Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-27 / 280. szám

ft "T^frtop I960. NOVEMBER 27. VASÁRNAP JEGYEN BŐRE BARMA VAGY FEHÉR... “ így tanulnak négerek, japánok, dél-amerikaiak Berlinben és Drezdában NEVESS VELÜNK ország diákjainak jelenlété­ben. A majd 800 külföldi vendégnek több mint a fele érkezett N ATO-államokból, ázsiai és afrikai országokból, hogy hitet tegyen a,békés egy­más mellett élés jegyében fej­lődő és virágzó tudományos munkálkodás igaza mellett. „A Szovjetunió segítséget után. A világ első szocia­lizmust építő német államá­nak fővárosában, Kelet-Ber- linben jöttek össze erre az ünnepélyre a világ tudósai és diákjai, hogy hitet tegyenek a nemzetközi együttműködés és a béke erőinek megerősítése mellett. Ugyanakkor hatalmas demonstráció is volt ez az ünnepség a háborúra, faji gyűlöletre szító erők ellen. „A nemzetközi fasiszta emigráció annyira befészkelte magát Argentínába, hogy Frondizi elnök is tehetetlen ellenük. Kétségtelen, hogy Nyugat-Németország ennek az ötödik hadoszlopnak a segítsé­gével igyekszik Latin-Ameri- kát behálózni” — mondotta Fermin Luis Menedez argen­tínai diák. „Nem szabad bíznunk az im­perialistákban, ezt mi, afri­kaiak tudjuk a legjobban. Aki helyesli a kongói agressziót, az nem lehet igazi hazafi so­hasem” — fűzte hozzá Nutse Akufo Ainuku, aki Ghánából érkezett. „Amikor az ameri­kai—japán katonai szövetség ellen harcoltunk, láttuk meg csak igazán, milyen fontos a jól szervezett együttműködés a béke erőinek megerősítése érdekében” — szögezte le a japán Masuo Tomioka, egy hannadik világrész küldötte. És nemcsak Berlinben, a fővárosban, ám Drezdában, Szászország egykori fővárosá­ban is nemzetközi találkozó az egyetemi tanulás. „Két éven át Londonban ta­nultam” — mondta a most Drezdában élő Chuku Ogbue, aki Nigériából jött ■— „a Temze partján jól élnek a gaz­dagok fiai, de akinek nincs bankbetétje, annak meg kell szakítania a tanulást, hogj- pénzt keressen, amiből to­vább tanulhat. Nekünk, af­rikaiaknak különösen nehéz volt a helyzetünk, mert két­szer annyit kellett fizetnünk a lakásért, mint az európaiak­nak. Mi ezt a különbözetet a színesbőrűek adójának nevez­tük. Minderről itt Drezdában \ szó sincs.” £ És nézzük meg ezt a vidá- j man mosolygó együttest az \ egykori fajgyűlöletet hirdető $ Németországban. Komla Dza, ^ togói parasztgyerek tanúimé-'-$ nyozza Mehnert művezető \ társaságában az építészetet ^ Drezdában. „A gyarmatosítók; nem akartak nemzeti ipart j teremteni nálunk, most mi \ teremtjük meg magunknak, \ ezért igyekszem minél többet \ elsajátítani” — mondja nevet-; ve. ­És a segítség nemcsak elmé- \ leti. Nemcsak a tudományt sa- \ játítják el a világ fiatal népei! az európai kultúra egyik ősi! fellegvárában, hanem gyakor- i lati is. Hiszen ma már — : mint képünk mutatja — a né- ! met MZ-motorkerékpárokon! járnak Guinea rendőrei és! Egy karrier margójára... Kitüntetés Védekezés az üzemi ellen... szarkák A víg özvegy (Komádi István karikatúrái) ÍVXXXXXXVXXX>.XXX\XXXXXXXVVVvVS.XVCvXXXXXXX\VXXS.