Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-20 / 274. szám

Két „szomszédvár”. Elnézést az irodalmi, s nem is egészen pontos fogalmazásért. A két „szomszédvár" elnevezés ezúttal csupán két szomszédos falu kultúrotthonát takarja. Az egyik a tápiószecsöi, a másik a tápiósági. A kettőt hétkilométeres — eléggé rossz — út választja el egymástól, mégis két külön világ. Pedig egyszerre rajtolt mindkét község a közös úton, ez év ja­nuárja óta hirdeti mindkét faluvégen a tábla, hogy: termelőszö­vetkezeti község. Mégis. Tápiószecsőn pezsgő, eleven a kulturá­lis élet, Tápióságon azonban csak most teszik a kezdő lépése­ket. Két szo-mszédvár — két különböző élet. ELEVEN, PEZSGŐ KULTURÁLIS ÉLET A falu homokos járdájú ut­cái és a házak még fürdenek az erőtlen őszi napfényben. Az árok mellett mackós, nagykendőbe takart kisgyerek totyog, ringószoknyás asszo­nyok mennek el mellette csiz­másán, férfi módra. Az or­szágút felől néha egy fogat zörgése hallik, a cukrászdá­ban újságot olvas a felszol­gáló; csönd van és nyugalom, a sokszor megírt és áhított fa­lusi nyugalom, amiről csak az ír, és ami után csak az vágyakozik, aki nem ismeri a falu igazi életét. Aki nem nyi­tott be az ilyenkor, ősszel, nyirkos, és a készülő étel gő­zével telt délelőtti konyhákba, nem töltött órák hosszat az ott üldögélő családdal, és nem jött rá, hogy olyan itt minden, mint a levegőből nézegetett táj, távolról egyszerű és har­monikus, de minél közelebb kerülünk hozzá, annál bonyo­lultabb és színesebb, az meg­őrzi magában a képet, és to­vábbmegy. Túljutott a felszín vékony jgékérgén. nem tört be alatta, és lábához hozzá sem ért a kéreg alatti víz. Mi is csak egy rajzolt plaká­tot láttunk Tápiószecsőn. Azt hirdette, hogy a népi együttes ma este mutatja be a Borbon­tó című népi játékot. S ahogy jártuk az utcákat, udvarokat, úgy bontakozott ki előttünk az a másik élet, á fel­szín jégkérge alatt: hegedű­vel hóna alatt bácsika ment át az úton, próbálni, üres kishordó után kérdezősködött egy férfi, az előadáshoz kell szintén, s ez nehéz dolog ak­kor, ha nemrég volt a szü­ret ... A kultúrotthonba cso­magokat cipelnek, megérkez­tek a népviseleti ruhák, kez­dődhet a próbálgatás, a néze­getés, hogy hol kell igazíta­ni rajta. Hegedűs néninél, a gondnoknál nagy a forgalom ezen a délelőttön, nem jut a dolga végére, mert annyian kopogtatnak be hozzá jegyért. Amikor elbúcsúztunk tőle, a tizennyolcadik sorig elkelt már minden jegy: ezt azok a kultúrházvezetők tudják leg­jobban értékelni, akik a Dé­ryné Színház és a Petőfi Szín­pad előadásaihoz aznap dél­után kezdik el árulni a jegye­ket és örülnek, ha félig meg­telik a terem. Az új népi játéknak és a többi műsorszámnak több mint negyven szereplője van; diákok, tsz-parasztok, öreg­asszonyok járnak már a pró­bákra hetek óta. A nagy cél érdekében mindenki összefo­gott; ugyanis átépítik és rend­behozzák a kultúrházat, ami­hez nekik 10 000 forinttal kell hozzájárulniuk. A mai elő­adás bevételét erre szánják. Bárkit kérdezünk a faluban, ezt halljuk: „megérdemeljük már, hogy a kulturális éle­tünkhöz méltó kultúrottho- nunk legyen. Ne csúfolódhas- sanak a környékbeliek, hogy no, ti híresek, nem tudjátok rendesebb helyen tartani az előadásaitokat...?” Büszkék arra, amit meg­teremtettek — jóformán a semmiből. A