Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-13 / 268. szám
loco. NOVEMBER 13. VASARNAp m*r HEGYEI Cl Mirkm 5 F I L M E K R Q L A KUTYÁS HÖLGY 2 Wolfgani; Bordiert: A KENYÉR I HIRTELEN felriadt. Fél há írom volt. Töprengett, hogy mér £ is ébredt fel. Persze! A kong íhában valaki meglökte a szé- í két. Hallgalózott. Csend volt ^ Túlságos csend. S amikor ke zévei a másik ágyba nyúlt $ Érezte, hogy üres. Ezért vol ^ ilyen túlságosan nagy a csend ^ hiányzott a férfi lélegzése $ Felállt, s a sötét tatásban ki % tapogatózott a konyhába. J ^ konyhában találkoztak. Az ón $ fél hármat mutatott. Látta $ hogy valami fehérség áll i % konyhaszekrény előtt. Felgyújtja tóttá a villanyt. Hálóingbei ^ álltak egymással szemben. Éj- •j jel. Fél háromkor. A konyha- £ ban. ^ A 'kenyérkosár a konyhaasz- % talon volt. Látta, hogy a férfi % levágott eyg szeletet. A kéi % még ott hevert a kosár mellett £ És az abroszon kenyérmor tjzsák. Lefekvés előtt mindig le p rázza az abroszt. Minden este í És most morzsák voltak az ab % roszon. És ott hevert a kés is Erezte, hogy a kő hidege las jí san átjárja a testét. Elfordítot á ta tekintetét a kosárról. y — Azt hittem, van Itt vala- ^ ki — mondta a férfi, s körül- £ nézett a konyhában. $ — Én is hallottam valami íj zajt — felelte az asszony, s íj közben észrevette, hogy így, £ éjszaka, hálóingben, már na- í;gyon öregnek látszik a férje. Olyan öregnek, ahány eszten- 'j dós. Hatvanhárom. Nappal í, olykor fiatalabbnak látszott. % Milyen öreg — gondolta a fér- ^ fi is — így hálóingben egész ^ öreg. De talán csak a haja mi- íatt. Az asszonyok éjjel mindig ja hajuk miatt ilyenek. Attól ^ öregednek meg egyszerre, í, — Miért nem húztál cipőt. £ Mezítláb állsz a hideg kövön. / Még megfázol. j AZ ASSZONY nem nézett í rá, nem tudta elviselni, hogy i hazudik. Hogy hazudik, har- minckilenc évi házasság után. C sehov korában kimondan azt, hogy az embereknek joguk , van a szerelemhez, a boldogsághoz — iszonyatosan nagy dolog volt. így fogalmazta meg véleményét valaki, ahogyan kifelé lépkedtünk a moziból. Pedig: sokan nem érlelték a filmet, sokan von- talotlnak találták, pergő, gyors cselekményt kérve számon tőle. Csehov egyik leghíresebb novelláját filmre vinni nem könnyű dolog. Főként azért, mert a novella nem dús cse- lekményű, hanem a lélek mélységeit, szépségeit kutatja, s ezt megeleveníteni, a filmkockákon ábrázolni nem könnyű feladat. Joszif Hejfic- nek, a rendezőnek sikerült ezt megoldania, s nem veletlen, hogy filmje díjat kapott. Sikerült, ha egészében nem is, a vészietek túlnyomó többségében azt adnia, amit az eredeti novella ad, sikerült finom eszközökkel ábrázolnia Anna Szergejevna és Gurov szerelmének mozzanatait, sikerült hitelessé tenni azt a légkört, amelyben ez a szerelem kivirágzott, de amelyben ez a két ember ugyanakkor reménytelennek és kiúttalannak érezte szerelmét. Az érdekházasság poklában szenvedő két ember, aki nem szereti párját, úgy talál egymásra, mint akiknek ez az utolsó lehetősége arra, hogy emberek maradjanak, meg-^ őrizzék érzéseik adta boldog- ^ ságukat, az örömet, amit csak^ tiszta, igaz emberi érzések^ adhatnak. ^ De ez a találkozás egyben^ gondok, fájdalmak seregének^ forrása is, hiszen nem léphet-fi