Pest Megyei Hirlap, 1960. december (4. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-25 / 304. szám

PEST

MEG

I960. DECEMBER 25. VASÁRNAP

Közel négy éve ismerem. Most — ha megengedik — önöknek is bemutatom. Igazi neve Zahradnitzky Erzsébet. Hogy a kissé nyelvtörő név tette-e, vagy a lényéből áradó, anyáskodó szeretet, nem tudom, tény, hogy hosszú évek óta mindenki csak Maminak szólítja. A vidékről jött, fiatal gépmunkásnők éppúgy, mint az ötven felé ballagó, le- gényes bajszú „öreg szakik”. Ezt mondogatták neki, kezét szorongatva, meghatott zavarral, akkor is, amikor nyugdíjazása előtt búcsúztatták: Mami... kedves, jó Mami- kánk ... Ami azt jelentette, hogy boldog, békés öregséget, jó egészséget kívánunk, s ne felejts el bennünket.

Egy esztendő telt el azóta, s Mami még mindig nem szokta meg a tétlenséget, a korlátlan szabadidőt. Csaknem ötven küzdelmes, munkában eltöltött év után — nem is csoda.

Ahogy most itt ülünk egymással szemben, a gyártól kapott főbérleti lakás barátságos szobájában, Mami

a múltra emlékezik.

Keze a hímzőfonalakon babrál, ezüstfehér haján minden fejmozdulatra megcsillannak a decemberi nap sugarai.

— Tizenkilencen voltunk

testvérek. Nem, nem tévedés: tizenkilencen. Igaz, hogy két anyától. Édesapám pénzügyi tisztviselő volt. Az a tipikus,- polgári színművekben megörökített kishivatalnok: sok

munka — kevés fizetés. Pedig ... amikor a nagyobbak kirepültek a fészekből, akkor is maradtunk otthon vagy tizenöten ...

Úgy látszik,; sok igazság van abban, hogy az idő s a távolság, mindent megszépít, mert egyszerre mosoly suhan át az arcán, pedig a téma nem vidám.

— Kétszobás lakásunk volt Óbudán. Mit mondjak? Ágy ágy hátán ... Legszörnyűbb volt a mosás: egyszerre hatvan férfiing! Hajnalban kezdtünk hozzá s alkonyodott, mire a fiúk felteregettek. Mert ők is segítettek ám! Éppúgy tudtak főzni, varrni, takarítani, ruhát öblíteni, mint mi, lányok.

Csapongva rajzanak az emlékek, egyik mosolyra, a másik rövid tűnődésre készteti.

... Hány pár cipő, mennyi ruha kellett egyszerre! Csak kenyérből négy kiló fogyott el naponta. Egy ebédre

240 szilvásgombócot

csináltunk ... Bizony, nálunk mindenkinek dolgoznia kellett. Hatéves voltam, amikor először főztem ebédet a családnak — sámlin állva. A harmadik polgáritól kezdve magántanuló lettem. Nem azért, mert az volt a „sikk”, hanem mert nappal dolgoznom kellett: édesanyámnak segítettem a varrásban, így próbáltuk kiegészíteni a szűkös jövedelmet...

Felrezzen gondolataiból s bocsánatkérően mondja:

— Belefeledkeztem az emlékeimbe. Pedig biztosan nem azért jött, hogy a múltat kutassa. Tessék, kérdezzen. Bár... nem tudom, mi érdekeset mondhatnék ... Tizennyolc évvel ezelőtt kerültem a mai Csepel Autógyár elődjéhez, a Dunai Repülőgépgyárba. Akkor építették; fabódékban kezdtük a munkát. Háború volt s a gyár a németeknek épült. Megakadályozni nem tudtuk, hát legalább ott szabotáltunk, ahol lehetett. Én a tolvajlásra specializáltam magam.

Látva meghökkenésemet, elégedetten felnevet:

— Élelmiszerjegyeket loptam! Egyenesen a katonai parancsnokság páncélszekrényéből. Szétosztottuk a munkások között... Nem is tudom, hogyan nem buktam le?

