Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-29 / 178. szám
«st «ícrei t/Círletp I960. JÜL1US 29. PÉNTEK Mikojan beszélgetése amerikai turistákkal A Mezsdunarodnaja Zsizny c*mű foOyódrat közölte azt a beszélgetést, amelyet Anasz- tász Mitoojan július 7-én folytatott Jerome Davissal és az amerikai békeharcos turistacsoport más tagjaival. A fökérdés — mondotta Mikojan a beszélgetés elején —, hogy miként biztosítható a béke? E területen a legkomolyabb intézkedés az általános és teljes leszerelés. Ha ez megvalósul, lényegesen csökken a háborús veszély. Az atomfegyver-kísérletek eltiltása kérdésének kifejtése után Mikojan kijelentette, hogy ha az amerikaiak felújítják a kísérleteket, a Szovjetunió is feljogosítva érzi magát a kísérletek folytatására. Véleményünk szerint azonban — mondotta Mikojan — folytatni kell a tárgyalásokat, törekedni kell a végleges megegyezésre és a tárgyalások befejezéséig nem szabad felújítani a kísérleteket. Davis a továbbiak során megkérdezte: „a gyarmati országok forradalmi felkelései milyen befolyást gyakorolnak a világ helyzetére?” Ha sikerrel végződnek a forradalmi felkelések, akkor jó 'hatást gyakorolnak — válaszolta Mikojan. Ha elnyomják ezeket a forradalmakat, akkor előbb-utóbb ismét fellángolnak, amíg csak fel nem szabadul minden gyarmati elnyomás alatt élő nép. El kell ismerni, hogy ma, a huszadik század közepén, a gyarmati rendszer halott, amelyet minden végtisztesség nélkül kell eltemetni, mert nem érdemel tiszteletet. A beszélgetés során foglalkoztak még a szovjet—amerikai kereskedelmi kapcsolatok kérdésével, majd a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese kedvezően Huszonhét interkontinentális rakétakilövő támaszpont épül az Egyesült Államokban A Krasznaja Zvezda adatokat közöl az amerikai katonai klikk újabb háborús előkészületeiről — rakéta- Rálövő támaszpontok létesítéséről az Egyesült Államokban. Mint a lap megállapítja, az Egyesült Államok területén 1962-ig 27 interkontinentális rakétakilövő támaszpontot akarnak kiépíteni Átlag és Titan, típusú rakéták számára, bér ezeknek a rakétáknak a kipróbálása mind ez ideig nem fejeződött be, s az eddigi kísérletek nagy része sikertelenül végződött. Egy-egy ilyen kilövőhelyen tíz rakétát akarnak elhelyezni. Az Egyesült Államok kongresszusa az elmúlt napokban külön felemelte a katonai előkészületek költségvetését és ezen belül hatalmas ösz- szeget fordítanak az interkontinentális rakéták támaszpontjainak építésére. A kaliforniai Vandenberg támaszponton gyors ütemben folyik már a kilövőhelyek személyzetének kiképzése is. Miről tárgyalt Norstad a török vezetőkkel? Norstad amerikai tábornak, európai NATO-főpa- ramcsnok és Gürsel török államfő megbeszéléseiről semmilyen közleményt nem adtak ki, s Norstad tábornok sem volt hajlandó nyilatkozni látogatásának céljairól. Isztambuli újságírói körökben azonban úgy vélik, hogy Norstad és a török vezetők a török hadsereg létszámáról tárgyaltak. A hadsereg 95 százaléka a NATO parancsnoksága alatt áll. Lapjelentések Szerint az ankarai tárgyalásokon a rakétatámaszpontok és a közös, úgynevezett „védelmi” támaszpontok kérdése is szóba kerül. Ezzel kapcsolatban szembeötlő, hogy Charles Palmer tábornok, az Európában állomásozó amerikai haderők helyettes parancsnoka, Törökországba érkezett. Az amerikai tábornok tanulmányozni fogja az amerikai katonai segítség fokozásának lehetőségeit. Özembe helyezték az első két magyar tervezésű mészművet Csehszlovákiában Várakozáson felüli jó eredménnyel dolgoznak a kemencék Jugoszlávia három mészüzemet rendelt és újabbak megvásárlásáról tárgyal A magyar szakemberek átadták és üzembe helyezték az első két export mészművet Csehszlovákiában. A terveket a Kohó- és Gépipari Minisztérium tervezőirodáinak mész- szakosztálya készítette el más szaktervezők bevonásával, s a berendezéseket a fővállalkozó Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár szállította. A Zi- rányban és Tisovecben felépült új mészművek négynégy gáztüzelésű aknakemencéje nemcsak Csehszlovákia legkorszerűbb mészégető berendezései, hanem világviszonylatban is mesz- sze megelőzik az alacsony fűtőértékű szenet felhasználó nicsziizemek műszaki színvonalát. Az automata felszerelésekkel ellátott kemencéket új magyar szabadalom szerint 200 fokos forró generátorgázzal fűtik. Magyarországon még nincsenek ilyen korszerű kemencék, de a tervezők a közvetlen tapasztalat nélkül is bátran vállalták, hogy először külföldön építik fel új mészégető berendezéseiket. Most a nyilatkozott a szovjet—kanadai együttműködésről. Latin- Amerika ugyancsak kereskedni akar velünk — mondotta. — Hamarosan az Egyesült Államok — az üzletemberek hazája — lesz az egyetlen, amely tiltakozik a Szovjetunióval való business ellen. Ez persze tréfa, de talán nem is olyan nevetséges. Brit—amerikai tárgyalások ai Kedd óta folynak az amerikai fővárosban az Angliában levő amerikai támaszpontokat érintő tárgyalások. A néhány napra tervezett tárgyalásokon megvitatják, milyen módosításokra és kiegészítésekre van szükség az angol—amerikai támaszpontegyezményben. A De Gaulle—Adenauer-találkozó visszhangja Nyugat-Németországban Bonni sajtókörökben élénk találgatás folyik az ötödik De Gaulle—Adenauer találkozó indítóokairól és hátteréről. Egyeseik szerint Adenauer párizsi útjának jelentőségét aláhúzza az ú rendkívüli titkolózás, amely a találkozót megelőzi, valamint az a tény, hogy arra ilyen váratlanul került sor. A nyugatnémet sajtó véleményét hangoztatja, hogy De Gaulle — kihasználva az amerikai politikának a választási hadjárat idején bekövetkező szükségszerű tétlenségét — magához akarja ragadni a kezdeményezést a NATO-n belül és ehhez akarja megszerezni Adenauer támogatását. Több lap arra is rámutat, De Gaullet és Adenauert egyaránt nyugtalanítja az az eshetőség, hogy az amerikai elnök- választási harcból a demokraták kerülhetnek ki győztesként. A bonni kormányhoz közelálló Bonner Rundschau szerint a párizsi megbeszéléseken többek között a következő kérdések kerülnek majd szóba: „Európai parlamenti választások”, megrendezése, az „európai politikai közösség” kiépítése, a nyugat-európai államok és Anglia viszonyának megtárgyalása, a NATO gazdasági és politikai közösséggé fejlesztésének kérdése’ stb. Diplomáciai megfigyelők véleménye szerint a NATO-n belül újból felelevenített francia nagyhatalmi igények komoly belső feszültségeket okozhatnak majd az Atlanti Szövetségben, mert az angolszász hatalmak és Franciaország közötti ellentétek kiéleződéséhez vezethetnek. A dél-rhodéziai helyzet próbagyártás és az üzemszerű termelés is igazolta számításaikat, sőt a garantáltnál is jobb eredményeket értek el. A szerződésben vállalt 62-nél 12 tonnával több kitűnő minőségű meszet termel naponta mindegyik kemence. Ezenkívül minden hasonló berendezésnél gazdaságosabban, az előre számított 1500 kalória helyett az egyik üzemnél csak 1360, a másiknál pedig mindössze 1250 kalória meleget használnak fel egy-egy kiló mész előállításához. Nyugatnémet és olasz gyárak ajánlatait visszaadva, Jugoszlávia is a korszerű magyar mészégető kemencéket rendelte meg. Ennek megfelelően három mészmű tervezése máris megkezdődött és most még újabb mészégető berendezések megvásárlásáról tárgyal Jugoszlávia a hazai külkereskedelmi szervekkel. A KGMTI mérnökei most tovább korszerűsítik a kemencéket, hogy e gyártmányok megtartsák vezető helyüket a világpiacon. Közvetlenül a kongói zavargások nyomán az elmúlt napokban véres tüntetések folytak le Dél-Rhodézia Két nagy városában, Salysburyban és Bulawayoban. Szerdán mindkét városban nyugalom uralkodott^ a bennszülött dolgozók nagy része elfoglalta munkahelyét, de a rendőrség — mint . a Reuter jelenti — készen áll minden eshetőségre. Bejelentették, hogy a rendőrök nagyarányú razziákat rendeznek, „fosztogatók és bajkeverők” felkutatására. Eddig több mint 300 személyt tartóztattak le. 250-et pedig bíróság elé állítottak. A zavargásokban tizenegy ember vesztette életét. A zavargásokra, mint ismeretes, az . adott okot, hogy a bennszülöttek tiltakoztak a nemzeti demokrata párt betiltása miatt. Ezt a pártot Whitehead miniszterelnök kedden a parlamentben azzal vádolta meg, hogy „egyre „erőszakosabban európai- ellenes”. A dél-rhodéziai helyzet aggasztja az angol kormányt. Attól tartanak ugyanis, hogy Whitehead miniszterelnök megtorló intézkedéseivel esetleg még jobban elmérgesíti az egyébként is feszült helyzetet. Az országgyűlés kulturális, valamint szociális és egészségügyi bizottságának ülése Csütörtökön a Parlamentben Darvas József elnökletével tartotta ülését az ország- gyűlés kulturális bizottsága. Az ülésen — amelyen részt vett Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese is — megtárgyalták a tárca 1959. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentést. Barna Gyuláné, a Művelődésügyi Minisztérium tervgazdasági főosztályának vezetője beszámolójában többek között elmondotta, hogy 1959-ben állami beruházásból 1134, a társadalmi segítséggel létesülteket is figyelembe véve — összesen 1688 általános iskolai tanterem épült. A központi beruházásokra előirányzott 161 millióból 115 milliót használtak fel oktatási és gyermekvédelmi feladatok megoldására. lA tárca költség- vetéséből több mint 300 millió szolgált felújítási célokat. A tájékoztatót követő vitában felszólaltak egybehangzó véleménye volt, hogy országszerte szembetűnően emelkedett a dolgozók kulturális igénye. Számos új problémát és megoldandó feladatot állít a művelődésügyi tárca elé a falu szocialista átalakulása. A kulturális bizottság a Művelődésügyi Minisztérium 1959. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentést egyhangúlag elfogadta és úgy 1 határozott, hogy azt az országgyűlésnek is elfogadásra ajánlja. Ugyancsak ülésezett csütörtökön az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága, dr. Bárczi Gusztáv elnöklésével. Az ülésen megtárgyalták az Egészségügyi Minisztérium 1959. évi költség- vetésének végrehajtásáról szóló jelentést az Egészség- ügyi Minisztérium és az egészségügyi hálózat munkájáról. Dr. Simonovits István, az egészségügyi miniszter első helyettese tájékoztatójában elmondotta, hogy az 1959. évet a szocialista építés fokozott lendülete jellemezte. A termelőszövetkezetek fejlődése a vártnál nagyobb volt, s ez lényegesen növelte a biztosítottak számát, amely az év elejei 6,4 millióról az év végére 7,5 millióra emelkedett, az idén pedig már elérte a 8.3 milliót, vagyis a lakosság 83 százalékát. A továbbiakban az egészségügyi helyzet alakulását ismertette. örvendetes — mondotta többek között^. —, hogy a csecsemőhalandóság az elmúlt évben volt a legkisebb hazánkban. A tájékoztatót követő vita. majd dr. Simonovits István válasza után a bizottság a j jelentést elfogadta és az or- | szágayűlésnek elfogadásra ‘ ajánlja. Tizenhárom éves lehettem, amikor egyik nyáron sortba bújtam és úgy bicikliztem végig a falut. Este apám mogorván rám szólt, hogy többet ne tegyem. Nem kell az neki, hogy rápirítsanak: — Sándor, már te is így neveled a lányod? Es mivel ő engedett a maradiságnak, nekem is engednem 'kellett. Régen elfelejtett emlékeim közül ástam ki ezt, amikor minap a pátyi strandról beszéltek nekem. Milyen szép, milyen rendben tartják és mennyien látogatják még a szomszéd falvakból is. Van, aki ^csupán azért gyalogol át a földéken, hogy megfürödjön. De nem is annyira ez az érdekes. Inkább az, hogy a termelőszövetkezet tagjait — még aratáskor is — vontatón viszik a fürdőbe. Az ebédszünetben fürdenek. hogy a friss vízben hüsöljenek és utána vidámabban menjen a munka. Aí '.yi mmnap I960, július 29, péntek, Márta napja. A nap kél 4.18, nyugszik 19.23 órakor. A hold kél 10.05, nyugszik 22.00 órakor. Várható időjárás ma estig: mérsékelt, időnként élénk északi — északkeleti szél, többfelé eső. A nappali hőmérséklet alig változik, legmagasabb nappali hőmérséklet 18—22 fok között. Ma Harkányfürdőn sorsolják a lottót A lottó 31. játékheti nyerőszámait július 29-én, pénteken délelőtt tíz órai kezdettel Harkányfürdőn, a strandon — rossz időben a művelődési házban — húzzák. Ugyancsak sorsolással döntik el azt is, hogy a júliusi öt játékhét közül melyik hét szelvényei vesznek részt a következő tárgynyereményhú- záson. Eltemették Földényi Lászlót Földényi Lászlót, a Néphadsereg Színháaának elhunyt kiváló művészét csütörtökön délben nagy részvéttel kísérték utolsó útjára a gödöllői temetőben. — PARTSZERVEZET alakult a százhalombattai Előre Termelőszövetkezetben. — ANNA-BÁL lesz szombaton este Cegléden a Közlekedésépítési és Gépjavító Vállalatnál. — RENDBEHOZTAK az Árpád és a Széchenyi utcát a pátyi tsz-tagok, ezenkívül a főút körülbelül másfél kilométeres útszakaszát is járhatóvá tették. — OROSZ NYELVTAN- FOLYAMOT indít az ősszel a Magyar—Szovjet Baráti Társaság váci csoportja. — AZ ELSŐ NÉVADÓ- ÜNNEPSÉGET szombaton délben tartják az érdi tanácsházán. — A HAGYOMÁNYOSSÁ VÁLT szentendrei napokat az idén szeptember 18—24 között rendezik meg. A napokban megalakult rendezőbizottság már munkához látott; a bizottság szervezi meg a szentendrei napok zenekari hangversenyeit és az ott élő festőművészek kiállítását is. — ARATŐBÁLT rendez szombaton este az érdi önkéntes tűzoltó egyesület a gazdakör helyiségében. A zenét a tűzoltó egyesület 14 tagú fúvószenekara szolgáltatja majd. * MAI ÜLÉSÉN a község- fejlesztési munkák helyzetétől és az úi oktatási év előkészítéséről tárgyal a Szentendrei Városi Tanács." *' — A MEGYEI IDEGEN- FORGALMI HIVATAL és a Dunakanyar Intéző Bizottság megtárgyalta a Pap- szigeten létesítendő camping- tervét. Ezzel egyidőben vitatták meg a Pokol-csárda mellett felépítendő sátortábor műszaki terveit is. — HOSSZÚ HUZAVONA után újra árusítanak húst Pilisszentlászlón. Néhány nap óta a földművesszövetkezet ismét megnyitotta húsboltját, s ezzel eleget tett a lakosság régi kívánságának. — ÜJ LÉTESÍTMÉNYEKKEL gyarapodik ízbég: rövidesen zöldségbolt nyílik a községben, a sütőipari vállalat melletti üzlethelyiségben pedig könyvtárat nyit a községi tanács. — VISEGRÁDON tart vándorgyűlést ma a Szentendrei Járási Tanács végrehajtó bizottsága, ahol többek között a termelőszövetkezetek megszilárdításával kapcsolatos kérdéseket is meg- tárgyaljáik. Negyed év alatt kétmillió opera- és színházlátogató, több mint két és félmillió szépirodalmi könyv (rddtes statisztikai adatok a művelődésügy fejlődéséről A Központi Statisztikai Hivatal összeállításában nemrégen figyelemre méltó adatok kerültek nyilvánosságra hazánk művelődésügyének fejlődéséről. a népművelés különböző területeinek helyzetéről. A jelentés egyebek között pontos képet ad arról, milyen gyors ütemben nőtt könyvkiadásunk: az utolsó „békeévben”. 1938-ban összesen 17,3 millió különböző mű látott napvilágot, alig 11 évvel később már 48 millió, s az elmúlt évben 55.4 millió. A tíz év előttinek többszörösére emelkedett a rádió- előfizetők száma, s egyre nagyobb forgalmat bonyolítanak le az üzletek televíziós készülékekből is. Két évvel ezelőtt mindössze 16 000 TV-tula.ido- nost tartottak nyilván, ma már több mint 62 000 előfizető szerepel a kimutatásokban. Évről évre nagyobb közönség előtt játszanak színházaink. Egy évtizede kétmillió 961 000 nézője volt színházainknak, s most oz első negyedben kétmillió fölött volt a nézők száma. Hazánkban sohasem jártak annvian moziba, mint az elmúlt két-három évben. Itt a nézőszám a következőképnen alakult: 1949-ben 42.3 millió. 1952-ben 68.5 millió. 1955-ben 115.8 millió. s 1959-ben 134.8 millió. Érdekes meg- iegyezni. hogy az idei első negyedévben százezer híián 37 millió nézőié volt a vetítéseknek — tehát csaknem anv- nvi. mint 1949-ben egy év alatt.