Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-13 / 268. szám

loco. NOVEMBER 13. VASARNAp m*r HEGYEI Cl Mirkm 5 F I L M E K R Q L A KUTYÁS HÖLGY 2 Wolfgani; Bordiert: A KENYÉR I HIRTELEN felriadt. Fél há írom volt. Töprengett, hogy mér £ is ébredt fel. Persze! A kong íhában valaki meglökte a szé- í két. Hallgalózott. Csend volt ^ Túlságos csend. S amikor ke zévei a másik ágyba nyúlt $ Érezte, hogy üres. Ezért vol ^ ilyen túlságosan nagy a csend ^ hiányzott a férfi lélegzése $ Felállt, s a sötét tatásban ki % tapogatózott a konyhába. J ^ konyhában találkoztak. Az ón $ fél hármat mutatott. Látta $ hogy valami fehérség áll i % konyhaszekrény előtt. Felgyúj­tja tóttá a villanyt. Hálóingbei ^ álltak egymással szemben. Éj- •j jel. Fél háromkor. A konyha- £ ban. ^ A 'kenyérkosár a konyhaasz- % talon volt. Látta, hogy a férfi % levágott eyg szeletet. A kéi % még ott hevert a kosár mellett £ És az abroszon kenyérmor tjzsák. Lefekvés előtt mindig le p rázza az abroszt. Minden este í És most morzsák voltak az ab % roszon. És ott hevert a kés is Erezte, hogy a kő hidege las jí san átjárja a testét. Elfordítot á ta tekintetét a kosárról. y — Azt hittem, van Itt vala- ^ ki — mondta a férfi, s körül- £ nézett a konyhában. $ — Én is hallottam valami íj zajt — felelte az asszony, s íj közben észrevette, hogy így, £ éjszaka, hálóingben, már na- í;gyon öregnek látszik a férje. Olyan öregnek, ahány eszten- 'j dós. Hatvanhárom. Nappal í, olykor fiatalabbnak látszott. % Milyen öreg — gondolta a fér- ^ fi is — így hálóingben egész ^ öreg. De talán csak a haja mi- íatt. Az asszonyok éjjel mindig ja hajuk miatt ilyenek. Attól ^ öregednek meg egyszerre, í, — Miért nem húztál cipőt. £ Mezítláb állsz a hideg kövön. / Még megfázol. j AZ ASSZONY nem nézett í rá, nem tudta elviselni, hogy i hazudik. Hogy hazudik, har- minckilenc évi házasság után. C sehov korában kimondan azt, hogy az embereknek joguk , van a szerelemhez, a boldogsághoz — iszonyatosan nagy dolog volt. így fogal­mazta meg véleményét valaki, ahogyan kifelé lépkedtünk a moziból. Pedig: sokan nem érlelték a filmet, sokan von- talotlnak találták, pergő, gyors cselekményt kérve szá­mon tőle. Csehov egyik leghíresebb novelláját filmre vinni nem könnyű dolog. Főként azért, mert a novella nem dús cse- lekményű, hanem a lélek mélységeit, szépségeit kutatja, s ezt megeleveníteni, a film­kockákon ábrázolni nem könnyű feladat. Joszif Hejfic- nek, a rendezőnek sikerült ezt megoldania, s nem veletlen, hogy filmje díjat kapott. Sike­rült, ha egészében nem is, a vészietek túlnyomó többségé­ben azt adnia, amit az ere­deti novella ad, sikerült finom eszközökkel ábrázolnia Anna Szergejevna és Gurov szerel­mének mozzanatait, sikerült hitelessé tenni azt a légkört, amelyben ez a szerelem kivi­rágzott, de amelyben ez a két ember ugyanakkor reményte­lennek és kiúttalannak érezte szerelmét. Az érdekházasság poklában szenvedő két ember, aki nem szereti párját, úgy talál egy­másra, mint akiknek ez az utolsó lehetősége arra, hogy emberek maradjanak, meg-^ őrizzék érzéseik adta boldog- ^ ságukat, az örömet, amit csak^ tiszta, igaz emberi érzések^ adhatnak. ^ De ez a találkozás egyben^ gondok, fájdalmak seregének^ forrása is, hiszen nem léphet-fi nek a világ elé, a