Pest Megyei Hírlap, 1960. május (4. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-14 / 113. szám

Mint a „Luca széke // HÍRLAP UlONKIADASA IV. ÉVFOLYAM, 113. SZÁM 1960. MÁJUS 14. SZOMBAT A napokban többször jár­tam a ládagyárban. A látot­tak, hallottak arra késztet­tek, hogy megírjak egy-kél tapasztalától. A ládagyárban napról nap­ra javul a fegyelem, a dolgo­zók egymáshoz való viszo­nya. Gyakran előfordul, hogy egy-egy dolgozó figyelmezteti társát, ha például hasznos anyag kerül a hulladékba. Nem hagyják szó nélkül azt sem. ha egy-egy deszka a csille alá kerül vagy a rossz tárolás miatt csökken a hasz­nálhatósága. Mindezekhfez feltétlenül hoz­zájárul a nyereségrészesedés ösztönző hatása. Mégis az a véleményem: nem ez a döntő jelentőségű, hanem az, hogy gyökeresen megváltozott az emberek gondolkozása. Ezt bizonyítja például a többek között az is, hogy az elmúlt években (még tavaly is) ko­moly problémát jelentett, ha munkaidő után kellett kirakni néhány vagon árut, mert mindenki sietett haza vetemé- nyezni, kapálni. Ma egészen más a helyzet: a dolgozók maguk érdeklődnek, van-e vagon munkaidő után. Ez utóbbihoz hozzájárul, hogy az üzemi munkások be­vitték földjeiket a termelő- szövetkezetekbe, s most nem kell törekedniük a munkaidő utáni földmunkára. Ez a vál­tozás nagymértékben megmu­tatkozik az üzem termelésé­ben is. Most a dolgozók egész emberként végzik feladatukat az üzemben. Nyugodtabbak, több idejük jut a pihenésre, szórakozásra. És anyagiakban sem járnak rosszabbul, mert az üzemben végzett teljes ér­tékű munka kárpótolja őket. Egyről-másról Illés Sándor és társa szorgalmasan készítené az autóbusz kiinduló helyét, de a munkát a hiányos anyagellátás aka­dályozza. (Foto: Dobos) MERLEK Aki Nagykőrösön a testsú­lyára kíváncsi, nem mindig biztos, hogy kielégítheti tu­dásvágyát. Tudtommal csak a drogériában van „nyilvános” mérleg, az meg rendszerint rossz. Pedig sokszor csak azért mentem el olyan cikket vásárolni, amit egyébként a szomszéd boltban is megkap­hattam volna, hogy megmér­jem, milyen „könnyűnek ta­láltatok”. S a hídmérleget azért mégsem akartam igény­be venni... Azóta szert tet­tem ugyan olyan helyre, ahöl rendszeresen ellenőrizhetem kilóim csökkenését, de ez nem mindenki részére hozzáfér­hető, s nem is árulom el a lelőhelyét. De azt hiszem, más „hölgyek” részére is problémát jelent a fent ecse­telt hiányosság, ezért lerme egy javaslatom: Budapesten bérelhető mérleg. Mi lenne, ha a Községgazdálkodási Vál­lalat bérelne, s télen a für­dőben, nyáron a strandon fel­állítaná? Nem hiszem, hogy ráfizetne a boltra. És még a jelentkező igényeket is kielé­gítené vele. F. M. — FELÚJÍTÁSI munkálato­kat végeznek a Sütőipari Vál­lalatnál. Uj tengelyeket és al­katrészeket szerelnek be a liszt szitába és a dagasztó gép­be. Az Épület- és Lakáskar­bantartó Ktsz 20—25 ezer fo­rint értékű munkát vállalt a sütőiparnál. — EZER DARAB 60 dakás kirántani való csirkét szállít a napokban a Baromfifelvásárló Vállalatnak a Hunyadi Ter­melőszövetkezet. Üzleti szellem Vasárnap lesz az iskolások tomabemutatója \ Érdekes módon igyekeznek í felhívni a figyelmet magukra ja tornaünnepélyre készülő ál- £ talános iskolások. A „Dózsa? jNem! Igmándi” stílusban \ megszerkesztett, ötletes pla- \ kátra önkéntelenül is felfi- \ gyeinek a járókelők. De £ nemcsak a plakát, hanem a £ karikával siető lányok is fel- \ hívják magukra a figyelmet. \ Reggel hamarabb mennek az \ iskolába, hogy gyakorolhassa- j nak, délután pedig összpróbá- Jra sietnek a sporttelepre. A | lelkiismeretes és szorgalmas * felkészülés meghozza majd j eredményét a vasárnapi be- í mutatón. Szfnes és látványos (gyakorlatokkal készülnek az j iskolák. Az egyik legszebb ; számnak Ígérkezik a tűzijáté- ' kot imitáló szaliaggyakorlat, \ amelyet a gimnázium 216 -leánytanulója végez majd. A I munka végéhez közeledik. A : tornatanárok már az utolsó i simításokat végzik a gyakorla- | tokon, hogy színvonalas torna- ! bemutatóval örvendeztessék meg városunk érdeklődőit. —ne— Televíziót vásárolt a II. Rákóczi iskola Váratlan, családias ünnepség színhelye volt szerdán-csütör- tökün a II. Rákóczi általános iskola nevelői szobája. A nevelőtestület összefogása révén biztosított alapból tele­víziót vásárolt az iskola. Más­nap délután már jóval az adás megkezdése előtt a gyermekek gyülekeztek az udvaron. Az esti órákban a nevelőtestület gyűlt össze, hogy a Nemzeti Színház előadását megtekintse. __________— M — — ISMÉT BŐVÜLT az álla­mi gazdaság gépparkja. A na­pokban három kombájnt és Zetort kaptak a nyári munkák megkönnyítésére. Az ötven ló­erős Zetor-gépet már munkába is állították. — KEDVES ÜNNEPSÉGET szervez városunk öregei részé­re a városi tanács végrehajtó bizottsága és a magyar vörös- kereszt helyi csoportja. Az ün­nepséget ma délután 4 órakor tartják a kultúrotthon színház- termében. — KÖZEL 4 EZER export­rekeszt készít naponta a Gön­gyölegellátó Szövetkezeti Vál­lalat. A közeljövőben egy új­fajta göngyöleget, az úgyneve­zett export-bolgár láda gyár­tását is megkezdik. — A POLITIKAI GAZDA­SÁGTAN II. záróvizsgáját tar­tották szerdán a Délmagyar- országi Áramszolgáltató Válla­latnál. A 11 vizsgázó bizonyít­ványt kapott a tanfolyam el­végzéséről, mindannyian jó felkészültségről tettek tanúsá­got. Májusi hajnalon indultunk útnak 13 évvel ezelőtt Sió­fokra, az országos ifjúsági és férfi énekkarok döntőjének színhelyé re. Fehér ing és sötét nadrág, j ingünkön a tanítóképzős ének- ^ kari jelvény, ez volt az £ egyenöltözetünk. Szereplé- £ sünket robbanó siker kísér- % te, megnyertük az első he- £ lyezést, megkaptuk a serleget. £ A színpadról levonulva, egy J más énekkari tag szólítja meg * a mellettem levőt: — Miért a gyászszalagon viselitek az énekkari jelvé­nyeteket? — Elhúnyt karmesterünket gyászoljuk — volt a válasz. — De hiszen most vezényelt benneteket... — Dehogy .. . egyik osztály­társunk. Kiss István volt. _ •>•> M árton Barna ekkor már több mint fél éve halott volt. Nem tudott felkészíteni ben­nünket a centennáriumi hang­versenysorozatra, de szelle­me valóban végigkísért ben­nünket. ★ Ügy hallottam, hogy ősz­szel ismét Arany-napokat ren­dezünk abból az alkalomból, hogy száz évvel ezelőtt költö­zött el városunkból a nagy költő. Feltétlenül javaslom, hogy az Arany-emléktáblákra gond­juk legyen az illetékeseknek, mert a kőbe. márványba vé­sett szöveg már évek óta olvashatatlan. csaknem vala­mennyi emléktáblán. Néhány intézmény pedig, amelyik Arany János nevét viseli, külsőleg is mutassa, hogy nálunk az Arany-kultusz igen számottevő. Mert a két múzeum, két iskola, fiúdiák­otthon, kultúrotthon, utca, mozi, tsz-, úttörőcsapat mind Arany János nevét viseli, talán csak éppen a vadász- társaság kapta a Teli Vilmos nevet. Berényi István gedni, hogy pár pillanatra le­üljek? Nagyon fáj a lábam! — A lány fitymálóan végig­nézett rajta, majd mérgesen odavágta: — No, üljön le, ha olyan nagyon akar! Göblyös Anikó NEVELETLENSEG Nincs semmiféle járvány, : az SZTK mégis mindennap tömve van betegekkel. Min­den körzeti rendelő előtt so­kan várakoznak, így a szemé­szet, fogászat és a főorvos aj­taja előtt is. Akinek jutotl hely, az leült, a többiek £ falhoz támaszkodva várnai sorukra. A pádon barna, húsz év kö­rüli lány ül. Szellemesen pró­bálja szórakoztatni a körü­lötte állókat. ..Könnyű” be­teg, mint szavaiból megtud­tuk. — Észrevettem, hogy pará­nyi lyuk van az egyik foga­mon. Betömetem. Jobb előbb mint utóbb. — Az emberek helyeslőén bólogatnak. Aztán arra kanyarítja a szót, hogy orvosnak készül Igaz, nincs érettségije, de van egy fogorvos bátyja, az ő protekciójával így is felve­szik az egyetemre — próbálta elhitetni közönségével. Aztán hanyagul táskájába nyúlt, s rágyújtott egy ciga­rettára. (Igaz, nincs feltüntet­ve sehol, hogy „Dohányozni tilos!”) A füstöt előkelőén a mel­lette álló, két botra és a fal­hoz támaszkodó idős néni sze­mébe fújta. (Bizonyára nerr használt neki, mert épper gyulladásos szemét akarta megmutatni a szemorvosnak A pernyét természetesen a frissen sepert, mosott kőrí szórta.) — Kedveském! — fordul! hozzá a botos, fájós szemű néni — lenne szíves megen­Összegezve: a ládagyári dol­gozók dicséretet érdemelnek lelkes, odaadó munkájukért. Szűcs Jut ideiük mindenre KISZ-HÍRADÓ Sport Juszt is Gyöngyike és az ő mimóza lelke fogsorok fájdalmas recsegé­sét. Egy érces, szoprán sikoltott át újra és újra a nézősereg fölött, radikális meglehetősen gyengédtelen befejezésre biz­tatva a kötelek közt tántorgó feleket. Hátranéztem. Vértől má­moros, villogó szemmel, fel- borzolódott hajjal Gyöngyike ült ott férje oldalán. Időn­ként félig felemelkedve szé­kéről, tágranyílt szájjal ri­koltotta: üsd ki, üsd ki! — B — Kocoga szélesen vigyorogva ballag az utcán. Találkozik ba­rátjáról, Savanyával. — SZEVASZ! — mondja Kocoga. — SZERVUSZ! — mondja Savanya. — Te Kocoga, neked már megint ilyen jó kedved van? — Hogyne lenne, mikor élet- biztosítást kötöttem az Állami Biztosítóval. — Hiszen ez pénzbe kerül, szerencsétlen. — Az igaz, de vettem motor- kerékpárt is. és tegnap alig kerültem el egy villanykarót. — Szegény fiú! És most ezen derülsz? — Na hallod? Lehet, hogy legközelebb nem kerülöm el, és akkor alaposan ráfizet a biztosító! — kés — A VÁROSI KISZ-BIZOTT- SÁG kiosztotta az ifjúság a szocializmusért próbázások- ban résztvevők közt a jelvé­nyeket. A különböző alapszer­vezetekben 1025 próbázó ka­pott eddig jelvényt. Ez a szám meghaladja a tervezet­tet. Meg kell jegyeznünk, hogy a próbázás feltételeit lényegesen többen teljesítet­ték, a jelentkezésre azonban nem fordítottak kellő gondot az alapszervezetek. HÉTFŐN TARTJA a föld­művesszövetkezet alakuló KISZ-taggyűlését. Az összejö­vetel időpontja este 7 óra. Ezzel ismét emelkedik a vá­rosi alapszervezetek száma. AZ IDEI KISZ politikai ok­tatásban mintegy 470-en vet­tek részt különböző alapszer­vezetekben a KISZ-fiatalok. Nyolc helyen volt politikai oktatás városunkban. A FELSZABADULÁSI kul­turális seregszemle képzőmű­vészeti díjai gazdára találtak. A városi KISZ-bizottság a következőknek osztotta ki a díjakat: I. díj: Bodó Gábor, II. díj Fancsali Frigyes, III. díj Péczeli Margit. A VÁROSI KISZ ifjúsági akadémia hallgatóinak átlag létszáma 350 fő volt. A kong­resszusi anyag tárgyalása so­rán ez a szám jóval az 500 fölé emelkedett. T. Hol volt, hol nem, volt egy­szer egy város. Földrajzi fek­vését pontosabban is megha­tározhatnám, mondván: „ott, ahol a kurta farkú malac túr”, ha a malacot kurta far­kával egyetemben kolbászba nem töltötték volna újév tá­ján és tudvalevő, hogy egy ilyen drámai fordulat után alaig akadt még malac, aki­nek kedve lett volna tovább turkálni. Szóval elégedjenek meg az­zal, hogy volt egy város és volt ennek a városnak egy igen huncut rendőrparancs­noka. Ez a huncut rendőrpa­rancsnok látva, hogy figyel­meztetés, bírságolás falra- hányt borsó és a város ifjai kizárólag a járdákon közle­kednek kerékpárjukkal, gon­dolkozni kezdett. Egy álló napig csak gondol­kozott, gondolkozott, két tá­nyér bablevesen és egy tál marhapörköltön kivül ételt sem véve magához. De meg is lett az eredménye, mert este 10 óra 15 perckor imigyen kiáltott: No, megálljatok! Erre persze nem állt meg senki, ellenben másnap meg- i jelentek a házak falán a pla-í kátok: Adatik tudtára váro-i sunk minden olyan polgára- í nak, aki 1915 előtt és 1915 j után született, hogy kerék- ! párral közlekedni a mai nap-! tói kezdve kizárólag a járdá-í kon és a parkok útjain lehet. \ Még meg sem száradt a * plakátokon a csiriz, amikor* az ügyeletes rendőr megállí-J tóttá a 75. kerékpár-úrveze- \ tőt, aki elszánt arccal kere- j kezett a kocsiút közepén. í Juszt is! í —Békés— Gyöngyike ábrándos szemű, halk szavú fiatalasszony. Ir­tózik mindentől, ami brutá­lis, sajnál mindent és min­denkit, akit csak sajnálni le­het. Férjét, Misit sokan kele­kótyának tartják. A szomszé­dok többször megfigyelték, hogyha egyedül megy az ut­cán, arca eltorzul és titokza­tos szavakat mormog maga elé. Kelekótyaságról azonban szó sincs. Misi ilyenkor csu­pán káromkodni szokott. Ki­rúg a hámból. Otthon ugyanis tilos. Utoljára esküvőjük után két héttel, szűk cipője fel­húzása közben vetemedett a „mennydörgős mennykő” fel­kiáltásra. Gyöngyike erre sí­rógörcsöt kapott. Mint ahogy egyszer is zokogva szaladt vissza a félútról és férjének könnyei közül suttogta: Egy csúnya ember két szegény kis lovacskát, elmondani is ször­nyű, ustorral... Ö! — és el­ájult. Azt hiszem, ennyit elég el­mondani Gyöngyikéről és az ő mimóza lelkecskéjéről, hogy megértse elképedésemet, amikor... De ne vágjunk a dolgok elé. Bokszmeccsen voltam. A har­madik menet közepe táján jártunk. Két izmos férfiú pü- fölte egymást lelkiismeretes alapossággal, pillanatnyi meg­állás nélkül. A ring szélén csöpögött a vér és markáns, két háborút megjárt férfiné­zők sápadtak el, hallva a kosárlabda A Bp. Előre csapatát látták ven­déiül kosarasaink vasárnap dél­előtt fél 11-kor a sportotthon ud­varán. Érdekesnek ígérkező mér­kőzés előtí állunk A Bp. Előre jelenleg az NB ji első helyezettje. Előző évben Is Nagykőrösön szen­vedett veresége miatt nem jutott be az NB x-be. ÖKÖLVÍVÁS Szalvai HSE-hez Szentendrére látogatnak cl a körösiek, sérülé­sek miatt az eddigi győztes csa­pat meggyengült. L.ABDARÜGÄS SZKAC H-büz Szegedre mennek labdarúgóink. Szerencse, hogy ez a mérkőzés nem számít a baj­noki táblázatban. ASZTALITENISZ Megyei csapatunk Gödöllőre já­rási bajnokságra. az utánpótlás pedig Jászkarajenőre utazik. * A béke és barátság sportünne­pélyt délután 4 órakor a sport­telepen rendezik iskoláink. Szebb- nél-szebb szalag, karika, bot tö­meges szabadgyakorlatokkal szó­rakoztatták majd az érdeklődőket a gyerekek. Székelyhídi _

Next

/
Thumbnails
Contents