\.VEi Vándorol-e a gyöngybagoly ? A svájci Rapper will mel­lett október 24-én egy ma­gyarországi jelzéssel ellá­tott gyöngybagoly került kéz­re. Az esetet jelentették a Ma­gyar Madártani Intézetnek ahol megállapították, hogy £ madarat Tölgyesi János or­nitológus Győrött jelölte meg 1959. december 13-án. A ma­dár kézrekerülése azért érde­kes, mert a szakirodalom sze­rint a gyöngybagoly nem vo­nuló, hanem állandó madár. Ez az eset azonban arra utal, hogy — ha elvétve is — mégis vonul, méghozzá elég nagy távolságra. (MTI) Kémia Daa Togóból az építészetet akarja elsajátítani az NBK-ban. veny­SZINHAZI ESTÉK dabb fajgyűlöletet, a szí- nesbörűek megvetését, álta­lában az „alacsonyabbrendű- ek” megsemmisítését hirdet­ték, tanították Hitler és Göb- bels emberei. Pedig ott va­gyunk most is, mégpedig a Humbold-egyetem százötven éves fennállásának ünnepsé­gén. Csak nemrég zajlott le 30 ország tudósainak és 51 l/.'ken a kitűnő MZ motorkerékpárokon ma már nemcsak a fehér kontinensen szaladgál­nak az emberek, hanem Guinea rendőrsége is ilyet használ. nyújt az elmaradott országok­nak nemzeti értelmiségük megteremtésében” — mondot­ta néhány nappal ezelőtt Hrus­csov elvtárs a Népek Barátsá­ga Egyetemének megnyitásán és alig valamivel előzte meg ezt az ünnepélyes világtalál­kozó Kelet-Berlinben tizen­öt évvel a fajgyűlöletet hirde­tő hitlerizmus összezúzása Teljes egyetértés uralkodik ennél az asztalnál, japán és nepáli diák magyaráz egymás­nak barátságosan valamit, mellettük egy olasz diák je­gyez szorgalmasan. Ki hinné, hogy mindez abban a Berlin­ben, pontosabban Kelet- Berlinben történik, ahol ti­zenöt évvel ezelőtt a legva­y Hárman a berlini Humbold- ^ egyetemről: Fermin Luis Me-^ nendez Argentínából (fent), ^ Nutse Akufo Ainuku Ghaná-^ ból (középen) és Masuo To- ^ mioka Japánból (lent). í ? keletnémet segítséggel felál- ^ lított nyomdában tanulják a 4, nyomdatechnikát a fekete kon- ^ tinens felszabadultjai. ^ Máté Iván 4, SN\\\\\\\\\\\\\\\\\\V,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\' Itt vannak az őszi esték, korán besötétedik. Ilyenkor több idő jut a tanulásra, szórakozásra. Otthon egy jó könyv, rádió — a kultúrotthonban a televízió, előadások nyújtanak hasznos szóralcozást. Mindemellett azonban nem árt néha felruccanni Pestre egy kis színházlátogatásra is. A mai rejtvényünkben egy néhány jó színdarabot ajánlunk olvasóinknak. Lehet válo­gatni a színdarabok közül. FÜGGŐLEGES: 1. Bertolt Brecht színdarabja a Petőfi Színházban. 2. Erőszakol. 3. Fél Volt. 4. Értelem. 5, Lekapja a tíz körméről. 6. Aszfaltszélek. 7. Az „Úrhatnám polgárban” Jour- dainné szerepét alakítja. 8. Rózsa Balázs. 9. Sajnál. 10. Irsai Neve­lők Egyesülete. 11. Norvég író, a realista színműirodalom egyik legerősebb egyénisége, a Nóra című színdarabját nálunk is nagy sikerrel játsszák. 12. Nagy súlyt képvisel. 13. Belül csinos? 16. Külföldi repülőtársaság nevének rövidítése. 20. Török város. 23. V. A. 25. Jelt ad. 26. Jeroma Law- rance és Robert Lee amerikai írók drámája, Páger Antallal a főszerepben. 29. Jól megtermett. 32. Csajkavszkij balettje, állandó műsorszáma az Operaháznak. 35. Hibáját gúnyolja. 371 Rágcsáló. 40. Tóth Pál. 41. Gléda. 42. A Kis Fátrával összefüggő hegység a Vág és Nyitra völgye között. 43. Lopakodik. 45. Félig teszik. 47. Angol város, híres kollégiumát VI. Henrik alapította 1440-ben. 48. Spanyol női név. 50. Majakovszkij látványos tündérkomédiája, a Víg­színház műsorszáma. Nagyon telt. 54. A szerencsejátékoknál a pénzt helyettesíti. 58. Mérj oda egy csa­pást. 59. Bő. 66. Kelet — németül. 67. Párizs vége! 69. Előidézője. 71. Dativus rövidítése. 73. A haza közepe. 73. A. P. ★ Beküldendő a rejtvényben sze­replő színdarabok közül legalább öt, i960, december 5-ig. A helyes megfejtők között értékes könyve­ket sorsolunk ki. Az i960, novem­ber 13—i számunkban közölt rejt­vény helyes megfejtése: ........hát e gyedül azért, nehogy hallgatnom kelljen őket”. Jutalmazott megfejtők: Terhes Lenke. Szentendre. Ady u. 26. — Csörgő Lászlóné. Tahitótfalu. Gyógyszertár. _ Csepregi József­n é, Vác. Zrínyi u. 28. — Csia La- josné. Erdőkertes. Béke u. 9. — Horti Rózsa. Cegléd. IX., Bazsó B. u. 14. _ Szalkári János. Öcsa. B aross u. 84. — özv. Csontos Jó- zsefné. Gyömrő. Dózsa Gy. út 149. _ Cseh Rózsa. Felsőpnkonv. P etőfi u. 15. — Gárdonyi Gézáné. Fót. Móricz Zs. u. 4. — Zvolensz- ky Béláné. Veresegyház. Ady E. u. 5. A könyveket postán küldjük el. méhében rejlő kincsek istene a régi görögöknél. 46. Dalszövegre zenét ír. 49. Egy darab epekő! 51. Boldizsár Iván színműve, Pártos Géza rendezésében. 53. Doktor Zeley szerepét játssza a vízsz. 1. alatti vígjátékban. 55. Ukrajnai városka. 56. Uj, friss — németül. 57. Végnélküli alsó! 58. Mesterházi Lajos színműve. 60. Z. K. 61. O. E. G. 63. Megkezdi a kártyapar­tit. 64. Község Vas megyében. 66. Lóbiztató. 68. Tejtermék. 70. Kecs­kegyerek. 72. Nagybritannia egyik része, fővárosa: Edinburgh. 74. A dekagramm általánosan elterjedt elnevezése. 76. Folyadék, amely könnyeket csal ki, 77. Isme. 78- A lábaival megsemmisítette. 4 £ VÍZSZINTES: 4 1. Fehér Klára vígjátéka a Jókai ^ Színházban, u. imrécske. 14. Pél- 4 dául az Arai tó. 15. Erkel színmű í az Operában, dráma a Nemzeti f Színházban. 17. Fél adag velő. 18. ^ Zirc balfele. 19. N. A. 21. Manap- í ság a legfontosabb ... — a béke! ^ 22. ötszázötvenöt — római szám- ^mal. 24. Fényes győzelem. 27. 4. Félid-meddig már mester? 28. XRendszerint menetjegyet vált. 30. ^ Nem áll kötélnek. 31. N. A. H. 4 33. A zseb belseje. 34. Z. c. T. ^36. semmi —latinul. 38. S. A. 89. ^Azon a helyen túrja a földet. 41. 4 A madarak madara. 42. Középen ^szigorú? 44. Az alvilág és a föld

Next

/
Thumbnails
Contents