Pest Megyei Hirlap, 1960. október (4. évfolyam, 232-245. szám)
1960-10-14 / 243. szám
Cegléden szerepelt a szovjet vasutas birkózó-válogatott Jól hiksdóítuh 11 EVSE sportolói Mint már beszámoltunk, Budapesten rendezték meg a vasutasok második nemzetközi birkózóbajnokságát. 12 ország legjobb vasutas sportolói léptek szőnyegre a háromnapos viadalon. A szovjet együttes, amely a törökök mögött a második helyen végzett, hétközben Cegléden vendégszerepelt. Elkísérte az együttest Pavel Tjogorenkó, a szovjet vasutas sportközpont vezetője, valamint Georgej Pojorelov edző és Szergej Pacsnyikov versenybíró. A fiatalokból álló szovjet csapat valamennyi tagja vasutas, s közülük többen a szovjet élvonalba tartoznak. Ünnepséggel kezdődött Élénk érdeklődés mellett került sor a MEDOSZ kultúr- házban a Ceglédi Vasutas— szovjet vasutas válogatott birkózó-mérkőzésre. A ceglédiek kék-sárga, a vendégek kék melegítőben vonultak be a terembe. Ezután Varga Gábor a városi pártbizottság és a JTST elnöksége nevében üdvözölte a részvevőket. Utassy József, a Ceglédi Vasutas SE elnök- helyettese. a sportkör üdvözletét tolmácsolta és éltette a szovjet—magyar vasutas sportolók barátságát. Pavel Tjogorenkó megköszönve a szívélyes fogadtatást, azt a reményét fejezte ki, hogy a jövőben gyakoribb lesz a szovjet és a magyar vasutas sportolók találkozása. A párok bemutatása közben a vendégek ajándékkal kedveskedtek ceglédi sporttársaiknak. Valamennyi szovjet versenyző, egy-egy képeskönyvet és jelvényt ajándékozott elelnfelének. A zászlócsere után szőnyegre lépett az első pán 6:2-rc győztek a vendégek Lepkesúly: Mihajlov (Sz) kctvállal nyer Nagy Gy. (C) ellen. Állásban kiegyensúlyozott volt a mérkőzés. A fiatal szovjet sportoló azonban később kezébe vette az irányítást, többször földre vitte Nagyot, a 10. percben pedig tusolta: A 41 éves ceglédi birkózó jól küzdött. Légsúly: Hatvani (C) pontozással győz Akifii (Sz) ellen. Az első hat perc fogáskereséssel telt el. Hatvani egyszer megpörgette Akifiit és ezzel győzött; Pehelysúly: Poljakov (Sz) pontozással győz Krizsán (C) ellen. Nagyiramú mérkőzés. Krizsán már a második percben földre vitte ellenfelét és ezzel pontelőnyre tett szert. Poljakov azonban átvette a kezdeményezést, s kiegyensúlyozottá vált a küzdelem. A 10. percben Poljakov jól látható öntust vétett, de ezt nem adták meg a bírók. A szovjet versenyző végeredményben kis különbséggel nyert, a naigyon lelkesen küzdő ceglédi fiú ellen. Könnyűsúly: Misztulov (Sz) pontozással nyert Gál Z. (C) ellen. Állásban nem bírtak egymással. A budapesti versenyen első helyezést elért Misztulov azonban kiemelte Gált és ez győzelmét jelentette. Gál nagyszerűen megállta helyét. Váltósűly: Protoszov (Sz) kétvállal diadalmaskodik ForReznák János, aki az egyik hazai győzelmet szerezte. gáes (C) felett. Nemsokáig tartott a mérkőzés. A nemzetközi versenyen második helyen végzett Protoszov a 