cári Orosz- ^ országban a válás elképzel-1 hetetlen, mit kezdjenek hát^ szerelmükkel? A film ezért^ ,.befejezetleh”, legalábbis aho-^ gyan sokan vélekedtek. Pedig ^ ez a befejézétieriség bű ahhoz. ^ ahogyan Csehov ábrázolta a^ valóságot, s ahogyan abban az^ időben nem is. lehetett befe-| jezni a filmet, hiszen ahhoz ^ más viszonyok, mondjuk ki: í, más társadalmi viszonyok kel-rj lettek volna. í y A film ugyanúgy felrajzolja^ azt. a meghökkentő társa-^ dalmi freskót, akár a novella, ^ az élvhajhász uraktól egészen ^ a gerinctelen, örökké hajlongó ^ lakájig, akit még felesége is ^ gyűlöl szolgalelkűségéért. (Mi- Igen remek pillanata a film- if nek, amikor az a lakáj a ha talmasság kezének is odakö- £ szön a színházban!) De ottif vannak azok is, akiknek mind- ^ ez természetes, akik nem is £ A MOSÓGÉPHEZ Mint a Télapó puttonyát, vagy mint a szoboravatást, úgy vett körül sok megbűvölt, s ki csak eszmélt, téged csodált, nem kívánt látni semmi mást. Tátotta száját a gyerek, döngette kongó oldalad, búgtál neki, áltattad őt, nem tudta még, hogy hirtelen megún s hamar tovább szalad. De én ... én foglyod maradok. Hozzád köt önző áhítat, mint korhelyt, aki kótyagos pártfogójára rátalált s kit most már mindig más itat. Te bibliai nagy csodák legújabb ellenlábasa, ki az időt megfoghatón innen amoda helyezed, mint a szükségek orvosa, s a fizikát bő szellemi forrássá válni engeded: Jusson belőlünk arra több, amire hív a szív s az ész — ezért jár hódolat neked. te, akárcsak most. És akkor odajött egy másik bácsi, ma­ma átadta neki a cédulát, és a bácsi azt kérdezte tőlem: „Mit nézel ott fenn? Tetsze­nek a felhők?” És én azt mondtam: „Nagyon!” És Cikkor beültünk egy ka­------— rosszékbe, és egy­szer csak látom, hogy ott úsz­nak mellettünk a felhők, csak éppen nem lehetett meg­fogni őket. És a felhők, akár a fehér báránykák, körben sétálnak, az ég pedig gyönyö­rű kék, mint tavasszal. Hát hatom ám, egyszerre igazi ba­nkák lettek* és a földön sé­tálnak, sok-sok bárány, és pásztor terelgeti őket, mama megmutatta nekem a pász­tort. És aztán mindnyájan eltűntek, és akkor tél lett kö­rülöttünk. Köröskörül nagy hegyek,. hó borít mindent; amerre nézek, csupa hó, akár a fenyőfán. Kicsit meg­ijedtem. de a m,ama azt mondta: „Ugyan már, ne f élj. Nem fázol?” — Azt fe­leltem: „Nem, nem fázom” — pedig szörnyen féltem és fáz­tam is. Egyszeresük meglát­tam a tengert. Óriási víz volt. Csak tenger, semmi más. Akkor nevettem, és na­gyon örültem. Azt mondtam a. mamának. „Most olyanok va­gyunk, mint a halak. Min­denfelé tenger, senki-semmi más. Csak mi ketten.” És a tenger egyszercsak láb­bal felfelé fordult, és aztán már nem láttam a tengert. He­lyette apró hegyeket láttam, s rajtuk aranyszínű, piros, sár­ga meg zöld erdőt, olyant, mint ősszel a nyaralóhelyen. Sok-sok erdő — és egy fia nyuszi sincs benne. Megkér­deztem: „Mama, de hát hol vannak a nyuszik?” Mama azt felelte: „Elmentek vendég­ségbe”. Csakhogy ez nem igaz, nem mehettek mind­nyájan vendégségbe. „Nem akarnak beszélgetni veled mondta a mama —, mert bu taságokat kérdezel.” — No ha ők nem akarnak beszél getni — mondtam én erre —, én se törődöm velük. Unatko­zom, városba akarok men­ni. A mamám nevetett: „Tüs­---------------- tent varosban l eszel.” Csakugyan, honnan