Pest Megyei Hirlap, 1960. augusztus (4. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-14 / 192. szám
Otthonába hozza a római olimpiai játékokat az ORION televízió Az AT 403. Orion-készülékkel bel- és külföldön százezrek nézik majd a magyar olimpikonok küzdelmeit. Televízióvásárlásnál ne felejtse el ORION világmárka! Kérje a szaküzletekben! 1960. AUGUSZTUS 14. VASÄRNAP wsr MEG r/flHliP UJ MAGYAR FILM BEMUTATÓJA Mint minden évben, úgy az idén is új magyar filmet tűznek műsorra a mozik az alkotmány ünnepének hetében. A Rangon alul című vígjáték egy fiatal pár humoros jelenetekben bővelkedő házasságának történetét meséli el. A film írója Hámos György, rendezte Bán Frigyes, zenéjét Gyulai Gaál János szerezte, operatőrje Hegyi Barnabás. A főbb szerepeket Sulyok Mária, Ráday Imre, Bitskei Tibor, Sólyom Ildikó, Psota Irén, Márkus László, Fónay Márta és Pécsi Sándor játssza. HÍRADÁS AZ ÜZEMEKBŐL: Új élüzemek—Fiatalok segítsége a Váci Cementműnek — Újítók kiállítása a Csepel Autógyárban ELTEMETTEK FÜSI JÓZSEF ÍRÓT Szombaton a Farkasréti temetőben nagy részvéttel temették el Fiisi József neves írót és műfordítót. Az írók és irodalmi élet képviselői nevében Murányi Kovács Endre, barátai nevében Török Sándor búcsúztatta a halottat. Hivatalos nyereményjegyzék a lottó 33. játékhetéről A lottó 33. játékhetére beérkezett 4 157 675 szelvény, öt találatos szelvény nem volt. Négy találatot 85 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 36 685 forint. A három találatos szelvények száma: 5280, ezekre a szelvényekre egyenként 295 forintot fizetnek. Két találatot 127 279 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 12.50 forint. UJ BÜZÄFAJTA A Szovjet Tudományos Akadémia központi botanikus kertjében N. V. Cicin akadémikus olyan búza-tarackbúza keresztezésével létrehozott hibridfajtát tenyésztett, amelynek terméshozama mintegy hatvan mázsa hektáronként. Az új búzafajtát már 250 000 hektáron vetik. Ismét elnyerte az élüzem címet a Budakalászi Textilművek. A megtisztelő kitüntetést harmadszor szerezték meg a gyár dolgozói — ez alkalommal az elmúlt félévi kiemelkedő teljesítményükért. Köztudomású, hogy ma már a textilművek komoly exporttevékenységet folytat, nemcsak a közeli, hanem a távoli* országokkal is. Az elmúlt hat hónap során eleget tettek a budakalásziak exportkötelezettségeiknek, tovább javult a termelékenység, s jóval olcsóbban termeltek, mint azt a terv előírta. Az élüzemavató ünnepséget, augusztus 18-án, fél háromkor tartják meg a textilművek kultúrházában. Ekkor emlékeznek meg az alkotmány törvénybeiktatásának évfordulójáról is, s a kettős ünnepségen adják át a kiváló dolgozó okleveleket. Jutalomként 75 ezer forintot osztanak ki. Az ünnepséget díszebád követi és kultúrműsor teszi színesebbé. Táviratban kaptuk a hírt: első féléves eredményei alapján a váci Forte-gyár ismét élüzem lett. A Szentendrei Kocsigyár ugyancsak elnyerte a megtisztelő kitüntetést. A Dunakeszi Járműjavító dolgozói pénteken délután a Magyarság Kultúrotthonban tartották vasutasnapi ünnepségüket. A zsúfolásig megtelt nagyteremben a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium képviselője köszöntötte a járműjavító dolgozóit, majd Bakó £ már most kell megvásárolni iskolai felszerelésünket! Károly igazgatónak átnyújtotta a vezérigazgatói elismerésről szóló oklevelet. Jó munkájáért a vállalat igazgatója, Koroknai Jenő főmérnök és Kováts Vencel főkönyvelő kiváló dolgozó oklevelet kapott. László Béláné irodavezetőt az érdemes vasutas oklevéllel és jelvénnyel tüntették ki. Kilencen kapták meg a kiváló dolgozó jelvényt, huszonötén a kiváló dolgozó oklevelet és az ezzel járó pénzjutalmat. Végezetül az egyéb pénzjutalmak szétosztására került