Pest Megyei Hírlap, 1960. június (4. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-07 / 133. szám
VÁCI NAPLŰ • AP EST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA • ! Növekvő könyvforgalom a járásban IV. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM 1960. JÚNIUS 7. KEDD Megvalósítják műszaki intézkedési tervüket a Könnyűipari Öntöde és Alkatrészgyár dolgozói Legutóbb a Budapesti Ipari Vásáron találkoztunk a váci Könnyűipari öntöde és Alkatrészgyár .termékeivel. így a hazai célra gyártott szövőgépek közül „kettőzőgéppel”, amely a textilipar 30—40 éves, elavult gépparkját frissíti fel, így emelve a termelékenységet, több és olcsóbb selyemárut biztosítva a dolgozóknak. A vásáron lengyel és keletnémet elvtársak dicsérték a váci üzem dolgozóinak munkásságát. „Megérdemli a díjazást és az elismerést a kettőzőgép, hiszen a mi gématát az is, hogy májusban csigasoros pályát készítettünk és a készáruraktárhoz csigasort rendszeresítünk. Az ötéves terv időszakában a homokolást már nem kézi erővel, lapátolással végezzük, hanem gépesítve. Üzemi épületeink korszerűsítésére hatmilliót fordítunk. A műszaki intézkedések máris éreztették hatásukat. Az öntöde idei első negyedéves tervét 118 százalékra teljesítette. Jó úton haladnak az élüzem cím elnyerése felé. vét. Ök rakják be és ki leggyorsabban a vasúti kocsikat, így elősegítik a MÁV tervét is. Ez főleg Pészti Gyula öntödei szállításvezetőnek az érdeme”. A jó munka után jólesik a megérdemelt pihenés. Bala- tonfenvvesen az üzem saját üdülője várja a Könnyűipari Öntöde és Alkatrészgyár dolgozóit családtagjaikkal. A GAZDÁK FIGYELMÉBE! A városi tanács mezőgazda- sági osztálya felhívja a burgo- ! nyaícrmelő gazdák figyelmét, hogy határunkban is megjelent a burgonyabogár. Kártételeinek és továbbterjedésének megakadályozására a petelerakó bogarakat petróleumos folyadékba kell összeszedni és megsemmisíteni. A termelő köteles burgonyaterületét he- ! tenként egyszer legalább gon- I dósán megvizsgálni, a talált | burgonyabogarakat elpusztíta- ! ni és azt követően a városi ta- j nács mezőgazdasági osztályáPusztai Ede nak bejelenteni. A május 29-ét megelőző napokban élénk munka folyt a Faluellátó Beloiannisz utcai boltjában, Lelkes Sándor, a bolt vezetője egymás után küldte ki a könyvszállítmányokat a járás 18 községébe. Május utolsó vasárnapján telt sátrak kínálták az ünnepi könyvhét könyveit a falu dolgozóinak. A legtöbb községben ünnepi megnyitókat, köszöntőket, könyv- ismertetéseket tartottak. A Veresegyházon tartott ankéten Rónaszegi Miklós író beszélgetett el az összegyűlt érdeklődőkkel. Az alapos felkészülés és az ünnepélyes megnyitás már az első napon éreztette hatását; Foton 3000 Ft, Veresegyházon 900 forint, Pencen fíOO forint értékű könyv fogyott el. A legjobban bevált terjesztési módszernek az úttörőkkel és a KlSZ-fiata- lokkal közösen végzett házról házra való terjesztés bizonyult. A család tagjai kézbe vehetik a könyveket, belelapozhatnak és nem egyszer így kapnak kedvet a vásárlásra. A százezer forint értékű könyvből az első három nap eredményei alapján negyvenezer forint értékű fogyott el, amely eredmény