Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-08 / 160. szám

4' KW MECVEI y^trtop 1960. JÜLITJS 8. PÉNTEK Akár egy régi időkről szóló film mesés részlete: óriás park, sziklaszínű terméskő-ke­rítéssel, vaskapuval, jó illa­tú, sok színű rózsakerttel, s közöttük kanyarog a zöld gyeppel övezett sárga út... Az ember várja, hogy egyszer- csak „futó paripák” repülje­nek elő a törékeny-könnyű hintóval... és erre begör­dül egy kék színű furgon­kocsi, a megyei tanács nép­művelési autója. Vendégeket hoz a nagy napra, amely nem más, mint a könyvtárosok egyhetes tanfolyamának ün­nepi zárása. — Tíz éve könyvtáros va­gyok, de ez a hét többet se­gített, mint amennyit egy év­tized alatt csip-csupp taná­csokkal kaptam — meséli Papp Jánosné, szigetszent- mártoni könyvtáros. Vajon igaza van a sziget- szentmártoni asszonynak? Sokan állítják, hogy igen. De azon igazán kár vitázni, hogy mennyi évet ér vagy pótol ez a pár nap. Sokat — s ez elég. Megnéztem a progr a­mot is s ide mellékelem a to­vábbi véleményeket. Balettvizsga Gödöllőn KÖNYVESPOLC t\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ Artner Tivadar: Ismerkedés a művészettel Amor és Fszihé. Táncolják: Déry Éva és Kalmár Sándor. Ov\X\VVXNVNNV­Kiss Dénes: Gépek álma: Ember Én már megértem, hogy a gépek miről mormolnak egymásnak mesét, a kékes, fém-sóhajú sötétben mi izgatja kerekek tengelyét, fény-pillájuk lehunyva az égők miről álmodnak s az álló perszemek elválva a csarnok kövéről miként érik el néha az eget, s acélforgácsok hangyabolyában parányi fények nyüzsgése mért szép, mikor az ünnepi délutánon napot esztergál vídia-kék ég — Csodáival, ha múlik az ünnep vezérlő táblák nikkel homlokán formák várakozásai ülnek: minden gépdarab igazít magán — Méltóságteljes volt a hallgatás, míg szobrokként állt őrségül a csend. ... Tömör vasakból felfénylő kaszák meg-megsuhintják itt az idegent...! Erdókoszorúzta .^ek------------------------- ölelik a v ölgyet, a völgyben patak, a patak partján szőke lány és piros pántlika, mellette há­rom atléta termetű lovag és egy cinege legény. Körülöt­tük csend. Azaz mégsincsen csend, mivelhogy a termé­szet a legrekkenőbb hőségben sem moccanatlan, hangját azonban csak a cinege legény hallja: a füvek és virágok ser- cenő növését, a környező er­dőkben fészkelő madarak füttyét, a patak egyhangú muzsikáját, a fű között meg­búvó bogarak lakomájának vidám akkordjait. Igaz, ő sem a fülével, inkább a szí­vével észleli mindezt. A szi­vével, amelyben napok óta különös zenész húzza az is­métlődő dallamot: Szeretlek! Szeretlek! Mondom, a másik három és a lány mit sem hall a körü­löttük tobzódó muzsikából. A semmibe bámulnak, a meg- foghatatlanba, mintha ez je­lentené számukra az egész ragyogó világot. így a sza- vakkal is fukarkodnak, csak nagy ritkán hullajtanak el egyet-egyet. — Állati idő! — szól az el­ső lovag. Mire a lány: ■ — Klassz! — Meg kell dögleni! — kontráz: k a másik. A lány: — Meg. «— Tavaly is ilyen időt fog­PÁNTLIKA, MOTOR, CINEGE... tam ki a Balaton mellett! — így a harmadik. A lány szeme megrezdül. Hosszú, felcete pillái alól nézi a fiút, várva a folytatást — Az volt csak az élet! A nap a nőket is áttüzesitette! A lány foga közé veszi a virágot és szabadon maradt kezével kacéran megigazítja a pántlikát. — A nap nemcsak a Bala­ton partján perzsel. Most az első lovag lép ak­cióba. — Mi ilyen forróságban haj­tottunk két keréken Pesttől Szegedig. Az volt aztán • a verseny! A lány közelebb vackolódik hozzá és rávágja: — Klassz! A második sem hagyja ma­gát. — Nyáron legjobb motorral repeszteni. Százzal! A lány szótára kibővül. — Állati klassz! — és a motoros ölébe dobja a virá­got. A cinege keservesen hall­gat. A lány ráemeli álmos te­kintetét és lebiggyeszti ajkát. — Kisfiú! A lába ujjúig elpirul. Ami­kor az előbb idejött, már mondták neki. Egy barna ha­jú, kék halásznadrágos lány. Ott hűsölt az öreg fa árnyé­kában és könyvet olvasott. Csak akkor vette észre) ami­kor már majdnem belebotlott. Akkor mondta a lány. Egy csipetnyi gúny nem volt a hangjában, inkább kedves érdeklődés, mégis morogva hagyta ott. És sértetten. Most, hogy a szőke tündér mond­ta, boldog. Neki mondta! Az első lovag hamarosan felnevet. — Vigyázz, mert kiesik a szemed és poros lesz! A második fenyegetően mordul egyet. — A motorom szele is elsö­pör! A piros pántlika rázkódik a nevetéstől. Ez jobban fáj, mint a dur­va szó. Lehajtott fejjel, szé­gyenkezve elsompolyog. Csak este *átom őket újra.--------------- A táncparketté e lőléptetett, parafinnal fel­szórt betonlapon. A motor és a piros pántli­ka egymáshoz simulva forog, mint két kerék. Aztán eltűn­nek a színről. A fák közé kanyargó úton látom utol­jára egymást ölelő alakjukat. Nemcsak én. A cinege is. A szemében fájdalom tük­röződik. Talán egy világ om­lott össze benne ezekben a pillanatokban. Az első szere­lem minden keserűsége égeti az arcát. Amint távolodnak, úgy ejti mind lejjebb és lejjebb fejét. Szinte kétrét görnyed, mire alakjukat végleg felszippant­ja az induló este sötétje. Las­san elfordul az erdőtől, a tán- colóktól, az egyik asztalhoz botorkál és lehuppan a ke­mény kerti székre. Nem néz fel, fejét két öklére támasztja é» úgy bámul bele a semmibe. Nem tudom, mennyi idő te­lik el igy. Az alacsony pó­diumon harsog a zenekar. Hol lassabban, hol sebesebben csosszannak a lábak a síkos betonon; a szájak mosolyog­nak, kacagnak vagy éppen szerelmes szavakat suttognak önfeledten: a szemek lehuny­va, vagy tágra meresztve, kö­zömbösen vagy kérdőn, csil­logva vagy fénytelenül tekin­tenek a másikéba. A fiatal testek összesimulnak, szét­válnak, aztán újra megkeresik egymást: a karok gyengéden vagy nekiveselkedve ölelnek, vezetik a táncost, vagy meg- adóan vezettetnek, vérmér­séklet és engedelem szerint. Csak az én cinege barátom ül búnak eresztett fejjel és na­gyokat hallgatva. Egészen addig, míg... Nem messze------------------faltol magá­nyos fa nyújtogatja sötét szí­nű ágait az ég felé, mintha k éme, könyörögne az égiek- hez valamiért. A fa mellett magányos lány áll szipogva, könnyeit törölgetve. Arcát el­takarja ráboruló szőke ha­ja. Cinege felfigyel. Az egyik szomorú ember könnyebben megérzi és felfogja a másik szomorúságát, mint az, aki zajos kedvvel, derűsen mu­lat. Bár ő sem láthatja a síró lány arcát, de azért fel­kel és odamegy hozzá, hogy megvigasztalja. Bátortalanul hátrasimítja az előrehulló haj­tincseket, de vissza is engedi nyomban, a háta mögé rejt­ve mindkét kezét. Pántlika áll vele szemben. Kisírt szemmel, vörös arc­cal, remegőn. A lány lassan a fiúra eme­li tekintetét. Most rajta a meglepetés sora. Cinege lassan kinyögi. — Mi... mi tört... ki, ki bán... Mindkétszer belezavarodik a szóba. Túlságosan hirtelenül hullott rá az élmény, hogy itt áll a lánnyal — egye­dül. Pántlikával. Amaz alig hallhatóan sut­togja. — Megütött... — Megütött? — hökken meg Cinege. — ... Mert ... mert nem... Nem érti. Ártatlan arccal rákérdez. — Mit nem akartál? Egy pillanatra néma döb­benet ül ki a lány szemében, aztán gúnyosra fordul tekin­tete. — Eprezni... kisfiú ... összerezzen. Az imént azt hitte, a véletlen melléje so­dorta a lányt, s hogy így történt, talán szívesen venné a közeledését is. A motor dübörgő érkezése riasztja fel. — Lelépni, öcskös... Ez neked tilos terület! A lányra pillant, talán most melléje áll, de az da­cosan elfordul. — Ne hisztizz, nyanya — karol bele a motor. — Lelé- celünk... vagy ha akarod, csörgünk egyet. Pántlika megvonja a vállát. — Tőlem ... Cinege tehetetlenül nézi, hogy újra elvigyék. Menne vissza az asztalhoz, de ekkor egy könnyű, kis kéz a vállához ér. — Táncolhatnánk ... Riadtan hátrafordul. A délelőtti halásznadrágos lány. Egy gondolatnyi ideig hitetlenkedve nézi, ugyan mit keres itt, aztán csendesen megindul mellette. A csöppnyi kéz abakar£i paszkodik... Az egyik tizenhat, a másik talán ha eggyel fiatalabb. Prukner Pál — Jó azoknak, akik most 1 kezdik — vélekedik Ladányi 4f János, a maglódiak könyvtá- \ rosa. 4/ Hogy miért? — Öt évvel ezelőtt, amikor 1j én kezdtem, magamnak kel- íj lett kiizzadni mindent. A íj mostaniak készen kapják: ta- $ nácsot, módszert, útbaigazí- íj tást... á y Mit mond a tanfolyam ve- 1, zetője? 1. y — Talán életem egyik leg- ^ szebb élménye volt ez a hét. 'j A jó hangulat és a tanulni- 1j akarás együtt nagyszerű volt. 1j Mindkettő a jó módszert dí- 2 cseri. | — Igaz, hogy mindenen raj- $ ta tartottam a szemem — 1j mondja. — Megismertem az ^ embereket, s azt, hogy milyen 1, az igényük. « tanulási formái 1j illetően. Talán ezért sike- % rült jól minden. ^ Ez igaz. S az is, hogy átszel- fj lemült arccal csodákat regél- ^ nek három kis kiállítás ren- ^ dezéséről, amelyet gyakor- 1, latként, egymást felülmúlva 1, „hoztak össze’’. A sok közbeszólásból és me- 4, sóból kikerekedik a valóban 1j \ icl sikerült és tanulságos gya- 4 ^ korlat. \ — Valami panaszkodnivaló í 'j csak akad? — kérdem búcsú « \ közben. j A nők már készek is a vá- fj klasszal; í ^ — Kevés volt a kirándulás $ 4f és sűrű az órarend ... Több 1j £ szívgyönyörködtető, idegnyug- '/ ^ tató séta kellett volna ... 'j Hiába, ők már a szívvel is 1j gondolnak. 4, Ezt tolmácsolom tehát: ; y / 4/ „Tisztelt vezetőség! Min- \ 4/ dent szépen megcsináltak az ! ^ idén. De jövőre tessék csa-! 1j tolni a tantárgyakhoz a szív- ! 4 panaszokat is!” <■ Tóth György í 4 4 RÉGI KASTÉLYBAN - MAI EMBEREK íj a rlner Tivadar könyve íj /í méltán aratott sikert a 1j könyvnapon. Nemcsak arról 1j van szó — hiszen ez esetben 4/ nagyon könnyű lenne az író 4/ dolga —, hogy a tárgy, a kép- 1j zöművészet története keltette ^ fel az olvasni vágyók érdek- 1j lődését. Maga az előadásmód 4/ olyan, hogy komoly figyelmet fj érdemel. £ A szerzőnek^ választania kel- 4 lett. Fiatal szakembernek kü- £ lönösen nehéz választás. £ „Népszerű” legyen-e, s ezért 4 mondjon le a maga igazi 4 munkájáról, az egyéni mú­lj gyarázatok, az új ötletek, a 1j felfedezés öröméről ? „Szaksze­lj rű” legyen-e és ezzel vállalja, 1j hogy műve nem jut el jo- ^ gos várományosához, a műve­lj szettel most ismerkedő olva- ísóhoz? y 1 A két út közül a harmadi- 6 kát választotta. Nagyon nép- íj szerű, egyszerű, világos, át- 1j tekinthető felépítésű a könyv, $ nyelvezete tiszta, kerüli a fö- 1j lös zsúfoltságokat, a körmön- 1j font bravúrt. Tehát az írói 1j közvetítés, az előadásmód az, % ami megnyeri az olvasót, még Ijha a művészetekhez egyelőre 1j nincs is sok köze. Maga a 1j tudományos hitelesség tekinte- Ijtében azonban nem ismer 1j tréfát, alapos és részletes, nem 'j egyszerűsíti bántóan, sema- % tikusan a művészet kialakulá- 0 sának, fejlődésének történe- ^ tét. Tankönyvet kaptunk és 'j jó olvasmányt, útikalauzt az 4 ismeretlen világba, de az is g haszonnal forgathatja a köny­vecskét, aki már „bevezetett” ezen a vidéken. Bíráló megjegyzés legfel­jebb egy lehetne. S ez általá­nosabb érvényű is, minden ismeretterjesztő könyvünk­höz csatolhatnánk jóformán széljegyzetként. Hogy tudniillik nem árta­na korunk elméleti problé­máival is foglalkozni. Ott még csak tájékozódik valahogy az olvasó, ahol régi ismeretei, iskolás emlékei jól-rosszul ki­segítik. Nehezebb a helyzet a modern művészet helyes ér­tékelésével. Itt még a termé­szetes arányok rovására sem ártana a bővebb, alaposabb felvilágosítás, hiszen annyi ellentétes és szélsőséges véle­ményt hallottunk és tanul­tunk erről. Vagy legalább az alapfogalmak megnyugtató tisztázására lenne szükség. Itt a könyv nem használja ki a jó alkalmat, inkább a „biz­tosabb” dolgok tárgyalását tű­zi ki céljául. A hazai vonatkozásokról is szívesen olvastunk volna töb­bet, akár a helyes művészi ér­tékrend megbontása árán. Közművelődésünk szempontjá­ból ez a fontossági és sürgős- ségi sorrend, még ha az adott mű alaprajza talán mást is ír elő. Egészében azonban sikerült, szép és okos könyv a Búvár­sorozat új és kedv-lt tagja. Színvonalas és érdekes. Zoltán Erzsébet II. Bidslrup karikatúrái É rdekes, lapozgatni öröm 'könyvecske jelent meg a ; napokban. A neves, haladó ! dán karikaturista kötetét bo- l csátotta közre a kiadó, immár \ szélesítve a kört, hazai szer- ; zők kötetei után most külföldi | karikaturista rajzait juttatva \ cl az olvasóhoz. Mit is lehet- í ne karikatúrákról írni, amikor ; látni kell azokat, hiszen min­'s den lapon csak egyetlen rö- 1 vid szó a „szöveg”, a rajzok \ maguk beszélnek. \ Mégis: sokatmondóak ezek 1j a rajzok, mert egy mélysége- 1, sen humánus embert mutat- |í nak be, aki ugyanakkor ne- 1j vetségessé tesz mindent — 'j ami csak rossz, megvetni 1, való, ami csúnyábbá vagy ne­hezebbé teszi az emberi éle- 1j tét. A humanitás és a nevet- 1j ségessé tevés nem ellentétes ^fogalmak, sőt: összetartozóak. 1, Mert az olyan ember, aki hu­.vxvvvvvxvxxvxvv\vxv\xvxv\\VvVV\\\\ViXV\VVXVV mánus, nem tűri azt, ami ret- rográd, ami hátrafelé húz. Bidstrup ilyen ember, s mivel művész, a saját nyelvén, a remekbe sikerült karikatúrák nyelvén mondja el vélemé­nyét, gondolatait. Az élet apró dolgaitól indulva, a leg­nagyobb dolgokig, minden ott található a kötetben. Ott van a hoppon maradt helyezkedő, a póruljárt szerelmes, de ott van az olyan hatalmas dolog is, mint a béke, a kardjával galambokat aprító katona, akinek kardja nyomán nem elpusztulnak a galambok, ha­nem rríinden kettévágottból új galamb lesz. Egyszerű nyelv ez, s egyszerűségében nagyszerű mondanivaló köz­lés. Ez biztosítja az ízléses, szép kiállítású könyv sikerét. (Képzőművészeti Alap Kiadó- vállalata.) — m — A Palotakerti Szabadtéri Színpadon rendezte meg a gö-; döllői balettiskola jubileumi záróvizsgáját. Fél évtized kitartó,: szorgalmas munkájáról tettek tanúbizonyságot a növendékek,; amikor a jól kidolgozott balettszámokkal az . est közönsége; elé léptek. Bayer, Delibes, Chopin, Dvorzsák, Beethoven, Strauss, \ De Falla, Csajkovszkij legszebb melódiái csendültek fel, és az; előadás több mint húsz szereplője, tudása legjavát adva nyertei el a szabadtéri előadás másfélezer nézőjének tetszését. Láttuk a legkisebbek, a kezdők első próbálkozó lépéseit.: Láttuk a másod-, harmad-, negyedévesek szép, mutatós balettszámait és tapsoltunk az ötödévesek színházi szintet meg­közelítő műsorának. Dicséret illeti Martonyi Alfréd balettmester több esztendős kitartó munkáját, az est minden szereplőjét. Déry Éva, Kalmár Sándor, Richter Károly, Mermeze Magda, Balázsovits Matyó és Csiszár Emese vágtós növendékeket, akik minden szám után vastapsot kaptak, Ladányi István < UTAZÁS j Robogó rohanó kerekek, felettünk mozdonyfüst kevereg,\ suhogó remegő levegő lombiliat, fűillat tör elő. Éledő, ébredő meseszép elrohan az egész hegyvidék, fut a hegy, fut a völgy, fut a rét, ta-ta-tam, riadót fúj a gép. Pöfögés-dobogás-rohanás, szürkülő üvegen villanás pattogó pici fény: a parázs, de vidám ez a kis utazás! Győi’ Balázs i\\\\\\\\ x . vWWWWV Szadai utcarészlet y Mohácsi Regős Ferenc rajza {5 kXXXXXXXXXXXXXXWWWWXXWXWXXWXWVVXXXWXWWXWWWWVVWWWV

Next

/
Thumbnails
Contents