Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-19 / 273. szám

Rét fronton szerepel a Pest megyei válogatott Ifjúsági labdarúgóink ma Vácott Tolna megye ellen Ökölvívóink vasárnap Szolnokon mérkőznek A Jubileumi Labdarúgó Kupa rajtja a hétvégi sportműsorban Idán is megrendezik a me­gyei labdarúgó-válogatottak tornáját, de most csak az ifi csapatok mérkőznek. A Pest megyei együttes ezút­tal is a VI. csoportban szere­pel, ahová kívüle Tolna, Fe­jér, valamint Bp. Közép válo­gatottját sorolták be. A Pest megyeiek ma Vácott, a tolnaiak ellen vívják első mérkőzésüket, míg a cso­port másik találkozójára — Bp. Közép—Fejér — vasár­nap délelőtt 10.30 órakor, a Népligetben kerül sor. Mint már beszámoltunk, ifjúsági csapatunk szerdái edzőmér­kőzése nem a legjobban sike­rült, vereséggel végződött, viszont remélhetőleg a rossz főpróba után jó előadás kö­vetkezik. Az esé'lylatolgatás nehéz, Msz nem ismerjük pontosan zz ellenfél erejét. Minden­esetre bízunk fiataljaink tu­dásában, lelkesedésében, küz­deniakarásában. Ifi csapatunk június 21-én Szekszárdon ö:2-re nyert, s aiz elmúlt őszi, hazai mérkőzés is Pest me­gyei sikert hozott a tolnaiak ellenében. Az 1959/60. évi tornán Tolna ifi csapata nyeretlenül az utolsó helyen végzett, Pest pedig két győzelemmel har­madik lett a négy együttes közül. Persze, ez nem kiin­dulási alap. hisz csapatunk erainte teljesen kicserélődött, s lehetséges, hogy az ellen­fél is új erőkkel gyarapo­dott. A Pest megyei fiata­lt ma déltájban a Nyugati- pályaudvarról utaznak Vác- tsu Ha az idő kedvez, akkor a jó talajú pályán biztosan szép számú érdeklődő előtt kerül sor az összecsapásra. Pest megye tervezett össze­állítása a következő: Hamza (Ceglédi Vasutas) — Vasvári (Váci Vasutas), Mezei (Gödöl­lői Vasas), Kozma — Vas (CVSE), Kreidli — Mézes (Váci Petőfi), Józsa, Nagy F. (CVSE), Pécsi, Tornyi (Nagy­kőrösi Kinizsi). Vasárnap, a bajnoki szün­napon lesz a rajtja a Pest megyei Jubileumi Kupa mér­kőzéseknek, amelyet az 1951- ben létrejött állami sportve­zetés fennállásának tízéves évfordulója tiszteletére írt ki a megyei labdarúgó-szövet­ség. A tornán hat csoportban, összesen 48 csapat vesz részt. A megyebajnoltság együtte­sei számára az indulás köte­lező, ezenkívül járási csapa­tok egészítik ki a mezőnyt. A viadal KK (kieséses) rend­szerben kerül sorra. Az első forduló visszavágója, ellenté­tes párosítással november 27-én lesz, majd december 4-én a második forduló első része következik, a csopor­tok győztesei a győztesekkel, a vesztesek a vesztesekkel mérkőznek. A küzdelmek 1961. április 2, április 30-án folytatódnak, s május 28-án fejeződnek be. Vasárnap, igen érdekesnek Ígérkezik a műsor, a megyei bajnokság részvevői járási csapatok otthonMm látogat­nak. A nagyobb tudás még nem minden, s könnyen érhe­ti meglepetés a vendégeket. Érdekes helyi rangadó lesz Érden, ahol az Építők és a MEDOSZ csap össze, s .roég több helyen vetélkednek régi vetélytársak, így Gyömrő és Monor. is Akárcsak az ifjúsági lab­darúgók, a Pest megyei fel nőtt ökölvívó-válogatott i, megyék közötti összecsapá­son vesz részt. A csapat Szolnok megye ellen lép sző­ri tóba. Válogatottunk összeállítása a következő: Légsúly: Nővé (Nagykőrösi Kinizsi), harmat­súly: Arnócki (Szentendrei Honvéd), pehelysúly: Vittá- nyi (Szentendre), könnyű­súly: Kovács József (Nagy­kőrös), kisváltósúly: Marton (Nagykörös), váltósúly: Bé­kési (Gödöllői Gépgyár), nagy váltó súly: Kojnok (Nagy­kőrös), középsúly: Kasuba (Gödöllő), félnehézsúly: Sza­bó I. (Nagykőrös), nehézsúly: Szabó K. (Szentendre). Váltó­súlyban a nagykőrösi Papp, középsúlyban pedig a gödöl­lői Koskár a tartalék. Majoros János, a megyei ökölvívó-szövetség elnöke el­mondta, hogy Szolnokon igen nagy az érdeklődés az ese­mény iránt. Nyáron Nagykő­rösön a két megye összecsa­pásán Pest megye 12:8 arány­ban nyert, s remélhetőleg most is sikerrel végeznék öklö- zőink. Jó képességű gárda lép szo- rítóba, különösen Vittányi, Kojnok, Arnócki és Kasuba szereplésétől vár sikert a szö­vetség elnöke. Kasuba 40 mérkőzése közül 30-at ki­ütéssel nyert. A viadalon két fővárosi és két szolnoki bíró működik közre. Öklözőink vasárnap reg­gel — a körösiek kivételé­vel, akik közvetlenül váro­sukból utaznak Szolnokra — a Nyugatiból gyorsvonattal utaznak a Tisza parti városba. A szövetségi elnökön kívül Gulyás Károly és Gál Andor edző kíséri el a különítményt. A Váci Vörös Meteor vezet a megyei sakk-csapat­bajnokságban Négy forduló zajlott le a me­gyei sakkcsapat-bajnokságban. Meglepetés az újonnan bekap­csolódott együttesek, így a Váci Vörös Meteor, valamint Nógrádverőce kitűnő teljesít­ménye'. Jelenleg ez a sorrend: 1. Vá­ci Vörös Meteor 28 pont, 2. Nógrádveröcei Traktor 22 l/2, 3. Dunaharaszti MTK 22 V2, 4. Pilisi Bányász 19 1/2 (egy for­dulóban szabad volt), 5. Gö­döllői ASC 18, 6. Aszódi Va­sas 17 y2, 7. Gyömrői SE 17 l/2, 8. Szentendrei Építők 161/2 (szabad volt), 9. Nagykőrösi Ki­nizsi 14 (szabad volt), 10. Ve- csési MTK 13, 11. Péceli MÁV 11 (szabad volt). Az ötödik forduló november 27-én kerül sorra. Monostori II. a balösszekötő A magyar labdarúgó A-vá- logatott tegnap az előzetes terveknek megfelelően újabb — ezúttal egy kombinált edzé­sen vett részt. Baróti Lajos szövetségi kapitány az edzés után kijelentette, véglegesen döntött a csapatösszeállítás kérdésében. Megnyugtatóbb- nak látja pillanatnyilag Mo­nostori II játékát, s ezért a dorogi csatár lesz a balössze­kötő. A vasárnap pályára lé­pő magyar együttes tehát vég­legesen így fest: Grosics — Sóvári, Sipos* Sárosi — Bundzsák, Sőlymosi — Sándor, Göröcs, Albert, Mo­nostori II, Fenyvesi dr. Az együttes ma délután még egy harmincperces mozgást tart, s ezzel be is fejezi elő­készületét. A kerettel végzi a munkát az utólag behívott Machos is. Megérkeztek az osztrák labdarúgók Tegnap délután a G élűért Szálló halijában népes kül­döttség várta türelmetlenül az osztrák labdarúgókat. Pontosan 16 óra volt, ami­kor a szálló elé gördült a ha­talmas piros autóbusz, s ab­ból egymásután ugráltaik le mosolyogva a régi ismerő­Véget értek a teke NB II küzdelmei. A két csoport — keleti, nyugati — győztese, il­letve második helyzetijei megmérkőznek egymással az NB II abszolút bajnoka cí­méért, illetve harmadik he­lyéért. Az NB I-be felkerült Ceglédi Építők, mint a ke­leti csoport győztese, ma és holnap az Oroszlányi Bá­nyászt fogadja, november 26—27-én pedig az Oroszlá­nyi Bányász—Ceglédi Építők összecsapásra kerül sor. A harmadik-negyedik helyért ezeken a napokon a Szegedi Petőfi és a Pápai Textil ját­szik. A helyezési sorrendet a mérkőzések összesített pont- és faarányú eredménye adja meg. RÉSZLETES MŰSOR: SZOMBAT LABDARÚGÁS. A megyei ifjú­sági válogatottak országos torná­ja. VI. csoport: Pest-Tolna (Vác, Petőfi pálya, 13,30, Temesvári, Huszák, Vincze dr.). TEKE. az NB II. bajnoka cí­mért: Ceglédi Építők __Oroszlányi B ányász (Cegléd). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei férfi bajnokság. Délelőtti mérkőzések: Nagykőrösi Postás—Abony (Nagy­kőrös), CVSE II.—Dunakeszi Ki­nizsi (Cegléd), Túra__Váci Kötött ( Túra), G. Agráregyetemi sC— Monor (Gödöllő), pilisi Bányász— Sződliget (Pilisvörösvár). Délutáni mérkőzések: Nagykőrösi Kinizsi— Abony (Nagykőrös), Ceglédi Ru­hagyár-Dunakeszi Kinizsi (Ceg­léd), Gödöllői Ganz__Monor (Gö­d öllő). LABDARÚGÁS. A Pest megyei Labdarúgó Szövetség Jubileumi Kupa tornájának első fordulója. I. csoport: Zsámbok__Túra ( Zsámbok, 13,30, Badacsonyi, Bu­dai), Bag—Gödöllői Vasas (Bag, 13.30, Bende, Galda). Galgahévíz— Kartali Kinizsi (Galgahévíz, 13,30, Kozma, Tóth A.), Hévízgyörk_ A szódi KSK (Hévízgyörk, 13,30, Ben esik, Antal). II. csoport: Érdi Építők—Érdi Traktor (Érd, 13,30, Zsóka, Radá- csi), Isaszeg—Kistarcsa (Isaszeg, 13.30, Bucsányi, Néder), Torbágy —Pécel (Torbágy, 13,30, Kovács III., Nábelek), Mogyoród—Bia (Mogyoród, 13,30, Miklós, Kaba- tek). in. csoport: Albertirsai VSE— Pilisi KSK (Albertirsa, 13,30, Püs­pöki, Hídvégi), Örkény _Nagykő­r ösi Kinizsi (Örkény, 13,30, Gom­bás, Verner), Táborfalva—Ceglédi Építők (Táborfalva, 13,30. Puszta­szeri, Szebelédi TI.), Ceglédi vas­utas H.—Ceglédbercel (Cegléd, 9.30, Kaiser, Üveges). IV. csoport: Gyömrő_Monor ( Gyömrő, 10, Szőrádi, Breznai), PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII. Blaha Lujza tér 3 Telefpn • 343—100. 142—280 Előállítja Szikra Lapnypmda. Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető h helvt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij I hónapra 11 forint Mende—Farmos (Mende, is.30, Császár, Fiegler), Üllő—Ecset* (Üllő, 13,30, Tóth L., Csizmazia), Tápiószele—Vecsés (Tápiószele, 12, Halász, Nagy Pál)? V. csoport: öcsa—Szigetszent- miklós (Ócsa, 13,30, Cseszneki, Vezényi), Dunakeszi Magyarság— Szigetújfalu (Dunakeszi, 13,30, Vincze dr., pintér), Tököl__Alsó­g öd (Tököl, 13,30, Kőhalmi, Ripp), Szigethalom—Fóti SE (Szigetlia- lom, 13,30, Horányi, Törőcsik). VI. csoport: Nógrádverőce—Váci Vasutas (Nógrádverőce, 13,30. Po- tocsnyi dr., Galáth), Szob__Duna­h araszti (Szob, 13,30, Urbán, ig- natkó), Fóti Vasutas—Dunakeszi Kinizsi (Főt, 13,30, Lékó, Balogh), Erdőkertes—Váci Petőfi II. (Erdő­kertes, 13,30, Berta, Krichenbaum). Megyei ifjúsági bajnokság: Mo­nor—Gödöllői Vasas (Monor, 14, Szőrádi). ökölvívás. Megyék közötti felnőtt bajnokság: Szolnok—Pest (Szolnok, MÁV-kultúrotthon, 10, Erőss b., Gulyás Gyula). Barátságos mérkőzés: Fóti Vas- utas_Bp. 24. sz. SK (Fót, Vörös­marty kultúrház, i6,30, Janda). TEKE: Az NB II. bajnoka cí­mért: Ceglédi Építők__Oroszlányi B ányász (Cegléd). A ceglédi járásban vívó­versenybíró-tanfolyam indul, amelyre eddig Ceglédről tízen, Nagykőrösről nyolcán jelent­keztek. A tanfolyamra a me­gye más területéről is elvár­nak részvevőket. Amikre a felügyeleti vizsgálat fényt derített • Három községben — Kőcser, Jászkarajenő és Törtei — há­rom sportkörnél tartott az utóbbi időben a ceglédi JTST felügyeleti