Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-13 / 87. szám
1960. ÁPRILIS 13. SZERDA HSf Hieref v/6i*Iífu s A Újat akaró emberek tanácskozása II. FÜGGETLENÍTVE Hosszú idő óta tartó áldatlan állapoton változtatott, évek óta húzódó vita végére tett pontot a Művelődésügyi Minisztérium határozata: április elseje óta teljesen függetlenítettek, egyes egyedül a járás művelődésügyének érdekeiért munkálkodnak a járási népművelési felügyelők. Vajon milyen változást hoz ez a függetlenítés felügyelőink! és járásaink életében? — erről beszél a nagykátai járás népművelési felügyelője: Gajdos Gyula. Szükséges a társadalmi munka nemcsak az építés gyorsítására, hanem az élet, a kulturális munka minden más területén. De azért a jóból is megárt a sok. Miről van szó voltaképpen? Arról, hogy azok a művelődési ház igazgatók (nagy többségükben pedagógusok!), akik szíwel-lélekkel végzik misz- sziójukat, kimerülnek, elvesznek a sok munkában. Talán a népművelési kormányzat segítségéve] meg lehetne oldani, hogy azok a kultúroíthon-igaz- gntók, akik bebizonyították, hogy eredményeket tudnak elérni, kedvezőtlen körülmények között, kedvezőbb helyzetbe kerüljenek: legyen egy szabad napjuk egy héten (hiszen a vasárnapjuk foglalt), amikor (nem is tételezzük fel, hogy pihennek) teljes egészében a nép művelésének élhetnek. Azután: ne csak egy-két vagy esetleg néhány pedagógus vegye a vállára az egész népművelésügy terhét, hanem az egész pedagógustestület osztozzék a munkán. Igaz, erre nem lehet utasítást kiadni, mint ahogyan a tanácskozás egyik résztvevője javasolta, de azt meg lehet tenni, hogy a megye, a járás és a község vezetői, párt- és tanácsi vezetői, valamint a nevelőtestületek igazgatói a minősítésnél azzal is vessenek számot: va jon ncnműveiő-e az éppen szóbanforgó pedagógus vagy sem? És ha minden egyes pedagógus, sőt, nemcsak pedagógus, hanem a falu minden egyes értelmiségije — orvos, állatorvos. gyógyszerész, agronó- mus stb. — részt kér és részt vállal a nép műveléséből, egyiknek sem lesz ez a munka terhes, hiszen a feladatok megosztása nemcsak annyit jelent, hogy többen munkálkodnak azonos célért, hanem azt is, hogy egyre-egyre kevesebb esik. Mielőtt építünk, meg kell vizsgálnunk az alapot! Különösen az ismeretterjesztésen Lendíthet sokat ez az összefogás. Blaskó Mihály Gyömrőről azt javasolta, hogy a járási újság rendezzen közvéleménykutatást: milyen ismeretterjesztő előadásokat igényelnek a szövetkezeti tagok. Hát nem lenne eredményesebb, ha ezt nem az újságra bíznák, hanem a gyömrői pedagógusok — a családlátogatások során — megtudakolnák, kifürkésznék a szülők (tehát a dolgozók) kívánságait? A vácdukai Gáspár Emil e szerint szervezte meg a munkát — mint az értekezleten elmondotta — a nevelőtestület tagjai nemcsak iskolai kérdésekről beszéltek a család- látogatás során, hanem ilyen dolgokról is. És az eredmény: elkészült az ismeretterjesztés hároméves terve, eddig huszonnégy szövetkezeti tag jelentkezett a dolgozók esti iskolájára! Az eddigiekből már kiderül: sok mindenről szó esed ezen a tanácskozáson, annak ellenére, hogy a vártnál kevesebben jöttek el, és a vártnál kevesebben szól tak a lényeghez. Mégis, mi az, ami kimaradt, és ami baj, hogy kimaradt? Például az, hogy senki sem szólt arról: mi módon akarja felmérni községe műveltségi helyzetét. Senki sem fejtette ki, hogy hogyan változtatta meg a művelődési ház munka tér vét — az új gazdasági helyzet kívánalmai szerint. Arról