tápiószecsöi népi együt­tes tíz évvel ezelőtt, 1950 ja­nuárjában alakult meg, a ju­bileumot új műsorral ünnepel­ték a télen. Azóta négy fő­csoportra osztódott: külön if­júsági. színjátszó és tánc­csoport működik az időseb­beké mellett. Az idős asszo­nyok csoportja a túrái és a Galga menti együttesek pél­dájára hét taggal náluk is megalakult. Decemberben már ismét új bemutatóra in­vitálják közönségüket, Simon Magda erdélyi írónő Százhá­zas lakodalom című darabját adják elő. Már azt is próbál­ják, illetve próbálnák, ha volna helyiség. Amíg a Bor­bontó „nem megy le”, ők kénytelen-kelletlen kiszorul­nak a teremből. A falunak a legutóbbi nép- számlálás adatai szerint 5500 lakója van. Ebből hatvan az együttes állandó tagja, de egy- egy nagyobb megmozduláskor ez a szám százra is felmegy. Nagyon szép eredmény ez, különösen, ha figyelembe vesz- szük, hogy az emberek jóré­sze Pestre vagy a környékbe­li vállalatokhoz jár dolgozni, s a mindennapi munka és Pap Rozika, a mai előadás fő­szereplője holnapi vizsgájára készül. utazgatás után kezdi meg az együttesben „második mű­szakját”. Ezt az eredményt csak olyan helyen lehetett el­érni, ahol sokan tekintik szív­ügyüknek a kultúrát, s nem­csak annak tekintik, de min­dent meg is tesznek érte. S ilyen ember sok van Tápió­szecsőn. A földművesszövet­kezetek vezetőit például sen­ki sem kötelezte arra, hogy felfigyeljenek a szép hangú, jó mozgású Pap Rozikára. A ti­zennyolc éves kislány egy pesti kertészetbe járt dolgozni, s azért nem tudott kedve sze­rint részt venni az együttes munkájában, mert nem maradt ideje rá. A földmű­vesszövetkezet először eladói állást biztosított neki a falu­ban, majd mikor látták, hogy szívesen tanul, segédkönyvelő lett belőle az irodán. Beirat­kozott a nagykátai Közgazda- sági Technikumba, most vég­zi a második osztályt. (Mikor meglátogattuk, éppen tanult, hétfőn lesz a félévi beszámo­ló.) A pedagógusok szintén ezekhez az emberekhez tar­toznak. A huszonöt tanár, ta­nító közül sokan állandó tag­jai az együttesnek. Farkas István az ifjúsági színjátszó csoport vezetője és a megyei színjátszó-stúdióra jár, Fehér Dezső énektanár az ének­és zeneszámokat tanítja be, Clirenóczy Nagy Elemérné zongorán kísér, Benedek Zsó­fia, Hegedűs Mária, Répás András majd minden darab­ban szerepel, Cseri András a kultúrotthon Pestről hazajött igazgatója, tanár, Korenchi Pál iskolaigazgató szintén mindent megtesz az együt­tesért. Cseh László a maszkí­rozásnál is segít, Murai Ká­roly pedig a gazdasági ügyek intézője — ő az, aki mindig mindent előteremt. Szatmári László az iskolásokból külön úttörő, színjátszó és tánc­csoportot szervezett, közülük a legtehetségesebbek idővel az együttesbe kerülnek, ők az utánpótlás. Akik kimarad­tak a felsorolásból, a dolgozók iskolájában tanítanak és gyakran tartanak ismeretter­jesztő előadásokat. Ofella Sándorral, a kultúr­otthon művészeti vezetőjével beszélgetünk. — Gárdonyi Géza Annus- káját még a télen vagy legké­sőbb kora tavasszal szeretnénk bemutatni. Tavaszra két iro­dalmi estet tervezünk, egyik összeállítás a magyar költők szerelmes verseiből, a másik emlékműsor József Attila szü­letésének 55. évfordulója al­kalmából. A versek válogatá­sára a magyar-szakos tanárokat kérjük majd meg. Április 4-re Mészöly Tibor Dunántúli rap­szódia című