Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-14 / 88. szám
I960. ÁPRILIS 14. CSÜTÖRTÖK rest urán yßfrfap 5 11 ÉHES MALAC KALMAN BÁCSI KÉRDEZ — Mi a magyarázata annak, mezőgazdász elvtárs, hogy oly szívesen foglalkoznak mindenütt a sertések tenyésztésével és hizlalásával? — Ennek több oka van, Kálmán bácsi. A sertéstenyésztés azért népszerű, mert a sertés rendkívül szapora, gyorsan növekszik, a takarmányt jól értékesíti, kitűnően alkalmazkodik a legkülönbözőbb viszonyokhoz és a sertéshúst, a szalonnát stb. majdnem mindenki szereti. Évente kétszer, sőt kedvező viszonyok között többször is elheta sertés. Jellemző, hogy amíg a juh és a szarvasmarha testsúlyát születésétől egyéves korig csak körülbelül kilencszeresére növeli, addig a sertés mintegy 130-szorosára. — Sokfelé jártam, de azt tapasztaltam, majd mindenütt másként nevezik a sertéseket. Van-e hivatalos elnevezésük? — A növendéksertésnek a szoptatás ideje alatt szopós- malac, választás után négyhónapos korig választott malac, azután a tenyésztésbe vételig süldő (kansüldő, kocasüldő) a neve. A hizlalásra szánt növendéksertéseket gyakran árusüldőnek mondják. A hímivarú sertést kannak, a nőivarút kocának nevezzük. Elő- hasi a koca az első vemhes- sége és az első szoptatása folyamán. A fiatalabb nőivarú sertést emsének, a kifejlődött nőivarút göbének is szokták hívni. A petefészkétől megfosztott sertés a miskárolt koca. A heréit sertés az ár- tány, az idősebb korban heréit kansertésnek kanlott a neve. A tenyészállatok nevelésére hivatott kocáját törzskocáknak, a kanokat törzskanoknak nevezzük. A különböző korú és használatú, egy csoportban legelőre járó sertésállomány a konda vagy csürhe. Egy vagy több tulajdonság (életkor, súly, fajta, szín stb.) alapján összeállított csapat a falka. — Melyek a legismertebb sertésfajták a megyében? — A mangalica, a sertés- állomány több mint felét teszi ki. Ez a fajta a húsfogyasztás növekedésével veszít jelentőségéből. A hússertések közül a fehér hússertés terjed elsősorban. Tenyésztésé azonban csak ott jár jó eredménnyel, ahol erre a feltételek — a korszerű istállók, a fehérjedús takarmányok, a megfelelő tenyésztési szaktudás — megvannak. Igen szapora a fehér hússertés, mert amíg a koca átlagban általában 5—7 malacot ellik, ez a fajta 9—12-őt, de nem ritkán 20-at is. A mangalicánál belterjesebben kell tartani, sok fehérjét kíván. A berkshire fejlődési gyorsasága és szaporasága kisebb a fehér hússertésénél. A kifejezetten zsírtípusú mangalicával szemben hússertésnek tekintjük. A Cornwall-sertést sötét bőre és fekete szőre miatt nem nagyon kedvelik, igénytelen, gyorsan fejlődő, de későn érő, nagy súlyra hizlalható fajta. Nyolc-tíz malacot ellik, jó malacnevelő. — Melyik fajtát, melyik vidéken érdemes tenyészteni? — Az érvényben levő rendelkezések szerint az ország minden területén bármely sertésfajta tenyésztése megengedett. A fehér hússertések csak ott tenyészthetők igazán jó eredménnyel, ahol számukra az elegendő mennyiségű és minőségű állati eredetű fehérjetakarmányokat biztosítani lehet. A fehér hússertések tenyésztését kizárólag növényi eredetű takarmányokra nem szabad alapozni, mert ez esetben gyors fejlődésüket, nagy szaporaságukat nem tudják kellőképpen kihasználni. A hússertések közül a Cornwall a legkevésbé igényes. — A sertéseknél milyen életkor alkalmas leginkább a tenyésztésre? — A sertések már négy-öt hónapos