tud mindent a mama? Egy­szercsak városban vagyunk. Sok ház. nagyobbacska folyó, aztán zöld — nem: sárgászöld rét, és mi megyünk a réten. Meleg volt, mint nyáron. Szomjas voltam, sárga fagy­laltot kaptam. Nem is tudtam mind elszopogatni, és el akar­tam tenni emlékbe. Igen ám, de a fagylalt elolvadt a po­hárkában és nem maradt be­lőle semmi. Fagylaltot nem lehet eltenni emlékbe. Nem szereti, ha elteszik... És ak­.XXXXXXXXXXXXXXXXXV^VXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXVv kor nagyon-nagyon elfárad­tam és elaludtam. Amikor fel­ébredek, látom ám, hogy otthon vagyok. És minden olyan, mint azelőtt. És a mamám is ott van. És a papa már hazajött a munká­ból. És olyan mulatságos, mindketten teáznak. Szép me­sét tudok? Tetszik neked? — Tetszik — feleltem. — És neked? — Nekem is nagyon tetszik! — Csak egy valamit nem értek. Azt nem értem, mi­féle cédulát mutatott anyukád a bácsinak? — Mindjárt megmutatom neked — mondta Ljoszik, de aztán gondolkozott egy ki­csit és hozzátette: — Sajnos, nem tudom megmutatni. Nem tudom, hol tartja a mamám. Eldugta ... Várj egy kicsit. Nemsokára visszajön a mama a postáról. A mama csakugyan megér­kezett nemsokára. A kislány odaszaladt hozzá, és azt kia­bálta: — Mama, mama, hol van az a cédula? Édesanyja mondott neki valamit, mire Ljoszik besza­ladt a házba, mamája pedig odajött hozzám: — Nem zavarta nagyon a kislány? — Egyáltalán nem zavart, sőt. mesét is mondott... — Pedig nem szereti a me­sét. Mit mesélt? í Tjol volt, hol nem volt, voli \ Í1 egyszer egy törpe. A5 \ erdő közepén lakott, egy szé- \ les lapúlcvél alatt. Hosszú ; fehér szakálla volt a törpé- í nek, és ha semmi dolga sem ; volt, a szakállát fonogatta Egy napon azonban ezt is megunta. Valami mást ‘ kel­lene csinálni! Eszébe is jutott, hogy mi lenne a legjobb. Sok­szor látta a gyerekeket az erdő szélén, amint sárkányt ereget­tek. A törpének ez nagyon tet­szett. Csinált is egy sárkányt .XXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX — A varázscéduláról szólt. — Á! — mondja Ljoszik mamája. — Mindjárt ki­hozza önnek azt a cédulát. — Nagyon érdekes dolgokat talált ki a gyerek — jegyez­tem meg. — Bizonyára író lesz belőle, ha felnő. — Ez nem kitalálás — mondta Ljoszik mamája. — Hogyhogy? Hát a ten­ger, a felhők, hegyek, váro­sok? ... — Ez bizony nem kitalálás — ismételte nevetve. — Ta­valy Tbilisziből Moszkvába utaztunk vele repülőgépen. Hét óra alatt odaértünk, gyorsan mentünk, nemde? Tenger és hegyek felett re­pültünk, és nagyon tetszett neki az út. Azóta csak erről mesél. Ljoszik kifulladva jött vissza, és átadta nekem a cé­dulát. A cédulára kék színű repülőgépei rajzoltak, és ez állt rajta: ..Utasjegy a tbili­szi repülőtértől a moszkvai repülőtérig. Polgári Légifor­galmi Hivatal.” Hát, ilyen ^?lt ez a kis~-----------------lány, es en m indössze annyit tudtam ró­la, hogy T.josziknak hívják, többet semmit. Akkortól fog­va mély tisztelettel tekintet­tem Ljoszikra és többé nem meséltem neki olyan mesé­ket, amilyeneket nem szeret. ................ ■•••••■v.x.y.SHJWWl t udják elképzelni másként életüket, mint így. (Gurovné.) A film azt mutatja be, amit a kutyás hölgy jelképez: a fojtó, fülledt világot, ahol tiszta érzelem aligha szület­het, ahol a képmutatás, a szol- galelkűség hínárja fon be mindent, ahol az emberek ér­zései is árucikkek, ahol az egyénnek önmagát kell meg­tagadnia, hogy szembe ne ke­rüljön a világgal. Ez a világ a cári Oroszország világa, s kicsit az egész kapitalizmusé. S hogy ezt sikerült hitelesen, hihetően ábrázolni, érdemessé tette a filmet a díjra, s he­lyet biztosít neki a jó filmek, a maradandó élményt adó fil­mek között. A z eredeti novellát Hejfic írta át filmre, s ő is ren­dezte. Anna Szergejevnát íja Szavvina játssza, talán túlzot­tan hangsúlyozva a figura gyengeségét, félelmét, határo­zatlanságát. A férfi főszere­pet, Gurovot Alekszej Batalov kelti életre. Batalovról érde­mes lenne már külön cikkben megemlékezni, hiszen már az Anyában, a Szállnak a dar- vakban emlékezetes alakítást nyújtott. E filmbeli is eszköz- telen, s mégis nagyszerű, meggyőző a játéka, ui'alja a film valamennyi kockáját, s nagy része van abban, hogy a film megőrizte Csehov novel­lájának minden finomságát. (m) Németh Emil: A TELEVÍZIÓ VILÁGSTATISZTIKÁJA Az Egyesült Államokban megjelent a „Külföldi televíziós ! évkönyv”, amelynek megállapításai szerint szerte c, világban \ 'kereken 94 millió embernek van televíziós vevőkészüléke. Az ; évkönyv adataiból kitűnik, hogy összesen 66 országban van ■ országos televíziós adás és összesen 1953 adóállomás műtádik. »XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXNXXX — Azű hittem, van itt vala­ki — mondta még egyszer a férfi, és megint olyan értel­metlenül vizsgálgatta a sarko­kat. Valami neszt hallottam. Azt hittem, jár valaki a kony­hában. — Én is hallottam valami zajt. De biztos tévedtünk. — Levette a kosarat az asztalról, s felcsipegette a morzsákat a térítőről. — Igen, biztosan tévedtünik — visszhangozta a férfi bi­zonytalanul. Az asszony a segítségére sietett: — Gyere. Biztosan kint zörögtek. Gyere az ágyba: Még megfázol. A hideg kövön. A férfi az ablakra nézett. —* Igen, biztosan kint zörögtek. En azt hittem, hogy itt. Az asszony a villanykapcso­lóra tette a kezét. El kell ol­tanom a villanyt, különben megint a kosárra nézek — gon­dolta. Nem szabad a kosárra néznem. — Gyere — mondta, s eloltotta a villanyt — bizto­san kint zörgött valami. Ha fúj a szél, a csatorna mindig kopog a falon. Biztosan a csa­torna volt. Ha fúj a szél, min­dig kopog. A sötét előszobán át bebo­torkáltak a hálószobába. Mez­telen talpuk csattogott a pad­lón. — Fúj a szél — mondta a férfi. — Egész éjjel fúj. AMIKOR LEFEKÜDTEK, azt mondta az asszony: — Igen, egész éjjel fúj a szól. Biz­tosan a csatorna zörgött. — Én meg azt hitlem, hogy a konyhából hallatszik a zaj. De biztosan a csatorna zörgött. .— Úgy beszélt, mint aki félig alszik. Az asszony azonban észre­vette, milyen hamisan cseng a hangja, ha hazudik. —- Hideg vdn — mondta s haltán ásított —. bebújok a ta­karó alá. Jó éjszakát. — Jó éjt — felelte a férfi s még hozzátette: — Igen, már egész hideg van. Azután csend lett. Jó idő múlva hallotta az asszony, hogy a férfi haltán és óvato­san majszol. Szándékosan mé­lyen és egyenletesen lélegzett, nehogy észrevegye, hogy még nem alszik. A férfi azonban olyan szabályos ütemben rá­gott, hogy az asszony lassan el­aludt. Mitár a férfi másnap este hazajött, az asszony négy sze­let kenyeret tett elé. Máskor mindig csak hármat kapott. — Edd