4. percben kétvállra fektette Forgácsot. Középsúly: Kucsijev (Sz) pontozással győz Simon (C) ellen. Az első hat perc fogáskereséssel telt el. A tapasztaltabb szovjet sportoló nyert. Félnehézsúly: Abramov (Sz) pontozással nyer Balia (C) ellen. A 3. percben Abramov kiemelte Ballát, s ezzel pontelőnyhöz jutott. Végül is minimális különbséggel nyert. Nehézsúly: Reznák (C) pontozással győz Makszimov (Sz) ellen. Végig a ceglédi birkózó támadott, s végeredményben egyhangú pontozással győzött. A találkozó tehát a szovjet vasutas válogatott 6:2 arányú győzelmét hozta. Teljesítményükön meglátszott, hogy állandóan versenyben vannak. A fiatalokból álló szovjet együttest a ceglédiek meglepetésre komoly feladat elé állították. Ajándékcsere a fehér asztalnál A viadal után a vezetők és a versenyzők közös vacsorán vettek részt a Magyar Étteremben, alhol igen jó hangulat alakult ki. Kölcsönösen ajándékkal kedveskedtek egymásnak, a ceglédi és a szovjet sportolók. Pavel Tjogorenkó, a szovjet csapat vezetője felköszöntötte a születésnapját ünneplő Utassy Józsefet, s ajándékot nyújtott át a Ceglédi Vasutas SE elnökhelyettesének. Szabó Ferenc, a ceglédi járási TST elnöke az összejövetel keretében átadta Reznák Jánosnak, a római olimpia ötödik helyezettjének a JTST ajándékát. C. Magyar László Papp László hazaérkezett és újabb mérkőzésekre készül Papp László háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok szerdán este hosszabb külföldi tartózkodás után visszaérkezett Budapestre. Papp Ausztriában és Jugoszláviában tartózkodott, mindkét országban egy-egy mérkőzést vívott, ezenkívül a jugoszláv tengerparton pihent. Papp László hazaérkezése után a következőket mondotta: — Elsősorban annak örülök, hogy makacs kézsérülésemnek már nyoma sincs. A bécsi mérkőzés volt a nehezebb, a német Erick Walter kemény ellenfél volt. Jugoszláviában egy nálamnál jóval nehezebb franciával verekedtem, s ellene is jól ment az öklözés. Általában úgy tapasztaltam, mintegy féléves mérkőzéskihagyás ellenére is Állami gazdaságok, tsz-ek és magántermelők FIGYELEM! A Budapesti Konzervgyár X., Maglódi út 47. sz. alatti telepén — (telefon: 34P-336) frissen préselt almatörköly azonnalra és folyamatosan KAPHATÓ megfelelő a formám. Előkészületeimet tovább folytatom, mert újabb, az eddigieknél jóval keményebb mérkőzések vannak kilátásban. Szó volt arról, hogy 26-án Bécsben szerepelek, de a találkozó sorsa meg bizonytalan. Az viszont már végleges, hogy november 26-án Párizsban lépek szorítóba, a francia Drille ellen. A kitűnő francia versenyzővel 1959. február 9-én találkoztam Párizsban, s akkor tíz menetben pontozásos győzelmet arattam. Utána Milánóban lesz mérkőzésem, az európai ranglistán előkelő helyre sorolt olasz Garbeli ellen. PEST MEGYE! HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vin.. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. 