Ezen eltűnődik egy kicsit, aztán folytatja:

— A felszabadulás után beléptem a pártba és az MNDSZ- be. Nekem nem volt családom — most lett. Kétszeresen vágytam az elvtársak, az asz- szonyok szeretetére, hiszen otthonom sem volt: negyvennégyben lebombázták. Annyim maradt, amennyi rajtam volt. Akkor azt hittem, sosem lesz erőm újra kezdeni... Tíz évig hányódtam egyik albérletből a másikba. Aztán valamivel jobb lett: öt évig a Csepel Autógyár munkásszállójában laktam. A nyugdíjazásomig, tavaly őszig. És akkor... nagy boldogság ért: a nyugdíjazásról szóló papírlappal együtt egy másikat is kaptam a gyártól.

Lakáskiutalási

véghatározat

volt. Az állt benne, hogy engem jelölnek ki a szigetszent- miklósi József Attila lakótelep XV-ös épület, I. emelet 8-as számú egyszoba-komfor- tos lakás főbérlőjének. Hatvan éves voltam, kezdő nyugdíjas és újdonsült főbérlő... Tudja, mit éreztem? Hiszen nyugdíjasok nem maradhatnak a munkásszállóban. Az albérlettől iszonyodtam ... Négy testvéréin még él, de mind családosak és a lakásuk kicsi... Úgy éreztem, hogy ... á, nem is tudom elmondani ...

Mások mondták el helyette. Úgy érezte, hogy öt évtizedes munkája, a pártban, az MNDSZ-ben, majd az üzemi nőbizottságban s a szakszervezetben kifejtett eddigi tevékenysége, a nyugdíjazásáig viselt hét, különböző társadalmi funkciója nem áll arányban azzal a nagy ajándékkal, amelyet öregségére kapott a gyártól, az államtól. Úgy érezte, hogy ezt meg kell hálálnia. Mivel? Azzal, amije van: szervező- képességével, az emberek iránti szeretetével, korával és betegséggel dacoló agilitásával, segítőkészségével.

így történt, hogy Mami nem szakadt el a gyártól. A szak- szervezet, s a nőbizottság ma is éppúgy számíthat rá, mint azelőtt. Boldog, ha valamiben segíthet, ha érzi, hogy még szükség van rá.

Külön fejezet a Mami életében. Gyerekkora óta hímez. Mintáit maga tervezi, rajzolja. Legszebb darabjainak ma már csak a papírsablonjait őrzi: elajándékozta őket. Egyiket a koppenhágai nemzetközi nőkongresszus külföldi résztvevőinek, a másikat csehszlovák barátnőjének; eljutottak a magyaros motívumokkal hímzett térítői Párizsba, Londonba is. A munkásszállóban kézimunka-szakkört alakított. Ügyetlen kezű, a varrótűvel sosem barátkozó lányokat, fiatalasszonyokat tanított a legszebb népi hímzések titkaira.

Most is hímez. Csakhogy ezúttal — mint mondja — nem ajándékba: pénzért. A nyugdíjat kipótolni. Mert ha már megvan ez a szép lakás, szépen akarja berendezni. Virágokkal, szőnyegekkel, kézimunkákkal. Uj cipő is kell, meg egy kis zsebpénz — karácsonyra. Édességre. A testvérek gyerekeinek, a fogadott unokáknak.

Nyíri Éva

Gondok és tervek

Év végi beszélgetés a Dobosi Járási Tanács VB-elnökével

Már csak néhány rövid munkanap és a naptár új esztendőre fordul. Ilyentájt mindenki visszapillant az eltelt évre, számbaveszi, mit tett a múltban, s mi a teendője az új esztendőben. Nézzük meg hát, hogyan látja Pest megye egyik járási elnöke, járása és a járási tanács munkásságát az 1960-as évben. Találomra a dabasi járásra esett választásunk, ahol Boros András vb-elnök kérdésünkre így válaszol:

— Mezőgazdasági járás vagyunk, s bár idén még nálunk nem bontakozott ki teljes mértékben a szocialista mezőgazdaság, egyik legfőbb teendőnk, a már régebben alakult és az év folyamán létesült termelő- szövetkezetek megerősítése volt. Sikerült elérnünk, hogy

országos viszonylatban

talán második helyre kerültünk a szövetkezeti szerfás építkezések terén, és tsz-eink építkezési tervüket állami hozzájárulás nélkül, nagyrészt helyi anyag felhasználásával nemcsak teljesítették, de túl

— A szocialista mezőgazdaság dolgozóit segítő intézményeket, óvodát, bölcsődét kell építeni — mondja Boros András, űa Dabasi Járási Tanács vb-elnöke

is teljesítették. A költségeket leszorítottuk a minimumra. Ezer forintokról száz forintokra csökkentettük az istállók egy férőhelyre eső építési költségeit. A szövetkeKevesen tudják, hogy Jókai Mór, a nagy magyar mesemondó, kiváló kertész is volt. Irt is egy kis könyvet

„Kertészgazdasági jegyzetek” címmel: 1896-ban, hatvannégy éve jelent meg. A mű valóságos kincsesháza a jobbnál jobb tanácsoknak, gyakorlati tapasztalatoknak. Mert Jókai épp olyan kitartóan kutatta a jó termés titkát, mint ahogyan az emberi érzelmek rejtelmeit, s a fantázia színes virágait. Könyvében azt Írja, s azt állapította meg: az igazi ,,gyümölcskertész a jövendő számára dolgozik”. — Nos, minden sorából kiderül, hogy gyümölcsfáin és szőlőkertjén az olyan ember önzetlenségével csüggött, aki túlnéz a mán, túlnéz önmagán — a jövendő számára alkot.

Jókai a semmiből,

Jókai, a kertész

a puszta földből teremtett életet, varázsolt virágzó kerigaz- daságot, a legjobb tanár-gazdászok útmutatásai szerint. A Svábhegyen, egy elhagyott kőbánya helyén vett hatholdas telket. Sziklás talajba telepített gyümölcsöst. Csodálatosan üde és friss még ma is a róla szóló könyvecskéje. Meglepő, hogy sok tanácsa alapjaiban milyen időszerű még ma is, másrészt e kis mű már-már filozófiai szárnyalásé költői gondolatokban ugyancsak gazdag. Talán ezért is olyan időálló. íme, néhány kiragadott idézet:

„A szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, aki tudja már a kötelességét: — a szőlő a szolgabíró, aki munkára hajt, s halasztást nem enged. Aki szőlőt ültet, nagy urat vesz magának.”

„Rossz talajba ne ültess jó talajból vett fát.” „Ha valahol, úgy a kertészetben áll az a jelszó, hogy: nézd meg az anyját, vedd el a leányát.“ (Az oltóág, illetve a csemete beszerzésére céloz.)

„Nem felülről kell a fát öntözni, hanem alulról. Ez az alap- hitvallás a kertészetben.”

Mi késztette végül is a „galamblelkű” mesemondót, hogy megírja felgyülemlett kertészeti tapasztalatait? — kérdezhetné valaki. Pusztán az írás szenvedélye? Korántsem. A kötelesség volt az indíték, 'az a fajta kötelesség érzet, amelynek sugallatára

a nemzet súlyos kertgazdasági problémáinak megoldásához kívánt hozzájárulni.

Akkora buzgalommal merült azután bele saját kertje megjobbításával a nemzet kertjeinek a jobbításába, t hogy gyakran maga is ásót és csákányt ragadott. Még az írást is abbahagyta. Egyszer, amikor éppen a „Kárpáti Zoltán” című regényét írta folytatásokban a

Pesti Naplóba, - föl- sebezte jobb kezét és a folytatás elmaradt. E miatt dörgedelmes levelet kapott a szerkesztőtől, Török Jánostól. ,,Hallja a? ár' vagy regényt írunk, vagy paszulyt öntözünk!” S akkor Jókai, hogy a kecske is jóllakjék, s a káposzta is megmaradjon, bal kézzel írta meg az elmaradt fejezetet.

Dékány Kálmán

zetek állatállománya meny- nyiségileg növekedett, minőségileg javult. Főleg ami a szarvasmarhát és a sertést illeti. A baromfiállomány fejlődése viszont még nem kielégítő. A járás felvásárlási tervét hízott marhában, gyümölcsben és tojásban száz százalékig teljesítette, zöldségben és burgonyában pedig megközelítőleg száz százalékig. Ennyit a mezőgazdaságról.

— Milyen a járásban az

adómorál?

— Adóbehajtási tervünket az év első három negyedében pontosan teljesítettük. Most, az utolsó negyedben ugyancsak tervszerűen folyik be az adó, naponta átlag százezer forint. Ez

a tervszerűség

biztosította, hogy az év folyamán a községi tanácsok gazdálkodási költségvetése zökkenőmentes volt és a költségvetési terv teljesítésben minden negyedévben elsők lettünk. De szeretnék néhány szót szólni a járási tanács apparátusáról.

— Tessék!

— Az apparátus most már kezd úgy dolgozni, hogy halasztást nem tűrős ügyek elintézésében egymást támogatják az egyes osztályok. Emellett az ügyvitel munkája színvonalasabb is. Az ügyiratok fogalmazásának helyességére, magyarosságára nagy súlyt helyezünk. Az 1959/60-as év folyamán először indult meg a járáson belül a tervszerű szakmai továbbképzés, amelyen az apparátus 54 dolgozójából 34 vesz részt. Szigorú vizsgán esnek át, bizony az idén két elvtárs elbukott. A járási és megyei szakmai tanfolyamok résztvevőin kívül hatan középiskolában tanulnak tovább, ketten tanácsakadémián vannak. A negyvenhárom községi vezetőből tizennyolc tanul tovább, éspedig nyolc a dolgozók általános iskolájában, egy a gimnáziumban, kettő az egyetem jogi karán, öt végzi a tanácsakadémia első évfolyamát, kettő pedig a másodikat az idén.

— A járási szakorvosi rendelőintézet pár hete megnyílt, de gyermekgyógyászat nélkül. Ennek a lakáshiány volt az oka. A kérdést most sikerült megoldanunk, az Egészség- ügyi Minisztériummal közösen a járási tanács házat vett, amit átalakíttatunk, sőt, a

^ napokban már el is készül, í — Melyek a jövő év tervei?

y n

^ — A mezőgazdaság szocialis'/ ta átszervezésében továbblépni ve, közben a termelés növelését minden téren megvalósíta- ^ ni, ami ez idén nem sikerült ^ teljes mértékben.

^ — Elkészültek-e a községfej^ lesztési tervek?

^ — El, de valamennyit visz^ szaadtuk. Át kell dolgozni ^ mindet.

\ A községfejlesztési alap

^ felhasználásánál ugyanis a ^ községekben a szocialista me- ^ zőgazdaság dolgozóit segítő n intézményeket, például óvo- n dát, bölcsődét kell építeni. Ez n az a fontos követelmény, $ amelynek alapján most a köz- ; ségi tanácsok átdolgozzák n fejlesztési tervüket. Remélem, í az új tervek még ebben az év- ; ben beérkeznek.

! — Melyik a járás legsürgő; sebben megoldandó problémá- í ja?

; — Tulajdonképpen a járási

; tanács hivatalainak jobb el- ; helyezése lenne. Áldatlan • körülmények között, összezsú- ;foltan dolgozunk. Sajnos, a j megoldás jövőre még nem I lesz meg, majd csak pár év j múlva.

; — De a hivatali helyiség ké; nyelmetlensége ellenére is i igyekszünk helytállni jövő i évben is csakúgy, mint az i idén, — ezzel fejezi be nyilatkozatát Boros járási tanácselnök.

Szokoly Endre

amikor Kengyeles, a fogatosok brigádvezetője a jó munkám jutalmául kihozta a kéthetes üdülésre szóló beutaló cédulát. Nem jártam én még ilyen heMindennek a kalap az oka ?

termelőszövetkezetre. Elég az hozzá, hogy 25 év után ismét új kalap került a fejemre. Százhatvan-e vagy százhetven forintba került, erre már nem emlékszem, :sak annyi bizonyos, hogy puha, akár a vaj és meleg, akár egy bőrkucsma. De azért, mikor az üdülésből hazajöttem, először is a kalapot vágtam sutba és ismét a régit tettem a fejemre. Ám az asz- szony nem hagyott békén. Mindig, zsörtölődött velem, hogy mivel most már van új kalapom. hát ne pusztítsa a szekrényben a moly, hanem hébe-hóba beruccanhatnártk a városba szórakozni egy kicsit. Ma este aztán magam álltam elő az indítvánnyal. Öltözzünk — jelentettem ki — megyünk a moziba! Azt sem tudtam, mit játszanak, de nem is nagyon érdelcelt, mert csak az asszonynak akartam a kedvébe járni. De azért nem bántam meg, hogy bejöttünk, mert éppen a Szegény gazdagoikat játszották, oszf mind a kettőnknek nagyon tetszett, idefelé jövet el is határoztuk, hogy ezután máskor is beruccanunk a városba. Hát erre mondtuk mi kérem, hogy mindennek ez a kalap az oka ... rpLHALLGAT. Kiönti a via- ■Lv radék sört, fizet, s elbúcsúznak. Néhány perc múlva kint felzúg egy Pannónia motor. s mi pedig az imént hallottak felett morfondérozva úgy módosítjuk a kalaphistóriát, hogy mindennek az a termelőszövetkezet az oka...;

Ari Kálmán

nagyon a kíváncsiság, ezért az emberhez fordulva megkérdezzük:

— Nem mondaná el nekünk is, hogy minek az oka ez a kalap?

E

LŐSZÖR meglepődik a váratlan kívánságtól, aztán elneveti magát:

— Hiszen elmondani elmondhatom, mert most már úgyis minden mindegy, utána vagyunk a dolgoknak.

Sört löttyint a pohárba és beszélni kezd:

— Úgy nézzenek rám — mondja —, hogy nekem életemben ez a második kalapom, amely most a fejemen van, noha már néggyel haladtam meg az ötvenediket. Az elsőt még az esküvőnkre vásároltam, s másikat nem is vettem, csak most három hete. Addig az a régi kalapom volt a hétköznapi is, meg az ünneplő is. Pedig az idő már alaposan megviselte. Színehagyott, elformátlanodott kalap vált belőle, de úgy voltam vele, hogy jó az a tanyára, mivel hogy máshová nemigen szoktam én járni. Ismerőseim már tréfásan el is neveztek „csajla ka- lapii Laslkodinak”, de én ennek ellenére hűséges maradtam a kopott holmihoz, csak abban éreztem jól magam, úgy gondoltam, ha másikkal cserélném fel, hát lefagyna a fejem.

— A hűtlenség három héttel ezelőtt kezdődött. Akkor,

lyen sose, ezért vonakodtam az elutazástól. Főleg akkor makacsoltam meg magam, amikor az asszony kijelentette, hogy márpedig a csajla kalapban nem mehetek el, mert ilyen szégyent nem hozhatok a

; w7 ASÁRNAP este nyolc óra- ! V kor a második mozielő- \ adás után ülünk a kisváros ; egyetlen cukrászdájában. Mi- \ közben a forró krémkávét ka- \ vargatjwk, kinyílik az ajtó és / egy jól öltözött tanyasi házas- ; pár lép be rajta. Hogy tanya- í siak, azt nem is annyira a ru- í házainkról, mint inkább fél- 5 szeg mozdulataikról, valamint í pirospozsgás arcukról sejtjük. 5 Zsúfolt a helyiség, ezért egy $ ideig tétován nézelődnek, az- \ tán asztalunkhoz lépve, udva- j riasan megkérdik: í — Le szabad ide ülni?

I — Tessék — szabadítunk í fel két széket kabátainktól. í Körülményesen elhelyezked- nelk, majd a hozzájuk lépő ki- ^ szolgálónak ,,feladják” a meg- í rendelést. Az asszony málna- í szörpöt, az ember egy kis üveg kőbányait hozat. így üldögél1 nek szótlanul egy ideig, s már $ ügyet sem vetünk rájuk, majd ^ csak akkor, amikor az ember £ zsebkendőjével a homlőkát tö- £ rülgetve, nevetve megszólal:

$ — Mindennek a kalap az

oka.

j Az asszony visszamosolyog:

2 — Bíz’ igaz... Ha kalap

nincs, akkor most nem vaf gyünk itt.

% Fura történetet sejtünk a ti- ^ tokzatos párbeszéd mögött, ^ ezért tekintetünket a szóban- £ forgó kalapra irányítjuk, ám- ^ bár ettől még egy jottányit ^ sem leszünk okosabbak. A ka- f lap olyan, alcár a többi, legfel- Z jebb az látszik rajta, hogy új még, nem régen kerülhetett ki í az üzletből. Furdal bennünket