sem beszéltek a tanácskozáson részt vevők, hogy milyen konkrét terveik vannak az ifjúság elvándorlásának megakadályozására. Csak néhány a sok téma közül, amely megtárgyalásra, megvitatásra várt — és vár. A megoldás, amit Rózsa Tibor elvtárs, a megyei pártvégrehajtóbizottság munkatársa mondott: — össztársadalmi üggyé kell tenni a kultúra terjesztését. Ki kell bővíteni az aktív népművelők körét az értelmiség és a .segíteni kész emberek tömegeivel. És ami a legfontosabb: a pártszervezetek és a tanácsok irányítsák, segítsék, ellenőrizzék ezt a tevékenységet is, akár a többit. így, és csakis így lehet reális alapokon (a községek műveltségi helyzetét felmérve, a szövetkezeti tagok tanultságát szem előtt tartva) kidolgozni a szocialista gazdálkodás felé haladó községek művelődési programját. így, csakis így lehet a közös munkára szövetkezett emberekből nemcsalt együtt dolgozó, de közösségi embereket nevelni. G. L. Érd felszabadult élete másfél évtized tükrében Felszabadulásunk másfél évtizedes évfordulójára rendkívül érdekes és figyelemre méltó kiállítást rendezett Érd község művelődési tanácsa, az érdligeti ivóvíztársulattal és a helybeli képzőművészek csoportjával. A kiállítást április negyedikén az MSZMP érdligeti alapszervezetének helyiségeiben nyitották meg, s a megnyitás ’ óta állandóan sokan látogatják. Az érdi képzőművészek múlt évben megalakult csoportja elsősorban azokat a festményeket és szobrokat, domborműveket állította ki, amelyek Érd és a környékbeli települések alkotó, termelő életével foglalkoznak, ezek mellett azonban más képzőművészeti alkotások is helyet kaptak. A kiállított festmények közül kitűnik F. Ribár Júlia ,,Érdi téglagyár” című festménye, valamint Jancsó Erzsébet „Atomhalál” című békelharcos képe és „Érdligeti fenyves” című tájképe. Botond Károly „Magyar orvosok Koreában” című nagy festménye, Stahl József „Állványozók” című képe, Dittert Mária „Tanácsadás kismamáknak” és „Vízépítés Érdligeten” című domborművei azok, amelyek mai életünket tükrözik. Rajtuk kívül Avar Ferenc, Gábori Jolán, Nagy Antal és Kemény József képzőművészeti alkotásai tesznek bizonyságot arról, hogy az érdi képzőművészek tavalyi összefogása eddig is jelentős sikerrel járt és az érdi képzőművészeket új alkotásokra serkentette. Nagy hatással volt a kiállítás közönségére az érdi ivó- víztársu'at szemléltető kiállítása, amely a legutóbbi két esztendőben elvégzett 'munka eredményeit mutatta be. Az ízléssel és ötletesen felsorakoztatott dokumentációs képekből kitűnt, hogy csak az elmúlt két évben 8640 méter vízvezeték épült Érdligeten, s ezzel 652 telket közművesítettek. nem kevesebb, mint 26 utcába vezették be az egészséges ivóvizet és 32 közkút ál! a lakosság rendelkezésére. Érd és környéke felszabadulását is gondosan összeállított kép- anvag szemlélteti; külön képek mutatták be a felszabadulás óta létrehozott szociális Jancsó Erzsébet: Leányportré otthon, a járási SZTK-rendelő működését, a földosztást, majd a termelőszövetkezetek megalakulását és működését. A kiállítás anyagából tudtuk meg azt is, hogy az elmúlt másfél évtizedben 175 kilométer villanyvezetéket építettek és 1030 villanyégő szolgáltatja a közvilágítást. Különösen figyelemre méltó a múlt és ielen dokumentációs képeinek szembeállítása, ami világosan tanúskodik arról, milyen hatalmas fejlődést jelentett a másfél szabad évtized Érd lakosságának életében. (cs. T.) — Az új helyzetben új munkamódszert dolgozok ki. Radios Imre elvtárs, az agi- tációs és propaganda osztály vezetőjével, valamint Szilárd József tanulmányi felügyelővel, a népfront, a KISZ, a nőtanács képviselőivel megbeszéljük a kulturális propaganda munlcát: az ismeret- terjesztést, a szakkörök munkáját, a kiállításokat, és ezekkel együtt természetesen a népművelési munka többi ágazatát. A tanulmányi felügyelővel összehangoljuk a munkát. Ha ő iskolát látogat és ellenőriz — ez a munka négy-hat hétig eltarthat —, társulok hozzá: az ellenőrzés utolsó hetében együtt megyünk ki a községbe, az iskolába, és együtt vizsgáljuk meg a dolog népművelési oldalát, a pedagógusoknak a felnőtt nevelésben és oktatásban, valamint a népművelésben való részvételét. — Módszertani központokat szervezőink négy községben, Nagykátán, ahol jól működik a zeneiskola, a zeneoktatás hogyanját és mikéntjét tudjuk gyakorlatban is megmutatni a többi község szakembereinek. Tápió- szecsőn a színjátszás és a népi együttes szervezésének módszereit tudjuk begyakoroltatni. Tápiószelén a népi tánc mozgalom, Tápiószent- mártonban pedig az ismeretterjesztő előadások szervezése és lefolytatása terén tanulhatnak sokat a többi művelődési otthon vezetői, munkatársai, aktívái. Tervünk az, hogy egy-egy módszertani központban negyedévenként tapasztalatcsere-ér- telcezletet rendezünk, másrészt, hogy a négy kultűr- ház mindegyike ' h'&Yom-négy községet patronáljon. Ezzel a módszerrel tizenöt községünk tizenkét művelődési házának és tíz’ tanyai népművelési központjának munkáját fellendíthetjük. — Az egyes községek lakóinak tanultságát, műveltségét közös erővel mérjük fel a közeli jövőben. A tanulmányi felügyelővel, a járási kultúrotthon igazgatójával é$ munkatársaival, valamint a helyi vezető szervekkel és pedagógusokkal együtt megvizsgáljuk minden község helyzetét, nemcsak az iskolai végzettséget, hanem a rádió- és televízióhallgatók, illetőleg nézők számát, valamint az újságolvasókat is figyelembe vesz- szdik, amikor a felmérésen alapuló művelődéspolitikai programot elkészítjük. — Nagyon fontos feladatunk — és most a függetle- nítés után el is tudom látni ezt a feladatot —, hogy koordináljuk a rendezvényeket, a műsorokat, az ismeretterjesztés, a művészeti csoportok munkáját — és nemcsak a icultúrotthonokban, hanem a vendéglők, üzemek, rendezvényeit és műsorait is államilag irányítsuk. Ez azért is nagyon fontos, hogy egyrészt ne „üssék egymást” a Különböző szervek programjai, műsorai; másrészt pedig, hogy olyan műsorok kerüljenek közönség elé, amelyek valóban megfelelnek az egészséges igényeknek. A koordináció és a szervezés szempontjából egyaránt fontos, hogy a községekben megerősítsük a művelődési tanácsokat. Ezeknek a tanácsoknak ezután nemcsak a bálok elosztásával kell foglalkoznak, de a népművelés lényeges részeinek a segítségével, egybehangolásával is. Ami ehhez hozzátartozik: a helyi párt- és tanácsvezetők figyelmét rá kell irányítanunk a népművelésre, segítségültet, véleményüket kell kérnünk minél gyakrabban, hogy végül is — már kérés nélkül — éppen úgy magukénak érezzék a kulturális munka irányítását, mint például a mezőgazdaságét vagy a helyi politikai életét. — A népművelési felügyelők függetlenítése — legalábbis az én esetemben — felszínre hoz néhány úgynevezett dologi problémát is. A népművelési felügyelő ugyan az iskola létszámkeretében marad, tehát onnan kapja fizetését is, de székhelye mégis a művelődési házban vagy a járási tanácsnál lesz (az enyém például a tanácsnál). Nos, apró dolognak látszik, mégsem az: beszerezni az íróasztalt, szekrényt, esetleg írógépet, felemelni « havi 200 forintos utiszámla- keretet (ami rendkívül kevés), elérni azt, hogy a tanács vagy a pártbizottság gépkocsija olykor-olykor rendelkezésére álljon. Véleményem szerint azonban ezek a dologi feltételek kis jóakarattal hamar előteremthetők, és akkor már csak a Művelődésügyi Minisztérium rendeletét kell megvárnunk (amely a népművelési felügyelők hatásköréről intézkedik majd), hogy sokkal eredményesebben munkálkodhassunk, mint eddig. Hogy kevesen voltak a termelőszövetkezeti községek kultúrotthon-igazgatói, a meghívottaknak csak a fele jött el, az volt az egyik baj. A másik: jó néhányan a lényeg (mit akarnak tenni, hogyan akarnak tovább dolgozni) helyett szabályszerű „panasznapnak” vélték a tanácskozást, azaz elsorolták, hogy hány ezer, tízezer vagy százezer forinttal segíthetne művelődési házukon az állam. Pedig ez az értekezlet azt is megmutatta, hogy a művelődési házak jó vagy rossz mivolta nem a pénzen múlik. Azok a művelődési otthon-igazgatók, akik tudják, mit, mikor és miért kell tenniök — ha küzdenek is olykor-olykor gonddal —, egészen csekélyke pénzügyi támogatással többet tesznek községükért, szövetkezetükért, a nép műveléséért, mint akárhány jobban ellátott, de céltalanul kapkodó társuk. A közösség a kultúrházért ~ a kullúrház a közösségért És azok a kultúrotthon- igazgatók látják legtisztábban feladatukat, akik első céljukként a közösségi életért, a közösségi életet élő ember neveléséért állnak sorompóba. Erről az elsőrendűen fontos célról fejtette ki — nemcsak elgondolásait, de — eddigi eredményeit például Sas András, a dunabogdányi művelődési ház vezetője. — A művelődési házak nagyon fontos feladata: jó közösséget nevelni — mondotta. — A jó közösség kialakítása viszont együtt jár a szocialista tudat kialakításával. Mit tett hát Sas András? Ügynevezett tsz-kultúrtermet létesített, a kultúrteremben klubéletet teremtett a télen az Úttörő Termelőszövetkezetben. A klub programja, a családias beszélgetés, a szórakozási lehetőség, a televízió oda- vonzotta a tsz-tagokat. Baráti kapcsolatok alakultak ki az új és a régi szövetkezetes emberek között. A következő lépés az lesz, hogy a Kossuth Termelőszövetkezetben is megteremtse a klubéletet. De nemcsak azt tartotta feladatának, hogy az Úttörő régi és új dolgozóit közelebb hozza egymáshoz, hanem azt is, hogy a két termelőszövetkezetet is közelítse. Ez szintén sikerült, a népfőiskola révén,' amelynek hallgatói mindkét szövetkezetből verbuválódtak. És segített a népfőiskola által rendezett tanulmányi kirándulás is. A terv: folytatják a közös tanulmányi kirándulásokat — előbb az ipari, majd a mező- gazdasági vásárra —, irodalmi szakkört szerveznek, tanácsadó szolgálatot létesítenek: mit olvassanak a szövetkezeti tagok, azután énekkart hoznak létre. Sas András tapasztalatai szerint az ilyen összejövetelek is erős lendítői lehetnek a barátságnak, a kollektíva kialakításának. Hasonló tapasztalatokról számolt be az egészen más viszonyok, lehetőségek között munkálkodó Csende Béla, az aszódi járási művelődési ház igazgatója; Aszódon már majdnem esztendős múlttal büszkélkedhetik a klub, amelynek most szervezték meg a tsz-fiatalokkal foglalkozó tagozatát. És hogy nem az anyagiaktól függ a művelődési ház léte, hanem a céltudatos munkától, hadd álljon itt példaként Szűcs Ernő kartali kultúrotthon-igazgató munkamódszere: — Először a mozgékony, építő szellemű emberekből létrehoztunk egy szűkebb körű kulturális magot, elsősorban a község vezetőiből, ők azután segítettek a to- vábbszervezésben (egyébként Csende Bélának is ez volt a metódusa, a klub alakításánál). Szűcs Ernő elmondotta, hogy ma már sok pedagógus segíti a népművelés ügyét, szakköröket vezetnek, előadásokat tartanak, kézimunkázni tanítják az aszszonyokat, és közben, kihasználva az időt, hanglemezeket forgatnak nekik. Hogy ez a zenei „képzés" segíti a közösségi nevelést is — az természetes. Éppen úgy közösségi életre nevel, mint az a négy nagykőrösi gazdakör, amelyről Kovács Ambrus városi népművelési felügyelő ejtett néhány szót. Ezeket a gazdaköröket a népfront irányítja, és bennük a különböző szövetkezetek tagjai ismerkednek, beszélgetnek, tapasztalatot cserélnek — közelebb kerülnek egymáshoz, akárcsak a kézimunkázó asszonyok és leányok. A terv — és jó terv —, hogy ezekbe a gazdakörökbe „kivisznek’1 az új tanulmányi évben egy-egy szabadegyetemi előadást, hogy tagságukból megpróbálnak művészeti együtteseket szervezni. De az is kiderült ezen a tanácskozáson, hogy amennyit a művelődési ház lendíthet a közösségi életen, annyit segíthet az összeforrott közösség is, hogy megépüljön a művelődési ház. A közösség' ereje — mint számtalan példa bizonyítja, nemcsak begyeket mozgathat, de kul- túrotthonok falait is felhúzhatja. A művelődési ház pedig — ha azt szívvel, hozzáértéssel irányítják — visz- szahat a közösségi szellemre, a szocialista ember kialakítására, ezzel pedig hat a közös munkára, a szövetkezeti tagok munkaerkölcsére, mindezek révén a terméseredményekre és a szövetkezet jövedelmezőségére. Ezt kellene meigérteniök mindazoknak a szövetkezeti vezetőknek, -akik a pillanatnyi szükségnek ((pontosabban és divatos kifejezéssel élve: a könnyebb ellenállásnak) engedve, a kul- túrotthont vagy kultúrtermet tsz-irodának vagy raktárnak rendezték be, mint például az Dunabogdányban is történt, Hasonló esetről panaszkodnak az áporkai népnevelők, ahol az óvoda lett a meggondolatlan helyfoglalás „áldozata”. De más szervek is szívesen nyúlnak a művelődési házhoz. Tápiósze- csőn például a földművesszövetkezet foglalta el a művelődési ház egy részét és bénította meg részben a kulturális életet. Vajon mikor látják be végre az említett és nem említett szövetkezetek, intézmények vezetői, hogy — habár jót akartak — végeredményben saját maguknak, a szövetkezetnek, az egész községnek ártottak?! Jó a társadalmi munka — rossz ha kevesen végzik: Szerencsére jobb, lelkesí- i több példákat is elmondot- \ tál; a tanácskozás résztvevői, i így például a pusztávacsiaik í óvodát építenek társadalmi: munkában, a majd kiürülő! óvodahelyiségben pedig kul-1 túrotthont létesítenek. A kar- i taliak saját erejükből búto- í rozták be művelődési házu- i kát, nem vártak a sült-: galambra — és éppen ez a i tevékeny igyekezet nyitotta; meg a minisztérium „erszényét”: televíziós utalványt kaptak az áldozatkész emberek. A törteli tanács sem vár a „felsőbb szervekre”, megvásárol egy épületet és így teremt művelődési házat. De természetesen ahhoz, hogy a házból művelődési ház legyen, szükség lesz a dolgozók társadalmi munkájára is. A társadalmi munka jó és szükséges dolog. De meg az állam nem is győzné, hogy a gyorsan szaporodó szövetkezeti községeket egyszerre lássa el géppel, törzstenyészettel, istálló- építőanyaggal és kultúr- otthonnal. Ribár Júlia: Érdi téglagyár