSET

M

usset nem forradalmár író, szociális látásmódja is legfeljebb itt-ott egy-egy megjegyzés erejéig éri el a romantikus humanizmus ér- zelmességét; életmódja, életének rövid negyvenhét esztendeje alatt, nem lépi túl az elegáns dandy életkereteit, írásainak hatása mégis közeljárt — tnás előjellel ugyan — Hugóéhoz. írásai ugyanis a kor íróinak átlagával szemben sokkal mélyebb kapcsolatban voltak az élettel, mint azt felszínük mutatja. Ez a kapcsolat — s nem mesterségbeli bravúrjai, a romantikából a klasszikusba váltó formanyelve, szerelmi életének élményei — teszi azt, hogy az 1830-as évek- közepétől hírneve és hatása egyre növekszik s egy egész nemzedék benne ismeri fel alapvető életérzésének kifejezését.

Ma, amikor Nyugaton, az ifjúság válságában hasonló jelenségek mutatkoznak, meglepően érdekes — és Musset világszerte való ünneplésének aktualitását az igazolja — amit szinte klinikai élességgel mond el kora fiatal férfijairól, akiken: „rettentő

szimbólum az a fekete ruha,

amit hordanak”. A függetlenség „dacos kultuszá”-ban élő fiatal író, kitűnően látja, hogy a „kor egész betegsége két okból származik; a nép, mely megérte 1793-at és 1814-et, két sebet hordoz szívében. Ami volt, az nincs többé; ami lesz, az nincs még.” Ez a kétszeres nincs indokolja a jobbra hivatottak seregének tétovaságát, tartalmat nem találó életét, elvetélt hősi jövője miatti cinizmusát, a byroni sátánkodást és a wertheri önsajnáló, halálhangulatú kesergést, a polgárt bosszantó kicsapongásokat, a megkeseredett szájízt, a hősi életre születtek, a nagy változásra készülők nemzedékének életét Napoleon bukása után egy kicsinyes polgárkirályság zsarnoksága idején. Nem csoda hát, ha így ír: „Legnagyobb hibám az volt, hogy mindent utánoztam, ami a szemembe tűnt — nem szépségével, hanem különösségével ..., túlzásokba vesztem-, hogy eredetinek tűnhessek föl. Semmit sem ismertem el jónak, sőt, tűrhetőnek sem ..

E

minek a nagyobb bűnök- 1 kel dicsekedő, mint amit elkövető nemzedéknek romjai felett azért „nyílt még egy igazán ifjú virág: gyermeki szívem reménysége”. Ebbe a

cinikusnak álcázott gyermeki szívbe taposott belé a George Sand szerelem. A Vallomás lovagias írás, a valóságban korántsem főhős Octave (Musset) komiszsága rontotta meg a szerelmet, sokkal inkább a nőiesen lágy költővel szemben, az érzelmileg is veszedelmesen céltudatos „kékharisnya” Mme Brigitte (George Sand), aki egy másik híres férfi, Chopin, életében is hasonló szerepet játszott. A három évig tartó, egymást gyötrő kapcsolat, az itáliai utazás, mindkettejük ottani betegsége, a költő betegsége alatt, az írónő és a kezelőorvos között szövődött viszony, a szakítás végleg kialakította, keménnyé formálta Musset művészetét. A friss élményben'fogant Vallomás-on kívül az Éjszakák klasszikus formába forduló, magányban gyötrődő költői ciklusa, és a kapcsolat ironikusan, Ady- asan gonosz és kegyetlen rajzát nyújtó elbeszélés, a Fehér rigó, melyben az írónőt csirizzel fehérre meszelt madárnak ábrázolja, őrzi a szerelem emlékét.

Musset ősei között XIII. századi énekmondót, nagy írók múzsáit, költőket, katonákat, még Jeanne d’Arc rokonságot is emleget a családi hagyomány. A szőke, kék szemű, szép fiatalember, a IV. Henrik kollégium kitűnő diákja, a merengő, álmodozó, betegesen érzékeny, festői hajlamú fiú, az orvosi és jogi tanulmányait félbeszakító, unatkozó dandy, a költői mesterség teljes tudásával, meglepő formai ötletekkel játékos könnyedséggel jelentkezett az irodalomban. A kritika támadásai, a fiatalok elismerése kíséri. Ök saját ellentmondásos életérzésük kifejezőjét ismerik fel a „század gyermekében”, aki színpadi műveiben, de főleg a kora problémáját az olasz reneszánszban felidéző Medici drámájában, a Loren- zaccióban, nagyon érthető, bár szkeptikus válo.szt is adott e kérdésekre.