messze felülmúlja a tavalyi könyvhét forgalmát. A dolgozó parasztság körében nagy népszerűségnek örvendő hatforintos Kincses Könyvek, Jókai újra kiadott regényei teljesen elfogytak, de kevésnek bizonyult Solo- hov: A hazáért harcoltak, és Szabó Magda: Disznótor című regénye is. A Faluellátó könyvesbolt eljuttatta az ünnepi könyvhét köteteit a járás minden falujának minden házába; csak így lehetett elérni, hogy pl. Kosdon három nap alatt ezer forint értékű könyv kelt el. A forgalom forintértékén túl igen örvendetes a váci járás dolgozóinak növekvő kul- túrigénye is. Bi. Nagy hírű kórusok, neves karmesterek Végleg kialakult, a június 11—12-i dalosfesztivál műsora. A kétnapos program gazdag, színvonalas műsort ígér. Nagy hírű kórusok, neves karmesterek adnak találkozót egymásnak Vácott. A vasárnapi, szakmai bemutatón a Városi Művelődési Házban a következő kórusok szerepelnek: Nagyk&tai Pedagógus Szak- szervezet Énekkara.. Vezényel: Szilárd József. szocialista érdeméremmel kitüntetett karmester. Nagykőrösi. Iparos Dalkör. Vezényel: Kiss István, karnagy. Nagykőrösi Konzervgyár Vegyeskara. Vezényel: Kiss István karnagy,. Cegléd- berceli Dalkör. Vezényel: Szántó Lajos karnagy. Vecsési Művelődési Otthon Éneklcara. Vezényel: Somogyi Lajos karnagy. Esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézet Vegyeskara. Vezényel: Hunyadi Zoltán karnagy. Danuvia Gorkij Kultúrház Férfikara. Vezényel: Neszmély Károly karnagy. Szolgáltató Szövetkezetek Központi Énekkara. Vezényel: Kiss Dénes karnagy. KIOSZ Férfikara Gödöllő. Vezényel: Winkler Nándor karnagy. A Gödöllői Ganz Árammérőgyár Vegyeskara. Vezényel: Winkler Nándor karnagy. Dunakeszi Erkel Énekkar. Vezényel: Szakáll László karnagy. Vád Építők Bartók Béla Kórusa. Ceglédi Városi Énekkar. Vezényel: Borlói Rudolf karnagy. Abo- nyi Földművesszövetkezet Ének- és Zenekara.. Vezényel: Szabó Sándor szocialista kultúráért jelvénnyel kitüntetett karnagy. A Gépipari Technikum dísz. termében rendezendő hangversenyen p következő énekkarok lépnek fel: A Váci Közgazdasági Technikum énekkara. Vezényel: Maklán József karmester. •Isaszegi Munkáidálkor. Vezényel- Tibold Géza karnagy. Budaörsi Művelődési Otthon Vegyeskara. Vezényel: Sza- kály Mátyás karnagy. Csepel Autógyár Énekkara. Vezényel: Szűcs Gergely Miklós karnagy. Tanácsakadémia Énekkara. Vezényel: Fehl Gyula karnagy. Péceli Művelődési Otthon Nőikara. Vezényel: Zalatnai Ernőné karnagy. Dunakeszi Járműjavító Férfikara. Vezényel: Makiári József. Ceglédi Vasutas Szak- szervezet Énekkara. Vezényel: Benczédi Mihály karnagy. Pécsi Közlekedési Vállalat szocialista kultúráért jelvénnyel kitüntetett Bartók Béla Énekkara. Vezényel: Ligeti Andor karnagy. Bp., ÍV. kerület Kanizsai Dorottya Leánygimnázium Énekkara. Vezényel: Timár Imre tanár. Szentendrei Városi Kórus. Vezényel: Kovács Lajos karnagy. A Váci Művelődési Ház szocialista kultúráért jelvénynyel kitüntetett Voa: Humana Énekkara. Vezényel: Makiári József. Vác város és közönsége nagy érdeklődéssel várja a találkozót. T. E. Panaszfelvételi nap a járásbíróságon. Sokan várakoznak a soros bíró előszobájában. Városban, járásban akad mindig eligazítani való. A becsületsértések, a lakók ösz- szeférhetetlensége és a munkaügyi viták mellett meglepően sok az idős panaszos. Egy veresegyházi szülő arról panaszkodik, hogy öt gyermeket nevelt, valamennyinek a nevére ingatlant íratott, s most bíróság előtt kell őket meggyőzni arról, hogy illő lenne édesapjukat, édesanyjukat öreg korában támogatni. Hetven év körüli nénike a következő panaszos. Elhangzik öt, vagy hat mondat, mire rátér a tárgyra. Szerződést kötött egy fiatal házaspárral, hogy a házáért eltartják őt holta napjáig. Most mégis szeretné felbontani a szerződést. — Nem adnak a néninek enni? — érdeklődik a bíró. — Nem. Vagyis otthon hagyják «z éléskamra kulcsot, mondják, ve_ gyek és egyek amit és amennyit akarok, csak nem kínálnak. — Durván bánnak magával? — Azt éppen nem mondhatom — így az anyóka —, csak elmennek este is, órákat, azután amikor hazajönnek, csak lefekszenek. Nem mondják, merre voltak, mit csináltak, hol szórakoztak. Negyedóra alatt kitűnik, hogy a szerződés pontjai megtartattak. Amit a panaszos hiányol — a gyengédség, a szeretet — azt nem lehet írásba foglalni. A bíró mosolyogva ígéri, hogy majd beszél a fiatalokkal. Az idős asz- szony megnyugodva hagyja el az irodát. Ami hiányzik a szerződésből... Ilyen munkához méltó a szállítási terv és a vasúti rakodások teljesítése is. Az utóbbi adatokkal a MÁV-ál- lomáson Píliegel György tervhivatalnok szolgál. „összes üzemeink közül legjobban az öntöde teljesíti rakodási terA selyemszövögép egyik példánya peink termelését harminc-negyven százalékkal múlják felül” — hangoztatták külföldi barátaink. Ellátogattunk Nagy Lajos- oz, a gyár főmérnökéhez, kitől megtudtuk, hogy az öt- ves terv során ezekből a zövőgépekből 1000 darabot yártanak. A minőség további ivítása céljából ezeket a gé- eket felszerszámozzák, kezedéhez gépkönyvet, alkatrész- atalógust készítenek. — Nem elégszünk meg a íűszaki intézkedések terve arán ennyivel — mondja a ámérnök. — Még idei terünkben szerepel héjformázó épeink korszerűsítése, amely jhetővé teszi a simább felü- :tű és a nagyméretű öntvé- yek előállítását. Egymillió-százezer forint értékű beruházással új szárítókemencét helyezünk üzembe, amely nemcsak az öntés minőségét emeli majd, hanem lehetővé teszi, hogy a 300 kilónál súlyosabb öntvényeket ne Csepelen, hanem itt, Vácott készíthessük. Készen áll már a műszaki ítézkedések ötéves terve is. fj gyártmányként jelentkezik z automata pamutszövőgép, melyet eddig csak selyem lőállítására alkalmaztak. í Szép, olcsó selyem- és tét- \ zetős pamutdarabok mellé j íléses cipők is kellenek. Eh- \ ez is hozzájárulnak a Te-! aető utcai üzemben, mert! 963. évtől kezdve olyan ci- \ lőgépekét is gyártanak, ame- \ yek 6—8 féle lábbeli előállí- I ására alkalmasak. — Az ötéves terv során az; ntési mintákat műanyagból; zeretnénk készíteni — ka- lom a további felvilágosítást mert a fából előállított ninták hamar tönkremennek :s így növelik az önköltséget. V műanyagminták alkalmasával az öntési felületek si- nábbak és a selejtszázalék zökkenésével is meggyorsul íz öntözési művelet. Továbbié jlesztéshez gyors szárítót is ípítünk. — Megkönnyíti a dolgosok egyes nehéz munkafolyaÖT PERC HELYTÖRTÉNET Az újabb kőkorban élő emberek faluszerű településeken, mai formájú kis házakban éltek. Egy-egy ilyen telep feltárása sok ház nyomát hozta napvilágra s emellett a mindennapi életre utaló szerszámok. edények, ékszerek, állatok hulladékcsontjai is szép számmal kerülnek elő. A kőeszközök technikájára jellemző, hogy már nem a régi, pat- tintgató módszer útján készültek, hanem csiszolással munkálták meg azokat. Ékkor találták fel a fúrás technikáját és ezért telepeinken nem ritka az átfúrt kőbalta sem. Ugyancsak ilyen módszerek segitsé- i gével készítették — le.gtöbb- iször kagylóból és csigákból — í ékszereiket is. í Egyes jelenségek arra mutat- \ nak, hogy a fentieknél köze- \ lebb is számolhatunk Vácon, illetőleg környékén neolitikus településekkel. így a Mészhomok téglagyár területéről vannak múzeumunk gyűjteményében olyan sajátos kőbalták, amelyeket kizárólag csak az újabb kőkor folyamán használtak, mint pl. az un. kaptafa alakú balta. Egy másik, igen jelentős Vác környéki őskori lelőhelyünk a Bángoron van amely hegy elsősorban a bronzkor folyamán volt fontos település. Egyes jelenségek itt is arra engednek következtetni, hogy ez a lelőhely már a neolitikum folyamán lakott volt. Erről a területről a Váci Múzeum gyűjteményében néhány olyan kőbaltát és edénytöredéket őríz. melyek minden valószínűség szerint az újabb kőkorból származnak. Az újabb kőkor nemcsak gazdasági téren, hanem a szellemiek terén is változást hozott a régivel szemben. Ebből a korból származnak azok az első bizonyítékok, amelyek a halott eltemetésére utalnak. Rendszerint szabályos keretek között, összezsugorított állapotban kerülnek elő a csontvázak. amely arra enged következtetni, hogy a halottat eltemetése előtt összekötözték, mert attól féltek, hogy az a halál után is visszatér. Gyakran találtak a sírban a csontváz mellett edényt és egyéb szerszámokat, ami arra utal, hogy a kőkori embernek bizonyos vallási képzetei is lehettek, amely jelen esetben a túlvilág hitében nyilvánult meg. Ugyancsak primitívebb vallási életről vallanak azok a településeken előkerülő agyag- óltárkák és un. vénuszszobrok is. amelyek a „Magna Mater’’, a földanya kultuszával kapcsolatosak. Művészetük — ellentétben az őskőkori ember naturális művészetével — inkább geometrikus jellegű, amint ezt kerámiájuk díszítésmódja is visszatükrözi. Ez a tény a gazdasági élet változásával van szoros összefüggésben és a naturális és geometrikus művészet éppenúgy szembeállítható egymással, mint a vadászó és földművelő gazdasági forma. Dr. Kőszegi Frigyes múzeumvezető Városunkat két küldött: dr. Kávai Géza jogtanácsos és Kiss József, a Kossuth Termelőszövetkezet tagja képviselte a Hazafias Népfront II. országos kongresszusán. A küldöttek pénteken, 10-én este 6 órakor számolnak be élményeikről a párt- és tömegszervezeti székház nagytermében. Féltjük a június 26-i, Miskolcra indítandó TIT—IBUSZ különvonatöt. Közeleg a kijelölt határidő és még kevés a jelentkező. Javasoljuk: önkéntes vagy megbízott szervezők beállításával erősebb agitációt fejtsenek ki üzemekben, hivatalokban a szükséges létszám érdekében. Szép a Köztársaság út 1 felújított épülete vagy a Március 15-e tér 17. sz. textiles áruház nemrégen tatarozott homlokzata. Előbbit az ÉDÁSZ szegényes cégtáblája; utóbbit egy agyonragasztott orvosi címtóbla csúfítja el. Ilyesmivel is illik törődni egy kulturált külsőre törekvő városban. A Beloiannisz utcai telefon- fülkében sok kárt okoztak a vandál pusztítók a múltban. A posta most üvegfalú építményt helyezett itt el s a járókelők akaratlanul is segítenek az esetleges rongálok, készüléktolvajok munkájának megzavarásában, a tettesek leleplezésében. A városi tanács mindjobban megoldja a főbb útvonalak rendszeres tisztántartását. Sok lakó a tisztasági hónap elmúltával megszüntette a járdák seprését. A nyári hónapokban mind több idegen vetődik erre; ne engedjük, hogy rossz benyomásokkal távozzanak városunkból. h újabb kőkor váci emlékeiről A „Magyar Légoltalom” című folyóirat legutóbbi száma a Kiváló légoltalmisták arcképcsarnokában hozza dr. Zeller Tibor nevét és fényképét, megemlítve róla, hogy nagy hozzáértése és szaktudása birtokában úgy hatósági, mint honvédelmi vonalon kimagasló munkát végzett. Háromszor részesült jutalomkönyvben, hat esetben elismerő oklevélben. Ezek közül is legbüszkébben őrzi a belügyminiszter elvtárstól kapott dicséretet. Dr. Zeller Tibort jól ismerik Vácott. Hatvannyolc éves kora ellenére szívvel-lélekkel dolgozik a közért. Megérdemelné a pihenést, hiszen 25 esztendeje végez légoltalmi munkát, de hallani gém akar a végleges nyugalombavonu- lásról. Negyedszázad a köz szolgálatában — A légoltalom szívügyem '— mondja. — Mindenkor az a cél vezetett, hogy lelkiismeretesen, becsületes munkával szolgáljam városomat. Munkámat elméleti, gyakorlati és tudományos vonatkozásban óhajtom tovább is folytatni, amíg megfelelő utódaimnak át •nem adom tapasztalataimat. Hosszú volt az út 1935-től, amikor a Fáy András gimnázium tanáraként ifjúsági légoltalmi szervezetet létesített az iskolában a múlt évi első díjig, amit országos versenyen nyert el. Most sem pihen egy napot sem. Állandóan utazik, oktat, szakcikket ír, szervez, tevékenyen részt vesz a lakosság atomvédelmi tájékoztató előadásaiban. Szép jubileumán köszönti őt városunk lakosságának szere- tete, elismerése, megbecsülése. JÚNIUSI KÖNYVÚJDONSÁGOK A SZÉCHENYI UTCAI BOLT- \ BAN KAPHATÓ. Regények: I Chabrol: Egy emberrel több, ! Földeák János: Tékozlók, Glad- ; kov: A lélek mélyén, Jankovich I Ferenc: Hídégetés, Jókai Mór: I Egy magyar nábob, Kárpáthy Zol- ; tán, Kodolányi János: Válaszutak, ! Mann Thomas: A varázshegy, I Nyikolajeva: Útközben. Ifjúsági ; irodalom: Dékány András: Csem- | pészek, hősök, kikötök, Kovái ; Lőrinc: Párbaj. Móra Ferencs I Sétálni megy Panka, Szántb ! György: A három vaskoronaTatay Sándor: Puskák és galambok. Ismeretterjesztés: Ákos Károly: Ismeretlen világ: az állatok, Artner Tivadar: Ismerkedés a művészettel, Botond-Bolics György: Korunk csodái, Breland: Érdekességek az állatvilágból, Heym Stefan: A kozmosz korszaka, öveges József: Kísérletezzünk, gondolkozzunk, Többen: a vallás titkai. Politika: Kahn Albert: A besúgó. Szverdlova: Szverdlov élete.