Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-24 / 96. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKf IV. ÉVFOLYAM, 96. SZÁM 34. VASÁRNAP Hasznos tapasztalatcsere Még az idén megkell alapozni a nagyüzemi sertéstenyésztést A megyei párt-végrehajtóbizottság és a megyei tanács végrehajtó bizottsága együttes ülésének határozata Az MSZMP Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsá­ga — amint erről lapunk tegnapi számában tájékoztat­tuk olvasóinkat — pénte­ken délután Horváth And­rás elvtársnak, a pártbizott­ság. első titkárának elnök­letével együttes ülést tar­tott. Az ülés napirendjén a megye sertéstenyésztésének helyzete és az ezzel kapcso­latos feladatok szerepeltek. A megyei pártbizottság és a megyei tanács mezőgazda- sági osztálya által készített jelentés alapján élénk vita alakult ki, sok hasznos ja­vaslat hangzott el, amelyek megvalósítása a gyakorlat­ban azt eredményezi majd, hogy minden zökkenő nélkül biztosíthatjuk az 196D62. év­ben a hizlaláshoz szükséges süldőmennyiséget és megte­remthetjük a nagyüzemi ser­téstenyésztés alapjait. A je­lentésben a felszólalók több­sége is azt hangsúlyozta: a jelen időszakban leg­fontosabb feladat a szük­séges kocaállomány beál­lítása. hogy a későbbi idő­szakban a hizlaláshoz elégendő süldő álljon ren­delkezésre. Ha a mezőgazdaság fejlő­désének irányát tekintjük, nem lehet senki előtt kétsé­ges, hogy elsősorban a szö­vetkezeti gazdaságok nagy­üzemi sertéstenyésztését kell fejleszteni. A közös végre­hajtó bizottsági ülésen elfo­gadott határozat szerint eb­ben az évben már a megye kocaállományának 50 száza­lékával a termelőszövetkeze­teknek kell rendelkezniük. Ennek megvalósítása nem kis feladat. Annál is inkább nem, mert jónéhány termelőszövet­kezeti vezető lebecsüli a ser­téstenyésztés jelentőségét és a hizlalásra kerülő süldőket nem tenyésztés, hanem vá­sárlás útján akarják bizto­sítani. Ezt az utat a jövőben egyetlen termelőszövetkezet sem járhatja. Nem számíthat­nak ugyanis arra, hogy az egyéniektől, vagy esetlég más megyéből vásárolnak majd hízónak valót. Egységesen azt az álláspontot foglalta el az együttes végrehajtó bizottsá­gi ülés, hogy minden termelőszövetke­zetnek magának kell fel­nevelnie a hízóba állí­tandó süldőket. A közös sertéstenyésztés megteremtéséhez nagy segít­séget nyújt az állam. A ter­melőszövetkezetek rövid idő alatt — az első félév vé­géig — mintegy 6700 koca­süldőt kapnak, 1310-et pedig a maguk erejéből biztosíta- jnak. A kocasüldőket folya- ; matosan kapják, éppen ezért -mielőbb küldjék el az igény­lést, s minden olyan tsz, ! amelynek tervében az anya- ! koca-állomány növelés sze- I repel, állami támogatással, í mihamarabb készüljön fel Jaz állatok elhelyezésére. Ez az (intézkedés azért szükséges, j mert egyes termelőszövetke- fzet vezetői halogatják az \ igénylés elküldését, arra való J hivatkozással, hogy nincs £ elegendő férőhelyük. A ko- J casüldők elhelyezése a nyári J hónapokban nem jelenthet J különösebb nehézséget, mert J egy-egy féltetős szállás, vagy £ dróttal kerített terület meg- | telel erre a célra. Úgy szá- í mítsar.ak tehát a termelő- j szövetkezetek, hogy az első, Ja tervben előirányzott koca- 5 süldőket még ebben a íél- J évben megkapják. \ A tervezett kocaállomány J beállítása mellett — a meg- J növekedett süldőszükséglet ezl £ megköveteli — mindkét végre. J hajtó bizottság támogatja e J termelőszövetkezeteknek azt í törekvését, még a hizlalási terv rovására is, hogy a hizlalásra szánt, de bú- gatásra alkalmas süldőket egyszer fialtassák le. Több ezer utódot nyerhetnek ilymódon aránylag rövid idő alatt a termelőszövet­kezetek. A sertésállomány gyors nö­velése mellett fokozott gondót fordítanak a termelőszövetke­zetek az egészségügyi rend­szabályok betartására. A közös végrehajtó bizottsági ülés erre külön felhívja a figyelmet. A sertésállomány növelése szükségessé teszi újabb fiaztaíók, süldőszállások és hizlaldák építését. Az á'lam 91 fiaztatót, 34 süldő- szállást és 31 hizlalda — több­ségében szerfás — építéséhez ad segítséget. Megállapította az ülés, hogy a faanyag le­(Folytatás a 2. oldalon) Cegléden, a Dózsa Népe Tsz-ben a napokban négy megye szövetkezeti vezetői részére bemutatták a négyzetes ku­koricavetés helyes módszereit. A legjobb szakemberek ma­gyarázták el a látogatóknak a kukorica négyzetbevető­gép használatát. (Csekő felv.) A Li Szín Man-klikk átlátszó politikai manőverezése Mint nyugati hírügynöksé­gek legújabb jelentéseiből ki­tűnik, a Li Szín Man-klikk átlátszó politikai manőverezé­sekkel igyekszik lecsendesí­teni Dél-Korea felháborodott lakosságát és megtartani a hatalmát. Dr. Münnich Ferenc látogatása a Herendi Porcelángyárban Automata ívszámlálógép Dr. Münnich Ferenc, a for­radalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja el­látogatott a Herendi Porcelán- gyárba. A látogatásra elkísérte Bakos István, a Veszprém me­gyei Tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke. A kormány­elnök megtekintette a gyár munkáját és elbeszélgetett a dolgozókkal. Horváth András elvtárs fogadónapja Nagykőrösön Horváth András elvtárs, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára, országgyűlési képviselő, Nagykőrösön 1960. áp­rilis 29-én reggel 9 órától a városi tanács székhazában képvi­selői fogadónapot tart. Megérkezett az MSZBT kongresszusán részt vevő szovjet küldöttség A Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége, amely részt vesz az MSZBT vasár­nap kezdődő országos kong­resszusán. szombaton megér­kezett Budapestre. A küldött­ség vezetője V. P. Druzin, az OSZSZK írószövetségének tit­kára, a Gorkij Irodalomtudo­mányi Intézet professzora, a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság elnökhelyettese. A kedves vendégeket a Feri­hegyi repülőtéren Vadász Ele­mér akadémikus, az MSZBT elnöke, Demeter Sándor, az MSZBT titkára, Otta István vezérőrnagy, Szántó Rezső, Waldapfel József akadémikus, az MSZBT elnökségi tagjai és Dobozy Imre, a Magyar írók Szövetségének főtitkára fogadták. Ott volt a fogadtatá­son M. A. Popov, a budapesti szovjet nagykövetség ideigle­nes ügyvivője, valamint a nagykövetség -több tagja. Automata ívszámlálógépet szereltek fel a Szentendrei Pa­pírgyárban. Azelőtt úgy számlálták az íveket, ahogy fenti képünk mutatja. Alábbi képünkön Bodor Gábor tech­nikus a számlálógép kezelése közben. Kedvező eredménnyel járt a szentendrei közvéleménykutatás (Gábor Viktor felvétele) v, Hírt adtunk a Nyugat-Pest J megyei Élelmiszerkískereske- ^ delrni Vállalat piac- és köz- £ véleménykutatásáról, amit a £ Szentendre főutcáján levő 15. £ számú önkiszolgáló boltban í tartott. Az összegyűjtött ada­J tokát most értékelték. y Három napon át megíigyel- ^ ték száz vevő vásárlását és ^ kikérték véleményüket. Meg­állapították, hogy a száz vá­sárló közül 51 céltudatosan ^viselkedett az üzletben, egy £ vagy két árut betett a kosa- í rába, fizetett és eltávozott; J További 36 azonban előbb ha- J távozott mozdulattal elvette ^az árut, amiért az üzletbe be- 0 jött, de azután tovább néze­lődött és olyat is vásárolt. ^amire szüksége volt ugyan, fazonban csak a választék jut­hatta az eszébe. Kilencen ^ olyasmit is megvettek, amire í pillanatnyilag nem volt ugyan szükségük, de megtetszett ne­kik. Az áruválasztékkal szem­ben 78 vásárló 84 féle kifo­gást emelt. Legtöbben, har­mincán a Mirelite-áru válasz­tékhiányosságait kifogásolták, tizenöten az olcsó bor hiá­nyát. Arra a kérdésre, hogy szí­vesen vásárol-e az önkiszol­gáló boltban, a megkérdezett vevők közül 94 válaszolt igen­nel és csak kéttő nemmel, míg a többiek nem adtak ha­tározott feleletet. Az igenlők­nek több mint a fele úgy ta­lálta, hogy az új rendszerű boltban gyorsabb a kiszolgá­lás, mások a teljes választék áttekinthetőségét dicsérték. A pénztár előtti torlódás miatt tíz vevő panaszkodott. A vál­lalat hasonló piac- és közvé­leménykutatást más boltjai­ban is végez a jövőben. Hong Csin Ki belügymi­niszter — mint a Reuter jelenti — szombaton dél­előtt közölte, hogy Li Szin Man elnök elhatá­rozta, miniszterelnököt nevez ki és „csak az ál­lamfői tisztséget tartja fenn magának”. (Mint ismeretes, Dél-Koreá- ban egy idő óta úgynevezett elnöki, rendszer vám érvény­ben és Li Szín Man a mága kezében összpontosítja a köz­társasági elnöki és a minisz­terelnöki hatáskört.) A belügyminiszter közlemé­nye szerint a kormány rövi­desen a nemzetgyűlés elé ter­jeszti a szükséges alkotmány- módosítási javaslatokat. Ezek­nek az lenne a lényege, hogy a végrehajtó hatalom a nem­zetgyűlés által megválasztan­dó miniszterelnök kezébe menne át. E bejelentéssel csaknem egyidejűleg Li Ki Pong, a március 15-én csalás­sal megválasztott alelnök. Li Szili Man bizalmasa közölte, hogy lemond, mert — mint hangoztatta — „az új rendszer szükség­telenné teszi az alelnöki tisztséget". Az AP szöuli tudósítója rá­mutat, hogy alig hangzottak el a javasolt reformokról szóló bejelentések, a lakos­ság széles körében máris gya­nakvás támadt Li Szin Man és legközvetlenebb munkatár­sai valóságos szándékait ille­tően. Általános vélemény, hogy a főiskolai hallgatók, a.kik. a kormányellenes tünte­tések élén állanak. nem egyeznek bele abba, hogy a megígért reformokat a csalás­sal alelnÖkké választott Li Ki Pong és a vérengzésért fele­lős Hong \Csin Ki belügy­miniszter kezdeményezze. Kér­désesnek tartják továbbá, hogy a javasolt megoldás valóra váltása esetén Li Szin Man ténylegesen mennyi ha­talmat enged , át a miniszter- elnöknek. Korábban ugyanis, amikor még Dél-Koreának miniszterelnöke volt, Li Szin Man a valóságban a minisz- tei-elnök személyén keresztül gyakorolt, teljhatalmat. Szombaton délelőtt nyilat­kozatot tett John Csang al­elnök, az ellenzéki demokrata párt vezére. Csang mindenekelőtt be­jelentette. hogy lemond I az alelnöki tisztségéről, mert semmi közösséget sem akar vállalni a Li Szin Man-féle kormány­zattal. Egyetlen napig sem maradhat az alelnöki tisztségben — hangoz­tatta —, miután szemta­núja volt annak, hogy ifjak áldozták életüket az igazságtalanság és jogta­lanság elleni harcban. Nem hivatalos jelentések szerint a véres összetűzések halálos áldozatainak száma 128-ra emelkedett, a sebesül­tek számát 800-ra becsülik. Lenin-ünnepségek világszerte Moszkvában és Leningrád- ban, Kijevben és Minszkben, Bakuban és Alma-Atában, va­lamint a Szovjetunió más vá­rosaiban pénteken ünnepi gyű­léseken emlékeztek meg Vla­gyimir lljics Lenin születésé­nek 90. évfordulójáról. Sok szovjet városban Lenin-emlék- kiállítások nyíltak, sok helyütt Lenin-emlékműveket avattak. Sztalinabadban a Lenin-em- lékmű . avatásán több mint százezer ember vett részt. Delhi közvéleménye széles­körűen megünnepelte a szov­jet állam alapítója születésé­nek 90. évfordulóját. A delhi városi tanács nagytermében rendezett emlékgyűlésen Sam- nath polgármester megnyitó szavai után dr. Baliga, az in­diai—szovjet kulturális kap­csolatok társaságának elnöke világította meg a lenini élet­mű jelentőségét. A gyűlés után bemutatták a Hruscsov ame­rikai utazásáról készült doku- menlumfilmet. A párizsi Marie-Rose utcá­ban az előtt a ház előtt, amely­ben 1909 és 1912 között Lenin élt, a Francia Kommunista Párt kezdeményezésére jubi­leumi gyűlést rendeztek. Ber­nard Jourd Hűi, a Francia KP Központi Bizottsága tagjának rövid bevezető szavai után Waldeck-Rochet, az FKP Köz­ponti Bizottságának titkára, a politikai bizottság tagja tartott ünnepi beszédet, A Finn—Szovjet Társaság rendezésében Helsinkiben meg­rendezett Lenin-emlékünnep- ségen Törngren kiiliigy- és Luukka belügyminiszter is megjelent. Kilpi, a társaság el­nöke „Lenin és a finnek” cím­mel tartott előadást, majd J. Jansson professzor ismertette Lenin életét és munkásságát. Szakszervezeti küldöttségek utaztak Kínába és Koreába Szombaton délután az össz- kínai szakszervezeti szövetség meghívására Varga György, a SZOT titkára és Sun István, a vasasszakszervezet elnöksé­gének tagja, a Eíínai Népköz- társaságba. az Egyesült Koreai Szakszervezetek meghívására Szilágyi Sándor, a SZOT nem­zetközi kapcsolatok osztályá­nak vezetője a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba utazott* LENIN-ÜNNEPSÉG AZ AKADÉMIÁN A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége Lenin születésének 90. évfordulója alkalmából hétfőn az Akadé­mia dísztermében ünnepi ülést rendez. Lenin és a tu­domány címmel Novobátzky Károly és Szabó Imre aka­rlpmikns aH plrí Nehru szombaton ebédet adott ; J Csou En-laj tiszteletére : Nehru indiai miniszterei-: nők szombaton ebédet adott ; Csou En-Laj és a kínai kül- ; döttség tiszteletére. Az ebé- j den részt vett az indiai kor- j mány több tagja is. Délután \ a két kormányfő folytatta tár-! gy-alásait.

Next

/
Thumbnails
Contents