142—230 Előállítja Szikra Lapnyomda, Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint y senyeken. j, /j Győrfi Sándor a gödöllői $ t 200 000 kilométer bizonyíté- fka. j £ Akárcsak a sportlövő ver- £ £ seny többi részvevője, ö is? £ ott aJkar lenni a jövő évi? £ viadalokon. A téli napokat $ ^ nem töltik tétlenül, szorgal-$ ^ másán készülődnek majd £ holtidényben. Szőke And-$ 4 rás, az MHS gödöllői járási ^ i elnökségének tagja már ké-% g szíti a téli oktatáshoz szűk- $ g séges anyagot. % $ Cs, J. ^ /XXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNX4 Asztalitenisz NB II Férfiak. Gárdos-csoport; Ceglédi Vasutas-Nyíregyházi SZSE 11:5. 1. Debreceni VM 6 5 _ 1 64:32 10 2. G.-MÄVAG 4 4 — _ 47:17 8 3. Ceglédi VSE 4 4 — — 46:18 8 4. Szegedi Kender 4 4 — __ 45:19 3 5 . Tipográfia 6 4 _ 2 59:37 e 6. Debr. Postás 6 1 2 3 33:61 4 7. Ózdi Kohász 6 1 2 S 29:67 4 8. MAHART 4 1 1 2 29:35 3 9. Bp. Művész 5 1 1 3 33:47 3 10. Csepel SC 5 _ 2 3 35:45 2 11. Nyíregyh. SZSE 4 _ — 4 24:40 — 12. M. Pamut 4 — — ,4 18:46 — Nők. Postás Távbeszélő-Ceglédi Vasutas 12:4. 1. Szomb. Ped. 5 5 _ — 61:19 50 2. Győri D. 5 3 1 1 44:36 7 3. Egyetértés 4 3 — 1 41:23 6 4. Távbeszélő 5 3 — 2 49:31 6 5. Kaposv. MTE 4 2 1 1 36:28 5 6. Ceglédi VSE 5 2 1 2 37:43 5 7. Szomb. Cipőgy. 4 2 1 1 27:37 5 8. Szolnoki MÁV 4 2 — 2 35:29 4 9. Hídépítők 4 2 _ 2 23:41 4 10. Bp. EgéSzs.ügy 3 1 — 2 17:31 2 11. Nagykanizsa 5 _ — 5 29:51 _ 12 . Pécsi BTC 6 — _ 6 33:53 — ★ A megyei asztalitenisz-bajnokság eredményeit vasárnapi számunkban közöljük. Kilenc gól esett a Pereg— Szigethalom ráckevei járási lo.bdarúgó-mérkőzésen. Boltos játékvezetése mellett, 300 néző előtt kezdődött el a találkozó, amelynek első félideje nagy iramot hozott. A vendégek szerezték meg a vezetést, majd nemcsak egyenlítettek, de Pusztai két góljával 3:l-re elhúztak a hazaiak. Szünet után az 55. percben kiállítás miatt tíz főre olvadt a peregi együttes, s a technikásabb vendégcsapat 4:3-ra elhúzott. A 88. percben még 4:4 volt az eredmény, a hajrában szerezte a győztes gólt Szigethalom és így végeredményben 5:4-re nyert. CEGLED Sürgősen, olcsón eladó keveset használt Berva-Moped. Megtekinthető vasárnap 8_ 12-ig, Puskin u. 1, udvarban. Szolnoki úti 10. számú ház azonnal beköltözhetően eladó. Ertekezni ugyanott. __________ K étsütős, csempés sparhelt olcsón eladó. Ugyanott használt kabátok is kaphatók. _ J ózsef Attila u. 12. Négyszáz négyszögöles parkban háromszobás, beköltözhető lakással, ház eladó. Szöllő utca 29. Eladó ház, VII., Nyár u. 19. szám. Azonnal beköltözhető. Építkezésből kimaradt keményfa svédpadló, ,25 m2, párnafával, fürdőszoba ajtó és ablak és gyalupad eladó. Érdeklődés szombat, vasárnap, Jókai utca 6. I APROHIRD Eladó háztáji szőlő, lakható épülettel. _ Z öldhalomtól 3 percre. Értekezni: Kinizsi u.. 3. Ugyanott szarufák, lécek, tetőcserép kaphatók. Beköltözhető ház 187 n.-öl telekkel és 400 n.