drámáját akarjuk megtanulni... Lehet, hogy még egyszer előadjuk a Dankó Pistát és a Cigányháborút, en­nek bevételét is a kultúrotthon átépítése javára fordítjuk. Munka és sok-sok terv. Ez az alacsony, gyorsbeszédű em­ber magáravállalta az együt­tes összetartása gondjának nagy részét. Ilyenkor, bemuta­tó előtt mindig szalad, az ebédjét is csak bekapkodja, hogy mindent időben megcsi­nálhasson. Lányait is „befog­ta“; Mária a járási tánc­stúdióra jár és az ifjúsági tánc­csoportot vezeti, a kisebb pe­dig, aki a járási tanács titkár­ságán dolgozik, szerepeket gé­pel. Ma este előadás, azért a nagy készülődés, máskor más miatt az izgalom — de mindig van valami. Tíz évvel ezelőtt — az együttes megalakulása­kor — elindult a labda, meg- hempergett a hóban, s azóta egyre nagyobb lesz; mint a la­vina. Sok embert összefogott, sokat meggyőzött, sok hívet szerzett ez a tízévi munka. Már ott tartanak, hogy kicsi a kultúrház. Hiszen annyi min­dent szeretnéneK ... Ha mást nem is, legalább egy tez- klubszobát. Amióta termelő­szövetkezeti község lett a falu, egyre többen érdeklődnek a mezőgazdasági munkák leg­újabb módszerei iránt. Az ezüstkalászosgazda-tanfolya- mok hallgatóinak száma is megszaporodott, szeretnék, ha legalább őket bevihetnék a kultúrházba. Előadás után bi­zonyára ottmaradnának egy kicsit televíziót nézni, beszél­getni, aztán meg szólnának a rokonoknak, szomszédoknak, s eljönnének azok is ... De az együttes tagjainak is jót ten­ne, ha volna egy helyiség, ahol összejöhetnének; több barátság születne, jobban megismernék, megszeretnék egymást, s végső soron ez még inkább megjaví­taná munkájukat. A kultúrfhá? átalakítása után remélhetőleg módjuk lesz erre: a huszon­három méter hosszú teremből elvesznek ötöt. a színházi elő­adásokat is kedvesebben, ba­rátságosabban lehet majd tar­tani így. Előreláthatóan ja­nuárban adják át az átalakí­tott épületet.- A falu csendes, az utcá­kon alig járnak, de lám, a sok-sok más dolog mellett az elmondottak is ott vannak az alatt a bizonyos jégkéreg alatt. Viczián Erzsébet Ahol csak most teszik a kezdő lépéseket V ár nincs. De áll a kas­tély, ha meg is roggyant háta az idők viharában. Eső parkolja, szél cíbálja, de áll. Mint élő felkiáltójel, emlékez­tetve a nem is olyan rég le­tűnt viliágra. Gróf Szirmay Sándor kastélya. Az övé volt itt minden alig másfél évtizeddel ezelőtt. A termékeny föld, a kastély, a rétek, de még az emberek lelke is. Azt tették az em­berek, amit a gróf úr inté­zői parancsoltak; görnyed­tek, a napot is csak álékor nézték meg figyelmesebben, ha egy szusszanásnyi időre letették a kapát. A gróf úr örökségét látszó­lag már csak a roggyant há­tú kastély őrzi. Sajnos, csak látszólag. Mert az évszáza­dos szolgaság, megalázás be­leivódott az emberek húsá­ba, vérébe, s ma is még ne­hezen egyenesedik a lélek, a meghajlott derék. Egy pél­da. ennek bizonyítására: 1953-ban végeztek először a tápiósági . iskolában nyol­cadikos gyerekek! Addig — az egyház és a földesúr ural­ma alatt, illetve annak át- kos örökségeként — csak hat osztály működött itt, az iskolában. S ez is öká ánüák, hogy a .kultúra és a tápi ó- sági emberék még' nagyon hadilábon állnak egymással. Kétezernyolcszázötveninyolc élet pereg itt eseménytele­nül. élmények nélkül. Vala­hogy olyasféleképpen, mint