Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-27 / 176. szám
IFJÚSÁGI ŐRJÁRAT // Együtt az ifjúság tömegeivel a szocializmusért!" A KISZ Központi Bizottsága 1960. december 16-ra összehívja a KISZ kongresz- szusát. Ezt megelőzően újjá kell választani az alapszervi vezetőségeket, a járási bizottságokat és a revíziós bizottságokat. Az előkészületek járásunkban is megindultak. A héten megtartották a KlSZ-bizott- ság és az alapszervi titkárok értekezletét. Itt Spenger István járási titkár tartott beszámolót KISZ-szervezeteink helyzetéről és ismertette a feladatokat. Az alpszervi vezetőségi és küldöttválasztó taggyűléseket szeptember 15 és október 25 között kell megtartani. A járási küldött- értekezlet november 13-án, vasárnap lesz Monoron, A beszámolót vita követte. Egy tanyai KISZ-szervezet életéről A felsőfarkasdi tanyaközpontban 1959-ben alakult meg a KISZ-szervezet. Munkájukhoz, fejlődésükhöz sok segítséget nyújtott a járási KISZ-bizottság és a helyi pártvezetőség. A járási KISZ-bizottság és a helyi pártvezetőség közös segítségének eredményéként indult meg az ifjúsági élet Fel- sőfarkasdon. Elfogadták a gombai Kossuth Tsz kiszesei- nek versenykihívását. Kul- túrcsoportot alakítottak, részt vettek az általános iskola anyák napjának ünnepségén, műsoros délutánokat rendeztek és természetesen bálokat is. De nemcsak a szórakozásból, hanem a társadalmi munkából is kivették részüket. A Petőfi Termel őszövetkezet irodáját kitatarozták, kicsinosították. Megkapáltak egy hold kukoricát és learattak egy hold rozsot. A termelő- szövetkezet vezetősége megbecsüli munkájukat. Az aratás „fáradalmait” egynapos kiránduláson Viseg- rádon pihenték ki. Munkájukat szeretnénk néhány jó tanáccsal segíteni mi is: Az első és legfontosabb a jó közösségi szellem kialakítása. Ehhez az ifjúsági esteket, összejöveteleket rendszeresebbé és szórakoztatóbbá kell tenni. Minden ifjúsági esten beszéljék meg a szervezet teendőit, de természetesen ne hiányozzék a játék, a szellemi öttusa, az ének sem. Legyen jó összhang a vezetésben is. A vezetőség dolgozzék szervezettebben, s így az alapszervezet munkája is még jobb lesz majd. ÍUimSAwtóxma Űrsvezetőképző tábor volt Váccal szemben a Szentendrei-szigeten július 1—15-ig. A monori járás negyvennyolc úttörőjén kívül a váci és gödöllői járásokból voltak ott pajtások. A tábort Bersényi Iván maglódi csapatvezető irányította. A pajtások a délelőtti és délutáni rajfoglalkozások alatt az őrsvezetés gyakorlati részét sajátították el. A tábor közvetlen szomszédságában levő sportpályán rendezték meg a váci járás sportnapját. Az esemény ünnepélyes megnyitásán a tábor is képviseltette (nagát egy díszrajjal. A táborozás befejezésekor az őrsvezető-jelöltek vezetői próbát tettek. VÁROSLŐD talán régen vagy még sohasem látott annyi úttörőt egy nyáron, mint az idén. A gyömrői úttörőcsapatok úgy határoztak, hogy ebben-az évben a Ba- konyba mennek táborozni. Vá- roslőd mellett ütötték fel sátraikat. Nemrégen érkezett haza a gyömrői 2. számú Rákóczi vezetőképző csapat a vá- roslődi táborból. A táborozó- kat nagyon sok élménnyel gazdagították a kirándulások is. Jártak az ajkai üveggyárban és az alumíniumkohót is megtekintették. Voltak a világhírű herendi porcelángyárban is. Kétnapos kirándulásukon a Balatonhoz mentek el. Itt meglátogatták a Pest megyei úttörőtábort Zamárdiban. írták: Blaskó, Borsányi, Halász, Palotai, Szűcs. Foto: Mészáros. Lányok dicsérete Közelmúltban lapunk egyik számában tudósítást adtunk azokról a gimnazista fiúkról, akik önkéntesen részt vetlek a Dunai Cementmű építésénél Vácott. Hogy a leánytanulók ne vádolhassanak bennünket részrehajlással, röviden beszámolunk az ő munkájukról is — hiszen megérdemlik. A Taksonyi Állami Gazdaság szigetbecsei telepén van a „Nagy Ilona önkéntes ifjúsági leánytábor, ahol 16 