Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-26 / 97. szám

YÁC A vendéglátók is készülődnek • A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖN K 1 A D Á S A • IV. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM i960. Április 23. kedd Vác város dolgozói készülnek a tizenhatodik szabad május 1. megünneplésére Május elsejére készülnek üzemeink, termelőszövetkeze­teink, iskoláink, hivatalaink. Ez a készülődés szoros kap­csolatban van az ünnepi fel­vonulással, ahol a sok-sok szeretettel készített transzpa­rensek, ötletes makettek mel­lett a munkasikerek ered­ményeit is ott viszik majd a sorokban. Vácott ma már hagyo­mánynak mondható május 1. megünneplése. Az időseb­bek még emlékeznek 1919 májusára, a gombási hídnál felállított hatalmas diadal­kapura, És 1945-ben, alig néhány hónappal a fegyverek elhallgatása után, a zuhogó eső ellenére több ezer részt­vevő gyülekezett a szovjet hősi emlékmű előtt, hogy megemlékezzék a nemzetközi munkásmozgalom nagy nap­járól. Ebben az évben ünnepi fel­vonuláson vesznek részt a vá­ros dolgozói. A főútvonalakon elhaladva, a tanácsháza előt­ti dísztribünről köszöntik majd a csoportokat városunk vezetői. Nagygyűlés nem lesz, de az üzemekben, is­kolákban és hivatalokban mindenütt megemlékeznek a nap jelentőségéről. A má­jus elsejei részletes műsort pénteken közöljük. Tíz év szomorúság -15 év boldogság Huszonötéves a bélésáru- gyár. ,A Rádi úti nagy textil­üzemünk dolgozói ebben a hónapban emlékeztek meg üzemünk alapításának negyed- százados évfordulójáról. Ez a huszonöt esztendő két részre tagozódik: Az első tíz év szegénységet, éhséget, munka- nélküliséget; az embernyúzó Neumann és Zimmermann gyáros urak kizsákmányoló hatalmát jelentette. Az 1945 óta eltelt tizenöt év pedig már a boldog bizakodás időszaka. Jól össze tudják hasonlítani a múltat és a jelent, akik ré­gebb óta itt dolgoznak, a za­katoló gépek között. — A gyárosnak mi színét sem láttuk — emlékezik a sö­tét múltra Csányi Mária. — Csak a megbízottját küldte ide évenként egyszer: elszá­molni. Az igazgató havi alap­fizetése 645 pengő volt, ami­kor egy fizikai munkás átlag annak tizedét, 64 pengőt ka­pott. Ebből 5 pengőt adóra, 16 pengőt lakbérre, 4 pengőt villanyra fizetett ki. A mara­dék 39 pengőből tengődött családtagjaival együtt. Ma minden megváltozott. A gyár vezetője gyakran jár a dolgo­zók között, mindenkit ismer, mindenkihez van egy-egy jó szava. Az üzemi konyha ét­rendjén mindennap húsos étel szerepel. Van könyvtárunk, klubszobánk. Itt van a fizikai dolgozók legutóbbi, kétheti jövedelme: Szabó Ferencné 774 forintot, Takserer Sándor- né 765 forintot keresett 12 nap alatt. — Ez még nem is minden — kapcsolódik beszélgeté­sünkbe Herczeg Oszkár, a gyár egyik dolgozója. — Nyereség- részesedést is fizettek ki ná­lunk, tíz napon felüli összeg­ben. Sokan kaptak hűségjutal­mat a 25 éves évfordulóval kapcsolatosan. Mindnyájan érezzük a döntő különbséget a 10 éves kapitalista és a 15 éves szocialista időszak kö­zött. Parkot létesítettek a gyár körül. Festik kívülről és be­lülről az üzem épületét. És szombaton éjjel megvilágított betűk — „ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!” — köszöntik majd a dolgozók nagy ünnepét a huszonötesztendős bélésáru- gyár homlokzatán. (Pusztai) Termelőszövetkezeteink zárszámadása és a lavaszi mezőgazdasági munkák állása a víhjIcs előtt A városi tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülé­sén Horváth László elvtárs, a mezőgazdasági osztály veze­tője részletes jelentést terjesz­tett elő a tavaszi munkák állásáról, valamint a termelő- szövetkezeteink zárszámadásá­ról. A Kossuth Tsz őszi árpából 120 holdat vetett el. amelyen 30 hold lucerna-felülvetést végzett. Az őszi vetésterület azért lett nagyobb, mert a tsz a hizlaláshoz korábban kap anyagot s így biztosítva van a malacnevelés. 