nek a világ elé, a cári Orosz- ^ országban a válás elképzel-1 hetetlen, mit kezdjenek hát^ szerelmükkel? A film ezért^ ,.befejezetleh”, legalábbis aho-^ gyan sokan vélekedtek. Pedig ^ ez a befejézétieriség bű ahhoz. ^ ahogyan Csehov ábrázolta a^ valóságot, s ahogyan abban az^ időben nem is. lehetett befe-| jezni a filmet, hiszen ahhoz ^ más viszonyok, mondjuk ki: í, más társadalmi viszonyok kel-rj lettek volna. í y A film ugyanúgy felrajzolja^ azt. a meghökkentő társa-^ dalmi freskót, akár a novella, ^ az élvhajhász uraktól egészen ^ a gerinctelen, örökké hajlongó ^ lakájig, akit még felesége is ^ gyűlöl szolgalelkűségéért. (Mi- Igen remek pillanata a film- if nek, amikor az a lakáj a ha talmasság kezének is odakö- £ szön a színházban!) De ottif vannak azok is, akiknek mind- ^ ez természetes, akik nem is £ A MOSÓGÉPHEZ Mint a Télapó puttonyát, vagy mint a szoboravatást, úgy vett körül sok megbűvölt, s ki csak eszmélt, téged csodált, nem kívánt látni semmi mást. Tátotta száját a gyerek, döngette kongó oldalad, búgtál neki, áltattad őt, nem tudta még, hogy hirtelen megún s hamar tovább szalad. De én ... én foglyod maradok. Hozzád köt önző áhítat, mint korhelyt, aki kótyagos pártfogójára rátalált s kit most már mindig más itat. Te bibliai nagy csodák legújabb ellenlábasa, ki az időt megfoghatón innen amoda helyezed, mint a szükségek orvosa, s a fizikát bő szellemi forrássá válni engeded: Jusson belőlünk arra több, amire hív a szív s az ész — ezért jár hódolat neked. te, akárcsak most. És akkor odajött egy másik bácsi, mama átadta neki a cédulát, és a bácsi azt kérdezte tőlem: „Mit nézel ott fenn? Tetszenek a felhők?” És én azt mondtam: „Nagyon!” És Cikkor beültünk egy ka------— rosszékbe, és egyszer csak látom, hogy ott úsznak mellettünk a felhők, csak éppen nem lehetett megfogni őket. És a felhők, akár a fehér báránykák, körben sétálnak, az ég pedig gyönyörű kék, mint tavasszal. Hát hatom ám, egyszerre igazi bankák lettek* és a földön sétálnak, sok-sok bárány, és pásztor terelgeti őket, mama megmutatta nekem a pásztort. És aztán mindnyájan eltűntek, és akkor tél lett körülöttünk. Köröskörül nagy hegyek,. hó borít mindent; amerre nézek, csupa hó, akár a fenyőfán. Kicsit megijedtem. de a m,ama azt mondta: „Ugyan már, ne f élj. Nem fázol?” — Azt feleltem: „Nem, nem fázom” — pedig szörnyen féltem és fáztam is. Egyszeresük megláttam a tengert. Óriási víz volt. Csak tenger, semmi más. Akkor nevettem, és nagyon örültem. Azt mondtam a. mamának. „Most olyanok vagyunk, mint a halak. Mindenfelé tenger, senki-semmi más. Csak mi ketten.” És a tenger egyszercsak lábbal felfelé fordult, és aztán már nem láttam a tengert. Helyette apró hegyeket láttam, s rajtuk aranyszínű, piros, sárga meg zöld erdőt, olyant, mint ősszel a nyaralóhelyen. Sok-sok erdő — és egy fia nyuszi sincs benne. Megkérdeztem: „Mama, de hát hol vannak a nyuszik?” Mama azt felelte: „Elmentek vendégségbe”. Csakhogy ez nem igaz, nem mehettek mindnyájan vendégségbe. „Nem akarnak beszélgetni veled mondta a mama —, mert bu taságokat kérdezel.” — No ha ők nem akarnak beszél getni — mondtam én erre —, én se törődöm velük. Unatkozom, városba akarok menni. A mamám nevetett: „Tüs---------------- tent varosban