leány képviseli a monori gimnázium „színeit”. (Tegyük hozzá: derekasan helytállnak!) A To- kucz-brigád mindig az elsők között van, pedig abban a rekkenő hőségben — ami a múlt hét néhány napján volt — hat órán át paradicsomot szedni, ládákat cipelni, nem lehetett könnyű dolog. Ide kívánkozik néhány sor azokról a lányokról, akik kiemelkedően végzik munkájukat: Bartos Juci, Ignácz Erzsi, Tóth Ili, Tóth Zsuzsa, Jármai Sári, Csaba Margit, Csonka Erika — valamennyien az idén érettségiztek. De ugyanilyen dicséretes szorgalommal dolgoznak a „kisebbek”: Borzsák Márta és Kovács Éva is. A hangulat remek és ez a fontos. A közös munka, a közös nehézségek még inkább barátokká kovácsolják a gimnazista lányokat. A szabad időt pihenéssel és televíziónézéssel töltik. Mint hírlik: nagyon jól érzik magukat... Ismerd meg hazádat! Ezzel a jelszóval indult el július 18-án a hajnali órákban tizenhárom — kerékpárral, hátizsákkal, pokróccal felszerelt turista — a monori gimnázium tíz tanulója és három tanára. Céljuk, hogy megismerjék a Zemplén-hegység, a Tisza-völgy és a Felső-Tiszán- túl természeti, gazdaság-földrajzi, néprajzi, történelmi, növényzeti és kultúrtörténeti érdekességeit. A tizenhárom tagú csoport a tizenhét nap alatt több mint ezer kilométert tesz meg kerékpáron. Útjuk során 12 várost és 108 községet látogatnak me^ A kirándulás feladata az is, hogy ipartelepeinket is megismerjék a tanulók. Megtekintik a tiszalöki vízierőművet, a tiszavasvári alkaloidagyárat, a debreceni penicillingyárat, a kisvárdai „Vulkánt”, valamint Nyíregyháza és Debrecen több ipari üzemét. Útba ejtik a füzéri— regőczi—pusztavári várromokat, s Kazinczi hazáját: Széphalmot is, de az állami gazdaságok, kísérleti gazdaságok és termelőszövetkezetek megtekintését sem hagyták ki a programból. A napi 50 kilométer út után még bőven jut idő pihenésre is. Úgy véljük, hogy a gimnázium tanulóinak ez a kirándulása is kellemes és tanulságos lesz. I mmimk > Az első méterek... —»--------------------M egkezdődött a cséplés Munkatársunk körtelefonja — Halló, Meteorológiai Intézet? Milyen idő várható a cséplés idejére? — Változó felhőzet. Gyakori esőzés. Időnként hűvös idő. — Itt a járati mezőgazdasági osztály. Horváth mezőgazdász. A hordást az időjárástól függetlenül kezdjék meg. A megkezdett asztagokat szükség esetén takarják le ponyvákkal. A termelőszövetkezetekben vontatókkal, tehergépkocsikkal és fogatokkal hordják a gabonát a gépekhez. A cséplás- sel egyidőben végezzék a tarlóhántást és a nyári trágyázást. A termelőszövetkezetek vegyék igénybe a gépállomás szervestrágyaszóró gépeit. — Itt Lukács János főag- ronómus. A gépállomás a cséplésre felkészült. A gépek időben kivonultak. Sok helyen hiányosak a cséplőcsapatok. A kazalozókat elsősorban a termelőszövetkezeti községben dolgozó gépekhez adtuk. Ennek következtében az egyéni szérűkön cséplőgépekhez kazalozót csak kisebb mértékben tudtunk biztosítani. Az ipari dolgozók — a cséplőcsapat tagjai — csak akkor veszik ki szabadságukat, ha úgy látják, hogy körzetükben a cséplőgép munkája biztosítva van. — Halló, Terményforgalmi Vállalat? Hogyan készültek fel a gabonaátvételre? — Raktáraink tiszták, fertőtlenítettek. Várjuk az új gabonát. Kérjük a traktor- vezetőket, nedves gabonát ne csépeljenek! A dob se bírja kiverni, hiszen 16 százaléknál nedvesebb gabonát nem vehetnek át. — Itt a községi tanács vb- elnöke. — Hogyan készültek fel a cséplésre? — öt cséplőgép dolgozik majd a faluban. A hordás a múlt héten megkezdődött. A község északkeleti részén az esőzések megrongálták az utakat. A gazdák felé az a kérésünk, hogy tartsák be a tűzvédelmi előírásokat. Biztosítsák asztagonként a 200 liter vizet és a cséplés idején plusz 500 1 vizet. A tűzoltóvödrök és szikracsapók se hiányozzanak. Az asztagokat rakják magasan, hogy a gépeket cséplés közben minél kevesebbet kelljen mozgatni. Körkérdésünk végére érve örömmel közöljük, hogy a cséplés szombaton megkezdődött. Monoron Magocsi István szérűjén búgott fel elsőnek a gép. Szűcs Dénes EGY ÓRA A BÍRÓSÁGON Zsarolásért nyolc havi börtön! A napokban tárgyalta a járásbíróság Haller János bűnügyét. Haller János monori- erdei lakos, büntetett előéletű. 1957-ben egyévi börtönre ítélték betöréses lopás miatt. Az ügyészség zsarolás, becsületsértés, garázdaság és kétrendbeli személyes szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat ellene. Ez év március 11-én Széli Károly és Rakonczai József Nyíregyházáról a vállalat személygépkocsiján Budapestre tartottak. Útjukat az esti órákban a Monori-Erdőn levő Rétes-csárdánál megszakították. Itt megismerkedtek HaUerral, akit megkértek, hogy Széli Károly gépkocsivezetővel menjen el Monori-Erdőn lakó kartársnőjükért, M. Sándornéért. A vádlott M. Istvánnét ismerte, ezért a gépkocsival ehhez tartott. Itt azonban, ki sem tért arra, hogy őt miért küldték, nyomozónak adva ki magát, M. Istvánná sérelmére elkövetett egy csalással kapcsolatban érdeklődött, majd a gépkocsival a Rétes-csárda felé eltávozott. Útközben összetalálkozott Havrella Róza és Tóth Károly monori-erdei lakosokkal. Ekkor a gépkocsit leállíttatta, kiszállt, s a sértetteket igazoltatta. Mivel Havrella Róza a személyi igazolványát felmutatni nem tudta — magát nyomozónak adva ki ismét — a nevezettet arra kényszerítette: szálljon be a gépkocsiba, mert őt a pilisi rendőrőrsre kíséri. A sértettet azonban csak a Rétes-csárdáig szállította. Itt találta meg őt Tóth Károly sértett, aki rosszat sejtve, a csárdához visszatért. Kérte a vádlottat, hogy a lányt engedje el, érte jótáll. Haller a lányt csak száz forint ellenében volt hajlandó elengedni. Haller ezt követően ismét a sértettek után ment. Felszólította őket, hogy előtte haladjanak, mert pisztoly van a kezében. Alig, hogy ezeket kimondta, öklével olyat ütött Tóth Károly fejére, hogy az a földre esett, Haller pedig elszaladt. Eddig a történet. Szomorú, hogy napjainkban is akadnak ilyen huligánok. A nyomozás és a bírósági tárgyalás során bebizonyosodott, hogy a vád helytálló. Ezt egyébként a vádlott is beismerte. Vallomásában kijelentette, hogy tettét megbánta, de kissé ittas volt s ennek köszönheti az egészet. Máris eljutottunk oda, hogy ismét az ital hatására történt egy súlyos bűntett. Bíróságunk reálisan mérlegelve a tettet s büntetett előéletét, a vádlottat nyolchónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Megérdemli! — BM — Barangolás Monoron szombat—vasárnap A Vasipari Ktsz dolgozói családtagjaikkal együtt kirándultak a Balaton mellé. Útirányuk Fonyód—Badacsony— Fonyód volt. A tájban gyönyörködőket nem a badacsonyi hegy leve, hanem az eső „áztatta el”. A kedvezőtlen időjárás miatt hétfő helyett már vasárnap délután hazajöttek. Alighogy elindult Fonyód felé az autóbusz, újabb kirándulócsoport gyülekezett a Főtéren. Az Épületkarbantartó és Tatarozó Ktsz dolgozói indultak autóbusszal Pécsre. örvendetes a ktsz-ek kezdeményezése. Reméljük, a közös kirándulások megszervezésében követik majd a ktsz-eket az ipari üzemek is. ★ „Uj” játék van terjedőben Monoron — snurozás. Ezzel szórakoztak a fiatalok vasárnap délután a Ságvári Endre u. 23. számú ház előtt és a községi tanács udvarában. liycletcs orvosok: Július 31-én, vasárnap Monoron: dr. Pálfy Ferenc; Gyomron: dr. Szekeres Sándor. ERDEKESSEGEK Monoron Kormos Miklósné Mátyás utcai lakos kotlós- tyúkja négylábú csirkét költött ki. Míg a kánikulai napokon mintegy két mázsa fagylaltot árusított a monori Hangulat cukrászda, addig a vasárnapi hűvös, esős időben csak 35— 40 kiló volt a fogyasztás. A sörfogyasztás is jóval kevesebb volt a megszokottnál. örömmel hallottuk, hogy a szokásos szombat-vasárnapi verekedések elmaradtak. Úgy látszik, a hideg lehűtötte a forrófejűek kedélyét is. A szokástól eltérően a poharak hitelesítését jelző vonalig adták a sört és az egyéb italokat a volt Jávorszki-féle vendéglőben. Kövezik Monoron a Vöröshadsereg utat a Petőfi és Ady Endre út közötti szakaszon, hogy a mentőautók gyorsabban tudjanak közlekedni. Ebben az utcában van ugyanis a mentőállomás (Foto: Mészáros Imre) Egy mondatban Szerkesztőségünkhöz érkezett levelekre következő számunkban válaszolunk. Járásunkban elsőként az üllői Március 15 Termelőszövetkezet jelentette az aratás befejezését. Legfrissebb híreink szerint a vecsési Steinmetz kapitány, a tápiósápi Petőfi, a péteri Rákóczi és tápiósülyi Virágzó termelőszövetkezet is befejezte az aratást. Az MHS monori-erdei szervezetének 10 tagú válogatottja is benevezett a monori lövész- versenyre. A Kertimag Vállalat monori tisztítótelepe beindította v monori újtelepen a „falubeli” borsóválogatást. Csütörtökön nyílik meg Monoron az önkiszolgáló bolttá átalakított 61. számú üzlet. Szombaton este három burgonyatolvajt ért tetten Burán István mezőőr. A tolvajok a sötétséget kihasználva rátámadtak az őrre és kapával leütötték. sporthírek monor_rakosrendezö 3:3 (0:3) Monor. Vezette: Solti. Barátságos mérkőzés. A találkozót, amely a felkészülést szolgálta, helyenként színvonalas Játék jellemezte, a monori gólokat: Krenács, Godina és -t K. Nagy szerezte. Megtörtént a megyei elsőosztályú labdarúgó-bajnokság sorsolása. Monor első bajnoki mérkőzését hazai oályán játssza augusztus 7-én Ceglédibercel ellen. A megyei serdülő birkózó- bajnokság során Abonyban kis- váltósúlyban a monori Läufer első helyet szerzett. Varga (Monor) könnyűsúlyban és Kerekes (Monor) félnehézsúlyban második, míg kisközépsúlyban Kovács (Monor) harmadik lett. Július 31-én, vasárnap délelőtt 10 órakor vezetosáigválasztó közgyűlést tart a gyömrői községi sportkör a KISZ-szervezet otthonában. Ellenfeleket keres a pilisi KISZ- szervezet futballcsapata! A röplabdaszövetség a monori járás bajnokságát augusztus 7-én rendezi meg Monoron. A nevezések határideje: június 30. A vasárnap megtartott hírverő röplabdamérkőzés eredménye: 1. Monor, 2. Bp. XVin. kér. Petőfi HSC, 3. Nyáregyháza. MOZIMŰSOR MONOR. Július 29—31: Hálátlanság. Augusztus 1 _3: Nagy kék o rszágút. Matiné július 31-én: Nem igaz. GYÖMRÖ. Július 27: Szerelem- csütörtök. Július 30—31: Végállomás szerelem. Augusztus 2_3: A n ercbunda. Matiné július 31-én: Mackószöktetés. ANYAKÖNYVI HÍREK GYÖMRÖ Házasságot kötött: Horváth Sándor és Csányi Zsuzsanna. VECSES Elhunytak: Löránd István 4ö éves, Hajdú Gábomé Homa Anna 63 éves, Kreisz György 66 éves. Simon Jenőné Kasztovszky Ilona 81 éves. Forgács János 59 éves, Ősi Mária 64 éves. MAGLÖD Házasságot kötött: Hollkó István és Kovács Anna. MONOR Születtek: Kolompár Sándor és Kiss Mária leánya: Katalin. Kardos Lajos és Sánta Erzsébet leánya: Valéria. Demeter János és Bokros Erzsébet leánya: Erika, Kellner József és Krenyóczki Ida fia: József, Kele Sándor és Gábori Klára leánya: Hajnalka, Dávid Sándor és Polgár Anna leánya: Zsuzsanna. Limbóczki József és Dobroveezki Margit leánya: Margit. Házasságot kötött: Kéri Ambrus és Kiss Magdolna. Elhunytak: Fazekas János 54 éves. Balári József 76 éves. Burján Ferenc 73 éve«. Jelenet a Nagymama nagysikerű pilisi előadásából. Rejtvényolimpia 11/7 1. Mikor nyitották meg és tekinthető meg a „Magyar sr 13 éve” kiállítás? 2. Ki az a ceglédi verseny aki már biztos, hogy részt v az olimpián? 3. Ki volt az első magyar öli piai bajnok? REJTVÉNYOLIMPIA II/7. A megfejtéseket a követk címre kérjük küldeni: Monor Vidéke szerkesztősége, Mór Kossuth Lajos utca 103. Ké*\iük ellenőrzőszelvényt is melléke Minden helyes válasz l oont. á 10 pontot elér, könyvjutalom!: részesül. Rejtvényversenyünk lyamatos. Bárki bármikor bek: csolódhat.