80 hold búzájukat az al­sóvárosi részen vetették el, jól előkészített terüle­ten. Kukoricavetés-terülc- tiiket 80 holdra emelték fel: ez szántóterületük 17 százalékának felel meg. Gondoskodik a Kossuth Tsz a város lakosságának zöldség- ellátásáról is. Tizenkétholdas kertészetükben most ültetik ki a palántákat. Itt 120 ablak primőrt terveznek paprikából és paradicsomból. Spenótot már e hónapban hoznak piacra; saláta-, zöldhagyma- és retekszállítás május elejére várható. Szép az állatállományuk is. 130 szarvasmarhát, 199 ser­tést nevelnek. Remélhetőleg idén sok gátló körülményt eredményesen leküzdenek és zárszámadásuk felülmúlja a múlt esztendeit. A Micsurin Termelőszö­vetkezet is tervszerűen kezdte el tavaszi munká­latait. Őszi . árpából 30 holdat, búzából 23 holdat, zabból 15 holdat vetettek el. Jelentős területük van hibridkukoricából, cukor­répából, burgonyából, lu­cernából és takarmány­féleségekből. Kertészetük már értékesíti a primőr salátát és retket. Ezer naposcsibét nevel ez évben a termelőszövetkezet, már tatarozzák a baromfióla­kat. Állataik takarmánya biz­tosítva van; helyes és jó be­osztással el tudják látni őket. A tavaszi munkálatokban le­maradás nincsen. A mezőgazdasági osztály vezetője bejelentette, hogy az eg3’éni gazdák részére is 12 mázsa martönvásári hibrid- kukoricát biztosítottak. Az utóbbi napokban az időjárás lényegesen javult és a veté­sek is szemmel láthatólag zöl- dellnek, erősödnek. Az egyéni termelőket a kötelező növényvédelemre hangoshíradón és szemé­lyekhez címzett felhívá­sokban figyelmeztetik. A közeli napokban felülvizs­gálják a területet és a mu­lasztók ellen megindítják a szabálysértési eljárást. Május második vasárnapján Vác és a váci járás általános és középiskoláinak énekkarai Dunakeszin találkoznak. Az egésznapos hangversenyre lelkesen készül a község III. számú iskolájának kamarakórusa is. (Cserny Gábor felv.) A májusi film mű sorról Olimpiai bajnokok Vácott Még egy hónap van hátra, de már most megkezdődtek az előkészületei annak az ér­dekesnek ígérkező sportbe­mutatónak, amelyet június első vasárnapján rendez­nek a városi művelődési ház színpadán. A római olimpia megkezdése előtt neves ví­vó-, tornász- és egyéb sport­ágban kiváló olimpikonok ér­keznek hozzánk, hogy bemu­tassák tudásukat, ügyességü­ket. A műsor érdekessége lesz Papp László élménybe­számolója. Végül „Olimpiai iskola” címen bemutatják: a legkisebbektől az idősebb korosztályig hogyan ké­szülnek sportolóink a rájuk váró nemzetközi viadalokra. Bővülnek kirándulási lehetőségeink A tavaszi jó idők beálltával ■ egyre gyakrabban^ tesszük fél. a kérdést ismerőseinknek: ti hová mentek kirándulni? A válasz azután az igényességtől is függ; van aki a környékét barangolja be, de van, alá messzibb tájakra vágyik. Ez utóbbiak segítségére siet a váci* IBUSZ, amikor szinte hétről hétre hirdet autóbusz- túrákat az ország legszebb helyeire. Első ízben indul városunk­ból május 9-én autóbusz öt­napos szlovákiai túrára, amelynek során Kassára, Lő­csére, Késmárkra és a Magas- Tátrába is ellátogatnak a váci turisták. A hazai túrák sorából kiemelkedik a június 4-én induló ötnapos dunán­túli autóbusz-túra, melynek bőséges idejéből két nap jut a szép Sopron műemlékeinek megtekintésére. A híres sze­gedi ünnepi játékokra re­pülőt indít a váci IBUSZ rendkívül kedvező árakkal, jszállás; ^-színházjegy .^bizto­sításával. Az egyre népszerűbb fi­zető vendég-szol gálát kereté­ben a váci IBUSZ az or­szág bármely szállodájába biztosít szobát, az utazáshoz pedig vasúti, hálókocsi, au­tóbusz-, repülő- vagy hajó­jegyet. !': A megnyerő előzé­kenység és udvariasság lát­tán nem csoda, ha többen így keresik fel a Széchenyi utcai irodát: szeretnék másodma­gámmal egy hegyvidéki szál­lodában egy hetet tölteni, mit ajánlanak? És az IBUSZ szebbnél szebb tájakon, pom- pásabbnál pompásabb szállo­dákat ajánl mindenki szá­mára elfogadható árakkal. A váci IBUSZ-iroda nép­szerűségének és jó munká­jának kifejezője az a tény is, hogy első negyedévi bevétele háromszorosa volt a tavalyi hasonló időszak forgalmának. Bi. A közelmúltban a MOKÉP Pest megyei központja bírála­tot kapott azért, hogy egyre fejlődő és mindjobban iparo­sodó városunk igényeit nem veszi figyelembe egyetlen nor­mál-gépes filmszínházunk, a Kultúr Mozi műsorának össze­állításánál. Valóban az volt a helyzet, hogy amíg Cegléd és Nagy­kőrös fővárosi premiermozik­kal egyidejűleg játssza az új filmeket, addig hozzánk sok esetben Dunakeszi, Főt, vagy éppenséggel Kösd községek után kerültek az érdekesebb filmalkotások. A MOKÉP beismerte a Vác­cal szemben alkalmazott hely. télén műsorpolitikát és ígére­tet tett, hogy változtat ezen a tűrhetetlen állapoton. Belát­ták, hogyha filmszínházunk nem is tartozik közvetlenül az ő érdekkörükbe, de pártunk művelődésügyi téziseit csak úgy vihetjük át a gyakorlat­ba, ha javitjuk a munkáslakta területek 'filmellátását. A segíteni akarás érződik már a májusi műsor össze­állításánál is. Vácra kerül a jövő hónapban az „Egy kis­lány keresi az édesapját” és a „Kapitány lánya” című szov­jet filmalkotás. Magyar fil­mek közül a „Vörös tintát” láthatjuk majd. A nyugati mozgókéoek közül a „Szent Johanna”, „Tizenkét dühös ember”, „Tamangó” és a „Hetedik kereszt” jutnak el hozzánk május hónapban. A szabálysértési előadó naplójából A Váci Járási Tanács v. b.. szabálysértési előadója ■ Ba- gyánszki János földműves, Csornád. Kossuth u. 89. sz. alatti lakost 100 forintra bír­ságolta, mert katonai iga­zolványát elveszítette. A szabálysértési előadó Mátyási János, Sződliget, So­mogyi B. u. 21. sz. alatti la­kost 100 forintra bírságolta katonakönyvének elvesztése miatt. Csattos János alsógö­di lakost a szabálysértési előadó 200 forintra bírságol­ta, mert ipari termékeire árvetést nem készített. A bírság megállapításánál * a szabálysértési előadó súlyos­bító körülményként vette azt, hogy hasonló cselekményekért már büntetve volt. Kaccs Sándor felsőgödi la­kost 200 forintra bírságolta, mert téglaház-pusztán levő földjéről a kukoricaszárat nem takarította el. annak ellenére, hogy a határidő múlt év november 20-án le­járt. Az eljáró szabálysérté­si előadó súlyosbító körül­ménynek vette azt, hogy Kaccs Sándor a szabálysze­rűen kiadott és átvett idé­zésre sem jelent meg a tár­gyaláson és mulasztását nem igazolta. A szabálysértési előadó Takács József alkalmi mun­kás foglalkozású dunakeszi lakost rádiókészülék enge­dély nélküli használatáért 500 forintra bírságolta. A feljelentés szerint Takác« József több hónapig nem fi­zette a rádióelőfizetési di­jat, ezért a postahivatal az engedélyt visszavonta és fel­szólította Takács Józsefet, hogy igazolja a rádiókészülék sorsát. Takács a felszólítást válasz nélkül hagyta, sőt, a szabálysértési előadó által szabályszerűen kiadott és át­veti idézés ellenére sem je­lent meg ügyének tárgyalá­sán. özv. Vancsok Istvánná du­nakeszi lakost rádióvevöké- szülék engedély nélküli hasz­nálatáért 100 forint bírsá­golást kapott. A szabálysér­tési előadó Kovács István fuvaros foglalkozású felső- gödi lakost engedély nélküli iparűzés miatt 500 forintra bírságolta. A népbolt központból jelentik A munkaverseny tovább­folytatásán kívül megkezdtük a társadalmi munkát is. A központi udvart 27 köbmé­ter föld megmozgatásával ren­deztük, füvesítjük és ugyan- l'ott virágos keltéket létesí­tünk. Célunk, hogy minden i üzletünk előtt virágos öve- |zet legyen. Dunakeszin, a la- ikosság segítségével egyik üz- : létünkhöz raktárt építünk. Az elvégzendő társadalmi munka értéke 28 000 forint. Társadalmi munkával a Vá­ci Finompamutfonóban, az ott dolgozók bevásárlásának megkönnyítésére új üzletet nyitottunk. Bevezetjük több helyen az előrendelést is. Új szépirodalmi és szakkönyvek a Széchenyi utcai boltban most Érkezett vAcra: Ma­; gyaronszág 1945—19*60, Konsztantyí- ; nov: A szocialista országok át- ! menete a kommunizmusba (Kos­; suth). _Jókai Mór: A fehér rózsa, ; Barabás Tibor: Rákóczi hadnagya, . ; Bartha Lajos: öten a hóban. Dar- í vas József: Város az ingoványon ; (Szépirodalmi). — Diószegi: Sámá- ! nők nyomában. Zalka Miklós: I. Különös ember (Magvető). — Töb* ; ben: Egyfelvonásosok. Szerge- | jenko: Pompeii. Tömöry: Üi vize- ! ken járok. Caudwell: illúzió és valóság (Gondolat). — Vitányi: | Híven a halálig (Móra). ■— Hetés: ; Munkásezredek. előre! (Táncsics). _ Radó: Majakovszkijról. Hor­váth János: Berzsenyi és íróbará- ; tai (Akadémiai). __ Zola: Mouret ; abbé vétke. Musset: Egy fehér ! holló története, Moravia: Égy asz- | szony meg a lánya Bergholz: | Nappali csillagok (Európa). — ; Schultheisz—Tardy: Fejezetek az 1 orosz—magyar orvosi kapcsolatok ! múltjából (Medicina). rális csoportot is megkülön­böztethetünk, amelyek más és más elterjedési területtel ren­delkeznek. így beszélhetünk tiszai, bükki, körösi és a bá­náti műveltségről, a vonal- díszítéses kerámia kultúrájá­ról stb. Megyénk területén a vonal- díszes kerámiát használó tör­zsek telepedtek meg elsősor­ban. Ez a népcsoport közvel­Agyagedények a penc-sügyipusztai feltárt telepről SOK ILYEN ÜNNEPLÉST! Tragor Ignác, városunk ne­ves történésze egyik könyvé­ben igen színesen írt az ős­kori ember életéről Vácon és vidékén. Azóta már negyed évszázad telt el és tudomá­nyunk fejlődésével sok min­dent másképpen látunk, amint ezt úttörő várostörténészünk elképzelte és leírta. így — ■mint kiderült — azok a váci és környékéről ismert telepü­lések, amelyeket Tragor kő­koriaknak említett, zömmel már későbbi időből származ­nak. Az újabb kőkorszak emlé­keit környékünkön sajnos, igen mostohán kezelik. Mi­előtt ezekről szót ejtenénk, általánosságban is át kell te­kintenünk ezt az új kort, amelyet a kutatók neoliti- kumnak neveznek. Mintegy 6000 évvel ezelőtt keletkeztek hazánk területén azok az első települések, amelyek lakói már lényegesen hosszabb időt töltöttek egy helyen. Ez a tény a gazdasági életnek for­radalmi változásával, a föld­művelés kezdeteivel magya­rázható. Mai ismereteink alap­ján úgy látszik, hogy a föld­művelés ismeretét hazánk te­rületére a Földközi-tenger vi­dékéről bevándorolt telepesek hozták el, akik a folyók — Mit jelent e virág s az üdvözlő szavak? — Önök a tisztasági hónap elmúltával sem szemeteltek a váci utcákon. (Biró Ádám rajza) mentén vándoroltak észak felé. A földművelés mellett új gazdasági formát jelentett az állattenyésztés is. A föld­művelés és az állattenyésztés eredményezték az első, agyag­ból égetett edények megjele­nését. Ezek a rendszerint szé­pen díszített edények jó se­gítséget nyújtanak az egyes népcsoportok elhatárolásánál. Hazánk területén több kultu­lenül a Dunántúl és a Ki alföld területére vezethe vissza, s lelőhelyeiket többi között Vác környékén megtaláljuk. Két ilyen lelőh lyet is megemlíthetünk, aho nan telepnyomokat ismerün Az egyik Penc-SügyipuszU van, a másik a Rád és Kot közötti részen, az ún. Ho határban. Siigyipusztán penci múzeum munkatárs fedezték fel a kőkori telepi lést, s innen számos töredék edényt, közöttük ép darab kát is, kőeszközt és egyi használati tárgyat szállítottc be az iskolamúzeum gyűjt menyébe. A másik neolitikus telep lést az elmúlt évben a tere bejárás során fedeztük fel Kösd felé vezető dülöút me tén. A frissen szántott dóm oldalon számos vonaldísz cserepet szedtünk fel és t ezek mellett levő töredéke állati hulladékcsontok, kagyl maradványok, az eredetileg lakóházhoz tartozó, átége sározások maradványai ala; jón következtethettünk arr hogy mintegy ötezer évvel e előtt falu állt ezen a helye amelynek lakói már földm veléssel foglalkoztak. Dr. Kőszegi Frigyes Öt perc helytörténet: AZ ELSŐ VÁC KÖRNYÉKI FÖLDMŰVELŐK

Next

/
Thumbnails
Contents