-öl szőlővel elarló. _ B ajza utca 417. Egy mosógép eladó. _ Wesselényi utca 30. alatt.__________________ T elek eladó. Vadász u. 1, szám alatt. Sürgősen eladó Lach- ner György utca 11. számú ház (IV, kér. volt Koszorú utca) 380 n.-öl telekkel, 130 n.- öl szőlővel, gyümölcsfákkal, két részre is alkalmas, utcáról Is leválasztható. Jó állapotban levő kályha eladó. Köztársaság utca 32. ETESEK Vasvári utca 5. számú ház kedvező fizetéssel beköltözhetően sürgősen eladó. Dózsa György utca 33. szám alatti azonnal beköltözhető ház eladó. Werra fényképezőgép és külföldi törpe táskanagyítógép eladó. III. kér. Bem utca 16. Szöginél. Csengeri szélén 200 n.- öl szőlő, házhelynek is eladó. Értekezni lehet: Oroszlán u. 2. alatt. Beköltözhető ház, két szoba, konyhás, eladó. Megtekinthető szombat és vasárnap. _ Trombitás u. 3. Vágó- hid mellett. Szép hálószobabútor, konyhabútor, rekamié eladó. Cegléd. Fürst Sándor utca 22. tm —n———p Nagykőrösi Szeszfőzde Vállalat a törköly átvételét megkezdte a téglagyári üzemében. Ugyancsak a törköly- főzésre az előjegyzés megkezdődött. Üzemképes Vauxhall személygépkocsi eladó Cegléd, Teleki u. 23. Szőlőtermelők! A mustárakkal kapcsolatban közöljük, hogy az olaszrizling és ezerjó kiemelt mustárak csak 19 cukorfokon felüliekre vonatkoznak, éspedig Pest megyében kizárólag Cegléd város, Csemő és Nyársapát községekben termett áruféleségekre. Pest- Szolnok megyei Állami Pincegazdaság, Cegléd. ________________ E ladó 175-ös Jáwa motorkerékpár, (mint az új) és 125-ös Danuvia ió állapotban. Nagykőrös, Kecskeméti u. 19. sz. A Ceglédi Városi Tanácsi Építőipari Vállalat, Cegléd, Damjanich u. 5. sz. felvételre keres építőipari technikust szakipari vonalra, megfelelő gyakorlattal. — A fizetés megegyezés szerint. Felvételre lehet jelentkezni a vállalat központjában. Tel.: 287. Eladó ingatlanok a ceglédi járás területén: Cegléd: 2 szoba, konyha, fürdőszoba, speiz, 2 veranda, villanyvezeték van. 250 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára 150 ezer forint. 2 szoba, előszoba, konyha, speiz, vízvezeték van, 148 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 120 000 Ft. Szoba, konyha, kamra, speiz, cserépte* lős. vízvezeték van. Beköltözhető. Ara 5Ö ezer forint. 4 szobás, konyhás, I fürdőszobás lakás, 400 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára 150 000 Ft. 1 szoba, konyha, speiz, kamra, mosókonyha, cseréptetős. Azonnal beköltözhető. Ara 60 ezer forint. 3 szoba, fürdőszoba, hall, íjprázs, pince, cseréptetős. konyha, azonnal beköltözhető. Ara 120 ezer forint. 473 n.-öl telek, szoba, konyha, kamrás épület, cseréptetős. Beköltözhető. Ara 15 000 forint. 200 n.-öl telek, üres, bekerítetlen. Ara 20 ezer forint. 180 n.-öl telek 10 m-es lebontani való épülettel. Ara 85 ono Ft. Törtei: 778 n.