Musset egyik elbeszélése, a Mimi Pinson az új szentimentális áramlat, a boltilány, a grisette-romantika, \>a diákszeretőkön ■ való ellágyulás irodalmának (Murger Bohéméletéig) lett elindítója. Színműveit ma is sikerrel játsz- szák.

rjtolsó éveiben alig alkot,

U éli gavallér életét s egyik verskötetének bevezetőjével jellemezhetnénk egész életművét, melynek:

,,Gyermekként írtam elejét, a közepét, mint ifjú, s épp csak a végét, hogy férfi

lettem.” Csertői Oszkár

körül rajzott, de hamarosan, szinte vezényszóra, szerteröppent és eltűnt a magasban. A befalazott fészek közelében csak egyetlen fecskepár maradt. Ä párkányról figyelték egy darabig az elbitorolt fészket, amely halálos börtöne lelt a bitorló verébpárnak, de nem sokáig. Az egyik nyílegyenesen elröppent a part felé és parányi arányaihoz képest hatalmas agyagdarabbal tért vissza. Az agyagot az erkély másik oldalán tapasztotta a párkány alá, lerakva vele az új fészek alapkövét.

Néhány nap múlva arra jártam ismét. Már kész volt az új fészek és most a fecskepapa hordta az ínyenc falatokat benne ülő párjának. A régi. a befalazott fészek körül pedig a halálos csönd lébegett.

Azóta valahányszor fecskét látok, nem a régi gyerekjátéK jut eszembe, amikor tenyerünkkel dörzsölgetve maszatos képünket, kórusban kiáltoztuk a mondást: „fecskét látok,

szeplőt mosok ..hanem ez a tavaszi rémtörténet.

Erre gondoltam most is, hogy a parton heverészve nézem a víz fölött suhanó fecskéket. Szomorúan eszmélek rá. hogy már mindjárt itt lesz Kisasszony napja, amikor ősi törvények parancsára ismét útra kél a fecskenép. Fiókáik már felcseperedtek, elsajátították a repülés művészetének minden csínját-bínját, megszerezték a képesítést az előttük álló veszedelmes távrepülésre. A nehéz tanfolyam után most bizonyosan pihennek, gyűjtik az erőt a 'hosszú útra.

Közvetlenül a víz színe fölött suhannak a kis madarak, villámgyors fordulatokkal követik kiszemelt zsákmányukat, olykor meredek vonalban a magasba lendülnek utána.

Kiválasztottam egyet közülük és követtem szeszélyesnek látszó pályáján. Az előle menekülő picinyke szárnyas rovart persze nem láthattam, de amikor alig néhány méternyire tőlem elcsípte éles csőrével és legnagyobb meglepetésemre nem nyelte le, megpillantottam a soklábú és fényes hártyaszárnyú zsákmányt. Ismét a magasba röpült vele, nyílegyenesen a part fölé. Amint fordulok utána, látom ám, hogy sűrű sorban fecskék ülnek a part fölött kifeszített vezetéken is, mint valami titokzatos szimfónia kottaíejei, négyenként szorosan egymás mellett. Az egyik ilyen csoportból hirtelen felröppen az egyik és a zsákmányával közeledő vadász felé száll. Amint egész közel ér hozzá, mindkettő egyszerre merész ívben a magasba lendül. A levegőben találkoznak, fehéren világító mellük a pillanat egy ezredrészéig, összeér, a csőrük is és a következő pillanatban a vadász visszasuhan a víz fölé, a másik pedig gyorsan lenyelve az átvett zsákmányt, visszarepül a drótra.

Először azt hittem, hogy merész rablótámadásnak voltam a tanúja, de ahogy figyelem j tovább a fecskémet, látom, S hogy szóról szóra megismétlő- ■ dik a jelenet. Most azonban a

• kis csoport egy másik tagja re< pül a friss zsákmánnyal köze• ledő vadászfecske felé és

< ugyanúgy átveszi tőle a fala- j tot, mint az előbb a társa. Az- ; után a harmadik, majd a ne- ; gyedik is, hogy utána ismét az : első következzék.

; Ugyanilyen játék folyt a töb- ! bi csoportokkal is, csakhogy ; minden csoportnak má.~más J fecske szállította az elemó- \ zsiát.

! Most már könnyen megfejí tettem a rejtélyt. A dróton a

: fölcseperedett fiókák üldögél! tek és a víz felett a fáradha; tatlan szülők fogdosták össze

; számukra a mindennapi rova; rocskákat. Törvény és rend

; uralkodott ebben az izgalmas

; jelenetben Nem volt semmi; féle zűrzavar, torlódás, tolako\ dás. Az ifjú fecskék fegye.me; zetten ültek helyükön és nvu; godtan megvárták, amíg rájuk

\ kerül a sor Egyik sem akarta

\ megelőzni testvérét, megkapaí rintani a nem neki szánt faí latot.

/

í Órákig figyeltem a bámula- j tos játékot, amelynél szebbet, j megkapóbbat és tanulságosab- \ bat régen láttam. De a ; tanulságot szavakba foglalni , óopen úgy nem tudom, mint J ahogy a tavaszi rémdráma ta< nulságáét sem.

A verébmama nem mozdult a fészekből. Kiéheztetni sem lehetett, mert párja hűségesen hordta neki a falatokat.

Ilyen előzmények után vihette a hajléktalanná vált fecskepár súlyos sérelmét va 1 am i féle f ecskék ollek tiva

elé. • Valószínűleg a sürgősség kimondását is kérték, hiszen olyan rövid a tavasz, a tojások lerakásával és ki- költésével ők sem várhatnak a végtelenségig. A fecskeparlament összeült, a helyszíni szemlével megbízott repülőbizottság jelentésének meghallgatása után meghozta határozatát és annak könyörtelen végrehajtására

mozgósította a vidék egész fecskenépét.

Nem esküszöm meg rá.

hogy minden pontosan így történt, de a végrehajtás, amelynek szemtanúja voltam, nagyon valószínűsíti feltevésemet. Az ítélet pedig rettenetes volt. Úgy szólt, hogy a feeskemagánlaksértő verébcsaládot — be kell falazni a bitorolt fecskefészekbe, miként Radamezt befalazták az Aidában szerelmével együtt. Az ég minden tája felől sűrű, komor rajokban érkeztek a mozgósított fecskealakulatok. Meglesték a pilanatot, amikor a verébférj elemózsiát hozott és a magot a fészek kerek nyílásába telepdve éppen át akarta nyújtani párjának. Egy elszánt fecskekülönítmény villámgyors légi támadást intézett akkor ellene, amely elől maga is a fészekbe menekült. Egy másik különítmény feladata az volt, hogy megakadályozza a fészek belsejébe szorított verebek menekülésiét. Vészt- jósló csivitelés közben a fészek körül cikáztak és ha a fészek nyílásában megje- | lent egyik, vagy a másik,

? éles fecskecsőrök és acél- ^ kemény fecskeszárnyak csapja tak rögtön parányi kopo- v nyájára. Közben a többi fecs- £ ke, sok száz, talán több ezer, á mert szinte elsötétedett tö- ? megüktől a tavaszi ég, való- 2 ságos légihidat alkotva a fé- £ szék és a folyópart között,

£ szép, szabályos rendben i hordta a nedves agyagcsöp- . ^ pékét. Mindegyik odatapasz- ^ tóttá szállítmányát a fészek £ nyílásához, amely pillanat- ^ ról pillanatra szűkült. Néha ^ átvillant rajta a halálraré- ^ mült verebek feketén izzó ^ szemecskéje, de nem sokáig.

£ Az egykori nyílás helyét a ^ fészek szürke falán már csak ^ egy sötétebb folt jelezte.

^ Dermedten és tehetetlenül ^ figyeltem a szörnyű végítéle- tét. A hatalmas fecsketömeg í, egy darabig még a helyszín

£ Amikor Utoljára csapódik 2 be mögöttünk az iskolakapu $ és kopott küszöbén át végre \ kilépünk az úgynevezett Élet- É be, általában azt hisszük, í hogy sok minden egyébbel $ együtt a természetrajz című tantárggyal is végeztünk £ egyszer és mindenkorra. Mert 2 ugyan ki is emlékezne mondjuk a legelső, a tízéves ^ érettségi találkozón például j arra, hogy a fecske a ve- 2rébalkatúak rendjébe, az £ éneklők alrendjébe és a haji sadtesőrűek csoportjába tar- í tozó madárcsalád. A tudo- mány vagy kilenc fajtáját ? ismén, de nálunk csak há- j rom otthonos, a „házi fecs- j ke-’, a „parti fecske” és a ^ „füsti fecske”. Néhány örük- j! szép Tömörkény-novella, va- ^ la mint egy-két népszerű nó- /// ta jóvoltából viszont sokkal mélyebben rögződött tuda- ^ tunkba, hogy a „villámfarkú ^ vidám fecske” költöző ma- -í dár, a levegő valóságos ak- 2 robatája.

y

^ Jön. megy, olykor ténfe- ^ reg az ember erre-arra és ^ lassa.n-lassan fölfedezi maga ^ körül a világot, megleli ^ titkait. fölfedezései kö- ^ zött nem egy akad, amely- ; nek nyomát sem találni az ^ iskolakönyvekben. Nem tu- ^ dóm, a tudomány feltárta-e íj már a fecskék életének, tör- ^ vényeinek és szokásainak ^ minden érdekességét, én min- ^ denesetre elmondom néhány ^ megfigyelésemet hátha haj- ^ dani természetrajz tanárom ^ — megbocsátva a túlvilá- ^ gon számos diákköri vétke- ^ met — utólag helyesbíti rég ^ elkallódott bizonyítványom- jj ban a tőle kapott kalkulust.

