Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-15 / 269. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK? IV. ÉVFOLYAM. 269. SZÄM AHA 50 FBI ER LA pj A I960. NOVEMBER 15. KEDD Együtt az egész ifjúsággal Átadlak a* aszódi járás fial aljainak a megyei párl-vc;greIiajlóbizoll,ság vándorzászlajá! Az aszódi járás KISZ- szervezeteinek 97 küldötte vasárnap újraválasztotta a KISZ-bizottságot. A küldött- értekezlet elnökségében he­lyet foglalt Marosi Jenő, a megyei pártbizottság agit­prop.-osztályának vezetője, Gál Géza, az Aszódi Járási Pártbizottság titkára, Németh László, a KISZ megyei bi­zottságának tagja és Dobi Mihály, a járási tanács elnöke. Az elnökség megválasztása után Jakus József KISZ-tit- kár ismertette a járási bizott­ság beszámolóját. Bevezetőjében elmondotta, hogy az aszódi járás KISZ- alapszervezeteiben befejeződ­tek a választások, majd ar­ról beszélt: a közösségi élet megerősödését a helyi és a járási ifjúsági találkozók szol­gálták. Kartalon és Hévíz- györkön a KISZ-en kívüli fia­talok közül is sokan eljöttek, hogy a többiekkel együtt dol­gozzanak. tanuljanak és szó­rakozzanak. A községi alapszervezetek munkájáról szólva meg­állapította, hogy nagy­részt csak alkalmi beszél­getésekre, egy-egy meg­mozdulás időnkénti meg­szervezésére szorítkoztak. Nem segítettek a fiataloknak szabad idejük helyes felhasz­nálásának megszervezésében. A jövőben elsősorban ezen kell segíteni a világnézeti elő­adások, tanulás, szórakozás, közös sportolás rendszeres programmá tételével. Ebben az esztendőben a fiatalok több mint háromezer órát dolgoztak — társadalmi munkában. Az Ikladi Műszer­gyárban KISZ ifjúsági brigá­dok alakultak és megindult a vetélkedés a szakma ifjú mes­tere címért is. A termelőszövetkezetek­ben dolgozó fiatalokban továbbra is ébren kell tar­tani a versenyszellemet, ezért kukoricatermesztési, si- lózási, állattenyésztési verse­nyeket rendeznek. A falusi fiatalok vállaljanak védnök­séget a kultúrházak, óvodák, közös istállók építésénél, utak, árkok, legelők rendbehozata­lánál — javasolta a beszámo­ló. A beszámolót élénk vita kö­vette. Elsőnek Pólyák Pál a gal- gahévízi fiatalok életéről szá­molt be. Braun József, az Ik­ladi Műszergyár küldötte, töb­bek között ezeket mondotta: — Helyes lenne, ha a járási és az üzemi nőtanács nagyobb gondot fordítana a gyári mun­kával most ismerkedő fiatalok nevelésére és támogatna ben­nünket abban, hogy a mű­szergyár KISZ-szervezetében a lányok és a fiatalasszonyok elfoglalják azt a helyet — a vezetésben is — ami megil­leti őket. Barta Éva, az aszódi Petőfi gimnázium' ifjúsági szerveze­tének küldötte bejelentette, hogy a KISZ-kongresszus tisz­teletére tanulmányi versenyt indítottak. Tunk István ik­ladi pedagógus, a kultúrház igazgatója, a község fiataljai­nak téli oktatásáról szólt. Ezután Marosi Jenő, a me­gyei pártbizottság agit.-prop.