Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-24 / 277. szám

1960. NOVEMBER 24. CSÜTÖRTÖK ^^Mírlao Hány éves kovától terem, meddig él a gyümölcsfa ? Téli növényvédelmi tennivalók a gyümölcsösben Az őszi talajművelési és trá­gyázás! munkákon kívül foko­zott gondot kell fordítani a termő gyümölcsfák tisztogatá­sára, mert azokon a rovar- kártevők különböző fejlődési alakjai, továbbá a gombabe­tegségek micéliumai és spó­rái nagy tömegben telelnek át- A kártevők késő ősszel vo­nulnak téli nyugalomra, tehát a mechanikai védekezési mun­kának, a gyümölcsös téli nagytakarításának most van az ideje. Az erőművi munkák helyes elvégzésével a télvégi és a tavaszi permetezések hatásos­ságát segítjük elő. A fák kérge alatt meghú­zódó rovarokat és gombá­kat ugyanis a permetlé kellőképpen nem éri, de ha a kártevők búvóhelyeit kaparóvassal és drótkefé­vel megsemmisítjük, ezál­tal a kémiai növényvédel­met eredményesebbé tesz- sziik. A gyümölcsfák tisztogatásával az odvas, száraz, elhalt ré­szek levágásával elkerüljük a permetezőanyag pocsékolását is. Mivel és hogyan végezzük el a fák téli nagytakarítását? Az erőművi munkálatokat a fák nyugalmi állapotában, az erre a célra alkalmas eszkö­zökkel kell elvégezni. Ezek a szerszámok (ágfűrész, ké­regkaparóvas, drótkefe stb.) a falvakban is beszerezhetők. Mindenekelőtt a fák koroná­jának fertőzött, beteg, száraz és sűrű ágait, gallyait fű­résszel’ csonkok meghagyása nélkül, néhány ujjnyi egész­séges résszel együtt, tőben kell levágni. A vastagabb ága­kat először alul fűrészeljük be egypár centire és csak az­után fűrészeljük felülről, mert különben a lezuhanó ág a fa héját lehasítja. Csonko­kat (tarisznyaaggatókat) nem szabad hagyni, mert azokon újabb kártevők telepednek meg, amitől a fa korhadásnak indul és elpusztul. A lefűrészelt sebhelyeket éles késsel simára kell vágni és kisebb sebeket oltóviasszal, a nagyobbakat pedig fémmen­tes olajfestékkel, vagy gyá­ri készítésű sebzáróval kell bekenni, a fertőzések elkerülé­se végett. Az odvas sebeket az egészséges szövetig alaposan ki kell kaparni, a seb belső falát kenőszerrel bekenni, maJd cementhabarccsal be­tömni. El kell távolítani a vadhajtásokat, valamint ki kell vágni a teljesen beteg vagy kiszáradt fákat is. Eze­ket, valamint a fákról eltávo­lított ágakat és gallyakat, a tavaszig feltétlenül el kell tüzelni. A tak koronáiról kézzel vagy rúdra erősített hernyózó olló­val le kell szedni és elégetni a téli hernyófészkeket, a le nem hullott, száraz leveleket, mivel ezekben különböző kár­tevők telelnek át. Le kell szedni és elégetni a tojáscso­mókat, a monilia betegség múmiáit, amelyek a gyü­mölcspenész csíráit rejtik ma­gukban, valamint az esetleg előforduló taplógombát és fagyöngyöt' is. A gyapjas pille üveg­gyöngyhöz hasonló tojás­csomóit edénybe kaparjak le, vigyázva, nehogy a tojások a földön szétgu­ruljanak. A fák törzsét és vastagabb ágait a felrepedezett, elhalt kéregtől, mohától, zuzmótól kaparó vassal meg kell tisztí­tani, mert a hámló kéreg számos gombabetegség és ro­varkártevő búvóhelyéül szol­gál. A kéregkaparásnál azon­ban nagyon vigyázni kell ar­ra, hogy a fák héj alatti élő részeit meg ne sértsük, fel ne sebezzük, hanem csak a hám­ló réteget távolítsuk el, mert különben a fa törzsében a téli fagyok kárt tehetnek. A ké­regkaparás után alapos