vizsgálatot. Ennek során megállapította. hogy mindhárom helyen. különösen Jászkarajenőn hiányosan és nem napra­készen vezetik a pénztár- könyvet. A járástól kiküldött iratokat és okmányokat nem megfele­lően kezelik, Jászkarajenőn felesleges papírmunkának tartják. Mulasztás még, hogy a sportkör sem versenynap- tárral, sem költségvetéssel nem rendelkezik. Súlyos hiányosságnak mond­ható, hogy az említett sport­körök az MTST rendeletéit nem igénylik, s ha a járástól a külön intézkedést megkap­ják, azt sem minden esetben tartják be. Ez elsősorban a jászkarajenői és a törtei! sportkörnél mutatkozott. A sportköri tagok tagsági könyvvel nem rendelkez­nek, így természetesen a havi bé­, ELFEKVŐ FOGYÓESZKÖZ KÉSZLETBŐL átadó Jénai teáskanna 20 db, hitelesítetlen 0,5 1 korsó 100 db, hitelesítetlen 0,3 I (tangó) pohár 3000 db, asztali grill sütő 9 db, fekvő cukorkatartő üveg 40 db, üzemi burgonyanyomó állvánnyal 9 db XIII. KÉR. VENDÉG­LÁTÓIPARI VALL.-nál XIII., Váci út 8. Tel.: 121-286 Ugyanitt különböző vendég­látóipari állóeszközök, be­rendezések (székek, aszta­lok, pohárállvány stb.) Átadók. lyegek megvásárlásával sem tudnak hozzájárulni a sport­kör anyagi támogatásához. Külön meg kell említeni, hagy az illetékes, felügyeleti KISZ-szervektől a hiányosság kiküszöbölésére semmilyen tá­mogatást nem kaptak. így kö­vetkezhetett be, hogy a há­rom sportkörnél az egyesületi élet szervezetileg és szakmai­lag egyaránt nem kielégítő. A JTST elnöksége a fel­ügyeleti ellenőrzés jelenté­sei alapján mindhárom egyesület munkáját meg­tárgyalja majd. s erre az ülésre a községi sportköri elnök mellett a köz­ségi tanács titkárát, valamint a helyi KISZ-szervezet titká­rát is meghívta. Reméljük. az illetékesek azon fáradoznak majd, hogy a hibákból tanulva olyan légkört alakítanak ki, amely biztosí­tani tudja a falu pezsgő sport­életét. Szabó Ferenc a ceglédi JTST elnöke Most vásároljon télikabátot u f*4»8t ntegvvi llulttí&ati Yútiul tut sauliiiaiutuibvn Okt 24-től nov 26-ig TÉLIKABÁTVÁSÁR ÓRIÁSI VÁLASZTÉK A Bp. Honvéd meghívására szombaton Budapestre érkezik a Bratiszlavai Szlovén labdarúgó csapata. A csehszlovák bajnokság harmadik helyezettje két mérkő­zésen vendégszerepel Magyaror­szágon. Japán anyagi okokból lemondta a Svájcban lebonyolításra kerülő jégkorong világbajnokságon való részvételét. Az angol labdarúgó liga 40 észa­ki egyesületének játékosai csü­törtöki értekezletükön megálla­podtak abban, hogy sztrájkba lépnek, ha egy hónapon belül nem tudnak megegyezni a ligával a fizetésekre és alkalmaztatási feltételekre vonatkozóan. söik: Hanappi, Koller. Ne- roec, Stotz, Hof és a töb­biek. Az érkezés után Kari Decker, az osztrákok szövet­ségi kapitánya elmondotta, hegy délelőtt tíz órakor in­dultak Becsből, de mielőtt a tártsasgépkocsi a Budapest felé vezető műútra hajtott volna, együttesen kórházba menték, ahol meglátogatták a múlt szombaton sérülést szenvedett, s a válogatottnál is számításba vett társukat, Hamerlt. Természetesen mindjárt a vasárnap délutáni nagy ér­deklődéssel várt mérkőzés ke­rült szóba. Kari Decker er­ről így beszélt: — Mindenütt azt tapasztal­tam, hogy minket tekintenek a mérkőzés esélyesének. Úgy gondolom azonban, a vasárna­pi 90 perc nehezebb lesz a Népstadionban, mint az a 180, amit a Práterben a szov­jet, illetve