- osztályának vezetője emelke­dett szólásra. Tolmácsolta a megye vezető pártszervének üdvözletét, majd többek kö­zött ezeket mondotta: — Minden szervezet munká­jának értéke az elért ered­ménnyel mérhető. Az aszódi járás kiszistáinak és ifjúságá­nak tevékenységét és fejlődé­sét egyebek között az is mu­tatja, hogy a megyében ennek a járásnak a dolgozó paraszt­jai léptek elsőül a szocialista mezőgazdaság útjára. A nagyüzemi gazdálkodás kulturáltabb embereket követel. A műveltség meg­szerzésére az aszódi já­rás fiataljai — kiszesek és KISZ-en kívüliek — nagy erőfeszítést tettek. A megyei kulturális sereg­szemlében most az élre kerül­Jak us József, az aszódi járás KISZ-bizottságának titkára vette át a megye! pártbizottság vándorzászlaját. (Foto: Gábor) tek. Erre büszkék lehetnek. De az elsőségen érzett öröm ne vegye el tisztánlátásukat, ne tompítsa felelősségérzetü­ket. Marosi elvtárs ezután a szervezeten kívüli fiatalok ne­veléséről elmondotta, hogy a KISZ-nek, az ifjú kommu­nistáknak együtt kell élniök az egész ifjúsággal. A ma még nem öntudatos, fiatalos hévből a „hámból kirúgok” is egyszer megkomolyodnak majd. A komolyodási folya­matot meggyorsítani és meg­rövidíteni a kiszesek feladata. — A nevelési eszközök any- nyira változatosak, mint az emberi természet. A példa­adás és a türelmes szó azon­ban mindig hat. Végül, a küldöttek nagy tapsa közepette Marosi elv­társ átadta a megyei pártbi­zottságnak a felszabadulási kulturális seregszemle nyer-' tesei számára alapított ván­dorzászlaját, amelyet Jakus József vett át. Dr. Rásonyi Miklós tanár a béke védelméről és az ifjú­ság nemzetközi összefogásáról szólt. Kalmár István vérségi KISZ-titkár az oktatás iránti fokozott érdeklődésről szá­molt be. Bere.cz László fő­hadnagy, a tényleges katonai idejüket szolgálók XISZ-szer~ vezeteinek munkáját ismer­tetve, elmondotta, hogy a most leszerelők között például 33 olyan paraszt- fiatal van, aki a hon­védségnél , szerezte meg az ezüstkalászosgazda-tan- folyam oklevelét. Mahó Lászlónak, az Ikladi Műszergyár KISZ-titkárának hozzászólása után Gál Géza, az Aszódi Járási Pártbizottság titkára kért szót. Elmondotta, hogy a fiatalok nemcsak a tsz-szervezés idején segítettek a dolgozó parasztoknak, ha­nem a nagy munkák idején is. — Azt akarjuk — mondotta befejezésül Gál elvtárs —, hogy a mi fiataljaink művel­tek legyenek, jól szórakozza­nak. Ezért cserébe azt kér­jük, hogy tanuljanak, becsüljék meg az idősebbeket, a szülei­ket, szeressék a szakmá­jukat, a munkájukat. A kiszeseknek pedig az a kö­telességük, hogy a „bűvkörük­be” vonják a többi fiatalt. Mert csak így lehet megvaló­sítani a KISZ Központi Bi­zottságának azt a jelszavát: együtt az egész ifjúsággal. Ezért arra kell törekedni min­den községben, hogy a KISZ- helyiség legyen a falu ifjúsá­gának központja. Bóna János, a magyalosi KISZ-titkár felszólalása után Jakus József válaszolt a fel­szólalásokra, majd megvá­lasztották az aszódi járás KISZ-bizottságát. Készülnek a divatos női táskák az üzemekben. Egyszerre 30—40 típusú táska készül. Schmidt Lászlóné az utolsó ellenőrzést végzi a Szovjetunióba készülő divatos női táskákon. A. nagyüzem magasabb szakismeretet köretei Nyolcezer mezőgazdasági szakmunkás szükséges a megye termelő- szövetkezeteibe - Szakosították az ezüstkalászos tanfolyamokat, szakmunkás- vizsgát tesznek a hallgatók - 158 tanfolyam, négyezer hallgató Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között megnyitották a megyei tanács nagytermében az idei mezőgazdasági oktatási évadot. A megnyitón mintegy százötven olyan mezőgazdasá­gi szakember — zömmel ter­melőszövetkezeti elnök és