korban ivarérettek. Ebben a korban azonban nem szabad tenyésztésbe venni őket, mert szervezetük nem fejlődött még ki eléggé. Az ilyen korban tenyésztésbe állított sertés fejlődése megakad, kisebb testű, kevés és gyenge ivadék származik tőle. A gyors fejlődésű hússertések a lassú fejlődésű mangalicáknál korábban állíthatók tenyésztésbe, mert a megkívánt fejlettséget hamarább elérik. Tenyésztésbe lehet venni a magyar fehér hússertés kocát 9—10 hónapos korban, (120— 130 kilogramm súlyban), a berkshiret 10—11 hónapos korban (100 kilogramm súlyban), a cornwallt 10—12 hónapos korban (110 kilogramm súlyban), a mangalicát 12—13 hónapos korban (90 kilogramm súlyban). A kanokat a kocáknál egy hónappal később vegyük tenyésztésbe. — Igaz-e, hogy az évenkénti kétszeri malacoztatás árt a kocának? — Nem. Mind a szövetkezetek, mind az egyénileg gazdálkodók törekedjenek koca- állományuk évente kétszeri malacoztatására. A vizsgálatok szerint ugyanis évi egyszeri malacoztatás esetén a választott malac 25 százalékkal többe kerül, mint kétszeri malacoztatáskor. Ha azonban kétszer malacoztatunk, különösen nagy gondot kell fordítani a kocák jó erőállapotára. Védekezés a Juhok lépfenéje ellen Lépfene ellen véd a tavasa ^ védőoltás. Ezárt .lépfenés vi- f déken soha ne mulasszuk el ^ oltani állatainkat. 4 4 A betegség tünetei: kéz- j detben az állat izgatott, ^ nyugtalan. Később étvágyta- ^ lan, ingadozó járású. A he- ^ vény lépfenénél gutaütéshez ^ hasonlóak a tünetek. Még ^ a jó erőben levő és egészsé- ^ gesnek látszó állat is hirtelen ^ összeesik, görcsök kínozzák, ^ hörög. Száján, orrán, esetleg ^ a végbelén is véres hab szivá- ^ rog. í BÁNJUNK ÓVATOSAN A VÉDEKEZŐ SZEREKKEL Túrán, a Galgamenti Tsz-ben az aszódi járás termelőszövetkezetei részére is nevelnek „jó helyről származó“ anyakocákat. Az idén ilyen célra mintegy negyvenet adnak el. A szövetkezetek nem járnak rosszul a vétellel, mert mint a képen is látható, egy-egy anyakoca 11 malacot is fial A növényvédőszerekkel óvatosan kell bánni, mert többségük az emberre és az állata súlyosan mérgező lehet. A réz- gálic a gyomorba jutva hányingert okoz. A tömény mész- kénlé — különösen forró állapotban — maró hatású, ezért, ha bőrre kerül, mielőbb lé kell mosni. A hígított mészkénlé- nél arra kell vigyázni, hogy az a szembe ne kerüljön. A nikotin az emberre is mérgező, a bőrön át és belélegezve is káros hatást fejt ki. A nikotinmérgezés rendszerint halálos. Az arzéntartalmú szerek veszedelmes gyomormérgek. Áprilisi tennivalók a gyümölcsösben Ebben a hónapban gyümölcsfát ültetni sokszor eredménytelen vállalkozás. Az ültetést már márciusban be kell fejezni. Ha valamilyen oknál fogva mégis ültetnünk kell, akkor az oltvány gyökérzetét sűrű agyaghabarcsban jól mag kell mártogat- ni, ha pedig az oltvány koronavesszőin fonnyadást észlelünk (ráncosodás), akkor az oltvány gyökérzetét ültetés előtt legalább egy napig jól áztassuk meg. Ültetés után az oltványokat bőségesen meg kell öntözni, beiszapolni. Áprilisban már nem metszegetünk. Az elkésett átoltás most is elvégezhető. Ebben a hónapban van a gyomirtás, az első kapálás ideje. Száraz Időjárás esetén feltétlenül szükséges az ültetett oltványok megöntö- zése. A rovarkártevők és a gom- babetigeségek elleni védekezést folytatjuk. A levéltetű már jelentkezik. Az almamoly és fusicladium ellen virágzás előtt kell permetezni. 