a homokóra. Lepereg rajta egy nap, akkor megfordítják s kezdődik újra elölről. Pedig hát a szomszédos Tá- piószecső sem vallhat ma­sáénak nagyobb előnyöket. Mégis. Ott forr, pezseg az élet, akár szüret után a bor; itt nagyon lassú az erjedés. Sok oka van ennek. Négy esztendő alatt öt kul- túrotthon-igazgató váltotta itt egymást. Érthető tehát, hogy mielőtt teljességében kibon takozhatott volna a köz­ség 'kulturális élete, máris elhalt, hogy új vágányon — az új vezető elképzelése sze­rint — induljon. ÍZ ét (héttel ezelőtt kezdte *-*■ meg működését az ötö­dik kul túrotthon-igazgató: Csávás Lajos tanár. Itt, Tá­pióságon indult el évekkel ezelőtt a tanítói pályán, az­tán három évre eltávozott, hogy megszerezze a tanári diplomát, s csak a,z idei őszön tért vissza, feleséges- től, áld szintén tanár. így — bizakodva mondhatjuk — végre avatott kezekbe került a község kulturális életének irányítása. Természetesen, a változás egyik napról a másikra nem következhet be. Ezt senki sem várja, senki sem reméli. Az indulás mégis biztató, mert nem nagy, látványos dol­gokkal kezdett a munkához — mint tette azt egynéhány elődje —, hanem látszólago­san szürke* hétköznapi fel­adatokkal. Ismeretterjesztő előadássoro­zatokat szervezett. A világné­zeti előadások november 24-én kezdődnek — filmvetítéssel egybekötvet. A Hazafias Nép­front ismeretterjesztő előadá­sait november 29-ón kezdik. Rövidesen indul az ezüstkalá­szos tanfolyam és a szülők is­kolája is. S hátévi kényszer- szünet után ismét megkezdte munkáját a dolgozók esti is­kolája. Egyelőre tizenheten végzik a hetedik általánost. F elvetődik a kérdés — és úgy hiszem joggal —, miért csak most kezd eleve­nedni a község kulturális éle­te? A választ László János, az iskola igazgatója adja: — A község életének egészé­vel volt s van még ma is a baj. A felnőtt lakosság közel fele, hatszázan — a városban kere­sik a boldogulást. Mi több: el­sősorban a fiatalok. A termelő­szövetkezet ötezer holdján kétszázötven asszony és nem egészen száz férfi dolgozik. Ez utóbbiak közül talán ha tíz a negyven évnél fiatalabbak szá­ma. Ez természetszerűleg visz- szahat a falu kulturális életé­re is, hiszen elsősorban a fia­talokból "lehetne különféle ön- , tevékeny művészeti csoporto­kat alakítani. ’ A probléma valósadé . -. a kérdés visszájára is fordítható! Miért dolgoznak hatszázan a falu lakói közül Budapesten? A szövetkezetben talán nem találnák meg a számításukat? Vagy talán éppen a kultúra hiánya volt az indítórugó? An­nál is inkább, mert a hatszáz bejáró közül talán ha negyven­ötven a szakmunkás! A többi segédmunkásként dolgozik a városban havi ezer-ezerkétszáz forintért! Ebből heti kilencven forint az autóbusz-, vonatbér­let, s a tetejébe napi négy óra utazás! Megéri vajon ezeknek az embereknek? Mert például az, aki hatra jár dolgozni a vá­rosba, már éjjel fái háromkor kel! Érthető, ha ezek az embe­rek esténként már nem vesz­nek annyi fáradságot maguk­nak. hogy elmenjenek a kul­túrházba. Vagy talán az volt a hiba, hogy a pedagógusok nem érez­ték szívügyüknek a kulturális élet irányítását. Erre egyértel­műen nemleges a válasz. Mert: Jelenleg kát pedagógushiány van az iskolában. Már ez is többletmunkát jelent. Azután: Két-három idős, már a nyugdíjkorhatárt túllépő peda­gógus kivételével