sor. Az egész ország összefogott hogy minél gyorsabban és zavartalanabbá épülhessen második ötéves tervünk legnagyobb üzeme, a Váci Cement- és Mészmű. Különösen a fiatalok mutatnak jó példát. Nemcsak közvetlenül a váci építőtáborban segédkeznek, hanem közvetve is támogatják a cementmű építkezéséhez szükséges gépek szállítását. Például a Zagyvapálfalvi Bányagépjavító Vállalat csak 1961. júliusára vállalta két fontos szállítószalag elkészítését. Amikor az itt dolgozó kiszesek megtudták, hogy milyen nagy szüksége van a váci építkezésnek ezekre a gépekre — elhatározták, terven felül sürgősen elkészítik ezeket a gépeket. Surányi Imre 28 tagú brigádja augusztus 30- ra átadja a két szállítószalagot. Nagyszabású újítókiállítás nyílt a napokban Szigethalmon, a Csepel Autógyár MTH intézetének nagytermében. A kiállítás a szigethalomi gyárváros tízesztendős újítómozgalmát mutatja be szemléltető módon. 1950-től kezdve, sok millió forint megtakarítását eredményezték az itt beadott újítások. Több kiemelkedő, milliós önköltségcsökkentést eredményező újítások és találmányok születtek, s ezekkel most közelebbről is megismerkedhetnek a látogatók. A kiállítás augusztus 18-ig tart nyitva, délelőtt 10-től este 6 óráig. Nyolctagú újítóbrigád alakult az Egyesült Izzó váci televíziós képcsőgyárában. Már eddig is több jelentős újítás fűződik a brigád egy- egy tagjának a nevéhez, ezentúl még intenzívebben foglalkoznak a brigádtagok az újításokkal. Többek között vállalták, hogy a televíziós képcsőgyártás egyes berendezéseit tovább tökéletesítik, s az esetleges hibákat nyomban leszámolják. A már beadott és a jövőben létrejövő újításokkal a brigád ez év végéig 3 millió forintot szándékozik megtakarítani. Vállalták, hogy valameny- nyien elérik a kiváló újító szintet, s tetemes megtakarítással csökkentik az önköltséget. A váci újítóbrigád egyébként versenyre hívta ki az Egyesült Izzó Pesten dolgozó újítóbrigádjait. A verseny feltételei között az eredményesebb újítómunka, a műszaki fejlesztés elősegítése szerepel. A ceglédi fűtőház, vasútállomás, pályafenntartás dolgozói már tegnap délután hozzákezdtek a tizedik vasutasnap megünnepléséhez. Az ünnepséget egybekapcsolták a 25. évfordulóját tartó Ceglédi Vasutas Sportegyesület jubileumi megemlékezőjével. Tartalmas műsort állítottak össze a kétnapos megmozdulásra. Tegnap délután került sor a nagygyűlésre, s ekkor adták át a kitüntetéseket, a soronkí- vüli előléptetéseket, és a különféle jutalmakat a ceglédi vasutasoknak. A nyugdíjas dolgozókat virágcsokrokkal ajándékozták meg, a sportegyesület oklevelet nyújtott át legkiválóbb tagjainak. Ma reggel zenés ébresztő köszönti a ceglédieket, délelőtt a vasutasok megkoszorúzzák az emlékművet és délután kerül sor a nagyszabású vasutasnapi sportrendezvények lebonyolítására. Súlyán Pál A „barokk-város" központjában Vaóutaónap i döó/ze nid M a ismét őket ünnepeljük, köszöntjük a 10. vasutasnapon. Gondolatban megszorítjuk valamennyiük kezét. Odatesszük az ünnep virágait a mozdonyok homlokára, a tehervagonok fékező bódéjai- ra, a modern vezérlőasztalokra és a régi váltótornyokra, a javítóműhelyek munkapadjaira, a kalauzi táskákra és az irodák asztalaira. Ez a nap az övék, az ő ünnepük, de a miénk is. Nehéz szolgálatot teljesítenek a szocializmus építésében. Az egyre gyorsuló alkotómunka nehéz, éber figyelmet követelő, felelősségteljes, sok áldozatot kivánó őrhelyén állnak. Éppen ezért úgy ünnepelhetjük a legméltóbban őket, ha számbavesszük munkájuk eredményeit. Pest megye vasutasai kétszeresen megérdemlik az ünneplést, mert nap mint nap teljesítették kötelességüket, de azért is, mert többet tettek, mint a többiek. Ezt bizonyítja, hogy a MÁV Budapesti Igazgatósága, ahová megyénk vasutasai is tartoznak, az igazgatóságok versenyében az első helyre került. Elnyerte a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium és a Vasutasok szakszervezete közös vándorzászlaját. K iemelkedő munkájukat bizonyítja az is, hogy becsülettel teljesítették első féléves tervüket. Nemcsak a nagyobb állomásokon, a kisebb forgalmú szolgálati helyeken is kiválóan helytálltak a megye vasutasai. Délegyháza állomáson például 109,9 százalékra, Vecsésen 117,6. Túrán 113,9. Tápiószelén 112,4, Pilisen 111,2, Monoron 110, Táborfalván 118, Vácrátóton 116,8 százalékra teljesítették a féléves tervet. A szobi és a ceglédi vasutasok kiemelkedő munkáját bizonyítja, hogy a tizedik vasutasnap alkalmával vezérigazgatói kitüntetésben részesültek. Rajtuk kívül a legtöbb állomás dolgozóiról elmondhatjuk, hogy a lehetőségekhez képest, a legjobban hajtották végre a menetrend és az utazási sebesség betartásával a vonóerő és a kocsipark maximális kihasználásának fontos feladatát. Sokszáz vasutas dolgozóról mondhatnánk el, hogy derék munkát végzett, köztük Juhász Sándorról, az üllői pályafenntartás dolgozójáról, aki a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetésben részesült, Rózsa Gyula mozdony- vezetőről, aki a ceglédi fűtőház dolgozója és jó munkája eredményeként elnyerte a Kiváló vasutas címet, a torbágyi Fülöp István elektrikusról, a monoi-i Molnár Ilona szolgálattevőről, a szobi gazdasági vasút mozdonyvezetőjéről, Kroiter Károlyról, akik az Érdemes vasutas kitüntetésben részesültek. Most, a nyári nagy forgalmat bonyolítják le és már készülnek az állandóan ismétlődő, úgynevezett őszi csúcs- forgalomra. Számba veszik az erőket és a feladatokat. Nem könnyű a dolguk. Bár államunk nagy gondot fordít a közlekedés fejlesztésére, korszerűsítésére, még sokat kell tennünk, az igények teljes kielégítése érdekében. Ez azonban nemcsak a vasutasok dolga, hanem mindnyájunké. Jó, ha erre is gondolunk az ünnepen. N ekünk, kívülállóknak nem az a dolgunk, hogy beleszóljunk a vasutasok munkájába. De elősegíthetjük annak sikerét, ha fegyelmezettek, megértőek, türelmesek, segítőkészek vagyunk. Elősegíthetjük a közlekedés fejlődését úgy is, ha még jobban dolgozunk, több hasznot hajtunk az országnak. Az egyik családtag gondja az egész csalódé. Országos gondnak kell lennie a közlekedésnek is. Szolgálja a tizedik vasutasnap e gondolat további elmélyülését, a vasút dolgozóinak fokozott segítését, munkájuk még nagyobi} megbecsülését. ÚJ KISHAJÓ A DUNÁN A Pest megyei Kishajózási Vállalat horányi üzeme alig egy év alatt fejlődött hajójavító műhelyből „hajógyárÜnnepélyes pillanat! Szilánkokra törik a hajó oldalán a pezsgős üveg. Nagy Lászlóné, a hagyományos szokás szerint, felavatta a „Leányvár”-t. rá”, már a hetedik kishajót kély vízben is tudjon közle- bocsátják vízre. kedni. Méghozzá határidő előtt! — További tervek? — A „Leányvár”, az új ha- — Bővíteni az üzemet és jó — mondja Berényi István minél több ilyen kishajót A sólyatérről, a bezsírozott deszkákon, vízre csúszott a hajó. igazgató —, a horányi dolgozók becsülettel teljesített augusztus 20-i munkafelajánlása eredményeként, nyolc nappal korábban készült el. A negyvenkét személy szállítására, ugyanakkor'kőmp vongyártani. Szeretnénk, ha egykét év múlva a megyében mind a huszonkét • dunai átkelőhelyen korszerű, motoros révjárat közlekedne. így.' mi) Magasan áll a nap az égen. Hogy visszatért a kánikula, az élénk forgalmú szép Duna menti város, Szentendre központjában is lelassult az élet: a majdnem kihalt utca macskakövein most csak gyermekcipők kopognak. (Gábor Viktor felvétele) tatására is alkalmas, laposfenekű, motorost Jordán Ri- chárd főmérnök úgy szerkesztette, hogy 65 centi, se