Pest Megyei Hírlap, 1960. június (4. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-12 / 138. szám
T avaszi szél repülteti az ősz itt felejtett névjegyét, c dohányszínű avarral, a Cserhát erdeiben. A hegygerincen magányosan él Káró Boldizsár, a világgal és önmagával meg- hasonlott grafikus. Kalyibájának berendezése egyszerű, a cserfatölgyekböl összeeszkábált falakon salétrom fehérlik. Boldizsár hangulata fanyar, akár az erdőben kéklő somé, amelyet már megcsípett az első dér. Óbudai lakásából nem hozott mást magával, mint néhány sebtiben összekapkodott könyvet és fogkeféjét. Százszor lepergette magában, miként is került ide, az istenháta mögé. Felbőszítette a kritika, először csak ökörnyálként lebegték körül a megjegyzések, a félszavak: „Boldizsár megint rejtvényt rajzolt. Ö sem tudja, mit művelt, babiloni ékírást, nagy alkonyi fényben a Nílus deltáját. .Ezt talán még elengedte volna a füle mellett, amikor azonban az egyik hetilap kritikusa is beledöfte tollát Boldizsár rajzolmányaiba, elöntötte a méreg. A lap szerint „elvesztette a talajt a lába alól”. jviapok óta magányosan él- i » degélt a tájat uraló hegyekben. Egy nap különös gondolata támadt. Robinson megosztotta az egyedüllétét hű társával, Péntekkel, ö viszont magányos. Kezdetben a hegyilakók köszöntötték a jövevényt, amint ezt a Cserhát íratlan törvényei megszabják. Csak hűvösen biccentett. Ez az emberek ajkára fagyasztotta a köszöntést. Kétféle ember éldegélt a hegyekben. A bennszülöttek, akik ragacsos agyagból maguk gyúrták össze viskójukat. Szobájukban híre sincs a padlónak. Földes. Letűnt életmód? Ha okkerkalapos gomba búvik a nyirkos erdőben, akkor vargányát szedegetnek hátikosa- rakba. Piroslik a csipkebogyó? Akkor a jótékony bokrok gyümölcsét szüretelik. Érik a szederina? A szamóca? A gyöngyvirág? Napokig cserkésznek az erdőben és sietnek a friss áruval a piacra. S ha valaki jól megfizeti egy-egy napszámra is hajlandók. Igaz. ritkulnak a bennszülöttek, kit a gyár vonz, kit az ácsmesterség. Be-f ivódott a vérükbe, miként kell bánni a fejszével és a szeker- \ eével. \ Akadnak a hegyen, a váró- \ sokból idevándorolt nyugdíja- \ sok. akik a csend, a nyugalom j kedvéért telepedtek le. Féltő \ gonddal ápolják a különleges\ gyümölcsfa-csemetéket. kedves; kis ligetek díszlenek a déli lan- ; kákon. Boldizsár csak csodálja szór- I galmukat. de szót sem váltott \ velük. Magányos szigetként álli kalyibája, mert gyűlöl minden- i kit. Ritka azonban a kivételi nélküli szabály... P énteken történt. Boldizsári hajnalban sétálgatott ai sűrű erdőben. Máskor gyó- \ gyító írnak érezte a csendet, i ekkor azonban mintha lég-l üres térben mozgott volna. ; Még léptei neszét sem hal-', lotta, meri ruganyos mohán ; járt. Nyomasztó a csend. Fel-; emelt egy szikladarabot és; szilaj erővel elhajította. Ai visszhang megsokszorozza a 1 koppanást. Erre számított. A í sűrűből azonban váratlanul \ női sikoly hallatszott. Boldi-l zsár megdermedt. Fiatal lányi ugrott elő a bokrok mögül. ; — Ki az? — kiáltottta ijed-i ten. \ — Kérem, én... — hebe-\ gett Boldizsár, de a lány in- \ dulatosan szapulta: — Bolond! Nem tud vi-'i gyázni? Tudom, gyűlöli azj embereket. De agyon is ütné\ őket? Némán nézte a lányt. Hir- telen vágyat érzett, hogy megörökítse vonásait. Legalább vázlatban. Elhessegette magától a gondolatot. — Ha megijesztett — folytatta a lány —, akkor segítsen. Holnap hetipiac a városban. Háromszáz csokor virágot viszek. — Ezzel a kezébe nyomott egy kosarat. Tisztásról tisztásra jártak. A lány kosara és köténye hamarosan megtelt virággal. Boldizsár tlig-alig