Pest Megyei Hirlap, 1960. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-22 / 224. szám

I960. SZEPTEMBER 22, CSÜTÖRTÖK mT/Ciritm Tíz éves a Forte laboratóriuma Még szedik a paradicsomot és a paprikát a ceglédi járás termelőszövetkezetei ahol a szakszerű gondozás eredményeképp az öt holdról 400 ezer forintot meghaladó bevételt értek el. Előrelátható­lag szeptember utolsó napjaiig szedik még a járás kertészke­dő termelőszövetkezetei a pa­radicsomot és a paprikát, amit azonnal a fővárosi piacokra küldenek. Részlet a bari táló üzemből Részlet a kiértékelőből oldani. A pártvezetőség, ha a mostani kicsiny párthelyi­ség megfelelne erre a célra, még azt is átadná. Párt, ta­nács, tsz keresi, de egyelőre még nem találta meg ezek­nek a problémáknak a meg­oldását. Bíznak azonban, hogy bár az idén nem is sike­rül, a jövő iskolaév kezde­tére valamilyen módon meg­teremtik a napközi otthont, a bölcsődét pedig, ha csak egy lehetőség vafi rá, még ha­marább, a tavaszi munkák megkezdése előtt. ÖRÖMEINK — GONDJaiisn Őszi vásár A kereskedelemben is kez­dődnek az őszi csúcsforgalom napjai, az őszi „nagy vásárlá­sok” első jelei már mutatkoz­nak. Az idei őszi vásáv min­den bizonnyal még nagyobb forgalmú lesz, mint az elmúlt éveké, hiszen nemcsak az igé­nyek nőttek, hanem bővültek az igények kielégítésének le­hetőségei is. Az esztendő ed­dig eltelt hónapjainak tapasz­talatai azt bizonyítják, hogy a termelőszövetkezeti paraszt­ság, elsősorban a tsz-közsé- gekben, de másutt is, többet vásárol, mint egyéni gazda korában. Nemcsak a felszaba­duló befektetés — amit az­előtt gazdasági beruházásokra tartalékolt — szabadult fel, de nem egy helyen a biztos jöve­delem is vásárlóerőként je­lentkezik, hiszen a szűkösebb napok, a létbizonytalanság, mint gazdasági tényező, meg­szűnt, nem kell tartalékolni „rossz napokra’1. Az eddigi tapasztalatok is arra figyelmeztették a keres­kedelem dolgozóit, hogy még bőségesebb, gazdagabb áru­készlettel várják az őszi csúcsforgalmat. Van is örven­detes tapasztalat, sok helyről. A földművesszövetkezeti és állami kereskedelem egyaránt jelentős készletekkel várja a vásárlókat. Ugyanakkor akad olyan tapasztalat is — első­sorban a kisebb falvakban —, hogy a boltok nem kértek megfelelő utánpótlást, olyan „hiánycikkek” szerepelnek a bolt listáján, amelyek a szom­széd falu üzletében tucatjával kaphatók, csak éppen az óva­tos boltvezető nem rendelte meg. Még nem késő — pó­tolni lehet a mulasztottakat, hiszen a termelőszövetkezetek eredményes esztendőt zárnak, s nem kevés az egyéni pa­rasztok jövedelme sem. Az embereknek van miből vásárolniok — becsületes munkájuk teremtette meg a lehetőséget —, a kereskede­lem kötelessége, hogy bizto­sítsa is, legyen miből válo­gatni, a fokozódó igényeket kielégíteni. Nem árt, ha a földművesszövetkezetek fel­ügyelő bizottságai afféle ,.röp”-ellenőrzést tartanak az üzletekben, megnézik, hogy minden rendben van-e? Vo­natkozik ugyanez az állami kereskedelemre is, hiszen ott sem kisebbek a feladatok. Mindez azt biztosítja, hogy a kereskedelem a csúcsforgalom lebonyolításában jelesre vizs­gázzék, öregbítve