meg nyugodtan, mind a négyet — mondta az asz- szony, s elment a. lámpa köze­léből. — Nekem fáj a gyom­rom ettől a kenyértől. Egyél eggyel többet. Nekem fájt tőle a gyomrom. LATTA, hogy a férfi mé­lyen a tányér fölé hajol. Nem nézett fel. Ebben a pillanatban megsajnálta. — Nem lehet, hogy te csak két szeletet egyél — mondta a férfi a tányér fölött. — Dehogynem. Este fáj a gyomrom a kenyértől. Edd meg. Edd csak meg. Csak egy idő múlva ült visz- sza az asztalhoz, a lámpa alá. GYEREKNEK A törpe sárkánya magának ágacskákból és fale­velekből. Plét nap és hét éjjel dolgozott rajta, míg elkészült. Gyönyörű szép lett. A törpe még gyorsan elszaladt a pók­hoz, kért tőle egy hosszú­hosszú fonalat és rákötötte a sárkányra. Elkészült! Büszkén kivitte az erdő szélére és föl­2 eresztette. Szállt, repült a sár- kány, egyre magasabbra, a £ töipe már csak egy kis pon­tocskának látta. Boldogan ^játszott vele, semmivel sem törődött. De mi történt? A £ sárkány egyszercsak beleakadt Jegy fába. A törpe rémülten $ rángatta, húzta a fonalat, míg $csak el nem szakadt. A sár­kány meg ottmaradt a fa te- j tején. Elszomorodott a kis törpe. Hogyan hozza le a ma­ngas fáról? Hirtelen meglátott ; egy vadgalambot. Felkiabált ; neki: — Kedves vadgalamb paj­tás, hozd le a fa tetejéről a sárkányomat! A vadgalamb így válaszolt: — Ostoba törpe! Nem lá­tod. hogy tollászkodom? Nem­sokára megjön a párom, szép akarok lenni. Nem érek rá! A törpe szomorúan körül­nézett. Ki segít neki? Észre­vette a hangyákat, akik fel-le futkostak a fa törzsén. 1 Megszólította őket. 1 — Kedves hangyácskák! i Hozzátok le a sárkányomat a ; fa tetejéről! A hangyák ezt felelték: ' 9 — Hagyjál békén minket! Nem látod, mennyire sietünk? Sürgős dolgunk van! — Az­zal tovább szaladtak. A törpe felnézett az égre és rémülten látta, hogy vihar készül. Sötét felhők gyülekeztek és eltakar­ták a napot. Nagyon meg­ijedt. Mi lesz, ha elkezd esni az eső? Szétázik, tönkremegy a csudaszép sárkány. A törpe kiabálni kezdett a fütyörésző szélnek. — Szél, szél, fújd le a sár­kányomat a fa tetejéről! — A szél futtában visszafütyült. — Nem lehet, most nem le­het! Nem látod? össze kell terelnem a felhőket a vihar­hoz! — A törpe sírni kezdett. M iért is vagyok ilyen ki­csike? Most tönkremegy a szép új sárkányom és nem lesz mivel játszanom! De jó lenne megnőni egy percre! Csak egy pici pillanatra! — így sóhajtozott, siránkozott a kis törpe. És mi történt? Megsajnálta őt az erdő leg­szebb, legmagasabb fája. Le­hajolt a törpéhez és fülébe súgott valamit, egy bűvös mondatot, egy varázsigét. Olyat, amitől meg lehet nőni. és olyat is, amitől újra kicsi lesz az ember. A törpe ugrált örömében. Nem győzött hálál­kodni- a fának. Gyorsan el­mondta a varázsigét — és csakugyan elkezdett nőni. • nőtt, nőtt, egyre magasabb lett — és elérte a fa tetejét. Most már nem is törpe volt, hanem óriás! Levette a sár­kányt, a hóna alá csapta és vidáman elindult hazafelé. Nem akart újra kicsi lenni, nagy akart mai’adni. De aztán beleütötte a fejét az egyik fa csúcsába és inkább visszavál­tozott törpévé. A daganat ott maradt a homlokán, de a szép új sárkány megmenekült és a vihar épp akkor tört ki, amikor becsukta a házacskája ajtaját. írta és rajzolta: Marék Veronika

Next

/
Thumbnails
Contents