spanyol együttes ellen vívtunk. A magyarok régi nagy ellenfeleink, min­dennél ékesebben beszél, hogy immár 28 esztendeje nem sikerült Budapesten a győzelem kiharcolása. Az esé­lyeket illetően csatlakozom az optimistákhoz, feltétlenül bízom abban, hogy döntet­lennél rosszabb eredmény nem születik számunkra. Végül közölte az osztrák szövetségi kapitány azt is; ■hogy a már korábban kije­lölt tizenegy játszik, vagyis: Schmied — Trubrig, Stotz, Swoboda — Hanappi, Kol­ler — Nemec, Hof, Buzék, Senekowitsch, Skerlan. Tar­talék: Gärtner, Strobl, So- kocik és Macek. Az osztrák küldöttséggel ér­kezett a jólismert Körner I. is, aki edzői tisztet tölt be a válogatottnál. Ö már sok­kal óvatosabb volt: — Nagyon nehéz mérkőzés lesz, nem is jósolok a talál­kozóra ... Hanappi, az oszt­rák válogatott kapitánya dön­tetlen körüli eredményre szá­mít. A vendégek a megérkezés, után rövid pihenőre tértek, s szombaton délelőtt látogat­nak ki a Népstadionba, még egy utolsó edzésre. Állam! Flncegazda- ság felhívja a szőlő- termelők figyelmét, hogy az előnyös fel­emelt átvételi árak mellett továbbra is köthetők szerződések f. év december hó 31-ig seprős _ egy­szer és kétszer fej­tett borok szállításá­ra. A szerződéskötés további kedvezmé­nye, hogy a szerző­déskötés és a teljesí­tés között csak IS napnak kell eltelnie. Használjuk ki a szer­ződések felemelt árait,. Tápiósüly és Vidéke Fmsz kiskereskedelmi üzemágvezetőt azon­nali belépéssel, kol­lektív szerinti javadal­mazással felvesz. Fel­vétel esetén útiköltsé­get térítünk. Jelentke­zés fmsz ügyvezetőjé­nél: Tápiósüly, Vasút u. 30/a. __________ K alapácsos daráló körfűrésszel egybe­építve, benzinmotor­ral eladó. Megtekint­hető: Szentendre, Pan- nónia-telop. Gyöngy­virág u. 18. sz. Azonnali belépésre felveszünk izzókúpos, diesel erőgépek és mezőgazdasági mun­kagépek szerelésében jártas szerelőket. Fi­zetés megegyezés sze­rint. Munkásszállás, üzemi konyha van. _ Jelentkezés írásban, v. személyesen: Ceglédi Gépállomás. Útikölt­séget csak 9 felvétel esetén térítünk. Eladó Ingatlanok a szentendrei járás te­rületén: Szentendre: 4 szoba, 2 konyha, előszoba, fürdőszoba, fáskamra, 170 négyszögöl kerí­tett telekkel, vízveze­ték. villany van. Be­költözhető. Ara: 180 000 Ft. 1 szoba, konyha, éléskamra, kis szoba, pince, zárt veranda, 900 négyszögöl bekerített telekkel. Beköltözhe­tő. Ara r 65 000 Ft. 1 szoba, konyha, cse­réptetős. 540 négy­szögöl * bekerítetlen telekkel. Kőépület. Beköllözhető. Ara: 40 000 Ft. 802 négy­szögöl bekerítetien telek. Ára: négyszög­ölenként 60 Ft. 176 négyszögöl üres ház­helynek alkalmas te­lek. Ára: négyszög­ölenként 25 Ft. Leányfalu: 1 szoba, konyha, kamra. kő, cseréptetős épület. 200 négyszögöl gyü­mölcsössel. Villany van. Beköltözhető. Ara: 35 000 Ft. 1000 négyszögöl kerítetlen, üres házhelynek al­kalmas telek. Ara: négyszögölenként 60 Ft. Szigetmonostor: i szoba, konyha, elő­szoba, kamra, ve­gyesfalú. cseréptetős ház. 400 négyszögöl telekkel. Beköltözhe­tő. Ara: 40 000 Ft. 1 szoba, konyha, üve­gezett veranda, nyá­rikonyha. s.-ól, 400 négyszögöl . telekkel. Kút van. Beköltöz­hető. Ara: 50 000 Ft. Budakalász: 300 négy­szögöl üres, kerítet­len házhely. Ara: négyszögölenként 40 Ft. Érdeklődni lehet: PIK., Szentendre. Rá­kóczi u. 11. SS.

Next

/
Thumbnails
Contents