az állami és szövetkezeti kereskedelem jó nevét. (m) A SOK KÖZÜL: KETTŐ Egy nap sem telik el anél­kül, hogy ne érkezne égjük vagy másik üzemből vállalás a Csepel Autógyár KISZ-bi- zottságára. Különösen az ifjú­sági brigádok készülnek nagy versenjTre. Most még a „rajt” utáni pillanatoknál tartanak, de látogatásunk alkalmával meggyőződtünk; izgalmas haj­rára. szép eredményekre van kilátás. Az alábbiakba« két, brigá­dot mutatunk be — a sok kö­zül. A hetedik pont Egy hónappal ezelőtt tették alapos töprengés, fejtörés után a kongresszusi vállalást. A ceruzarágesálás közben eszük­be jutott Plézer János, az „újonc”. Egyik eltávozott brigádtag helyett csatlakozott hozzájuk, o műhelyben most tölti a második esztendőt. Nem szakmunkás, betanított. Ügyes, szorgalmas fiatalem­ber. de nem árt olykor megr állni a hátamögött. tanácsot, útmutatást adni. — Ha egy kicsit igyekszik, kiváló dolgozó lehet — fon­tolgatták, s máris felírták a hetedik vállalási pontot: ..Oberfrank József segítsége révén Plézer János eléri a kiváló dolg.ozó szintet.” A hajtóműgyár C-műhelyé- ben dolgozó négytagú eszter­gályos brigádból hárman „ki­váló dolgozók”. Mi sem ter­mészetesebb. mint az, hogy a negyedik is az legyen. Ha nem megy csupán a maga erejé­ből, akarásából — segítik a többiek. Elsősorban Oberfrank József, aki huszonnégy éves korára a legnagyobb szak­tudással, tapasztalattal ren­delkezik közöttük. Valamennyien úgy érezték: a hetedik pont teszi fe] vál­lalásukra a „koronát”. Azóta egv hónap telt el. Hogy sikerül-e tervük, még nem tudni. A „kiváló dolgozó” oklevelet nem adják könnyen. Fiat hónapon át egyenletes, jó teljesítményt kell Plézer Já­nosnak elérnie, s ez önmagá­ban még' nem is elég. A mi­nőségre. munkafegyelemre, szerszámtakarékosságra is ügyelnie kell. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy Plézer János óvatosan, figyelmesen, gondo­san végzi munkáját, s féltőn ügyel arra. ne múljanak a percek feleslegesen. FIa a be­állító nem ér rá kést köszö­rülni, odaszalad Jóskához, át­hívja, Ezzel is időt nyer, nem kell tétlenül várnia Laci bácsit, a beállítót. A brigádvezető hí­vás nélkül, napközben, több­ször is meglátogatja. Néha csak némán figyeli a fiatalember munkáját, néha meg odaszól, hogy ezt így csináld, amazt meg úgy. Plézer János tudja, hogy Oberfrank József éveken át tanulta a szakmát, gya­korlata is több — hálás a se­gítségért. Plézer János augusztusi át­lagteljesítménye: 112 százalék. A legjnagasabb a brigádtagok közül. Még a „tanítómesteré­nél” is több. Az Oberírank- brigád együtt örül a jó ered­ménynek. Mert a vállalást együtt tették, s valamennyien felelősnek érzik magukat az oklevélért. Mindent együtt — Pista, jött egy terven- felüli munka, megcsináljátok? — Hozhatják nyugodtan. — De nagyon kénjres szer­számok! — Ismerhetne már minket... , S Gerencsér művezető nem /xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxvxxxxvxxxxvxxvxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxnv.^ folytatja tovább. Igaza van ^4 Rovni Pistának. Ismerheti ||I||11S- 4 őket... Tudhatja, hogy ..fiai" HpimLs'''' HHH 4 < i gygg 4 Amit kiadnak a kezükből, azt S ^megnézhetik, mesmut thatják 4 akárkinek. Elsőrendű munka ■kL fsji '' ' vBÉHéÉhI . W ^ Csak el ne bízzák maqukat Szabó Istvánná technikus a nyers film elektromos töltését vizsgálja az általuk készített műszerrel (MTI-foto, Mező felv.) Fiimérzékenység mérése din szenzitométeren 4 4 Szó ami szó, a Rovni-brigád 4 tagjai tisztábaif vannak ké- 4 pességeikkel. Mióta elnyerték 4 a „szocialista munka ifjú bri- 4 gádja” címet, mintha égj7 fej- 4 jel ki is magasodnának a ^többiek közül. Merthogy min- 4 denki róluk beszél az üzem- ^ ben, még az üzemi újság is 4 róluk írt. Jutalmat kaptak, 4 nem is egyszer. És lám, az 4 utóbbi hetekben két elismer­ten jó lakatos kérte közéjük a felvételét. A második félévre és a KISZ-kongresszus tiszteletére tett felajánlásuk azt bizo­nyítja: nem elégednek meg az eddigi eredményekkel, tovább akarnak jutni egy lépéssel. Felajánlásukban sok min­den szerepel. Szerszámok ha­táridő előtti legyártása, túl­óracsökkentés, minőségi mun­ka és a fegyelem további erő­sítése. Van azonban néhány mon­dat, ami ezeknél is figyelemre méltóbb. Az egyik: „Golcs Já­nost (ő az égjük új brigádtag) a KISZ soraiba ajánljuk”. A másik: „A külföldről beérke­zett szikraforgácsoló gépet mi­nél szélesebb körben felhasz­náljuk.” Látszólag különálló, egy­mástól eltérő dolog Golcs Já­nos KISZ-tagsága és a szikra- forgácsoló. De azért — a bri­gádvezető szerint — összefüg­gés van közöttük. Golcs János kivételével a brigád valamennyi ifjúmun­kása tagja a KISZ-nek. Rovni István brigádvezető az üzem KISZ-vezetőségének is tagja. O már tudja, milyen felada­tokat jelent a fiatalok között az új technológiai eljárás el­terjesztése. Ez esetben a szik­raforgácsoló, amellyel sokkal gj'orsabb, sokkal jobb minő­ségű munkát lehet végezni. Ki ragaszkodjon az újhoz, ha nem éppen ők? Amikor úgy örül a szívük, ha egy különösen nehéznek látszó munkát jól elvégeznek! Többek között ezért is jó, ha valamennyien tagjai a Kommunista Ifjúsági Szövet­ségnek. Ha Golcs János is ott lesz a taggyűlésen, meg­beszéléseken, ha ő is tanul- mánjmzza a KISZ irányelveit, akkor könnyebb lesz a dol­guk. A brigádban nemcsak jó lakatosokra van szükség. A nyolcórai becsületes munka még nem elég. Szocialista közösség kialakítására törekednek. Együtt és egymásért — ez a cél vezérli a brigádot. Egyik nap vidám sörözéssel töltik az estét, máskor meg bent­maradnak az üzemben és tár­sadalmi munkában megcsinál­ják azt a 80 darab formázó­dobozt, ami égetően kell a precíziós öntödének. Gerencsér művezető úgy vélekedik, nincs még egy ilyen brigád a gyárban. Lehet, hogy igaza van. De azért nem lesz baj, ha kide­rül: nincsenek egyedül. Bendc Ibolya Kihasználják a nyár vége száraz, napos idejét a ceglédi járás termelőszövetkezetei és a fagyok, valamint_ á 'hajna'i de­rek beálltáig folyamatosan szedik a paradicsomot és a paprikát. A paradicsom általá­ban közepes termést, holdan­ként 80—90 mázsát adott. A paprika legjobban az abonyi József Attila Tsz-ben vált be, Megoldották az óvodagondot, tervezik a napközi otthon és a bölcsőde megnyitását Inárcson ^ Október vége táján költö- ^ zik az Inárcsi Községi Ta- ^ nács,- a megüresedő tanács- '/ házát pedig a termelőszö- | vetkezet irodái foglalják el. ^ A mostani tanácsháza tulaj- ^ donképpen a tsz-központ te- ^ rületén áll, udvarán a gaz- ^ dasági épületek között, két ^ szűk helyiségben dolgoznak ^ a tsz irodái. Olyan kicsik ^ azonban ezek az irodaszo- ^ bák, hogy nyugodt munká- ^ ról bennüli szó sem lehet. A ^ tsz vezetősége éppen ezért ^ ügy döntött, ingatlant vásá- ^ rol és felajánlja cserébe a ^ tanácsnak. Nemrég megfe- ^ lelő és tanácsház céljaira ^ könnyen átalakítható lakóhá- ^ zat vett a tsz, amit a tanács ^ elfogadott csereingatlannak. Pár hét múlva mái* be is költözik. / ^ Az új tanácsháza csaknem ^ egy holdas, 1400 öles telkén ^ nyolcszáz négyszögöl a szőlő ^ és gyümölcsös, amelynek ^ megmunkálása ezután a ta- ^ nácsra hárul. Egyelőre még ^ nem döntötték el, hogyan ^ műveltetik meg a telket. Két £ terv is felvetődött. Az egyik ^szerint felesben adnák ki a ^ hivatalsegédnek, a másik í szerint pedig a tanácsi dol- £ gozók művelnék meg. De £ akár így; akár úgy döntse- í nek; akár másféle megoldást £ találjanak, annyi liétségte- ^ len, hogy a szőlő és gyümöl- ^ esős tiszta jövedelme a köz­ségi tanács költségvetési be- ^ vételét képezi és tekintve, £ hogy eddigi tulajdonosa £ évente jó egynéhány akó bort ^szüretelt, ez a bevétel nem £ lesz megvetendő összeg. A \ tanács tehát előnyös cserét £ csinált. V ; De jól járt a tsz is, mert végre központjában jut meg- J felelő irodahelyiségekhez. A £ jelenlegi tanácsház egyik he- J lyisége azonban nem üre- 5 sedik meg, továbbra is a párt- \ szervezet foglalja el. Csak \ nemrég, Inárcs tsz-községgé \ alakulásakor költözött ide. \ Addig tágas, saját házában \ működött a pártszervezet, onnan, hurcolkodott át a ta- J nácsház egyik kis szobájába. \ Miért? Mert a községi párt- \ vezetőség, látva, hogy a falu \ egyik legnagyobb problémá- \ ja az óvodakérdés, helyisé- ; gét átengedte napközis óvo- \ da céljára. Inárcson akkor \ nyílt meg' az első óvoda, ad- < dig sohasem volt a község- ! ben. ; Most még a bölcsőde és az \ iskolai napközi otthon égető ; problémáját szeretnék meg- * * . A Forte Fotokémiai Ipar kutatólaboratóriuma 1950-ben alakult. Létrejöttét követelőn sürgette a hazai fotokémiai ipar nagyarányú fejlődése, valamint a termékekkel szemben tá­masztott, állandóan fokozódó minőségi követelmény. Az ex­portképesség biztosítása érdekében a választékot is bővíteni kellett, ami új cikkek bevezetését, új gyártástechnológiák ki­dolgozását tette szükségessé. A kutatólaboratórium főfelada­tát, kezdettől fogva a különböző színes, fényérzékeny anya­gok előállítása képezte. A színesfilm-kísérletek üzemi méret­ben 1955-ben kezdődtek és ezek eredményeként a termékek rendszeres gyártása 1958-ban megindult. Egyidejűleg a színes papírkísérletek is megkezdődtek. Minden remény megvan ar­ra, hogy a színes papír még ebben az évben a felhasználók kezébe kerül. A kutatólaboratórium elsősorban a termelést közvetlenül befolyásoló kérdésekkel foglalkozik, de a távo­labbi jövő tudományos problémáit is vizsgálja.

Next

/
Thumbnails
Contents