drót­kefélés következzen, miáltal sok kártevőt lehet elpusztíta­ni. A drótkefélés különösen a rétegesen elhelyezkedő kali­forniai pajzstetű. továbbá a vértetű és az almamoly her­nyótelepek megsemmisítése miatt szükséges. A még nem cserepes kérgű, fiatal fákat drótkefe helyett súrolókefé- vel kell megtisztítani. A fatisztogatás előtt a fák alá papirost, zsákot vagy ponyvát kell teríteni, hogy a kaparék erre hulljon és azon összegyűlve, köny- nyűszerrel elégethető le­gyen. A farágó hernyók járatait hajlított végű lágy dróttal szintén ilyenkor kell megsem­misíteni. Nem szabad elfe­ledkezni a rovarpusztító hasz­nos madarak téli etetéséről és odúkészítéséről sem. Megyénk tsz-einek és egyé­ni termelőinek egy része a szakszerű védekezést elhanya­golja, azért gyümölcstermé­sük kevésbé értékes minősé­gű. Nem tűrhető, hogy a ter­melők továbbra is hanyagul vagy egyáltalán ne végezzék el a gyümölcsfák téli erőművi munkálatait, mert ezek a nö­vényvédelem szerves részét képezik, és ennek elhanyago­lásából sokmilliós veszteség érheti a népgazdaságot. A gyümölcsfák őszi erőművi munkálatait a 18 018/1951 (II. 7.) FM. sz. rendelet kötelezően előírja. A helyi tanácsok e fontos növényvédelmi munkák elvégzését szigorúan ellenőr­zik és a mulasztók ellen sza­bálysértési eljárást indíta­nak. Fehér Aladár megyei növényvédelmi felügyelő A gyümölcsfák életkora és termőképessége gyümölcsne­menként és fajtánként válto­zik. Ezen belül természetesen főként a helyi körülmények, adottságok, nem utolsósorban pedig a gyümölcsfák kezelése szabja meg a termőképessé­gek határát. Az egyes gyü­mölcsnemek sok éves átlag­ban az alábbi élettartamot érik el: alma 60 év, körte 60, cseresznye 50. meggy 45, szilva 40, kajszi 30. őszibarack 25. mandula 40, dió 80 és mogyoró 40 év. A gyümölcsfák élettartamát befolyásolja és meghosszab­bítja a rendszeres és szak­szerű talajerő-visszapótlás, az évenkénti trágyázás, a szak­szerű ,, karban tartás , a §yű— níöicsfák ápolása, permetezése stb. is. A különböző fajtájú gyümölcsfák más és más idő­ben teremnek. Az alma pél­dául a telepítés utáni 5—10. évben fordul termőre, az őszi­barack a harmadik-negyedik évben hozza első termését. Ha a megfelelő gondozás elma­rad. bekövetkezik az úgyne­vezett szakaszos termés, ké­sőbb pedig a terméketlenség. Ezért kell nagy gondot fordí­tani a gyümölcsfák helyes ke­zelésére. Óvatosan szállítsuk a sertéseket Ilyenkor, a téli hónapok­ban, igen gyakran előfordul, hogy a sertéseket hosszabb úton kel szállítani. A serté­seket lassan és időnként pi­hentetve hajtsuk, előrehala- dottan vemhes kocák szállí­tását mellőzzük. Ha jármű­Kifizetödő az ürüh'izlalás A kifejlődött ürüket olyan akolban tartsuk, amely nem meleg, nem párás. Hízóba ál­lításuk előtt legalább féléves korukig Svakat legeltessük és úgy tartsuk őket, hogy izom­zatúk jól kifejlődjék. A hízó ürükkel etessünk sok nedv­dús takarmányt. A jó minő­ségű silótakarmány, a rom­latlan takarmányrépa, a sava­nyított cukorgyári répaszelet, vagy a megáztatott száraz szelet igen alkalmas hizla­lásra. Ezek mellett kevés ab­rakot és jó szénát is kell etetni. Annyi szalmát adjunk eléjük, amennyiből az ürük kedvükre válogathatnak. Az ürühizlalásnál arra kell törekedni, hogy az minél rö- videbb ideig tartson. Ha két- húrom hetes átmenet után már teljes íakarmányadagot etetünk velük, a hizlalási idő nagyon megrövidül. Három hónaipig tartó jászol melletti hizlalással az ürü 12—14 ki­lót gyarapszik. A kifejlődött hízó ürük szükséglete: két kiló magnak hagyott pillan­gós szalmája, ugyanennyi ta­karmányrépa és hetvenöt deka kukoricadara, vagy más­fél kiló széna, három kiló répa vagy sziiázs, vagy szelet és 0,5—1 kiló abrak. vei történik a szállítás, az ál­lat. felrakásához készítsünk feljárót. Földből vagy trágyá­ból is készíthetünk rakodó­helyet, amelyen a sertés fel­hajtható a járműre. Egyik helységből a másik­ba sertést csak járlattal, mar­halevéllel szabad szállítani, amelyet előzőleg irányíttatni kell, valamint egészségügyi záradékkal kell ellátni. Ha tenyészsertéseket egyenként szállítunk, a sertés méretei­nek megfelelő nagyságú, desz­kából készült szállítóketrecet kell használni, amelynek eleje és hátulja felhúzható. A szál­lítóketrecre fogantyút, kell ké­szíteni, amelynek segítségével könnyen vihető. A fiatal"gyümölcsöst is trágyázni kell! Tapasztalható, hogy gazda­ságaink nerri fordítanak keilő gondot a már elültetett fiatal gyümölcsfák kezelésére. A ta­lajművelés. a köztes növény­zet ápolásának elhanyagolása fniaít. vontatott a fák fejlődé­se. és számottevő a pusztulás folytán előállott kár. A mélyírágyázott gyümöl­csösben szükség szerint a má­sodik. vagy harmadik évben kezdik meg a szerves- és mű­trágya-adagolást. A trágyát nem szabad túladagolni, mert karos következmények mutat­koznak. a csonthéjasoknál például a mézgásodás. Gyü­mölcsfáink fokozott tápigé- nyét. a szerves- és műtrágyák váltott, de még inkább e^üit- tes alkalmazásával biztosít­hatjuk. A műtrágyákban levő tápanyagok csak akkor érvé­nyesülnek kellőképpen, ha a talajba megfelelő mennyiségű szervestrágyát is helyeztünk. Műtrágyákkal a legfontosabb három tápelemet: nitrogént, kálit és. foszfort kell a talaj­ba juttatni. I dió Gyermekkórusa énekel. — 15.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 16.00: Szív küldi . . . _ 16.40: Magazin. — 17.15: ötórai tea. — 17.45: Emlékezés En­gels Frigyesre. — 18.00: Zenés ajándékműsor. — 18.45: Mi­niszter a mikrofonnál. — 19.00: Tánczene. — 20.20: Az álarcos­bál. Opera. — 22.15: Nóta­emlékeün. 22.45: A Magyar Rá­dió énekkara énekel. — 23.05: Szíves emlékül. _ 0.10: Kado­s a Pál: IX. vonósnégyes. Petőfi-rádió: 14.15: Mezei cso­kor. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: A mosoly or­szága.. Részletek. — 16.05: .Peches ember. Elbeszélés. — 16.50: Lakatos Lajos cim bal­mozik. — 17.15: Éjszakai őrjá­rat. — 17.30: Operarészletek. — 18.05- A ló, a lány, meg a sors. Elbeszélés. — 18.25: Ti­szay Magda és Petri Endre hangversenye a stúdióban. — 19.05: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul. _ 19.25: Fúvószene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Mindenkinek szép a maga babája. — 21.05: Tánc­zene. 21.40: Tárlatlátogatáson. — 22.00: Szervánszky Endre: Concerto József Attila emlé­kére. — 22.45: Operettrészletek. Kedd, november 29. Kossuth-rádió: 8.10: Régi ma­gyar dalok. — 8.40: Egy ka­tona-ének. — 8.45: Zongora­muzsika. — 9.00: A Gyermek­rádió műsora. -- 9.20: A Deb­receni Zeneművészeti Szakis­kola Kodáiy-kórusa énekel. _ 9.-40: Szórakoztató zene. — 10.10: Lányok, asszonyok . . . — 10.30: Zsolnai Hédi énekel. — 11.00: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul! — 11.20: Zenekari muzsika. — 12.10: Klasszikus operettek. — 13.00: Ezüstkalászos gazdat aníolyam. — 13.20: Az Állami Népi Együt­tes zenekara játszik. — 13.40: A Gyermekrádió műsora. — t4.00: Dalok Moszkváról. _ 14.15: Az Ifjúsági Rádió műso­ra. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.30: Élőszóval — mu­zsikával. — 17.45: Albán nem­zeti ünnep. — 18.15: Népszerű opera-operett hangverseny. 18.45- Mai nótaszerzők dalaiból. — Balettzene. — 16.30: A csilla­gok árulása. — 16.50: Nyug­talan boldogság. Operettrész­letek. — 17.20: Időszerű nem­zetközi kérdések. — 17.30: For­gács Éva és Freymann Mag­da hangversenye a stúdióban. — 18.05: Lehoczky Éva énekel. _ 18.30: Rádióegyetem. — 19.05: Népdalcsokor. — 19.35: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 19.55: Budapest hangver­senytermeiből. — 21.05: Zene­kari muzsika. — 21.45: Gyer­meknevelés. — 22.00: Tánc­zene. Szerda, november 30. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű­zene. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.30: Operarészletek. — 10.10: Ottörő-híradó. — 10.30: Napi­renden. _ 10.35: Domenico S carlatti három szonátája. — 10.50: Offenbach: Fortunio da­la. Egyfelvonásos daljáték. — 12.10: Népi muzsika. — 12.40: Szórakoztató zene. — 13.00: A Gyermekrádió műsora. — 13.20: Fúvószene. — 13.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 14.00: Sosztakovics: XI. szimfónia. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió hall­gatóinak önképzőköre. — 15.55: Lukács Pál brácsázik. _ 16.15: A barátság hullámhosszán . . . — 16.25: Ä szebényi fonóház­ban. — 17.15: Gondolat. — 17.55: Szív küldi ... — 18.30: A Hamburgi Rádió ajándékfel­vételeiből. — 19.05: Munkás­klub. — i 9.25: Operettrészle­tek. — 22.25: Lajtha László népdal-feldolgozásaiból. — 20.40: Van új a nap alatt. — 20.35: Salzburgi Ünnepi Játékok 1960. — 23.10: Reviczky Gyula két verse. — 23.15: Könnyűzene. — 23.50: Kórusmuzsika. — 0.10: Váradi Zsuzsa énekel. Petőfi-rádió: 14.15: Angol és észt népdalok. — 14.40: Orosz nyelvlecke az általános Isko­lásoknak. — 15.00: Tánczene. — 16.05: Pereg a dob. Regény­részlet. — 17.16: Rimszklj-Kor- szakov-művek. — 18.05: Rádió szabadegyetem. — 18.35: Hely­színi közvetítés az Üjpesti Dó­zsa— Benfica Európa Kuaa mérkőzés H. félidejéről. — 19.20: Téli órák. hasznos mu­£ Közben: 5.30: Hírek. időjárásjelen.«s. — S.Oö; Falurádió. Utana. ^ j a2 Állami Faluszmház es a vidék* színházak műsora. _ 6.35: ^ Néhány oerc tudomány. _ 8.59: Pontos időjelzés. 7.00: Hírek. ^ á idöjarásjelentés. — t.lö: Üt könyvek. — 7.25: A budapesti szín- 2 £ házak, mozik es hangversenyek műsora. _ 7.45: Naotar. _ 7.59; £ ^ Pontos idöielzés. — s.OO: Műsorismertetés. — 9.39: Időjelzés. _ f í 10.00: Hírek. Lapszemle, fdőjárásjelentes. — 11.59: Időjelzés. — 4 v. 12.00: Óéit harangszó. Hírek. Idftjáráeielentés. _ 14.59: időjelzés. > £ _ 13.00: Hírek. — 16,08: Idő járásjelentés. — 16.59: Időjelzés. _ v, 17.00: Hírek. — 19.?0: Jdéjszakát. gyerekek: — 19.59: Időjelzés. — £ í 20.00: Esti krónika, időjárás jelentés. — 21."9: Időjelzés. _ 22.00: C J Hírek, Néhány oerv Külpolitika, időjárásjelentés. — 24.00: Hírek. 2 £ Időiáras jelentés _ 0.30: Himnusz Utána: vizjelzőszolgálat. £ ^ PETŐFI-RADIO: #,00_8.00-tg: Reggeli zene. — Közben: 6.20: ^ ^ Színházak. mozik és tárlatok műsora. — fi.30: Torna. _ 8.00: ^ Hírek, tdőjárásjelentés. — *.10: Műsorzárás. _ M.OO: időjárás- és í ’/ vízállásjelentés, _ 19.08: Hfrek. tdőjárásjelentés. _ 21.00: Hírek. '/ v. _ 22.00; atrek. y. / / / y. latságok. — 21.47: Zenei mű­sor. _ 22.00: Operettrészletek. Csütörtök, december 1. Kossuth-rádió: 8.10: Tánc­melódiák. — 8.55: Édes anya­nyelvűnk. — 9.00: Kalandos élet. — 10.10: Zenés ajándék­műsor. — 11.00: Rádió szabad- egyetem. — 11.30: Napirenden. — 11.35: Népi muzsika. — i2.10: Hogy volt! Részletek a Buda­pesten járt külföldi tánezene- karok és táncdalénekesek mű­sorából. — 13.00: Ezüstkalá­szos gazdatanfolyam. — 13.20: Paganini: H-moll hegedűver­seny. _ 13.50: A cica és a tél. — 14.00: Magyar nóták. — 14.15: A korszerű üzemveze­tés. — 14.25: Opera rész! etek. — 15.10: A Gyermekrádió ének­szakköre. — 15.30: Az első ka­tedra. — 15.50: Egy falu — egy nóta. — 16.45: Lányok, asszonyok. — 17.15: Erkel: Hunyadi László „ nyitány. — 17.30: Európa, vigyázz! —18.00: Ákos Stefi énekel. — 18.25: If'ú Figyelő. — 18.45: Bartók: öt dal. — 19.05: Koldúsopera. Dráma 3 felvonásban. — 22.15: Zenéiét szerezte Vincze Ottó.' — 22.45: Házi koncert Shakes­peare korában. — 23.40: Ver­bunkosok. népdalok. Petőfi-rádió: 14.15: Könnyű­zene. — 14.35: Esküdj meg. pajtás. — 14.40: Régi magyar dalok és táncok. — 15.00: Al­bán kórusok. — 15.10: A kül­földi sajtó hasábjairól. _ 1 5.20: Zenekari muzsika. — 16.05: Országjárás. — 16.35: Monteverdi-művek. — 17.00: A Gyermekrádió műsora. — 17.20: Vidám játékok zenéjéből. — 17.45: Hangverseny-naptár. — 18.05: A Gyermekrádió műso­ra. — 18.20: Brahms: Változa­tok egy Paganini-témára. — 18.45: Arcképek rivaldafény­ben. — 19.05: Színes népi mu­zsika. — 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Boccherini: D-dür fuvolaver­seny. — 20.20: Üj csodák fá­ból. Előadás. — 20.30: Élőszó­val — muzsikával. Péntek, december 2. Kossuth-rádió: 8.10: Operett- részletek. — 9.00: Az első ma­gyar gyárkéménytől a futó­szalagig. — 9.15: Népdalgyűjté­sen Marokkóban. — 9.50: Kö­zépkori angol költők versei. — 10.10: Könnyűzene. _ 10.30: Napirenden. — 10.35: a Moj- szejev-együttes zenekara ját­szik. — 11.00: Gyári sziréna. — 11.15: Zenekari muzsika. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Edén­kért. Elbeszélés. — 13.20: Séhumann-művek. — 13.45: Gazdaszemmcl a nagyvilág me­zőgazdaságáról. _ 14.00: Szov­jet fúvószene. — 14.15: Rejt­vényjáték úttörőknek. — 14.35: Vörösmarty Mihályra. — 21.05: Négy ária, négy híres teno­rista. — 21.25: Moszkvai tudó­sítónk jegyzete. — 21.35: Népi muzsika. — 22.20: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagy­terméből. — 0.10: Könnyű­zene. Petőfi-rádió: 14.15: Opera­részletek. — 14.45: Leckepénz és kamat. _ 15.00: Magyar nó­ták, csárdások. — 15.40: A HVDSZ „Liszt Ferenc” férfi­kara énekel. — 16.05: A vásár­lók nyomában. — 16.15: Zene­kari muzsika. — 16.50: Az If­júsági Rádió nyelvtanfolyama. — 17.00: Albán szerzők ope­rettjeiből. — 17.15: Harmát­csepp. — 17.30: Várhelyi End­re ének- és Mérnök János zongorahangversenye a stú­dióban. — 18.05: Verbunkosok, népdalok, csárdások. _ 18.45: Gyári sziréna. — 19.40: Falu­rádió. — 20.00: Haydn: C-dur vonósnégyes. — 20.20: Operett­muzsika. — 20.45: Sporthíradó. 21.05: Én így szerettem volna élni. — 22.05: Judy Garland énekel. Szombat, december 3. Kossuth-rádió: 8.10: Verbun­kosok. magyar nóták. — 8.40: Lányok, asszonyok ... — 9.00: Hegedűverseny. — 9.30; a Szabó család. _ 10.10: Az óvo­dások műsora. — 10.30: Síró, nevető zenekar. — 10.55: Rá­dióiskola. — 12.10: Négy ária. négy híres tenorista. — 12.30: Népi muzsika. — 12.55: Mit ol­vassunk? — 13.10: Szív küldi... — 13.45: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 14.00: A Máday— ifj. Nagy együttes játszik. _ 14.15: Operarészletek. — 14.40: Gondolatok filmekről. — i-5.10: Zengjen dalunk. — 15.40: Élő­szóval — muzsikával. — 17.55: Zenekari muzsika. — 18.25: Kortársak emlékezete. — 18.45: Szórakoztató zene. — 19.05: A Szabó család. — 19.35: Magyar nóta felvételeinkből. _ 80.30: Fantasztikus kabaré. — 22.15: Táncoljunk. Petőfi-rádió: 14.15: Albán né­pi énekek, táncok. — 14.30: Szórakoztató hangszerszólók. — 14.55: Bélyeggyűjtők Ötper­ról. Beszélgetés. Vasárnap, december 4. Kossuth-rádió: 8.10: Szív kül­di . . . — 9.00: a tizenötö­dik születésnapra. — 9.30: Beethoven: A-dur szonáta. — 9.55: Édes anyanyelvűnk, _ 1 0.00: Zenés vasárnapi mellék­let. — 11.00: Mikrofonnal a Föld körül. — 11.30: Klasszi­kus operettekből. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Gil­bert Beeaud énekel. — 13.30: Százados szenzációk. — 14.00: Schubert műveiből. — 14.30: II. félidő. — 15.20: Népi muzsika. — 15.40: Nemzetközi kaleidosz­kóp. — 16.00: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 16.40: Üj Zenei Üjság. — 17.10: A szakma művésze: a pék. — 17.25: Legszebb operaleme­zeinkből. — 18.45: Irodalmi le­vél. — 18.55: Közvetítés a Lon­doni Albert Hall-ból. — 20.15: Amiről beszélni kell. — 20.25: A Rádiószínház bemutatója: Földi vendégjáték. — 21.51: Népdalcsokor. _ 22.25: Tánc­zene. — 23.00: Zenekari hang­verseny. — 0.10: Csárdások. Petőfi-rádió: 8.00: A római katolikus egyház vallásos fél­órája. — 8.30: Bach orgona- művek. — 9.00: Könnyűzene. 9.40: Mit hallunk a jövő héten? — 10.OO: Miska bácsi lemezesládája. — 10.40: Közve­títés Frankfurtból. — 12.15- Ze­nei műsor. — 12.25: Urban Er­nő -kareolatai. _ 12.50: Mű­vészlemezek. — 14.15: A Gyer­mekrádió műsora. — ,15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág me- zogazdaságarol. — 15.15: A ter­mészet hangja Händel és Haydn világában. — 16.10: Nagy íróink életéből. — 16.40: Tea kettesben. — 17.30: Mit láttam a dél-kinai tenger mé­lyén? — 18.45: Magyar nó­ták. — 19.15: ősi várak me­sélnek. — 19.55: Reneszánsz negyedóra. _ 20.10: Mindenki kedvére... — 23.45: Láttuk, hallottuk. — 22.00: Operarész­letek. (A Magyar Rádió és Televí­zió a mű&orváltoztatás jogát fenntartja.) ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\vv^ I Óvjuk ! V V í a gvÜHBÖl«‘«íáka< £ \ a HTiiIakinl £ * ? ^ Nyúlrágás ellen a drót- ^ ^ hálóval be nem kerített ^ ^ gyümölcsös megtisztított ^ ^ fáinak törzsét minél ma- ^ ^ gasabban és hézagmente- ^ ^ sen kell bekötni. Erre a^ ^ célra a nád, a gledicsia, ^ ^ száraz venyige, naprafor- ^ ^ gószár vagy újságpapír al-^ ^ ka!más. Legjobb azonban^ ^ a sűrű szövésű sodronyszö-^ ^ vet, ami biztos védelmet ^ ^ nyújt a nyúlrágás ellen. ^ ^A kukoricaszár- vagy szal-^ ^ makötés egyáltalán nem ^ ^alkalmas, mert abba a^ ^ mezei egér befészkeli ma­^ gát és megrágja a fák hé- ^ / > ?jat- 2 ^,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\

Next

/
Thumbnails
Contents