-öl üres keHtet- len telek. Ara 20 000 forint. Népes mezőny, abonyi sikerek az Alföldi Kupa ifjúsági birkózó-viadalon A Pest megyei KlSZ-bizott- ság által kiírt Alföldi Kupa kötöttfogású ifjúsági birkózó- verseny első fordulóját Abony- ban bonyolították le nagy számú közönség előtt. Szolnok, Bács-Kiskun, Hajdú és Pest megye képviseltette magát a viadalon. Negyvenhét fiatal lépett szőnyegre, a következő sportkörök versenyzői: Abonyi KSK, Szolnoki MÁV, Nagykőrösi Kinizsi, Ceglédi Vasutas, Lajosmizsei KSK, Monori SE, Dunakeszi 201. sz. ISK, Kábái MEDOSZ, Kecskeméti TE, Debreceni MÁV, Jászberényi Lehel. Lepkesúly: 1. Vies (Abony). Légsúly: 1. Deák (Nagykőrös), 2. Vass (Jászberény), 3. Virágh (Abony). Pehelysúly: Rambó (Nagykőrös), 2. Zsemle (Abony), 3. Nagy L. (Debrecen). Könnyűsúly: 1. Papp (Jászberény), 2. Pulai (Kecskemét), 3. Varga (Monor). Kisközépsúly: 1. Bíró (Cegléd), 2. Hamar (Jászberény), 3. Vágó (Szolnok)/' Nagyközépsúly: 1. Csorvási (Nagykőrös), 2. B. Nagy (Szolnok), 3. Falusi (Abony). Kisváltósúly: 1. Balassa (Kecskemét), 2. Király (Abony), 3. Kovács I. (Nagykőrös). Nagyváltósúly: 1. Szikszai (Abony), 2. Magyar (Abony), 3. .Vágó (Kaba). Félnehézsúly: 1. Jáger (Abony), 2. Kiss I. (Abony). Nehézsúly: 1. Szabó (Abony), 2. Zalavári (Dunakeszi 201. sz. ISK). Sportkörök közötti pontversenyben: 1. Abonyi KSK 31, 2. Nagykőrösi Kinizsi 16, 3. Jászberényi Lehel 11. INNEN — ONNAN A Ceglédi Járási TST szombaton olimpiai napot rendez Cegléden. Az érdekesnek ígérkező esten Gerevich Aladár kardvívó, sokszoros olimpiai és világbajnok tart beszámolót. Ellátogat a városba a magyar férfi tőr- és párbajtőr-válogatott is, amelynek tagjai bemutató mérkőzést vívnak (elektromos találatjelző készülékkel). Az érdekesnek ígérkező eseményt nagy érdeklődés előzi meg a városban. ★ Vecsésen a fiatal kézilabdázók csapata az öregekkel vívott barátságos mérkőzést. A fiatalok lelkesedéssel ellensúlyozták az idősebbek nagyobb tapasztalatát és megérdemelten nyertek 17:14 (10:7) arányban. VMTK fiatalok: Honti — Sárosi, Szopper, Körmöczi O., Alaxa, Körmöczi J., Babocsa. Csere: Urbanek. öregek: Pleíka — Eisen, Geringer, Drabek, Püspöki, Molnár, Nagy dr. Csere: Pécsi és Csernyi. G: Szopper (5), Urbanek (4), Körmöczi O. (3), Babocsa (3), Körmöczi J. (2), ill. Drabek (8), Eisen (5), Geringer. Jó: Honti, Körmöczi O., Szopper, ill. Pleíka, Drabek, Eisen. ★ Labdarúgó Budapest-baj- nokság II. osztály. Közép csoport: Gödöllői Agrár egy etem —Rákoshegy 3:2 (1:1). ★ A Pest, megyei Természetbarát Szövetség a szakosztályok életéről albumot készít. Ez úton is kéri a szakosztály- vezetőket, hogy á túrákról- néhány soros leírást, S ha lehetőség nyílik, egy-két darab 6x9-es fényképet küldjenek be a szövetségnek. MIRŐL OLVASHATUNK KÉPESlÜrSÁG E HETI SZÁMÁBAN? Utazás Rezi három térképén, A műtét sikerült * DlOVFRfS (Szabó Pál írása) Beszámoló két Heves megyei tsz építkezéseiről 60 márkáért egy brarciante A magyar sport 1961. évi nemzetközi programjából. + Előfizethető és példányonként Is vásárolható a postás kézbesítőknél és hírlapárusoknál. %