ter­melőszövetkezeti agronómus — jelent meg, akik vezetői lesznek megyénkben a 158 ezüstkalászos tanfolyamnak, amelyen négyezer szövetkezeti gazda sajátítja el a nagyüzemi munkához szükséges magasabb szakismereteket. Az idén kétszer annyi tan­folyam indul, mint az el­múlt esztendőben, s az ezüstkalászos tankol yam°k keretében történő szakokta­tás célja, jellege és tartal­ma is megváltozott. A hagyományos ezüstkalá­szos tanfolyamokon régebben, de jórészt még az elmúlt évek­ben is egyénileg dolgozó pa­rasztok ^tanultak, hogy egyrészt elsajátítsák a jobb gazdálko­dáshoz szükséges ismereteket, másrészt lépést tartsanak az új eljárásokkal, az agrotechnika fejlődésével elméletben, s amennyire a kisüzem adta le­hetőségek engedték, gyakorlat­ban is. Ezek a tanfolyamok általános tájékoztatást adtak. Az idén az ezüstkalászos tanfolyamok keretében nagy­arányú mezőgazdasági szak­munkásképzés indul meg, s zömmel — idén 90 százalékban — termelőszövetkezeti tagok iratkoztak be. A nagyüzemi termelés a mezőgazdaságban is megköveteli a munka szakosí­tását, megköveteli az egyes szakterületeken dolgozó embe­rek magasabb tudását, hogy fejlettebb módszerekkel dol­gozhassanak, többet, jobbat, olcsóbban termeljenek. A megyei termelőszövet­kezeteknek — pontos fel­mérés szerint — legkeve­sebb nyolcezer mezőgazda­sági szakmunkásra van szükségük. Ennek a nyolcezer embernek pedig, aki képes lesz felelős helyen felelős munkát végez­ni, a termelőszövetkezetek ta- nulnivágyó tagjai közül kell kikerülnie. A termelőszövet­kezetek tagjai érzik is a ta­nulás, a fejlődés szükségessé­gét. Ezt bizonyítja, hogy a ter­vezett 100 tanfolyam helyett 158 ezüstkalászos tanfolyamot kell indítani, hogy valamennyi jelentkező tanulhasson. A tanfolyamok az idén már szakosítottak. Növénytermelé­si, állattenyésztési és kertészeti tanfolyamok indulnak, ahol mind az elméleti, mind a gya­korlati ismereteket elsajátít­hatják a hallgatók. Különösen nagy jelentősé­gű az a tény, hogy az ok­tatás zömmel termelőszö­vetkezeteken belül törté­nik, ahol helyben található a gyakorlati oktatás, a szemléltetés lehetősége is. A hallgatók két télen át tanuk­nak, a harmadik télen pedig mintegy 100 óra foglalkozási idő alatt felkészülnek a szám­adásra és állami szakmunkás vizsgabizottság előtt vizsgáz­nak. Arról, hogy szakmunkás­sá váltak, hogy szakképzett növénytermelők, állattenyész­tők vagy kertészek — hivata­los igazolást kapnak. Termé­szetes, hogy a nagyobb szak­mai ismeretekkel rendelkező termelőszövetkezeti tagos eredményesebben dolgoznak éi jobban is keresnek majd, de ezen túlmenően felelős munka­kört bíznak rájuk, ahol tudá­sukat leginkább gyümölcsöz- tethetik. A tanulás tehát s termelőszövetkezeti tagok egyéni érdeke is. Jellemző a termelőszövet­kezeti tagok érdeklődésé­re, hogy például Cegléd városában 26 tanfolyam indul közel 700 hallgatóval! A megnyitón Borbás Lajos, a megyei tanács mezőgazdasá­gi osztályának vezetője felhív­ta a tanfolyamvezetők figyel­mét a gyakorlati oktatás fon­tosságára, s hangsúlyozta, hogy nem látszat eredményekre, mutatós számokra kell töre­kedniük, hanem konkrét ered­ményekre. Elmondotta, hogy a mezőgazdasági termelés szín­vonala emelésének a nagyüze­mi szervezet létrehozása mel­let: másik döntő