Pest Megyei Hirlap, 1960. december (4. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-08 / 289. szám
Edzőtestületünk életéből Gyakran hangzik el az a megállapítás, hogy a kis egyesületi edzők munkája, szakértelme, nagy hasznára van labdarúgásunknak, egy- egy tehetséges játékos kibontakozásának. Ez a megállapítás — úgy gondolom, minden sportágra egyaránt érvényes, de különösen a labdarúgásra, hiszen itt dolgozik az alacsonyabb osztályokban a legtöbb minősített edző. A Pest megyei labdarúgóedzők testületének elnöksége e megállapításból indult ki, amikor célkitűzéseit, munkájának irányvonalát meghatározta. Elsőrendű követelmény, hogy edzőink szaktevékenységük mellett fontos feladatnak tekintsék a sportolók erkölcsi-politikai nevelését; s ezzel párhuzamosan ismereteik gyarapítását. A feladatok nem mai keletűek. A labdarúgás világszerte fejlődik, és e nagyarányú előrehaladással csak úgy tudunk lépést tartani, ha a kis egyesületek edzői, labdarúgásunk közkatonái — akik éppen a tömegekkel foglalkoznak —, ezen célkitűzéseinket a gyakorlatban is megvalósítják. Ennek érdekében megalakulásunk után e feladatokat munkaprogramba foglaltuk, s testületünk tagságával ismertettük. Sok mindent tartalmaz a munkaterv, s ha figyelembe vesszük, hogy ilyen irányú munka ez ideig megyénk területén még nem volt, akkor érthetővé válik egy-két tagtársunk megjegyzése: ha csak 30 százalékát hajtjuk végre programunknak, már akkor is jó munkát végeztünk. Létrehoztuk az ellenőrző, fegyelmi, szak- és szervezési bizottságokat, amelyek máris jól dolgoznak. Ellenőrző bizottságunk megkezdte az edzések látogatását: felülvizsgálja edzőink gyakorlati munkáját. Észrevételeiket közlik a szakvezetőkkel, és tanácsokat adnak munkájukhoz. Ellenőrzések során a sportegyesületi és szakosztályi vezetőkkel is felveszik a kapcsolatot. Szakbizottságunk mindenekelőtt tagjaink szakmai továbbképzését, fejlődését segíti. Ennek érdekében havonta előadásokat rendez. Novemberben Lakat Károly „Az átmeneti időszak speciális feladatai” címmel tartott előadást, decemberben Zalka András „Az alapozó időszak gyakorlati anyaga” címmel gyakorlati bemutatóval egybekötött előadást tart. A későbbiek során is időszerű vitákat kívánunk folytatni. Bár viszonylag sok minősített edzőnk van, mégis csapataink zöménél a szakszerű edzések tartása jelenleg nincs biztosítva. A legtöbb helyen, főleg a járási bajnokságban szereplő csapatoknál, kiöregedett játékosok, játékosedzők, vagy ezek hiányában vezető nélkül, ötletszerűen folyik a munka. Most segítségükre sietünk azzal, hogy ezeken a helyeken mintaedzéseket tartunk. Tagjaink észrevételeiket, javaslataikat az „ET Híradó”- ban közlik. Az első számot már valamennyi edző tagtársunk kézhez kapta. Nem lennénk a labdarú. gás szerelmesei, ha magától, s a pályától végleg eltávolodnánk. Ezért már játszottunk egy mérkőzést a játékvezetőkkel, és a későbbiek során is gyakran kívánunk a zöld gyepen szerepelni. Barbacsy Imre a Pest megyei ET elnöke INNEN - ONNAN December 10-én délelőtt 9 órakor a Szentendrei Építők kultúrtermében rendezi meg a járási TST a járási asztalitenisz-bajnokságot. Ezen részt vesznek: Pomázi KSK, Pomázi Posztógyár, Kisoroszi KSK, Szentendrei Építők. A győztes csapat elnyeri a szentendrei járás csapatzászlaját. ★ A Pest megyei Birkózó Szövetség nagyszabású birkózóversenyt rendez december hó ll-én a ceglédi Vasutas Otthonban. Három megye, Pest, Szolnok és Bács-Kis- kun válogatott felnőtt csapatai mérik össze tudásukat. A csapat- versenyre vándordíj van kitűzve. ★ A Kosárlabda NB II. küzdelmeiben a Nagykőrösi Kinizsi 65:48 (28:16 arányú vereséget szenvedett Szolnokon, a .Szolnoki MÁV csapatától A Kilián testnevelési mozgalom célja és feladata A testnevelés és sport útján is segíteni a szocialista nevelés alapvető célkitűzését, a sokoldalúan képzett ember kialakítására való törekvést önkéntes részvétel alapján lehetőséget biztosítani a testnevelési és Újabb szép sikert értek el Gödöllői Agráregyetem labdarúgói A Gödöllői ASC labdarúgó- csapata Debrecenben a főiskolai bajnokságon elért második helyezése után, a bajnokságban folytatta jó szereplését. Október és november havában minden héten két bajnoki mérkőzést játszott a csapat, hogy behozza az egyetemi tanév kezdete miatt augusztusban és szeptember elején elmaradt mérkőzéseit. Szeptember 18-án, első bajnoki mérkőzésén, Budapesten a Villamosforgó csapatától 1:0 arányban vereséget szenvedett, de ettől az időponttól fogva nem vesztett „több mérkőzést az őszi szezon folyamán. (Második vereségét a zöld asztalnál szenvedte el a csapat, mert a magyar utánpótlás válogatott gödöllői szereplése miatt nem tudott kiállni az EKV ellen.) Különösen jó teljesítményt nyújtott a csapat az utolsó (hat mérkőzésén, amelyből 11 pontot szerzett, 23:3-as kitűnő gólarány- nyal. A csapat jó teljesítményében nagy része van Benedek Endre edzőnek. Bp. II. osztályú Középcsoport őszi végeredménye: A Pest PEST MEGVEl HÍRLAP Magyar Szocialista Munkáspárt megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csoliány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budaoest Vili. Blaba Luiza tér 3 Telefon 343—186 142—22« Előállítja Szikra Lapnyomda. Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi Dostahívatalokná) j és kézbesi tőknél Előfizetési díi 1 hónapra 11 forint I Piliscsabai Szegkovács Ktsz Piliscsaba, Végső utca 21, GYÁRT: Kisvasúti sínszegeket, építési szegféleségeket ácskapcsot, rabitszeget, fillérszeget, padszeget stb. MOZIMŰSOR Cegléd, Szabadság: XII. 8—11. Ballada a katonáról (szovjet film) xn. 12—14. Az ordító egér (szélesvásznú angol film) Dunakeszi, Vörös Csillag: xn. 8—11. Magasabb elv. (csehszlovák film) xn. 12—14. Ma utoljára (csehszlovák film) Dunakeszi, Rákóczi: xn. ío—ii. Normandia-Nyeman (szovjet—francia film) XII. 14—15. Fehér vér (német film) Gödöllő, Petőfi: xn. 8—11. A kutyás hölgy (szovjet film) xn. 12—14. Diplomácia, óh! (angol film) Nagykőrös, Arany János: xn. 8. őfelsége kapitánya (amerikai film, színes) xn. 9. Odüsszeusz (színes olasz film) xn. ío—ii. Az első csapat (csehszlovák film) xn. 12—14. Ballada a katonáról (szovjet film) Szentendre, Felszabadulás: XII. 8—11. A Noszty-fiú esete Tóth Marival (magyar film) XII. 12—14. Magasabb elv (csehszlovák film) 1. K. Szállítók 15 11 3 1 43: 8 25 2. Gödöllői ASC 15 9 4 2 46:15 22 3. Villamosforgó 15 9 4 2 32:11 2Ö 4. Rákossz. TK 15 8 5 2 31:16 21 5. Törökőri FSK 15 6 8 1 25:13 20 6. SZÖVOSZ TC 15 7 4 4 29:19 18 7. Rákosh. TC 15 7 3 5 25:32 17 8. Orion SC 15 5 6 4 29:17 16 9. 42. SZ. Építők 15 7 1 7 38:37 15 10. EKV SC 16 4 6 5 24:25 14 11. Finomm. V. 15 5 3 7 27:39 13 12. Fém. SK 15 4 4 7 29:32 12 13. Kisp. KSC 15 4 3 8 23:40 11 14. Vasas Röntg. 15 3 1 11 26:45 7 15. Kinizsi Keksz 15 _ 4 1 1 13:64 4 16. Pénzint. 15 — 3 12 14:52 3 Horváth Kálmán NAGYKŐRÖSI APROHIRDETESEK skrmn- u. T7 Beköltözhető szoba, konyha, 61, fáski ra. Kecskeméti az., ház belső udvarán, hiísáfonhatezer forintért eladó. Érdeklődni lehet.. Kecskeméti út 23. sz. alatt. Eladó Orion AT—505 televízió. Nagykőrös, (X.. , Várkonyi u. 17. Eladó 180 kilós mzoti -:ertés fele. élősúlyban, december 20-án. Zománcozott tűzhely ifi eladó. Attila utca 4. 4000 km-t futott piros Danuvia sürgősen, áron alul eladó. Nagykőrös. Ceglédi u. 17 salat« ;eit, I'itnái u. 4. szám 9latt eladó. Nagykőrös. „Sugar’: Ray Robinson, a volt középsúlyú hivatásos ökölvívó világbajnok a napokban dönt véglegesen abban a kérdésben, hogy 30 éves profi pályafutása után szegre akassza-e 12 unciás boksz- kesztyűit. Robinson 1940 óta 154 profi mérkőzésre állt ki, s ezek közül csak nyolcban szenvedett vereséget — egyszer kiütéssel. 1946—1956-ig váltósúlyú világbajnok volt, majd ötször nyerte el a középsúlyú világbajnokságot. A Fulmer elleni szombat esti mérkőzésen — amely döntetlenül végződött —, Robinson bebizonyította, hogy még mindig komolyan . kell számolni vele. sportigények kielégítéséhez, ösztönözni az egészséges életmódra és a nemes szórakozásra irányuló tevékenységet, hozzájárulni a testnevelési és sportszervezetek alapvető feladatának megvalósításához, a testnevelés és sport elterjesztéséhez. Jelentkezés a mozgalomban való részvételre 1. A testnevelési mozgalomban részt vehet minden magyar állampolgár, aki hatodik életévet betöltötte és az általános iskola első osztályába felvették. 2. A testnevelési mozgalom követelményeinek teljesítésére — anélkül, hogy a jelentkező sportköri tagságot is vállalna — minden munkahelyi, iskolai, községi sportkörnél, úttörőcsapatnál vagy ahol ilyen nem működik, KISZ-szervezetnél, szakszervezetnél, az MHS helyi szerveinél, valamint a helyileg illetékes TST által megbízott egyéb szervezetnél egyénileg lehet jelentkezni. Részvételi díj A mozgalomban résztvevő az igazolvány átvételekor és az átvételt követő minden naptári évben, az alábbiak szerinti részvételi díjat fizeti: 1. Iskolai tanulók valameny- nvi iskolatípusban évi 5,— Ft. 2. Dolgozók évi 10.— Ft. A részvételi díj összegéből 2,- Ft az illetékes helyi TST-hez kerül befizetésre. A részvételi díj további összege, a mozgalomban való részvételt biztosító sportegyesületnél, sportkörnél, szervezetnél stb. marad. A mozgalom részvevője érvényes igazolványának felmutatása mellett, ' ingyenesen használhatja annak a sportegyesületnek, szervezetnek stb. létesítményeit és sporteszközeit, amelynek nyilvántartásában szerepel. Azonnali belépésre felveszünk hosszú gyakorlattal rendelkező műszaki rajzolót Jelentkezés minden nap reggel 7-től 2-ig. Szentendre, Kocsigyár. ___________________ V arrogepmuszereszi felveszünk. Váci Kötöttárugyár. Vác. Sal- lai Imre u. 8_10. Eladó 2 szoba, .konyha, éléskamra, veran- dás lakóház mellék- épülettel, 200 négyszögöl telekkel, részletfizetésre Is. Értekezni; levélben, vagy személyesen. Abony. V., k., Pázmány P. u. 10. sz. alatt. Bálint István. Köziiletek, vállalatok, egyéniek figyelem! A Nyársapáti Kossuth Tsz kitűnő minőségű bort 25 literen felüli tételben 10 forintos áron literenként szállít.. Érdeklődni lehet a Kossuth Tsz központjába.«. Nyársapát, Eladó ingatlanok a dunakeszi járás területén: Dunakeszi: 2 szoba, konyha, éléskamra, 2 nyitott terasz, 4- mellélcépület, 174 négyszögöl telek gyümölcsfákkal. Beköltözhető. Ára: 120 000 Ft. 2 szoba, konyha, éléskamra, fürdőszoba, garázs. Villany van. 180 négyszögöl bekerített telekkel. Beköltözhető. Ara: 70 000 Ft. 1 szoba, konyha, belépő + melléképület; 1 szoba, nyitott veranda, tégla cseréptetővel. 300 négyszögöl telekkel. 10 gyümölcsfa. Beköltözhető. Ara: 65 000 Ft. 1 szoba, konyha, féskamra, 164 négyszögöl telekkel. Beköltözhető. Ára: 55 000 Ft. 200 négyszögöl bekerített telek. Kút van. Ara: 27 000 Ft. 600 négyszögöl üres telek. Ára: 6000 Ft. Felsőgöd: 2x256 négyszögöl bekerítetten üres telek. (Telek előtt ház). Ara: négyszögöl 60 Ft. 389 négyszögöl telek gyümölcsfákkal, kút, vaskerítéssel bekerítve. Ára: 20 000 Ft. Alsógöd: 2 szoba, konyha, kamra, mellékhelyiségek. Kút, villany van. 150 négyszögöl telekkel. Beköltözhető. Ara: 80 000 Ft. 1 szoba, t konyha, i üvegezett veranda. 1 éléstár, fáskamra, s.- ól, 150 négyszögöl telek gyümölcsfákkal. Majdnem új épület, villany van. Beköltözhető. Ára: 60 000 Ft. 150 négyszögöl kerí- tetlen üres telek. Ara: négyszögölenként 80 Ft. Érdeklődni lehet: P1K, Dunakeszi, Közt. u. 32. sz. I eatítziielj, Zephir-, fűrészporos, kétaknás kályhák készítését, javítását vállalja Kellner. 318—701. VI., Bajcsy Z». 41. Az Abonyi KSK nyerte a területi serdülő birkózó CSB pontversenyét Vasárnap délelőtt Cegléden a Vasutas-otthon kultúrtermében bonyolították le a Keleti területi kötöttfogású sefdülő birkózó-bajnokságot. A versenyen nyolc egyesület 54 versenyzője indult, nagy részt Pest megyei sportkörök. A legtöbb pontot az Abonyi KSK csapata szerezte teljesen megérdemelten. Részletes eredmények: Lepkesúly: 1. Fodor (Dunakeszi 201, ISK), 2. Komáromi (Abony), 3. Koós (Karcag). Légsúly. 1. Gulyás (Abony), 2. Krizsó (Karcag), 3. Székely (Nagykőrösi Kinizsi). Pehelysúly. 1. Balogh (Szolnoki MÁV). 2. Sántha (Nagykőrös), 3. Tufcsenda (Dunakeszi). Könnyűsúly. 1. Baranyai (Karcag), 2. Mucsi (A.bony), 3. Schwarcz (Dunakeszi 201 ISK). Kisváltósúly. 1. Sinka (Dunakeszi), 2. Tu- róczi (Jászberény), 3. Balaj- ti (Karcag). Nagyváltósúly. 1. Antal (Karcag), 2. Jágsi (Abony), 3. Rajna (Jászberény). Kisközépsúly. 1. Sárközi (Ceglédi VSE), 2. Läufer (Monori KSK), 3. Skultéti (Abony). Nagyközépsúly. 1. Matecsik (Abony), 2. Varga (Nagykőrös), 3. Koczka (Jászberény). Félnehézsúly. 1. Gulyás (Nagykőrös), 2. Váradi (Jászberény), 3. Győrfi (Karcag). Nehézsúly. 1. Kovács | (Abony), 2. Pál (Szolnok), 3. Monori (Karcag). Pontversenyben 1. Abonyi KSK 25 p. 2. Karcagi MEDOSZ 17 p. 3. Dunakeszi 201. sz. isk. 12 p. 4. Nagykőrösi Kinizsi 12 p. 5. Szolnoki MÁV 8 p. 6. Jászberényi Lehel 8 p. 7. Ceglédi VSE 5 p. 8. Monori KSK 3 p. C. Magyar László Az 1961. évi női gyorskorcsolyázó világbajnokságot, amelyet Norvégiának kellene február ll-én és 12-én lebonyolítani Tönsberg- ben. más országban rendezik meg, ha a norvégek az NDK vagy más szocialista országok sportolóival szemben fenntartják a beutazási korlátozásokat. Ilyen értelemben nyilatkozott Sven Laftman (svéd) a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség elnöke, a Stockholms Tid- ningen című svéd lapnak. Egy szovjet részről elhangzott kérdésre, hogy milyen magatartást tanúsítana a nemzetközi szövetség abban az esetben, ha a szocialista országok sportolóitól megtagadnák a beutazást, Laftman azzal válaszolt, hogy az ISU határozata értelmében semmiféle korlátozást nem tűrnének el. Azoknak az országoknak a sportolóitól, akik tagjai a nemzetközi szövetségének, nem szabad megtagadni, hogy induljanak a világ- szövetség nemzetközi versenyein. VXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXS.XXXXXXXXXXXXXXXXXX' ^ í | . A Pest megyei Hírlap fotopályazata f í Pályázatunk negyedik fordulójára a mai napig 91 í Pályázatunk negyedik fordulójára a mai uapig kép érkezett. Akik figyelemmel kísérték pályázatunkat, láthatják, hogy a negyedik fordulóban több mint kétszer- annyi kép vesz részt, mint az elsőben. Sok xij névvel találkoztunk az e heti fordulóban és sok jó képpel. Említésre méltó kollekciót küldött ezúttal a Ceglédi MGV fotóköre, valamint dr. Boné András nagykőrösi olvasónk. Bíráló bizottságunk holnap kezdi munkáját. A díjnyertes és a második-harmadik helyezett képeit vasárnapi lapszámunkban közöljük. WXXX\XXXXXXXVNXVNX>XXX\XXX\XXN>XX\VNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV mai nap I960, december 8, csütörtök, Mária napja. A Nap kél 7.1.9 órakor, nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél 20.54 órakor, nyugszik 10.43 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: az enyhe idő tovább tart. Túlnyomóan felhős idő, több helyen, elsősorban délen és nyugaton esővel, egykét helyen zivatarral. Időnként élénk délkeleti, déli, a Dunántúlon már északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati felében 9—13, délkeleti részén 13—17 fok között. — KIBŐVÍTETT megyei műszaki aktívaértekezletet tart a Hazafias Népfront megyei bizottsága december W- én délelőtt 9 órakor a megyei tanácsház dísztermében. A tanácskozáson a községrendezési irányelvekről tart beszámolót Preisich Gábor főmérnök, Budapest főépítésze. — A TANÁCSI VÁLLALATOK 19(10 első három negyedévi eredményeit értékelik december hó 12-én a megyei tanács székházában, reggel 9 ólakor, a megyei áruforgalmi bizottság értekezletén. A tanácskozáson a munkavédelem problémája is szóba kerül. — MŰVELŐDÉSI házat létesítenek Péteri községben. A volt Földvári-kastélyt emeletráépítéssel alakítják át korszerű kultúr- házzá. — KELETI FERENC, a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának elnöke megyei tanácstagi fogadóórát tart december 9-én Valkón 10-től 12-ig. Ugyanaznap 16- tól 18 óráig Vácszentlászlón tart fogadóórát, 18 óra után pedig tanácstagi beszámolót. — MŰSOROS ESTET rendez ma este a váci városi Madách Imre művelődési ház irodalmi köre, a Váci Napló szerkesztősége és a Váci Vendéglátóipari Vállalat a váci Fehér Galamb étterem színháztermében. A műsor első részében helyj szerzők műveiből adnak elő. majd zenés, irodalmi fejtörő következik. — bővítik a vácdukai művelődési házat jövőre. Könyvtárt nyitnak olvasószobával. és megsokszorozzák a jelenlegi könyvállományt. — AJÁNDÉKOT SORSOL kj az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatósága a tanuló-balesetbiztosításban résztvevő általános és középiskolai tanulók között. A sorsolást december 12-én tartják a megyei művelődési szervek képviselőinek jelenlétében. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 19.00: 100 kérdés — 100 teleiét, főszerkesztő öveges József, 18.45: Hétköznapi tanácsok, karácsonyi ajándékok otthoni készítése, 18.55: TV Híradó, 19.10: Shakespeare: Vihar, színmű két részben, nyolc képben, közvetítés a Madách Színházból. A szünetben: a jövő hét műsora, műsor ismertetés.