1. Hol lehet beszerezni a nyugdíj igényléséhez szükséges nyomtatványokat? Leghelyesebb, ha a nyugdíj- igénylő kérelme előtt felkeresi az SZTK alközpontot — Budapest, VIII., Mező Imre u. 19/a. —, ahol kiadják a szükséges nyomtatványokat. Az Országos Nyugdíj in/ézet címe: V., Guszev utca 10. 2. Mennyiben módosult a földjáradékról szóló rendelet? A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1960. évi 8. számú törvényerejű rendelete szerint: .,A kataszteri tiszta jövedelemnek a földjáradék megállapításánál figyelembe vehető mértéke — a 35. §. (3) bekezdésében foglalt kivétellel —■■ holdanként nem haladhatja meg a 16 aranykoronát. Egy termelőszövetkezeti tag a vele közös háztartásban élő családtagokkal együtt legfeljebb 25 kát. hold föld alapulvételével részesülhet földjáradékban. A termelőszövetkezetben földjáradék címén kifizetésre kerülő teljes összeg pedig nem lehet több, mint a tagok között kiosztható részesedés bevitt földekre eső részének 25 százaléka.” 3. Mennyi a családi pótlék összege? A családi pótlék összege 1959. április 1-től kezdődően három 10 éven aluli gyermek után összesen 210 forint, négy 10 éven aluli gyermek után összesen 280 forint, öt 10 éven aluli gyermek után összesen 350 forint, hat 10 éven aluli gyermek után ösz- szesen 420 forint. Ha a gyermekek száma hatnál több, minden további 10 évesnél fiatalabb gyermek után újabb 70 forinttal nő a családi pótlék összege. 4. Ki kaphat baleseti kártalanítást? Kizárólag azok kaphatnak baleseti kártalanítást, akik teljes jogú tagként dolgoznak a termelőszövetkezetben. A családtagok, akik nem léptek be tagnak a tsz-be, baleseti kártalanításra akkor sem tarthatnak igényt, ha egyébként rendszeresen részt vesznek a közös munkában és munkaegységeik száma meghaladja akár a háromszázat. Hétfő, április 18. Kossuth-rádió: 8.10: Húsvéti köszöntő. — 8.45; Krúdy Gyula két elbeszélése. — 9.05: Hangverseny gyermekeknek, — 10.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 12.10: Tánczene. — 12.50: Verses össze- állitás. — 13.00: Könnyűzene. — 14.10: Versek. — 14.15: Zenekari hangverseny. — 15.10: Operettek. — 17.10: Megismerkednék nóta- kedvelövel. — 17.50: Zenei műsor. — 18.45: Beethoven-művek. — 19.20: Karinthy Frigyes két karcolata. — 19.35: örökszép melódiák. — 20.10: Töltsön egy estét a rádió mellett. — 23.00: Operarészletek. — 0.10: Könnyű melódiák. , Petöfi-rádló: 8.00: Operarészletek. — 9.00: Szív küldi ... — 11.00: A Magyar Rádió szimfóni- kus zenekara játszik. — 12.20: Makszim Gorkij két prózai költeménye. — 12.50: Magyar nóták. — 13.00: Művészlemezek. —14.15: Húsvéti tojások, — 14.55: A Prágai Svitorka-zenekar műsorából. — 15.25: Magyar tájak. — 15.55: Bartók zongoramű vek. — 16.30: Tréfás történelem. — 17.10: Nagy zeneszerzők első műveiről. — 18.00: Szimfonikus táncok.— 18.25: Tánczene. — 19.25: Jövendölés az első oskoláról Somogybán. — 19.30: Magyar nóták. — 20.04: Heine verseiből. — 20.10: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskoláról, — 22.20: Könnyűzene. Kedd, április 19. Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. — 8.45: Csodafelnöttek. — 9.00; A Gyermekrádió műsora. — 9.20- Énekeljünk együtt. — 9.40: Könnyűzene. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Magyar tájak dalaiból. — 11.00: A hazáért harcoltak. Solohov regénye, folytatásokban. — 11.20: Kamarazene. — 12.10: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. — 13.00: Emlékezés Somlyó Zoltánra. — 13.20: Zenekari hangverseny. — 14.20: Becsületbíróság. — 14.50: Könnyűzene. — 15.10: Egy falu —- egy nóta. — 15.30: Tavaszodik. Ifjúsági rádiójáték. — 16.25: Részletek Oscar Strauss operettjeiből. — 16.35: A barátság hullámhoszszán ... — 16.45: Derűvel — dallal. — 17.15: Szít küldi ... — 18.00; A Szabó-csalód. Folytatásos rádiójáték. — 18.30: A Rádió mutatta be. — 19.05: A Rádió Ipari rovata jelenti. — 19.25: ötéves a Magyar Rádió GyermekPF.ST HECV kórusa. — 20.30: Tánczene. — 21.05: Mark Twain-est. — 21.45: Beethoven-müvek. — 22.15: Mai szemmel. 22.25: Könnyűzene. — 23.20; Balassi Bálint verseiből. — 23.25: Operarészletek. — 0.10: Csárdások. Petőfl-rádió; 14.15: Fúvós átiratok. — 14.45: A százgalléros. Elbeszélés. — 15.00: Kórusok. — 15.20: Szórakoztató muzsika. — 15.40: Szesztay Sári és Zsolnay József hangversenye a stúdióból. — 16.10: Zenés ajándékmüsor ipari üzemek dolgozóinak. — 17.00: Amíg a Traviata eljutott a színpadig. — 17.50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 18.00: Balettszvit. — 18.30: Rádió szabadegyetem. — 19.05: Percy Faith és zenekara játszik. — 20.00: Opera- hangverseny. — 30.40: Falurádió. — 21.05: Színes népi muzsika. — 21.45; Van-e halhatatlan élőlény? — 22.00: Kamarazene, Szerda, április 20. Kossuth-rádió: 8,10: Könnyűzene. — 9.00: Rádió szabadegyetem. — 9.30: Népi zene. — 10.10: üt- törö-híradó. — 10.30: Fúvószene, — 11.00: Pillantás a nagyvilágba. — 11.15; Balassa P. Tamáá zongorázik. — 11.25: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 12.10: Operarészletek. — 12.50: Gyár. Regényismertetés. — 13.10: Népdalok. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Szórakoztató muzsika. — 14.30: Napirenden... — 14.35: Corelli: Három triószonáta. — 15.10: A legenda folytatása. Ifjúsági rádiójáték. #— 16.10: Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Szót kérünk ... — 18.20: A magyar zene 15 éve. — 18.45: Kerekasztal. — 19.00: Operettrészletek. — 19.20: A kétkedő mosoly. — 19.35; UJ magyar nóta- felvételeinkből. — 20.30: Nyina Dorda és Vladimir Trosin énekel. — 20,55: Gyermeknevelés. — 21.10:- Szimfónikus zene. — 23.10: Florentin Prunier balladája. — 23.15: Részletek Kálmán Imre: Csárdáskirálynő c. operettjéből. — 0.10: Szórakoztató zene. Petőfi-rádió; 14.15: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 14.35: Népek dalaiból. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 16.00: Szórakoztató muzsika. — 16.20: Ravel: a-moll-trió. —16.50: Az utolsó pillanat. Rádiójáték. — 17.20: A magyar opera története. — 18.20; Irodalmi törvényszék. — 18.45; Az ifjúsági Rádió műsora. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: A Magyar- országon élő németek zenéjéből. — 19.55: Geszty Szilvia és Zempléni Kornél hangversenye a stúdióból. — 20.40; Falurádió. — 21.05: Tánczene. — 21.40: A jezsuiták Európában. Előadás. — 22.00: Kórusok. — 22.20; Köny- nyűzene. Csütörtök, április 21. Kossuth-rádió; 8.10: Népi zene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00; Szót kérünk ... — 9.20: Iskolai kórusok énekelnek. — 9.40: Jan Matuska: Erdőinkből — szvit. — 10.10: A Duna vallomása. — 10.30: Operaáriák és kettősök. — 11.00; A hazáért harcoltak. — 11.20: Operettrészletek. — 12.10: Népi zene. — 13.00: Homokszedők. — 13.15: Zenekari hangverseny. — 14.00: Dalok Leninről. — 14.10: Táncmelódiák. — 15.10: Népdalkórusok. — 15.30: Aranyfüst. — 16.00; Napirenden . . . — 16.05: Egy falu — egy nóta. — 17.15- UJ Zenei Ulság. — 17.55: Lányok, asszonyok . . . — 18.10: Szív küldi . .. — 18.40- Ifjú Figyelő. — 19.00: Közvetítés a Petőfi Színházból: A napfény nem e*«idó. — 22.15: Népi zene. — 22.55: Tüzek. Kiss József verse. — 23.00: Operarészletek. — 23.30: Tánczene. Petőfi-rádió; 14.15: Hangverseny a stúdióban. — 15.00: Fúvós indulók. — 15.20- A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Faragó András énekel. — 15.50: Tánczene. — 16,07- Élő magyar klasszikusok. — 16.48: Az első bál. — 17.22: Hol vannak még gyarmatok? — 17.37- Operettdalok: — 18,00: Nótaszó. — 18.30: Zenekari hangverseny. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Magyar nóták. — 19.45: A mi házunk. — 20.00: Tánczene. — 20.40; Falurádió. — 21.05; Operettrészletek. — 21.35: Emberek, akik meggyógyultak. — 21.45: Zenekari hangverseny. Péntek, április 22. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrészletek. — 8.55: Riportmüsor. — 9.10: Vietnam művészete. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10; Népi zene. — 11.00; Magvetés. Fiatal írók félórája. — 11.30: Operarészletek. — 12.10: Tánczene. — 13.00; Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15. Tavaszi hangulat. — 14.35: Napirenden ... — 14.40- Operakórusok. — 15.10: Könr-jö hangszerseólók. — 15.30: A Gyermekrádió műsora. — 16.15; Népi zene. — 17.15: Szív küldi ... — 17.45: Rádióiskola. — 18.45: Operettrészletek. — 19.15; A Rádió Ipari Rovata Jelenti. — 19.30: Beethoven-müvek. — 20.30: Népdalcsokor. — 21.05: A huszadik század Pantheonjában. — 21.45: Pablo Casals gordonkázik. — 22.20; Mahler-hangverseny. — 22.35: Versek. — 23.40: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14.15: Könnyűzene. — 15.00: Kórusok. — 15.25. Tánczene. — 15.45; Vidéki stúdiónk műsora. — 16.00: Zenéről mindenkinek. — 17.30: Az osztály munkakönyvé. — 17.40: üj operafelvételeinkből. — 18.05: Fúvószene. — 18.25: Könnyű dalok. — 18.45: Dávid Gyula: Fuvola- zongora-szonáta. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Páros csillag az ég alján... — 20.00: Heti hangversenykalauz. — 20.40; Falurádió. 21.05: Operettrészletek. — 21.45: Makó irodalmi körében. — 22.00: Tánc- zene. Szombat, április 23, Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok... — 8.25: Zongoramüvek. — 9.00: Rádióiskola. — 10.10: óvodások műsora. — 10.30: Operettrészletek. — 11.00: A hazáért harcoltak. Solohov regénye folytatásokban. — 11.20: Zenekari muzsika. — 12.10: Népi zene. — 12.45: Mit olvassunk? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Szív küldi... — 14.20: Külpolitikai kaleidoszkóp. — 14.40: Tánczene orgonán. — 15.10: Énekkari híradó. — 15.40:-Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Gondolat. — 18.30: Népi zene. — 19.05: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 19.15: Világhírű énekesek műsorából. — 20.30: Jót nevettünk! — 22.15: Gábor diák. Vörösmarty Mihály verse. — 22.20: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.15: Operakalauz. — 15.15: Bélyeggyűjtők ötperce. — 15.20: Kíváncsiak klubja. — 16.00: Zenekari muzsika. — 16.40: A Pécsi stúdió műsora. — 17.00: Mai nótaszerzők dalaiból. — 17.25: Riportműsor. — 17.35A zene világa, —- 18.00: Filmzene. — 18.15: Kovács Dénes hegedül. — 18.45: Nem statisztikai egyenlőség a mérce. — 19.05 Zsolnai Hédi énekel. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Gitármuzsika. — 20.10: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskoláról. — 20.55: Párizs és Róma kiállítási termeiben. — 22.00: Népi muzsika. — 22.30: A Don Pablosnak nevezett kópé históriái. Vasárnap, április 24. Kossuth-rádió: 7.15: Egy falu — egy nóta. — 7.50: Falusi életképek. — 8.10: Szív küldi . . . — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj katonadalainkból. — 9.10: Erzsikének ajánlom. Ifjúsági Rádiójáték. — 10.05: Zenés vasárnapi melléklet. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13,00: Könnyűzene. 13.40: Tudományos híradó. — — 14.00: Rimszkij-Korszakov: Seherezade. — 14.45: Hét nap a külpolitikában. — 15.00: Köny- nyüzene. — 15.30: A szakma művésze: a Kiváló újító. — 15.45: Pataki Kálmán énekel. — 16.00: Kincses Kalendárium. — 17.00: Helyszíni közvetítés a Népstadionból Magyarország—Csehszlovákia olimpiai selejtező labdarúgó-mérkőzésről. — 18.50: Tánczene. — 20.15: Amiről beszélni kell... — 20.25: Puccini operáiból. — 20.45: Szervusz, Pali bácsi. Rádiójáték. — 22,10: Tánczene. — 23.00: Bach: A fuga művészete. — 0.10: Könnyűzene. Petőfi-rádió; 8.00: Az evangélikus egyház félórája. — 8.30: Orgonamuzsika. — 9.00: Operett- hangverseny. — 10.10: Miska bácsi lemezesládája. — 10.50- Mikrofonnal a föld körül. — 11.30: Fúvószene. — 12.00: Tánczene. — 12.20: Borús Bölény váltságdíja. — 12.50: Müvészlemezek. — 14.15: Az igazmondó Juhász. Mesejáték. —- 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15.15: A hét műsorából. — 15.45: Láttuk, hallottuk __— 16.00: Wagn er: A Rajna kincse. Egyfelvoná- sos zenedráma. — 18.40; Az öreg béres. Rádiójáték. 19.10: Híres előadóművészek. — 20.00: Filmzene. — 20.25: Világtörténelem — legfrissebb kiadás. — 20.50: Az Állami Népi Együttes zenekara látszik. — 21.10: Egy óra köny- nyüzene. — 22.10: Shakespeare szonettjeiből. — 22,15: Operarészletek. (A Magyar Rádió a mfísorváltoz- tatás jogát fenntartja.) ^\^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\N\\\\\\\\V\\\\\\\\\\W^^^ Válaszolunk olvasóinknak ALIANOO MCSORSZAMOK: KOSSUTH-RADIO: «.Ml Rákóezi-induló. _ 5.00: Hírét. tdö- iárásjelentcs. _ 5.05—7.59-lg: Vidáman _ frissen! Zenés műsor. Közben: 5.10: Hírek. Időjárásjelemes. — 6.00: Falurádió. Utána: az Állami Falusztnh&z és a vidéki színházak műsora. _ 6.35: Néhány perc tudomány. _ 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 7.10: Ű,1 könyvek. — 7.35: A budapesti színházak, mozik és bankversenyek műsora. _ 7.45: Naptár. — 7.59: Pontos időjelzés. — 3.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. _ 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. — 11.59: Időjelzés. _ 12.00: Déli harangszó. Hírek. Időjárásjelentés. _ H.59: Időjelzés. — 15.00: Hírek. — 16.09: Időjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. _ 17.00: Hírek. — I9.S0: Jőélszakat. gyerekek! _ 19.59: Időjelzés. — 30.00: Esti krónika. Időjárásjelentés. _ 31.19: Időjelzés. _ 32.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárásjelentés. — 34.00: Hírek. Időjárásje'entés. _ 0.30: Himnusz. Utána: Vizjelzöszolgálat. PETŐFI-RADIO: 6.00_S.00-is: Reggeli zene. — Közben: 6.30: Színházak, mozik és tárlatok műsora. — s.50: Torna. _ 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. _ 14.00: időjárás- és vizárásjelcntCs. — 19.08: Hírek. Időjárásjelentés. _ 31.00: Hírek.- 32.00: Hírek. 1960. április 18-tól 24-ig