feltétele a tagság szakmai tudásának nö­velése. Szaktudás nélkül ma már a mezőgazdaságban sem lehet jobb eredményeket elérni. Hangsúlyozta, hogy a szakmai oktatás eszköze a magasabb hozamoknak, a mezőgazdasági termékek olcsóbb, nagytömegű előállításának. Beszédében részletesen kitért több kevésbé ismert, s még eléggé el nem terjedt agrotechnikai eljárás előnyére is, kérve a tanfo­lyamvezetőket, hogy ezek al­kalmazására is ösztönözzék majd hallgatóikat. A mezőgazdasági oktatási évadnyitó értekezlete a. déli órákban hozzászólásokkal fe­jeződött be. (tin) Mezőgazdasági és ipari ianfolyam a megyei páribizottságon Az MSZMP Pest megyei Bizottsága korábban úgy határo­zott, hogy a párt-végrehajtóbizottság tagjai, az osztályvezetők, valamint a járási és városi pátbizoítsági titkárok számára kü­lönleges tanfolyamot rendez a legfontosabb mezőgazdasági, ipa­ri kérdések alapos megismerésére. Az első ilyen jellegű oktatásra hétfőn került sor a megyei pártbizottság székhazában, ahol Magyari András elvtárs, a gödöllői Agrártudományi Egyetem rektora tartott értékes elő­adást és konzultációt a legújabb agrotechnikai és zootechnikai kérdésekről. A végrehajtó bizottsági tagok, osztályvezetők, valamint a járási és városi első titkárok számára rendezett tanfolyam kö­vetkező foglalkozása Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen kerül lebonyolításra, ahol egésznapos gyakorlati és elméleti oktatást kapnak a mezőgazdasági tervezés, a gépesítés, a mo­dern mezőgazdasági nagyüzem aktuális problémáiról. Üj típusú mezőgazdasagi gépekkel ismerkednek a mező- gazdasági gépészmérnökök Az állam; gazdaságok fő- igazgatósága a Gépipari Tudo­mányos Egyesület segítségével 167 mezőgazdasági gépészmér­nök számára szervezte meg a téli továbbképzést. A megyei székhelyeken megtartott közö- foglalkozásokon a mérnökök többek között tájékoztatást kapnak a legújabb traktortípu­sokról. a korszerű mélyműve­lés eszközeiről, a betakarítás módszereiről, a tehénistállók gépesítéséről, a műanyagok felhasználásáról a mezőgazda­ságban. az olcsó útépítési ■Módszerekről, a mezőgazdasá- , gi gépek korrózióe'leni vériéi- i mérői. (MTI) 1 IVémet vendégek j az írószövetségben | A több hete hazánkban tar- ^ tózkodó NDK-beli íróküldött- ^ ség — Erich Rackwitz, Wer-^ ner Heiduczek és Eberhardt ^ Del Antonio — hétfőn az Iró-^ szövetségbe látogatott. Darvas^ József, az írószövetség elnö- ^ kének üdvözlő szavai után ^ beszámoltak magyarországi ^ élményeikről és a megjelent | magyar írókkal hosszas baráti ^ 1 Gyáros Lászlót guineai nagykövetté nevezték ki 2 „ A Magyar Népköztársaság 5 Elnöki Tanácsa Gyáros $ Lászlót rendkívüli és mégha- J talmazott nagykövetté kine- ^ vezte. A Guineai Köztársaság \ elnöke hozzájárult Gyc 'os í László nagykövetnek a Cjui- í neai Köztársaságba történő ^ akkreditálásához. í-------------------------------------------- \ Harmincnégyezer táska 'Upfitett az idén a Pest megyei Kézműipart! Válla­latai bőrdíszmű részlege, 4 232 000 forint értékben Ebből szov- í jet exportra 12000 darabot szállítottak, kifogastalan minőség­\ bL TváLlat a napokban kapott Kistarcsá n üzem haza , í ahol 200 dolgozót foglalkoztatnak majd. Az üzem jóformán \ jesen selejt nélkül dolgozik.

Next

/
Thumbnails
Contents