talált ibolyát, legMOLNÁR KÁROLY: Péntek nélkül Nem engedelmeskedett a ce-; ruzája. Egy kör fölül, egyi, másik alatta. Legszívesebbení összegyűrte volna a rajzlapot, í de a lány ott állt a hátai mögött. Leengedte a ceruzát', és behunyta a szemét. — Hát ez olyan ... mint \ amikor az öcskös nekiment a ; fának... és nyolcas lett a j bicikli kereke... — szaladt j ki a csodáfkozással vegyes \ bosszankodás a lány száján, i Felállt az anyja. Az egész: család körülállta a rajzot.: Boldizsár mintha egész távol-1 ról hallotta volna: — Ez lennék én? Azt i mondta neked, lányom, ez az ; ember, hogy művész? Hazu-\ dott... Szélhámos. Ki akarta j csalni a pénzünket... lndu-\ lás haza! frjszaka Boldizsár nem j tL hunyta le a szemét. Fény- \ lettek még a csillagok, amikor[ ruháit begyömöszölte a háti-] zsákba. Sietett lefelé a hegy-', röl. Kifáradt, amire az or- j szágút porban kígyózó szalag-l jához ért. Megállt a fehér ki-í lométerkő mellett. Várt, hátha í felkapaszkodhat valamire. \ Csak minél messzebb a hegy-i tői. Szekér közelit, hasábfa- \ rakománnyal. i — Hová? \ — A városba... — Hm... — dörmög a sze-1 keres és legszívesebben meg-j megtapogatná az ismeretlen] izmait. — Megfizetem. Annyit,' mintha vonaton utaznék. — Tartsa meg a pénzét. — Akkor... borban? — Nem kell. Segítsen a lerakodásnál. Boldizsár ösztönösen visszapillant a hegygerincre. A kelő nap fényelőőrse már-már osz- ladoztatja a ködgomolyagot. — Nem vagyok Toldi. Menynyit visz? — Másfél köbmétert... Hasábonként rakjuk. — Segíthetek... A férfi felkapaszkodik a /-« fahasábok tetejére és a szekeres ostorával kese lova sörényére suhint. Nehezen mozdítja a lióka fejű kese a szekeret és amint végre ismét forognak a kerekek, a koccanó paták nyomán, az országút bazaltköveiből szikrák pattognák. ' i ! Kerekes András: ■ Gödöllő í ! Adj innom jó vizedből és engedj elpihennem | • i komoly utcakövekről röptess majd újra engem ; mindenütt ismerős vagyok mégis tovább bocsátnak fél földünkön kopogtatok — mindenütt szívvel várnak itt lehetek csak itthon mégis f ' első darabka levegőm l innen szakadt fel innen őrzöm míg megvédeni tart erőm \ hangok színek egybefutottak nem érzem magam meglopottnak Még sokhelyütt tovább bocsátnak világra szülni te tudtál csak \' ‘V" ................................ í adj hát innom vizedből $ s nyugtasd nyugtalan gyermeked ^ ki óvatos öledből £ kemény világba érkezett Mohácsi Regős Ferenc grafikusművész rajzait nagy sikerrel mutatta be a Magyar Televízió. A rajzok többsége az új magyar paraszti életet ábrázolja. — Itt közölt grafikájának címe: KULTÚROTTHON ELŐTT Új magyar paraszti élet - grafikában többször már csak akkor fedezte fel, amikor rátaposott. — Hány szálat szedett? — érdeklődött a lány. Boldizsár kedvetlenül kotorászott a kosár alján. — Tizenkét szálat — válaszolt halkan. '— Virágszedésből nem élne meg. Valamihez kezdenie kellene, ha itt akar élni a hegyen. — Mihez? — Mi a mestersége? — Grafikus vagyok. tem, sem ceruzám — rázta a fejét a férfi. — Sorolja, mi kell — lelkesedett a lány —, hetipiackor vásárolok... ásnap napnyugtakor palában megjelent Boldizsár kalyibájánál, az egész családjával együtt. Kis kosarából előkotorta a gondosan bebugyolált rajzszerszámokat és a kecskelábú asztalra tette. — Itt van minden. Kezdheti ... — Fura lehet. Mi az? — Rajzoló. — Ki sem nézném magából ... És mondja, pingálni tud? — Ecset vagy ceruza, mindegy ... — Megörökítene engem? Fizetnék érte. Kapna gombát. Az nem jó. Maga férfi. Nyersen enné. Adnék csipkelekvárt __ Pénzt is. Tavaly itt j árt egy vándor fényképész. Megörökített