Vy

Az első kalandom m<§g kora ^ tavasszal történt és azt a ^ gyanút keltette bennem,

^ hogy valami titokzatos ro- ^ konság lehet az ember és a ^ fecske között. Ez főleg a ^ társbérlet nevezetű intéz- ^ meny értékelésében nyilat- ^ kozik meg. A fecske is úgy ^ ..................................

....................

G

yula és Móricz Zsigmond reá vonatkozó írásait egy ládában őrzi.

És őrzi az Arany-kulacsot is. Nagykőrösön vendégszerepeit, amikor előadás közben egy öregember átadta neki. Barna, fényesedő faragott darab, az ő nagyapjának még Arany János adta, azóta vigyázza a család. De ő most tovább adja és kéri a művész urat, hogy becsülje meg...

A kulacs ma is szobája dísze. De nem is ez a legfontosabb. A kérésre ő egy egész élet munkájával felelt; Arany János kései ajándéka a magyar nyelv hűséges tiszteleténél nem kaphat méltóbb becsülést.

Színészképző stúdiója októberben volt ötven éves. Növendékeit mindannyian ismerjük. Felnőttek, kitüntetéseket kaptak: ki ne ismerné Mezey Mária, Lázár Mária, Komlós Juci, Ungváry László, Görbe János, Rátonyi Róbert és Ráday Imre nevét?

Ha kimegy az utcára, rengetegen köszöntik, ha a villamosvezető meglátja a Tar- csay utcából kifelé ballagó alakját, megvárja, nem indul el. Növendékei nemrég műsort adtak az V. kerület nyugdíjasainak, s amikor a műsor- végén ő is köszöntötte őket, az idős emberek odatódultak a színpadhoz és nekiadták minden virágukat — amit maguk is ajándékba kaptak.

Színész nem kaphat ennél többet.

Viczián Erzsébet

a színfalak mögött, s néha^ egy kiröppenés: 1927-ben há-f rom hónapig az amerikai ma-j gyaroknak játszott. Hazai szó-j val. Blaháné vele játszott j utoljára, írók barátja volt, j akiknek nevét és életét mi / már csak az irodalomtörténet- j bői ismerhetjük. Gárdonyi í

Géza, Ady Endre, Juhász/

/

Nézem az arcát. Éppen olyan, mint itt, ezen a képen. Fehér hajjal keretezett, jóságos, és végtelenül bölcs. Minden vonása jellegzetes — mint a jól elkészített maszk. Egy nyolcvan körüli emberé, akinek helye már megingathatatlan a művészvilágban, aki már annyi mindent megért — jó és rossz váltakozását egyaránt —, hogy kialakult szokásait, gondolatait semmi sem változtathatja meg. Az élet vésője elvégezte munkáját, csapásokat mért rá és sikereket adott, fájdalmakat és boldogságot, mindent, ami az embert csak érheti. Munkáját befejezte: ezen az arcon már minden végleges, egyetlen és megingathatatlan.

Beszélgetünk. A mély karosszék szélére húzódik, fejét a karfához támasztja. A pályakezdésről faggatom, de a közel nyolcvan esztendős színészi múlt árnyékában sután hangzik minden kérdezés. A magyar színészetnek ez a korszaka annyira regényes és bonyolult, hogy egy-egy kérdés csak rést vághat a történetébe, az „egész” bemutatása talán monográfiát kívánna; az pedig még íróra vár.

Tehát:

— Hogyan lett színész?

— Véletlenül. -.. Az édesanyám férjhez ment egy színészhez ... Hatéves koromban már játszottam.

Vidéki vándorlás, kocsiszínek, kocsmák, daltársulatok, az „ősi ripacsok” társasága volt a kamaszkora.

— Tizenhat éves voltam, mikor felkerültem a színiakadémiára. Csiky Gergely látott Visegrádon játszani, ő biztatta az édesanyámat, hogy hozzon Pestre. Húszéves koromban kaptam meg a diplomát, akkor Debrecenbe kerültem, Debrecen után pedig Kolozsvárott játszottam.

Majd a Magyar Színház és a Nemzeti következett, amelynek örökös tagja.’Sok-sok szerep. Nem is lehetne felsorolni. Népszínművekben játszott, Shakespeare tragédiáiban és ő volt Tiborc... A közönség megismerte. Nagyanyáink még daliás fekete' férfinak látták, anyáink emlékezetében már úgy él, mint hosszúpipás, ráncos öreg, a „Vén gazember” és a „Cigány”.

(Ez a szerep mostanra az életévé vált. De pipa már nincs. Hiába, az évek sok minden elé tilalomfát állítanak ...)

Szerepek, évek — egy élet. Megszámlálhatatlan próba, megszámlálhatatlan várakozás