Pest Megyei Hírlap, 1960. május (4. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-08 / 108. szám
niirwf—i __ A PRILY LAJOS: Agadir Dalol a rettentő szó: Agadir... Tegnap verőfényes város. Ma sír. \ Leviathan koronként kiront és Messinát pusztít vagy Lissabont. Ss Agadirt... A hő nap romra tűz, s alóla fojtón száll a hullabűz. A világ szíve megdöbbenve ver: ütközet sem volt, s elhullt tízezer. De azok szíve döbben-é, akik az embert új rémmel rettentgetik? Még kényes láncra kötve szendereg az emberagy-vajudta szörnyeteg. De ha kimondják azt a szörnyű szc ki sirat el majd annyi milliót? AMERRE DANTE JÁRT Már nem jutok zengő Itáliába, nem ismerem meg ősi kincseit. S ha volna is utazni mód, hiába: öregségem maradni kényszerít. Pedig szerénység korlátozta vágyam: a tájon, melyet toszkán nap füröszt, elindulni tünődtető magányban s járni Firenze és Kavenna közt. Hordozni, mint 6 hordta képzeletben, az éjét, mely tüzes pernyét hajít, míg bíborfény tetézte fellegekben a város guelf-gyújtotta lángjait. Itt — mondtam volna — hágót ért kifúlva, itt vándorlása újra megeredt. De akkor még a scha-vissza búja nem vert szívébe sajgó gyökeret. Csak ennyi volt a vágyam: vándorol'»1 amerre ment a száműzött, a dúlt. Egy ősi csörgő ívéhez hajolni, amelyből égő láza csillapult. Az Új Termés arcképcsarnoka APRILY LAJOS rövid ^ önéletrajza: 1887-ben szii- í lettem Brassóban. Életem | következő állomásai: Pa- ? rajd, Kolozsvár, Nagy-1 enyed, azután újra Kolozs-| vár, majd Budapest. Tanár? és szerkesztő voltam. Most? már évek óta nyugdíjas | vagyok, s függetlenségem ? lehetővé tette, hogy Viseg-^ rád egyik völgyét válasz-y szám lakóhelyemül. Utolsó kötetem 1957-ben jelent meg Ábel füstje címmel a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában. hiszem, hogy igen, máskor meg elkeseredem. Arra gondolok, hogy még nem is olyan régen mást hallott az iskolában, mást otthon és mást a barátnőitől. Hosszú beszélgetéseken szoktam elemezni „azok” eddigi életét, ténykedését. Okos lány ő. megérti majd, hogy az ő barátai — nem az én barátaim! Meg kell, hogy értse; nekünk csak egyfajta barátaink lehetnek: az én barátaim! — Vigyázz az anyagra! Ne bámészkodj! — idegeskedik Gabi. Igaza van. Ezt a részt újra be kell fognom. A henger azért csak gép. Ha valamit rosszul fogunk be, rosszul megy át rajta. Itt is ügyelni kell. Hát akkor Nála! ö nem gép! Az emlékei „azokhoz” kötik. És még sok minden. Különben, én igazán nem vagyok „egy egzisztencia”. De lehetek még! Persze nem olyan, amilyent ők szeretnének. Nemrég fogadták el egyszerre három újításomat. Nem akármilyenek: az egyiknél százezrekről van szó! Unszolnak, hogy legyek mérnök. Végezzem el az esti tagozatot. De engem inkább a könyvek érdekelnek. A matematikát néha kedvtelésbő! űzöm, de egy egész életet a számokkal eltölteni képtelen lennék. Ezt nem értik. Eggye1 több rossz mérnök legven ...?! Most jól jön az anyag. Fél- szemmei azért figyelem. Persze a mérnök ..azok” szemében talán más lenne. De én. csak azért, nem leszek mérnök. Pedig már-már látom, amint ezen az átformált gépen tíz szer annyi teljesítményt is elérnek majd feleannyi em- berrrel, mint most. Izgatott ez a dolog, mert én dolgoztam rajta. Most már alig izgat. Engem inkább az irodalom érdekel. A kritikák. Néhány kritikám már meg is jelent. „Azok” persze azt hiszik, hogy azok feltétlen valami „vonalas” dolgok. Ped'g én az ő Herczeg Ferencükről sosem mondtam, hagy dilettáns! Csak époem nem az én embe- ram. ök Solohovot el sem olvassák ... De azt hiszem a lány azért ezekről másként vélekedik. Félek... Féltem ... Szeretem ... Nem azért vagyok féltékeny, mert megcsal. Nem csal meg úgy, mint nő, hanem, mint barát. Engem úgy is megcsal, ha „azokkal” szóbaáll; ha hagyja, hogy meghívják ide-oda; ha hagyja, hogy nyálas, puhány fiacskáik fogdos- sák — persze csak tánc közben. Nem érti, hogy ezzel is megcsal! Nem érti, hogy „azoknál” divat a szeretkezés, a szélhámosság. Unaloműző divat! Ma gyorsan megy az idő, mindjárt két óra. Tudom, hogy mit fogok csinálni. Még többet olvasok. És nyelveket tanulok. Aztán isten neki, fölfalom az összes polgári zeneszerzőt. Ez se legyen támadási felület, ne sebezhessenek meg sehol. Bár őszintén szólva szeretném érteni a zenét! Csak ezt neki nem mondom meg, mert akkor azt foeia mondani; „no ugye”?! Eljön-e elém? És mit mond? Lehet, hogy megint békíteni akar „azokkal”. Hát azt hiszi, hogy alkudhatunk? (Szánthó Imre olajfestménye) Versek,fordítások, kötet, színdarab Aprily Lajos és Török Rezső, a visegrádi művészkolónia két tagja, alkotói terveiről Vén fákkal telezsúfolt kertek közepén kopottas villák, szomszédságukban frissen ültetett, gyümölcsfapálcikáikkal övezett harsány színű, modern nyaralóházak. A kép hátterét erdős hegyek keretezik, elöl lent a Szentendreiszigetet átkaroló Duna vize. Itt, a Dunakanyar festői vidékén ütött tanyát (állandót és ideiglenes nyári szállást) jó néhány ismert művészember. Az első honfoglalók között volt Aprily Lajos, kiváló költő és műfordító és Török Rezső író — ők itt élnek családostul télen-nyá- ron. Amikor kitavaszodik, megelevenedik a vikendházak környéke, egy-egy napos délutánra megérkeznek az amatőr kertészek: Melis György operaénekes, Kerekes János karnagy, Behár György zeneszerző és velük együtt a vendégek, akiket megejt a táj szépsége, a Dunavidék hangulata. Ma vendégek, holnap talán telket mérnek, és az építőkkel együtt hordják a téglát, habarcsot, a művészkolónia legújabb házikójához. Sok szép vers, színdarab és zenemű születési helye volt eddig, s lesz ezután is ez a művészfészek, amelynek nincs ugyan közigazgatási központja, csak autóbuszmegállója és néhány nap óta egy kerítésre akasztott piros postaládája — mégsem eldugott hely a „világvégén”, mert értékes és érdekes sorokkal üzen oda- vissza ez a kis postaláda. Néhány kérdésünkre elküldte lapunk számára is válaszát Aprily Lajos és Török Rezső, a Dunakanyar két „őslakója”. íme a kérdések és Aprily Lajos válasza: — Miért választotta állandó tartózkodási helyéül ezt a vidéket? — 1929-ig Erdély hegyei között éltem; csak természetes, hogy amikor onnan kijöttem, „pótló” vidéket kerestem. Meg kellett vetnem a hátamat egy hegynek. Ahol lakom, azt a hegyoldalt Nagy villám-dűlőnek nevezik; a visegrádi várat is erről az oldalról szoktam meglátogatni. Erdély tradícióé föld — találhattam vol- na-e Visegrád környékénél sűrűbb hagyományút? A csend is vonzott. Télen akkora a csend, hogy szarvasok, őzek muflonok, vaddisznók járnak telkünk közelében. — Melyek azok — az ön számára is kedves — versek, melyekhez ez a dunai táj adta az inspirációt. — Nem szívesen beszélek ■ verseimről. Amit az utóbbi ; esztendőkben írtam, vala- i mennyi ehhez a patakos, for- i rásos völgyhöz kapcsolódik, ; keletlcezése szerint. Gyermek- \ korom óta a természet em- i bere vagyok, az esztendő év- \ szakos forgásától, különösen a ; tavasztól és ősztől gyakran \ kapok versíró-sugallatot. Ha j nagyritkán elolvasom verseimet (nemcsak az „Ábel | füstje” című kötetem darab- j jaira gondolok), úgy érzem, i mintha naplót olvasnék olyan i élményeimről, melyeket né- i ha sokáig hordoztam a meg- i írás és végső kiformálás előtt ; magamban. : — Az utóbbi időben milyen ; alkalmakkor találkozott sze- i mély esen is olvasóival? I — Április 29-én szerzői es- I tem volt a ceglédi Irodalmi ; Színpadon. A műsorban sze- \ replő versek nagyobb ré- i szét Jancsó Adrienne adta : elő. Aggódtam, hogy megterheljük a sok verssel a ceglé- ' di közönség befogadó képességét. örömmel ismerem el, hogy érzékeny lelki akusztikával és visszhanggal találkoztunk. — Most, 1960 tavaszán milyen művészi tervekkel foglalkozik? — Tervezgetéseim forrása nem szikkadt el, de a gond (a családtagok betegsége) egyelőre depressziós gátlást jelent. Meg kell várnom, míg nyomása alól felszabadulok. Pár Eminescu-vers fordítására kaptam megbízatást. Ezek a román költők antológiájában fognak megjelenni. Ezek az erős zeneiségű sorok zson- ganak most bennem, s keresik az egyenértékű tolmácsoló sorokat. Nagyobb terv? Van a székely népnek egy érdekes babonája. Ha a legények fűzfasípot készítenek, sohasem fújnak bele előre, mert azt hiszik, hogy akkor a kész furulyából nem jön síphang. Hadd ragaszkodjam most ehhez a gyermekkori babonához. • Török Rezső mivel foglalkozik ezekben a napokban? — A kertemmel. A tavasz mindig felborítja a művészi tervek lajstromát. írtam néhány tavaszi lélegzetű verset— a terjedelmesebb munka későbbre marad. — Színdarab? Regény? — Színdarab. Egy vígjáték terve foglalkoztat. A téma vázlata nagyjából ez: Itt szemben, a Szentendrei-szi get lakóit évenként fenyegeti a júliusi zöldár. Az Alpokból lerohan a víz, a Duna dagadni kezd, veszélyben az aratás, a learatott kévék. A szigeti falvak lakói ideiglenesen nyúlgátakkal védekeznek ahelyett, hogy összefogva — az állami erőt egységesen támogatva — egyszer s mindenkorra elűznék az áradás rémét. „Nem dolgozunk ingyen! ... majd ha eljön a miniszter is talicskázni, akkoi lehet...” Itt kezdődik a mulatságos bonyodalom, meri a miniszter, aki fiatal nő és c szigeti falu egyik vezető emberének menyasszonya — jön __ V an egy másik tervem, illetve kívánságom. Négyszáz oldalas könyvet írtam, „A színdarabírás iskolája” címmel. Ebben összegyűjtöttem több évtizedes színpadi szerzői tapasztalataimat, a kezdi színjátszók, színdarabírók számára. A könyvben személyei élményeim, emlékeim alapján elmondom aprólékos részletességgel a színpadi világ sokféle fogását, az írástól a rendezésen keresztül a játékig. Bemutatom egy-egy jelenei rendezésének, előadásának többféle formáját, felfogását, amiből kitűnik, hogy sokszoi egy rossz mozdulat, félresikerült hangvétel hogyan csapja agyon a különben jól megírt és sikert érdemlő részletet. A könyv kézirata most a Szép- irodalmi Könyvkiadónál van — szeretném, ha hamarosan könyvalakot kapna, mert úgy érzem, érdekes olvasmány és hasznos segítség lenne a színházi világ iránt érdeklődő fiatalok számára. K. K. Németh Emil: Kórtermi éjszakában Az éj sötétje oly világos! Az ablak szinte tej-fehéren ásít, fölém hajol, hogy lássa, hogy nem alszom és hoz magával holdat, csillagot, hogy azok is jól megbámuljanak, hamis hajnallal hiteget, ahányszor csak fel-felnyitom szemem. Milyen hát itt a hajnal színe, az éj sötétje hogyha így rikít!? Mások álmától hangos a szoba. Zajganak, nyögnek, s mégis alszanak Az én sebem meg, mint az örök égő piros lámpa ott az ajtó fölött, úgy sajog csak, álmokat riasztón, panaszt reszketőn, sóhajt tapasztón. s legnémábbá az álmatlant teszi. S mikor az éjnek tej-sötétje hajnallá enyhül nesztelen, az éjt kívánva mégiscsak elalszom, s mikor nappalra virradok, olyan, minthogyha látogattak voln? bőkezű barátok s jóakarók, s ajándékuktól jobb lenne az élet: Az érzéketlen, alvó szobatársak nem fékezik már renyhe fekvésükkel az ólom-éjjel haladását. Mozognak, élnek, szólnak, mosolyogna'- Evésért őrzik már az asztalt, s mondják, míg jön a reggeli, hogy éjjel az öreg Takács a nagy teremben végre meghalt. Már fürdőm. A verejtékkel, olajjal együtt lemosom a fáradtságot is. Mellettem Takács bácsi áriázik a gőzben. Gabi kontráz neki. Odébb vitatkoznak. Mások törülközővel kergetik egymást. Gabi nagyot csap a meztelen hátamra. — Na megállj! Holnap visszakapod! Valószínűtlenül szép idő van; már majdnem nyár. Végre, a kapun kívül, nyugodtan rá lehet gyújtani. Bélyegzés. Vajon itt van-e? Itt van! Eljött! Már meglátott. integet és szalad. — Szervusz! Megcsókol. Én is megcsókolom. Szeret és én is szeretem. De ez mégsem elég. Étről beszélni kell. Sokat! — Ugye jó, hogy itt vagyok? — Jó — mondom neki — és örülök. Szótlanul ballagunk egymás mellett. — Mondanék valamit, de ugye nem fogsz megharagudni? — Miért? Miért haragudnék? — mondom neki nyugodtan, de megint tótágast áll bennem a világ. Talán meghívták valahova? Azt már jól ■tudja, mi a véleményem erről. Még mindig nem beszél, tehát ilyesmiről lesz szó. — Naaa ... Ugye nem fogsz haragudni? Szép szája van és olyan kedvesen beszél. Okos lány is. Végié ieles az egyetemen. — Mondd csak! Hogy haragszom-e, azt majd megmondom. — Milyen vagy! — most duzzog. Nehéz, nehéz a dolgom, vigyáznom kell, nehogy elriasz- szam. — Mondhatod... — Meghívtak — kezdi, ránézek, ismeri már ezt a tekintetet, mert gyorsan hozzáteszi — mind a kettőnket...! — Hova? — nagyon élesen kérdeztem. — A Bélusékhoz. — Nem megyek. — El kell jönnöd! Fontos, a szüleim miatt... Ügy. hát a szülei fontosabbak? És fontosabb a társaság, mint egész életünk lesz majd? — Nem megyek! — Elmegyünk — mondja halkan. — Egy kicsit ott is leszünk. aztán ... — Szóval egy kicsit ide is. meg oda is...! Tudod jól, hogy mi erről a véleményem. Csak egy helyre tartozhatunk, de oda nagyon! Teljesen! — Jó, akkor ezt még majd megbeszéljük. Most csókolj | meg! i Megcsókolom és félek. ŐSZI FÁK