valamennyi­nek legalább egy iskolán kívü­li elfoglaltsága van. Csávás Lajos a kul túrotthont vezeti. Felesége a fiatal népi tánccso­port tanítója. Bona József tart­ja a Világ térképe előtt című sorozat előadásait. Göcze An­na a falusi KISZ-vezetőség tagja és így tovább. Az iskola- igazgatónak hét funkciója van. Helyettesének, Jáhosik Bélá­nak tíz! Ezeknek fele a kultu­rális munkával kapcsolatos. A pedagógusok szívesen se­gítettek eddig és segtte- nek ezután is a kulturális élet megszervezésében. Csakhogy ennek is jelentős akadályai veitek még a közelmúltban is. A termelőszövetkezet régi vezetősége alig-alig nyújtott valami támogatást munkájuk­hoz. Most. hogy az Agráregye- ten et végzett Szűcs Béla, ke­rült a szövetkezet élére, jelen­tés változás várható. Az új tlnök már nem tartja felesle­gesnek a kulturális élet tá­mogatását. hiszen tudja jól. hogv a művelődés visszahat c.z emberek munkájára, életé­re is! A községben — több-keve­sebb sikerrel — már eddig is működött a KISZ keretében egy színjátszócsoport. Leg­utóbb november 7-én adtak röVld, tartalmas műsort, most pedig Sásdi Sándor: Nyolc hold föld című drámá­ját tanulják. A fiatal kultúr­otthonigazgató azt tervezi, hogy kibővíti majd ezt az együttest, hogy nagyobb mű­vek előadására is képessé válr janak. Csakhogy... Az együttes lelke Román István, ,a, KISZ-titkár. Értelmes, mű­veit fiatalember. A 'baj az, hegy nincs állása a faluban. A tápiószecsőiek pedig már felfigyeltek rá, s az a szándé­kuk. hogy iskolára küldik, ag- ronómust nevelnek belőle. A terv szép, de annyit jelent, hogy a tápiósági fiatalság ve­zető nélkül marad. A kérdés úgy hiszem jogos: nem lehetT ne állást biztosítani — és to­vábbfejlődési lehetőséget — Román István számára pél­dául saját falujában, mond­juk annak term elősző vetkeze- . tében ? Mielőtt Tápióságra indul­tam odaát Szecsőn Ofella Sán­dorral, a szecsői kultúrház művészeti vezetőjével beszél­gettem. Ű mesélte: ' — Tavaly Tápióságon jár­tunk. Ott, gyűjtöttük a Jegy- kenc című népi játékot, amely azóta együttesünk egyik nagysikerű műsorszáma. Hogy miért idéztem Ofella Sándort? Azt hiszem érthe­tő. Szava bizonyít: Tápióság legalább olyan gazdag hagyo­mányokkal rendelkezik, mint a „szomszédvár”, Tápiósze- cső. Csakhogy míg ott élnek is a lehetőségekkel, addig itt — legalábbis eddig — kevés gondot fordítottak rá. S ez nyomban felelet lehet arra: hogyan tovább a kátyúba re­kedt szekérrel!? /összegyűjteni a község kul- túrái is hagyományait. Összefogni a falu fiatalságát. A szecsőiek példájára Tápió­ságon is meg lehetne szervez­ni az idősebbek kultúrbrigád- ját. Továbbfejleszteni a fia­tal népi táncsoportot. Helyes lenne az is. ha a falu egyetlen- közkézen levő — televízió­ját az iskola helyett a kul- túrotthonban állítanák fel. (Legalábbis addig, amíg a kultúrotthonba is nem ° ke­rül egy készülék!) Vélemé­nyünk szerint a televíziós mű­soroknak több látogatója len­ne a kultúrházban, mint az is­kolában! A tápiószecsőiek ígéretet tettek arra. hogy a kulturális élet kibontakozásában segít­séget nyújtanak szomszéduk­nak. a tápióságiaknak. Élni kell a lehetőséggel, s akkor a ma még eseménytelenül telő napokat rövidesen Tápióságon is gazdag programú téli esték váltják majd fel. Prukncr Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents