Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-11 / 60. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI k/C irta *> Sok-sok ezer ember érdekében (5 olda’.on) MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA MEGYEI TANÁCS LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 60. SZÄM msl ARA 50 FILLER I960. MÁRCIUS II. PÉNTEK Ünnepélyesen megnyitották a harmadik fásítási hónapot 800000 csemetét ültetnek el a megye KISZ-fiataljai és az úttörők Tegnap délelőtt a Pest me­gyei Tanács dísztermében ün­nepélyesen megnyitották a harmadik fásítási hónapot. Az ünnepséggel egybekötött anké- ton részt vett Jámbor Miklós, az MSZMP Pest megyei Bi­zottsága mezőgazdasági osztá­lyának vezetője, dr. Balassa Gyula miniszterhelyettes, az Erdészeti Főigazgatóság veze­tője, Keleti Ferenc, a Pest megyei Tanács elnöke, vala­mint csaknem háromszáz erdőgazdasági és termelőszö­vetkezeti dolgozó. Keleti Ferenc elvtárs nyi­totta meg az ankétot, majd Durugy András tartotta meg vitaindító előadását. Elmon­dotta, hogy hazánk fában szegény, pe­dig a felszabadulás óta az ország erdőterülete mint­egy 350 ezer holddal nö­vekedett. Szemléltető példákkal bizonyí­totta, milyen nagy szükség van a termőtalaj erdősítéssel történő megvédésére. Az Északameríkai Egyesült Álla­mok szántóiról és legelőiről például évente mintegy 4—5 millió tonna talaj mosódik le. Ily módon 25—30-szor több tápanyag megy veszendőbe, . mint amennyit a növényeik felhasználna!^ A talajerózió ellen legjobb védekezés az erdőtakaró és a jól elhelyezett erdősáv. A szél­irányra merőlegesen telepített erdőpászták hatása négy-öt­száz méterre tehető. Az erdősávok megtörik a szél erejét, korlátozzák annak szárító hatását, csökkentik a párolgást, megőrzik a téli nedvessé­get a talajban és elősegí­tik a nedvesség talajba szivárgását. Ezeken kívül a fára mind az ipar, mind az egészségügy szempontjából nagy szükség van. A több erdő egészsége­sebb nemzedéket, a több fa­anyag gazdagabb országot je­lent. Pest megye területén négy erdőgazdaság — a budapesti, a pilisi, a börzsönyi és a gö­döllői — dolgozik. Tavaly 8,8 millió csemetét és mintegy 180 ezer suhángot ültettek el az erdőgazdaságok irányításá­val a tanácsok, tsz-ek stb. Telepítettek 700 holdon nyár­fát is és 726 holdon pótolták a korábbi telepítések hiányait. Az elmúlt tíz év alatt Pest megyében összesen mint­egy 82 ezer holdon telepí­tettek erdőt. Ebben az évben — a fásítási terv szerint — a megyében 1800 hold területet erdősíte­nek. Az erdősítés és fásítás munkájában jelentős segítsé­get adnak most is a KISZ- és az úttörőszervezetek, amelyek tavaly mintegy 700 ezer cse­metét és suhángot ültettek el, míg az idén legalább 800 ezer csemetét szándékoznak telepí­teni. Az előadó ezután ismertette, hogy az elmúlt esztendőben kik végezték a legeredménye­sebb munkát a fásítási hónap során, majd dr. Balassa Gyu­la miniszterhelyettes szólt az erdősítés fontosságáról, s meg. nyitottnak jelentette ki a har­madik. március 10-től április 10-ig tartó fásítási hónapot. Ezután a miniszterhelyet­tes oklevél- és pénzjuta­lomban részesítette az 1959. évben legjobb ered­ményt elért fásítókat. Oklevelet, illetve pénzjutalmat kapott Kocsér község tanácsa, Kunó Gábor Nyársapát, Lu­kács Benő Cegléd. Suba János Öcsa, Virágh János Csévha- raszt, Hídvégi Ferenc Nyár­egyháza Gyöngyösi Zoltán Va­sad, Herczeg József Dunaha- raszti, Mátyás István Öcsa, Gomola Ferenc Tatárszent- györgy, a szigetbecséi Táncsics Tsz, a hernádi BúzaKalász Tsz, Kővári Antal Budapest, Buzora Péter Sóskút, Szőllősi Sándor (Pest megyei Tanács), ezenkívül a budapesti, a gö­döllői, a pilisi, és a börzsönyi erdőgazdaság több dolgozója. A vitában igen sokan szó­laltak fel és megígérték, hogy minden rendelkezé­sükre álló eszközzel tá­mogatják a fásítási moz­galmat. Faska Pál, a domonyi Uj Élet Tsz elnökhelyettese elmondot­ta például, hogy a közeli na­pokban két holdon telepítenek kanadai nyárt. A Hazafias Népfront ceglédi titkára arról számolt be, hogy városukban fásítási bizottságot alakítottak,; utcafelelősöket jelöltek ki és a fiatalokat bíztáik meg a fák ültetésével és gondossásával. A TIT képviselője bejelentette, hoigy előadásokat szerveznek a fásítás népszerűsítésére. A hozzászólásokra Sáli Emil, az Erdészeti Főigazgató­ság erdőrendezési főosztályá­nak vezetője adott választ. A tanácskozás Keleti Ferenc zárszavával ért véget, majd — kedves meglepetésként — a KISZ Központi Művész- együttesének rajkózenekara adott értékes, nagy tetszéssel fogadott műsort. (csá) Magyar kereskedelmi kormányküldöttség érkezett Moszkvába ratú szovjet—magyar áru- } csereforgalmi egyezménnyel ^ kapcsolatos tárgyalásokra csü- ^ törtökön magyar kereskedel- ^ mi kormányküldöttség érke- ^ zett Moszkvába. A küldött- ^ séget Incze Jenő külkeres- 5; kedelmi miniszter vezeti. FŐZIK A MÉSZKENLEVET Mintegy 200 millió forint szociális juttatás egy év alatt a közalkalmazottaknak • A Közalkalmazottak Szak- szervezete tanulságos összeál­lítást készített arról, milyen összegű szociális juttatások­ban részesülnek a közhivatali dolgozók. A statisztika sze­rint a szakszervezethez tar­tozó dolgozók és családtagjaik közül a múlt évben 141 000-en vették igénybe a társa­dalombiztosítás különböző szolgáltatásait. Orvosi és kórházi kezelésre mintegy 70 millió forintot, táppénzre körülbelül 50 mil­liót, gyógyszerre 28 milliót, családi pótlékra több mint 30 milliót, gyermekágyi segély címép 6 millió forintot fize­tett ki az állam. A társada­lombiztosítási szolgáltatások értéke teliét összesen mintegy 200 millió forintot tett ki a műit évben. Ezenkívül a szakszervezet a tagdíjbevétel­ből közvetlenül is segélyezi tagjait. A múlt évben csaknem 10 000 közalkal­mazottnak fizettek ki szü­lési, temetkezési, vagy más, rendkívüli segélyt, Az egyetemi és főiskolai ifjúság helyzetéről tárgyalt a KISZ Központi Bizottsága Ülést tartott a KISZ Köz­ponti Bizottsága. Az értekezle­ten megjelentek: Orbán László és Sándor József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti ^ Bizottságának tagjai, Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes, Barta Fe­renc, az Egészségügyi Minisz­térium osztályvezetője, a KISZ megyei titkárai, vala­mint a legnagyobb egyetemek és főiskolák KlSZ-bizottságá- nak titkárai. Komócsin Zoltánnak, a KISZ Központi Bizottsága el­ső titkárának megnyitó szávai után Várnai Ferenc, a KISZ Központi Bizottságának titká­ra mondott bevezetőt. A köz­ponti bizottság megvitatta az intéző bizottság beszámolóját az egyetemi és főiskolai ifjú­ság helyzetéről és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség feladatairól, majd széles­körű vita után határozatot hozott. Újhartyánban augusztus 20-ra elkészül a kultúrház ' *’""1 1 \ '-*V ; Ma még csak a falai állanalc, most ácsolják a telőszerke- zetét, de augusztus 80-án már megnyitják. Kétszázötven ülőhely lesz benne, alatta tágas pince, ahová a székeket •evihetik, ha táncmulatságot rendeznek. Színpada mögött öltözők és díszletraktár, az előcsarnokban ruhatár, büfé, oldalt több kisebb klubszoba, irodahelyiség. Köréje pedig virágos parkot terveznek A csaknem egymillió forintos munkát házi kezelésben pesti kőművesekkel végezteti a ta­nács, de a község lakossága társadalmi munkában jelen­tősen hozzájárul a kultúrház építkezéséhez. több mint 2 200 000 forint értékben. Munkásvédelemre, baleset­elhárításira, valamint az álla- | mi hivatalok, közintézmények ^ egészségügyi viszonyainak fej- ^ lesztésére a múlt évben 6 mii- í dó forintot juttatott az állam. ^ Évről évre jelentős pénz- ^ összegek szolgálják a köz- ^ hivatali dolgozók üdülteté- ^ sét. í y 1959-ben csaknem nyolcezren ^ részesültek kedvezményes í SZOT-üdültetésben, amelyhez a költségek 70 százalékát ál- j lami támogatásként kapják a ^ beutaltak. Ezenkívül a szak- ^ A kocséri Uj Élet Tsz-ben már második hete főzi hatal- szervezet saját erejéből, több más üstben a mészkénlevet Koncz Sándor. A szövetkezet mint egymillió forint költség- ^ csaknem 50 000 gyümölcsfájának permetezéséhez, 800 000 gél 2600 felnőttet és mintegy ^ liter mészkénlére lesz szükség. 