l eszel.” Csakugyan, honnan tud mindent a mama? Egyszercsak városban vagyunk. Sok ház. nagyobbacska folyó, aztán zöld — nem: sárgászöld rét, és mi megyünk a réten. Meleg volt, mint nyáron. Szomjas voltam, sárga fagylaltot kaptam. Nem is tudtam mind elszopogatni, és el akartam tenni emlékbe. Igen ám, de a fagylalt elolvadt a pohárkában és nem maradt belőle semmi. Fagylaltot nem lehet eltenni emlékbe. Nem szereti, ha elteszik... És ak.XXXXXXXXXXXXXXXXXV^VXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXVv kor nagyon-nagyon elfáradtam és elaludtam. Amikor felébredek, látom ám, hogy otthon vagyok. És minden olyan, mint azelőtt. És a mamám is ott van. És a papa már hazajött a munkából. És olyan mulatságos, mindketten teáznak. Szép mesét tudok? Tetszik neked? — Tetszik — feleltem. — És neked? — Nekem is nagyon tetszik! — Csak egy valamit nem értek. Azt nem értem, miféle cédulát mutatott anyukád a bácsinak? — Mindjárt megmutatom neked — mondta Ljoszik, de aztán gondolkozott egy kicsit és hozzátette: — Sajnos, nem tudom megmutatni. Nem tudom, hol tartja a mamám. Eldugta ... Várj egy kicsit. Nemsokára visszajön a mama a postáról. A mama csakugyan megérkezett nemsokára. A kislány odaszaladt hozzá, és azt kiabálta: — Mama, mama, hol van az a cédula? Édesanyja mondott neki valamit, mire Ljoszik beszaladt a házba, mamája pedig odajött hozzám: — Nem zavarta nagyon a kislány? — Egyáltalán nem zavart, sőt. mesét is mondott... — Pedig nem szereti a mesét. Mit mesélt? í Tjol volt, hol nem volt, voli \ Í1 egyszer egy törpe. A5 \ erdő közepén lakott, egy szé- \ les lapúlcvél alatt. Hosszú ; fehér szakálla volt a törpé- í nek, és ha semmi dolga sem ; volt, a szakállát fonogatta Egy napon azonban ezt is megunta. Valami mást ‘ kellene csinálni! Eszébe is jutott, hogy mi lenne a legjobb. Sokszor látta a gyerekeket az erdő szélén, amint sárkányt eregettek. A törpének ez nagyon tetszett. Csinált is egy sárkányt .XXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX — A varázscéduláról szólt. — Á! — mondja Ljoszik mamája. — Mindjárt kihozza önnek azt a cédulát. — Nagyon érdekes dolgokat talált ki a gyerek — jegyeztem meg. — Bizonyára író lesz belőle, ha felnő. — Ez nem kitalálás — mondta Ljoszik mamája. — Hogyhogy? Hát a tenger, a felhők, hegyek, városok? ... — Ez bizony nem kitalálás — ismételte nevetve. — Tavaly Tbilisziből Moszkvába utaztunk vele repülőgépen. Hét óra alatt odaértünk, gyorsan mentünk, nemde? Tenger és hegyek felett repültünk, és nagyon tetszett neki az út. Azóta csak erről mesél. Ljoszik kifulladva jött vissza, és átadta nekem a cédulát. A cédulára kék színű repülőgépei rajzoltak, és ez állt rajta: ..Utasjegy a tbiliszi repülőtértől a moszkvai repülőtérig. Polgári Légiforgalmi Hivatal.” Hát, ilyen ^?lt ez a kis~-----------------lány, es en m indössze annyit tudtam róla, hogy T.josziknak hívják, többet semmit. Akkortól fogva mély tisztelettel tekintettem Ljoszikra és többé nem meséltem neki olyan meséket, amilyeneket nem szeret. ................ ■•••••■v.x.y.SHJWWl t udják elképzelni másként életüket, mint így. (Gurovné.) A film azt mutatja be, amit a kutyás hölgy jelképez: a fojtó, fülledt világot, ahol tiszta érzelem aligha születhet, ahol a képmutatás, a szol- galelkűség hínárja fon be mindent, ahol az emberek érzései is árucikkek, ahol az egyénnek önmagát kell megtagadnia, hogy szembe ne kerüljön a világgal. Ez a világ a cári Oroszország világa, s kicsit az egész kapitalizmusé. S hogy ezt sikerült hitelesen, hihetően ábrázolni, érdemessé tette a filmet a díjra, s helyet biztosít neki a jó filmek, a maradandó élményt adó filmek között. A z eredeti novellát Hejfic írta át filmre, s ő is rendezte. Anna Szergejevnát íja Szavvina játssza, talán túlzottan hangsúlyozva a figura gyengeségét, félelmét, határozatlanságát. A férfi főszerepet, Gurovot Alekszej Batalov kelti életre. Batalovról érdemes lenne már külön cikkben megemlékezni, hiszen már az Anyában, a Szállnak a dar- vakban emlékezetes alakítást nyújtott. E filmbeli is eszköz- telen, s mégis nagyszerű, meggyőző a játéka, ui'alja a film valamennyi kockáját, s nagy része van abban, hogy a film megőrizte Csehov novellájának minden finomságát. (m) Németh Emil: A TELEVÍZIÓ VILÁGSTATISZTIKÁJA Az Egyesült Államokban megjelent a „Külföldi televíziós ! évkönyv”, amelynek megállapításai szerint szerte c, világban \ 'kereken 94 millió embernek van televíziós vevőkészüléke. Az ; évkönyv adataiból kitűnik, hogy összesen 66 országban van ■ országos televíziós adás és összesen 1953 adóállomás műtádik. »XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXNXXX — Azű hittem, van itt valaki — mondta még egyszer a férfi, és megint olyan értelmetlenül vizsgálgatta a sarkokat. Valami neszt hallottam. Azt hittem, jár valaki a konyhában. — Én is hallottam valami zajt. De biztos tévedtünk. — Levette a kosarat az asztalról, s felcsipegette a morzsákat a térítőről. — Igen, biztosan tévedtünik — visszhangozta a férfi bizonytalanul. Az asszony a segítségére sietett: — Gyere. Biztosan kint zörögtek. Gyere az ágyba: Még megfázol. A hideg kövön. A férfi az ablakra nézett. —* Igen, biztosan kint zörögtek. En azt hittem, hogy itt. Az asszony a villanykapcsolóra tette a kezét. El kell oltanom a villanyt, különben megint a kosárra nézek — gondolta. Nem szabad a kosárra néznem. — Gyere — mondta, s eloltotta a villanyt — biztosan kint zörgött valami. Ha fúj a szél, a csatorna mindig kopog a falon. Biztosan a csatorna volt. Ha fúj a szél, mindig kopog. A sötét előszobán át bebotorkáltak a hálószobába. Meztelen talpuk csattogott a padlón. — Fúj a szél — mondta a férfi. — Egész éjjel fúj. AMIKOR LEFEKÜDTEK, azt mondta az asszony: — Igen, egész éjjel fúj a szól. Biztosan a csatorna zörgött. — Én meg azt hitlem, hogy a konyhából hallatszik a zaj. De biztosan a csatorna zörgött. .— Úgy beszélt, mint aki félig alszik. Az asszony azonban észrevette, milyen hamisan cseng a hangja, ha hazudik. —- Hideg vdn — mondta s haltán ásított —. bebújok a takaró alá. Jó éjszakát. — Jó éjt — felelte a férfi s még hozzátette: — Igen, már egész hideg van. Azután csend lett. Jó idő múlva hallotta az asszony, hogy a férfi haltán és óvatosan majszol. Szándékosan mélyen és egyenletesen lélegzett, nehogy észrevegye, hogy még nem alszik. A férfi azonban olyan szabályos ütemben rágott, hogy az asszony lassan elaludt. Mitár a férfi másnap este hazajött, az asszony négy szelet kenyeret tett elé. Máskor mindig csak hármat kapott. — Edd meg nyugodtan, mind a négyet — mondta az asz- szony, s elment a. lámpa közeléből. — Nekem fáj a gyomrom ettől a kenyértől. Egyél eggyel többet. Nekem fájt tőle a gyomrom. LATTA, hogy a férfi mélyen a tányér fölé hajol. Nem nézett fel. Ebben a pillanatban megsajnálta. — Nem lehet, hogy te csak két szeletet egyél — mondta a férfi a tányér fölött. — Dehogynem. Este fáj a gyomrom a kenyértől. Edd meg. Edd csak meg. Csak egy idő múlva ült visz- sza az asztalhoz, a lámpa alá. GYEREKNEK A törpe sárkánya magának ágacskákból és falevelekből. Plét nap és hét éjjel dolgozott rajta, míg elkészült. Gyönyörű szép lett. A törpe még gyorsan elszaladt a pókhoz, kért tőle egy hosszúhosszú fonalat és rákötötte a sárkányra. Elkészült! Büszkén kivitte az erdő szélére és föl2 eresztette. Szállt, repült a sár- kány, egyre magasabbra, a £ töipe már csak egy kis pontocskának látta. Boldogan ^játszott vele, semmivel sem törődött. De mi történt? A £ sárkány egyszercsak beleakadt Jegy fába. A törpe rémülten $ rángatta, húzta a fonalat, míg $csak el nem szakadt. A sárkány meg ottmaradt a fa te- j tején. Elszomorodott a kis törpe. Hogyan hozza le a mangas fáról? Hirtelen meglátott ; egy vadgalambot. Felkiabált ; neki: — Kedves vadgalamb pajtás, hozd le a fa tetejéről a sárkányomat! A vadgalamb így válaszolt: — Ostoba törpe! Nem látod. hogy tollászkodom? Nemsokára megjön a párom, szép akarok lenni. Nem érek rá! A törpe szomorúan körülnézett. Ki segít neki? Észrevette a hangyákat, akik fel-le futkostak a fa törzsén. 1 Megszólította őket. 1 — Kedves hangyácskák! i Hozzátok le a sárkányomat a ; fa tetejéről! A hangyák ezt felelték: ' 9 — Hagyjál békén minket! Nem látod, mennyire sietünk? Sürgős dolgunk van! — Azzal tovább szaladtak. A törpe felnézett az égre és rémülten látta, hogy vihar készül. Sötét felhők gyülekeztek és eltakarták a napot. Nagyon megijedt. Mi lesz, ha elkezd esni az eső? Szétázik, tönkremegy a csudaszép sárkány. A törpe kiabálni kezdett a fütyörésző szélnek. — Szél, szél, fújd le a sárkányomat a fa tetejéről! — A szél futtában visszafütyült. — Nem lehet, most nem lehet! Nem látod? össze kell terelnem a felhőket a viharhoz! — A törpe sírni kezdett. M iért is vagyok ilyen kicsike? Most tönkremegy a szép új sárkányom és nem lesz mivel játszanom! De jó lenne megnőni egy percre! Csak egy pici pillanatra! — így sóhajtozott, siránkozott a kis törpe. És mi történt? Megsajnálta őt az erdő legszebb, legmagasabb fája. Lehajolt a törpéhez és fülébe súgott valamit, egy bűvös mondatot, egy varázsigét. Olyat, amitől meg lehet nőni. és olyat is, amitől újra kicsi lesz az ember. A törpe ugrált örömében. Nem győzött hálálkodni- a fának. Gyorsan elmondta a varázsigét — és csakugyan elkezdett nőni. • nőtt, nőtt, egyre magasabb lett — és elérte a fa tetejét. Most már nem is törpe volt, hanem óriás! Levette a sárkányt, a hóna alá csapta és vidáman elindult hazafelé. Nem akart újra kicsi lenni, nagy akart mai’adni. De aztán beleütötte a fejét az egyik fa csúcsába és inkább visszaváltozott törpévé. A daganat ott maradt a homlokán, de a szép új sárkány megmenekült és a vihar épp akkor tört ki, amikor becsukta a házacskája ajtaját. írta és rajzolta: Marék Veronika