mindenkit. Megszedte magát a hegyen. Boldizsár hümmögött. A lány ezt beleegyezésnek vélte. — Szép legyek a képen. Magának könnyebb, mint a fotográfusnak. Fényképen olyan az ember, mint amilyen ... Maga szépíthet. — Nincs papírom, sem ecse— Sötétedik... — keresett kifogást. — Tizenkét forintot fizettem a rajzszerszámokért... — kesergett a lány. Boldizsár megsajnálta és végigmérte az ünneplőbe öltözött vendégeit. — Kezdje az anyámmal. A fényképen, amit tavaly csináltak, beteges — magyarázta és leültette anyját az ablakhoz. Kezébe vette a ceruzát, összehúzta a szemét és meghúzta az első vonalat. A másodikat. A tizediket. Egyszerű portrét szeretett volna rajzolni. Erezte tarkóján a lány szabálytalan lélegzetét. Eszébe ötlött a kritika. Mit merészeltek róla firkálni? Az emberi fejet nyolcszögletűnek látja? Mást rajzol most. Ahogy a főiskolán tanulta ... I \ PRUKNER PÁL: iPUSZTAI CSÖND ! gyerekek. Először Kati, három évvel később pedig a kis Klára kopogtatott be a világba. A megértést hirtelen támadt késői szerelem váltotta fel. Hitték már mind a ketten: soha senki nem szakíthatja el egymástól őket... A nap, amely addig csak--------------------— a felhők m ögül tekintett le rájuk, váratlanul teljes fényében ragyogott fel életük egén. A faluban összefogtak az egykori cselédek: a négy-öt holdak félezerré szélesültek. Olyan volt mindez, mint a fiatal házasok első éjszakái. Szinte megrésze- gültek a hatalmas birtoktól. Csodálatos hónapok következtek. Megszűnt a félelem és a rettegés, amely kitartó kísérője volt öt holdas életüknek. Az ötszáz hold mégis csak ötszáz, abból akár ötven holdat letarolhat a jég, akkor is jut kenyér az újig. Hogy Tecával mi történt ez idő alatt — nem érdekelte. Olykor látta ugyan karcsú alakját a hetipiacok tarka, zsibongó forgatagában, de mesz- szire elkerülte. A szerelem az önzés művészete. Amikor jóllakott az ember, a legízesebb falat sem csábítja már... Gondolta és hitte tiszta szívből. Minden újnak varázsos hatalma van. Megigéz... Jól emlékszik még arra a különös, pogány szertartásra, amit oda- kinn a határban ültek az egyesülés napjának estéjén. Ágakból és tavalyi csuhéból pattogó máglyát raktak. Mint valami ősi istenhez, járultak egyenként a lobogó lángok elé, hogy a vörös nyelvek közé vessék egész múltjukat, a mezsgyekarót. Amikor reá került a sor, remegett a keze. Nem szégyellte. Az öreg Zsán- linak még a könnye is kicsordult. Igaz, a csípős füsttel magyarázta , de a szíve mélyén megérezte: a meghatottság tükröződött a parányi cseppben... Körülülték a lángoló máglyát és régi dalokat énekeltek, míg csak el nem ham- vadt minden. Akkor mindenki belemarkolt a hűlő hamuba és szétszórta a négy égtáj felé... A harmadik év végén brigádvezetővé lépett elő. , Úgy érezte, megnőtt, feje már a felhők lábát veri. Boldogabb, büszkébb ember nála az egész faluban nem akadt azokban a napokban. A legszívesebben mindenkinek odakiáltotta volna: nézzétek, mi lehet az ember, ha akar! Akart. Nagyon akart. Csakhogy a józanság és a büszkeség ritkán édestestvérek. Először csak maguk között morogtak az emberek, aztán néhány hangosabb brigádtag a közgyűlésen is kimondta. A többség — más brigádok tagjai — lehurrogták őket. Ez pedig csak olaj volt a tűzre. Ha eddig csak a felhőkig ért fejével. most már meg is kapaszkodott bennük. Okkal. Ilyeneket mondtak védelmére: ..Béresgyerek volt, csak nem gondoljátok hogy azt a világot kívánja vissza!” Vagy: „A legderekabb emberek közé tartozik, azért Is került a brigád élére”. Azután: ..Közülünk való. miért bántjátok hát”. Ám aki a felhőkbe kapaszkodik, előbb vagy utóbb maga is könnyűnek találtatik. Szó ami szó: egyik napról a másikra aláhullott a földre, miként esőcseppé válik a legszebb bárányfelhő is. Leváltották. Hirtelen felindultságában hátat akart fordítani a szövetkezetnek. Asszonya csitíteatta: szembefordult vele is. Hónapokba telt, míg lassan megnyugodott. de mogorva lett és nyűgös, akár a beteg gyerek. S akkor,-------------- egy napon... O dakinn dolgozott a Szarklháton. A porhanyós föld, mint fekete patak folyt a nyomában. Beszívta a felszántott föld édes, napszárította Amikor újra megpillantotta. Teca ott állt meztelenül a patakban. Teste rózsaszínű volt a hűs víztől, a nap sugaraitól és a vízcseppek úgy csillogtak rajta, mint ezüstös pikkelyek. Néma elragadtatással nézte, mint valami szentséget. Olyan tiszta és harmonikus volt a lány szépsége, hogy nem is érzett más vágyat, mint hogy nézze. Szemében minpillanat azonban elég volt ahhoz, hogy szent esküvéssel megfogadja: vagy az övé lesz a lány, vagy senkié. Hogy Teca még aznap este beárulta és Somfai kegyetlenül összeverte érte? Számított is ez akkor, tizennégy éves korában? Csak a vérét forralta még inkább: egyszer, csak legalább egyszer megölelhesse ú g y a lányt. i Céltalanul rótta a kisvá: ------------------ ros utcáit. KeI rek huszonnégy órája már — j rövid megszakításokkal. Ezek ja rövid félórák, tízpercek va- : lamelyik italbolt pultja mellett j teltek. Féldecik társaságában, j Szeretett volna mindent elfe- ! lejteni, nem tudni semmiről és ! senkiről — hasztalan. A félde- • cikhez hozzászokott az elmúlt ; hónapokban — Teca mellett. : Tíz hónapja már.., ; Mindent odadobott az özve- ; gyért. Az asszonyt, a közöst, a ; becsületet... Csak a nagyob- : bik gyereket tartotta meg. Ka- Itit. Hiába ragaszkodott hozzá iaz asszony — Katit magával : vitte a tanyára. ; Jó lenne tudni, hogy mind- ■ ez rossz álom csupán. Nem az. [Valóság, amelyből nincs ébre- ; dés. Hol rontotta el az életét? ;Régi história. I ! Suttyó legényke volt még, ! amikor először került a tanyá- !ra — béresgyereknek. Negy- ; venkettőt írtak. Apját kivitték ! az orosz frontra, anyja magá- ; ra maradt a négy gyerekkel, í Hogy egy kenyérfalóval kevesebb legyen otthon, elszegő- \ dött a Somfai tanyára. J Teca Somfai lánya volt. El- addig soha nem látott még | olyan helyre, hegyes lányt. Hát \ még, amikor azon a perzselő, nyári délutánon... É £ A jószágot őrizte a re* £ ■ ■■ ....... ten, ^ amikor megpillantotta a lány £ piros ruháját. Olyan volt, mint egy nagy égő virág. A j nyomába eredt észrevétlenül, £ csakhogy láthassa még. A patakparti fűzek elnyelték ugyan ' néhány pillanatra, aztán... dent, a napsütést, a madárdalt, az életet — mindent ez a lány testesített meg. Ám a jó épp olyan rövid ideig tart, mint amilyen ritka a szép! Mindaz, amit látott, csak néhány röpke másodpercig tartott, mert Teca hirtelen felkapta fejét és riadt, haragos kiáltással nyakig merült a vízbe. Ez a rövid Hiába mesterkedett. Teca olyan volt, akár a légyfogó: esztendőkig csalogatta, inger- kedett vele, hogy magához láncolja, hogy ott pusztuljon éhen a legízesebb falatok közvetlen közelében. Más asszonya lett. Bánatában és vigasztalásul ő is megházasodott. Nem bánta meg. Szorgosabb, becsületesebb asz- szonyt aligha talált volna, mint amilyen Klára volt — ha szépségben, vagyonban nem is vehette fel a versenyt a Somfai-lánnyal. öt hold juttatott földön kezdték az életet. Rögös, keserves évek voltak, de a közös gond, a közös munka megszépítette ezt a szegényes, veríté- kes életet. Boldogok voltak? Megértették egymást. S ez sem kevés... Aztán jöttek a