71)0 gyermeket üdül tét. í (Csekő felv.) Hírndás u<z ü&cmehból Megkezdték a nyereségrészesedés kiosztását — Szélesedik a felszabadulási mankaversenv — Ipari kiállítás április 4-én Ahogy közeledik április 4-e, úgy szélesedik üze­meinkben a felszabadulási munkaverseny. Uj brigádok alakulnak, s a dolgozók újabb felajánlásokkal készül­nek a nagy ünnepre. Össze­állításunk az üzemekben fo­lyó versenyről, a munkásélet legújabb híreiről számol be. Kiosztották a nyereségrészesedést a Du­nakeszi Járműjavító Üzemi Vállalatnál. Az elmúlt évi eredményes munkájukért két­millió 936 000 forintot kap­tak a dolgozók a szerda dél­után megtartott ünnepi gyű­lésen. Egy-egy dolgozónak 19 és fél napi átlagkeresetének megfelelő nyereségrészesedés jutott. Kulturális, sport és egyéb célokra 320 000 forintot tartalékoltak a vállalat több­letnyereségéből, s így töb­bek között ebből az összeg­ből vásárolnak majd üdü­lőt. A nyereségkiosztó ün­nepséget a már hagyomá­nyos kultúrműsor követte, amelyen fővárosi vendégmű­vészek köszöntötték a gyár dolgozóit. 60 000 forint jutalmat osztanak majd ki a Szentend­rei Cementipari Vállalat azon üzemrészei között, amelyek a felszabadulási versenyben a legjobb eredményt érik el. A' gyárban most egészen új tí­pusú munkaverseny bonta­kozik ki, mert amíg az.el­múlt években főként egyéni, verseny folyt, most az egyes üzemrészek vetélkednek egy­mással. A versenyt má]us 1-én, augusztus 20-án' és no­vember 7-én értékelik. A fő cél: a gazdaságos termelés. Jó ütemben halad az automatizálás a Budaka­lászi Textilművekben. A gyár szövödéjében már 23 darab új cséhszlovák gyártmányú félautomata szövőgép dolgo­zik. Ezekkel a gépekkel nem­csak könnyebb a munka, ha­nem a termelékenység is ma­gasabb. Eddig példáid három régi gépet kezelt egy szövő­nő, s most tíz automata szö­vőgépet is könnyűszerrel el­lát. A textilművekben már az elmúlt évben is komoly összeget fordítottak az auto­matizálásra, s az idei év hátralevő részében is egész sor új, modern géppel bő­vül majd a géppark. A szocialista munka­brigád cím elnyeréséért, .versenyez­nek a nagykőrösi tízeinek brigádjai is. Minthogy ézt a megtisztelő címet néhány brigád jó munkájával már elnyerte (például a konzerv­gyárban), most újabb brigá­dok alakulnak, hogy köves­sék a példát. A ládagyárban nemrégiben három új bri­gád jelentette be megalakulá­sát. A konzervgyár 2-es számú telepén ugyancsak há­rom új brigád alakult. A brigádok munkáját ha­vonta értékelik, s augusz­tus 20-ra dől majd el, ki szerzi meg a megtisztelő cí­met. Egy százalékkal csökkentik a tervezett k’öltségszintet á Váci- Cipőipari Vállalat dol­gozói: A legutóbbi termelési tanácskozáson ajánlották ezt tel, s ha megtartják szavu­kat, akkor éé végére három-1 százezer' forintot takarítanak meg. Azt is vállalták, hogy a lakosság jobb ellátása ér­dekében az elkövetkezendő hónapokban tovább bővítik az áruválasztékot. Kiszámí­tották, hogy ez az intézke­dés forgalmi tervük teljesí­tését is elősegíti. Azt is meg­ígérték a váci cipőipari mun­kások, hogy az 1959, évi tér- i meléshez viszonyítva egy százalékkal csökkentik a se- lejtet. Sok szép eredménnyel dicsekedhet már a váci Hír­adástechnikai- Anyagok Gyá­rának kutatólaboratóriuma. Amint arról már többször is beszámoltunk, itt dolgozták ki a nyomtatott áramkörök gyártástechnológiáját, s ugyancsak a laboratórium dolgozói kísérletezték ki a transzformátor-sorozatgyár­tást A hazai ferritgyártást is itt oldották meg. Mint­hogy a ferritgyártásnál elke­rülhetetlen selejt értékes nyersanyagot tartalmaz, en­nek felhasználására most új módszert dolgoztak ki. A laboratórium egyébként sok olyan módszert kísérle­tezett már ki. amely az ed­dig külföldről behozott im­portanyagokat hazai nyers­anyaggal helyettesíti. Pél­dául a transzformátorok gyártásához eddig Finnor­szágból hoztunk be speciális papírt, ehelyett a gyár szak­emberei most impregnált üveggyapotot alkalmaznak. Ez a megoldás több millió fo­rintos ' megtakarítást jelent majd. Nagyszabású ipari kiállítást rendeznek Vácott . április 4-éft. A kiállításon nemcsak a városi meg a járási üze­mek vesznek "'észt. hanem megyénk üzemei is bemutat­ják termékeiket. A váci üze­mekben már hetek óta ké­szülnek a kiállításra, hogy gyártmányaikkal szemléltető módon mutassák be iparunk 15 éves fejlődését. A kiállí­tás egyik részlete az újításo­kat mutatja be. így a láto­gatók a járás üzemeinek legkiemelkedőbb újításaival is megismerkedhetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents